Magyar Nemzet, 1971. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-03 / 155. szám

4 cZ­enei jegyzetek A LISZT FERENC KAMA­RAZENEKAR csütörtöki kon­certjét a rossz időjárás miatt a Kiscelli Múzeum helyett a MOM Kultúrházában kellett megtartani. Mindez nem vál­toztat a szép zene élményén. A Sándor Frigyes vezetésé­vel működő kamarazenekar hangzásképe általában egysé­ges és tiszta. Basszus-szólama ezen belül is nyomatékos ki­emelést érdemel: természetesen lengő, remek alapot szolgáltat a vonóskórus számára. Az el­ső hegedű-szólam — a kiváló Rolla János koncertmester ve­zetésével — igen tiszta és haj­lékony, legfeljebb a legato­­játékmódban kellene jobban ügyelniük az egyes hangok pontos és külön megszólalta­tására. Händel igen ritkán hallható, finom és elegáns G-dúr szvit­jében nagy öröme telt a kö­zönségnek. A fuvolaszólókat — Händel eredeti kottaszövegé­hez képest — kidíszítve hal­lottuk. A Liszt Ferenc Kama­razenekar az élén jár annak a mozgalomnak, amely meg­próbálkozik a régi zene való­ságos hangzásképének vissza­állításával, olyan módon, hogy a korabeli díszítéspraxis is­meretében helyenként kiegé­szítik, gazdagabbá teszik a többnyire csupán vázlatsze­­rűen lejegyzett muzsikát. BÁRSONY LÁSZLÓ — a néhány év előtt Budapesten megtartott nemzetközi brácsa­verseny győztese — Johann Christian Bach c-moll ver­senyművét adta elő. Annak el­lenére, hogy ma már tudjuk: ez a mű voltaképpen a Casa­­desus-fivérek (Francois Louis és Henri-Gustave) kompozí­ciója J. Chr. Bach álnév alatt (tehát olyasfajta hamisítvány, mint Thaly Kálmán kuruc versei a magyar irodalomban), igen tetszetős és szép barokk verseny. Adott esetben írhatta volna akár J. Chr. Bach is, tehát semmi okunk sincs arra, hogy kiiktassuk a szűkre sza­bott brácsa-irodalomból. Bár­sony László ezúttal egy kissé elfogódottan indította szóló­ját, a második tétel azonban már teljes szépségében bon­takozott ki. Szép és gazdag hangja van Bársonynak, emel­lett jelentős virtuozitással ke­zeli hangszerét. Nagy sikert aratott. A műsor zárószáma: Mozart Kis éji zene című közismert kompozíciója minden részleté­ben kidolgozott, szépen meg­oldott előadásban hangzott el. Pernye András Nem lesz uborkaszezon ígéri a Televízió műsorterve A televízió nyári műsorter­vének összeállításánál — erről tájékoztatott pénteken Pécsi Ferenc, a Rádió és Televízió elnökhelyette­s arra töreked­tek, hogy elkerüljék az ubor­kaszezonra jellemző vonáso­kat. Értékes irodalmi, művé­szeti műsorokat, új tévédrá­mákat mutatnak be, sorozatot indítanak az opera történeté­ről, megkezdik a Rózsa Sán­dorról írt Móricz-regény ti­zenhárom részes filmváltoza­tának közvetítését. A tévé­drámák programjá­ból érdekes, modern külföldi művek magyar tévéváltozata mellett, a hazai szerzők mű­veit említjük meg. Bessenyei György klasszikus művét, az Ágis tragédiáját Erdődy János dolgozta át. Bemutatják Urbán Ernő társadalmi szatíráját, az Uborkafát, Vészi Endre Kora­esti látogató című tévéjátékát, amely a legutóbbi prágai fesz­tiválon díjat nyert, Mándy Iván kitűnő könyvének, a Ré­gi idők mozijának, nyomán írt tévéfilmet, Székely Júlia tévé­játékát Madách Imre felesé­géről a A két Madáchn­é cím­mel. Galabárdi Zoltán Záró­­tűz című tévéfilmje a Tanács­köztársaság utolsó napjaiban játszódik, Mocsár Gábor és Görgey Gábor szatírája, a Vi­dám elefántkor, napjainkból meríti tárgyát. Babits Mihály halálának harmincadik év­fordulója alkalmából értékes irodalmi műsort rendeznek, két alkalommal jelentkezik a Nyitott könyv sorozat. A Vi­lágirodalmi Magazin külön­­száma a húszéves Európa Könyvkiadót mutatja be. A zenei programból kiemel­kedik még az Interfórum so­rozata. A Fertődön rendezett koncertekről, illetve az azok­ról készített tévéfelvételekről több világlap, közöttük a Le Monde és az International Hé­rald Tribüne írt meleghangú cikket. Magyar antifasisztákról négy, egymással összefüggő, de önmagában is egész dokumen­tumfilm készül, eredeti felvé­telek felhasználásával, érdekes interjúkkal. A sorozat bizo­nyára érdeklődést kelt majd, mert a témakörben sok új, vagy kevéssé ismert dokumen­tumot mutat be. A Szülőföldem sorozatban Darvas József Orosházát mu­tatja be. Lengyel Józsefről 75 esztendős születésnapja alkal­mából készítenek portréfilmet. Bortnyik Sándor festőművészt is érdekesnek ígérkező riport­­film mutatja be. Művészet — mesterség — élet címmel Kál­­lai Ferenccel készül interjú. Közvetítik Jancsó Adrienné nagy sikerű műsorát, a Föld­édesanyámat. A szünidőben több szóra­koztató műsort sugároz a te­levízió a gyermekek és fiata­lok számára. Három srác a hadseregben címmel hétrészes filmsorozat mutatja be a Ma­gyar Néphadsereg életét. Az És most mit tud? című mű­sorban olyan fiatal művészek lépnek a kamera elé, akiket a Ki mit írtd-okban ismert meg a közönség. Fordulópont lesz a Magyar Televízió történetében augusz­tus 20-án; megkezdődik a má­sodik csatorna kísérleti adá­sa. Ezután a színes adás mel­lett — egyelőre szabálytalan időközökben és laza tervek alapján — fekete-fehér prog­ramokat is közvetítenek ese­tenként. Az adások kísérleti jellegűek, a második program megalapozását szolgálják. PftTYOUTflGYHEM'lj AJÁNLJUK: HA VÁRATLAN VENDÉGE ÉRKEZETT, FIATAL HÁZASOKNAK, EGYEDÜLÁLLÓKNAK, FIZETŐVENDÉG­SZOLGÁLATNAK, MINDENKINEK! jttjfflUTACTYfflÜ GAZDASÁGOS: 300,0 Ft betétdíj ellené­ben egy ágynemű garni­túrát kölcsönzőnk. A bérlet felmondásakor a betéti díjat visszafizet­jük GYORS: a szennyest leadja — a tisztát megkapja 12.— Ft mosási és kölcsönzési dí­jért KÉNYELMES: nincs vállalási határidő, nem kell várakozni, nem kell a szekrényben ágy­neműt tárolni föTYBUrtarí nÉMÜ BÉRELHETŐ: Budapest, Vili., Baross tér 4—5. Budapest, IX., Ferenc körút 24. Budapest, XI., Karinthy F. út 12. Budapest, XXI. Csepel, Kossuth L. u. 48—50. sz. alatti PATYOLAT FIÓKÜZLETEKBEN ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦« - Magyai* Nemzet - Látogatás a 85 éves Bálint Lajosnál Nincs olyan főpróba, ahol ne volna ott, nincs olyan szín­ház, ahol ne hallgatnák meg észrevételeit. Az elmúlt évek­ben két könyve jelent meg a 85 esztendős Bálint Lajos­nak , „Lulu” bácsinak. Érettségi előtt állt a Bar­­csay utcai gimnáziumban, amikor egy volt iskola­társa — az akkor már első éves egyetemista Benedek Marcell — meghívására meg­hallgatta a Nemzeti Színház egy fiatal rendezőjének, He­vesi Sándornak az előadását a színház új áramlatairól. 1904. március 15-e lévén, az And­­rássy út (ahol az előadást tar­tották) fel volt lobogózva. A gimnazista — egy tímársegéd fia, özvegy édesanyja táma­sza — az előadás után az Andrássy úton sétált barát­jával és annak barátaival: Bánóczi László és Lukács György első éves jogászokkal. A három „idősebb” ifjú akkor már elhatározta, új fórumot teremt a patetikus szavalás­ban, illetve kommersz frivol­­­ságokban megrekedt magyar színjátszásnak. Hevesit is azért hallgatták meg, mert Benedek Marcell azt hallotta, ez a fiatal szakember valójá­ban azt akarja, amit ők. A báliások a Balszélfogóban — Benedek már másnap felkereste Hevesit —, mondja a Rajk László utcai, könyvek­kel bélelt szobában Bálint Lajos, — és három hét múlva a „Thália” már színészmeg­hallgatást tartott a Bristol­ban. Ezen én, a gimnazista, mint írnok, titkár és — meg­hallgatott vettem részt. Főis­kolát nem végzett, színész­ambíciójú fiatalemberek je­lentkeztek. Egyiküket­­ Som­­lay Artúrnak hívták. Egy má­sik fiatalember: Törzs Jenő ... Bálint Lajos közben letette az érettségit, és mert jogász­­barátai is átmentek a böl­csész karra, ő is bölcsész lett. Ugyanakkor azonban 19 éve­sen, egy menhelyi aggastyánt játszott a különböző helyisé­gekben (a többi között a „Fo­­lies Caprice” mulatóban) sze­replő „Thália” egyik legna­gyobb sikerében, Heijermans Remény című szocialista ten­denciájú drámájában. — A darabot Hevesi nem egyedül rendezte, hanem — mint több más, szép és bátor darabot is — Moly Tamással együtt. Nagyobb rejtély, mint azok, amelyeket Moly későbbi krimijeinek detektívhőse, „Vö­rösbegy” oldott meg, hol és mikor tört el a lelkes és mű­velt „tháliás”, akivel külön­ben szívesen vitatkozott, a ,,Balszélfogó”-ban, a fiatal Lu­kács György is. A „Balszélfogó” törzsasztal volt a Baross-kávéházban, — balra a bejárattól. A „Thália” tagjai is szívesen látogatták. — Tévedtem egyik köny­vemben, hogy a törzsasztalt Pethes Imre alapította. Mi valóban Pethes kedvéért kezd­tünk odajárni, aki akkoriban szerződött a Nemzeti Színház­hoz. Őbenne azt a színészt láttuk, aki megteremti a Víg­színházban kialakult közvet­len beszédmód és a Nemzeti­re feladatként váró klasszikus repertoár szintézisét. Az asz­talt azonban egy fiatal újság­író alapította, aki a szom­széd házban lakott, Márkus László. Ő is, Moly is az egyetemista Lukács szűkebb köréhez tartozott, és meggyő­ződésem szerint már 1905-ben bizonyos inspirációkkal szol­gáltak neki későbbi művé­hez, „A modern dráma fejlő­désének történeté”-hez. A „Thália” számára drama­turgi munkát vállaló Lukács csak egy-egy órát töltött a kávéházban. Ellentétben ve­lem — mosolyog „Lulu bácsi” —, aki gyakran délelőttönként is a „Juszuf” főpincér által illetéktelenektől óvott, üres asztal mellett ültem. Ott vol­tam — nem az egyetemen, ahol lennem kellett volna — és azokat a Lukácstól köl­csönkapott német és francia könyveket olvastam, amelyek professzoraim egy részét fel­tétlenül megbotránkoztatták volna. Például Max Weber munkáit. Szellemi táplálékkal tehát Lukács György látott el, a fizikait viszont — egy ha­bos kávé és két briós erejéig — gyakran a már említett, kitűnő „Juszuf” hitelezte. Egy elfelejtett ember Pethes Imre hamarosan a ,,Pannóniá”-ba tette át szék­helyét. Itt ugyanis külön törzs­asztaluk volt a Nemzetiben uralkodó, Szacsvay vezette maradiaknak és Pethes, Ódry, Hevesi, a Nemzeti akkoriban csapatba szerveződő „modern­jei” dacosan a Szacsvay-asz­­tallal szemben gyülekeztek. A „Balszélfogás-t azonban — egyelőre még — nem vitte széjjel a szél. Ott ült évekig délutánonként Márkus, Márffy Ödön, Gulácsy Lajos, Kós Károly és még valaki, akiről azonban külön kell szólni. — Kós Károlyról, az erdélyi íróról van szó° — Igen, de az író akkori­ban építészhallgató volt, és az Állatkert pavilonjainak egyik tervezője. Nem tarto­zott szorosan a „Tháliá”-hoz, de sokat vitatkozott a „Thá­lia” díszlettervezőivel, Márf­­fyval és Gulácsyval, a mo­dern díszletek térhatásáról. És különben is nagyon lelke­sedett azért, ahogyan Hevesi a korszerű, a romantikától megszabadított Shakespeare-t, Márkus meg az addig Ma­gyarországon elhanyagolt Ib­sent a magyar színház és kö­zönség számára felfedezte. Úgy, hogy szerintem­­ há­rom „tháliás” van meg még a régi csapatból. Két „belső em­ber”: Kürthy György bará­tom, a kiváló színész és író, és szerénységem, akik Buda­pesten élünk, s egy „külső”: Kós Károly, aki Kolozsvárt lakik. Kós társa a székely fa­­tornyú állatpavilonok építé­sében szintén egy műegyete­mista volt, Zrumetzky Dezső­nek hívták. Nos, róla kellett szólnom, és nemcsak azért, mert fiatalon halt meg és el­feledték, hanem mert sokol­dalú, remek ember volt: min­den érdekelte. Talán ő kiál­tott fel először azokkal a szavakkal, amelyekkel (az első szó helyébe „akkoriban”-t he­lyezve) új könyvemet is kezd­tem: „Mostanában minden nap egy új riadó’’. Ami Bálint Lajos új, nem­régiben befejezett — és a k­i­­adónak már átadott — köny­vét, illetve kéziratát illeti, az 220 gépelt oldal és ideiglenes címe: „Ecset és véső”. Ugyan­is festőkről és szobrászokról szól, azokról, akikkel „Lulu bácsi” nem egyszerűen talál­kozott, hanem akiknek herold­­ja, barátja volt. A „Thália” ifjú titkára ugyanis újságíró lett, először színházi kritikus, majd képzőművészeti kriti­kákat és reflexiókat írt húsz éven át. Egyetemista kora képzőművész barátai — Márffy, Gulácsy, Zrumetzky — mellett ekkoriban került közeli kapcsolatba új könyve hőseivel: Iványi-Grünwald Bélával, Berény Róberttel, Tihanyi Lajossal, Beck Ö. Fü­­löppel, Medgyessy Ferenccel és Rippl-Rónai Józseffel.­ ­ Ceruzarajz — De még hadd térjek visz­­sza egy pillanatra a „Bal­­szélfogó”-ra. 1919-ben az „asz­tal” a Lukács György vezette Közoktatásügyi Népbiztossá­gon találkozott. Ott voltunk, akik éltünk, akiket megkí­mélt a háború. Én — talán mert annak idején oly szor­galmasan olvasgattam a köl­­csönkönyveket — egy nagy népszórakoztató társulat veze­tője lettem. Bálint Lajos szobájában sok a könyv. Egy csomó egészen új, a világ különböző tájain mostanában kiadott könyv, folyóirat is béleli a szobát. Képeket, metszeteket is lá­tunk a zsúfolt szobában, az ágya fölötti falrészen azonban csak egyetlen kifejező rajz van. Keletkezésének időpont­ja: 1917, modellje a szoba gaz­dája, alkotója pedig Rippl- Rónai. A ..Világ” törzsasztalá­nál készült és azt a pillana­tot „fogja meg”, hogy B. L. olvas valamit és nem nagyon tetszik neki az, amit olvas. E nemtetszés mögött azonban mélyebb mondanivaló van: a szenvedélyes érdeklődés mon­danivalója. Pedig csak egy ceruzarajz, csak egy pillanat­kép. „Csak” éppen ..Rippli” ceruzája alatt született... (m­tai) ■Szombat, 1971. július Darvas József felszólalása a moszkvai írókongresszuson A négynapos vita tanulságai A szovjet írók kongresszu­sának péntek délelőtti ülésén mondotta el üdvözlő beszédét Darvas József, a kongresszu­son részt vevő magyar íróde­legáció vezetője. Bevezetésül, minden magyar író és a szov­jet irodalmat magukénak ér­ző magyar olvasók nevében köszöntötte a kongresszust. Be­szélt a magyar és a szovjet irodalom közös céljairól és tö­rekvéseiről, hangsúlyozva, hogy a szocialista irodalmak felelőssége mérhetetlenül nagy és egyre növekvő. „Ha valaki­nek kötelessége e kaotikus és sokféle fenyegetéssel teli vi­lágban megfogalmazni az em­beriség reménységét, akkor el­sősorban a szocialista irodal­mak, a szocialista írók köte­lessége ez” — mondotta. Em­lékeztetett arra, hogy a fasiz­mus felett a szovjet fegyverek mellett a szovjet emberek mo­rális ereje aratott dicső győ­zelmet. „Ma az a kötelessé­günk, hogy a mi morális igaz­ságunkkal, a reménység ere­jével legyünk ott mindenütt.” Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években erősödött a szocialis­ta országok irodalmai közötti baráti, testvéri kapcsolat, s eb­ben nem kis része van a szov­jet írók szövetségének. „Az ed­digieknél még aktívabbaknak kell lennünk a szellemi, az iro­dalmi élet nemzetközi fóru­main. És ami mindennél fon­tosabb : műveinkben még hite­lesebb képet kell adnunk szo­cialista világunkról. Hiteleseb­bet, s művészileg is izgalma­sabbat. A szocializmus ügye nem apológiát vár tőlünk, ha­nem ellentmondásokat is fel­táró alkotásokat , mert az emberi nagyság azzal nagyobb, ha harcban nő fel. Igazi esz­ményt csak az olyan irodalom tud teremteni, amely az őszin­teség szavával képviseli a ma­ga eszméit.” Tegnap egyébként befejezte munkáját a szovjet írók kong­resszusa. A végig érdekes kongresszusi vitában 35 fel­szólalás hangzott el. A vita befejező szakaszában nagy ér­deklődést keltett Jevgenyij Jevtusenko és Alekszandr Csa­­kovszkij hozzászólása. Jevtu­senko szenvedélyesen ostoroz­ta az irodalmi művekben je­lentkező lagymatag közép­szert. Tág teret kért az iro­dalmi életben annak a nemze­déknek, amelynek ő is egyik képviselője. Nagy hatású fel­szólalását a három hősi halált halt kozmonautáról írott ver­sének felolvasásával fejezte be. Csakovszkij védelmébe vette az irodalmi kritikát s felhívta a figyelmet: az iroda­lombírálat megteremti az al­kotó kutatás légkörét. A négynapos vita tanulsá­gait a kongresszus határozata összegezi. A határozat aláhúz­za, hogy a szovjet irodalom legszebb sikerei a pozitív hős alakjának megformálásához kapcsolódnak. Külön nyoma­tékkal mutat rá: a szovjet írók hitet tettek amellett, hogy a szocialista realizmus, a lenini pártosság és a néphez való hűség elvei vezérlik őket. Az ideológiai harc témáját érint­ve, a határozat felhívja a fi­gyelmet arra, hogy a szovjet irodalom az eszmei küzdelem legkiélezettebb frontszakaszán csatázik. A kor megköveteli a szovjet íróktól, hogy szánja­nak szembe a burzsoá ideoló­giával, a revizionizmussal és a dogmatizmussal. A határozat elismerően szól arról, hogy az utóbbi évek folyamán erősö­dött és elmélyült a szovjet íróknak a szocialista országok íróival kialakított együttmű­ködése. A szovjet írókongresszus a záróülésen elfogadott határo­zat mellett nyilatkozatot is megfogalmazott, amely elítéli az Egyesült Államok indokínai agresszióját. A kongresszus részvevői felhívták a világ íróit, hogy tiltakozzanak a cionizmus és pártfogója, a nemzetközi imperializmus vé­res bűntettei ellen, szánjanak síkra a közel-keleti igazságos békéért. A kongresszus megválasztot­ta a szövetség új vezetőségét. Az írószövetség elnöke Konsz­­tantyin Fegyin, az eddigi el­ső titkár lett. Az első titkári tisztet Georgij Markov, eddigi titkár tölti be. NAPLÓ ■Július 3 Szentendrén pénteken meg­nyílt A műemlékvédelem hu­szonöt éve című fotókiállítás. A tárlat száztíz művészi fel­vétele az elmúlt negyedszázad alatt helyreállított műemléke­ket mutatja be. A kiállítás megnyitása után kezdődött az Országos Műemléki Felügye­lőség tanácskozása, dr. Der­­csényi Dezső professzor meg­nyitójával.­­ „Még egy ilyen hullám, — S itt marad a hullám.” Ritka, s mindig nagyon rövid versei egyikét a most elhunyt Kardos Pál iroda­lomtörténész 1944-ben, a büntető­táborban írta. Egy olyan pillanat ihletésére, amikor szabad ra­jzon tartózkodott, s feje fölött hullám­ban érkező repülőgépek szórták bombáikat. Kardos Pált azonban nemcsak bombázások „hullámai” fenyegették életében. Fiatalon publikált, érdekes irodalomtörté­neti dolgozatai — és a debreceni Ady Társaság szervezésében szer­zett érdemei ellenére — a tudós Kardos Albert irodalmár fia fér­fikora derekáig csak középiskolai kisegítő tanár lehetett. És miköz­ben a büntetőtáborban sínylődött, a fasizmus elpusztította édesapját, feleségét, gyermekét. Kardos Pál mégis talpraállt, s immár „nem középiskolás fokon” tanította — lelkéből lelkedzett városában, Debrecenben — a XX. század ma­gyar irodalmát, kedvenceit: Ady, és Móricz Zsigmond művészetét. Móricz Zsigmond és Debrecen kapcsolatairól több, úttörő értékű dolgozatot tett közzé, és 1958-ban jelent meg legfontosabb munkája: Nagy Lajosról és az író koráról írt monográfiája. Megragadtak emlékezései édesanyára és Juhász Gézára, az „Ady Társaság” fény­korára. Bár utolsó éveiben sokat betegeskedett, szinte halála per­céig tervei voltak , még­ Gulyás Pál — aki nagyon közeli barátja volt a most eltávozott tudósnak — „Debrecen és Európa fiá”-nak ne­vezte egyhelyütt Kardos Pált. Debrecen és Európa szinte fél­­szegségig szerény, tiszta lelkű, igazságot kutató fia 71 éves korá­ban halt meg. * Rippl-Rónai emlékkiállítás nyílt meg pénteken a kapos­vári Rippl-Rónai Múzeumban. A művész hatvankilenc képét állították ki. Ezek közül há­rom a pécsi Janus Pannonius Múzeum tulajdona, s először látható Kaposvárott. A tárla­ton a festő ritkán látható ce­ruzarajzait is megtekinthetik a látogatók. Megjelent Moszkvában Dar­vas József Törökverő című re­génye, Jelena Tumarkina for­dításában. Szergej Zaligin író a Lityeraturnaja Gazetában mesteri prózának nevezi a mű­vet. A Varnában pénteken meg­nyílt a Várnai nyár—1971. nemzetközi komolyzenei fesz­tivál. A fesztivál húsz napig tart. 30 Éwa Wieczorek grafikusmű­­v­észnő kiállításának nyitva­­tartását a Lengyel Kultúra jú­lius 14-ig meghosszabbította. SZÍNHÁZAK mai műsora Fővárosi Operettszínházi La Mancca lovagja (6. bék­. 4.) (tél 7) — Fővárosi Nagycirkusz: Nyári parádé (du. fél 4 és fél 8) — Mar­gitszigeti Színpad: Úri muri (8) — Budai Parkszínpad: Slágerhullám­ (8) — városmajori Színpad: Char­­ley nénje (8). A HÁROM HÍRES GIZAI PIRAMIS LEGENDÁJÁNAK EREDETE FODOR SÁNDOR ARAB LEGENDÁK A PIRAMISOKRÓL (KÖRÖSI CSOMA KISKÖNYVTÁR 10.) 178 oldal, 28 fénykép Ara: 20,— FI AKADÉMIAI KIADÓ

Next