Magyar Nemzet, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-01 / 100. szám

-- Magyar Nemzet __________________________.­­ • A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA |/ f A harmincadik *írta Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára A harmincadik szabad má­jus elsejét köszöntjük szocia­lista hazánkban. Az idén is, akárcsak a megelőző eszten­dőkben a proletár nemzetkö­ziség, a szolidaritás, a szocia­lizmusért, a békéért folyó harc jegyében ünnepelünk. A májusi napfényben tün­döklő vörös és nemzetiszínű zászlók özönében, a felvonu­lás sokadalmában tisztelettel adózunk a munkásmozgalmi hagyományoknak, visszate­kintünk a múltra, hogy jól értsük a jelent és a jövő fel­adatait. Május elseje — nyolcvanöt éve — a munkás­­osztály harci seregszemléje. E nap történelmisége kiállta az idők próbáját, hiszen mindvégig ahhoz a teremtő, társadalmi erőhöz, a mun­kásosztályhoz kötődött, amely a haladás élén járt és jár, amely az elnyomás és ki­zsákmányolás ellen küzdött és küzd, amelynek minden­kori jellemzője a nemzetkö­ziség és a szolidaritás. 1917. új erőt adott a má­jus elsejéknek is. A szovjet­hatalom a forradalmi erők pédaképévé vált. A lenini eszmék a gyakorlat által is bizonyították, hogy az inter­nacionalizmus megvalósítása korunk forradalmiságának próbaköve, a munkásosztály győzelmének záloga. A for­radalmi munkáspártok, a munkásosztály nemzeti és nemzetközi érdekeiért küzd­ve a haladás élharcosaivá váltak. A nemzetközi mun­kásszolidaritás nagyszerű megnyilvánulásai voltak azok a májusi demonstrá­ciók, amelyek az interven­cióval, majd a fasizmussal a háborúval szemben a szocia­lizmusért, a demokráciáért, a békéért szálltak síkra. Korunkban a nemzetközi­ség mély gyökerekből táp­lálkozó, egyre terebélyesedő és meghatározó eszmévé vált. Az erőviszonyok meg­változtak a szocializmus, a béke, a haladás erőinek ja­vára. A Szovjetunió nagy­szerű sikerei, a szocialista világrendszer kifejlődése és megerősödése, s ennek alap­ján a haladó demokratikus és szocialista erők mozgalmá­nak szélesedése, a felszaba­dult nemzeti országok szá­mottevő ereje új helyzetet teremtett a világban. Napja­inkban is, amikor a szocia­lizmus sikerei lenyűgözőek, meghatározó szerepe van a haladó erők nemzetközi ösz­­szefogásának. Ennek alapja a proletár internacionaliz­mus, a szocialista internacio­nalizmus, amely sem nemze­ti, sem nemzetközi síkon nem szolgál szűk osztályér­dekeket, hanem a népek, a tömegek javáért, a békéért száll síkra. Egyre szélesebb körben válik világossá, hogy a munkáshatalom, a szocia­lizmus, amelynek a Nagy Október óta egyre nő a vonz­ereje, képes megoldást ke­resni s találni a világ prob­lémáira. Az emberiség jövő­­jé­t ma már elsősorban a szocializmus léte és fejlődése határozza meg. Az idei május 1-én öröm­mel szólunk a nemzetközi politikai légkör enyhülésé­ről, az SZKP XXIV. kong­resszusán elfogadott béke­program realizálásáról a Szovjetunió és a szocialista államok összehangolt, kez­deményező külpolitikájának kedvező hatásairól. A hábo­rú, a pusztítás, a tömegek szenvedése mindig azonos fogalomkörben jelentkeztek. A népek közös érdeke, hogy mindörökre elhárítsuk a há­borúk veszedelmét. Ezért tá­mogatják egyre többen a különböző társadalmi rend­szerű országok békés együtt­működését, a nukleáris vi­lágháború kitörésének meg­akadályozását elősegítő nem­zetközi egyezmények rend­szerét, a tárgyalásokat. A békét óhajtó tömegek magukénak érzik a békesze­rető erők moszkvai világ­­kongresszusának jelszavát: „Együtt az emberiség békés jövőjéért!” A béke védelme nagy társadalmi erőket moz­gat meg, s nem teljesíthetet­len ábránd, hanem a ma tör­ténelmi valóságából fakadó lehetőség. A béke iránti vágy szinte egyidős az emberiség­gel. A békéért folyó követ­kezetes küzdelem a szocia­lizmusnak az emberiség ja­vát szolgáló célkitűzéseinek lényegéből fakad. A béke fenntartása a megváltozott történelmi­ viszonyokból kö­vetkezik. Százmilliók álma ölt tes­tet a béke gondolatában, s teljesülése olyan realitásra épül, mint a nemzetközi erő­viszonyokban bekövetkező változások. A szocializmus megjelenése, világrendszerré válása nyitott lehetőséget a háborúk elhárítására. A kü­lönböző társadalmi rendsze­rű államok békés egymás mellett élése olyan küzdőtér, amelyben összekapcsolódik a békéért, a társadalmi haladá­sért folyó harc. Jól tudjuk, az imperializmus jellemzői nem változtak, de a tőkés vi­lágban is erősödik a realitá­sokkal, a tömegek békeaka­ratával számoló politikai irányzat. A béke megvédhe­­tősége tehát a szocializmus vívmánya, lelkesítő cél, ame­lyért vállvetve küzdenek a béke hívei szerte a világon, hiszen a béke a mi bolygón­kon ,,egy és oszthatatlan”, megóvása minden nép érde­ke. A proletár internacionaliz­mus táplálja a szolidaritást a szabadságukért, a társadal­mi haladásért küzdő népek­kel, szervezetekkel és moz­galmakkal. A szolidaritás egyik nagyszerű példája a vietnami nép hősi harcának támogatása. Napjainkban­­ a dolgozó tömegek határo­zottan elítélik a párizsi meg­állapodások érvényesítésé­nek akadályozását, a közel­­keleti helyzet igazságos ren­dezésének elodázását. Mély felháborodást vált ki a chi­lei ellenforradalmi terror. A szolidaritás jegyében emel­nek szót más haladó rend­szerek mellett is. A mi szoli­daritási akcióink, a Hazafias Népfrontban tömörült politi­kai és társadalmi szerveze­tek tevékenysége, kis részét alkották a világszerte kibon­takozó szolidaritási mozga­­lom,zek mégis Határuk je­lentős V­iszon ez°k is erősítik nek frontját és gondolkodá­sunkban, érzelemvilágunk­ban a nemzetköziség jegyé­ben a felelősséget más népek sorsáért. A szolidaritási moz­galom elválaszthatatlanul kapcsolódik a békemozga­lomhoz. A békéért küzdeni kell, a küzdelemhez pedig szolidaritásra van szükség. A vietnami példa mellett más tények is ezt az igazságot bi­zonyítják. Május elseje a munka, a munkáshatalom ünnepe. Ha­zánkban ebben az esztendő­ben a több mint negyedszá­zados munkáshatalom vív­mányait köszöntjük. Kö­szöntjük pártunkat, a Ma­gyar Szocialista Munkáspár­tot, társadalmunk vezető erejét, a munkásosztály ve­zető szerepének erősödését, a szilárd munkás-paraszt szövetséget, az erősödő szo­cialista nemzeti egységet, a szocialista demokrácia bővü­lését, a törvényesség követ­kezetes betartását, a tervsze­rű szocialista építőmunka gazdasági, kulturális ered­ményeit és a mindezek nyo­mán javuló, gazdagodó élet­­körülményeinket, a szocializ­mus építésében elért sikere­ket. Népünk a X. pártkong­resszus határozatának meg­valósításán munkálkodik­­munkaversennyel készül a IV. ötéves terv befejezésére, a nemzeti vagyon további gyarapítására. Tudjuk, min­denki munkája szerint része­sülhet a termelt javakból, és a jól végzett munka további felemelkedésünk biztosítéka. A szocialista építés soron le­vő feladatainak teljesítése, a nehézségek leküzdése, a munka gyakorlatának javí­tása olyan nemes nemzeti feladat, amely tovább erősíti a munkásosztály vezetésé­vel, a munkás-paraszt szö­vetségre támaszkodó, az ér­telmiségiekkel, a többi dol­gozó rétegekkel megvalósuló alkotó összefogást a szocia­lizmus javára. A munkás­hatalom törvényszerű meg­határozója a munkásosztály vezető szerepe, amely elvá­laszthatatlan a nemzet cse­lekvésre kész erőinek tömörí­tésétől. E szövetségben ve­zető a munkásosztály, döntő tényező a munkásosztály és a parasztság szövetsége, és érvényesül mindazok felelős­sége, akik sajátjuknak vall­ják a szocializmus teljes fel­építésének programját és tettekre készek érte. A fele­lősség fokozódása a szocia­lizmus újabb sikereiért elő­segíti az egész nép érdekeit kifejező munkáspolitika kö­vetkezetes megvalósulását. Munkások, parasztok, ér­telmiségiek, párttagok és pártonkívüliek, fiatalok­­ és idősebbek a Magyar Szocia­lista Munkáspárt iránti bi­zalom jegyében készülnek a május elsejére. A párt he­lyes, változatlan politikája, a politikai gyakorlat fejleszté­se új sikerekre ösztönöz. Lelkesedés fűti mindazokat, akiknek május 1. a munkás­hatalmat, a szocializmus nemzeti és nemzetközi ügyé­nek győzelmeit, a szocialista hazafiság és internacionaliz­mus eszméinek teljesülését a béke, a szolidaritás ügyét jelentik. Májusi köszöntő Duschek Lajosné, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára rádió- és tévébeszéde Az újjászülető természet ezernyi szépségével köszönti május elsejét, a teremtő mun­ka és a dolgozók nemzetközi összefogásának hagyományos ünnepét. A májusi ünnep alkalmából a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság kor­mánya, és a Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében tisztelettel és szeretettel kö­szöntöm hazánk dolgozó népét, a szocializmus építésében ki­emelkedő munkát végző mun­kásosztályunkat, szövetkezeti parasztságunkat és alkotó ér­telmiségünket. Ezen a napon — a világ dol­gozóival együtt — a magyar nép is a munkás nemzetköziség vörös zászlaja alatt ünnepel. A földkerekség minden táján száz- és százmilliók harcos se­regszemléken tesznek hitet a béke, a társadalmi haladás, a munkásosztály ügye mellett. Az ünnepi órák teljességéhez tartozik a számvetés is. Ez év­ben is jogos önbizalommal kö­szönthetjük május elsejét. Újabb, jelentős sikereket ér­tünk el a szocializmus építé­sében, fejlődésünk minden te­kintetben eredményes. Népünk helyesli és támogat­ja a Magyar Szocialista Mun­káspárt politikáját, amely tö­retlenül vezet bennünket szo­cialista országépítő céljaink megvalósulása felé. Munkás­­osztályunk, dolgozó népünk tettekkel bizonyította és bizo­nyítja nap mint nap, hogy — sokrétű együttműködésben a testvéri szocialista országokkal — történelmileg rövid idő alatt nagyszerű alkotásokra képes, és hivatott a magasabb rendű társadalom megteremté­sére. A legszélesebb nemzeti ösz­­szefogás eredménye, hogy si­keresen valósítjuk meg a párt X. kongresszusának határoza­tait, a IV. ötéves terv előirány­zatait. Az eredményeket jó ér­zéssel vesszük tudomásul. De az új társadalmat építő em­ber legjellemzőbb tulajdonsá­gai közé tartozik az előretekin­tés, a mindig többre és jobbra törekvés. Fejlődésünk legbizto­sabb záloga és motorja az az egységes akarat, amely a mun­kásosztály és az egész dolgozó nép alkotásában, építő lelkese­désében nyilvánul meg. A munkások a tettek embe­rei. Legőszintébb érzéseiket mindig a cselekedetek jelzik. Így van ez most is. A pártunk politikája, a szocializmus épí­tése iránti elkötelezettség ezek­ben a hetekben különös erővel nyilvánul meg, amikor az ipa­ri és mezőgazdasági üzemek, a termelőszövetkezetek, a terve­ző- és kutatóintézetek dolgozói értékes munkafelajánlásokkal készülnek pártunk XI. kong­resszusára és felszabadulásunk 30. évfordulójának méltó meg­ünneplésére. Jól tudjuk, hogy a munkás­­osztály vezető szerepének szi­lárd érvényesülése, következe­tes elvi politikánk, gazdasági építőmunkánk eredményei, né­pünk életszínvonalának és mű­veltségének emelkedése, a szo­cialista demokratizmus kiszé­lesedése nemcsak alapvető nemzeti érdekünk, hanem von­zó példa is a tőkés országok­ban élő és harcoló osztálytest­véreink és a világ minden el­nyomott népe számára. A nemzetköziség és a mun­kásszolidaritás ad mély politi­kai és erkölcsi tartalmat a dol­gozók nagy nemzetközi ünne­pének. Mi, akik békében és szabadon ünnepeljük május el­sejét, a szolidaritás legneme­sebb eszméitől áthatva gondo­lunk azokra a munkástestvé­reinkre, akik a függetlenségért és a szabadságért, a kizsák­mányolás nélküli társadalom megteremtéséért még kemény harcokat vívnak. A világ számos térségében mérhetetlenül súlyos elnyo­mástól, terrortól szenvednek a népek, de súlyos áldozatok árán is folytatják küzdelmüket a szebb, igazságosabb, embe­ribb életért. A végső győzelem­be vetett hittel küzdenek an­nak tudatában, hogy a világ minden becsületes dolgozója szolidáris velük és támogatja igaz ügyüket. A munkásosztály nagy harci seregszemléjén, a magyar nép milliói nevében üdvözöljük és szolidaritásunkról biztosítjuk a nemzeti függetlenségükért küzdő, az imperialista elnyo­más ellen harcoló haladó erő­ket szerte a világon; segítjük a hős vietnami né­pet a háború okozta sebek be­­gyógyításában és síkraszállunk a párizsi megállapodások ma­radéktalan végrehajtásáért; támogatjuk a közel-keleti helyzet igazságos, békés rende­zését, a megszállt arab terüle­tek kiürítését, a palesztin nép törvényes jogainak helyreállí­tását, elítéljük a chilei fasiszta rendszer népelnyomó terrorját, követeljük a bebörtönzött chi­lei hazafiak szabadon bocsátá­sát és üldözésének megszünte­tését. Szocialista építésünk min­dennapjaiban, a sokasodó eredményeiben egyaránt kife­jezésre jut szilárd, megbontha­tatlan egységünk és szövetsé­günk a testvéri szocialista or­szágokkal. A világ dolgozóinak nagy ünnepe alkalmából elvtársi üdvözletünket küldjük a szo­cialista országok dolgozóinak, akikkel a marxizmus-leniniz­­mus szellemében közös a mun­kánk, közösek céljaink. Mint a múltban, a jövőben is megsok­szorozza erőinket, hogy a kom­munizmust építő Szovjetuniót legerősebb barátunknak és szö­vetségesünknek tudhatjuk. E megbonthatatlan szövet­ségben, együtt a testvéri szo­cialista országokkal küzdünk a nemzetközi feszültség csökken­téséért, a békés egymás mellett élés politikájának gyakorlati megvalósításáért. Békét aka­runk, mert csak ez biztosíthat­ja az emberiség boldogabb jö­vőjének megteremtését. Tud­juk, hogy a béke csak a világ haladó erőinek egységes aka­ratával és cselekvésével véd­hető meg. Kedvező változások tanúi le­hetünk a világban. Hatalmas erők segítik a béke, a társadal­mi haladás, a demokrácia, a szocializmus ügyét. És ezek az erők napról napra sokasodnak. A mi legfontosabb felada­tunk az, hogy valóra váltsuk a munkásosztály célkitűzéseit, és felépítsük hazánkban a szo­cialista társadalmat. Töretlen szolidaritásunk mellett ezzel segíthetjük a legeredménye­sebben a világbéke megőrzé­sét, a nemzetközi munkásosz­tálynak, az agresszív imperia­lista erők ellen küzdő népek­nek emberhez méltó, szocialis­ta jövőért vívott küzdelmét. A magyar dolgozó nép már számtalanszor bebizonyította, hogy méltó nemes küldetésére. De tudjuk, hogy még nagy fel­adatok várnak ránk a jövőben is. Ezek végrehajtásához kívá­nunk erőt, egészséget a szoci­a­­lista építésben újabb nagy si­kereket. Kívánjuk, hogy minden ma­gyar család békében és boldog­ságban éljen, gyermekeinket igaz nevünk méltó folytatóivá neveljük. Erre tanít bennünket a nemzetközi munkásmozga­lom nagy ünnepe, május else­je. P. Horváth Éva : Öntödében

Next