Magyar Nemzet, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-31 / 307. szám
IN IV I ■ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Petőfi mellettünk áll halhatatlan példájával Díszünnepség az Operaházban a költő szűziesének 150. évfordulóján Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából a Petőfi-emlékbizottság szombat este díszünnnepséget rendezett a Magyar Állami Operaházban. Az ünnepi est elnökségében, foglalt helyet Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a Petőfi-emlékbizottság elnöke, Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai: Vályi Péter, a kormány elnökhelyettese. Ilku Pál művelődésügyi miniszter, a Petőfiemlékbizottság alelnöke. dr. Erdey-Grúz Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az elnökségben foglaltak helyet a Petőfi-emlékbizottság tagjai: Barta János akadémikus, az Irodalomtörténeti Társaság elnöke, dr. Bencédy József, a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetője, a Petőfi-emlékbizottság titkára, Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Benjámin László Kossuth-díjas költő, Berek Katalin érdemes művész, a Nemzeti Színház tagja. Darvas József Kossuth-díjas író, a Magyar Írók Szövetségének elnöke. Farkas Ferenc Kossuthdíjas zeneszerző, dr. Gajdácsi István, a Bács- Kiskun megyei tanács elnöke. Garamvölgyi József művelődésügyi miniszterhelyettes. Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, dr. Horváth István, a KISZ központi bizottságának első titkára, Illés László, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Illyés Gyula Kossuth-díjas költő, Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a néphadsereg politikai főcsoportfőnöke. Kazimir Károly Kossuth-díjas érdemes művész, a Színházművészeti Szövetség főtitkára, Kellner Bernát, a Somogy megyei Togliatti könyvtár állami díjas igazgatója. Nagy János külügyminiszter-helyettes, Nádasdy Kálmán Kossuth-díjas kiváló művész, a Színház- és Filmművészeti Főiskola főigazgatója, Ognyenovics Milán, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkára, dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, dr. Ortutay Gyula akadémikus, az országgyűlés kulturális bizottságának elnöke. Pátzay Pál Kossuthdíjas szobrászművész, dr. Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke. Sőtér István akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia irodalomtudományi intézetének igazgatója. Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész, a Magyar Képzőművészeti Szövetség elnöke. Such János, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára. Szalai László, a szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézet igazgatója. Szilágyi Péter, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének főtitkára. Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió elnöke. Virizlay Gyula, a SZOT titkára. Az elnökség tagjai voltak a Petőfi-emlékünnepségekre érkezett külföldi delegációk vezetői: Nikolai Hrisztov, a Szeptemvri főszerkesztő-helyettese (Bulgária). Vilém Zavada, a Cseh Írószövetség elnökségének tagja, a cseh Petőfi Bizottság elnöke, dr. Jure Kastelan költő, a Zágrábi Tudományos Akadémia levelező tagja (Jugoszlávia), dr. Gerhardt Steiner professzor, az NDK Tudományos Akadémiájának nyugalmazott munkatársa. Petőfi-kutató, dr. Mircea Zaciu professzor, irodalomtörténész (Románia), Jan Rob Ponican nemzeti díjas művész (Szlovákia), és M. K. Lukonyin költő, a szovjet írószövetség titkára. A díszünnepség részvevői— Petőfi Sándort ünnepeljük, születésének 150. évfordulóján. Ünnepli szülőföldje, hazája és az egész haladó világ. A jubileumi év ünnepségei is hozzásegítenek, hogy Petőfi Sándor életét és művét a hozzá méltó magasba emeljük. — A magyar nép mélyen a szívébe zárta költőfiát. Költészete és forradalmár szabadságharcos élete egybeforrottan él emlékezetünkben. — Petőfi, költészetünk forradalmi megújítója, átalakítója, a népiség világirodalmi rangú megszólaltatója. Költészet és hazafias tett őnála egy: a lírai kifejezés és a nemzeti függetlenségért, a forradalmi haladásért, a népek és nemzetek szabadságáért, a világszabadságért vívott harc — ugyanannak az egyéniségnek a megnyilatkozása. — Történelmünk egyik legszebb, legtermékenyebb korszakában költőként, politikus szenvedéllyel és történelemalakító hatással ébresztette és tartotta ébren a nemzet lelkiismeretét. Korának, leghaladóbb, forradalmi teoretikusaival egybehangzóan vallotta, hogy a magyar nép függetlenségi és szabadságharca az Európát megrázó, nagy forradalmi megmozdulás szerves része: a mi nemzeti ügyünk oszthatatlanul egy a világszabadságéval. — Ezért érzi és tudja mai, szocialista társadalmunk népünk legbecsesebb örökségének Petőfi hagyatékát. És ugyanezért vallja a magáénak nagy költőnket az emberiség haladó többsége, messze túl a határainkon is. Ezért ünnepelnek velünk együtt barátaink, szövetségeseink a szocialista országokban, de a világ számtalan más táján is. Velünk együtt ünnepelnek mindazok, akiknek drága és szent a szabadság, akik szívükön viselik a népek testvéri összefogásának ügyét; akik értik és szeretik az igazi művészetet, a közösséget teremtő, elkötelezett költészetet. — Engedjék meg, hogy e gondolatnál megállva, szeretettel üdvözöljem az itt megjelent vendégeinket, ünnepségünk valamemennyi részvevőjét, pártunk és államunk jelenlevő vezetőit, a társadalmi, tudományos, irodalmi és művészeti életünk kiválóságait. — Sok szeretettel köszöntöm a Petőfi-emlékbizottság tagjait és külön megbecsüléssel a külföldi emlékbizottságok velünk ünneplő vezetőit. — Köszöntöm a magyar ifjúság, a Petőfi-emlékhelyek küldötteit, a Petőfi nevét viselő szocialista brigádok, termelőszövetkezetek, intézmények, iskolák és szervezetek képviselőit. — Petőfi műve és emléke az évfordulótól függetlenül is elevenen él népünk lelkében. A Petőfi-emlékbizottság felhívására megmozdult az ország. Ezernyi gondolat, megannyi terv született és öltött testet már eddig is, s fog kibontanek soraiban ott volt politikai, társadalmi, kulturális, művészeti életünk sok más ismert személyisége, a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja is, kozni és megvalósulni a közeljövőben. Nemcsak az ifjúság, az iskolák, üzemek fiataljai készülnek elmélyült gonddal és értő szeretettel az ünnepre, hanem a társadalmi és az ál-— Petőfi — mindnyájunk rokona — mondotta bevezetőben. — Alig van magyar anyanyelvű ember, akinek szívébe nem fészkelte be magát. Csaknem úgy, mintha vérségi közünk volna hozzá. — Mi ennek a varázslatnak a magyarázata? Az, hogy költőként nyitotta meg ugyan tudatunk ajtaját, de azon az ajtón egy bámulatos jellemű embert léptetett be és ismertetett öszsze velünk. Ez nem mindennapos jelenség. Nincs száma a tanulmányoknak, melyek Petőfi verseinek nagyságát boncolják. Épp annyit lehetne fejtegetni egyéniségének nagyságát. — Egy nagy író attól kezdve nagy író, amikortól fogva állandóan jelen van nemzete eszmélődésében; amikortól a művei csaknem tárgyszerű részei a nép, birtokának, akár egy híd vagy középület. Sőt még jobban azoknál. Pest hajdani szép városházát lebontották. Eltűnt az utcáról, el az emberek fejéből. Szeptember végén-t nem lehet lebontani, téglaként kihordani a nemzet tudatából. Vannak szellemi művek, amelyek úgy hozzátartoznak egy országhoz és olyasféleképp működnek benne, akár egy vízesés, mely erőművet hajt. — Petőfi Sándor művei ilyen módon részei a magyar nép életének. De nemcsak művei lettek örök kincseink. Még annál is többet hagyott ránk. Élete is kinccsé vált. Azt mondhatnánk, hogy magánéletének fordulatai is a műalkotások. Mert ő azokkal is hatni tudott, hatni akart. Kettős ház a koszorú, amelyet az országon belül és az országon kívül emlékműveihez helyezünk. Az egyiket a rendkívüli szellem, a másikat a rendkívüli jellem kapja. — Lángelméjének világrajöttét nem tudjuk megmagyarázni. Bár Petőfinek lehetnek mindmáig kelletlenkedő olvasói, akiket a lírai versek könynyed ömlése, vagy a világnézeti versek túl heves irama gombolkoztatott be. De egyhez még ezek is odaadták a szavazatukat : hogy leíró — valóságot ábrázoló — versei mindmegannyi mesterteljesítmény, még a világirodalom mezőnyében is. Tájleírásaival, helyzetképeivel Petőfi az európai realizmusnak olyan előfutáraként mutatkozott be, mint Gogoly, vagy Flaubert. Túlhaladva sok nyugati pályatársát, Petőfi hisz a A Himnusz tagjai után Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a Petőfi-emlékbizottság elnöke nyitotta mega díszünnepsélami szervek is. Megható odaadással gyűjtik, rendezik a Petőfi-emlékeket mindazok a falvak, városok, ahol a költő egykor megfordul, élt és alkotott, tettben. Értelmesnek tartja a cselekvést. Egyik megszállottabban hirdeti a beavatkozást, a sors dolgába is így lett a reménység költője — a végső pillanatban. — A fáklya, mmelyet elődeitől Petőfi mint költői örökséget vesz át, nemi koromtalan, nem biztató fofgású. A magyar közéleti ■ mondhatjuk úgy is: nemzet — költészet baljóslatú, még a reformkor nagy virágbontása idején is. Hisz kezdettől fgva a nemzeti lét és nem lét kérdésével vívódik. Az aggodalom nemzedékenként fokozódó szava Berzsenyi, Kölesey , Vörösmarty hármasában tett. Petőfi e tekintetben a kiá tó ellentétjük. Első megszólalásától fogva a bizakodást hirdeti, a nem csüggedést, a sors jobbrafordulását, illetve jobbrafordíthatóságát. Holott a mióságot ő is tisztán látja, s maga teljes zordságában. — A hagyományosan keserű hangot azonban , noha újra és újra ajkára tolakszik, elharapja, visszafojtj . Ellentétben elődeivel, akik nemesi osztályokhoz és nerzesi osztályokról szóltak, ő, ahol , szóval is kimondta, alapításban a „szűrös-gubás embereknek” beszél. Azoknak pedig színes-lélekkel úgy érzi, csal reménykeltőt, csak biztatót és buzdítót mondhat. — A történlem szemlélője számára alig van csüggesztőbb látvány, mint a századokon át szünetlenül ismétlődő folyamat, amit a szenvedő, az alsó néprétegek szelemi kifosztásának nevezhetünk. Tragikus, hány tehetség fojtódik el a társadalmi mívben. Az egész emberiségre nőve éppoly tragikus, ahogy a mélyből úgyahogy kijutó tehetségek akként hagyják ott is a lenti világot, hogy nyomában meg is tagadják, a són közösség érzetének egy mozdulata nélkül. Évszázadokat s országrészeket kell a szemmé bejárnia, míg egy-egy kivétlt talál. S azt is gyakran a szétépettség halálos dilemmáit van. — Petőfi isen tündöklő kivétel. Kiemelkedett a népből és máig világi példaként, viszsza akart térni hozzá. — Petőfi zárt hitt a magyar nép jövében, mert hitt eszméinek ínnapjában. Ezek az eszrhék pedig az elnyomott társadalmi réegeknek éppúgy szabadságot ígértek, akár az elnyomott nemetnek. És ez forradalmárságának indító oka. — Petőfire gondol, Petőfi emlékezete előtt tiszteleg most az egész magyar nép. Petőfi örökségének folytatása, emlékének ápolása nemzeti üggyé lett. — Mindnyájunk magasztos kötelessége e haladó és forradalmi hagyományok ápolása. A költő életművének és saját emberségünknek, elveinknek, nemzeti hovatartozásunknak tartozunk vele. Nyerünk vele és általa magatartásunk hajlíthatatlanságában, gondolkodásunk forradalmiságában, érzelmi gazdagodásában. Ezt a célt szolgálja a mai ünnepi alkalom is: Petőfi Sándor születésnapjának 150. évfordulóján rendezett megemlékezésünk — mondotta Losonczi Pál. Ezután Illyés Gyula Kossuth-díjas költő emlékezett meg Petőfi Sándorról. — „Világszabadság” kiáltotta el magyarul versben elsőként a szót, ő, a legnemzetibb költő, s ebben nincs ellenmondás, sőt ami látszólag szemben áll, az voltaképpen szervesen kiegészíti egymást. — Petőfi azért bízik a magyar nép ügyében, mert bízva bízik az egész emberiség ügyének jobb sorsra fordulásában. Ezért is a reménység költője mind a mai napig. Ezért is nem lehet ünnepelni őt puszta szavakkal, hanem elsősorban önvizsgálattal. És helyzetvizsgálattal. „Hol a szem szemével farkasszemet nézni, ki meri meglátni, ki meri idézni az igazi arcát?” —– írta Babits ötven évvel ezelőtt, a századik születésnapon. — Farkasszemet kell vele nézni ma is. Hogy miként tudunk ennek megfelelni? — Először is azzal, hogy letöröljük Petőfi műveiről a port, azt, amely a mi gondatlanságunkból rakódott rájuk. Aminek következtében, ha tudjuk is, sokszor fogyatékosan érezzük, hogy milyen nagy költő is ő. — Rengeteg az írásmű, amely Petőfi műveit taglalja, s nem csupán magyarul. Csak a századfordulóig több mint harminc nyelvre lefordították például azt a költeményt, amely így kezdődik: Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá, Reszket a lelkem, mert Eszembe jutottál. — Kötetre rúg a tanulmány, amely pusztán ezt a négy sort elemzi, hogy fölmutassa a roppant erőt, amely annak leheletszerű gyöngédségét létrehozta. — Kosztolányi égig emelte az ebbe a két sorba tömörítő költői képet: Egy hattyú száll fölöttem magasan, Az zengi ezt az édes éneket -Oh lassan szállj és hosszan énekelj, Haldokló hattyúm, szép emlékezet! — A remekművek attól halhatatlanok, hogy rejtetten bennük van, amivel a jövendő korok is táplálkozhatnak. Ha rájönnek annak a kifogyhatatlan tápláló anyagnak az ízére. A mi korunk mindmáig nem teljességgel élvezi Petőfi ízeit. S ebben mintha magának a költőnek a része volna. Petőfi ugyanis, ellentétben a közfelfogással, nem könnyű költő. Épp azáltal nehéz, azáltal kíván fokozott figyelmet, mert könnyűnek tetszik. A Petőfi-vers, akár a népdal, félrevezeti a gyanútlan, főleg a szerénytelen olvasót. Azt hisszük, csak az van benne, amit első hallásra-látásra kapunk, amit a felszín mutat. A Petőfi-vers akár az egymásba illeszthető fababák, több rétegű. Úgy rejti a magas művészetet, akár azok a néhány vonással odavetett rajzok, amelyek mondanak ugyan valamit azzal is, amit ábrázolnak, de amelyek a tökéletes mesterről épp a felsőfokú egyszerűségükkel tanúskodnak. A Megy a juhász a szamáron, vagy a Befordultam a konyhába a világ legigénytelenebb verse. De próbáld utána csinálni s akkor méred majd föl, mit tudott az a kéz, amely azokat egy kanyarítással létre varázsolta. De ilyen módon egyszerű a Négyökrös szekér is, vagy a János vitéz, vagy a Hornét és Osszián. — És ilyen módon egyszerűek — vagyis a látszólagosnál sokkal-sokkal mélyebb értelműek — tettei is, akár magánéletének, akár közéletének cselekedetei. Ott van azokban is a kéznek az a biztos, friss könnyed lendülete, amely a belső erőre vall. Ezeket a kortársai közül csak kevesen fogadták helyesléssel. Elhamarkodott dolgok, mondták rájuk, vagy szebben kifejezve: elsietett dolgok. De rendre kivilágult, hogy nem elsietést kellett volna mondani, hanem előre sietést. — Van hát minek utánanéznünk, van mit kiderítenünk és kiigazítanunk, ha Petőfit méltón akarjuk ünnepelni. Aminek csak egy célja lehet: hogy miután minél világosabbá tettük szavait és magatartását, hiteles valójában visszaadjuk azoknak, akikhez mindig vágyott, a nép tömegeinek. — Erősítsük tehát értő szolgálatunkkal a reménység költőjét. Tegyük minél láthatóbbá és ezáltal hatékonyabbá a költőt, akiről hazai és külföldi értők egyaránt vallják, hogy rólunk, magyar anyanyelvűekről szólva őbenne valósul meg legjobban, amit egy nép géniuszának — őrszellemének — nevezünk. tehát a mai napig a mi legmegbízhatóbb tanácsadónk, magyar közösségünk irányadója. Nagy szükségünk van rá. Ezután a nagy alkotóknak a népek közötti hatalmas békítő szerepéről beszélt Hozzáfűzte: — Ebben a népeket békítő szértésbe mi régóta Petőfit delegáltuk, változatlanul a mi legilletékesebb tolmácsunk. Nemcsak a magyarság jövőjében hitt ugyanis, hanem éppoly lángolóan, vére hullásáig hitt az emberiség ügyében is. Huszonhatévesen a segesvári csatatéren nem egy nép, hanem az egész emberiség kiválasztott fiaként halt mártírhalált, tudatosan előre sietve, előfutárként tehát, vagyis nem hasztalanul. — A nemzetek és nemzetiségek közti béke — fájdalmasan időszerű ma is, akár akkor, amidőn ő ebbe vetette legfőbb reményét. Legyen bátorságunk változatlanul ebben hinnünk, ezért küzdenünk. — Ezzel a gondolattal hívjuk a világ népeit is — a világszabadság várományosait —, hogy osztozzanak ünneplésünkben. Ezt követően Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára mondott ünnepi beszédet LOSONCZI PÁL Együtt ünnepelnek velünk barátaink, szövetségeseink ILLYÉS GYULA: Művei örök kincseink