Magyar Nemzet, 1971. augusztus (27. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-01 / 180. szám

4 Szabadtéri játékok FÁK. Ezt a szilvafát még szilvafa-kor­db­ól ismerem. Most barackfa. Pontosan: barackfa és szilvafa keveréke. A dere­kától balra eső ágain szilvát terem, jobbra barackot, így van ojtva. Kóstolom a barack­fát — nincs egy csöpp szilva­­íze, kóstolom a szilváfát — nincs egy csöpp barackíze. Rendet tart a kétféle termése között; keverék, de azért nem keveri össze magát. Okos fa. Tudja magáról, hogy két fa, de tudja azt is, hogy egy fa még­se lehet kettő. Nem fejleszt hát magának két gyökeret, két de­rekat, két lombot, megelégszik mindenből eggyel, annyival, amennyi egy szál fának dukál. Csak a terméséből nem elég­szik meg egyfélével, termi hát a szilvát és termi a barackot, de szerényen s csöndben. Nem követel magának dupla adag vizet, dupla levegőt, dupla napfényt, dupla elbánást. Vi­szont, mert úgy esett, hogy kétfélére telik tőle, kétszeres fizetség nélkül is úgy érzi, két­szeressel tartozik a világnak. Nemcsak a barackjai és a szil­vái közt tart rendet, hanem a követelései és a tartozásai kö­zött is. Nemcsak okos fa, ren­des erkölcsű is. Meg­nyerem a szilváit és a barackjait, körülnézek a kert­ben, nem közeledik-e vala­­merről egy kertész, aki tudna olyasmit csinálni emberekkel, ami ezzel a fával történt. Hogy félig, mondjuk, deréktól föl­felé­ lennének emberek. FECSKÉK. A fecskék közé a múltkori visegrádi lovas­ünnepség nézői közül fölröp­pent egy elszabadult sárga lég­gömb. Óriási sikere volt a szálldogálásának, minden szem­ét figyelte. A fecskék repülé­sét senki nem követte. A fecs­kék valószínűleg dolgoztak a magasban: kitátott csőrükbe gyűjtötték a rovarokat, ahogy szokták, hogy a családnak le­gyen mit ennie. A léggömb köztük nem csinált semmit, csak pöffeszkedett, sárgán, ön­elégülten, sikere tudatában, magára vonva minden figyel­met ezekről a jelentéktelen kis szorgalmasokról, egyszerű csa­ládfenntartókról. A léggömb volt a mutatvány, a látvány, a levegő fölfújt akrobatája, a szokatlan, az ünnep a magas­ban, a vasárnap. A fecskék voltak a hétfő, kedd, szerda, közönséges hétköznapok. Egy óra múlva a réten meg­találtam a luftballon maradé­kát. Kipukkadt, használhatat­lan szemét a fű között, lejárt esemény, kimúlt szenzáció. A fecskék még javában dolgoz­tak odafönn, a magasság sem szegényebb, sem eseménytele­nebb nem lett attól, hogy a léggömb nem terpeszkedett többé benne. Most, hogy kiad­ta magából a szuszt, s a föl­dön lapít, azt mondom rá: rongy. Ha lezuhant fecskét ta­lálok a fű közt, bizonyára azt mondtam volna szegényre: halott­in. b. b. — Húsz nemzet több mint 200 úttörője vesz részt Deb­recenben az idén első ízben megrendezett nemzetközi út­törőtáborban. A naponkénti raj foglalkozások mellett a két­hetes debreceni tábor prog­ramjában szerepel daltanulás, zene és tánc is. — Christian Barnard pro­fesszor „teljesen elégedett” Adrián Herbert egészségi ál­lapotának javulásával, jelen­tik Fokvárosból. Mint ismert­es, a híres sebész vasárnap hv- és tüdőátültetési műtétet ajtott végre Adrián Berber­en.­­ A világ legszebb bélye­gét 1968-ban Jugoszláviában adták ki. A „legszebb” címet az olasz „Collectionist” nevű bélyeglap rendezte közvéle­­ménykutatás juttatta a jugo­szláv bélyegnek, amely Anton Karinger XIX. századi szlo­vén festő Triglav a Bohinji­­tónál című festményének mi­niatűr reprodukciója. Meleg idő Várható időjárás vasárnap estig: egy-két helyen átfutó eső, ziva­­ar. Mérsékelt, napközben kissé aegélénkülő délkeleti, keleti szél. Mieleg idő. Várható legmagasabb­­-ipari hőmérséklet: 30 fok kö­ A. Balaton vizének hőm­érsékle­­t Siófoknál szombaton 11 órakor. 2 f f­ok, a Duna vízállása Budapest­nél szombaton: 170 centiméter volt. Magyar Nemzet NAPI KRÓNIKA iiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiutiiiiHiiimiiiiuimuiiimiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiuiiiiniuiiimiiiHiiiiiHiiiiHiiiiHiiitHiiiiitiiiniuiiiiniiiiiitsiiiiiimiimiiiiiiiniiinmmmiHimmiiHiiimiiimimimimiiHiuiim — A bolgár mezőgazdasági küldöttség, amely N. Nyeszto­­rov professzor, földművelési és élelmezésügyi miniszter­­helyettes vezetésével tartózko­dott hazánkban, szombaton elutazott. A küldöttség tár­gyalt a magyar sertéstenyész­tő-telepek kooperációs gyártá­si lehetőségeiről, együttműkö­désről az állattenyésztésben és az állatgyógyászatban. — Egynapos sztrájkot tar­tanak ezekben a napokban a francia nemzeti bank, a Banque de France dolgozói. A sztrájkot több bankfiók be­zárása miatt mondták ki. — Ötszáz dináros bankje­gyeket bocsát ki augusztus 1-én a jugoszláv nemzeti bank. Az eddigi legmagasabb bankjegy a százdináros volt. — Az új tánc, a yamasuki, amelyet most mutattak be Párizsban, japán elemekre épült. A tánc osztatlan sikert aratott, mivel kitűnően feje­zi ki az örömet, a gyűlöletet, a boldogságot és szerelmet. — Az arany ára két év óta nem volt Párizsban olyan magas, mint ezekben a na­pokban. Egy Napóleon-arany ára 62,10 frankra emelkedett. — A Duna menti fiatalok találkozójának negyedik napi programja a konzervipari szakmunkásfiatalok országos vetélkedőjével kezdődött szombaton Pakson. — A Finn Autóklub tagjai­nak népes csoportja érkezik ma Budapestre. A finn ven­dégek kéthetes országjáráson vesznek részt hazánkban. — Franciaországban új rendszert vezettek be az idő­sebb munkavállalók segítségé­re: a sajtóban meghirdetett állásoknál ezentúl a korha­tárt nem szabad megjelölni. Ezzel lehetőséget akarnak ad­ni az idősebbeknek, hogy a hirdető cégeknél legalább be­mutatkozhassanak. Az új tör­vény a Svédországban­ már érvényben levő mintájára ké­szült. Különösen 55 éves kor után nehéz új állást kapni.­­ A 165 ezer hold kalászos betakarításához július első napjaiban láttak hozzá a Győr-Sopron megyei állami és szövetkezeti gazdaságok dolgozói, s rekordidő alatt, nem egészen 30 napi munká­val, szombaton az utolsó hold­ról is fedél alá kerültek a kiváló minőségű gabonák. Még nem volt példa arra, hogy e hideg talajú tájegy­ségen júliusban befejeződjék nemcsak az aratás, hanem a cséplés is.­­ Az ország első gázipari szakközépiskoláját Nagykani­zsán, a magyar olajipari szak­emberképzés központjában hozzák létre. Az iskola előre­láthatóan a következő évben nyílik meg és első évfolyamá­ra az egész országból vesz­nek fel növendékeket. — PÁRDUCKÖLYÖK SZÜ­LETETT a Budapesti Állat­kertben. A kis párduc a Se­rengeti nevet kapta. — Új típusú, nagyméretű forgalomirányító lámpák sze­relését kezdik meg rövidesen a Villamos Automatikai Inté­zet dolgozói. A főváros közle­kedésének irányításában már bemutatkoztak a 300 millimé­teres futurit lámpák. Első íz­ben a Filmmúzeum közelében levő ötös útkereszteződésben szerelték fel próbaképpen. Még az idén a főváros vala­mennyi kereszteződésében ahol az úttest fölött függő forgalomirányító lámpa van, felszerelik az új „óriás” lám­pákat. — A televízió műsora vasárnap. 9.10: Úszni tudni kell! 9.30: Tomi és kutyája. Magyarul beszélő len­gyel filmsorozat. 5. Saba, a detek­tív. 9.45: Hétmérföldes kamera. Úttörőhíradó. 10.00: Csak gyere­keknek! 11.90: Magyarország—Ro­­mánia női kézilabda-mérkőzés a Balaton Kupáért. Közvetítés Veszprémből. 14.00: Táncdalfeszti­vál. 1971. II. elődöntő (Ism.). 15.30: Prizma. 16.05: Műsorainkat ajánl­juk. 16.30: Telesport. A csehszlo­vák—lengyel—magyar női, férfi atlétikai viadal 2. napja. Közvetí­tés Pozsonyból. 18.10: Sébastien és a ..Mary­ Morgane”. Magyarul be­szélő francia rövidjátékfilm-soro­­zat. 4. A morsani pince. 18.40: Es­ti mese. 19.00: HÉT. 20.00: Hírek. 20.05: Sporthírek. 20.15: A kegyel­mes úr szárnysegédje. Magyarul beszélő szovjet tévéfilm-sorozat. III. rész. 21.35: Vasárnapi vendég­ségben Szabó Magdánál. Irodalom­­­muzsika. 22.25: Hírek — sport­hírek. — A varsói felkelés évfor­dulója alkalmából hétfőn es­te dr. Stanislaw A. Sochacki, a Lengyel Kultúra igazgatója „Magyarok a varsói felkelés­ben” címmel előadást tart a Lengyel Kultúrában. Bemu­tatják a „63 nap” című új lengyel dokumentumfilmet is. — Életveszélyes gyomor­vérzéssel szállították a cell­­dömölki kórházba Tóbiás Ká­­rolyné kissomlyói lakost. Az asszony megmentéséhez na­gyobb mennyiségű, viszonylag ritka csoportú B 3. RH pozi­tív vérre volt szükség, a kór­házban azonban csak egy pa­lack tartalék állt rendelkezés­re, s a megyeszékhelyen sem volt belőle. A Celldömölki Kesztyűgyár készenléti véradó brigádjának hat tagja sietett a beteg segítségére, s rajtuk kívül még két véradó a ta­nácstól, s ugyancsak kettő a kórházból. A beteg életét si­került megmenteni.­­ Hétszáz személyt tartóz­tattak le az idén Spanyolor­szágban kábítószer élvezés vagy kereskedés miatt. A le­tartóztatottak nagy része fia­tal. A kormány nemrég szigo­rította meg a kábítószer-elle­­nes törvényt. A pénzbünte­tés sok esetben eléri a 40 000 dollárt. Ha a delikvens ezt nem tudja kifizetni, minden dollárért két napot kell leül­nie. A MOTORKERÉKPÁR GÁZOL­TA EL Kiskunhalason Batiz Ist­ván 72 éves nyugdíjast, aki ke­rékpárját tolva figyelmetlenül tért rá a főútvonalra. Az idős ember kórházba szállítása után belehalt sérülésébe. A motorkerékpáros életveszélyesen megsérült a bal­esetnél.­­ Huszonöt emberéletet kö­vetelt és ezreket tett hajlék­talanná az utóbbi néhány nap alatt az Indiában pusztító ár­víz, jelentik Új-Delhiből. Az északi államokban, a Gangesz és mellékfolyói mentén külö­nösen súlyos a helyzet. — ITTASAN MENT ÁT AZ ÚT­­TESTEN Lajosmizse határában Muhari József 60 éves alkalmi munkás és egy személygépkocsi elütötte. Muh­ari kórházba szállítá­sa után meghalt. — GYALOG INDULT EL AZ NSZK-BÓL, Mannheim­­ből Johann Hufnágl 61 éves nyugdíjas, hogy megnézze Bu­dapesten a vadászati világki­állítást és meglátogassa ro­konait. A távgyalogló, aki Svájcot és Olaszországot is érintette, szombaton ért Kő­szegre. Eddig kétezer kilomé­tert gyalogolt. Johann Huf­nágl Magyarországon, Bony­­hádon született, s 32 évvel ezelőtt hagyta el az országot. Ma is kitűnően beszél ma­gyarul. Kőszegre feleségével együtt érkezett, aki szintén természetrajongó, de ha elfá­rad, vonatra ül, s a célállo­máson találkozik férjével. — Kétnapos vadászkutya­­verseny és solymász bemutató kezdődött szombaton a So­mogy megyei Szülök község­ben, a Magyar Vadászok Or­szágos Szövetsége rendezésé­ben. A versenyen, illetve be­mutatókon azok a vadászku­tyák és sólymok "szerepel­nek", amelyek részt vesznek a budapesti vadászati világ­kiállításon is.­­ Az ötödik szegedi ifjúsá­gi napok programsorozatát szombaton a Széchenyi téren nyitották meg a fővárosból és 19 megyéből érkezett fiatalok részvételével. Ezután került sor a szegedi fiatalok hagyo­mányos karneváli felvonulá­sára.­­ A lottó 31. játékhetén öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 58 fogadó ért el, nyereményük a nyere­ményilleték levonása után egyenként 62 987 forint. Há­rom találata 5282 fogadónak volt, nyereményük az illeték levonása után egyenként 346 forint. A 137 528 darab két­­találatos szelvényre egyenként 17 forintot fizetnek. — Új koleraszérummal kez­denek próbaoltásokat hama­rosan az Egyesült Államok­ban, jelentik New Yorkból. Az új szérum az eddigi hat­hónapi védettséget biztosító vakcináktól eltérően két évig biztosít ellenállást a beteg­séggel szemben. Az Egészség­­ügyi Világszervezet egyébként bejelentette, hogy Spanyolor­szágban hivatalosan véget ért a „kolerariadó”.­­ SZABÁLYTALANUL kanya­­RODOTT Miskolc határában Czir­­ják Pál 33 éves gépkocsivezető a nyírteleki Dózsa Tsz tehergépko­csijával, s összeütközött egy elő­zésben levő személygépkocsival. A személykocsi vezetője, Miskolc Benko 28 éves csehszlovák állam­polgár, kórházba szállítása után meghalt, három utasa — ugyan­csak csehszlovák állampolgárok — pedig súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség előzetes letartóztatás­ba helyezte Czirják Pált. — Átkeresztelték az ame­rikai légierő egyes számú el­nöki gépét. A Boeing—707-es új neve az USA 1976-ban ese­dékes 200. évfordulójára utal: „The Spirit of, 76”. — Sex-felvilágosítás telefo­non: az amerikaiak könyv he­lyett most már szívesebben nyúlnak a telefonhoz, ha a sexről mindent tudni szeret­nének, de megkérdezni ez­­idáig nem volt bátorságuk. Az egy hónapja Manhattanban működő szervezet harmincöt tagja — köztük képzett pszi­chológusok és szociológusok — reggel 9-től este 9-ig ta­nácsokat adnak az őket fel­hívóknak. A „forró”-dróton keresztül történő beszélgeté­sek túlnyomóan nős férfiak segélykiáltásai. — A világ első légpárnás vonalát — 27 kilométeres szakaszon — megépítteti a francia kormány, jelentik Pá­rizsból. — Harminchárom ember halt meg a múlt évben abban a hirosimai kórházban, ahol a 26 évvel ezelőtt ledobott atombomba áldozatait kezel­ték. Legtöbbjük különböző rákos megbetegedésekben szenvedett, jelentik Tokióból.­­ Ék­szerrablás: hatezer órát és több százezer frank értékű ékszert raboltak el egy párizsi ékszerlerakat har­madik kerületi helyiségeiből. A Selhor márkájú órák után lázasan nyomoz a francia rendőrség. — Vadnyugati filmfesztivált rendeznek az olaszországi Gradóban szeptember 11 és 18 között. — A Tudományos Minősítő Bizottság összeállította a leg­utóbbi öt év aspiránsképzé­­sére vonatkozó adatokat. Az aspiránsok száma 558—702 között ingadozott, a legmaga­sabb 1968-ban volt. Az aspi­ránsok száma átlagban a ku­tatók számának három száza­léka körül volt. A nők száza­lékaránya öt év alatt csak­nem kétszeresére nőtt, 1966— 67-ben nyolc százalék, 1970- ben pedig 15,8 százalék volt.­­ Ázsiában a legélénkebb a népesedés növekedése. Hat­vanmillió ember él olyan or­szágban, ahol egyáltalán nem ismerik a fogamzásgátló sze­reket. — ötmillió dollár hiányzik még az UNESCO-nak ahhoz, hogy megmentse az egyipto­mi philaei épületeket, temp­lomokat és emlékeket. Az UNESCO ezt magára vállal­ta, most felhívással fordult az Egyesült Nemzetek Szö­vetségéhez az emlékek meg­mentése érdekében. A Sárközi népművészeti na­pok kezdődtek szombaton a Rákóczi út 53. szám alatti népművészeti boltban. A Sárközből 200 ezer forint ér­tékben szállítanak a boltba szőtteseket, függönyanyagokat, faragásokat, hímzett könyv­borítókat és népviseletbe öl­tözött babákat. Az akció megrendezésére a népművé­szeti hetek programjában ke­rül sor.­­ A hagyományos ősziba­rack-, bor- és likőrkiállítás szombaton nyílt meg Szege­den, a Mérey utcai iskolában. A kiállítást, amelyen 21 gaz­daság mutatja be ízléses mű­anyag csomagolásban termé­keit, idén vadászati, termé­szetvédelmi és díszmadár-be­mutatóval is kiegészítették. — ÚJABB HÁROM VÍZBEFUL­­LADÁSRÓL kaptunk hírt. Ittasan csónakázott a Rakacai-tavon Rothi Lajos 45 éves lakatos, felborult és a vízbe veszett. A Ráckevéhez tar­tozó Kerekzátony-szigetnél tiltott helyen fürdött a Dunában Bot­­­tyán László 24 éves budapesti se­gédmunkás és a vízbefulladt. Olcs­­vaapáti térségében fürdés közben a Szamosban lelte halálát Szász Imre 15 éves iskolai tanuló. A Városépítő KISZ-tábor működött Nagyatádon, So­mogy megye legfiatalabb vá­rosában, a KISZ-bizottság kezdeményezésére. Háromszor kéthetes turnusban dolgoztak itt a megye különböző részei­ből érkezett ipari szakmun­kástanuló fiatalok és közép­­iskolás diákok. A táborozás szombaton ért véget. Százöt­ven somogyi fiatal 14 400 órát dolgozott a város rendezésén, s részt vettek a KISZ-házak alapozási munkáiban is.­­ Zoológus kutatóexpedíció indult szombaton a Koreai NDK-ba, ahol hathetes zooló­giai gyűjtésen vesznek részt. A koreai vendéglátók segít­ségével a múlt évben már lezajlott egy hasonló expedí­ció, amelynek részvevői szép zsákmánnyal tértek vissza. A Természettudományi Múzeum anyagát, különösen a rovar­gyűjteményeket — csaknem 70 ezer példánnyal gazdagítot­ták. A kutatásokat most a tajgákon és a Gyémánt-hegy­ségben folytatják. Ks halálos Áramütést SZENVEDETT a zárlatos betonke­verőgéptől a kesznyéteni Szabad­ság Tsz tehenészetében, a silótér betonozásánál Lippai István 17 éves kőműves, két munkatársa pe­dig könnyebben megsérült. A bal­eset körülményeinek tisztázására és a felelősség megállapítására vizsgálat indult.­­ A szúnyogok elleni irtó­­hadjáratot újult erővel foly­tatják a balatoni nyaralótele­peken. A veszprémi és a So­mogy megyei KÖJÁL már az előszezonban megkezdte a szúnyoglárvák irtását, s a fő­idényben is időnként végig­pásztázzák a nyaralóövezetet. A pak­men­ti tenyészhelyeken kívül alkalmanként a nya­ralóhelyek parkjaiban és az üdülőházak kertjeiben is szú­nyogirtást rendeznek. A szú­nyogirtásnál kettőzött gond­dal ügyelnek a halállomány védelmére. — Borsod megye közép­távú településfejlesztési terve elkészül, mondották el szom­baton a megyei képviselőcso­port Kazincbarcikán megtar­tott ülésén. Hét település — Kazincbarcika, Ózd, Lenin­­város, Sátoraljaújhely, Mező­kövesd, Szerencs és Encs — fejlesztését kiemelten kezelik.­­ Kutatóhajók járják a Velencei-tavat, a Vízgazdál­kodási Tudományos Intézet két hajója folytat tudomá­nyos vizsgálatokat a vizen. Mérik a szélirányt, a szélerős­séget, a vízmozgást, megfigye­lik a halak útját, táplálkozá­sát. A vizsgálatot az tette szükségessé, hogy a Velencei­­tó Európa legöregebb tava, s állandóan őrködni kell „egész­ségén”. — Huszonhármas névadót tartottak szombaton a zala­egerszegi Ifjúsági Ház nagy­termében. A kicsik valameny­­nyien a Zalaegerszegi Szál­lítógépgyár munkásainak és alkalmazottainak gyermekei. — Négy nap tél Párizsban, ez a címe annak a divatbe­mutatónak, amelyet a napok­ban tartottak a Bois de Bou­­logne környékén. A kánikulát leginkább a téli bemutató manökenjei érezték, akik a téli és őszi ruhákat viselték.­­ Új panoptikum nyílt nemrég Amszterdamban a Madame Tussaud-féle híres londoni viaszfigura-gyűjte­mény szakembereinek segít­ségével. A panoptikum Hol­landia történetét mutatja be, s mai életének neves szemé­lyiségeit.­­ A világ első úszó szállo­davárosa a spanyolországi Alicante tengerparti üdülő­hely közelében nyílik meg. Az „aquatel” egész hajóhadból áll. A hajókon éttermek, klubok, táncos szórakozóhe­lyek, sportpályák és üzletek is vannak. Hasonló kis úszó vá­rosokat állítanak fel hamaro­san Mexikóban és a Bahama­­szigeteken is.­­ A hajdúsági és debre­ceni ipari üzemek alapítását, életét, munkáját rögzítő­­írá­sok levéltári gondozásba vé­telére széles körű gyűjtő­munka indult a Hajdú-Bihar megyei Levéltár szakemberei­nek irányításával. A több mázsa súlyú anyagot Komo­­róczy Györgynek, a levéltár vezetőjének irányításával dol­gozzák fel. Jelenleg a hajdú­nánási Csiha-malom alapítá­sával és fejlődésével foglalko­zó adatokat rendszerezik. A régi malom a Tanácsköztár­saság idején jelentős szere­pet játszott a Vörös Hadse­reg ellátásában.­­ Lengyelország legtisztább tava a Magas-Tátrában talál­ható Czarny Staw (Fekete­tó). A fehér korongot, amely­­lyel azt mérik, mennyire át­tetsző a víz, 17,5 méter mély­ségben is látni lehet. Ugyan­ez a korong, ha a Bajkál-tó­­ban a víz mélyére leengedik, 20—30 méter mélységben is jól látható. — Elhunyt dr. Heimann Re­zső, másfél évtizeden át a Népszabadság jogtanácsosa. Hetvenhárom éves volt. Hei­mann Rezsőben munkatár­sunk, Heimann Ildikó, édes­apját gyászolja. — Ónodi (Ohlmacher) Fe­renc, volt bőripari dolgozó, a munkásmozgalom többszörö­sen kitüntetett aktívája el­hunyt. Hamvait július 31-én, a Farkasréti temető kolumbá­­riumában helyeztük. Gyászol­ja felesége, két gyermeke és húga, Oelmacher Anna. TÖRÖK TURISTÁK EGERBEN — Nem szeretném a vár történetével untatni önöket...! (Brenner György rajza) — Orvosi dír. Dr. Mitók Péter fogorvos egyet, tanársegéd külföldi tanulmányútjáról hazatért, rende­lését újból megkezdte. V., Petőfi S. u. 16. Tel. 380—174. X — Az Idegenforgalmi Tájékozta­tó Szolgálat Szakkönyvtára 1971. augusztus 1-től 31-ig nyári szünet miatt zárva. X — HALÁLOZÁS. Fájdalommal tudatjuk, hogy férjem. Zajác Pál életének 73. évében rövid szenve­dés után elhunyt. Hamvasztás utá­ni búcsúztatása 1071. augusztus 3-áji 9 órakor lesz a Rákospalotai teme­tőben. Minden külön értesítés he­lyett. Gyászoló család. — A MASPED Szállítmányozási Vállalat jogügyi osztályának veze-­ tője, dr. Benkő Gyula jogtanácsos, tragikus hirtelenséggel elhunyt. A hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 3-án délelőtt negyed li­kőr lesz a Farkasréti temetőben. A vállalat dr. Benkő Gyula elvtár­sat saját halottjának tekinti.­­ Imádott drágánk, Stangel Kornél elhunytakor kifejezett részvétet ez­úton köszönjük, özv. Stangel Kor­­nélné és a család. X — Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik dr. Gergelyffy Gá­­bornét utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család. X — Sírkőavatás. A Magyar Izrae­liták Országos Képviselete és a Bu­dapesti Izraelita Hitközség elnök­sége tudatja, hogy dr. Benoschofs­­ky Imre országos főrabbi helyettes sírkeavatása f. hó 8-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor lesz a Far­kasréti temetőben (XII., Érdi út 9.). X ­Vasárnap, 1971. augusztus 1.

Next