Magyar Nemzet, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-01 / 78. szám

80 fillér dyj­ XXVv­. évfolyam A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Forradalmi tett Egy alkalommal, talán há­rom esztendővel ezelőtt — engedelmeskedve kétkedés­re hajló természetemnek — egyik vidéki városkában azt kérdeztem a helybeli közép­iskola néhány diákjától, va­jon meg tudnák-e mondani, mi a népfrontmozgalom sze­repe társadalmunk életében, s ez a szerep — a tevékeny­ség és a cél összessége — őket, a fiatalokat vonzza, ér­­dekli-e? A tizenhét-tizennyolc esz­tendős fiúk és leányok, ha nem is tudatlanul, de bi­zonytalan idegenséggel pró­bálták kifejteni — csak sej­tésnek nevezhető — vélemé­nyüket a népfront munká­járól, amelyet szinte kivétel nélkül idős emberek tevé­kenységének véltek, vagy a választások előkészítésével azonosítottak. Ilyeneket mondtak: „Senki sem hívott oda bennünket.” „Miért mennénk mi a nyugdíjas­klubba.” „Nekünk nincsen kiskertünk ...” „Minket csak a jelentős dolgok érde­kelnek.” Erre már megkérdeztem: Mit is értenek ők jelentős dolgokon. „Hát — mondta egy fekete hajú lány, és még a vállrándításra is jól em­lékszem, amellyel szavait kísérte —, ha valami forra­dalmi tettről lenne szó, vala­mi olyanról, aminek közvet­len eredményét is látnánk, akkor érdekelne bennünket ez az egész. Nekünk cselek­vés kell, nem csöndes be­szélgetés.” Ekkor már az az érzésem támadt, nem sok értelme lenne a vitának, mert ezek a gyerekek egyáltalán nem tudják, tulajdonképpen mi­ről is vitatkozunk. Természetesen egy pilla­natig sem jutott eszembe, hogy akár gondolatban is elmarasztaljam őket tájéko­zatlanságukért, hiszen ma­gatartásuk nem ellenérzése­ket fejezett ki, csupán az érintett kérdéssel kapcsola­tos érzések hiányát. Voltak közöttük olyanok is, akik nagy kedvvel vettek részt a KISZ-munkában, örömmel indultak az építőtáborokba, s még azt sem mondhatnám, hogy a politika, a társadal­mi élet nem érdekelte őket. Későbbi beszélgetésünk során meggyőződhettem, ezeket a gyerekeket nem hagyja hidegen sem a múlt, sem a jelen, városuk, kör­nyezetük fejlődése éppúgy érdekli őket, mint a nemzet­közi élet eseményei, foglal­koztatja őket mindaz, ami népfrontmozgalom tartalmi lényegét, tevékenységi körét jelenti. Csak azt az űrt, amely — nem szellemi té­ren, hanem — a valóságos gyakorlati térben jelentke­zik, nem tudják áthidalni. Hiába futnak egymással párhuzamosan a gondolatok és törekvések, olyanok ma­radnak, mint a sínpár, amelyet kettéválaszt a talp­fák köze. Tudtam — hiszen nyilvánvaló volt —, a­ köze­ledésre a népfrontmozga­lomnak nem várakozni kell, hanem szellemi kötelessége megtenni a közeledő lépése­ket. Ennek a közeledésnek az egyik módja, megértetni: a nemzeti egység forradalmi tett, a szocializmus csendes, makacs, állhatatos építése — forradalmi tett, mindaz, ami mostani életük helyes alap­jait, aprólékos tennivalóit jelenti, társadalmi létünk és a világkor szempontjából vizsgálva, éppoly jelentős, éppoly elkötelező erejű, s ta­lán még nehezebb is, mint az időszakos, vagy pillanat­nyi hősiesség, amelyre az emberi természet hajlamo­sabb, mint a hosszútávú, jel­telen kitartásra. Ez a régi beszélgetés a 18 évesekkel, a mostani idő­ben gyakorta eszembe jut. Ugyanis a változás, a köze­ledés folyamata, amelynek olyannyira szükségét érez­tem akkor, napjainkban zajlik egyre meggyőzőbb, bizonyítóbb erővel. A nép­front — hogy nagyon köze­li példát említsek — hatéko­nyan kapcsolódott bele az ifjúsági törvény előkészíté­sébe és megvalósításába, ez­zel is igazolva, szó sincs nemzedéki beszűkülésről a mozgalomban. Ez a részvétel a kétoldalú kapcsolatok alapja lett. A fiatalok a vi­ták során „testközelbe” ke­rültek a népfront tevékeny­ségével, s ez a közelség szin­te egy csapásra eltüntette az idegenség érzetét. Semmi csodálnivaló nincs azon, hogy ezután a népfrontvá­lasztásokon a fiatalok az ed­digieknél jóval nagyobb számban és valódi aktivitás­sal vettek részt a jelölőgyű­­lések munkájában és sokan kerültek be a helyi, járási, megyei népfrontbizottságok tagjai közé. Immár termé­szetesnek tűnik, hogy ifjú­ságunk képviselői tömege­sen vesznek részt a nép­frontrendezvényeken, a honismereti mozgalomban, a városukkal, környezetükkel kapcsolatos népfrontviták­ban. Ugyanekkor a nép­front képviselteti magát a fiatalok megmozdulásain, te­vékeny szerepet vállalt­­a Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvénysorozatán, szinte sehonnan sem hiányzik, ahol a fiatalok ügyeiről van szó. Mindez — a közeledés, a valóságos tények és tettek — bizonyítják, a népfront gondolata soha nem volt ide­gen ifjúságunktól, a látszó­lagos idegenség a nemisme­résből származott. Az a he­lyes törekvés, amely arra irányul, hogy fiatalságunk­kal megismertessük a nép­front tevékenységének lé­nyegét, szinte önmagában hordozza az eredményt is. A megismerés egyenértékűvé vált az elismeréssel és az együttműködés óhajával. Ily módon sápadt időszerűtlen­né az az aggodalom, amely a népfrontmozgalmat az elöre­gedéstől féltette. Az ifjúi lendület, a forra­dalmi tettekre vágyás nem marad kielégítetlenül. A nemzeti egység a nemzedé­kek egységét is jelenti, s ezt felismerve, érthet szót a népfront fórumain minden „öreg” és fiatal, akiben ér­deklődés támadt közéletünk iránt, akinek hazánk, társa­dalmunk sorsa nem közöm­bös. Azt hiszem, a felelősséget érző, vállaló, a jövőre készü­lődő fiatalok a nemzeti egy­ség gondolatát össze tudják kapcsolni a forradalmi cse­lekvés gondolatával, s egyre többen értik meg: hétköz­napjaink szépsége, jeltelen küzdelme egyenértékű elő­deink hősi tetteivel. Kristóf Attila A dél-vietnami szabadságharcosok nagyszabású támadásai A külpolitikai helyzet A VIETNAMI NÉGYES ÉRTEKEZLET amerikai bojkottja, ha nem is az egyetlen, de mindenesetre az egyik leglátványo­sabb jele annak, hogy az Egyesült Államok vezetése a legfőbb világpolitikai kérdésekben az időhúzás álláspontjára helyezke­dik. Ennek a kivárási taktikának szerteágazó a gyökérzete. Ami a vietnami kérdést illeti, jól tájékozott szakértők úgy vélik, hogy Nixon és legszűkebb tanácsadóinak köre a hosszú idő óta folyó tárgyalások sikertelenségéből azt a következtetést vonta le, amelyet annak idején Henry Cabot Lodge. Eszerint tulajdonképpen nincs sok értelme erőltetni a tárgyalásokat, mert az amerikai harcoló egységek kivonásával, a vietnamizá­­lási program fokozatos megvalósítása következtében „a háború lángja szinte magától kihuny majd és a konfliktus automati­kusan megszűnik”. A Neue Zürcher Zeitung washingtoni tudó­sítója számol be erről az elgondolásról, s hozzáfűzi azt is, hogy a Fehér Ház eme legújabb „elmeszüleményét” még a State Department Vietnam-szakértői körében is nagy kétkedéssel fogadják. A Dél-Vietnamból érkező hírügynökségi jelentések alátá­masztják ezeket a kételyeket. Csütörtökön Dél-Vietnam több pontján tüzérségi és gyalogsági támadásba lendültek a felsza­badító erők. A saigoni kormány katonái támaszpontokat voltak kénytelenek kiüríteni. A demilitarizált övezet közelében és a három indokínai ország határainak találkozási térségében súlyos harcok dúlnak, s a kommentátorok most azt latolgatják, vajon nem kezdődött-e meg a szabadságharcosok nagyszabású tavaszi offenzívája, amelyet jó ideje jósolgattak. Mivel az Egyesült Államok időhúzó taktikája nemcsak a vietnami kérdésben tapasztalható, a magyarázatnak is sok­kal általánosabb természetűnek kell lennie, mint amire a pári­zsi négyes értekezlet amerikai bojkottját visszavezetik. Nyil­vánvalóan szerepet játszik az elnökválasztás, pontosabban az a közhangulat, amely a floridai előválasztás eredményeiben mutatkozott meg A demokrata színekben indult jelöltek közül Wallace szerezte meg a voksok és az elektorszavazatok túl­nyomó többségét. Ez azt jelenti, hogy a júliusi demokrata­­párti elnökjelölő konvenció szempontjából javultak kilátásai, ha egyáltalán szándékában áll e párt listáján fellépni és nem harmadik párti jelöltként akar indulni. Másfelől viszont az ő sikere a republikánus pártnak is „mond valamit”, s könnyen elképzelhető, hogy a Wallace-féle agitáció témái és jelszavai Nixon választási taktikáját is nagyobb mértékig befolyásolják majd, mint amennyire az elnök eredetileg tervezte. Washington kivárási taktikája minden valószínűség szerint összefügg Nixon külpolitikai elgondolásaival, útiprogramjával, amelynek legfontosabb állomása Moszkva lesz. Egy sor lénye­ges kérdésben a döntést az elnök elnapolta, és attól teszi füg­gővé, hogyan sikerül a május utolsó hetében esedékes látoga­tása a szovjet fővárosban, és tárgyalásai szovjet államférfiak­kal milyen eredménnyel járnak. Legutóbbi sajtóértekezletén Nixon kifejezetten említette, hogy a SALT-tárgyalások szem­pontjából különösen sokat vár a moszkvai megbeszélésektől. A függőben levő világpolitikai problémák sorában kiemel­kedő jelentőséggel bír a szovjet—nyugatnémet és a lengyel— nyugatnémet szerződés ratifikálása, illetve az ezzel szoros kap­csolatban levő nyugat-berlini négyhatalmi keretszerződés élet­­beléptetése. Brezsnyev, az SZKP főtitkára a szovjet szakszer­vezetek kongresszusán félreérthetetlenül leszögezte, hogy a ra­tifikálás a szovjet—nyugatnémet párbeszéd folytatásának nél­külözhetetlen feltétele, s ha a Bundestag elutasítja ezeket a szerződéseket, az nemcsak a két ország kapcsolataira vetne komor árnyékot, hanem az egész európai helyzet alakulását is negatívan befolyásolná. A lengyel szejm ülésén hasonló érte­lemben beszéltek erről a kérdésről. A szovjet és a lengyel kijelentések világossá tették, mi forog kockán; ezek a figyelmeztetések a nyugatnémet parlamenti ellenzéknek szóltak, mint ahogy a Spiegel által nyilvánosságra hozott értesülés is tulajdonképpen Bartel és Strauss pártjának szól. A hamburgi hetilap legújabb száma az NSZK washing­toni nagykövetének, Paulsnak a hangulatjelentését ismerteti. Eszerint az amerikai politikusok körében túlteng az a véle­mény, hogy a ratifikálás meghiúsításával a CDU—CSU hideg­­háborús felelősséget venne magára, de ez esetben nem számít­hat amerikai helyeslésre, még kevésbé támogatásra. A ratifi­kálás esélyeit mindezeken kívül jelentősen növeli az NDK nagyvonalúsága, amellyel a húsvéti ünnepek idejére egyolda­lúan érvénybe léptette a négyhatalmi megállapodást, lehetővé téve az NSZK és Nyugat-Berlin állampolgárainak tömeges látogatását az NDK-ba. Sőt, Adlers szóvivő szerint további könnyítésekről is komoly formában folynak a tárgyalások és ezek sikerrel kecsegtetnek. Nim­saíl hírös elnökségek véleményei A dél-vietnami felszabadító hadsereg megkezdte tavaszi offenzíváját Poriért Párizsból jelentéstételre Washingtonba rendeltél. Dél-Vietnamban a népi fel­szabadító hadsereg tüzérsége és gyalogsága csütörtökön dél­től négy év óta a legheve­sebb támadássorozatot indí­totta a saigoni hadsereg északi védővonala és a középső fenn­síkon kiépített állásai ellen — adják hírül nyugati hírügy­nökségek. Amerikai tisztek el­ismerik, hogy a nagyszabású és összehangolt támadás vá­ratlanul érte őket és attól tar­tanak, hogy kezdetét vette a hetek óta várt nagy tavaszi offenzíva. Az amerikai légi­erő két hét óta először ismét bombázta a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság területét. A népi erők példátlanul he­ves tüzérségi előkészítés után, amelynek során becslések sze­rint 2­ 5000 rakéta, ágyú­lövedék és akna hullott a sai­goni csapatok állásaira, két erődítmény feladására kény­ szer­ tették őket: a fegyver­mentes övezet közelében levő Mai Loc és Holcomb bázisok­ról van szó. Jóllehet az ország északi részéből már kivonták az amerikai harcoló alakulato­kat, az amerikai légierő B— 52-es óriás bombázók beveté­sével, a Tonkoni-öbölben ál­lomásozó hadihajók pedig ágyútűzzel támogatták a sai­­goni alakulatokat. Élénk haditevékenység bon­takozott ki a központi fennsí­kon is, a három indokínai or­szág határának találkozásá­nak közelében, ahol a szabad­ságharcosok szintén nagysza­bású tüzérségi előkészítés után rohamoztak. Megfigyelők rámutatnak, hogy a népi erők a dél-viet­nami hadszíntéren csütörtö­kön első ízben bevetettek 130 és 152 milliméter űrméretű lö­­vegeket is. A népi erők az egész országban kezükben tart­ják a kezdeményezést és csü­törtökön este még Saigon kö­zelében is megtámadták az egyik amerikai alakulatot. Az amerikai csapatokat Sai­gonban és környékén délelőtt váratlanul különleges készült­ségbe helyezték, majd egy óra múlva minden magyarázat nélkül lefújták a riadót. Saigoni katonai források szerint a kormány megkezdte a polgári lakosság evakuálását Gio Linh, Dong Ha és Cam Lo városokból, amelyeket északon legjobban veszélyez­tetnek a harcok. Meg nem erő­sített hírek szerint Quang Tun tartomány egyes városaiból is megindult a lakosság áradása dél felé. Péntek délután a saigoni kormánykatonaság megkezdte a demilitarizált övezettől délre fekvő falvak kiürítését és to­vábbi három támaszpontjáról vonult ki. Binh m­owny a francia külflgyminisztrnél Schumann közbenjár a vietnami értekezlet felújítása érdekében Párizsból jelenti a VPI. Maurice Schumann francia külügyminiszter pénteken 45 perces megbeszélést folytatott Nguyen Thi Binh asszonnyal, a dél-vietnami ideiglenes for­radalmi kormány külügymi­niszterével, a DIFK Párizsban tárgyaló küldöttségének veze­tőjével, aki hosszabb távollét után, múlt pénteken érkezett vissza a francia fővárosba. A francia külügyminiszté­riumból távozóban Bind asz­­szony újságírókkal közölte: Schumann külügyminiszter sajnálatosnak nevezte a párizsi Vietnam-értekezlettel szemben tanúsított amerikai magatartást és hangsúlyozta, hogy a fran­cia kormány erőfeszítéseket fog tenni az értekezlet mun­kájának felújítása érdekében. Binh asszony kérdésekre vá­laszolva közölte, hogy szeret­né Párizsban kivárni, amíg az amerikaiak visszatérnek a tár­gyalóasztalhoz, de nem fog a végtelenségig a francia fővá­rosban maradni, ha az érte­kezlet munkája sokáig szüne­tel. Washingtonban a Fehér Ház helyettes szóvivője közölte, hogy Porter amerikai küldött­ségvezető — aki csütörtökön tért haza jelentéstételre Párizs­ból — meghatározatlan ideig marad az amerikai főváros­ban. Kínai kommentárok az Egyesült Államok Vietnam-politikájáról Pekingből jelenti az MTI. A Zsenmin Zsipao kommentáto­ra, akiben a megfigyelők álta­lában magas rangú kínai ve­zetőt sejtenek , a VDK és a DSFK álláspontját visszhan­gozva csütörtökön és pénteken is külön cikkben bírálta „az amerikai imperializmust” — anélkül azonban, hogy Nixon amerikai elnök nevét egyszer is említette volna. Az első kommentár az Egyesült Álla­mokban megrendezett „hadi­fogoly héttel”, a másik a pári­zsi értekezlet felfüggesztésével kapcsolatban szögezte le a kí­nai nézetet — de míg a lapban ugyancsak ismertetett vietna­mi állásfoglalások kifejezetten kiemelik Nixon személyes fe­lelősségét is, a kínai hírma­gyarázó általában az „ameri­kai kormányról” és az „ame­rikai imperializmusról” beszél. Ez a különbségtétel követ­­kezetesen érvényesül a kínai sajtóban Nixon pekingi láto­gatása óta. A pekingi állás­­foglalások rámutatnak, hogy amennyiben a washingtoni kormányzat „valóban meg akarja oldani a vietnami kér­dést”, el kell fogadnia a DIFK és a VDK javaslatait”. „Ha az amerikai kormány továbbra is kitart a párizsi értekezlet alá­­aknázására irányuló durva manővere mellett, még súlyo­sabb vereséget fog szenvedni" — hangsúlyozza a pénteki kommentár. A kínai sajtó bő­ségesen idézi az amerikai kor­mányzatot elítélő külföldi nyi­latkozatokat, de saját vélemé­nyét visszafogottabb megfo­galmazásban fejti ki és tartóz­kodik Nixon személyes megbé­lyegzésétől. Megindult a látogatók áradata A berlini határátkelő­helyeken nincs fennakadás Sehftlz dicséri az NDK-hatóságok előzékenységét A pénteki napon — munka­szünet lévén mind az NDK- ban, mind Nyugat-Berlinben — megindult a látogatók ára­data Nyugat-Berlinből a de­mokratikus Berlinbe és az NDK más helységeibe. Az NSZK és Nyugat-Berlin között az NDK területén át vezető tranzitutakon is nagy a for­galom. Az NDK hatóságai azonban megbirkóznak a fel­adattal, a határátlépő helye­ken továbbra sincs semmi fennakadás. A nyugat-berlini Telegraf című lap pénteki száma ezt a címet adja a látogatásokról szóló beszámolójának: „Gör­dülékenyen és barátságosan”. A nyugat-berlini lapok kieme­lik, hogy a Springer-sajtónál vagy a Deutsche Welle rádió­adónál alkalmazott nyugat-

Next