Magyar Nemzet, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-02 / 78. szám

Péntek, 1971. április 2.. Madar Nemzet Sík Endre születésnapjára Nyolcvan év két világban, négy világrészben Összegyűjtik a kereskedelem muzeális emlékeit Új részleggel bővül a vendéglátóipari múzeum A nyolcvanéves nyolcvan évét nem tekinti komor álla­potnak. A betegséget pedig, mely örökösen tevékeny jobbját mozdulatlanságra kárhoztatja, nem tartja munkát bénító aka­dálynak. Sík Endre egy anekdotával és sajátos munkamódszerének elbeszélésével fogad. Erre azután kerül sor, hogy a Pentelei Molnár utcai lakás dolgozószobájában megpillan­tok egy szép arab táncosnőt és végigseprem tekintetemmel az íróasztal kéziratkarjait. — Egyszer, még külügymi­niszter koromban, Germanus Gyula professzor és felesége, Kairóba indulva, s elköszönve, megkérdezte: milyen ajándé­kot hozzanak nekem, viszonoz­va az utazásukhoz nyújtott se­gítségemet? Egy szép arab táncosnőt, feleltem habozás nélkül. Több hónap múlva, egy fogadáson összetalálkozva, Germanus Gyuláné megkér­dezte tőlem: meddig etessem még a szép arab táncosnőt, mikor viszi már el tőlünk? Így került Germánuséné ajándéka, ez a szép kép a dolgozóaszta­lom fölötti falra. A szép arab táncosnő fest­ményen megformált és elbe­szélt tekintete a szemtanúja a nyolcvanéves Sík Endre al­kotó munkájána­k. A történet­­tudományok doktora, az afri­­kanisztika egyik megalapítója, Fekete-Afrika népeinek, s tör­ténetüknek a tudósa ebben az arab táncosnővel benépesített szobában végzi a sziszifuszi munkát, egyetlen ujjal — az épen maradt bal kéz középső­jével — gépelve és fejezve be a Fekete-Afrika történetének harmadik kötetét, amely ed­dig 1700 oldalnál nagyobb ter­jedelmű. A szülőház Ma nyolcvan éve kezdődött az a sűrű­­szövésű, drámai for­dulatokban teljes, forradalmi ívelésű élet­ű Sík Endre volt piarista novícius még a mo­narchiában, volt joghallgató Magyarországon, egy Kis paj­tás nevű gyermeklap szerkesz­tője Budapesten, Ferencz Jó­zsef katonája az első világhá­ború orosz frontján, hadifogoly Irkuckban, a szovjethatalom forradalmi bírája a szibériai Csitában, egyetemi tanár Moszkvában, Magyarország követe az Egyesült Államok­ban, a Külügyi Akadémia ve­zetője Budapesten, csaknem négy éven át az ország külügy­minisztere , amelynek a ve­lem szemben ülő a részese is volt, hőse is, alakító-formálója is. Most már olyan törékeny a forradalmár teste, hogy Sík Endre ősz hajával, barázdák­kal teleszántott arcával, sötét ruhájának nyakig zárt zakójá­val szinte elvész a nagy karos­székben. A születésnapot köszönteni jöttem, s ennek során fölve­tem, hogy Sík Endre könyvei, a gazdag ívelésű emlékező iro­dalom nem említette még a gyermekkort, a szülői házat, a szülők történetét, a testvére­két. Sík Endre elbeszéli, hogy tervezi a gyermekkor s a piarista évek megírását is. Ha engedi a nagyúr, az idő. — Áll még a szülőház? És hol? — Egy nyári napon történt. Már itthon éltem — meséli. — A Nemzeti Bankban jártam és lej­övet, az utcán nem találtam az autómat és a sofőrömet. Le­ültem a Nemzeti Bank bejá­rata előtti kis téren, egy pad­ra. S amint vártam, egy sa­rokházra tévedt a tekintetem. Az én időmben ez volt a Nagy­korona utca 23. A sarkán a Zoltán-patikával. Most is pati­ka állt a sarkán, az 511-es szá­mú. Csak az utcanevek változ­tak meg: a Bank utcából Len­gyel utca, a Nagykorona utcá­ból pedig Alpári Gyula utca lett, egy jó barátomról nevez­ték el az utcát, amelyben szü­lettem. Fölkeltem a padról, el­indultam a ház felé, amelynek a második emeletén születtem. Szétnéztem a zárt udvaron, ahol egy öregasszony szólított meg. Kit keresek, kérdezte. Inkább mit, feleltem. A tava­lyi hót, mondtam. Hirtelen is­mert föl, tudom, mondta, itt született, én még emlékszem magára. Bement a lakásába és egy régi anziksszal tért vissza. Ezt a levelezőlapot én írtam, vigaszként szinte, egy jó bará­tomnak, az öregasszony becsé­nek, aki tüdőbajban haldok­lott. Ez a fiú — Bencének hív­ták — piarista novícius tár­sam volt, 1904­ vagy 1905-ben Vácott. Tüdőbaja miatt maradt ki a rendből, hazajött meghal­ni Pestre. Megnéztem a magas sarok­épületet: ma Alpári utca 21. a száma. A más­odik emeleten élt egy híres ügyvéd s a családja. Az apa . Egyszer, már a felszaba­dulás után, Mezőkövesden öreg parasztok léptek mellém, s mielőtt tiltakozhattam volna, elkapták és megcsókolták a kezemet. Sík Sándorra, az apámra emlékeztek, aki jogász volt, az egyetemen Keveházi Kovács Gyula tanítványa, s olyan ügyvéd, aki csak igaz­ságos ügyet vitt, a szegényt pedig ingyen védte. Mikor apám az angliai esküdtszékek működésének tanulmányozása után hazatért, megkérdezte tő­le Erdélyi Sándor miniszter: nem akar-e katedrát az egye­temen? Apám azt felelte, ő független akar maradni, de itt van ez a Barna Náci, akinek több esze van, mint a minisz­ternek és apámnak együttvé­ve, nevezze ki őt táblabírónak. A miniszter a híres Barna Ig­­nácból táblabírót csinált, ké­sőbb Barna csinálta meg a magánjogi törvény tervezetét. S mikor Szilágyi Dezső minisz­tersége idején olyan törvény­­tervezetet akartak a ház elé vinni, amely a megyék főis­pánjainak jogot adott volna a megyei ítélkezések fölülbírálá­­sára, apám és Barna Náci Le a napirendről címmel brosú­rát adott ki, s ezzel meg is buktatta a törvénytervezetet. A Borsszem Jankó első olda­lán karikatúrát közölt az ese­ményről : egy asztalnál ül a ha­talmas termetű Szilágyi Dezső, s a szoba sarkában áll egy kis alak, aki nyilat lő a miniszter gyomrába. A nyílra, mert apám mindig nyíltan lépett föl, ez volt vésve: Sík Sándor. A híres jogász és ügyvéd, 46 éves korában, váratlanul halt meg 1900. január 1-én, délben. Sík Endre kilencéves­ volt ak­kor. Az édesanya Édesanyját 1915. február 15-én, huszonhárom esztendős korában látta utoljára. Az időméretek félelmesek e pályán, Sík Endre életében. A nyolcvan év két rendben, két világban, a kapitalizmus és a szocializmus korában telt el, ennek során a forradalmár négy világrészben — Európá­ban, Ázsiában, Afrikában, Amerikában — járt és élt. Mint Ferencz József katonája köszönt el édesanyjától 1915. február 15-én és hazáját har­minc és fél esztendő után, 1945 szeptemberében látta viszont. De csak a hazáját. Édesany­ját nem. — A fronton fogságba estem, édesanyámmal sűrűn levelez­tem, de 1917-ben megszakadt a posta, és az összeköttetés csak 1922-ben állt helyre. Attól fogva 1929-ig leveleztem, de csak vele, az édesanyámmal. Édesanyám ebben az esztendő­ben meghalt, a gödöllői teme­tőben pihen apámmal együtt. A testvérek Ha egy idegen bolygóról föl­dünkre tévedt s a mi beszé­dünket értő ismeretlennek el akarnám beszélni korunk meg­hökkentő fordulatokban teljes, fantasztikusan változó történe­tét, a Nagykorona utcai Sík család históriáját is fölhasz­nálnálm hozzá. — Három olyan testvérem volt, két fiú és egy lány, akik 2, 4 és 6 esztendős korukban, néhány nap alatt, hirtelen hunytak el skarlátban, na­gy­on-nagyon régen. Rajtuk kí­vül öten voltunk gyerekek, két lány, s három fiú. Ilma és Flóra Budapesten és Flóra apáca lett — mi rettentő nagy katolikus család voltunk — és harminchat éven át oktatott. Bátyám, Sándor, aki két év­vel volt idősebb nálam, amint tudja, piarista szerzetes lett, költő volt, műfordító, iro­dalomtörténész, egyházi író, 1948-ban Kossuth-díjjal tün­tették ki, s a temetésén, 1963 őszén, ott állt mellettem a Farkasrétiben, Kodály és a fe­lesége is. Sík Sándor volt egyik tanára és fölfedezője Radnóti Miklós­nak. — Azt a történetet, amelyet bátyjáról megírt, sohasem fo­gom elfelejteni — jegyzem meg. — Melyik történet ez? — Egy részlet „Egy diploma­ta feljegyzései”-ből A svájci aranyak elrejtése. — Áhá! — mosolyog. Az olvasónak azonban meg kell magyarázni: Sík Endrét, miután az Egyesült Államok elismerte az új magyar álla­mot, a washingtoni követségre osztották be és költségeire, svájci aranyakban, ezer dollárt kitevő összeget utaltak ki. Sík soha életében ennyi aranypénzt együtt még nem látott. Félt, hogy valaki leüti az utcán és elrabolja az állami aranyakat. Ideiglenes szállásán nem lehe­tett az értékeket elzárni. Ilyen aggodalmai közt kereste fel Sándor bátyját a budapesti piarista rendházban. Végül ,,V. atya”, Sík Sándor egyik rendtársa zárta el az aranya­kat és őrizte egy hónapon át, Sík Endre elutazásáig, a rend kettős biztonsági zárral ellátott ládájában. „V. atya” Törnek Vince piarista rendfőnök volt, a rend későbbi római generálisa. — Bátyám rendkívüli ember volt. Mikor útjaink elváltak, s én már nem piarista novícius voltam, hanem jogász Buda­pesten, s cikket írtam a Szo­cializmus 1914. július 1-i szá­mában, bátyám gratulált cik­kemhez. Mihez gratulálsz, kér­deztem tőle, s minek örülsz, hiszen a tieiddel ellentétes el­veket hirdetek? Annak örülök, felelte, hogy van meggyőződé­sed. , A tervek A nyugalmazott külügymi­niszter, az Országos Béketa­nács elnöke, az író s a tudós végül a következő jövendő terveit vetette fel: — 1959 óta dolgozom Fekete- Afrika történetének harmadik kötetén, amelyet most befejez­tem. Ez a gyarmatbirodalmak fölbomlásáig terjed. Szándé­kom megírni a negyedik köte­tet, amely Dél-Afrikáról s még meglevő gyarmatokról szól. Az ötödik kötetben pedig a függetlenné vált országok történetét beszélem el. Ezenkívül: 1. meg akarja írni gyermekkorát és „piarista életét” Vácott, és azon a Ró­zsahegyen, ahonnan, Mako­­viczky Dusán, Tolsztoj szlovák orvosa származott; 2. újságírói életét az Élet szerkesztőségé­ben, Pethő Sándor mellett, a Kis pajtás című gyermeklap szerkesztőségét és szerkeszté­sét, végül 3. az első háborút, fogságát, s életét 23-tól 30-ig. Mindezt egyetlen ujjal ugyan, de az emlékezet teljes birtoká­ban kívánja megírni. A meg­­hatódottság zászlaját hajtjuk meg életerejének csodája előtt. Rnffy Péter A történelmi múltú, pati­nás Várnegyedben öt évvel ezelőtt egy különleges mú­zeum létesült, amely azóta is a főváros egyik idegenforgal­mi érdekessége. Tulajdonkép­pen a világszerte híres „ma­gyar konyha” és a magyaror­szági vendéglátóipar múltjá­nak és jelenének térben és időben megörökített nagy Ké­pes Könyve ez a múzeum a Fortuna utca 4-es számú ház­ban. Kitűnő elgondolásból jött létre, de a terv még csak fé­lig valósult ,­meg­ ebben az épületben kap majd otthont a múzeum rokonrészlege, a ke­reskedelmi gyűjtemény is, s akkor az épület homlokzatá­ra ez a felirat kerül: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Múzeum. Habár a múzeum ke­reskedelmi gyűjteménye még csak most van keletke­zőben — tavaly augusz­tusban kezdték meg a gyűjtőmunkát —, és a gyűj­temény a budai Várnegyed­­től egyelőre jó messze, a Hun­gária körút egyik ódon épü­letében kapott ideiglenesen otthont, máris sok érdekessé­get rejt magában. Lényegében az új múzeum, amelyet a Bel­kereskedelmi Minisztérium tart fenn, már ma is ezen a néven működik: Magyar Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, főigazgatója Somo­gyi Sándor, főigazgatóhelyet­tese pedig Borza Tibor. A mú­zeumnak két gyűjteménye van: a kereskedelmi gyűjte­ményt dr. Pápa Miklós, a vendéglátóipari gyűjteményt Gundel Imre vezeti. Leletmentő gyűjtőmunka A kereskedelmi gyűjtemény raktárában fiatal múzeológu­­sok rendezgetik az egybegyűj­­tött leletanyagot, amelyben az egykori különféle számolócé­dulák sokaságától kezdve a hajdani boltberendezések leg­különfélébb tárgyáig minden a hazai kereskedelem múltjá­ról mond valami érdekeset. Ebben a környezetben beszél­gettünk dr. Pápa Miklóssal, a kereskedelmi gyűjtemény ve­zetőjével, aki az anyaggyűjtés munkájának irányítását végzi. — A kereskedelmi tagozat még nem múzeum — mond­ja —, kiállítási helyiségünk nincsen. Körülbelül másfél-két év múlva kapunk majd vég­leges helyet a Fortuna utca 4-es számú házban, az épület átalakítása után. Feladatunk most a leletmentés. Működési területünk kiterjed az egész országra és minden kereske­delmi szakmára. E szakmák sokféleségéből adódik, hogy valamennyi szakággal foglal­koznunk kell. A különféle bol­tok berendezése többé-kevés­­bé ugyanis eltér egymástól. Továbbá nemcsak a boltos kereskedelemmel kívánunk foglalkozni, hanem a vásár­­kereskedelemmel is, hiszen a falusi vásár kereskedelmünk legősibb formája.­­ Hogyan folyik a kiállítá­si anyag összegyűjtése? — Muzeológusaink bejárták az egész országot, és felvették a kereskedelmi vállalatokkal a személyes kapcsolatot. Gyűj­tési körünk az alábbiakra ter­jed ki: tárgyak, iratok, számo­lógépek, cédulák, fényképek, könyvek, folyóiratok gyűjtésé­re. A legnagyobb probléma a tárgyak összegyűjtése, mert ezek kevésbé maradtak fenn. Az iratokat védik a levéltári rendelkezések, amelyek meg­szabják az őrzés idejét, a ki­­selejtezés módját. A tárgya­kat viszont nem védi semmi. Sok gondot okoz az is, hogy a tárgyak miképpen váljanak majd élő múzeummá. Nem üres polcokat akarunk bemu­tatni, hanem azokat meg akar­juk rakni korabeli jellegű és csomagolású áruval. Itt sokat segíthet nekünk a lakosság. Régi háztartásokban még ma is jócskán használnak egyko­ri fűszeres, teás, kakaós, ká­vés, bádogból készült díszdo­bozokat, amelyekben az árut annak idején forgalomba hoz­ták. Nagy segítséget jelente­ne számunkra, ha ezeket svaj­­te’r'4rur­i-''—*’k f°1aiánlrinák. A volt m-kereskedők is bi­­zonyára renam­itáznak még egykori üzletükből néhány ki­sebb-nagyobb tárggyal, ame­lyet mi örömmel és szeretet­tel tovább őriznénk. Gyűjte­ményünk jelenleg a követke­ző módon gyarapszik: ajándé­kozás és magánosoktól vásár­lás révén is, ezenkívül jelen­leg egy gyűjtési pályázat is folyik, értékes díjakkal. A pá­lyázat határideje április 15. Akit érdekel, kérje írásban a pályázati tájékoztatót és mi szívesen elküldjük. (Kereske­delmi Gyűjtemény, Budapest, XIV., Hungária körút 17—19. Telefon: 637—057.) Még csak annyit, hogy nem csupán a magyar, hanem a Magyaror­szág területén folyt kereske­delemmel foglalkozunk, tehát például római-kori kereske­delmi emlékeket is szeretnénk gyűjteni. Egy szövetkezeti részjegy­ ­elnek a polcok, vitrinek, szekrények, a leletmentés so­rán összegyűjtött anyaggal. Látogatásunkkor száz meg száz tárgyi emléket, íratot, könyvet, fényképet, számoló­cédulát tettek elém az egye­temet végzett fiatal muzeoló­gusok — Horn Emilné és S.„ Nagy Anikó —, akik éppen olyan kutató szenvedéllyel foglalkoznak ezzel a lelet­anyaggal, mintha történetesen az irodalmi múzeumban dol­goznának, vagy ókori régészek lennének. Kezembe veszek néhány ér­dekes leletanyagot a gyűjte­ményből. Itt van például Ká­rolyi Mihály nevére 1906. ja­nuár 1-én kiállított, egyik, 135. sorszámú részjegy, amelyben „Parád községi fogyasztási és értékesítő szövetkezet igazol­ja, hogy ■ a szövetkezet tagja és a szövetkezet vagyonából egy teljesen befizetett 30, az­az harminc koronás üzletrész­re­ igénnyel bír”. Ismeretes, hogy a későbbi forradalmár földosztó grófnak annak ide­jén Heves megyében, Párád határában­ is volt földbirtoka, és mint akkori földbirtokos, részt vett Párád szövetkezeti életében. Egy másik érdekes lelet egy régi bevételi könyv, amely ar­ról tanúskodik, hogy Zoller Antal nagymarosi liszt- és fű­szerkereskedő 1863. decembe­rétől kezdve naponta ebbe a könyvbe írta bevételét. A gyűjtemény egyik ritka pél­dánya az az áruismereti könyv, amelyet 1836-ban ad­tak ki Lipcsében. A magyar ipar és kereskedelem orszá­gos albuma című díszes kiad­vány Gömöry Lajos szerkesz­tésében az országos millen­niumi ünnepségek évében je­lent meg, 1896-ban. Kereske­delmi mérlegkimutatások, iparigazolványok, cégbejegyzé­si hitelesítések, számlák és egyéb, a kereskedelmi élettel kapcsolatos iratok sokasága. Itt van például a Rimamurá­nyi Vaskohók égyük, több mint száz év előtti mérlegkimutatá­sa. A múzeum felkutatja a ré­gi, országos hírű kereskedők életrajzának adatait is. Már eddig is több ezer darabból álló számlagyűjteményt állít­hattak össze. A kis számolócédulák, ame­lyeken egykor különböző ke­reskedelmi cégeket reklámoz­tak, felvillantanak képzele­tünkben olyan ismert cégeket, mint amilyen volt a Törley vagy Keglevich pezsgőgyár, a Gottschlig Ágoston cs. és kir. udvari tea- és rumszállító, a Brázay sósborszesz, a Diana sósborszesz cége, a számláló­cédulán Zeppelint utánzó raj­­zú, Herz szalámit reklámozó cég, stb., stb. Némely számo­lócédula hátlapján egyes újsá­gok csináltak maguknak rek­lámot, így például volt Nép­szava, Magyarország, Pesti Hírlap, Érdekes Újság, Színhá­zi Élet stb. számolócédula, va­lóságos „mini” sajtótörténet állítható össze abból a korból e számolócédulák alapján. De ismeretterjesztői célzattal is adtak ki egyes cégek számo­lócédulákat, például Madách Imre arcképvázlatával. A számolócédulák gyűjtése egykor olyan „hobby” volt a tanulóifjúság körében, mint nem is olyan régen a külön­féle papírszalvéták, vagy gyu­­fadobozcímkék gyűjtése. Régi boltberendezéseit megújulása Máris sikerült néhány bolt­berendezést is összegyűjte­­niük. Solymárról egy régi fű­szerbolt berendezését vásárol­ták meg, felszerelési tárgyai­val együtt. Ennek a boltnak él még a tulajdonosa és a gyűjtemény munkatársai meg­írták a bolt és a boltos törté­netét is. A gyűjtemény raktá­rát gazdagítják egy bőr- és díszműáruüzlet főbb berende­zési tárgyai is. Régi, hagyo­mányos csemegebolt, hentes­bolt Stühmer-féle édességbolt, egykori festékggbolt ugyan­csak látható lesz a múzeum­ban. A gyűjtemény egyik ér­dekessége a váci hajdani „Mennyasszonybolt” festett cégére. Lisztes hombárok, a legkülönfélébb kereskedelmi mérlegek­­•— rugós mérlegek, patikamérlegek, modern gyors­mérlegek, stb. — továbbá kü­lönböző pénztárgépek sora­koznak a gyűjtemény raktárá­ban, hogy aztán a Fortuna utcában élő múzeummá vál­janak a látogatók számára. De addig még sok mindent szeretnének összegyűjteni, így például régi üzleti cégbélyeg­zőket, cégnyomásos levélpapí­rokat, régi, kockacukros ládá­kat pénzügyőri bélyeggel, koc­kacukros dobozokat, süvegcu­kor burkoló papírt, süvegcu­kor vágó kést, különféle fobo­tokat — tejfokolót, szeszfoko­­lót —, locsoló edényeket, ame­lyekkel a bolt olajos padlóját öntötték, vizes nyolcakat raj­zolva arra, különböző rek­lámtáblákat — hosszú lenne felsorolni, mi mindent szeret­nének összegyűjteni még, hogy a letűnt korok kereske­delmi életét bemutató mú­zeum minél teljesebb képet adjon. De addig is, amíg másfél­két év múlva a Fortuna utca 4-es számú házban a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Múzeumnak megnyílik a kereskedelmi részlege, nemso­kára látható lesz a kereske­delmi gyűjtemény egyik érde­kes része: ez év őszén kávé­történeti kiállítást rendeznek a múzeum anyagából. Környei Elek Sík Endre köszöntése Dr. Sík Endrét, az Orszá­gos Béketanács elnökét 80. születésnapja alkalmából a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága le­vélben köszöntötte. A Közpon­ti Bizottság üdvözletét Aczél György és Óvari Miklóst, a Központi Bizottság titkárai adták át, Moszkvában a szovjet béke­­bizottság és az Afrika intézet ünnepi ülésén megemlékeztek Sík Endre 80. születésnapjáról, és üdvözlő táviratot küldtek­­Silf Endrinal 1000—1500 rm­” alapterületű, ipari üzem céljára alkalmas, közművesített csarnokot­­ TÖBB MILLIÓS NAGYSÁGRENDŰ­­ fejlesztés! alap átadással 4—5 évre bérbe vennénk

Next