Magyar Nemzet, 1971. december (27. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-23 / 302. szám

Csüütörtök, 1971. december 23. Magyar Nemzet Budapest—Moszkva—Leningrád Útitársak, ismerősök Első moszkvai ismerősömet a rossz időjárásnak köszönhe-tem. Repülőgépünk egynapos késéssel indult Ferihegyről, a tranzitszállóban Maia Kávás ,nyikova biológusnő volt a szobatársnőm. Négyhetes budapesti tanulmány útjáról utazott haza, a kénytelen várakozás miatt bosszús és türel-metlen utasok között feltűnt a nyugalma. Napokkal később értettem meg, hogy ez nem csupán magára kényszerített önfegyelméből eredt; a ki- ’ egyensúlyozottság, magabiztos nyugalom általában jellemző ■ volt azokra az emberekre, akikkel moszkvai és leningrádi tartózkodásom során találkoztam. Kavasnyikova a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának egyik kutatóintézetében dolgozik, állatkísérleteket folytat, ■ rákkutatással foglalkozik. Tanárnőnek, még inkább sportolónak véltem. Kiderült, nem is tévedtem nagyot, gyakran ■ és szívesen tart előadást, beszámolót a modern biológiai ■ kutatás problémáiról a fiataloknak, és, ha nem is ver- senyszerűen, de szabad idejében, mint annyi sok moszkvai, ő is rendszeresen sportol. — Az általános ötnapos munkahét ad lehetőséget erre — mondta. — Nálunk ma már egyáltalán nem ritkaság, hogy a nagy kutatóintézetek patro- nálnak egy-egy iskolát. Egy-fajta módja ez a tehetségkutatásnak, az utánpótlás nevelésének. A fiatalok a családja. Egyébként csendesen és visszavonultan él mérnök bátyjával, szülei meghaltak a második világháborúban. — A múlt velünk van — fűzte hozzá csendesen —, de élni a jövőnek kell. Tudod, ezért is szeretjük mi olyan nagyon a békét A munkájáról beszélt, intézetük nemzetközi kapcsolatairól, a magyar biológiai kutatások világszerte ismert eredményeiről és Budapestről, ahová, úgy tervezte, hamarosan ismét visszatér, mert sok jó barát és még annál is több tenni, tanulni való várja. Közeledtünk Moszkvához. Jó ideje már fenyvesek és nyíresek fölött repültünk. Maja hazaérkezett A seremetyevói repülőtéren megígértette velem, hogy még moszkvai tartózkodásom alatt meglátogatom otthonában. Kedves invitálásának sajnos, nem tehettem eleget. De egy meghívást, talán mind között a legérdekesebbet, elfogadtam. A Vörös tér közelében, a Berlin-szálló éttermében ebédeltem. Asztaltársaim — később kiderült: geológuspár — vodkával kínáltak, később aromás, grúz borral, az — úgymond — meghozza az étvágyat. Amikor megtudták, hogy magyar vagyok, a hazai olaj- és ásványkutatás eredményeiről, a nálunk dolgozó szovjet berendezések teljesítményeiről érdeklődtek. Megbecsült, úgy is mondhatnám: divatos szakma a Szovjetunióban a geológusoké, az ő családjukban meg apáról fiúra öröklődő hivatás. — Nem tartanék-e velük? — kérdezték. — Megmutatnák, hol merre jártak, kutattak az országban. Háromszobás lakás Moszkva égyük új negyedében. Három generáció, nagyszülők, szülők, unokák élnek együtt. Az idős emberekre, csakúgy, s A Vörös Nyíl expresszen mint nálunk, a Szovjetunióban is nagy szükség van. — Különösen nekünk — mondták vendéglátóim —, sokat utazunk, Ljuba és Oleg meg itt jár iskolába. Az egyszerűen és célszerűen berendezett lakás csodálatos díszei kövek. Kőzetminták a Szovjetunió minden tájáról. Fantasztikus formák, csillogó kristályok, víztiszták, mélyvörösek, hideg kékek, szikrázó lilák, zöldek. Fényezetlen, sima állványokon sorakoztak a falak, mentén, sejtelmes sugárzással borítva be mindent. Volt közöttük berill és topáz, malachit és lazurit, kvarc és földpát, csak márványból tízfélét számoltam össze a szürkétől a sárgáig És mindezekhez a fotók. Több kötetnyi színes és fekete-fehér fénykép Novoszibirszk környékétől a Kaukázusig, a tajgától, az Ochocki-tenger mellékétől az Arai tóig és a Finn-öbölig. Beutazták a Föld jó részét anélkül, hogy elhagyták volna az ország határait. Számukra csaknem egyet jelent a hivatás és a belső idegenforgalom. A munka, természetesen, nem könnyű. Néha fél év, néha még annál is több távol a családtól, a barátoktól. Igaz, barátaik mindenütt vannak. Látogatásom idején épp egy szibériai mérnök csöngetett be hozzájuk, rég nem látta őket, s mindezt úgy mondta, mintha a szomszédból jött volna. S az is igaz, hogy a két gyerekre és az idős szülőkre való tekintettel, ma már ritkább a hosszú távollét és azt is megszakítjaa gyakori hazautazás. A repülőút talán a Szovjetunióban a legolcsóbb a világon, utóbb már azon se csodálkoztam, amikor elmesélték, hogy nemrégen beállított hozzájuk egy türkmén barátjuk, mondván: „Friss dinnyét, hoztam, bizonyára jólesik majd.” Moszkva, Leningrádi pályaudvar, a Vörös Nyíl expressz. Bábeli nyelvzavar és kényelmes, kétszemélyes hálófülkék. Az utasok jólétét kedves, udvarias stewardess vigyázza, ő kezeli az itt is megtalálható szamovárt. A távolság 650 kilométer, a menetidő nyolc óra. Útitársam biológus, tudományos konferenciára utazott Leningrádba, másnap ismét vissza, Moszkvába. — Nem fárasztó? — kérdeztem. — Sok tudós teszi meg hetente kétszer-háromszor is ezt az utat. Munkásságuk Moszkvához köti őket, de Leningrádban élnek és nem is akarnak máshova menni. Aki ismeri a várost, meg tudja őket érteni. Mindez azonban inkább az idősebb generációra vonatkozik. A fiatalokat másféle problémák foglalkoztatják. Az ifjú tudósnemzedék támogatására Moszkvától körülbelül 80 kilométerre korszerű, modern lakásokkal, jól felszerelt laboratóriumokkal új tudományos központ épül fel. A tréfásan tudós városnak nevezett település legnagyobb gondja: kevés a gyermekintézmény. Útitársam és fizikus felesége szerencsés helyzetben van. Három gyermekükre fiatal nő vigyáz, akit vidékről hoztak magukkal Moszkvába. Szükségük is van a segítségre. Mindketten felelős beosztásban dolgozó, sokat utazó emberek. A férfi ebben az évben három hónapot töltött külfölldön, Spanyolországban, az Egyesült Államokban és Ausztriában. Többször járt hazánkban is, intézete és az MTA Mikrobiológiai Kutatóintézete között már hagyományos a jó kapcsolat. — Ugyanezt mondhatom, természetesen csak a saját tudományterületemre vonatkoztatva, más országokkal kapcsolatban is. Kollégáimmal állandóan levelezek, rendszeres közöttünk a kiadványcsere, ismerjük és számon tartjuk egymás eredményeit A tudományos kutatás ma már mindinkább a kollektív munka jellegét ölti, jelentős feladatokat csak így lehet megoldani, bármennyire távol is dolgozunk egymástól. Külföldi konferenciákon gyakran találkozom magyar tudósokkal. Legutóbb például Ausztriában voltam együtt Straub F. Brúnó akadémikussal, aki nemcsak tudóstársam, hanem személyes jó barátom is. — Kérem, adja át neki üdvözletemet — búcsúzott tőlem a leningrádi pályaudvaron. — Én személy szerint is sokat köszönhetek neki, de ezen túlmenően az intézeteink közötti kitűnő kapcsolat, úgy hiszem, nem kevéssé az ő érdeme. Sárvári Márta Egy geológus-házaspár otthonában Egyházi vezetők eskütétele A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1957. évi 22. tvr. alapján előzetesen hozzájárult: dr. Zsebők Zoltánnak, a magyarországi református egyház tisztántúli egyházkerületi főgondnokának megválasztásához. Kisberk Imre c. püspök, székesfehérvári apostoli kormányzónak — e tisztsége érintetlenül hagyásával —, esztergomi apostoli kormányzóvá történt kinevezéséhez. Dr. Harsányi Lászlónak, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete elnökhelyettesének és a Budapesti Izraelita Hitközség elnökhelyettesének, Bárdi Dezsőnek, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete főtitkárának, Braun Lajosnak, a Budapesti Izraelita Hitközség elnökhelyettesének megválasztásához. E tisztségekbe megválasztott, illetőleg kinevezet egyházi vezetők szerdán Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke előtt a Magyar Népköztársasághoz való hűségre, alkotmányára és az alkotmányos jogszabályok megtartására esküt tettek. Az eskütételnél jelen volt Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Balló István, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese. Miért csengetnek? Volt idő, amikor az autóbusz- és villamosvezető csengetéssel jelezte, hogy az utasok felszálltak, a szerelvény tehát elindul. Mostanában is csengetnek, de nem akkor és nem azért, amiért annak idején. Mostanában nem hagy fel, hanem még le sem szállnak az utasok, berregni kezd a csengő. Ez a furcsa gyakorlat lassan úgyszólván tömegmozgalommá vált az autóbusz- és villamosvezetők körében, mielőtt bárki megakadályozta volna. Az utasok eleinte nem értették a dolgot, nyugtalankodtak, szaporábban kapkodták a lábukat — kivéve az öregembereket és gyerekes anyákat —, később rájöttek, hogy az effajta csengetésnek számukra nincs értelme. Eredeti célját elveszítette, tehát még annyira sem kell odafigyelni rá, mint régebben. Remélhetőleg, az újfajta csengetés nem balesetveszélyes, hiszen a villamos- és buszvezetők sem veszik komolyan. Valamiféle értelme mégis csak lehet számukra,másképpen hogyan lehetne megmagyarázni ezt a feltehetően irányítás nélkül kialakult egységet? Miért nyugtalanítja sok busz- és villamosvezető az utasokat? Elképzelhető, hogy a saját nyugtalanságát igyekszik átruházni, levezetni. Miért nyugtalan a villamos- és buszvezető? Elképzelhető, hogy még többet lát a tömegközlekedés hibáiból, mint mi, utasok. Elképzelhető, hogy őt is kihozza a sodrából egyikmásik szerelvény állapota, a tumultus, a késések és járatkiesések, az, hogy végül is lassanként rendkívüli önuralom szükséges a tömegközlekedéshez. A forgalmi dolgozók hiánya, a szűkre szabott pihenési idő, a túlterhelés is nyugtalaníthat. Más kérdés, hogy semmit sem old meg, ha másokat is nyugtalanítunk, csupán a helyzetet súlyosbítja. Éppen idejében került sor a múltkoriban a fővárosi tömegközlekedés helyzetének kormányszintű vizsgálatára. Azóta is, azt megelőzően is több intézkedés született, a forgalmi dolgozók érdekében is. Más intézkedések, tervek később hozhatnak eredményt: az új járművek, a metró, az újabb, több szintű kereszteződések és a forgalmi rendszerrel összefüggő egyéb változások. És addig? Addig nyilvánvalóan „csatasorba” állítani minden eszközt, megoldást, amely könnyítheti a helyzetet, gyorsíthatja az előrelépést akár fővárosi, akár vállalati szinten, akár a menetirányító fülkében. Ebben a csatasorban elkél a türelem is. t. e. Lezuhant egy bolgár utasszállító gép Kedd este, kevéssel a szófiai repülőtérről történt felszállása után lezuhant a bolgár légitársaság Szófiából Algírba indított IL—18-as típusú különgépe. A gép fedélzetén tartózkodó 73 személy közül huszonnyolcan életüket vesztették. A szerencsétlenség okainak kivizsgálására kormánybizottságot állítottak fel. Tervpályázat korszerű dohányszántóra Korszerű dohányszárítók tervezésére pályázatot írt ki a Dohányipari Vállalatok Trösztje. Olyan szárítópajtákat kell tervezni, amelyek az eddigieknél kisebb munkaigénnyel üzemeltethetők és felépítésük kevés költséggel oldható meg. A pályaművek díjazására 100 ezer forint áll rendelkezésre. Mi lesz a műemlék lakóházakkal ? Fővárosi gondok és feladatok A fővárosban 2937 műemlék lakás felújításra vár még. Hol vannak, mikor kerülhet sor a helyreállításukra? Műemlék környezetben, a budai várnegyedben működik az Ingatlankezelő Főigazgatóság irányítása alatt álló műemléki osztály. A főigazgatósághoz tartozó vállalatok kezelésében levő védett épületek helyreállítását, restaurálását végzik. Pereházy Károly, a műemléki osztály vezetője: — A legértékesebb városrészt, a budai várnegyedet helyreállítottuk. A sok középkori leletanyag gazdag, gótikus város emléke. Több mint 80 középkori részlet vagy épületrész gazdagítja a várnegyed történelmi együttesét. A tudományos kutatás néhány helyen olyan leletanyagot hozott felszínre, amely lehetetlenné teszi, hogy továbbra is lakásoknak használják az épületeket. Így történt a Dísz tér 15. számú házzal: a szobák összefüggő barokk falképsora csak úgy mutatható be, ha a helyiségetet közintézmény használja. A Táncsics Mihály utca 26. szám alatti lakóépületben feltárt középkori zsinagóga sem maradhatott meg lakásnak. Az eredmények mellett van egy gondunk, s ez már nemcsak a budai várnegyedre vonatkozik. Nincs végérvényesen megoldva a műemlék házak szigetelése. A falak, földszinti helyiségek nedvesek. A szigetelés utólagos falbahúzása nehézkes, drága megoldás, az eredmény nem állna arányban a költséggel. Tudomásunk szerint most próbálják ki a kémiai vízzár alkalmazásának lehetőségét. A Batthyány téri parókia — A peremkerületekben elenyésző a műemlék lakóépület. Kőbányán valósággal eseményszámba ment, hogy helyreállították a csősztornyot. A 2937 lakás nagyobb része V. kerület. A legrendezettebben az újlipótvárosi rész épült. A védett házak XIX. századiak, a középkori városfalon kívül épültek, Pest kapitalizálódásának kezdetén, többségük bérházjellegű, javarészük az építés idején szegényes, szoba-konyhás lakásokból állt A műemlékekben gazdag országokban ezeket nem védik, de nekünk kevés a műemlékünk. Olaszországban járva elhűlve láttam, hogy Pompeji közelében középkori épületeket bontanak le. Mi a szerény klaszszicista épületeket is műemlék számba vesszük. Boldogok vagyunk, ha néhol képzőművészeti alkotásokkal találkozunk, például a lépcsőnél egy kis szoborral, vagy régi vörösmárvány kúttal az udvarban. — Hol vannak még felújításra váró műemlék lakóházak az V. kerületen, kívül? — A II. és a XII. kerületben klasszicista villákat állítottunk helyre. Sok épületet érint a vízivárosi rekonstrukció, a metróprogram a Batthyány tér 7. számú kis parókiát és két másik házat a téren. Az épület helyén már a középkorban ház állt. A mostani épület barokk jellegű. Már életveszélyes állapotba került, aládúcolták. A metró állomásának elkészülése után naponta százezren fordulnak meg a téren, így mindenképpen rendezni kellett a rossz állapotú épület ügyét is. Nem bontjuk le. Budapesten, a vármegyében kívül csupán, néhány barokk lakóépület van, ez is közéjük tartozik. Az épület földszintjére eszpresszó kerül A legszebben helyreállított hús — Melyik épület helyreállítása okozta a legtöbb gondot? — Az az épület adta a legtöbb örömet is. A Corvin tér 3. számú háznál problematikus volt, milyen architektúrát állítsunk vissza az egymásra rétegződő korok emlékeiből? Egyébként elhanyagolt állapotban volt, sok viszontagság érte, többször elöntötte az árvíz, ráadásul tőzeges talajon épült, egyszer már helyreállították, az 1720-as években. A Víziváros egyik legrégibb lakóépülete. Megtaláltuk a barokk homlokzat nyomait, de a legtöbb adatot a későbbi, copf architektúrából fennmaradt részletek nyújtották. Ezt lehetett hitelesen visszaállítani, a barokk architektúrához nem állt rendelkezésre elegendő részlet A barokk kőanyag teljesen elpusztult egy fogsor maradt meg a kőpárkányból. Nem akartuk, hogy végül is művészettörténeti preparátum legyen, hanem az utcaképbe illeszkedő, architektúrájában esztétikusan egységes lakóház. — Jövőre hol állítanak helyre műemlék lakóházat? — Tovább folyik a Belváros rekonstrukciója, a Váci utca 9. és 51. számú ház, a Guszev utca 3. és 17., a Münnnich Ferenc utca 20. számú ház, a József Attila utca 16. számú házat helyreállítjuk, a főváros több kerületében sor kerül ■műemlék lakóépületek restaurálására. A szecesszió — A környező országokban újabban a szecessziós építészeti emlékek felé fordul a 151 egyetem. A mi szakembereink hogyan vélekednek erről? — Nálunk gyakran, sajnos alaposabb megfontolás nélkül, egyszerűsítés ürügyén megfosztják homlokzati díszedtől ezeket az épületeket, pedig e díszítések az architektúra tagolására szolgálnak, nélkülük sivár a homlokzat, de sivárrá válik maga az utcakép is. E házak most még nem védettek, de hamarosan azzá válhatnak. Most még nem késő szót emelni „lemeztelenítésük” ellen. Érdemes lenne kiválasztani azokat az épületeket, amelyeket érdemes védeni, mint egy építészettörténeti korszakhoz és a változatos városképhez vitathatatlanul hozzátartozó alkotásokat. — Megmaradhatnak-e mindvégig a szétszórtan, nevv. együttesbe, „rezervátumba” illeszkedő műemlék házak a fejlődő nagyvárosokban, például a fővárosban? — Egyszer majd, nagyon sokára, talán több száz év múlva bizonyára „megeszi”őket a város. A főváros természetes rezervátuma a várnegyed, amelyet nem zavar a főváros fejlődése és a várnegyed sem zavarja amazt. A többiről idővel talán le kell mondanunk. Egész városrészeket újjáépítünk és ezek az újjáépítések sem járnak mindig veszteség nélkül. Persze a műemlékké válás folyamata is állandóan tart. Ami most új, száz év múlva műemlék lehet. Tóth Erzsébet