Magyar Nemzet, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-01 / 126. szám
Péntek, 1973. június 1 . Magyar Nemzet — Ebek harmincadján ? Megy a gyűrű vándorútra ! Nemzetközi orvoskongresszus Budapesten Napirenden az általános betegellátás Elöljáróban: ezt a históriát a Nemzeti Múzeum munkatársainak szíves jóindulatából adom közre, noha a történet részleteinek magam is utánajártam. Recseg az ásó Kapinya Mihály, tolnai lakos 1971 őszén vízaknát ásott a kertben. Egy méter mélységnyi lehetett a gödör, amikor valami megreccsent, az ásó alatt, csikorogva, mint amikor cserépféleségre ér a fém. Azt gondolta, tégla, vagy valami régen kidobott, összetörött rossz fazék törmelékeire futott az ásó. Valóban cserépedény volt az, de nem azért jutott a föld alá, mert gazdája kihajította. Ellenkezőleg. Ezt Kapinya Mihály is rögtön sejtette, amikor lehajolt, hogy a cserépdarabokat félredobja. Szürkésszínű fémtárgyak: poharak, kanalak, gyűrűk és különböző más, előtte ismeretlen rendeltetésű fémdarabok garmadája hevert a cseréptörmelékek között, Kapinya az egészet cserepestől kiemelte és a gödör szélére vetette. Később a furcsa fémtárgyakat összeszedte, s gondosan egy kis faládába rakta. Gondolta, majd csak jó lesz valamire. A rozsdás darabokat otthagyta a gödör szélén a cseréptörmelék közt. Fogalma sem volt arról, hogy mit talált. E mozzanattal kezdődött a nevezetes tolnai reneszánsz kori kincslelet története. Mert a Kapinya-portán lelt tárgyak rövidesen ezzel a rangos elnevezéssel vonulnak be a magyar régészeti irodalomba. De lássuk, mi lett további sorsuk? Érdemes követni a fordulatos eseményeket. Egy krimi és egy burleszk körvonalai serdülnek föl bennük, tragikus tanulsággal. Kapinyáék megbeszélték az esetet. Ám Kapinya Mihály felesége, Bözsike, megundorodott a sok régiségtől. Állítólag szinte émelygés fogta' el', ha rájuk nézett, így hát nem is bánta, hogy Mária, a család egyik tagja három aranygyűrűt kapott a vízaknában lelt tárgyakból. . Munkahelyén Mária el is dicsekedett kolléganőjének, Appelshoffer Ferencnének a szép ajándékkal. Azt is elmesélte, hogy hol és milyen körülmények között találták. Sőt, azt is elmondta, más tárgyak is vannak még odahaza, amelyektől Bözsike undorodik. Appelshoffernét érdeklik a régiségek, így hát fölkeltették figyelmét ezek a tárgyak is. Éppen ezért fölkereste Kapinya Mihályt, s elmondta neki, hogy ő szívesen átvenné tőle a kis faláda tartalmát. Hogyan, hogyan nem, ezek a részletek teljesen homályosak, de megkapta az egészet. Kapinya Mihály bizonyára örült is, hogy megszabadult tőlük. A csaknem kétkilónyi régiséget Appelshoffenné hazavitte, s otthon tüstént nekilátott, viszolygás nélkül, hogy megtisztítsa őket. Híg sósavas ecetjében áztatta, gyökérkefével sikálta, megpróbálta különféle szerszámokkal eltávolítani a rámeszesedett rétegeket. Ki tudja, még mi mindent használt? Mindenesetre e munkálatok után a szürkés fémtárgyak nagy része aranyfényben ragyogott. Azokat a darabokat, amelyeket nem tudott megtisztítani, s azokat is, amelyek kevésbé voltak tetszetőseit, visszavitte Kaninya Mihálynak. Legyen velük boldog. Ám Kapinya, miután Bözsike változatlanul undorodott a tárgyaktól, a visszakapott darabokat bevitte munkahelyére, s átadta Prajda Vendelné adminisztrátornak. Gondolta, hátha őt is érdeklik a régiségek. De kivált a családi békesség kedvéért. Appelshofferné érdeklődő természet. Szerette volna tudni, hogy milyen korúak is lehetnek ezek a tárgyak, s kivált azt, hogy mit érnek. Hiába böngészte át az odahaza föllelhető könyveket, azokból nem kapott útbaigazítást. Éppen ezért beutazott Szekszárdra, hátha ott okosabb lesz. Nem a Balogh Ádám Múzeum felé vette útját, hanem egyenesen a szekszárdi Bizományi Áruházba. Történetünk itt kissé hézagos, ugyanis nem tudjuk pontosan, mit mondtak neki, milyen tanácsot kapott a bizományisoktól, de az tény, hogy a tárgyak koráról és értékéről nem adtak neki fölvilágosítást. Noha az is elképzelhető, hogy a múzeumba irányították, ez volna hiteles és ésszerű, ám Appelshofferné nem gondolt ilyesmire. Inkább átment az ottani óra- és ékszerboltba. Itt szívesebben fogadták. Kratzer kortárs alaposan megvizsgálta a darabokat, s rögtön látta, hogy egy halom igen-igen régi aranyozott ezüsttárgy hever előtte. Ismét egy homályos fordulat: nem tudni, tett-e árajánlatot, s az sem ismeretes, hogy mint műértő ékszerész tudomást szerzett-e a tárgyak eredetéről. Aligha valószínű, hogy ilyen ékszerekkel naponta betérnek Tolnáról a szekszárdi óra- és ékszerboltba. Vagy ki tudja? Krajzer mindenesetre közölte Appelshoffernével, hogy ezek a tárgyak nagyon értékesek, különösen a három aranygyűrű. S egy budapesti címet is adott neki, hogy ott biztosan átveszik. Mi történt a Kígyó utcában Appelshofferné most már végére akart járni a dolgoknak, s megfogadván Krajzer tanácsát, Budapestre utazott. A megadott címre. Az óra- és ékszerbolt Kígyó utcai felvevőhelyére. Itt is bemutatta a tárgyakat, s a gyűrűket megvették tőle. A felvevőjegyek sorszámai szerint az alábbi tételeket: 27956: Férfi ezüst pecsétgyűrű, tizenöt gramm. 27957: Kopott pecsétgyűrű, arany, öt gramm. 27959: Férfi pecsétgyűrű, arany, 13 gramm. Hogy-hogy? A felvevőjegy sorszámával valami nincsen rendben. Hol van a 27958-as? Vajon milyen tétel szerepelhetett rajta? Erre még visszatérünk. A többi darabot, pontosan 1208 gramm aranyozott ezüstvereteket, nem vették át. Ebben nincs semmi rejtély: a tört ezüst árát fizették volna, amit Appelsdorferné módfelett kevesellt. Hiszen a szekszárdi Krajzertől tudta, hogy többet ér. Azt mondta neki a felvevő: Hát akkor vigye a múzeumba, ott a tört ezüst áránál többet fizetnek. Az asszony úgy gondolta, semmi veszíteni valója, ha megmutatja a Nemzeti Múzeumban a Tolnán lelt kincseket. Legfeljebb végre kipuhatolja valóságos értéküket. A jó régész tapasztalata és finom ösztöne minden műszernél pontosabban fölismeri a tárgyak közötti összefüggéseket. Beigazolódott ez a tétel, amikor Appelshofferné odiszszeája során végre a Nemzeti Múzeumba ért. Noha nem árulta el, honnét származnak, s hogyan kerültek hozzá a különösen szép tárgyak, teljesen nyilvánvaló volt, miről van szó. Reneszánsz kincslelet hevert dr. Korék József főigazgatóhelyettes asztalán, s nem az Appelshoffer-család ékszerei. Nem a nagymama hagyatéka. A régész szeme nemcsak a tárgyak összefüggését ismeri fel, de azt is rögtön látja, hogy mi hiányzik ilyenféle ékszeregyüttesből. Ám Appelshoffernénak fogalma sem volt erről, s még mindig titkolózott, noha később, hosszas unszolásra átvételi elismervény ellenében a Nemzeti Múzeumban hagyta az ékszereket. A régészeti leletmentésnek sokféle formája van, íme egy néhány nap múltán a Nemzeti Múzeum munkatársai — Lovas Zsuzsa, Németh Annamária és dr. Korek József — útra keltek Tolnára, hogy kibogozzák a rejtélyes ékszerhistóriát, s előkerítsék a hiányzó darabokat. Utazásuk szinte reménytelen vállalkozásnak látszott, mégsem volt hiábavaló. Fölkeresték Appelshoffernét, aki nagy nehezen mégis elmondta, hogyan kerültek hozzá a tárgyak Kapinya Mihálytól. S el is vezette őket a megtalálóhoz. Említettük már, hogy Kapinyának fogalma sem volt arról, mit talált. Meglepődött az érdeklődés láttán, és készségesen megmondta, hogy az Appelshoffernétől visszakapott darabokat Prajda Vendelnének adta. Ezek után a Nemzeti Múzeum munkatársai kinyomozták Prajdáék szekszárdi címét, s odautaztak. Prajdáné nagynehezen emlékezett valamiféle fémtárgyakra, amelyeket Kapinyától kapott, de azokat, valahová eltette a férje. Majd előkeríti, ha hazatér. Jöjjenek később. Azon az estén nem került elő Prajda Vendel. Az ország első közgyűjteményének vezető, felelős munkatársa, nemzetközi rangú tudós többször is kereste. Mindhiába. Még az asszony is elment otthonról. Üres kézzel tértek vissza a régészek. Ekkor a Nemzeti Múzeum levélben kérte föl Prajda Vendelt, tegyen eleget a törvényes előírásoknak, s szolgáltassa be a leletet. S hogy, hogy nem? Csomagot hozott Szekszárdról a posta a Nemzeti Múzeumba. Benne a tolnai kincslelet hiányzó darabjai. Az ilyenkor szokásos jutalmat Appelshofferné és Prajda Vendel kapta. Kérdés, jutott-e valami belőle a megtaláló Kapinya Mihálynak? Hová gurultak a gyűrűk? A szekszárdi óra- és ékszerbolt Krajzer kartársától a Kígyó utcáig elég hosszú az út. S lám a gyűrűk mégis idegurultak Műkincs mivoltukat igazán bizonyítja ez a történet, s azt is, hogy a Nemzeti Múzeumban a helyük. Nemzetinépi tulajdonban. Ám hová lettek? Először is: a Kígyó utcai ékszerboltnak nem lett volna joga megvásárolni a gyűrűket. De megvették. S eladták. Még aznap. Kinek? Ismeretlennek. Reneszánsz gyűrűket? Lehetséges ez? S hol van a hiányzó 27958-as számú bizonylat? Sztornírozták. Hihető ez? Indított-e vizsgálatot valaki ebben az ügyben? A Nemzeti Múzeum vezetőinek erről nincsen tudomásuk. Gurulnak a gyűrűk! A szekszárdi Kajzertől és még ki tudja, kiktől a Kígyó utcába, s ki tudja, hová? Ide-oda. Ilyenolyan utakon. De az bizonyos, hogy ebből az országból már nagyon sok műkincs elgurult napnyugatra. Most is így volna? Megy a gyűrű vándorútra? Kiss Károly A körzeti orvosok nemcsak nálunk közkatonái az egészségügyi alapellátásnak, ők állnak az élvonalban, tehát az ő helytállásukon múlik sok minden. Így van ez nyugaton és keleten, szocialista államokban és kapitalista környezetben egyaránt. Ugyanazok az igények, de hasonlóak a nehézségek is. Azonosan súlyos egyéni és közösségi kérdés elé állítja az élet az orvosokat itt is — ott is. Róluk van tehát szó, akiket szerte a világon háziorvosnak, családi orvosnak, általános orvosnak, gyakorló orvosnak, körzeti belgyógyásznak stb. neveznek. A sokféle név is arra utal, hogy feladatuk rendkívül sokrétű és egyre szélesebb távlatú tennivalókat kell körzetükben ellátniuk, hogy a lakosság állandóan emelkedő egészségügyi kívánalmainak eleget tudjanak tenni. Az Egészségügyi Világszervezet — a WHO — közkincsnek tekinti az egészséget, „a testi, szellemi és szociális jólét állapotát”, s annak minél hoszszabb ideig való megtartását, sőt fokozatos növelését kiemelt faladatként kezeli. Ez rendkívüli, a szó szoros értelmében „életbevágó" kérdések megoldását jelenti. Különösen, ha arra gondolunk, hogy ma, az atomkorszak világot átalakító, újraformáló erői olyan jelenségek elé állítják az emberiséget, amikor az egész társadalom a tudomány gyors iramú haladása révén, a természet erőinek megfékezésével, keresi-kutatja a helyes utat a békés, munkás, örömteli élethez. Ennek a szép és nemes feladatnak az egészségtudomány frontszakaszán Szerte a világon lelkes közkatonái a körzeti orvosok. A körzeti munka A szocialista egészségügyben ez még inkább természetes, hiszen a körzeti munka élen járó szerepét az is hangsúlyozza, hogy a betegek legnagyobb része — ma már az ország valamennyi lakosa a betegbiztosítás keretei között élve — elsősorban háziorvosát, a körzeti egészségügy gazdáját, irányítóját keresi meg még akkor is, ha bármi más gyógyintézményt kell majd később igénybe vennie. Éppen ezért, ha nem korszerű, ha nem teljes értékű a betegek körzeti alapellátása, annak valamenynyi többi egészségügyi intézmény is kárát látja, terheit viseli ! Az orvostudomány széttagoltsága, specializálódása elháríthatatlan. Ugyanez vonatkozik egyéb tudományágakra is. De éppen a körzeti orvos az — hazánkban és külföldön egyaránt — aki a résztudományok eredményeit az általános orvoslás gyakorlatában harmonizálni tudja. Ez egyik fontos tennivalója, sőt kötelessége is, hiszen éppen ez a szintetizáló, integráló feladatkör teszi önálló szakmává a körzeti orvosi munkát s ez az a munkatöbblet, amely nem a betegséget, hanem a beteg embert kezeli családi, munkahelyi, társadalmi kapcsolatainak ismeretében, pszichikumának gyakori konfliktusaival, veleszületett vagy szerzett, sőt újabban egyre jobban szaporodó ,,civilizációs’’ betegségeivel együtt. Hazánkban is, külföldön is az általános orvoslás önálló diszciplína lett! Ezt kívánja igazolni a mai napon induló nemzetközi orvoskongresszus is. Az 1959-ben alakult nemzetközi szervezet — a Societas Internationalis Medicinae Generális —, amely munkaértekezleteit eddig mindig kelet- Ikeresi helyén, Ausztriában tartotta, a Magyar Általános Orrvosokc Tudományos Egyesületének (MÁOTE) kiemelkedő tevékenysége elismeréseként döntött úgy, hogy az első rendkívüli nemzetközi kongresszusát Budapesten rendezi. A 39 országból toborzódott tudományos egyesületnek elnökségében hazánk is képviseletet kapott. A június 1—3 között nálunk rendezendő kongresszus a mindennapi élet legfontosabb orvosi kérdéseit tárgyalja. A több mint félszáz előadás, amely széles körű vita alapjául szolgál, két főtéma körül csoportosul A megelőzés és a korai tünettan Az első a megelőzés és a korai tünettan az általános orvosi gyakorlatban. Ezt a fontos kérdést az teszi indokolttá, hogy főként az „intézeti háttér nélkül dolgozó”, a beteggel először találkozó körzeti orvosnak kell helyesen és gyorsan felismernie, sőt megfelelően ellátnia az elébe kerülő eseteket, függetlenül attól, hogy a sürgősség milyen fokú, az életveszély milyen gyors intézkedést, eljárást követel. Nem új keletű az a naponta beigazolódó tény, hogy embertársaink életének megtartása, jó egészségük biztosítása nem annyira az újabb technikával tökéletesített műszerektől függ, hanem attól, hogy a gyakorló orvosok a maguk területén hogyan és mennyire értenek a megelőzés, a gyors diagnózis és a helyes terápia kérdéseihez. Az első nap előadásai főként a világszerte élvonalba került, népbetegségekké „előlépett” kórképekkel foglalkoznak, mint aminek a szív- és érbetegségek, a daganatok mielőbbi felismerése, a cukorbetegekkel kapcsolatos megelőző, terápiás és gondozó tevékenység. A kongresszus előadássorozata fokozatosan aláhúzza, hogy sehol se könnyű a körzeti orvosok munkája, sem nálunk, sem külföldön, sem városban, sem falun. Azt is többször hangoztattuk, hogy alig van a szocializmus építésének olyan területe, amely a közvélemény éles reflektorfényével erőteljesebben lenne megvilágítva, mint az egészségügy, és annak is talán éppen az a része, amely a lakosság legszélesebb rétegét közvetlenül érinti, tehát a megelőző és gyógyító alapellátás. Az idős ember problémája Az előadások másik főtémája az idős ember kezelése és gondozása. Az orvostudomány egyik fontos célja valamenynyi ember számára a legteljesebb egészség és az elérhető leghosszabb munkaképes, derűs élet biztosítása. Az általános életkor megnövekedése következtében szerte a világon előtérbe került az idősek gondozása és kezelése. Hazánkban az elmúlt fél évszázad alatt a 60 éveseknélidősebb korúak száma két és félszeresére növekedett. De az elkövetkezendő rövid emberöltő alatt ez a szám félmillióval növekszik, tehát eléri az összlakosság 20 százalékát. Mivel az általános orvosnak — a háziorvosnak — kell a gondjaira bízottakat időben testileg és lelkileg egyaránt felkészíteni az idős korra, az idős ember tartós, a korral járó minden problémáját ugyancsak a kezelőorvosnak kell irányítania. A nemzetközi kongresszus valamennyi előadója körzeti orvos. Vannak közöttük egyetemi katedrát birtokoló professzorok és indiai, angliai, kanadai vagy magyar falvakban küzdő orvosok. Örvendetes, hogy néhány országban, mint Svédország, Hollandia, USA, Kanada, Jugoszlávia, de más államokban is az orvosegyetemeken már több éve katedrát kapott az „általános gyakorló orvoslás” különleges szaktudománya. Ezeken az egyetemeken az orvosképzés súlypontja nem csupán elméleti, hanem főként a gyakorlati életre felkészülést helyezi előtérbe, hiszen a professzor maga is nagy tudású, körzeti gyakorlattal rendelkező orvos. Különleges szaktudomány Az egyetemi oktatás reformjaként nálunk is már az egyetemi évek idején kell felkészíteni a hallgatókat a gyakorló orvos különleges szaktudományára, mert csak ennek eredményeként lehet tudományos értékű kutatásokat kezdeményezni és végezni a területen, s ezeket a betegek javára felhasználva, mentesíteni az amúgy is elégtelen kórházi ágyakat a felesleges terheléstől. Ha a nemzetközi tanácskozás a felvázolt célkitűzésekhez néhány lépéssel közelebb vezet, már elérte célját. Tudjuk, hogy még hatalmas és mindeddig megtételen ki nem használt lehetőségek vannak az egészségügyi alapellátás hatékonyságának fokozására, tehát ennek a kongresszusnak is igazolnia kell, hogy a tudományos-technikai forradalom korszakában, az ismeretek robbanásszerű mintaportása mellett az általános orvos is lépést tud tartani a felgyorsult idővel a szocialista egészségügy szolgálatában. Dr. Palócz Gyula gTt-»y " mm BNhI »T MAJD MEGMUTATOM! Bonyodalmak egy kisfiú életében NDK ifjúsági film Rendezte: ROLF LOSANSKY Korhatár nélkül megtekinthető BEMUTATÓ: JÚNIUS 7. Tímár Mátyás látogatása a Budapesti Műszaki Egyetemen Dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese csütörtökön látogatást tett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Beszélgetést folytatott az egyetem professzoraival, állami, írárt- és társadalmi szervezeteinek vezetőivel, tájékoztatást adott időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről és válaszolt a feltett kérdésekre Az eszmecserén részt vett dr. Perényi Imre, az egyetem rektora, Ambrus Károly, a XI. kerületi pártbizottság titkára és Phernesz Vilmos, az egyetem pártbizottságának titkára. A LEGKORSZERŰBB FŰTÉS AZ ETÁZSFŰTÉS! Az etázsfűtéshez szükséges KAZÁNOK (szilárd tüzelőanyagra, gázra, olajra), OLAJÉGŐK, RADIÁTOROK és egyéb FŰTÉSSZERELÉSI CIKKEK nagy választékban kaphatók a SZAKÜZLETEIBEN Megrendelést felvesz: ÉRTÉKESÍTÉSI IRODA IX., Tolbuhin krt. 5. 5