Magyar Nemzet, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-02 / 205. szám

4 A 11 t­elevízió műsoráról MlBlllHHlllllliJBIÍIW'llilltlWtimHIUllUléWiUllllítaU.'hllUKUlHIililllllMtttlUllltllMIIUlllllillHHlllllimiHIIUIilinillilMlllitiHimiMlUaillllHIWIIIIllilHUIiimilllilllllilUtijy Főműsorok Az elmúlt hét programja is mutatja, hogy a televízió tu­lajdonképpen milyen sokféle igényt kíván kielégíteni. Volt ezen a héten főműsorban klasszikus mű — Az apósok —, mai dráma — Gellérthegyi ál­mok —, irodalmi műsor — Nyitott könyv —, külföldi si­kerfilm — Egy nap a parkban —, krimi — Hamis Izabella —, sőt amolyan békében­ andalító operett is, a Mosoly országa. Műsorszerkesztő a talpán, aki ezt így összeállította. Dicsősé­gét viszont csorbítja, hogy va­sárnap két portréműsor került egymás mellé, Horváth Fe­rencé és Török­ Erzsébeté, to­vábbá a kitűnő szombat éj­szakai játékfilmet olyan késői időpontban mutatták be, ami­kor az igényesebb, irodalom- és művészfil­mkedvelő nézők, akik feltehetően nem nézték végig az operettet, már aligha maradtak fenn, a Mosoly or­szágának rajongói pedig alig­ha tartották érdemesnek, hogy éjfélkor még megtekintsék e megrázó bemutatót. Ezt a szombat éjszakai műsort meg­takaríthatták volna, annál in­kább, mert az éjfélkor éterbe szórt rövidfilm, A reményke­dés kínjai a „novellairodalom gyöngyszemei” sorozat egyik legszebb darabja, szélesebb nézőközönséget érdemelt vol­na meg. Tekintsük át sorrendben a főműsorokat. Az Egy nap a parkban annak idején nagy sikert aratott. A képernyőn most csalódást okozott Hiába, a neorealizmus szórakoztató filmjei sem örökéletűek. A csalódásba bosszankodás is ve­gyült. Olyan bosszankodás, amelyet a szakemberek előre tudhattak. Az eredetileg fel­iratozott kópiákat a nézők többsége nem tudja élvezni. Az apró betűket nehéz elol­vasni. A nézők pedig „elké­­nyelmesedtek” — hiszen nem volt mindig szinkronizálva minden játékfilm a tévében —, a televízió kényeztette el őket. Most, ha egyszer-egyszer nem tud feliratmentes kópiát sze­rezni, nyelheti a szidalmakat Ezt azonban­­ tudomásul kell venni. Olyannyira, hogy a te­levízióban meg kellene fontol­ni: ha már nem tudnák szink­ronizálni, vagy olyan kópiát beszerezni, amelyre a nagyobb betűkből álló felirat rávetít­­h­ető, le kell mondani a be­mutatóról, vagy végső esetben visszatérni a régi, kezdetleges módszerhez, az aláírás felolva­sásához. Egyébként ma már ritka, hogy csak ilyen, előre feliratozott kópiát mutat be a televízió. Ha mégis előfordul, mindig ellenérzést vált ki. Olyan filmért, mint az Egy nap a parkban, nem érdemes az ellenérzést megkockáztatni. A jól illeszkedő, ügyes ma­gyar szinkron tette egyébként némiképp emlékezetessé Az apósok című Goldoni-komédia középszerű, nyugatnémet tévé­változatát. A Hamis Izabella viszont jellegzetesen mozi­film. Képernyőn kevésbé él­vezhető, olykor sötétek a ké­pek. A magyar krimi mégis jól vizsgázott a televízióban. Élvezhetőnek és veszélytele­nül szórakoztatónak bizonyult . A hét egyetlen, hazai televí­zió-műteremben készített fő­műsora, a Nyitott könyv új adása, Lengyel József regé­nyének, az Újra a kezdetnek ismertetése. A regény mai iro­dalmunk jelentős műve. Az is­mertetés, jóllehet fontos jele­neteket illusztrál a műből, nem tartozik a sorozat legjobb adásai közé. A műsor nem ad­ta vissza eléggé a könyv at­moszféráját. Legérdekesebb, legemlékezetesebb perceit Len­gyel József személyes jelenlé­tének köszönhetjük. A szombat Szu Csongé. A Mosoly országa nagyoperett, látványos előadásban, éppen úgy, ahogy 30—40 évvel ez­előtt játszották volna. A kis képernyőn természetesen nem egészen az „igazi”, de sokan bizonyára így is örültek neki. S akik nem örültek, legfeljebb a fogukat szívhatták. A tele­vízió ünnepélyesen „tömeg­igényt” elégített ki, „népszóra­koztatást” végzett. S talán le­het remélni, hogy akik szom­baton elandalodnak szegény Szu Cseng szomorú szíve fe­lett, a valóságnak hazudott il­lúziók felett, vasárnap is ki­nyitják a készüléket és meg­nézik a játékban tükrözött valóságot, Karinthy Ferenc kitűnő, mélyen igaz drámáját, a Gellérthegyi álmokat. Ilyen hát pillanatnyilag egy csatornán egy héten a műsor­politika: belefér Lehár és Lengyel József, legfeljebb Lehár előkelőbb státust kap, több időt, pazarabb kiállítást. Az írónak pedig be kell érnie néhány sovány illusztrációval és három fifikus kritikussal Röviden A Röpülj, páva nemcsak ős­tehetségeket mutatott be. A népdalt tanulmányozó, tudato­san éneklő fiatalok egész so­rát is felléptette. Most Török Erzsébet személyében a „pro­fesszor” jelent meg a képer­nyőn, egyike azoknak, akiktől akarva, akaratlan minden fia­tal énekes tanul, ha művész­fokon próbál népdalt előadni. A zenei élményt, az előadás szépségét még az időnként mutatkozó túlren­dezettség sem csorbította. Ez utóbbi egyéb­ként bocsánatos bűn, ha te­kintetbe vesszük a körülmé­nyeket. A portréfilm ugyanis Csenterics Ágnes első önálló rendezése. Nem ő az első és biztosan nem az utolsó, aki ilyenkor dicséretes buzgalmá­ban kissé túllő a célon. A triticale a búza és a rozs hibridje. Ezt eddig feltehetően nem sokan tudták. Azt még kevésbé, hogy Magyarorszá­gon szorgos kutatások folynak e bőven termő gabonafajta ki­­fejlesztése érdekében. Farkas István, Pálfalvi Nándor és Petrovátz István filmje dr. Kiss Árpád triticate-kutató munkájáról az érdekes és hasznos információk körébe tartozik. Ezzel a televízió egyik legfontosabb feladatát teljesíti. Szerencse kísérte ezúttal A TV Galériáját. A soros kiállí­tó, Asszonyi Tamás éremmű­vész, s a kis formátumú plasz­tika jól érvényesül a képer­nyőn, jobban, mint például a festmények. S köszönhető az adás sikere a tárlatvezetőnek, dr. Fehér Zsuzsa m­űtörténész­nek is, aki nemcsak­ szaksze­rűen, hanem érdekesen, s könnyen érthetően ismertette a műveket. Vilcsek Anna Lezárult az egyetemi és főiskolai felvételi fellebbezési eljárás Augusztus utolsó napjaiban a Művelődésügyi Miniszté­riumban elbírálták a tárcához tartozó egyetemi és főiskolai felvételi fellebbezési kérelme­ket. A korábbi évekhez hason­lóan ugyanis a felvételi vizs­gán megfelelt, de hely hiányá­ban elutasított jelentkezők az egyetem döntése ellen felleb­bezhettek. A beérkezett kérel­meket az MM, az MSZMP KB, a KISZ KB, a SZOT képvise­lőiből, valamint az egyetemek vezetőiből alakított bizottság gondosan mérlegelte, majd az ilyen célra fenntartott helye­ket a legrátermettebb fiatalok­nak juttatta. Az érdekeltek rö­videsen írásos értesítést kap­nak attól a felsőoktatási intéz­ménytől, amelyben felvételi vizsgát tettek. Idegenforgalmi nyári egyetem Az Országos Idegenforgalmi Tanács 11 napos idegenforgal­mi nyári egyetemet rendez, amelyre számos országból ér­keznek hazánkba olyan ide­genforgalmi szakemberek, akik kapcsolatban állanak a ma­gyarországi turizmussal. Az idegenforgalmi nyári egyetem ma, szeptember 2-án nyílik, délelőtt 10 órakor a Kossuth Klubban. A megnyitó után dr. Ortutay Gyula akadé­mikus tart előadást A magyar folklór sajátosságai és szerepe az idegenforgalomban címmel. A vendégek ellátogatnak Kecs­kemétre, Kalocsára, Debrecen­be, megtekintik a Hortobágyot, megismerkednek Egerrel és Mezőkövesddel, majd körül­utazzák a Balatont Ruggiero Mastroianni első filmszerepét játssza Carmine Galone olasz rendező Scipio Africanus című történelmi filmjében. Partnere: fivére, Marcello Mastroianni. Magyar Nemzet Meghalt Francois Mauriac Ismét búcsúznunk kell az élő klasszikusok egyik legna­­gyobbjától. Francois Mauriac hétfőn este meghalni tért haza párizsi lakásába. Elgyöngült tekintetét még végigjárathatta könyvein, megszokott bútorain, majd másodízben vonult be a halhatatlanok közé. Először 1933-ban lett halha­tatlan, amikor negyvennyolc esztendős korában magára öl­tötte az Akadémia zöld frakk­ját. Keveseknek jutott osztály­részül, hogy alig másfél évti­zedes irodalmi múlttal ott ül­jön a kiválasztottak között, de Franciaországban ez koránt­sem szokatlan. Mauriac sem üstökösként tűnt föl a francia irodalmi élet csillagokkal any­­nyira teleszórt egén: mögötte volt már A könyörületes csók (Le baiser au lépreux), a Thé­­rese Desqueyroux, a korszak­­alkotó Viperafészek, A szere­lem sivataga, mindaz, ami ma a világ sok nyelvén milliós példányszámot jelent, de első­sorban az egész emberiség kin­cse lett. Pedig még azt sem lehet mondani róla, hogy újított, valamiféle szenzációval hök­kentette meg olvasóit, mint már korábban elhunyt annyi más kortársa. A klasszikus és egyetemes irodalom útjait jár­ta végig. Nem skatulyázta be magát egyetlen műfajba: köl­tő volt és regényíró, drámai művek alkotója és filmek írói megteremtője, esszéista és tör­ténész. Vagyis pontosan olyan, amilyen írókat a XX. század Franciaországa és Európája a romantikus­ realisták közül még a XIX. század all round alkotóitól örökölt. Nálunk is ismert ez a típus, éppen Párizs hatására, a francia irodalom termékeny befolyásaként, és nem kevésbé éppen Mauriac közvetlen varázsaként. Elegen­dő Gyergyai Albertre, Bene­dek Marcellre, Szerb Antalra, Halász Gáborra, az élők közül Illyés Gyulára és Illés Endrére emlékeztetnünk. Nem véletlenül idézi föl Mauriac neve az egykori Nyu­gat- és Magyar Csillag­tábort, ő maga közvetlenül járt a ma­gyar szellemi életre ma is any­­nyira ható Stendhal, Balzac, Flaubert és a többiek nyomá­ban. Bordeaux-i katolikus re­publikánus család fiaként, a nagyrealizmus eszközeivel el­sősorban azt a konfliktust tár­ta föl, amely Franciaország életében­­ a nagy forradalom óta jelen van, és a mai mo­dern életben is otthagyta nyo­mait. A befülledt vidéki polgá­ri társadalmat ábrázolta (fő­ként Délnyugat-Franciaország­­ból), azt a mikrovilágot, amely konzervatívvá merevedett a Napóleonnal meghasonlottá vált forradalom után. Csak ennyi azonban kevés arra, hogy valaki a XX. században is időszerű legyen és a legnagyobbak közé emelked­jék. Korához szólt a koráról A német fasizmus jelentkezése után Franciaország egyike volt azoknak az európai államok­nak, amelyekben Európa nagy válsága a legsűrítettebben je­lentkezett. Spanyolország való­ságos lelkiismereti drámává nőtt. Mauriac már 1933-ban ott volt a nagy veszélyekre figyel­meztetők között, majd Guer­nica idején kiáltón emelte föl szavát. Innen egyenes út vezetett az áruló vichy-i rendszerrel szem­ben az értelmiségi ellenállás­hoz való csatlakozáshoz, majd később de Gaulle tábornokhoz. Bírálta az indokínai gyarmati kalandot és a francia gyarma­tosító mentalitást Algériában, mindezt persze de gaulle-ista­­ként. Életének nyolcadik évtizedé­ben járt már, amikor még mindig frissen szólt hozzá a legidőszerűbb politikai kérdé­sekhez, néhányszor változtatva azt a fórumot (napi- vagy heti­lapot), ahol véleményét publi­kálta. Nem Mauriac vizsgálta fölül álláspontját, a lapok vol­tak politikailag következetle­nek. Ő haláláig kitartott de Gaulle mellett, csodálta és vonzódott hozzá (ez egyébként kölcsönös volt), tanulmányt is írt a tábornokról. A baloldal táborából több ízben bírálták, nem értettek egyet politikai fölfogásával, de minden kriti­ka magában hordta a nagy el­lenfélnek kijáró tiszteletet. A­zt is megérte, ami e nagy nemzedék sok egyéniségé­nek kijut, hogy megalkothatta e teljes élet szintézisét. A „Mémoires intérieurs”-t (Belső életrajzok) 1959-ben adta ki, és méltatói egyetértettek benne, hogy a már eddig is csúcsra jutott életet ezzel mintegy megkoronázta. Ekkor már nemcsak a Francia Akadémiá­nak volt a tagja, és nemcsak a zöldfrakkosok díját őrizhette a tengernyi elismerés között, hanem hét éve a nagy nemzet­közi elismerést is, az irodalmi Nobel-díjat. Nem mintha ez minősítene egy olyan alkotó esetében, akit művei tettek már életében klasszikussá. Nyolcvanöt esztendős korá­ban érte el a halál, a sors hoz­zá mindenképpen kegyes volt. Társai, az akadémikusok né­hány hét múlva ismét össze­gyűlnek a nevezetes kupola alatt, hogy megüresedett szé­két örökösének ajánlják föl. A hagyomány szerint ekkor hangzik el „hivatalos” mélta­tása, utóda ekkor mondja el, hogy milyen nagy is volt Fran­cois Mauriac. Jeles esemény és tiszteletre méltó hagyomány, de olvasóinak tízmilliói ezt már ma tudják róla. v. t. NAPIÓ | Szeptember 2 Megtartotta évadnyitó tár­sulati ülését a Szegedi Nem­zeti Színház. A keddi ülésen jelentették be, hogy október 2-án J. Giraudoux Párizs bo­londja című színművével kez­dik meg az új évadot. Műso­rukban szerepel G. Haupt­­mann Naplemente előtt, Né­meth László A két Bolyai, Madách Imre Mária királynő, Csehov Ványa bácsi című drá­mája és G. B. Shaw Candida című vígjátéka. Az operatár­sulat bemutatja Mozart Don Juanját, Erkel Saroltáját, Strauss Rózsalovagját. Az új évadban több neves művész vendégszerepel Szegeden, töb­bek közt Dayka Margit, Ajtay Andor, Básti Lajos és Ráday Imre.* Feszt László grafikusmű­vész Romániából kölcsönzött műveiből nyílik meg kiállítás szombat délben, a Magyar Nemzeti Galériában. A meg­nyitó beszédet dr. Pogány Ö. Gábor tartja. oo Két bemutatót tervez szep­temberben a Bartók Gyer­mekszínház. Both Béla, a Nemzeti Színház igazgatója rendezi Jevgenyij Svarc Hó­királynő című kétrészes mese­játékát. A premier szeptem­ber 20-án lesz. Szeptember 29-én mutatják be a Robin Hoodot, amelyet Kerényi Im­re dolgozott át színpadra és címszerepét Kovács István alakítja. Salgótarjánban tegnap meg­nyílt Willy Schvesch drezdai fotóművész kiállítása. A tár­latot, amelyet a József Attila Művelődési Központ állandó fotógalériában mutatnak be, a salgótarjániak viszont­­látogatása követi október­ben.* Schaár Erzsébet Tudósok című szoborkompozícióját kedden avatták Tihanyban az Akadémia tihanyi biológiai kutató intézete előtt.­­ Évadnyitó társulati ülést tartott a Vidám Színpad. Az átépített színházat szinte va­donatújjá varázsolták, s egyi­ke lett a legkorszerűbb fővá­rosi színházaknak. Első bemu­tatóját előreláthatólag novem­ber 6-án tartja, Bencsik Im­re—Fényes Szabolcs—Romhá­­nyi József zenés játékával, az „Egy fiú négy mamájá”-val. A színház kapunyitása szeptem­ber 18-án lesz „És mi lesz hol­nap?” című műsorral. Würtz Ádám grafikáiból nyílik meg kiállítás vasárnap a kaposvári Rippl-Rónai Mú­zeumban.­ A Huszonötödik színház ok­tóber 15-én nyit kaput a buda­pesti közönség előtt. A színház igazgatója Gyurkó László.­­ A Sharon Tate-gyilkosság­­ról krimifilmet készít Virágok éjszakája címmel Gian Vitto­­rio Baldi olasz rendező. .Szerda, 1910. szeptember 2. Megkezdődött a tanév A tanévnyitó ünnepségeket az ország 5600 általános és 580 középiskolájában kedden tartották meg, ma pedig meg­kezdődik az oktatás is a nap­pali tagozatok több mint 1350 ezer diákja számára. Szabolcs, Hajdú és Borsod megye középiskolás diákjai két csoportban még két-két hétig a felső-tiszavidéki ár­víz sújtotta területeken segítik az újjáépítési munkálatokat. A Művelődésügyi Miniszté­rium ugyanis a KISZ közpon­­­ti bizottságával megállapodva engedélyt adott arra, hogy a közhasznú társadalmi mun­kára igénybe vehető évi ti­zenkét munkanapot a há­rom megye, valamint Miskolc és Debrecen középiskolásai a KISZ szabolcsi újjáépítő tá­borában töltsék. Az újjáépí­tésben részt vevő tanulók napi nyolc órát dolgoznak, munkaruhát, cipőt, szállást, étkezést és egy napra 30 fo­rin­tot kapnak; a tanév alatt őket újabb közhasznú mun­kára nem lehet beosztani. A szorgalmi idő az idén is két félévre oszlik, és az első félév a téli szünet utolsó napján ér véget. A tanulók első félévi osztályzatait — a december 19-i állapotot figye­lembe véve — az osztályozó értekezleten zárják le, és az eredményt a téli szünet utáni első tanítási napon közlik a szülőkkel. A téli szünidő az idén december 21-től 1971. január 6-ig tart *Évadnyitás előtt a Vígszínházban A két színpadon, a vígben és a Pestiben, a repertoárda­rabokat frissítik fel, különö­sen a Ványa bácsiból tartanak intenzív próbákat: az eredeti elképzeléseknek megfelelően a továbbiakban Latinovits Zol­tán játssza a címszerepet, Sze­­rebjakov tanár Tomanek Nán­dor lesz, Szonya szerepében pedig Papp Évát és Venczel Verát felváltva láthatja a kö­zönség. Műsoron marad a Víg­színházban Krúdy Gyula: A vörös postakocsi, Schisgall: Szerelem, él, Maugham: Szín­ház és Szabó György: Napó­leon és Napóleon, valamint Bruckner: Angliai Erzsébet cí­mű műve — a Pesti Színház­ban Gogol: Egy őrült naplója, Gyárfás: Játszik a családja, Neil Simon: Furcsa párja, Szakonyi Károly: Adáshibája és Shaw: Hős és csokoládéka­tonája. Lenkei Lajos igazgató a színház munkájáról, a követke­ző évad terveiről nyilatkozott: Akik minduntalan az újat és a gyökeres változásokat ké­rik számon színházainkon, egyrészt nem veszik észre a műsorban és a játékstílusban jelentkező nóvumokat, más­részt nem vetnek számot a realitásokkal. A hatvanas években lényegében szakítot­tunk a korábbi időszak natu­ralista játékfelfogásával, és kialakult egy színházanként változó formában megvalósu­ló, modern, realista stílus. Ugyanakkor nálunk modern hagyományok híján nem sza­kadhatunk el a közönségtől, a fejlődés csak fokozatos le­het és nekünk vállalnunk kell a vígszínházi színjátszás tra­dícióit is. De ha akarnánk sem tudnánk úgy játszani, mint Ditrói Mór korában. Az új művek, a közönség ízlésé­nek változása, vezető művé­szeink felfogása, egyaránt kor­szerű stílusmeghatározó té­nyező. Erős és határozottan kialakult rendezői és színészi egyéniségek fémjelzik szín­házunk előadásait. És olyan írói törzsgárda, amely évről évre jellegzetes és ugyanak­kor változatos karaktert biz­tosít műsorunknak. Az el­múlt évadokban sorozatok ki­alakítására törekedtünk, eze­ket folytatjuk a továbbiakban is. Az új magyar drámák so­rában idén a Magyar Dráma Hetének keretében Illyés Gyu­la Tiszták című művét,­ Vár­­konyi Zoltán rendezésében, majd a későbbiek során Gyur­­kovics Tibor Szeretetotthon című vígjátékát játsszák. A közelmúlt nagy íróegyéniségei közül Krúdy Gyula után most Ödön von Horváthot mutat­juk be a magyar közönségnek, Mesék a bécsi erdőből című színdarabjával. A huszadik század klasszikusainak sorá­ban Ibsen, Gogol és Csehov után — mint ismeretes — most Pirandello következik a IV. Henrikkel, majd pedig O’Neill Jön a jeges című műve. Víg­játék sorozatunkban Molnár Ferenc Farkasát, Neil Simon Plaza Hoteljét tűztük műsor­ra. Abban a sorban, amelyben annak idején Csiky Udvari ka­lapját, majd Dóczy A csókját játszottuk, ebben az évadban Vörösmarty Csongor és Tün­déjének zenés változatát visz­­szük színre. A Szovjet Drámák Hetére Juliu Edlis észt író Hol van testvéred, Ábel? című színművével készülünk. Új tagjaink: Detre Annamária és Kern András; mindketten most végezték a főiskolát. A Pesti Színház első bemu­tatójáról, Julju Edlis Hol van testvéred, Ábel? című drámá­járól Hubai István beszél. A szovjet—észt író színda­rabja, amely Bécs, Nyugat- Berlin, Lengyelország színhá­zi életében is élénk visszhan­got váltott ki, cselekményét tekintve elsődlegesen két sze­replő, az „Én” és az „Ó”, (Darvas Iván és Benkő Gyu­la), az egykori két jó barát, a kivégzést véletlenül túlélő ha­difogoly és az árulóvá lett társ párbajszerű dialógusa. A történteket az „Én” idézi fel, és a dráma a különböző elője­lű túlélések problémájával, a felelősség, a következmények vállalásának kérdéseit veti fel. És azt, hogy a háborút túl­élt nemzedék miként állhat meg a sokkal gondtalanabb mai fiatalok előtt, akiket itt a pincérlány (Béres Ilona) képvisel. Az érdekes forma, amely a felidézésben állandó múlt időt használ és az „Én” szereplőbe az instrukciók el­mondását is belefoglalja, lehe­tőséget nyújt számomra, hogy a befejezés előrevetítésével és a tutaj vendéglőben zajló ese­mények víziószerű felfogásá­val a dialógust az ember bel­ső küzdelmének fogjam fel. A bennünk rejlő Káin és Ábel vív itt egymással élethalál­harcot, a vezeklő és az áruló én konfliktusa a mai negyve­nes nemzedék lelkiismereti problémáira válaszol. Mégpe­dig úgy, hogy a drámával és az előadással a megtisztító katharzis szükséges és embe­rileg egyetlen elfogadható megoldása mellett foglal ál­lást Pirandello, IV. Henrikjéről Várkonyi Zoltán. Azok, akik látták annak idején a régi Madách Szín­ház előadását, vagy csak hal­lomásból tudnak róla, meg­kérdezik tőlem, hogyan tudom függetleníteni magam az ak­kori 240 előadástól és attól a sikertől, amely fordulatot je­lentett pályámon. Erre azt válaszolom, hogy a koromtól most is eljátszhatnám a sze­repet, hiszen a darab fő fi­gurája 52 éves, Latinovits Zol­tán pedig most lép a negyve­nedikbe. Nos, éppen ezért nem én játszom a szerepet, hanem rendezem a drámát, mert úgy érzem, hogy akko­ri lobogó, dúlt és forrongó al­katommal rokon művészt ta­láltam erre a feladatra. An­nak idején mint színész kí­vántam szólni, most mint ren­dező szeretnék Latinovitson keresztül a darabról és a sze­repről vallani. Semmiképp sem akarom Latinovits­csal megismételtetni akkori alakí­tásomat. Latinovits erős egyé­niség, akinek a szerepről sa­ját és új mondanivalója van. Arra a kérdésre, hogy mi a koncepcióm, azt válaszolom, hogy nincs koncepcióm, csak előadásom van, amelyre szí­vesen látjuk a közönséget és a kritikusokat. Erdős László festményeinek kiállítása pénteken délután nyílik meg a Ferencvárosi Pincetárlat helyiségében.

Next