Magyar Nemzet, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-22 / 299. szám

A RÁDIÓ MELLETT Lőrincze végre szólt! Tudtam, hogy előbb-utóbb szólni fog, habár az igazat megvallva csodálkoztam, hogy ilyen későn került rá sor. Hi­hetetlen tömegű hallgatója van, következésképpen hihe­tetlen hatása. Nem mindegy tehát, hogy miről beszél és az sem mindegy, hogy mikor. A közegészségügy járványszakér­tői tudják,­ mely pillanatban kell közbelépni. A túl korai védőoltás éppolyan bajt okoz­hat, mint az elkésett A nyelvi epidémiával is hasonló a hely­zet Szórványesetek ellen ne­héz küzdeni. Meg kell várni, amíg a betegség valamelyest kifejlődik. De amikor ez a fo­lyamat már szörnyű epidémiá­vá fajul, még nehezebb a küz­delem ellene. Talán Lőrincze Lajos az egyetlen, aki ilyen stádiumban is felveheti a har­cot: népszerűsége hatalmas erejű antibiotikum. Legutóbbi Édes anyanyel­vünk műsorában újabb keletű nyelvi ficamokkal foglalko­zott Valamennyinek megvolt a hétköznapi aktualitása — én azonban az utolsó példánynál szisszentem fel és ez öröm­­szisszenés volt. Végre! Csupán az lohasztotta örömömet, hogy az ügy nem kapott elég hang­súlyt, röviden, szinte melléke­sen szerepelt a példatárban. Holott az én epidémiaérzé­kenységem olyan fokú bajt je­lez, hogy a kérdés akár egy teljes Lőrincze-műsort megér­­dem­­elt volna. De így is hála érte, hogy megemlíttetett. Mi ez a kór? Az elvárás or­szágos járványa. (Országos? Múltkor már egy külföldi rá­dió magyar adásában is meg­ütötte a fülemet a kifejezés: ami rossz, az nem ismer hatá­rokat.) Lassan mindenhová be­telepszik ez a kifejezés. Már mindenki elvárást érez min­denfelől A művezető a kollek­tívában megnyilvánuló, a gyár­­­igazgató a termelési, az ital­boltvezető a fogyasztói, a poli­tikus az országos, az író az olvasói, a szociológus és a filo­zófus a társadalmi elvárások­ról beszél. Ennek a járványnak a jellemzője, hogy nem válo­gat. A nyelvi-fogalmi járvá­nyok ugyanis legtöbbször bizo­nyos társadalmi rétegeződés szerint terjednek. Vagy bizo­nyos foglalkozási körben, ha­sonló környezeti, szakmai fel­tételek mellett. Itt most nincs semmiféle rétegeződés. Osz­­tálykorlátok, műveltségi limit­értékek áttörve. A leggysze­­rűbb és a legkényesebb kopo­nyák is élnek e szörnyűséges kifejezéssel. Mi volt ehhez ké­pest például az elidegenedés több éves virulenciája. Mely zenéjét és alakját tekintve szintén nem éppen kellemes szó — különösképpen, ha éve­ken át alig olvashatunk olyan szöveget, melyből hiányoznék — de nyelvi törvényeinket és ami sokkal fontosabb, egészsé­ges anyanyelvi közérzetünket nem töri meg. Az elvárás né­met eredete — Erwartung — önmagában nem lenne baj, az efféle nyelvi purifikáció kor­szerűtlen, még Kosztolányinál is komikus eredményekre ve­zetett olykor. Nem a német eredet a baj, hanem a szó sze­rint való, gépies fordítás. A nyelvnek saját élete, lélegze­te, mozgása van. Akárcsak a versnek. Verset sem lehet az eredetihez tapadva, szó szerint fordítani, képzőről képzőre, rangról rangra. Az elvárás ilyen idétlenre sikerült, a ma­gyar nyelv élete, lélegzete, belső mozgása ellenére össze­tákolt, szó szerinti fordítás. De ha egyszer nincs más, mondhatják. A fogalomra pe­dig — és ez újabb téma lehet­ne — szükség van, nem vélet­len, hogy ilyen nagy az igény erre a kifejezésre. Igény? Nem inkább elvárás? Nem. Igény: ez a rövid és remek szó a Cél­nak tökéletesen megfelel. Lőrincze mondta: Görgey Gábor Hej, cigányok! Zenés játék az Irodalmi Színpadon Aligha sorolható megszokott műfajba az Irodalmi Színpad Hej, cigányok című műsora. Újat teremt, beavat egy nép­csoport történelmébe. Végigve­zet az időn. A színpad hátte­rében egy fehér szikla tájat, barlangot jelez. De alaposab­ban megnézve, a szikla­szobor­nál­ bizonyul: gomolygó em­bertestekbe taposó óriási láb, egy korai Mestrovics-kompozí­­ció másolata. A mértéktartó díszlet, Rajkai György műve, változatlan marad egész este. A sziklaszobor az erdei rejte­­zés hangulatát idézi föl és tart­ja meg. A mese egy lányról szól, aki szerelmes az idegen vadászba, de az nem törődik vele. A lány az ördög segítségét kéri, s az cser­ébe elkéri a lánytól a test­véreit és húrrá változtatja őket. Anyját hegedűvé, az apját pe­dig vonóvá varázsolja. Végül is odaadja a lánynak a bűvös hegedűt, hogy magához hív­hassa a vadászt, de tükröt is ad neki, amibe, ha belenéz, az ör­dögé lesz. Különös cigányvál­tozata a Faust-legendának. Középkori zenét játszik a Pege-együttes. Botha Lajos ál­lította össze a zenét, s ez jó­formán alig hasonlít mindarra, amit ez idáig „cigányzene” cí­mén ismertünk. A jelmeztervező, Meluzsin Mária, lemondott a csillogó szí­nekről a lányok ruháján. Nem gomolyog piros és sárga, nem csörög aranypénz. Fekete puló­verben vannak a nők, fekete selyemkendő köti­ át csípőjü­ket. A fiúk mind más színű ingben, egyforma rongyos nad­rágban. És mindenki mezít­láb; már ez is a komoly folk­­lorisztikus tánc és a protest song világára utal. Az est folyamán egy új, tra­gikus cigánymítosz épül fel. A háttérből dátumokat faltunk: 1725-ben Frigyes Vilmos a ci­gányok elkülönítését rendeli el. 1772-ben Angliai Erzsébet kiir­tásukat parancsolja meg. Ma­gyarországon 1716-ban le kell vágni egyik fülüket, megjelö­lésként. „Ó, istenem, minek élek, ha egy madártól is fé­lek?” — énekli egy rémült fia­tal lány a színpad előterében. De közben élnek, énekelnek és táncolnak a szereplők, mint ahogyan éltek, táncoltak, sze­rettek a rettegések közepette a valódi, ,ősi modellek is. A szö­vegeket Csemer Géza az összes cigánykutatók forrásműveit felhasználva szerkesztette. Az előadást Simon Zsuzsa szigorú rendezése hitelesíti. Minden egyes táncnak drá­mai tartalma van, s a szerep­lők is egy-egy típust testesíte­nek meg. Harsányi Gábor a groteszk kétségbeesést, Juhász Jácint a hősies tragikumot, Voith Ági csalfa asszonnyá vá­ló szerelmes lányt alakít. A ko­reográfia Szirmai Béla műve. Almásy Éva, Döry Virág, Te­­lessy Györgyi, Csikós Sándor, Fodor Tamás, Somhegyi György, Szendrő Iván és Lu­kács Sándor nemcsak tudásá­nak legjavát adja, de érezni, hogy mindegyikük mélységes meggyőződése is benne van minden mozdulatban. A műsor második részében már hitleri rendeleteket harsog a hang a háttérből. Ami ezután következik, ugyancsak hiteles szöveg. A bácskai cigányok tra­gédiája egy-egy hiteles rigmus­ban elbeszélve, ötvenezer ci­gányt végeztek ki, informál a személytelen hang. És aztán a heppiend: munka­dalokat énekelnek a szereplők. A feloldó akkord bizony kissé sematikusra sikerült, bár a gyűjtött szövegek itt is való­diak. De hiszen nincs is még feloldva ez a probléma. A mű­sor bizonyára hozzájárul a megoldáshoz. (fedor) Belorusszia üvegei és szőttesei az Iparművészeti Múzeumban Két ősi iparág képviseli Belorussziát az Iparművészeti Múzeum kiállításán, s hogy a választás éppen erre a két mű­vészeti ágra, az üveg és a tex­til művészetére esett, már ön­magában is kifejező. A kiállí­tott szőttesek már az első pil­lanatban is azt mutatják, hogy egy olyan nép állította ki tex­tiltermékeit, amelynek népi szövőművészete évszázadokra tekint vissza. És Belorusszia népi művészetei közül a leg­maradandóbban és legerőseb­ben éppen ezek a szőttesek őrizték meg az ősi hagyomá­nyokat. A minták, a színek megválogatása, egymáshoz il­lesztése szinte semmit sem vál­tozott. Ez a könnyen pusztuló, puha anyag hihetetlen szívós­sággal tartja életben ma is azokat a virágokat, azokat a motívumokat, amelyek évszá­zadokkal ezelőtt bomlottak ki a belorusz asszonyok keze alól. Szigorú-szép virágok ezek. Szigorúak, mert fegyelmezett rendben vetik alá magukat a szövés, a szövőszék törvény­­szerűségeinek és nem enged­hetik meg maguknak a legki­sebb­ öncélúságot sem. A mo­tívumok ismétlődnek, össze­kapcsolódnak, szerves egységet alkotnak és változásuk, ismét­lődésük sajátos belső rendet, ritmust teremt. Szépségük ép­pen ebből a rendből ered, eb­ből a lényegretörő, hangsúlyo­zó egyszerűségből. Színeik többnyire sötét tónusúak, fe­kete alapon piros, zöld, lila mintákkal. A mintázat, a virá­gok rendje alkalmazkodik a funkcióhoz: a stilizált virág­fejek szétszóródnak, mint M. G. Tirkics szőttes takaróján, vagy meghatározott rendben sorakoznak, minta minta mel­lé ültetve, mint Sz. Sz. Melnyi­­kova függönyszárnyán. Rész­letezők, bonyolultak, mint A. G. Kosztrova takaróján,­­vagy olyan áttekinthetően, tisztán, egyszerűen követik egymást, mint O. D. Giscsenja szőttesén. Ez az ősi forrásból táplálko­zó szövőművészet úgy éledt fel és olyan folytatókra talált a mai belorusz művészek kö­zött, hogy a hagyományok tisz­teletén túl, az ősi motívumok felhasználásával, képes volt újat teremteni. A szövőművé­szek nem másoltak, hanem fel­használták a régi elemeket, megtartva a belorusz népi szövés jellegzetességeit, kor­szerűt és mait alkottak. Az üveg törvényeiből és a tárgyak alapvető­ funkciójából származó népi formák, díszí­tések a kiállítás másik részé­ben megtalálják útjukat a né­zőhöz. Ezek közé tartozik pél­dául Sz. Raudvjee „Család” című készlete is. Az ősi kely­­hek, a keleti, keskeny nyakú kancsók formáját követi kész­lete, simán és tisztán őrizve meg formájukat és arányaikat. Ilyenek A. I. Abranova üres­szárú üvegkelyhei is. És mel­lettük milyen természetesen fér meg a modern vonalú fe­hér bólés készlet. Az üveg hálás anyag mind­addig, amíg törvényeit, alap­vető tulajdonságait tiszteletben tartják. De könnyen a népi giccs közé keveredik, ha díszí­tései öncélú formajátékokká lesznek, főként, ha a díszítések még a tárgy rendeltetését is elfedik. Egy palack alakú tárgy, amely palacknak már nem használható, mert az üvegtüskék, az önállósult dí­szítések megfoghatatlanná te­szik, elveszítheti értelmét és értékét is. Néhány ilyen tárgy­­gyal szemben azonban szép és üvegszerű K. A. Vaksz füst­színű sima készlete, D. V. Gav­­rilova söröskészlete, szépek a korsói, L. M. Mjagkova bíbor poharai és kristálykészlete. Az üveg szépsége s az üveg törvénye jegyében készült F. A. Fjodorovics fonáldíszes pa­rasztkészlete és fehér tálja, vagy V. F. Prokofjev „Belorusz szvit” nevű zöld vázai és bikás tálja. Egyszerű és nemes vona­lú Raudvree „Ünnep” című kristálykészlete is. (fekete) Értékes leletekre bukkan­tak a régészek Székesfehérvá­rott, a középkori romkertben a királyi bazilika mélyebben fekvő rétegeinek feltárása során. A legérdekesebb és nemzetközi érdeklődésre is számító lelet a hatszor hat méteres oltár és kripta meg­találása. Ezt az egységet 1083- ban építették István szentté­avatására. Feltételezhető, hogy a szentté avatás után ide helyezték az István király dí­szes síremlékét. További feltárások alapján valószínűsítették a bazilika eredeti pillérrendszerét. Újabb négy középkori sírra is bukkantak, de közülük csak egy­ érintetlen. Feltételezhető, hogy a férficsontváz a királyi ház Árpád kori ágának egyik tagja lehetett. Előkerültek Székesfehérvárott két római kori kőépület maradványai is. NAPLÓ December 22 A Közlekedési Múzeum jö­vőre lesz hetvenöt éves. A Mi­nisztertanács legutóbb orszá­gos múzeummá minősítette a jubiláló intézményt, és ezzel felhatalmazta a vidéki múzeu­mok közlekedési anyagának szakmai ellenőrzésére. A mú­zeum városligeti épületét már régen kinőtte, ezért a negyedik ötéves tervben új raktárépüle­tet emelnek és ott helyezik el a restaurátorokat is.. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1890. de­cember 22-én született Komáromi János író és újságíró, a két világ­háború közötti Magyarország egyik népszerű elbeszélője. Aradó mesé­lő kedvvel írt, fordulatos mesebo­nyolításai, vonzó elbeszélő stílusa, egy­aránt vonzotta a felnőtt és if­júsági olvasóit. Történelmi regé­nyeiben a kuruckor hőseit eleve­nítette meg; életregényt írt Mikes Kelemenről. Aránylag fiatalon, negyvenhét esztendős korában, 1937-ben halt meg.­­ A szekszárdi művelődési központ az idén operaelőadá­sokat is rendez új színházter­mében. Most volt az új szín­házterem első operabemuta­tója. A Pécsi Nemzeti Szín­ház társulata adta elő a Varázsfuvolát zsúfolt ház előtt. Zoltán Mária Flóra festő­művész kiállítását a Fényes Adolf-teremben január 3-ig meghosszabbították.­­ Közös énekkari bemutatót tartott az Egyesült Izzó 60 tagú aranykoszorús férfikara a Komját Aladár zenei tago­zatú iskola 140 főből álló gyermekkórusával. A bemu­tatónak érdekessége volt egy Bárdos Lajosnak József Attila költeményére írott kórusmű előadása, amelyben hatévestől hatvanévesig képviselve volt minden korosztály. A fiatalok zenei készültségéről tanúsko­dott az az előadás is, amikor a férfikar által előadott egyik Vásárhelyi Zoltán-kórusművet közvetlenül a mű elhangzása után a gyermekek szolmizál­va énekelték vissza. + Az esztergomi Keresztény Múzeum időszaki kiállítása felújítási munkák miatt de­cember 20 óta szünetel. + A Pécsi Balett ceyloni ven­dégszereplését december 18-án kezdte meg. A colombói Neve­­rangahala színház zsúfolásig megtelt az előadásra. A kor­mány fogadást adott a pécsi együttes tiszteletére. K­e­fi is IMf, a»cf»ber *»■ L­óvátett lovagok BEMUTATÓ A FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZBAN Változik a világ­ az ope­rettszínházban, ahol sokáig bonvivánok és táncoskomiku­sok éltek, most egy Holofer­­nes nevű vaskalapos tanító­­mester, a latin nyelv szépségé­ről értekezik. És elskandálja az amte, apud, ad, adver­­sus-t..bizonyságul arra, hogy mily szép is ez az elha­nyagolt, régi nyelv. Amiről ta­nulmányában Benedek Mar­cell ironikusan megjegyzi: „Holoternes tudálékossága és fontoskodása azonban arra is jó, hogy az író a maga latin tudását fitogtassa: körülbelül láthatjuk, mire tanította meg a latin nyelvtanból a Gram­­roar School.” A latin tudására oly büszke ifjú, William Shakespeare, eb­ben a korai — első változatá­ban valószínűleg 1595-ből szár­mazó — alkalmi táncos-zenés vígjátékában, a Lóvátett lova­gokban, többfelé is nyilaz. Hogy kire és mire, arra ma már csak feltevéseink vannak; ha az eredetit szöveghűen ad­nák elő nálunk, valószínűleg külön értelmező szótárt kelle­ne csatolni a bemutatóhoz. De mert az átdolgozások korát él­jük — az Operettszínház je­lenlegi repertoárján is Shakes­peare és Shaw adja két da­rabhoz az alapötletet —, és mert a Lóvátett lovagok mesé­je tálcán kínálja­ az átdolgo­zást, Mészöly Dezső észreve­hetően nagy kedvvel látott hozzá a munkához. Szorgos tu­dósok megszámolták: az ere­deti műben 246 szójáték talál­ható, és ezt a magyarító-átdol­­gozó szerző sem akarta alább adni. Túl az aktuális célzáso­kon, a Shakespeare-től hitele­sített mai kikacsintásokon, a szöveg teli van friss nyelvi humorral, pajzánsággal, játék­kal. De aki ennyi ötlettel, te­hetséggel hajlítgatja a szín­padi nyelvet, attól jogunk van rossz néven verni, ha a pikan­téria határait itt-ott átlépi. A Mne’ amelyet a huszon­négy éves Darvas Ferenc írt a Lóvátett lovagokhoz, híven követi a shakespeare-i hagyo­mányokat. Reminiszcenciákat keltő stilparódia is ez, érzel­mes és csúfondáros, napsütöt­te dallamossággal teli és tisz­teletlenül nyelvöltögető. Dar­vas Ferenc, akinek ez a zene egyben a diplomamunkája is, fesztelenül lépi át a stílusokat, korokat, szinte „átjár” rene­szánszból mai táncmuzsikába és onnan vissza. Színpadot ka­pott egy invenciózus, dallamo­kat író, fiatal muzsikus és mi örömmel hallgattuk zenéjét. A rendező, Seregi László egyszer már kipróbálta a da­rab mai hatását Veszprémben: a két évvel ezelőtti előadáson diákszínjátszóknak álcázott színészek iskolai ünnepélyként fogták fel a darabot. Bár az ötlet önmagában szerencsés, de megvalósítása néhol akadá­lyokba ütközött, ezért Seregi most elállt ettől az elképze­léstől. Létrejött egy ízléses, egységes stílusban tartott, rop­pant mulatságos és eleven elő­adás, mindenféle megszokott manírtól, rossz beidegződéstől mentesen. A rendező néhány ötlete: a Szentivánéji álom mesterembereit idéző, azzal rokonítot játék, az oroszoknak öltözött navarrai király és grófjainak bejövetele, tánca, igazi telitalálat. De aki ezt is meg tudja csinálni a színpa­don, aki ilyen jó érzékkel mozgatja a nagyrészt fiatal színészeket, annak nincs szük­sége olyan olcsó fogásokra, mint amilyenekből néhányat az előadás első felében láthat­tunk. Csinády István színpadképe a nagyon dekoratív háttérfüg­gönnyel és az „élő” erdővel azt a mesevilágot idézi, amely Shakespeare darabjaival oly közeli rokon. Kemenes Fanni kosztümjeiben is ez a mese­szerűség uralkodik, színekkel, fantáziával gazdagítva a szín­padot. Bogár Richárd egyik legjobb koreográfusunk, a Lóvátett lovagok­hoz készített táncai közül némelyik apró kis műremek. A kellemes előadáson ivenként magas prózai színvo­nalon szólalt meg a szöveg, arról is tanúskodva, hogy a nehezebb, igényesebb feladat­hoz szívesen igazodik a társu­lat is. Harsányi Frigyes délce­gen és szép szövegmondás se­gítségével alakította Navarra királyát — a valóságban a ké­sőbbi IV. Henrik francia ki­rályt —, Kertész Péter megér­tette és jól­ eljátszotta Bírón szerepének kétkedő-helyeslő kettősségét is. Lehoczky Zsu­zsa és Galambos Erzsi biztos érzékkel leltek rá arra a szín­padi világra, amely éppoly messze van az operettől, mint a Lóvátett lovagok francia ki­rálylánya a János vitézé­től. Üde, bájos alakítás Várhegyi Terézé és Felföldy Anikóé; mindketten azt a pajzán, csú­­fondáros hangot ütötték meg, ami annyira illik ehhez az előadáshoz. Jó volt a főiskolás Maros Gábor Bunkó paraszt­legényként, Levente Péter Lüke csendbiztos szerepében és Homm Pál is mértéktartó humorral szatirizálta a pedáns iskolamestert Konrád Antal és Pagonyi János alakításai említésre méltóak még; a na­varrai király, valamint a fran­cia királylány kíséretében le­vő grófokat és hercegnőket , azonban szerepüknek csupán halvány körvonalazása jell­e­­merte. Bíró Attila vezényelte az előadást, a ritmusra, a já­ték együtt-tartására gondosam ügyelve. Erre a ritmusra azonban a ■rendező nem mindig figyelt eléggé, innen van az első rész hézagos perce és elnyújtottsá­­ga. A csaknem százperces első részben lényegében a Shakes­­peare-komédiának négy felvo­nását adják elő, a második részre csupán az az utolsó fel­vonás jut, külön vidám finálé­val, tánccal megtetézve az ez­úttal nem happy end-del vég­ződő történetet Gábor látván Banérk lett Bukarestből az Operaház balettegyüttese A Spartacus előadásával va­sárnap este véget ért a Magyar Állami Operaház balettegyüt­tesének bukaresti vendégsze­replése. A bukaresti közönség vasárnap is nagy ünneplésben részesítette a nagy sikerű est valamennyi szereplőjét köztük elsősorban a főszerepeket ját­szó Róna Viktort és Orosz Adélt. Az együttes hétfő este kü­­lönrepülőgéppel visszaérkezett Budapestre. A Szegedi Nemzeti Színház vasárnap délutáni előadására nem lehetett jegyet váltani. A színlapon ugyanis ez állt: „Előadás Makó városának”. A jegyeket Makó város tanácsá­nak kezdeményezésére juta­lomként osztották ki azok kö­zött, akik Makót az árvízve­­szedelemtől megvédték és eb­ben az időben legbátrabban helytálltak. A 950 vendég kü­­lönvonaton jött Makóról az előadásra. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: Az ember tra­gédiája (A. béri. 4.) (7) — Erkel Színház: A cigánybáró (1. béri. 4.) (7) — Nemzeti Színház: A bűnbe­esés után (7) — Katona József Színház: Mindent a kertbe! (7) — Madách Színház: Kaviár és lencse (7) — Madách Kamara Színház: Mesterdetektív (B. 1. béri.) (7) — Vígszínház: Tiszták (K. béri. 2.) (7) — Pesti Színház: Adáshiba (7) — Thália Színház: A világ olyan,­­amilyen (7) — József Attila Szín­ház: Várj, amíg sötét lesz (D. béri. 3.) (7) — Fővárosi Operett­színház: Pompadour (7) — Vidám Színpad: Egy fiúnak négy mamá­ja (fél 8) — Irodalmi Színpad: Há­rom oratórium (fél 3) — Egyetemi Színpad: A Vivaldi Kamarazene­­kar hangv. (fél 8) — Kamara Va­rieté: Maxi Show du. 6 és fél 9) — Ódry Színpad: Akar velem ját­szani? (fél 8) — Zeneakadémia: Lantos István zongoraestje (Zon­­gorabérl. 5.) (fél 8). IRODALMI SZÍNPAD BUDAPEST, VT., NAGYMEZŐ UTCA 1. Telefon: 420 — 561 SZÍNPADON ELŐSZÖR: Hej, cigányok! ZENÉS JÁTÉK December 23-án fél 8, 25-én fél 4, 26-án 7 órakor, január 3-án fél 8, 6-án fél 8 órakor Almási Éva Császár Angéla Dőry Virág Telessy György­ Voith Ági Csikós Sándor Fodor Tamás Harsányi Gábor Juhász Jácint Somhegyi György Szendrő Iván Lukács Sándor fh. Szerkesztette: CSEMER GÉZA Rendezte: SIMON ZSUZSA Közreműködik: PEGE-EGYÜTTES

Next