Magyar Nemzet, 1971. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-12 / 137. szám
4 Egy BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN CLIFFORD CURZON világhírű angol zongoraművész zenekari- és szólóest keretében lépett fel hétfőn az Erkel Színházban és szerdán, a Zeneakadémia nagytermében. Az Állami Hangversenyzenekart Lehel György vezényelte. Mozart C-dúr (úgynevezett Linzi) szimfóniája (K. 425.) igen meggyőző, szép előadásban hangzott el: zenekar és karmestere jól értették egymást. Főként az energikus Menuetto és a zárótétel szerzett örömet a közönségnek és aratott ar egy sikert. Ezután következett Mozart c-moll és Beethoven G-dúr zongoraversenye. Lehel György és a zenekar kitűnő kíséretben részesítette szólistavendégünket — jóllehet Curzon játékát kísérni nem csekély feladat. E jelenleg hatvannégy éves művész jellemzése nem könynyű, benne fantasztikus módon vegyülnek a nagy muzsikus, a világjáró virtuóz és a furcsaságokra törekvő excentrikus vonásai. Curzon játéka műfajokként változik, pontosabban bizonyos műformák hozzák felszínre különféle attitűdjeit. Az összetett, többrétű, nagy forma — mint például az említett két zongoraverseny — arra ösztönzi, hogy főként azon vonásokat keresse-kutassa és emelje ki, amelyek egy-egy részletet határozottan elválasztanak az egésztől. Ilyenkor bizonytalan érzés vesz erőt a hallgatón: igen érdekes pillanatokban részesülünk, igen szép, sajátságos és egyéni megoldásokat hallunk, csak azt nem tudjuk pontosan, hogy mindez hogyan illeszkedik az egészbe. Egyszerűbben szólva: Curzonnál minden rész önálló életet él. Ezzel szemben viszont szólóestjének egynémely műsorszáma — mint pl. Schubert Moments Musicaux-sorozatának hatodik darabja — egyetlen anyagból megformált és megvalósított nyugalmával minden ilyenfajta tüntető jelleget nélkülözött és a szép egyszerűség benyomását keltette. Valóban, a két zongoraversenyből csakis az egyszerűség hiányzott, az a meggyőződés, hogy a mű önmagában tartalmazza hatóerejét és hogy az előadóművésznek csupán lehetőséget kell nyújtania arra, hogy ez az erő saját magát kinyilváníthassa. Curzon érezhetően inkább abból indul ki, hogy a mű holt anyag, amelyet csak óriási erőfeszítésekkel és hihetetlenül bonyolult eljárások segítségével lehet életre varázsolni — ha az előadó nem ezt teszi, akkor a közönség elalszik. Hasonlattal élve: Curzon produkciója rendkívül bonyolult művirág benyomását tette, amelynek minden szirma más színű és más illatú volt — ám az ilyesmi csupán elvileg érdekes, gyakorlatilag hatásában egyhangú, sőt, végső soron unalmas. Mindez azért csodálatos, mivel Curzon valóban mestere a zongorának és — mint az szólóestjén kiderült — ízig-vérig muzsikus. Estjének műsorából csupán Beethoven Eroica-variációsorozata esett áldozatul Curzon „színesítő” törekvéseinek, ez az óriási terjedelmű vázlat, a zenei anyaggal folytatott beethoveni küzdelem közvetlen monumentuma. Zongoristák egész sora vérzik el ezen a művön, mert nem képes újraalkotni a komponálás folyamatát, nem képes vállalni a heroikus gyötrelmeket — márpedig ez a mű a III. szimfónia utolsó tételének komponálását komponálja meg. Itt valóban nem a színek és hangulatok különbözősége a fontos, hanem az a makacs grandiozitás, ahogyan Beethoven nem képes elengedni a megragadott témát, ahogyan michelangelói gesztussal fejti ki belőle összes lehetőségeit. Curzon minden variációra talált egy-egy remek megoldást. Beethoven műve viszont éppen a megoldás keresését, az erőfeszítést önti formába. Schubert már említett sorozatának nagy része, nem is beszélve a szólóest műsorának teljes második feléről , egy másik Curzont állított a közönség elé. Schumann C-dúr fantáziája érzelmi folyamat tekintetében elég bonyolult darab ahhoz, hogy Curzon a darab előadásában egyszerűvé lehessen. És éppen ezáltal adott alkalmat közönségének arra, hogy megfigyelhesse gyönyörű billentését, hangzásvilágát, virtuozitását. A második tétel olyan felszabadult örömmel szólt, hogy Curzon és közönsége egyaránt a szó teljes értelmében élvezte a zenét. És az utolsó tétel áhítata még azt is magával ragadta, aki mind a szerző, mind az előadó egyéniségét — esetleg — idegennek érezte eddig. Így, ezzel a bensőséggel és ezzel a szépséggel csak ritkán szólal meg Schumann remeke. Curzon e tétel intimitását hangsúlyozta és minden akkordját valami míves-mesteri bűvölettel csendítette meg. Ráadása — Schubert Asz-dúr impromtute — ugyanezt a bensőséget tárta elénk. Igaz, e darabnak van egy másik, drámai arca — de ezen a fokon megvalósítottan ez a kis világ, ez a gyönyörű miniatúra is igazi gyönyörűséget jelentett mindenkinek. MEDVECZKY ÁDÁM ÉS LANTOS ISTVÁN koncertjéről — illetve e koncert első részéről — úgy érezzük, szót kell ejtenünk itt, mivel ez a produkció jóval túlnőtt az átlag növendékhangversenyek színvonalán. Medveczky — a főiskola végző karmesternövendéke — már jelentős sikert aratott Puccini Pillangókisasszonyának felújítása alkalmával, mint az előadás egyik karmestere. Most Wagner Trisztán és Izolda című operájának előjátékát és zárórészét, az úgynevezett „szerelmi halált” hallottuk tőle. Főként az előjáték tűnt felemelkedett szépségével, szuggesztivitásával, a zenei anyag okos és hatásos súlypontozásával. Érezhetően rendkívül sokat jelent számára ez a zene és e szubjektív érzését át is tudja vinni a zenekarra. A „szerelmi halál” nagyívű hömpölygése-folyamata még nem mindenütt valósul meg — de elemeiben már készen áll. Lantos István Bartók III. zongoraversenyének első tételét kissé elfogódottan indította, de még ez a tény sem homályosította el személyes varázsát. A lassú tétel egészében gyönyörűen megoldott muzsika hatását keltette és a fiatal művész hangszeres rátermettsége mellett a közönség elé tárta szép és világos zenei elképzeléseit. Lantos mindent sajátjaként játszik és e vonás őt a művészek sorába emel- Pernye András A jó bizonyítvány jutalma! SZÍNHÁZAK mai műsora .Miami Operaház: Spartacus (6. bék. 10.) (7) — Erkel Színház: Don Carlos (5. béki. 10.) Cs) — Nemzeti Színház: Rosencrantz és Guildenstein halott (7) — Katona József Színház: Döglött aknák (7) — Madách Színház: Ármány és szerelem (7) — Madách Kamara Színház: Álomfejtés (7) — Vígszínház: Eljő a jeges (F. béri. 6.) (7) — Pesti Színház: Macskajáték (7) — Fővárosi Operettszinház: West Sldie Story (du. fél 3); Csárdáskirálynő (7) — József Attila Színház: Svejk (Móricz béri. 6.) (7) — Vidám Színpad: Pénz beszél (fél 8) — Fővárosi Nagycirkusz: Orosz trojka (hu. fél 4 és fél 8) — Mikroszkóp Színpad: Aki néző akar lenni (fél 9) — Huszonötödik Színház: Szókratész védőbeszéde (8) — Irodalmi Színpad: Hej, cigány aikastan. Magyar Nemzet . SEGÍTSÉG, NYERTEM! Kállai István komédiája a miskolci vígjátékfesztiválon Maga mentségére játékmesternek elkeresztelt narrátorával Kállai István mindig az előadás kezdetén elmondatja, hogy amikor a miskolci színház felkérésére írt Segítség, nyertem! című komédiáját, közvetlenül a darab elkészülte után elolvasta: maga is megdöbbent, hogy munkája milyen lapos, a jelenetek mennyire összefüggéstelenek és immár csak a sürgetőleg fellépő színházban reménykedett az épkézláb produkciót illetően. Sietve állapítsuk meg, hogy a szerzőnek ez az önkritikus bevezetése ennek a színházi estnek a legrokonszenvesebb része. Mert, ami egyébként a „képtelen komédia” műfajába sorolt művet illeti, messzemenően egyet kell érteni Kállai Istvánnal, az önkritikussal. Az ügyefogyott feltaláló, Lajoska történetében sajnos nem az a legfeltűnőbb, hogy képtelen, hanem sokkal inkább az, hogy érdektelen. Az elherdált találmány visszavásárlása érdekében nyugatra utazó vállalati küldöttség és Lajoska kalandjai a magyar származású álvállalkozóval, a „haladó szellemű” milliomoslánnyal, a mesés rulettnyereséggel, a bonyolult behozatali valutatörvényekkel és a csupaszív, hazánkfia csőlakókkal legfeljebb ha egyfajta különös, ám éppenséggel nem elismerő csodálatot válthat ki a nézőkből, hogyan tudott a tehetséges és népszerű szerző ennyi mindent egyetlen estén öszszehordani. Méghozzá úgy, hogy közben egyetlen életképes alakot, egyetlen vérbeli vígjátéki szituációt nem teremtett? Ez már valóságos művészet! Nem hinnénk azonban, hogy Kállai István effajta fonák elismerésre pályázna!? A közkedveltségnek örvendő Ön például hogy folytatna? című tévéműsor írója és szerkesztője ezúttal nemcsak folytatni, hanem még elkezdeni is alig tudta vígjátékét, amelyben a verbális humor is oly vékonyan csörgedez, hogy ez még a köztudott vígjátékaszály idején sem méltányolható. Legfeljebb mikroszkopikus nagyságrendben. Ha darabjával kapcsolatosan hozzánk fordult volna szállóigévé vált kérdésével — Mit tenne ön az én helyemben? —, bízvást azt válaszoltuk volna: egy másik darabot írnánk. De a szerző természetesen inkább a miskolci színházhoz fordult. És neki volt igaza. Mert a színház Orosz György rendezésében nemcsak bemutatta e komédiát, hanem még a miskolci vígjáték-fesztivál műsorára is kitűzte. A színészek — a feltalálót játszó Varga Gyula és a három szerepet alakító Makay Sándor kivételével — jobbára csak erőlködtek, hogy nevetést csikarjanak ki a humorra éhes nézőkből. A vígjáték olykor (főként ha sikerületlen) a legtragikusabb tragédiánál is szomorúbb tud lenni. Ezt állapíthattuk meg a miskolci vígjáték-fesztivál egyetlen olyan előadásán, amelyről korábban még nem számoltunk be. A szolnoki színház Örkény István Macskajáték, a pécsi Nemzeti Színház Illyés Gyula Bölcsek a fán, a Madách Színház Hubay Miklós Álomfejtés, a Nemzeti Színház Csurka István Döglött aknák, és a vendéglátók Kállai István darabján kívül még Darvas József Pitypang és Gyárfás Miklós Dinasztia című művével szerepeltek a seregszemlén, amely mind a megjelent szakmabelieknek, mind a miskolci közönségnek Lehetőséget nyújtott az elmúlt színházi évad változatos, ám színvonalában igen vegyes vígjátéktermésének áttekintésére. —a a— Pleidell János kiállítása a Mednyánszky-teremben Hat évvel ezelőtt bemutatott budapesti kiállítása óta Pleidell János megjárta a kísérletek útjait. A kísérletezés fáradsága-kínja nem volt hiábavaló: önálló, gazdag fejlődést hozott eredményül. A művész nem adta fel korábbi élményvilágának, szemléletének alapvető tulajdonságait, hű maradt eszményeihez, művészi múltjához. Mégis megújult. Termékeny alkotói korszakában, túl az életút felén, lépésről lépésre bontakozott ki kísérleteiből mindaz, ami többszólamú munkásságában elrejtve, halk szólóként a múltban is jelentkezett. Régebben mindnyájunk közös gyermekkori birodalmát tárta fel. Mesélt és elbeszélt, ízes fordulatokkal, kedvesen. Költészetet szőtt a realitásba, álmok és valóságok határmezsgyéire vezetett, mint a népmesék naiv, de bölcs példázatai. A lírai, epikai, a tragikus elemek, vegyülve a groteszkkel, a csúfondárossal már ott lappangtak külföldön is elismerést keltett Busójárássorozatának lapjaiban. Most a Mednyánszky-teremben rendezett kiállításon végigkövethető a megújulás, a változás folyamata, a műhelymunka. Két évet töltött Itáliában Pleidell. Nagy, dekoratív színfoltokban, redukált palettával, összefogott, sommázó formaalakítással tolmácsolta a látvány valóságának valószerűtlen színpadiasságát. Kezdetben csak távolról nézte az itáliai tájat, városokat. Majd közelebb merészkedett, bejárta délolasz kisvárosok romantikus zegzugait, ahol lépten-nyomon ősrégi hagyományok, szokások, babonák, varázslatok momentumaiba ütközött. Nem elégedett meg a felszín esetlegességével, az utóbbi években mélyebbre nézett, mélyebben érzi az életet. A látszatok mögé néz és kifejezésükre keresett új eszközöket. Kísérleteinek szintézisét véljük felfedezni a Mednyánszkyterem kirakatában elhelyezett nagyszabású tablójában. Nyolc női alak jelenik meg ezen a megrázó erejű vásznon, aranyháttér előtt. Az ikonok aranyhátterű semlegessége azonnal azt az érzést kelti, hogy ezek a kezükben mézesbábokat, gyertyát tartó, fájdalmas tekintetű asszonyi típusok időtlenek. Minden korok magukra hagyatott özvegyei, idősek és fiatalok, öldöklő háborúk élő áldozatai. Mint a ravennai templomok bizánci mozaikjai; frontálisan ábrázolja szálfaderekú nyolc asszonyát. Merevségük, szertartásos kézmozdulatuk egyszerre sugároz erőt, bánatot, reményt és reménytelenséget. Világos, áttekinthető, egy pillanat alatt félreérthetetlenül befogadható ez a nagylélegzetű, forma- és ritmusegységbe foglalt, szűkszavú kompozíció tartalma, mondanivalója szinte kiáltás a békéért, a békés életért. Pleiderl eddigi munkásságának csúcsteljesítménye. Benn a teremben a sokirányú érdeklődésű művész, az átgondolt képszerkesztő, a virtuóz akvarellista mutatja meg magát leplezetlen őszinteséggel. Virágcsendéleteinek könynyedségében a szépségekért lelkesedő lírikus szólal meg. Feszesebb, keményebb ritmus szólal meg egyik legmegkapóbb alkotásában, a behavazott zsennyei táj akvarellel mintázott, konstruktív szerkezetében. Színes, eleven kiállítással jelentkezik most, hat év múltán Pleidell János. Bizonyára többen fedezik majd fel festészetében Fellini áttételes hatását, főleg a hegytetők zártéletű városainak lábainál strandoló staffázs-figurák ténfergő mozgásának imbolygó kelletlenségében, vagy a Vakok című, mélyérzésű festmény filozofikus kicsengésében. (d. m.) Boroska András festő kamarakiállítása június 19-én, szombaton délután 4 órakor nyílik meg a zuglói Kassák Lajos művelődési klubban. .Szombat, 1311. Június 12. Svájci ipari formák kiállítása az Ernst Múzeumban „Ismeri ön Svájcot?” — kérdezi a svájci ipari forma kiállítás egyik tablója az Ernst Múzeumban a látogatótól. A tablók ezek után közlik az ország jellemző adatait, fotókon ismertetik tájait. Megtudjuk alapterületét, lakóinak számát és azt is, hogy építkezései során percenként negyven négyzetméternyi termőtalajt fednek be betonnal és naponta tizenkét parasztgazdaságot számolnak fel. 1889-ben a lakosság többnyire magányos kunyhókban és majorokban, tanyákon, falvakban élt, manapság pedig az USA és Kanada után Svájc költi a legtöbbet propagandára, többet, mint Svédország. Az egy főre jutó propagandaösszeg 60 dollár. Alumínium tablókról olvashatjuk az adatokat, amelyekre alugrafikai eljárással vitték fel a képeket. Lyukas, préselt alumínium székről áll fel a teremőr és mutat rá a katalógusokkal feltöltött állványra, amely a tablósor elején áll. „Ismeri ön az ipari formatervezés jelentőségét?” — kérdezhetnénk a kiállítás alkalmából a látogatótól, ismerjük-e és alkalmazzuk-e az ipari formatervezés előnyeit? És ezen a kiállításon is megállapíthatjuk, hogy nálunk nincs nagy múltja az ipari formatervezésnek, de még a propagálásának sem. S ha nagy ritkán kiállítást rendeznek belőle, ezek a szerény kiállítások szinte elsikkadnak, eltűnnek a sokkal látványosabb képzőművészeti kiállítások tömegében. A formatervezést ipari szakembereink és a közvélemény is külön szakítja a tárgy rendeltetésétől és valami utólagos díszítgetést, valami funkciótól független szépítgetést ért rajta. „A használati tárgyaknak minden időben döntő szerepük volt egy ország kulturális színvonalának alakulásában. A tömeggyártás időszaka sem kivétel ez alól. Az általános jólét emelkedése és az export növelésén túl mi magunk is mindannyian felelősek vagyunk érte” — így fogalmazták meg a kiállítás „epilógusában” a svájci ipari formatervezők. Ezt a felelősséget tükrözi a kiállítás valamennyi tárgya, valamennyi terve. Felelősséget a környezetünkben látható, világunkat alkotó tárgyak szépségéért és hasznosságáért. A tárgyak kultúrájáért, a nagyiparban, tömegméretekben előállított szerszámokért, eszközökért, a gyárakban készülő és egyre jobban szaporodó használati tárgyakért. „A vevő két minősége fogalom szerint igazodik el az áruk között: aszerint, hogy a tárgy jól működik-e és aszerint, hogy megfelel-e esztétikai követelményének, szép-e vagy csúnya?’ — olvassuk az egyik tablón. Kereskedelmi érdek a formatervezés? Az is. De ugyanakkor kultúrpolitikai kérdés is. A görögök összekapcsolták a szép és jó, az esztétikum és az erkölcs fogalmát. A marxista esztétika tudatosan alkalmazza a környezet emberformáló hatását. És szép lehet egyébresztő óra, egy síbakancs, egy állólámpa is. Szépsége azonban elsősorban — így tartják ezt a svájciak is — hasznosságából, anyagszerűségéből ered. Abból, hogy mennyire ismerik azt az anyagot, amiből a tárgy készül, s hogy szerkezetét és formáját úgy kapcsolták-e öszsze a rendeltetésével, hogy a legcélszerűbben szolgálják azt Ilyen használati tárgyakat mutattak be a svájciak ezen a kiállításon. Ilyen a Corbusier által tervezett fotel, ilyenek R. Haussmann összekapcsolható székei. Ilyen a kiállítás valamennyi berendezési tárgya, felszerelése, az állványoktól a teremőr székéig: az egész installáció, amelyet — vándorkiállítás lévén — egyszerűen és könnyen szerelnek össze és csomagolnak ládákba. De még a ládák is ilyenek: szépek és hasznosak, esztétikusak és célszerűek. Könnyebben kézbe fogható és kisebb erőkifejtést kíván az a köszörű, fűrész vagy fúró, amelyiket ilyen elvek szerint terveztek. "Könnyebben kezelhető az a kazettás filmfelvevő is, amelyet az egyik vitrinben láttunk. Nemcsak ötletes, de praktikus is a színes elemekből összeállítható kombinációs gyerekjáték és nem folyik szét a festék, ha olyan dobozban szállítják, amelyik megakadályozza, hogy felboruljon a festékestégely. Használati tárgyak kiállítása ez a kiállítás. Olyan tárgyaké, amelyek az ember érdekében és az embert szolgálva születtek. —te Június ÍZ NAPLÓ Június 12 Walter Scherf, az UNESCO felügyelete alatt működő müncheni Nemzetközi Gyermekkönyvtár igazgatója, aki a Móra Ferenc Könyvkiadó meghívására hazánkban tartózkodik, csütörtök délután előadást tartott az írószövetség ifjúsági irodalmi szakosztályában. A gyermekirodalom egy sor új kezdeményezését szembesítette a hagyományos formákkal, elsősorban a mese különböző fajtáival. Elmondotta, hogy miközben valóban hasznos új műfajok is születtek az „akcelerált” új nemzedékek számára, a nyugati könyvpiacon olyan kárt okozó divatok is jelentkeztek és jelentkeznek, mint például a nemi „felvilágosító” könyvek, sorozatok kisgyeremekek számára. Scherf szembeszállott az új kezdeményezések merev elvetésével, de azt is hangsúlyozta, hogy a „hagyományos” mese ma is alkalmas a gyermekek vágyainak kiélésére és szorongásaik, félelmeik levezetésére, mindenesetre sokkal alkalmasabb, mint a „Baby-porno”, Pristinában. Jugoszlávia albán lakta Koszovó autonóm tartományának fővárosában vendégszerepel a tiranai nemzeti színház. A társulat a tartomány több más városában is fellép. Jugoszlávia most lát először vendégül tiranai színházi együttest. Rákosy Zoltán festőművésznek, az Iparművészeti Főiskola nemrég elhunyt kitűnő tanárának temetése június 17-én, csütörtökön délelőtt fél tizenegykor lesz a Farkasréti temetőben. Magyar kulturális napok kezdődtek pénteken Tarnowban, Bem apó szülővárosában, a Lengyel—Magyar Baráti Társaság szervezésében. Ebből az alkalomból a városban autós-motoros turista találkozót is rendeznek. A Bem mauzóleumnál lengyel—magyar barátsági gyűlést tartanak. Az Utunk, a román írószövetség Kolozsváron megjelenő irodalmi hetilapja, június elsejétől a budapesti és a vidéki lapárudakban is kapható. Három tárlat nyílik meg a hétvégén a szegedi és a gyulai múzeumban. Ma este hat órakor Vadász Endre festőművész emlékkiállítása nyílik meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában. Vasárnap délben a gyulai Erkel Ferenc Múzeum kiállítócsarnokában a Dürer emlékére rendezett magyar grafikai kiállítást. Szegeden, a Horváth Mihály utcai Képtárban pedig a VII. Dél-alföldi tárlatot nyitják meg. A Lengyel díszítő- és iparművészeti kiállítást nyitott meg Szolnokon dr. Stanislaw Sochacki, a budapesti Lengyel Kultúra igazgatója. A tárlathoz fotóbemutató is kapcsolódik.* A szamosközi árvízről készített rézdomboművet Kiss Béla kecskeméti téeszlakatos, öt hónapig dolgozott a képen, kalapálta és vegyszerezte művét saját új módszerével. Kiss Béla egyébként vaslemezekből hegeszt szobrokat, vörösrézből dísztányérokat, dobozokat és faliképeket formál házi műhelyében.