Magyar Nemzet, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-07 / 237. szám

Magyar Nem­zet­­­­ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Kettős kívánság Az időjárás alakulása, ilyen vagy olyan változása, kihat mindannyiunkra, de elsősorban a mezőgazdaság­ban foglalatoskodó emberek­re. Munkájuk végzésére és sikerére egyaránt. Mezőgaz­daságunk dolgozói évről év­re kettős segítséget várnak az időjárástól. Remélik, úgy váltják egymást a csapadé­kos és száraz, a hűvös és meleg napok, hogy hatásuk­ra gazdag termést adnak a földek és kertek. Azt is sze­retnék mezőgazdaságunk dolgozói, ha az időjárás vál­tozásai könnyebbé tennék, vagy legalább nem nehezíte­nék, nem akadályoznák ter­melőmunkájuk végzését. Ez a „kettős kívánság” azonban csak igen ritkán teljesedik. Nem is fukarkodnak aztán a földek művelői időjárá­sunk bírálatával. Ezek a bí­rálatok nem mentesek a túl­zásoktól sem. Gyakran el­hangzik az a megállapítás, hogy „a rendkívüli időjárás miatt”. Az idei esztendő eddigi időjárásáról tárgyilagosan sok rosszat nem lehet mon­dani. Az igazság az, hogy az „első kívánságot” elég jól teljesítette. Hazánkban a ga­bonára, a takarmány- és ipa­ri növényekre, a zöldség- és gyümölcstermelésre, rétekre és legelőkre, nem utolsósor­ban az őszi érésű termékek­re időjárásunk mind ez ideig elég kedvező volt. Kenyér­­gabona vetéseink jó termést adtak, de minden más ter­ményünkből is bő termést adott, vagy ígér a határ. Ke­vésbé volt kedvező viszont időjárásunk a mezőgazdasá­gi munkálatok végzésére, el­sősorban gabonatermésünk betakarítására. Az ország jó részében, különösen a du­nántúli megyékben okozott komoly gondokat ez a mun­ka és csak nagy erőfeszíté­sek árán, késve és jelentős veszteséggel sikerült a gabo­natermés betakarítása. Ami hazánkban még nem fordult elő, több száz kilométerekre kellett kombájnokat és azok kezelőit segítségül átirányí­tani. Szocialista államunk, mezőgazdaságunk erejét bi­zonyította ez a segítségnyúj­tás, az összefogás gabona­­termésünk jó részének a megmentéséért. A mezőgazdasági munká­latok tekintetében tehát az idei nyarunk elég nehéz idő­szak volt. Sajnos arra kell számítanunk, az ősz sem lesz könnyebb. Az igen korán be­köszöntött hűvös idő, a szep­temberi borús, esős napok késleltették minden őszi ter­mésünk beérését, s azok be­takarításának megkezdését. A legutóbbi hetekben igen kevés volt a meleg napfé­nyes idő és sok volt az érést és az időszerű munkák vég­zését akadályozó esős napok száma. Ezért van még igen sok paradicsom, paprika és sok más kertészeti termék kint a határban, s ezért ,,sa­­vanyú a szőlő” még október elején is. Az idő múlásával pedig egyre sürgősebbé vá­lik minden munka a mező­­gazdaságban. A nappalok viszont egyre rövidebbek lesznek. Terméskilátásunk az őszi érésű termékekből jók, de a bő termés betakarítása igen nehéz feladatot jelent. Sok a gond és sok a tennivaló a földeken és kertekben egy­aránt. A mezőgazdasági munkálatok elvégzése, a sok­féle őszi érésű termék beta­karítása természetesen me­zőgazdasági dolgozóinkra vár. Tapasztalatból tudjuk, hogy az évek során nem elő­ször kíván a termés betaka­rítása nagy erőfeszítéseket tőlünk. Termelőszövetkeze­teink, állami gazdaságaink vezetőinek szakértelmére, mezőgazdaságunk dolgozói­nak helytállására mint min­denkor, most is biztosan szá­míthatunk, de arról sem fe­ledkezhetünk meg, hogy nem csupán a mezőgazdaság dol­gozóinak, hanem az egész magyar népnek az érdeke a bő termés betakarítása, még­hozzá úgy, hogy abból lehe­tőleg semmi ne vesszen kár­ba. Az idő egyre jobban sür­get, mivel a fagyveszélyhez, a ködös és esős napokhoz mind közelebb kerülünk. Minden jel arra mutat, hogy az őszi termékek betakarí­tásához nem minden gazda­ságunkban lesz elegendő a saját erő. Valószínű, a gabo­na betakarításánál már si­kerrel alkalmazott összefo­gásra szükség lesz az ősziek betakarításánál is. S mint minden segítségnyújtásnál, itt is a gyorsaság a legfon­tosabb. Kétszer ad, aki gyor­san a­­mondásunk érvényes a betakarításhoz nyújtandó segítségnél is. Mindazok te­hát, akik támogatni kíván­ják mezőgazdasági dolgo­zóinkat az őszi betakarítás nagy munkájában, helyesen teszik, ha mielőbb sort kerí­tenek rá. Számos helyen szo­kásos az iskolai tanulók egy­két napos részvétele a köny­­nyebb és egyszerűbb őszi betakarítási munkában. Ahol ilyen szándék van, helyes lenne mielőbb megvalósíta­ni. Sokkal szívesebben és eredményesebben dolgoznak pár napot a diákok is enyhe, napsütéses időben, mint ké­sőbb, amikor már deres a tár, és hideg szél süvít a ha­tárban. De a segítségnyújtás nem elsősorban a tanuló fiatalok feladata, hanem jóval in­kább a mezőgazdasággal kapcsolatban levő üzemeké, vállalatoké. Naponta hallunk olyan esetekről, hogy egyes vállalatok húzzák-halasztják a már leszedett mezőgazda­­sági termékek átvételét. Üte­mezésre, kapacitáshiányra való hivatkozással. Az ilyen esetek aztán növelik a me­zőgazdasági üzemek vezetői­nek gondjait és zavaróan hatnak az őszi betakarítási munkálatokra is. Több meg­értést joggal kívánnak az ilyen vállalatoktól a mező­­gazdaság dolgozói, akik az idei elég jó termést nem ke­vés kiadás, sok gond és fá­radságos munka árán érték el. Erejüket nem kímélve szorgoskodnak ma és a kö­vetkező napokban, hetekben is a megtermelt javak beta­karításán. De jogosan sérti őket, ha munkájukat akadé­koskodások nehezítik. Jó szívvel fogadnak viszont bár­milyen támogatást, amely segíti nehéz munkájuk mi­előbbi sikeres elvégzését. Reméili azt is, hogy az idő­járás is teljesíti a ,,kettős ki­­vonság” kedvelő felét, s nem r - Vo’zíi-­ morf p­unkbap hetekben a kedvező időjárási viszonyok között sem könnyű munkájuk vég­zését. Nánási László Előtérben ismét az európai kérdések Szovjet-NSZK tárgyalások kezdődnek Moszkvában Varsó és Párizs a biztonsági értekezlet mellett A külpolitikai helyzet FONTOS DIPLOMÁCIAI ESZMECSERÉK töltik ki a hét­vége világpolitikai életét. Az ENSZ 27. közgyűlésének tanács­kozásai mellett folytatódnak a magas szintű megbeszélések. Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter El-Zajjat egyip­tomi kollégájával találkozott. A középpontban nyilvánvalóan az NSZK—egyiptomi kapcsolat megjavítása került, miután a müncheni terrortámadás visszavetette a korábban remélt közeledést. Rogers amerikai külügyminiszter Szvaran Szingh indiai külügyminiszterrel tárgyalt, s mint a hírügynökségi jelentésekből kitűnik, rendkívül hűvös légkörben vitatták meg Indira Gandhinak azt a kijelentését, miszerint a CI­A beavat­kozott India belügyeibe. A megfigyelők jóval „sikeresebbnek” minősítették azt a fogadást, amelyet Rogers Csiao Kuan-hua kínai külügyminiszter-helyettes tiszteletére adott. Külügyminiszterek találkozásának színhelye volt a Szomáliai főváros is. Uganda és Tanzánia külügyminisztere a két ország konfliktusának lezárásaként békeegyezményt írt alá. A külügy­miniszterek az okmányt a megbékélés szellemében dolgozták ki, s nyilatkozatukban az afrikai egység szükségességét hang­súlyozták, és elítélték a neokolonialista törekvéseket. Kairóban Szadat, Kadhafi és Asszad tanácskozásának hom­lokterében az Izrael elleni küzdelem és az arab világ belső helyzete állt. Az Al Ahram szerint Szadat és Kadhafi tájékoz­tatta a szíriai elnököt a megalakítandó arab unió tervéről, amellyel Asszad egyetértett. A közel-keleti térséggel összefüg­gésben egyébként a jordániai tájékoztatásügyi miniszter az Al Anba című lapban kormányának azt az álláspontját hang­súlyozta, hogy Amman hajlandó különbékét kötni Tel Aviv­­val, feltéve, ha az izraeli csapatok visszavonulnak a Jordán­­folyó mentén megszállt területekről. A megfigyelők e kijelen­tésnek azért tulajdonítanak nagyobb fontosságot, mert véle­ményük szerint közeli a jordániai kormány átalakítása, s meg­ítélések szerint Adnad Abu Oda tájékoztatásügyi miniszter a kormányfői tisztség egyik legesélyesebb várományosa. Dajan izraeli hadügyminiszter azonban ennek a kezdeményezésnek ellentmondóan nyilatkozott a Figarónak. Azt ismételte meg, hogy Izrael nem hajlandó kiüríteni a kérdéses területeket. Mint megfogalmazta: „Az új határok mellett döntök, mert job­ban bízom csapatainkban, mint az egyiptomi ígéretekben.” A két német állam tárgyalásait mozdíthatja elő az a meg­beszélés, amelynek időpontját Adlers, az NSZK kormányának szóvivője pénteken jelentette be sajtóértekezletén. Egon Bahr vasárnap délelőtt utazik Moszkvába, s az előzetes tervek értel­mében az államtitkár találkozik Gromiko szovjet külügymi­niszterrel is. Bahr moszkvai útjáról a Neues Deutschland meg­jegyzi: A Német Demokratikus Köztársaság érdekelt abban, hogy jók legyenek a kapcsolatok a Szovjetunió és az NSZK között, önmagában tehát ez az út jó dolog, ez ellen senkinek nem lehet kifogása. A kommentár ugyanakkor szembeszáll azokkal az NSZK-beli sajtóorgánumokkal, amelyek szerint Bacunak a szovjet fővárosban „közreműködést” kellene sze­reznie ahhoz, hogy az NDK fogadja el Bonn irreális kívánsá­gait a két német állam megállapodásáról. Európát érinti a francia elnöki hivatal szóvivőjének az a Pompidou elnök és Edward Gierek tárgyalásának befejezését követően elhangzott kijelentése, hogy Franciaország és Len­gyelország azonos álláspontot vall az európai biztonsági és együttműködési értekezlet összehívásáról. A szóvivő a két or­szág viszonyát elemezve hozzáfűzte, a most aláírt és 10 évre szóló gazdasági, ipari és tudományos együttműködési okmány fontos szakasz Párizs és Varsó kapcsolatának fejlődésében. A párizsi Vietnam-értekezleten részt vevő VDK-küldöttség pénteken egy korábbi megbeszélés „túl pozitívra színezését” cáfolta, közelebbről a Times-nak azt az értesülését, hogy Kissinger, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, legutóbbi bizalmas tárgyalásai­ nyomán az Egyesült Államok a VDK-val megállapodásra jutott a háború befejezéséről. A VDK küldöttségének szóvivője kijelentette, az angol lap által közölt híreszteléseknek nincs semmiféle alapjuk. A Times érte­sülésétől a Fehér Ház szóvivője is elhatárolta magát, a párizsi Vietnam-értekezleten részt vevő amerikai küldöttség szóvivője pedig nem nyilatkozott." Sz­­­SZK kormány antik szóvivője bejelentette Bahr vasárnap utazik Moszkvába A TASZSZ közölte: Egon Bahr október 8-án vasárnap Moszkvába érkezik, hogy megbeszéléseket folytasson a Szovjetunió Külügyminiszté­riumában. A látogatásra a két felet kölcsönösen érdek­lő kérdésekkel kapcsolatos konzultációk keretében ke­rül sor. Bonnból jelenti az MTI. Vasárnap délelőtt utazik Moszkvába Egon Bahr, a nyu­gatnémet kancellári hivatal ál­lamtitkára, hogy vezető szovjet politikusokkal konzultál­jon. Az államtitkár többek között Gro­miko szovjet külügyminiszter­rel is találkozik — jelentette be péntek déli sajtóértekezle­tén Ahlers, a szövetségi kor­mány szóvivője. Ahlers megállapította, hogy az államtitkár látogatása „ki­fejezője a megjavult szovjet— nyugatnémet kapcsolatoknak” és reményét fejezte ki, hogy az NSZK ugyanolyan rendsze­res kozultációs megbeszélése­ket tarthat a szovjet kormány­nyal, mint más kormányokkal teszi. A szovjet—nyugatnémet kon­zultáció tárgykörével kapcso­latban Ahlers* kiemelte, hogy az NSZK kormánya a két né­met állam ENSZ-tagságának elnyerése előtt biztosítani kí­vánja, a négy nagyhatalom nyi­latkozatban erősítse meg. „fennálló jogait, és felelőssé­gét egész Németországra vo­natkozásában”. Bahr ezt az ál­láspontot akarja Moszkvában megvilágítani. Az államtitkár nyugatnémet szemszögből tájékoztatja a szovjet vezetőket az NSZK és NDK kormányai tárgyalásai­nak állásairól is, összhangban a nemzetközi szokásokkal — mondotta Conrad Ahlers. Ez a tájékoztatás — mutat rá nyo­matékosan — nincs ellentétben azzal, hogy a tárgyalások csak a két német állam illetékes­ségébe tartoznak, azok „mással nem helyettesíthetők”. Közös nyilatkozat a francia—lengyel tárgyalásokról Edward Gierek hazautazott Párizsból Párizsból jelenti az MTI. Edward Gierek, a LEMP első titkára pénteken befejezte öt­napos franciaországi látogatá­sát, s délután visszarepült Varsóba. Az elindulás előtt az Elysée-palotában Pompidou el­nök és Edward Gierek barát­sági és együttműködési nyilat­kozatot írt alá. A nyilatkozat megelégedés­sel állapítja meg, hogy a de Gaulle tábornok 1967. évi, majd Chaban-Delmas minisz­terelnök 1970. évi lengyelor­szági látogatása során kiadott nyilatkozat előirányzatainak megvalósítása minden terüle­ten elősegítette a francia—len­gyel kapcsolatok fejlődését. Kijelentették, hogy lényeges céljuk az­ európai enyhülés előbbrevitele s a biztonság megszilárdítása, a kontinens tömbökre oszlásának leküzdé­sére, az európai népek békés együttműködésének fejlesztése minden területén. A közös nyilatkozat megál­lapítja továbbá, hogy az elő­zőleg aláírt gazdasági együtt­működési egyezmény kereté­ben történő együttműködés nagy jelentőségű a két or­szág közötti baráti kapcso­latok megerősítése szempont­jából. A francia—lengyel kap­csolatokban, amelyek hozzá­járul majd ahhoz, hogy a két nép még közelebb ke­rüljön egymáshoz. Mindkét fél különös fontosságot tulaj­donít a tudományos és tech­nikai együttműködés kiszéle­sítésének is. Gierek párizsi tárgyalásai­ról nyilatkozatot adott a len­gyel távirati iroda (PAP) munkatársának. Kijelentette, hogy elégedett párizsi látoga­tásának eredményével.­­ Ismeretes Franciaország aktív tevékenysége az enyhü­lés, a szocialista országokkal való együttműködés fejleszté­se érdekében. Ez kifejezésre ju­tott több vonatkozásban, kü­lönösen Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának franciaországi lá­togatása során. Ami bennün­ket, Lengyelországot illet, most is, mint azelőtt, szoros együtt­működésben szocialista bará­tainkkal és szövetségeseinkkel, következetesen megvalósítjuk a szocialista közösség egységes békepolitikáját. Az Elysée-palota szóvivője a közös nyilatkozat ünnepé­lyes aláírása után az újság­íróknak kijelentette, Pompi­dou elnök és Edward Gierek megvizsgált számos nemzet­közi problémát is, s ha néze­teik nem is voltak mindig azo­nosak, de több kérdésben meg­állapíthatták, hogy politikájuk hasonló elveken alapul. A megbeszéléseken fontos helyet foglalt el az európai biztonsági és együttműködési értekezlet kérdése, s megvitatták az in­dokínai és a közel-keleti hely­zetet is. Szó esett az európai haderők csökkentésének prob­lémájáról, s mindkét fél egyet­értett abban, hogy nem sza­bad e problémakomplexum és az európai biztonsági értekez­let között­­közvetlen kapcsola­tot létesíteni. Ellentétek az északír kérdés megítélésében Véget ért a brit Munkáspárt kongresszusa Blackpoolból jelenti az MTI. A brit Munkáspárt kongresz­­szusa pénteken nem volt haj­landó kiállni egy olyant hatá­rozati javaslat mellett, amely követelte az internálások ha­ladéktalan megszüntetését, Ír­ország egyesítését és a protes­táns ultrák „fegyveres klub­jainak” leszerelését. A blackpooli országos kong­resszus pénteki zárónapján vi­tára bocsátott határozatterve­zetet azokban az órákban vo­natta vissza a pártvezetés, amikor Belfastban megerősí­tették a hírt, hogy egy szélső­séges protestáns csoport átcsa­pott az Ír Köztársaság terüle­tére és fegyvereket zsákmá­nyolt, állítólag az illegális IRA ideiglenes szárnyától. A pártvezetőség arra hivat­kozott, hogy a „fegyveres klubokkal” való leszámolás egyoldalúan sértené a protes­tánsokat, a javaslat másik ré­széből pedig „hiányzott a pro­testáns többség jogainak elis­merése”. Ehelyett az országos végrehajtó bizottság nyilatko­zatát fogadták el, amely nem megy túl Wilsonék eddigi ál­lásfoglalásain, tulajdonképpen támogatja Heath és Whitelaw taktikáját. Az Írországgal kapcsolatos szavazás volt a munkáspárti kongresszus záróakkordja. A blackpooli kongresszusi terem­ben október 11-én a konzerva­tív pártkongresszus ül össze. Békeegyezményt írt alá Tanzánia és Uganda kü­lügyminisztere Megszűnt a két ország ellenségeskedése Mogadishuból jelenti a TASZSZ és az AFP. A Szomá­liai fővárosban csütörtökön es­te békeegyezmény aláírásával ért véget az ugandai és tan­zániai külügyminiszter kétna­pos tárgyalássorozata, amelyet Szomáliai javaslatra a két or-

Next