Magyar Nemzet, 1971. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-01 / 102. szám

A május 3-án megtartandó rendes havi tárgynyeremény sorsoláson a 14. játékhét szel­vényei vesznek részt.­­ Az idei ünnepi könyvhét május 29—június 4 között ke­rül rendezésre, tehát néhány nappal rövidebb lesz, mint az előző években. A szervező bi­zottság már országszerte meg­kezdte az előkészületeket.­­ A magyar idegenforgalom külön pavilont kap a fennállá­sának 350. évfordulóját ünnep­lő svédországi Göteborg május 7-én kezdődő nemzetközi vá­sárán. A magyar kiállítás ha­zánk idegenforgalmi neveze­tességeit vonultatja fel árube­mutatókkal és magyar gaszt­ronómiai különlegességekkel. A látogatók részére naponta kétszer „Ki mit tud Magyar­­országról” vetélkedőt rendez­nek. « — A Transelektro Külkeres­kedelmi Vállalat a Gépimport Irodával közösen május 3—8 között kiállítást rendez a Technika Házában. Az „Erős­áramú iparág a KGST integ­rációért 71” című kiállítás a szocialista országok erősáramú iparának együttműködését­ is­merteti, s bemutatja azokat a korszerű erősáramú elektro­technikai készülékeket, ame­lyeket a baráti országok egy­másnak megvételre ajánlanak. — Kétnapos úttörőtalálkozó kezdődött pénteken Tatabá­nyán, a Magyar Úttörő Szövet­ség megalakulásának 25. év­fordulója tiszteletére. Az első napon a gépházban a koráb­ban lezajlott úttörő kulturális szemlék győztesei rendeztek reprezentatív bemutatót, s ugyanitt gyermekrajz-kiállí­­tást nyitottak. Az Újvárosban a Felszabadulás téren szín­­pompás haditorna bemutatót és lampionos felvonulást ren­deztek.­­ — A SZOT 250 szobás ró­zsadombi gyógyüdülőjét pén­teken adták át az építők. Az első beutaltak július elsején érkeznek az üdülőbe. — A XI., Halmi utcai távfűtő­vezeték építési munkái miatt má­jus 3-án üzemkezdettől a 83-as Y jelzésű autóbuszok a Budafoki út felé a Bartók Béla út, Tétényi út, míg Kelenföld felé a Tétényi út, Halmi utca, Ercsi utca, Bar­tók Béla útvonalon közlekednek. A megállók azonosak a Bartók Béla úton közlekedő 1-es, vala­mint a Tétényi úton közlekedő 7/c. jelzésű autóbuszok megállóival. Május 4-én üzemkezdettől a VII., Dohány utca út- és középítési r­unkái miatt az 5-ös autóbuszok a Dembinszki utcai végállomás fe­lé Dohány utca, Klauzál utca, Rá­kóczi út, Baross tér, Rottenbiller utca, Landler Jenő utca útvona­lon közlekednek. — Húsz éves a Szarvasi Ön­tözési Kutató Intézet. A nem­zetközi hírnévnek örvendő tu­dományos intézmény múlt évi kimagasló eredményeivel el­nyerte a kiváló intézet címet, amelynek az elnyeréséről szó­ló oklevelet dr. Gergely István mezőgazdasági és élelmezés­­ügyi miniszterhelyettes adta át. — A vasárnapi egészségvédő sé­ta útvonala: Hűvösvölgy, Széche­­nyi-hegy, Normafa, Disznófő, Zugliget. Találkozás 9 órakor az 56-os villamos Moszkva téri vég­állomásán. — Kollégiummá nyilvání­tották pénteken az Esztergomi Tanítóképző Intézet diákottho­nát. Az avató ünnepségen a kollégium az ellenforradalom alatt hősi halált halt Kállai Éva nevét vette fel. — Az élelmiszeriparban al­kalmazott új korrózió-védelmi eljárásokról 300 szakember ta­nácskozott péntekéig — a Ma­gyar Élelmezésipari Tudomá­nyos Egyesület rendezésében — az Akadémia utcai székház­ban. A tanácskozáson dr. A. D. Ambrogio, a trieszti Veneziani Zonca Vermei cég igazgatója a borászatban évek óta használt epoxigyanta alapanyagú lak­kokkal végzett kísérletek ered­ményeiről számolt be. — A Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetségének Iro­dája — a szövetség végrehajtó szerve — május 7—9 között Budapesten tartja ülését. Na­pirenden nemzetközi problé­mák szerepelnek: a vietnami és a közel-keleti kérdés,­ vala­mint a jogászok részvétele az európai biztonság és együtt­működés megvalósításában. A DM­SZ be kíván kapcsolódni a fai üldözés és­ a faji megkü­lönböztetés ellen meghirdetett világmozgalomba is.­­ A Magyar Jogász Szövet­ség vállalati jogász szakosztá­lyai május 3-tól 5-ig országos munkaértekezletet tartanak Siófokon. Külön jelentőséget, ad az értekezletnek a napok­ban megjelent kormányrende­let, amely újra szabályozza a jogtanácsosok feladatait. A munkaértekezletet május 3-án dr. Prandler Árpád, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára nyitja meg, beszédet dr. Ko­rom Mihály igazságügy-mi­niszter mond. — A Nobel-díj összege ál­landóan növekszik. Az idén négyszázötvenezer svéd korona lesz. — A magyar gazdasági re­formról könyvet írt London­ban G. R Denton polgári köz­gazdász, a readingi egyetem tanára. A szerző részletesen is­merteti a tervezés, az árkép­zés, a beruházási és hitelpoli­tika módszereit, a vállalatok önállóságának elvét és kere­teit. A külkereskedelemről szólva megállapítja, hogy a re­form kezdete óta elért fejlődés „messzehangzó siker”. A 100. életévét pénteken töltötte be özv. Strot Istvánná, született Nagy-Julianna, Szek­­szárd és Tolna megye legidő­sebb asszonya.­­ Heyerdahl felhívást tett közzé a tengerek megmentésé­re. A norvég kutató a nagy óceánokkal­­határos országokat közös munkára hívta fel a ten­gerek egyre növekvő szennye­ződésének hatásos leküzdésére. Heyerdahl — aki a Kontiki tu­tajával a Csendes-óceánt és Ra II. papiruszhajójával az Atlanti-óceánt átszelte — utol­só útján megállapította, hogy az óceánt olajréteg borítja és nagyon piszkos. Attól fél, hogy a tengerek egy nap a szennye­ződést már nem tudják hatás­talanítani. — Benzinnel leöntötte és fel­gyújtotta magát pénteken Sza­­loniki egyik utcáján egy 26 éves fiatalember. Életveszélyes állapotban szállították kórház­ba. Tettének oka ismeretlen. — A televízió műsora szomba­ton. 3.00: Májusi seregszemle. Közvetítés a moszkvai Vörös tér­ről. 9.20: Magyar kisfilmek. 9.50: A májusi seregszemle folytatása. Közvetítés Budapestről, a Dózsa György útról, valamint Kecske­métről és Pécsről. 14.20: Csak gyerekeknek! Kisfilmek. 15.00: Telesport. Magyarország­—Lengyel­­ország Davis Kupa teniszmérkő­zés közvetítése a Margitszigetről. 17.05: Sláger-e még? Könnyűzenei összeállítás. 17.50: Hírek. 17.55: Gorri, az ördög. Magyarul beszé­lő francia filmsorozat, 4. rész. 18.20: Zengjük a dalt... 18.50: „Tavasz van! Gyönyörű!” Versek május elsejéről. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-Híradó. 20­.00: Egy óra Rábai Miklósnál. Riportműsor. 21.10: Egy éj az Arany Bogárban. Mikszáth Kálmán elbeszélésének tévéváltozata. 22.00: TV-Híradó — 2 kiadás. 22.10: Lemezalbum. 23.00: Jó éjszakát, felnőttek! Ame­rikai komédiák. 3. Negyedik se­besség. — A televízió műsora vasárnap. 8.45: Orosz nyelvtanfolyam hala­dóknak. 9.05: Harc a kecskegrun­­dért. Magyarul beszélő lengyel if­júsági film. 10.35: A korszerű pe­dagógia műhelyéből. A csoport­­munka főbb változatai. 11.15: Gyermely 1971. (Komárom megye). Riportfilm. 11.50: Amerikai komé­diák (ism.). 13.35: Francia nyelv­­tanfolyam haladóknak. 14.00: Te­­lesport. Magyarország—Lengyelor­szág Davis Kupa teniszmérkőzés közvetítése a Margitszigetről 16.55: Műsorainkat ajánljuk! .7.30: Delta. Tudományos híradó. 17.53: „Anyámnak . . Zenés irodalmi összeállítás. 18.15: Telegroteszk. Kassowitz Félix. 18.45: Esti me­se. 19.00: HÉT. 20.00: Hírek. 20.03: Sporthírek. 20.15: A Forsyte ,Sa­­ga. 17. A fehér majom. 21.05: Ki­csoda-Micsoda? Fejtörő játék. 21.55: Hírek. 22.00: Telesport. Ma­gyarország—Lengyelország Davis Kupa teniszmérkőzés közvetítése a Margitszigetről, felvételről. Hungária Kupa kardvívóverseny közvetítése a budapesti Játék­­csarnokból, felvételről.­­ A 38. balatoni viharjelzé­si idény május elsején éjféltől kezdődik a Központi Előrejel­ző Intézet siófoki obszervató­riumában. Az obszervatórium naponta két alkalommal, reg­gel hat órakor és este 19 óra­kor rövidtávú meteorológiai előrejelzést ad ki, 14 órakor pedig viharprognózist. Az il­letékesek kérik a fürdőzőket és csónakázókat, vegyék ko­molyan a vihar­jelzéseket, mert csak így lehet elejét venni a vízi­ tragédiáknak.­­ Argentin gerillák csütör­tökön megtámadtak egy kato­nai teherautót, megölték, illet­ve megsebesítették a kísérő személyzetet, majd a lőszerrel megrakott gépkocsival elhaj­tottak, jelentik Buenos Aires­­ből . Hőhullám söpört végig Mexikón. A helyenként 43 Cel­­sius-fokos hőség elsősorban a gyerekek köréből szedte áldo­zatait. Lapjelentések szerint Észak-Mexikóban 500 gyerek betegedett meg.­­ AZ ÜTKÖZŐK KÖZÉ SZO­­R­ULT Sebők István 34 éves törte­­li kocsirendező , két tolatóvagon összekapcsolása közben Pestlőrin­­cen, a kavicsbánya MÁV-állomá­­son. A vasutas a helyszínen meg­halt. A halálos baleset ügyében rendőri vizsgálat folyik. — A fák sózva halnak meg. A főközlekedési utak melletti fák­ mintegy 90 százaléka fog évente elpusztulni a téli sózás következtében — állapította meg Ruge hamburgi profesz­­szor. Már 1955—56 telén, köz­vetlenül az első sózás után, be­tegségek tünetei mutatkoztak a fákon, elsősorban a gesztenye-, hárs- és juharfákon. A leve­lek nem érték el korábbi nagy­ságukat, idő előtt megbámul­tak és már nyáron lehullottak.­­ Veszélyesek az indítókul­­csok. Nem megfelelő elhelye­zésük baleseteknél gyakran súlyos térdsérüléseket okoz. A balesetek csökkentése céljából a Renault 16-ost és legújabban a francia Chrysler 180-ast gu­miburkolatban elhelyezett bil­lenő indítókulccsal szerelték fel. A FEKTÁVOLSÁGON belül LÉPETT egy motorkerékpár elé Újpesten, a Váci úton Erbi József 48 éves bud­apesti asztalos, s a motor elgázolta. A balesetnél a gyalogos súlyosan, a motorkerék­pár vezetője és utasa pedig köny­­nyebben megsérült.­­ Halálra ítélte a Somogy megyei bíróság Csáki Béla 43 éves többszörösen büntetett kaposvári volt sütőmunkást. Csáki Béla 1970. december 11-én megfojtotta özv. Kupái Jánosné 82 éves kaposvári la­kost, és elvitte 15 ezer forint készpénzét. A pénzt élettársá­­val, Hermann Gyulánéval szó­rakozásra és ruhavásárlásra költötte. Hermann Gyuláné ugyancsak kaposvári sütőipari dolgozót visszaesőként elköve­tett orgazdaságért hathónapig szabadságvesztésre ítélték. Az ügyész és Csáki Béla tudomá­sul vette a halálos ítéletet, a védő enyhítésért fellebbezett.­­ Első ízben ballagtak a végzős diákok pénteken ha­zánk legfiatalabb felsőoktatá­si intézményében, a pécsi Pol­­lack Mihály Műszaki Főisko­lán. Hatvannyolc vegyipari­gépész hallgató járta végig még egyszer a tanszékeket és műhelyeket, majd véglegesen búcsút vettek az alma mater­től. A nap folyamán még egy kedves eseményre került sor: a főiskola tanárainak és vég­zős hallgatóinak barátságos labdarúgó-mérkőzésére. — A lottó májusi sorsolási naptára: május 7-én Székesfe­hérvárott, 14-én Szolnokon, 21-én Nagykőrösön, 28-án pe­dig Budapesten húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. A havi tárgynyeremény sorsolást május 31-én Budapesten tart­ják. ~ SZABÁLYTALAN HELYEN MENT ÁT az úttesten Inhoff Te­réz 20 éves budapesti lakos a X., Maglódi úton, és elgázolta egy mo­torkerékpár, amely ezután egy ál­ló személyautónak ütközött. A motorkerékpár vezetője, Sebestyén Imre 20 éves bdnapesti lakos sú­lyosan, a gyalogos könnyebben megsérült. — 250 ezer font értékű nyak­láncot találtak a múlt évben Londonban. Azóta kutatnak a tulajdonos után, eddig azon­ban még nem találták meg. A nyakláncot hamarosan elárve­rezik, ha nem jelentkezik a gazdája. Addig is a Scotland Yard vigyáz rá. — A bűnözés 31 százalékkal növekedett egy év alatt Svéd­országban. Legtöbb a betörés, ezután a gépkocsilopás követ­kezik. A bűnözési listán egyéb­ként a külföldiek vezetnek 61 százalékkal.­­ Az Operaház Igazgatósága közli, hogy május 2-án, vasárnap este az Erkel Színhházban a Ven­­czell bérlet 9. előadásaként meg­hirdetett Tosca Kónya Sándor megbetegedése miatt későbbi idő­pontra, május 16-ra (vasárnap) halasztódik. A május 2-ra váltott jegyek is erre a napra érvénye­sek.­­ A 12-es bérlet május 10-ra­­ tervezett 9. előadásának új idő­pontjáról a bérlőket tájékoztatják. Az eredetileg május 16-ra váltott jegyeket az Operaház szervezési pénztára visszaváltja. — 300 ezer megrögzött alko­holista él New Yorkban. Az alkoholizmusnak négyszer any­­nyi halálos áldozata van, mint a kábítószernek. Statisztikák szerint 1968-ban 3389 személy halt­ bele ebbe a „betegség­be”. A kórházakban gyógyít­­ják az alkohol okozta betegsé­geket, magát az alkoholizmust azonban nem.­­ A halárak emelkednek má­jusban. Kevesebb hazai hal kerül forgalomba, mint az előző évek első felében. Beszerzési nehézsé­gekkel számol a kereskedelem a külföldi halfiléellátásban is.­­ Pipába helyezett hallóké­szülékkel kísérleteznek néhány országban. A pipa fejében van a készülék mikrofonja, amely a beszélgetés hanghullámait a szopókán át a száj belsejébe vezeti. Onnan az állkapocs­­csontok a kengyelhez s a belső fül hallórendszeréhez továb­bítják azokat . A szovjet földgáz Közép- Ázsiából érkezik az európai or­szágokba. A Karakum-sivatag­­ban megkezdték a világ egyik­ legnagyobb gázvezetékeinek építését. A sivatagban feltár­tak egy új földgázlelőhelyet, amelynek készletei elérik az 1,3 trillió köbmétert. Az új csővezeték Satlik üzbég tele­pülésnél kezdődik, elhalad Moszkva mellett és a Szovjet­unió nyugati határainál ér vé­get. Megkezdték az igen gaz­dag naipszki földgázlelőhely feltárását is, amely a Türkmén SZSZK területén helyezkedik el. A 48 évi szolgálat után nyug­díjba ment a zalaegerszegi al­sóerdei téglagyárból a zalai téglásdinasztia egyik tagja, Nagy József művezető. Az idős mestert pénteken búcsúztatták munkatársai. Távozásával nem szakadt meg a dinasztia sora, mivel egyik fia helyébe lép, a másik pedig a zalaegerszegi 1-es számú téglagyár vezetője. — Új étterem és presszó nyílt szombaton Nyíregyháza északi lakótelepén. — Dr. Gáspár Albert Álla­mi-díjas orvost pénteken aján­dékokkal és virágokkal bú­csúztatták Létavértes község vezetői és lakói, nyugdíjba vo­nulása alkalmából. Dr. Gáspár Albert egyetemi tanulmányai­nak befejezése után került Lé­­tavértesre, s megszakítás nél­kül itt dolgozott 40 esztendeig. — Két gulden adóval sújt­ják naponta azokat a gyára­kat, amelyek a folyókba, csa­tornákba szennyvizet bocsáta­nak. — A kabintaxi lesz előrelát­hatólag a jövő távközlekedési eszköze, amellyel most kísérle­teznek a nyugat-németországi Wupperthal közelében. A ka­­bintaxi (a CAT) 1,5 méter szé­les műanyagkarosszériájú jár­mű, amely a külvárosokat köti majd össze a városcentrumok­kal 6—8 méter magasságú be­tonsíneken felfüggesztve. Ke­zelését előreprogramozott auto­matikus berendezések segítsé­gével maga az utas végezheti majd, vezető nélkül.­­ A „Hotel Dombó­várt” pénteken adták át Dombóvá­­­rott. A több mint 11 millió fo­rintos költséggel épített két­emeletes, 48 ágyas szálloda a megye egyik legkorszerűbb szövetkezeti vendéglátóipari egysége. — Új autószerviz állomást hozott létre a bajai Fém- és Vasipari Risz a városban a Szegedi út mentén. Az állo­máson idén naponta 200 autót javítanak, a következő évtől pedig ennek kétszeresét. — Új gépóriást helyeztek üzembe a munka ünnepe tisz­teletére Visontán, a Thorez külfejtéses bányaüzemben. Az 500 M H jelzésű merítéklétrás földkotrógép sikerrel kiállta a 192 órás üzemi próbát, s pén­teken megkezdte a szénterme­lést.­­ Az ország első tanyai be­tegszállító szolgálata, amelyet a Bács megyei­ Tiszakécskén szerveztek meg társadalmi összefogással — féléves. Két 10—10 személyes mikrobusz naponta reggeltől estig me­netrend szerint közlekedik a tanyai megállóhelyek és a belterületi orvosi rendelők között. A járművek betegfor­galma naponta átlag 160 fő. A szolgáltatás ingyenes. — Az első debreceni ménest levéltári adatok tanúsága sze­rint Lente Bálint debreceni jószágkereskedő alakította ki 1671-ben. A debreceni ménes megalapításának 300. évfordu­lója alkalmából szerdán egész napos ünnepséget, pásztorta­lálkozót rendeztek a Horto­bágyi Állami Gazdaság mátai lótenyésztési telepén. — A miskolci volt katolikus Fő­gimnázium 1921-ben érettségizett növendékei 1971. június 26—27-én tartják ötvenéves érettségi talál­kozójukat Miskolcon. Kérjük volt osztálytársainkat, vagy hozzátar­tozóikat, jelentkezzenek az aláb­bi címen: Márton Béla, Budapest. In„ Fürj utca 8 b. T.: 467— -483. X Családi staféta Ablakunk alatt, a hársfa ágai között, gerlepár rakott fészket még akkor, amikor a fák dúskáltak az őszi lomb­ban és a bontatlan Vérmező virágágyai a finom falatokban. A lomb később lehullott, a hárs megkopaszodott, a Vér­mező terített asztalát a tél ha­­va-fagya terítette be. A ger­lepár tél hava óta házunk ven­­dége volt, nálunk reggelizett, a párkányokon sorra ebédelt, még uzsonnát is kapott. Ret­tenthetetlen pár volt, szinte kezünkből kapta ki a falatot végül. Időnként egy csapzott üstökű házibarát, bátortalan, fészektelen szomszéd is je­lentkezett velük, a családi lé­tezés bizonytalan peremén kapkodta a morzsát, rebbent­­gette szárnyát. *­­Március elején a mama egy­szer csak megült a fészkén, egyre gyérebben kopogtatta az ablakokat. Kicsi tojást melen­getett az anyák rendületlen türelmével, buzgó szeretetével, éppen csak annyi időre tágí­tott a születendő gerlebébi mellől, amíg sebtiben meg nem ebédelt. A papát ültette addig a fészek melegére. Vagy a házibarátot. Aztán kibújt a tojásból a kicsi gerlécske. Az anyai sze­retet azonban nem halová­­nyult, rendületlen melengette tovább a pelyhes fiókát, ajná­­rozta, védte, s­­mert a Vérme­ző — minden dúltsága, hadi­állapota ellenére is — tavaszi lakomára térítődött meg, a papa személyesen vásárolt be, s cipelte a csecsemőtáplálékot az apróka gerlének. A háziba­rát illendően ebbe is belese­gített. A bemutatkozás egy napsu­garas délelőtt történt, nemré­gen. A mama a párkányra röppentette a kicsit, megsétál­tatta minden ablak előtt, fel­vonultatta az eredményt. A bébi kicsit ügyetlenül billegett meg, mellé-mellé ütött csőré­nél a búzaszemeknek, aztán gyorsan vissza is huppant a családi fészek melegére. A borzos­­házibarát kissé rezig­­náltan húzódott félre a bemu­tatón. Gerlemama azonban szor­galmas jószág. Nemrég ismét ejtett a fészekbe egy tojást. S ahogy a hársfa lombosodik, úgy veszi körül egyre tömöt­­tebb zöld koszorú a fészket. Ámde, halljuk a jó nevelés csudáját: gerlemama óvódás kislányát is befogta a dajka­tudományba, stafétában üldö­gél a család a húsvétkor poty­­tyantott gerletojáson. Mama, papa, meg a leányzó — mert nyilván leányzónak sikerült az első fióka, oly buzgón tanul­ja a gyermeknevelést. Vala­hányszor a szülők távoznak a házból, rögtön övé a fészek, engedelmesen ül a leendő kis­testvérke fehér tojásburkára. Csak a borzas házibarátot nem látjuk tüsténkedni többé. Otthagyta a háromszöget örökre. Törvényes házasság statisz­tikájának lettünk tanúi. (—t­yvi—) — A budapesti nagy kert­mozik ma megnyílnak. — HALÁLOZÁS. Értesítjük mindazokat, akik a március 11-én­­elhunyt Rózsahegyi Györgyné Vermes Zsuzsát, a Népművelés cí­mű folyóirat szerkesztőségi titká­rát ismerték, szerették, hogy má­jus hó 7-én 11 órakor a Farkas­réti temető 33/1. parcellája első sorában a 36—37-es sírhelynél ve­hetnek tőle végső búcsút. A gyá­szoló család és a Lapkiadó vál­lalat. X X. — Fájdalommal tudatjuk a ba­rátokkal és ismerősökkel, hogy dr. Kéküsi Gyula ny. törvényszé­ki tanácselnök 1971. április 20-án elhunyt. Dévaványán 22-én he­lyeztük örök nyugalomra. A gyá­szoló család. X . Bihácsy György volt repülő­alezredes, festőművész, 1971. ápri­lis 24-én elhunyt. Hamvainak bú­csúztatása május 12-én, 11 órakor lesz a Farkasréti temető halottas házában. Minden külön értesítés helyett.­­ — Dr. Posonyi Erzsébet, az Or­szágos Széchényi Könyvtár ny. osztályvezetője, tud. munkatárs, t. hó 23-án elhunyt. Hamvasztás előt­ti búcsúztatása május 3-án, hét­főn du. 14.30 órakor lesz a Far­kasréti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Komlóssy csa­lád. X — Köszönetnyilvánítás. Mind­azoknak,­ akik drága jó férjemet. Melkó Györgyöt utolsó útjára el­kísérték, sírjára virágot helyeztek, és részvevő soraikkal gyászomban osztoztak, ezúton mondok hálás köszönetet, özv. Melkó György­né.. . X ■—■ ■■ .... NAPI KRÓNIKAA lottó nyerőszámai: 3, II, 21, 22, 53 REZESBANDA — Nyertél! Tényleg jön belőle a levegő! (Hegedűs István rajza) Felhfő­s, esős idő Várható időjárás szombat estig, változóan felhős idő, néhány he­lyen, főként a nyugati, délnyuga­ti megyékben kisebb esővel. Vár­ható legmagasabb nappali hőmér­séklet: 17—22 fok között. A Duna vízállása pénteken Bu­dapestnél: 308 centiméter vbP —— MdSj Vfr Nemzet műm ül aKiállítás, munkakutya nalalkal 11971. MÁJUS 8-9-ÉN A MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS TERÜLETÉN (X.­ ALBERTIRSAI ÚT 10.). Megközelíthető: a Népszínház utcától villamossal is a Filmmúzeumtól induló külön autóbusszal .....................­ .....Szombat, 1971. május 1.

Next