Magyar Nemzet, 1971. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-28 / 176. szám

Szerda, 1971. július 28. A rugalmasság nem boszorkányság Kivédték a rossz prognózis következményeit a Habselyem Kötöttárugyárban Mit tenne ön az én helyemben ? — kérdezhették volna ez év elején a Habselyem Kötöttárugyár vezetői is. A belkereskedelem részéről az ingrendelések lemondása úgy érte őket, mint derült égből a villámcsapás. A gyárnak fennállása óta nem voltak értékesítési nehézségei. A lánchurkolt, finom női és férfi fehérneműgyártás állandóan felfelé ívelt, a belföldi és az exportigény mindig nagyobb volt, mint a hazai gyártókapacitás. A piackutatók tévedése A belkereskedelem 1970 elején azt jelezte: a lánchurkolt alsónemükből a hazai szükséglet mintegy harminc százaléka nincs áruval fedezve. Tricoloningből is 1975-ig egyenletes felfutást jósoltak a belkereskedelmi piackutatók. Még a múlt év novemberében is ennek a prognózisnak az alapján készült a gyár az 1971-es esztendőre. Decemberben kapták a jelzést a kereskedelemtől: abból a 2 millió darab ingből, amelyre előzetes rendelést adtak fel, legfeljebb 600—700 ezret tudnak csak átvenni. Másfajta lánchurkolt női és férfi fehérneműre ugyanakkor szükségük lenne. Látszatra a feladvány egyszerű: ing helyett blúzokat, kombinékat, pizsamákat, hálóingeket kell gyártani. A Habselyem Kötöttárugyár Váci úti üzeme azonban hosszú évek óta csak férfiinget gyárt, célgépek tucatjai segítik e termék előállítását, és a nagy szériák, a dolgozók begyakorlottsága, valamint a műszaki fejlesztések következtében állandóan javult a termelékenység, a jövedelmezőség. A vezetők tudták: az átállás jelentős költségnövekedéssel jár, a termelési mutatók romlásával kell számolni, és megsínyli a dolgozók keresete is. Mégis ez az egyetlen kiút maradt számukra, csak így érhető el, hogy ne csökkenjen a gyár termelési értéke, és minél kevesebb varrónő, szakmunkás hagyja ott az üzemet. — Nekivágtunk, és ma már mondhatom, túl vagyunk a nehezén. A Váci úti gyárrészleg átállása az első negyedévben lerontotta ugyan az egész gyár eredményességét, de a második negyedévben már elértük azt a nyereségszintet, amelyet az előző év hasonló időszakában produkáltunk. Előzetes számítások szerint 90 millió forintos nyereséget kell elérnünk ahhoz, hogy az eddigi ütemet tartani tudjuk a fejlesztésben, a bérszínvonalemelésben. Egyelőre csak 80 millió forint elérése látszik valószínűnek és a 10 millió forint előteremtése nagyon kérdéses — mondja Pesz Sándor gazdasági igazgató. Ami a veszteséget csökkentette Nagyon meg kellett dolgozni a munkásoknak, a műszakiaknak és a vezetőknek azért, hogy az eredményromlás csak ilyen mértékű lett. A veszteségcsökkentéshez jelentősen hozzájárult, hogy annak az ingmennyiségnek a legyártását, amelyet erre az évre igényelt a belföldi piac és az exportkereskedelem, előrehozták januárra, februárra. Az átállást a női blúzokkal kezdték, amelyeknek a munkaműveletei a férfiingekéhez hasonlóak. Kiváló osztályzatot érdemlő munkát végeztek a gyár műszakiai, technikusai is, akik a Váci úti gyár számára a gyártási műveleteket, technológiai folyamatokat megtervezték. A gyárvezetés stílusát, határozottságát tekintve azt kell mondani: valahogy így kell a piac változó igényeihez alkalmazkodni, rugalmasan, gyorsan. Amíg a gyárvezetés ebben a vonatkozásban dicséretet érdemel — a bankszakemberek elismerését is kivívták —, addig a belkereskedelem igényfelmérését, prognózisát, információszolgáltatását jogosan illeti az elmarasztalás. Bizonyos cikkek iránt milyen lesz a kereslet egy-két év múlva, azt százszázalékos pontossággal nem lehet meghatározni, de húsz-harminc százalékos eltéréssel igen. A férfiingek esetében azonban a melléfogás 60—70 százalékos volt a prognózis és a valós igény között. Több alternatíva A gazdasági igazgató szavaiból kivehető: ebből az esetből levonták a megfelelő tanulságot. Ezután kritikával fogadják a kereskedelem különböző prognózisait, és mindinkább saját piacismeretükre is igyekeznek alapozni termelési terveiket. A fejlettebb országokban az egy lakosra jutó kötöttárufogyasztás lényegesen magasabb, mint Magyarországon, néhol duplája a mienknek. Közép- és hosszú távú terveinkben azzal számolunk, hogy a lánchurkolt árucikkeinkből a termelésfelfutás a következő években akár az ötven százalékot is elérheti. Ehhez a növekedéshez a gépparkunkban még vannak tartalékok. Ha az igények más irányba alakulnak, más alternatívát helyezünk előtérbe. Szükség esetén bekapcsolódunk a lakásépítési programba, különféle lakástextíliák gyártásával. Olyan anyagok előállítása is számításba jöhet, amelyekből cipőfelsőrész, autóhuzat is előállítható. Azzal is számolni lehet, hogy a lánchurkolt anyagok a női felsőruházatban előretörnek. A lánchurkolt anyagok jövőjét jelzik az olyan tények is: a különböző hazai textilgyárak sorra vásárolják az ilyen anyagokat gyártó gépeket. A Habselyem- és Kötöttárugyár azzal segíti e gyárakat — lényegében a leendő konkurrenseit —, hogy partnereinek számos dolgozóját megtanítja a gépek kezelésére. Vajon nem saját érdekük ellen cselekszenek ezzel? Azt válaszolják: gyáruknak az ilyen anyagok gyártásában 30 éves tapasztalata van. Törzsgárdájuk ebben a vonatkozásban a legnehezebb problémákkal is képes gyorsan megbirkózni. A vezetők többsége — dr. Réti Lajosné vezérigazgatótól kezdve — 20—30 év gyakorlatára támaszkodhatnak, alsóneműektől a „szabad idő öltözékek”-ig. A Trilobál és a Flamme nevű műselyem-nylon keverékből készített újfajta kelméjük az idén a BNV-n vásárdíjat kapott. A vezetés rugalmasságához társul a kezdeményezőkészségük is. Érlelődnek már a tervek arra, hogy a következő években tovább fokozzák a termelésidő vertikumának zártságát. Termékeik kikészítését például jelenleg nem maguk végzik, 1975 végére azonban ennek a munkaműveletnek az ötven százalékát már gyáron belül szeretnék elvégezni. A készletezést is új alapokra kívánják helyezni: most számítgatják, megéri-e vagy sem, ha ebben a vonatkozásban a gyár nagyobb feladatokat vállal. A távlati, a nagyobb horderejű elképzelések valóra váltása mellett a napi, a heti és a a havi sikerekért is meg kell keményen dolgozni a műhelyekben és az irodákban egyaránt. Állandóan keresik-kutatják a hatékonyság növelésének lehetőségeit, a kisgépesítéstől a jobb munkaszervezésig. Ha nem is mondják ki, de megjegyzéseikből következtetni lehet arra: az év végéig szeretnének abból a bizonyos 10 millió forintból néhány milliót lefaragni. Ami ehhez kell, az sok is, kevés is: az eddigi rugalmas gyárvezetés, a dolgozók eddigi szorgalma. Keserű Ernő Ma©ar Nemzet Helytállnak a fiatalok is Nincs panasz a fiatalokra, az utánpótlásra sem. A technológiai osztályon például ők vannak többségben. A hetven asszonyra és lányra a kereskedelem választékbővítő törekvése, valamint az inggyártás visszaesése következtében egyre nagyobb feladatok hárulnak. Amint Vas Márta osztályvezető elmondta: erre az évre kétszer annyi modellt, mintát kellett a kereskedelemnek ajánlani, hogy a gyár kapacitását leköthessék. Teljesen új cikkcsoportokat, kollekciókat alakítottak ki a gyermek Baróti—Ruffy—Kristóf: utazások a fekete ^J^alibuM (Ötödik sorozat, 6. folytatás) Hogyan születnek a legendák ? A dolgok nem úgy keletkeznek, ahogyan általában hiszszük. Történetek, események nem úgy zajlanak le, ahogyan a hangos és még hangosabb riportok elbeszélik azokat s világhírű emberek cselekedeteinek háttere és e cselekedetek körülményei merőben mások, mint ahogyan ezeket a „tényeket”, cselekedeteket a korabeli krónika megörökíti. Irodalmunk, történelmünk tele van romantikus, színes és megragadó legendával, de Galamb már régen gyanakodott arra, hogy ezek a legendák a valóságban, s adott korukban másként történtek, mint ahogyan egy Anonymus, egy Verancsics, egy Thaly Kálmán megörökítette azokat. A helyesbítést, bizonyos történetek kiigazítását azonban lehetetlenné teszi az, hogy nemcsak íróik, szereplőik, hanem e történetek tanúi is régen meghaltak már, csupán az ellenőrizhetetlen legendák élnek s indák szívósságával terjednek tovább. A Malibu utasainak végül egy híres tóparti városkában, annak is egy irodalomkedvelő vendéglátó barát házában alkalmuk volt tetten érni a legendát, pontosabban egy irodalmi legenda keletkezését. Ezt valóságos helyszín és valóságos nevek említésével elbeszélni nem lehet, mert minden legendarombolás kegyeletsértés és sem a történelem, sem az irodalomtörténet nem kedveli az utólagos helyreigazítást. A Malibu műfaja, valóságos eseményeknek rejtett formában történő elbeszélése azonban lehetővé teszi a történet elbeszélését, anélkül, hogy legendát rombolnánk, hiszen a helyszínek és nevek elmellőzésével az a célunk, hogy csupán a tüneteket vessük fel és tegyük nevetségessé, nem pedig a benne szereplő embereket. Mi több, világhírességeket, mert ebben az esetben egy világhíresség körül támadt legendát beszélt el a Malibu utasainak a vendéglátó házigazda, Apó és Galamb régi barátja, minden jó ügy szolgálója, a tó környékének és világának legendákat gyűjtögető romantikus hőse, az író és literary gentleman, e lassan kihaló fajta egyik utolsó mohikánja. Remek néprajzi és irodalmi kézirat-gyűjteményeket befogadó, mindenki előtt nyitva álló otthonában ültünk. Apó és Galamb a legendás zöldmázas csuprokból iszogatok, a fekete Malibu a kertben hűsölt, mellette a gazda nagy lomha fehér kutyája, idebent Apó és Galamb a gazdával váltott szót, velük volt Macskabajusz is, csak ketten voltak távol. K., a szemtelen ifjú a tóra kievezve egész nap horgászott, hátat fordítva Apó és Galamb riportgyűjtögető munkájának. Csupaszőr pedig betegeskedett, s nem lehetett jelen e beszélgetésnél. A híres házigazda, akit minden jeles külföldi író, költő, fordító, irodalombarát fölkeres, mert e gazda háza nem vendéglátó édes otthon csupán, hanem az ilam, menedék, s a maga nemében egyedülálló, legendás történet elbeszélésébe kezdett. — Egyszer, egyetlenegyszer verítékcseppeket kiváltó, kínos helyzetben voltam — kezdte. — A világirodalom hírességét utaztatta Magyarországon az állam, órára beosztott pontos programot készítve számára. Ennek során, útban a végcél felé, ahol a program fénypontja lett volna, a hivatalos ebéddel és köszöntésekkel, betértek szerény hajlékomba is, mert ez is be volt iktatva a hivatalos munkarendbe. Otthonomban fényes írói társaság várta és fogadta őt, aki olyannyira otthonosan és kellemesen érezte e kötetlen kötelékben magát, hogy az egyik pillanatban elvonult egy másik szobába, s ott, egy levélboríték hátlapján verset rögtönzött s a költeményt, amelyet az utazás ihlete hívott életre, nekünk ajándékozta. Miután kísérői udvariasan figyelmeztették, hogy az otthonomra szánt és a programba beiktatott idő lejárt, mert a világhírűt várják a bankettre, a világhírű karosszékében hátradőlve kijelentette: — Márpedig én innen sehova nem megyek tovább. A kísérők, akik aprólékos gonddal állították össze a nap műsorát, kétségbeestek. Kétségbeesésükben a házigazdához fordultak. — Ez lehetetlen. Ez hivatalos program. Mentse meg kérjük, nagyon kérjük, a helyzetet. Nekünk roppant kinos lenne... — Mit tehetek, édes uraim? — kérdezte a házigazda. — Egyetlen esetben maradhat el az út végcélja, a hivatalos bankett, az üdvözlések sora. Ha most ,és itt ebben a városkában sikerül hivatalos műsort szerveznünk. Akkor joggal hivatkozhatunk arra, hogy a hivatalos program váratlan változások miatt nem utunk végcélján, hanem a közbeeső városkában zajlott le. S meg vagyunk mentve. Könyörgünk, szervezzen hivatalos programot. A Malibu utasainak régi jó barátja, meg akarva menteni az állam embereinek érdekét, azonnal kész volt hivatalos programot szervezni, s felhívta a tóparti város másik hírességét és mindentudó kedves emberét: — Mentsd meg a helyzetet, F ... -kém. — Ha rá lehetne venni, hogy fát ültessenek a parkban. A látogatás örök emlékezetére... — felelte az. — Megpróbálom. — Én pedig elindulok, délután négyre megszervezni a hivatalos eseményt. A világhírűnek elbeszélték, hogy itt minden világhírű, ha itt járt, vagy átutazik, emlékfát ültet a tó partjára. Megkérnék, tegye meg ezt ő is. Költő lévén, minden szép iránt fogékony lévén, a világhírű ráállt az alkura. — A verset, amelyet a szomszédos szobában írt, mindenesetre rávésetjük az emléktáblára, s ezt a fa mellé vagy a fára illesszük — mondta a Malibu utasainak a barátja, s várta a csodát, hogy közben a városkában hirtelen, rögtönözve, megszervezik a hivatalos programot. F., a jó barát, minden titkok tudója, a Balaton jó szerelmese és minden ember ismerőse, azonnal az erdőgazdasághoz sietett, egy csemetefát könyörögve ki. Miután ez megtörtént, az üdülőket kereste fel és megkérte a szakszervezeti felelősöket, hogy szervezzenek nagy népes közönséget délután négyre, a parkba. Világhírű költő ülteti majd el a fát, amelyet a Balaton szépségének emlékezetére, hazánk hírének öregbítésére hozott ide. F. ezután betért a nagy helyi könyvkereskedésbe és kiejtette a világhírű, többszörösen megkoszorúzott költő nevét. — Soha nem hallottam — mondta a könyvesbolt vezetője. — Most jelent meg gyűjteményes verskötete magyar fordításban. — Nem tudok róla. F. makacskodott, a boltvezetővel betért a nagy poros raktárba, ahol kicsomagolatlanul a költő tíz kötetét fedezték fel. A tíz példányt megvásárolta, visszatért az üdülőkbe, a szakszervezeti felelősöknek egy-egy könyvet kiosztott, s arra kérte őket, szervezzék be az üdülőket, szám szerint tízet, akik az ünnepség után a költőhöz lépnek és dedikálást kérnek tőle. A legenda hízott, szépen kövéredett. A világhírű, aki tovább utazni nem volt hajlandó, de fát ültetni igen, elvégezte az első kapavágást, az erdészet emberei pedig elültették a fát, egy helyi kisiparos már elkészítette a vers emléktáblára vésett másolatát és F. beszervezett népe, a fürdőváros üdülői zajos ünneplésben részesítették a világhírűt, aki meghatottan állt fája mellett. — Nem gondoltam volna, hogy ennyien ismernek és ily nagyon szeretnek egy ilyen messzi, távoli országocskában — jegyezte meg. Homloka körül glória fénylett. Meglepetése azonban csak akkor vált teljessé, mikor az ünnepség után rendre léptek elő az üdülők — szám szerint a kijelölt tíz — s egy-egy kötetet hirtelenkedtek a költő elé, az aláíró bejegyzését kérve. A nagy költő bejegyezte nevét, azután mint annyi szépség megfogalmazója, annyi igazság kivetítője, olyan gránitkemény, mégis leheletfinom líra megszólaltató művésze, a Malibu utasainak a barátjához fordult, s ezt mondotta: — Ha arra gondolok, hogy hazámban vannak nagyvárosok, világvárosok, ahol egyetlen kötetem sem kelt el, ahol nevemet senki sem ismeri, s ha ezt összevetem azzal, hogy egy kis ország kis városában, ahova hirtelen betoppanok, egyszerre tízen kérik, hogy dedikáljam a kötetemet, tehát azzal, hogy ebben az ismeretlen kis helységben is akad tíz olyan ember, akit érdekel költészetem — elgyengülök, s arra gondolok, milyen nagy ennek az országnak a népe. — Olvasó ország. Olvasó nép. A kultúrforradalom ... — motyogta barátunk, aki tudta ugyan, hogy hamis legendát szült, a legenda azonban egyszerre melengetni kezdte, mert a legendáknak az a természetük, hogy édesen altatnák és bárha hamisan is, mégis megszépíteni képesek az életet. (Folytatása következik) Kevés az orvos a bányavidéken A bányászszakszervezet, elnöksége keddi ülésén megvizsgálta a szénbányászat dolgozóinak szociális és egészségügyi helyzetét. Megállapították, hogy az elmúlt tervidőszakban a szociális és egészségügyi intézkedések és beruházások ellenére egyes bányákban hiányosságokat tapasztaltak. A negyedik ötéves terv időszakában már tervezik új fürdők, öltözők építését. A szénbányászatban jelenleg 33 fő foglalkozású, 21 részfoglalkozású üzemorvos és 48 bányaüzemi körzeti orvos dolgozik. Az orvosi megelőzőgondozó munka azonban lassan javul és egyes területeken orvoshiány van. Mivel a vállalatok viszonylag alacsony bérfejlesztést terveztek, a szakszervezet felhívta figyelmüket, hogy évente törekedjenek a tervezettnél nagyobb arányú béremelésre. 23 magyar kiállító Lipcsében A szeptember 5—12. között megrendezésre kerülő lipcsei őszi vásáron 23 magyar külkereskedelmi és export—import joggal rendelkező vállalat vesz részt. Egyik legrégibb résztvevője a lipcsei vásároknak a HUNGAROTEX, amely a magyar textilipar egész gyártmányskáláját bemutatja. A magyar élelmiszeripar termékei a Messehof-Sonderbauban kerülnek kiállításra. A TERIMPEX, a MONIMPEX, a Magyar Hűtőipari Vállalat, a HUNGAROFRUCT és az AGRIMPEX a magyar mezőgazdaság, az édesipar, a húsipar, a tejipar, a szeszipar és a konzervipar új termékeiről ad tájékoztatást. A FERMION elsősorban különféle kézi szerszámokat állít ki, bemutatja az új konstrukciójú olajszabályozót. A COEMOLIMPEX Lipcsében további újdonságokkal jelentkezik. A KONSUMEX 600-féle játékot állít ki, a TANNIMPEX szőrméket, bőrárukat, elsősorban cipőket mutat be. Érdekes lesz a MEDIMPEX kiállítása, amelyet úgy rendeznek el, hogy a látogatónak olyan benyomása támad, mintha egy alkimista műhelyben lenne. Mi épül a Belvárosban? A Belvárosban a már folyamatban levő nagyszabású középítkezéseken kívül számos további építkezés előkészületei folynak. Befejezéshez közeledik a Kossuth Lajos téren a Magyar Kereskedelmi Kamara székháza, a Szent István téren a Külkereskedelmi Bank és az OTP társasháza, a Martinéni téren az OMFB-székház és az INTERAG-garázs építkezése. Megkezdődött a Roosevelt téren három külkereskedelmi vállalat közös székházának, az Október 6. utcában az OTP iroda- és társasházának építkezése. A Dorottya utcában a tervidőszak folyamán kezdik meg a MALÉV-székház és tranzit szálló, az Október 6. utcában a HUNGAROCOOP- irodaház, az Aranykéz utcában az INTERAG újabb garázsának, az Alpári Gyula utcában a MONIMPEX székházának, a Zrínyi utcában a Gyógyszertári Központ székházának építését. A Petőfi Sándor utcában a templom mellett a posta nagyszabású építkezése, új távbeszélő központja létesül. Új emlékművekkel is gazdagodik a közeljövőben a Belváros. A Vigadó téren a szovjet hősi emlékoszlop helyére emlékszobor kerül. A Felszabadulás téren helyezik el a restaurált Nereidák kútját. Kamermayer Károly sérült szobra helyett az eredeti minta alapján bronzszobrot helyeznek a róla elnevezett téren. Domborműves emléktáblát kap Goldmann György szobrászművész a Kálmán Imre utca 15. és Szomory Dezső a Sütő utca 2. alatti épületen. Megszűnőben a tudomány Bábele Érdekes adatokat közöl a nemzetközi munkamegosztásról és az együttműködés növekedéséről a tudományos kutatásban a Tudományszervezési Tájékoztató. 1860-ban mindössze négy nemzetközi szervezet működött, 1962-ben az elismert nemzetközi tudományos szervezetek száma megközelítette a 400-at, ami az összes ilyen szervezetek mintegy 25 százaléka. A nemzetközi kongresszusok és konferenciák tekintetében is forradalmi változás következett be a második világháború utáni időszakban. A nemzetközi találkozók évi átlagszáma csak az elmúlt tíz évben is több mint kétszeresére emelkedett; átlag napi 15 ilyen jellegű tanácskozásról adnak számot. A megnövekedett kapcsolatok technikai problémákat vetnek fel. Ilyen elsősorban az információ és a dokumentáció, amely döntő kérdéssé vált, s amelynek megoldását az UNESCO is szorgalmazza: az országok információs és dokumentációs rendszereinek regionális és globális összehangolása, a dokumentáció feldolgozási módszereinek szabványosítása, a dokumentációs anyagok tipizálása és szabványosítása. , A sokasodó kapcsolatok tették fontos feladattá a kutatók idegen nyelvismereteinek fejlesztését, a fordítóközpontok létesítését, a gépi fordítás megoldásának kutatását, kódrendszerek, képletnyelvek kidolgozását.