Magyar Nemzet, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-07 / 82. szám

8 Alítelevízió műsoráról Vargabetű Dokumentum-vígjátéknak nevezte tévéfilmjét a szerző, Úrban Ernő. Azért nevezte így, mert a történet minden epizódja, furfangos fordulata megesett a valóságban is, annak idején amikor a termelőszövetkezeteket szervezték, illetve újjászervezték, erőszak nélkül, de a taktikának sem híján. A felszabadulás óta eltelt mozgalmas történelmünk e szakaszában a falusi emberek már tudták, hogy a nagyüzemi gazdálkodás megteremtése elkerülhetetlen. Tudták, hogy szükség van a termelőszövetkezetre, de szívük még nehéz volt, gyötrődve váltak meg egyéni gazdasorsuktól. Az idő azóta igazolta a termelőszövetkezeteket, igazolta a kollektív gazdálkodás elvét. Sok dráma játszódott le akkoriban, egyéni tragédia is akadt, s lám, alig egy évtized múltán, mosolyogva tudunk visszanézni a régi napokra A téesz elől menekülő gazda tragikomédiájában a komikus elem került túlsúlyba. A szervezők elől bujdosók struccpolitikája az Emlékezet tükrében már mulatság forrása Urbán Ernő igaz eseteket írt meg, de írói fantáziával ötvözte egybe a dokumentumhitelű anekdotákat, komikus hősöket teremtve a riporter emlékeiből, játékot a valóságból, méghozzá könnyű, derűs játékot. Bármennyire dokumentumvígjáték is azonban a Vargabetű, megformálásában — az író és a rendező, Zsurzs Éva munkájában — a fantázia, a komédia dominál. Egyik laptársunk írta, hogy a Vargabetű népszínműre emlékeztet. Csakugyan. Márpedig a népszínműnek nem sok köze volt a dokumentumokhoz. Arra mindenesetre figyelmeztet ez a film, hogy míg a komoly és komor hangvételű művekben a szerzők és a rendezők megtalálták, vagy legalábbis megközelítették a falu mai lakóinak művészi és hiteles ábrázolását, egyeztették a dramaturgiát a valóság tükrözésével, a vígjátéknál — s erre nem a Vargabetű az egyetlen példa — még könynyen betévednek a népszínművek világába, azaz a sablonok közé. Az élményanyagában vonzó, megvalósításában felemás filmben is élvezhettük azonban Szirtes Ádám izmos tehetségét, Szemes Mari vonzó egyéniségét, Zenthe Ferenctípusformáló készségét. A közönség, nagy vígjátékínségében bizonyára nem oly szigorú, mint a hivatásos kritika, s végül is mindent kedvel, ami derűs, amiben felismerheti saját tapasztalatait, s kicsit kinevetheti régi önmagát is. Röviden Nyugtalanítóan jó filmriporttal kezdődött a Nők fóruma. Hajnalban utazó anyákkal készített interjút Molnár Margit. A velük tartó álmos kisgyermekek nem nyilatkozhattak, de Vámos Judit rendező és Várszegi Károly operatőr többet árult el róluk, keserűbb nyilatkozatokat olvasott és olvastatott ki nyűgös arcukból, fáradt szemükből, mintha a kicsinyek megfogalmazták volna a véleményüket. Célszerű, ha a gyermekek már kiskorukban megszokják a közösséget, de keserves és célszerűtlen, ha e megszokást naponta hajnali négykor kell elkezdeni. Elgondolkoztató, sőt felháborító, hogy ha a kényszerű vonatozás elhárítható lenne néhány okos intézkedéssel, ezek az intézkedések váratnak magukra, mert kevés a férőhely, kevés a munkaerő, az óvodák műszakja nem igazodik a szülők műszakjához, és így tovább. Ezt a továbbot már a műsor második , részében fejtették ki részletesen Molnár Kargit energikus vitavezetése mellett az érdekelt társadalmi szervezetek képviselői. A kitűnő vitaindító riportfilmet érdekes beszélgetés követte. Feltehetően épp azért volt dinamikus és gondolatgazdag a vita, mert ilyen szuggesztív és gondolatébresztő bevezető előzte meg. A Vári Mihály szavalóverseny döntője értékes sorozatot zárt le. Tanulságait nemcsak a televízió hasznosíthatja. A műkedvelő versmondók és a versmondó versenyek szervezői is gazdagodtak hasznos tapasztalatokkal. A szavazatok számával, a közönség részvételével, az érdeklődéssel és a visszhanggal a televízió és a KISZ egyaránt elégedett lehet. S elégedett lehet a néző is. A műkedvelők versmondása természetesen nem érheti el a hivatásos művészek előadásának színvonalát, de megragadó élményt nyújt, kedvet teremt vershallgatáshoz és versolvasáshoz. Ugyancsak értékes információkat nyújtott a magyar— szovjet, illetve a magyar— orosz történelmi kapcsolatokról, a közös képzőművészeti emlékekről az Élő hagyományok című riportfilm. A tartalmas összefoglalóban,, amelyet Csenterics Ágnes rendezett, olyan érdekes részletek is akadtak, mint Zichy Mihály grúziai munkásságának bemutatása, vagy Mészáros László hajdani kirgiz modelljének nyilatkozata. A témáját sokoldalúan feldolgozó filmet a hasznos, értelemgazdagító műsorok közé sorolhatjuk. Második adásával, Csillag István portréműsorával, már kezd kialakulniaz Ólombetűs vallomások sajátos arculata, s ez — a Szemes Mihály rendezésében bemutatott riportfilm is tanúsította — hisszük, vonzó arcés a közönség számára is. Annál inkább, mert az újságíró, kivált a riporter élete tele van izgalmas, szórakoztató kalandokkal. Legalábbis, miként Csillag István pályáján is, utólag, az évek távlatából szórakoztatóak ezek a kalandok. De amikor a riporter éppen küzd anyagával, felderíti a ködös tényállást, vagy egy jónak hitt ügyet véd, mint ebből a portréfilmből is kiderült, munkája korántsem könnyű. Vilcsek Anna NAPLÓIaprítfay Nagy sikerű Bartók-ünnepséget rendeztek hétfőn este Belgrádban. Kiváló jugoszláv zeneművészeti és tudományos személyiségek tartottak előadásokat Bartókról, majd ismert jugoszláv zeneművészek Bartók-műveket adtak elő. a Szép versek címmel irodalmi estet rendez április 7-én, szerdán délután öt órakor a Petőfi Irodalmi Múzeum a költészet hete alkalmából. Műsorában Bánky Zsuzsa, Egressy István és a Magyar Vonós Trió működik közre, de Lea Grunding NDK-ban élő festőművész képeinek kiállítása április 8-án, csütörtökön délután 4 órakor nyílik meg a Kulturális Kapcsolatok Intézetének bemutatótermében. Molnár Ferencnek egy ritkán játszott vígjátékát, a Delilát húsvét utánbemutatja a Déryné Színház. A címszerepet, amelyet annak idején Darvas Lili számára irt a szerző, Feleki Sári alakítja. A A kőszegi ifjúsági filmnapokat az idén május 3-a és 8-a között rendezik meg. Programján ezúttal hét hazai és tizenegy külföldi film bemutatója szerepel. Ezenkívül kiállítást nyitnak meg fiatal Vas megyei képzőművészek munkáiból, ÖRÖKROMSALVA /jkg. /FÉKÖN Szintetikus N/ PRESS puplining Magyar Nemzet Meghalt Igor Sztravinszkij kedden délelőtt New Yorkban, nyolcvannyolc esztendős korában elhunyt Igor Sztravinszkij, a XX. század egyik legjelentősebb zenei egyénisége. Feltűnése az évszázad elején valósággal belerobbant a világ zenei életébe. Oroszországból indult el, mint a mai világ olyan sok szellemi óriása, és Párizsban talájt új otthonra annyi honfitársához hasonlóan. Rimszkij-Korszakov iskolája és a francia impreszszionizmus már megérett eredményei ötvöződtek benne is, de bizonyára nem lett volna olyan sziporkázóan színes, annyi árnyalatban gazdag ez a muzsika, ha éltető forrása nem a lélek legmélyéről fakadó orosz népzene. Sztravinszkij máig is legeredetibb korszakának azt a néhány esztendőt tekinthetjük, amelyben Gyagilevvel együtt Párizsban az „orosz balettet” szervezte. Ez az időszak hozta meg a Tűzmadár és a Petruska születését, azt a merőben újat, amelytől a muzsika világa valósággal lázba jött. De a „Sztravinszkij-jelenség” fiatalon tovább teljesedett a csodálatos pogány tavaszünnep, a Le sacre du printemps megkomponálásával, ezzel az ízig-vérig modernül dübörgő muzsikával, amely a Debussyihletésen túl Bartókra is erősen hatott Utána még egy ifjú föllángolás: a Cocteauval közösen alkotott Oedipus rex, majd elérkezett Sztravinszkijnak az a korszaka, amelyet sokan — köztük Adorno is — „visszaesésnek” minősítenek. A forradalmár újítót „neoklasszicizmussal” vádolják, ítéletük szerint a komponista megrekedt, az indulás lendületéhez képest már nem volt új mondanivalója. A már idős Sztravinszkij megcáfolta ezeket az elhamarkodott véleményeket. Önmagát megújítva, inkább a modern zene új „bécsi iskolájához” alkalmazkodott, és az elmúlt két évtizedben Schönberg szeriális stílusát fölhasználva lepte meg remekművekkel a világot. Egyik búcsúzó nagy alkotása a Mozart—Richard Strausshagyományt folytatta tovább; ő is operát teremtett a Don Juan-témából. Néhány esztendeje még Budapesten vezényelt, a Zeneakadémia nagytermében. Fiatal fotóriporter örökítette meg a próbán felejthetetlen pózban; Sztravinszkij a magyar zenekarnak magyaráz. A kép beszédes: nálunk néhány esztendeje született újjá a fiatal közönségnek, a muzsika új nemzedékének, amely az Opera színpadán most találkozhatott először a Sacre-ral. Ez a találkozó adott egyúttal új lemezrajongókat is a Zsoltárszimfóniának, A katona történetének, és mindannak, ami Sztravinszkijt az utókornak élteti tovább. . . A Rosszul őrzött lány másik szereposztása A PREMIERRŐL SZÓLÓ KRITIKA említette, hogy ebben a balettkomédiában Lise és Colas, a cselekmény középpontjában álló szerelmespár, s az őket körülvevő alakok, a leányát rosszul őrző Simone, illetve a módos Thomas gazdaés férjül kiszemelt ütődött gyereke, Alaine mind idézőjelbe tett, többé-kevésbé eltúlzott figurák. Efelől mérhető tehát a szerepek felfogása, s a szereplők színészi alakítása. Másfelől viszont e szerepek formai-technikai megoldása nehéz klasszikus és karaktertánc, illetve pantomimfeladatokat ró a művészekre, és táncjátékról lévén szó, mindennek teljes egységbe kell összeforria. A PREMIERREL EGYENLŐ ÉRTÉKŰ, másik szereposztásban a szerelmeseket Orosz Adél és Dózsa Imre alakították, és szerepeiket színészi és táncos oldalról is pompásan oldották meg. A feladattal és egymással összhangban, könynyedén, jókedvvel játszottak, és szerelmi tánckettőseik légkörét is, helyesen, áthatotta a finom Ashton-i irónia. Orosz Adél alakításában egy csipetnyivel több a kifelé táruló (s olykor a nézőtérre is kikacsintó) komédiázás,ami kedvesen pajkos mimikájával és gesztusaival játékát igen közvetlenné, jóízűvé teszi. Kidolgozott táncai természetes biztonsággal gördülnek, mozdulataiban a technikai fegyelem és a rakoncátlan jókedv olvad össze Dózsa Imre nagyon szépen, tiszta formákkal és virtuózan táncolt. Variációi nagyszerűen sikerültek, s a legnehezebb lépéskombinációkat, forgásokat és ugrásokat is problémátlanul, könnyűnek tetszően oldotta meg. Játéka nemesen egyszerű és közvetlen. Szerepformálása valamivel tartózkodóbb, idealizáltabb partnere alakításánál, de ezek az apró hangsúlybeli különbségek még csak színezik, elevenebbé teszik együttes művészi munkájukat. Korábbi cikkünkben arról is szó esett, hogy Simone és Alain figurájában sajátos kettősség rejlik. Simone-nál ez abból fakad, hogy asszony, akit férfi alakít, s hogy kicsit zsémbes természetű, de kedves is. Petló Lászlónak ez a szerepformálása művészi pályafutása kiemelkedő produkciójának minősíthető. A szerep nőies, változékony hangulatát, hiúságát is hangsúlyozza, és egészében, fenntartás nélkül azonosul vele. Mindez végül is alakítása javára válik, és a többi figurával való kapcsolatát, s egyben kontrasztját szolgálja. Észrevehető viszont, hogy helyenként a szükségesen is túlmenő mozzanatokkal igyekszik fokozni a feminin és a bohózati jelleget (csípőforgatás, fenékreesést. Erre nincs szüksége, hiszen magával ragadóan komédiázik, tánca is könnyed, karakterisztikus és jó ritmikájú. Rendkívül virtuóz, techfiikás táncával, igen mulatságos játékával tűnik fel Alain szerepében Forgách József. Amivel ebben az évadban már magára vonta a figyelmet, és általános elismerést vívott ki. A fából faragott királyfi címszerepével rokon „csonttalan” mozgékonysággal és ruganyossággal formálta meg itt is kitűnő szerepét, és nagyon jó táncos produkciót nyújtott. Színészi játékában inkább az alakban rejlő manót, Puck távoli rokonát emelte ki, gyakran bábszerű mozdulatokkal, míg a figura esetlenül kamaszos, s a végkifejletben már-már megsajnálni való csalódását kissé homályban hagyta. ÖRÖMMEL TAPASZTALHATTUK, hogy ennek a szereposztásnak a bemutatkozásakor — amelyben a többi főszereplő azonos az előző szereposztással — a kar összmunkája már pontosabb, kidolgozottabb, egyöntetűbb volt, s ez kedvező irányba hangolta az egész produkciót. S mivel a múltkori kritikában név szerint nem említette meg Lise barátnőit, pedig ezt szereplésük megérdemelten indokolja, hadd sorakozzon az előbbiek mellé Boross Erzsébet, Dvorszky Erzsébet, Csarnóy Katalin, Kaszás Ildikó, Nagy Katalin, Bérczes Mária, Pártay Lilla és Sebestény Katalin neve. A két szereposztásban a Falusi jegyzőt és írnokát Kiss László és Tauz István, illetve Hegedűs József és Szilágyi Mihály játszotta. A zenekart ezúttal Pál Tamás vezényelte, határozott kézzel és lendületesen, színesen és minden részletet gondosan kidolgozva, ami a zenei és a táncos előadásnak is javára vált. Körtvélyes Géza S . . i===. Elbúcsúztatták Hollós Korvin Lajost Kedd délután a Farkasréti temetőben búcsúztatták el a 66 éves korában elhunyt Hollós Korvin Lajos költőt. A ravatalnál az írószövetség képviseletében Mezei András költő méltatta a jeles életművet visszahagyó pályatárs emberi és alkotói érdemeit. Hollós Korvin Lajos barátai nevében Török Sándor író mondott búcsúszavakat. »»Szerda, 1911. április 1» KITÜNTETETT MŰVÉSZEK SZŐNYI OLGA A minden titkok nyitját ismerni akaró asszony, Judit alakja sokak számára az ő hangján, játékán át marad meg az emlékezetben. Szőnyi Olga érdemes művész Bartók operáját a világnak számos koncerttermében, zenés színpadán adta már elő. Állta a versenyt sok más híres Judittal is. Öreá esett Doráti Antal választása, amikor lemezfelvételt készített A kékszakállú herceg várából. Csaknem két évtizedes énekesnői pályáján ez a kemény akaratú, vibrálóan izgalmas, érzéki és intellektuális Judit, ez a Balázs Béla gondolatait is híven közvetítő, bartókian megfogalmazott asszony az egyik csúcspont. Ha a tehetséges mezzoszoprán énekesnő repertoárjában további magaslatokat keresünk, akkor elsősorban népszerű Verdioperákban találjuk meg ezeket. Az Aida gyűlölve szerető Amnerise és a vele rokonlélek Eboli, a Don Carlosból, Szőnyi Olga színes egyéniségével fölruházva teljes zenei vértezetben jelenik meg az operaszínpadon. És ugyanilyen gonddal, muzikalitással alakítja Kodály operájában, a Háry Jánosban Mária Lujzát, a Trisztánban, ebben, a súlyosveretű Wagner-zenedrámában a bájitallal végzeteket elszabadító Branganet, a Bánk bán megtébolyuló Gertrúdját. Énekesi sokoldalúságát, játékkultúráját legutóbb a Rózsalovag Octavianjaként becsülhettük; ezt az érzékien fuvolázó tisztecskét, aki szemrevaló szobalányként is lángra gyújtja az öregedő lovag szívét, aki szerelemre, párbajra, tréfán egyaránt készen át, az Operaház művésznője gyors ellényegüléssel, az egykori császárváros ledér hangulatát kitűnően érzékeltetve alakítja. Súlyos tragédiák és derűs vígoperák, a Trisztán és a Cosi fan tutte, a Kékszakállú és a Háry János végletei között él, játszik a színpadon, és a drámaiságnak ez a sok színe különleges élénk árnyalatot ad szerepeinek. ( — b —) JANCSÓ ADRIENNÉ Beleépíti magát a versbe, míg mondja, így rakja a balladák magas Dévavárait. ’ De nemcsak befalazza magát a költészetbe — ő is fejti, ő is hordja hozzá a szó nehéz termésköveit. A magyar nyelvet mindig elölről kezdi, mintha még csak a Tihanyi Alapítólevél s a Halotti beszéd szavai volnának készen belőle s neki kellene ebből a szerény kincsből kikalapálnia azt a gazdagságot, hajlékonyságot, kifejező erőt, amivel majd Balassi, Csokonai, Vörösmarty, Arany, Ady él. Minden versmondó estje várépítkezés és fegyverkovácsolás: forró óráiban erőd, sánc, szablya készül az anyanyelv védelmére. Munka is, de szertartás is. Mert Jancsó Adrienné, az új Érdemes művész, úgy mond verset, mintha jövendölne, Kasszandraigék zúgnak a hangján. De múltat is idéz, Tinódi peng és játszik a szavában. Úgy mond verset, mint aki álmot fejt, a nép álmát és a költők álmát Úgy mond verset hogy az mise is és mulatság is, megilletődöttség és felszabadulás, misztikum és világosság, tragédia és játék. A versekből fojtó fáklyafüst száll és friss virágillat a balladáin köd, az énekein harmat kőszálakat tud emelni a szóból és délibábbá tudja foszlatni őket, belehal a szóba és, megéled tőle. Úgy mondja a verset, ahogyan valaha Basítides Mária dalt énekelt. ( s ghb ) VIHAR Osztrovszkaj drámája a Déryné Színházban Az orosz realista drámairodalom nagy megújítójának tragédiája mindig kemény próbatételt jelentett színházainknak. A kivételes rendezői és színészi erőfeszítésen kívül a Vihar előadásának nálunk az is alapfeltétele, hogy Osztrovszkj remekének sajátos atmoszférája, helyzeteinek és jellemeinek sokszor végletes kiélezettsége ne tőlünk időben és térben távoleső kuriózumként jelenjék meg közönségünk előtt. A sötétség e birodalmának és egyetlen, megtörő fénysugarának, Katyerina tragédiájának olyan színpadi formát kell öltenie, amely a mi múltbéli viszonyainkra is emlékeztetve és irodalmi, színházi asszociációkkal erősödve, személyes emlékeket, érzelmeket, gondolatokat ébreszthet. A Déryné Színház előadásának elsőrendű érdeme, hogy a remekműnek ezt a korokat és határokat átívelő időszerűségét igen egyszerű és nemes eszközökkel teremti meg. Csongrádi Mária elmélyült és alapos műelemzésre épülő rendezése úgy állítja szembe a szenny és a tisztaság, a zsarnokság és a szabadságvágy, a bigottság és a felszabadulni vágyó gondolkodás, a sötétségés a fény ellentéteit, hogy nem külsőségekben juttatja érvényre a végleteket. A jellemek intenzív kidolgozására törekedve a maguk természetes hullámzásában és egymásból következőségében állítja be a jeleneteket, és csak ritkán enged meg erősebb színeket, érzelmi kitöréseket, így minden részlet az egész egységében érvényesül, és vezet el a tragikus, elkerülhetetlen végkifejlethez. A mű minél jobb érvényesülésének alárendelt felfogás keretében a színészek legjobb képességeiknek megfelelően játszhatnak. Ez több kiemelkedő alakítást eredményez. Mindenekelőtt a dráma két ellenpólusán, Czéh Gitta megjelenésében, hanghordozásában is félelmetes Kabanovája nemcsak a zsarnokság, a bigottság megtestesítője, hanem magában hordja ennek a gazdag kereskedőasszonynak sajátos igazságát is. Minto sohasem néz az emberek termébe, mintha mindig egy láthatatlan törvénytábláról olvasná le azt, amit a hagyományok követelnek. Rezdülésnyi érzelmi megingásaiban is kiválóan érzékelteti, hogy ha ez az asszony csak egyetlen egy esetben engedne dölyfösségéből, kegyetlenségéből — talaját veszítve omlana öszsze. A másik póluson Táncsics Mária az önmagával vívott küzdelemben, a szemünk láttára formálja ki azt a Katyerinát, aki lázadásával ösztönös előhírnöke egy jövendő kornak. Az érzelmességet kerülve mélyen átérzi és változatos eszközökkel kifejezi egy boldogság után sóvárgó, magára maradt aszszony tragédiáját. Rajna Mihály tolmácsolásában a részeges, meghunyászkodó és a tragikus végben is csak látszatra kitörő Tyihon igen jó karakteralakítás. Remek, minden ízében pompásan kidolgozott epizódfigurát visz színpadra Donáth Lili (Fektusa, a zarándoknő). Bessenyei Zsófi Varvarája a fiatal színésznő tehetségéről tanúskodik, Horváth Ottó felvilágosult gondolkodású órásmestere pedig jól illeszkedik az egységes stílust képviselő együttesbe. Sajnos, néhány szereplő ezt az örvendetes egységet időnként mégiscsak megbontja Dombóvári Ferenc csak azzal, hogy Borisza erőtlen, nem tudja megjeleníteni azt a férfit, akitől Katyerina a boldogságot várja. Antal László, Hőnél László és Kállai Kató pedig külsőséges eszközöket alkalmaz egy olyan előadásban, amelynek éppen az a legfőbb erénye, hogy ezeket kerülni igyekszik. A kevés teret jól kihasználó, stílusos díszleteket Wegenast Róbert, a jellegzetesen korhű jelmezeket Vágvölgyi Ilona tervezte. Barta András Az amerikai Tony színházi díjat New Yorkban Anthony Shaffer Sleuth című művének ítélték, mint a Broadway legjobb színdarabjának. A legjobb rendező díját Peter Brook kapta a Szentivánéji álom rendezéséért a Royal Shakespeare Company-ban.