Magyar Nemzet, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-02 / 257. szám
Szombat, 1974. november 2. PORTYA — Bács-Kiskun megyében Szabálysértés, életveszély A vasutat jelző andráskeresztnél megáll a rendőrautó, mert egy reflektor bukdácsoló fénye közeledik a keskenyvágány mellett, Helvécia felől. Hát ez meg micsoda? Kisvasút nem lehet, annak két lámpája van legalább, és az különben sem ficánkol ilyen bizonytalanul ... Némi kiváncsi várakozás után fény — kék fény — derül a rejtélyre: befut a sínen az LZ 97—27 rendszámú kis motorkerékpár. — Nem szoktam én erre jönni — védekezik a tulajdonosa —, csak hát most úgy gondoltam, lerövidítem egy kicsit az utat. Az út pár száz méternyi veszélyes „lerövidítésében” talán az a remény is közrejátszott, hogy így elkerüli a közúti ellenőrzés sűrű hálóját? Bács-Kiskun megyében kísértük el útjára az egyik járőrt. Bács-Kiskun egyike azoknak a megyéknek, ahol az idén a balesetek számának emelkedése jócskán meghaladta az országos átlagot. Tavaly októberig nyolcvannyolc, az idén hússzal több halottja volt itt a közlekedésnek. Az elmúlt esztendő azonos időszakában 397 súlyos és 334 könnyű sérült volt. Ebben az évben a súlyosan sérültek száma 94-gyel, a könnyebben sérülteké pedig 48-cal emelkedett. Szonda jóga kezdődik a szüret, forr a must. Szemlátomást elbizonytalanodtak a kerékpározók. Éppen előttünk kacsázik egy öregember, a hátsó kerék mellett üres vödör lóg. Egy-egy teherautó elhúz mellette, olyankor még cifrábban rángatja a kormányt. — Mennyit ivott? — kérdezi a rendőr. — Megmondom én kérem becsülettel, ittam — mondja az öreg, mint akinek nincs titkolni valója. — De hát, emberek vagyunk ugye, féldeci volt csak az egész... Egy perc múlva már azt bizonygatja, hogy nem volt több másfél decinél. Előkerül a szonda. — Tudja használni? — Nem én ... A használati utasítás nagyon egyszerű. A lényege csupán annyi, hogy bele kell fújni. Az öreg azonban különös jógagyakorlatokba kezdett: mély lélegzetet vett, aztán öszszeszorított szája elé emelte a szondát és jól felfújta az arcát. Erőlködött, fuldoklott, de a lélegzete sehogyse akart beletévedni az üvegcsőbe. — Bátyám, pikulázott már? Úgy kell fújni ezt is, mint a pikulát... Bátyám pikulázott már, hát elkezdte emelgetni az ujjait az üvegcsövön. De az ujjemelgetés önmagában a pikulát sem szólaltatja meg ... — Hát forró levest fújdogált-e? Hiába, a forró leves sem volt eléggé érzékletes hasonlat. Inkább csak az segített, amikor a rendőr kijelentette: ha nem hajlandó belefújni, viszik vérvételre. Az üvegcső alján a szemcsés anyag máris alaposan elszíneződött. Okmányok nélkül Pöfög a „Fürge”, a kis munkagép, a mögéje kapcsolt pótkocsin sok láda körte és a feleség. Személyt szállítani pótkocsin szigorúan tilos. Más baj is van itt: a „Fürge” vezetője ugyancsak beszeszelt. — Ugyan, ne tessék engem megbüntetni azért az egy üveg sörért — könyörög. — Az orvos előírta, hogy a vesém miatt mindennap igyak meg egy üveg sört. Elkészül a jegyzőkönyv, közben a „Fürge” vezetője egy kis rögtönzött előadást hallgat meg az ittas vezetés veszélyeiről. Ezután a Kossuth Tsz teherautóját állítja meg a rendőr. Mindent rendben talál, csak éppen egy feltűnő műszaki hibára figyelmezteti a sofőrt: a hátsó kerék balra húz, „kutyázik” — így nem szabad kiengedni a garázsból a járművet. A motorosok — főként a községeken belül — nemigen hordják maguknál az okmányaikat. Rövid utunk során hat—nyolc forgalmi engedély nélküli motorkerékpárossal találkoztunk. Ilyenkor felmerül a kétely is: nem lopta-e a járművet? Egyáltalán van-e jogosítványa? A közúti biztonság szempontjából ez nyilván fontos kérdés. És hogy okmányok nélkül ülnek fel a járműre, jelzi, hogy a falu útjait nem tekintik közútnak. Pedig a forgalom a községekben is egyre nagyobb, a közúti fegyelem már a legeldugottabb helyen is élet-halál kérdés. Kísértetszekerek Bács-Kiskun megye földrajzi, településszerkezeti és egyéb sajátosságai miatt rendkívül heterogén a járműállomány. A teherautók, személygépkocsik, motorkerékpárok mellett számon tartják a közlekedés fontos tényezőjeként a kerékpárokat — 250 ezer van belőle —, és a fogatolt járműveket, mintegy húszezret. Főleg sötétedés után válnak veszélyessé, mert sokan nem fogják fel, milyen fontos láttatni magukat az éjszakában. A lovas kocsikkal különösen sok baj van. Ott fityeg ugyan a petróleumlámpa, de nem hajlandók meggyújtani. „Spórolnak.” Az országútra boruló sötétből az utolsó pillanatban bontakozik ki egy szekér fekete kontúrja. Két asszony ül a bakon. — Úgy gondoltuk, nem lesz semmi baj ... — Maguknak talán nem, de hogyha egy motoros magukba rohan, maguk felelnek az ő életéért is. Hogy számolnak el a lelkiismeretükkel? — Nincs petróleum ... — A lovakat megetették, a lámpáról megfeledkeztek? Egyébként ebben a lámpában hiába lenne petróleum, mert bél sincs benne. Ráadásul olyan fekete már az üveg, hogy még házibulin hangulatvilágításnak sem felelne meg. Mérgesen veszik elő a pénztárcát. A helyszíni bírságolásra dühösek, nem a saját hanyagságukra. Remélhetőleg ez azért elegendő lecke, nem egy általuk okozott balesetből kell majd tanulniuk. Továbbhajtunk az alföldi éjszakában. Nemsokára ismét csikorog a fék. Valami hever az aszfalton, az út közepén. Egy ember. Halott? Nem. Hangosan hortyog. Gondosan betakarózott a biciklijével. Úgy leitta magát, hogy menet közben elaludt. Nehéz felrángatni. Akkor aztán katonásan összecsapja a bokáját, ettől majdnem ismét eltérül. — Köszönöm, tiszt urak! — hebegi. Nem tudja, hogy most az életét köszönte meg. A szesztől elbódult agy nem képes felfogni, milyen veszélynek tette ki magát. Talán majd másnap, amikor a kijózanító állomáson ébred. Vagy talán csak akkor, amikor a feljelentés nyomán megkapja az idézést? Útközben találkozunk egy másik járőrkocsival. Hasonló „apróságokról” számolnak be. A hátsó ülésen hever egy leszerelt rendszám is: IY 31—17. Hirsch Józsefné soltvadkerti lakos ütött-kopott Volgájáról szerelték le. Nyolcan ültek benne, de még ez volt a legkisebb baj. Hanem a féklámpa nem működött, a kézifék hatástalannak bizonyult, az első világítás fordítva volt bekötve, gumija simára kopott, a kocsit két év óta nem íratták át. A tulajdonos elmondta, hogy nem ezt a kocsit szokta használni, inkább a másikkal jár... Nem is érdekelte különösebben a rendőri intézkedés, odébb ment egy kicsit, az ismerősökkel társalogni. Idéztük a megyei statisztikát. Most hadd álljon itt néhány másik adat. Az októberi fokozott közúti ellenőrzés során ittas vezetés miatt 55 büntető eljárást és 114 szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A négy fő baleseti ok: gyorshajtás, szabálytalan előzés és kanyarodás, valamint az elsőbbségadás elmulasztása. A kivilágítatlan járművek vezetői ellen 260 esetben indult szabálysértési eljárás. Mintegy 1500 személyt bírságoltak meg a helyszínen közlekedési szabálysértés miatt. A fokozott közúti ellenőrzésre előzetesen felhívták a figyelmet a helyi sajtóban, plakátokon, körlevelekben. Sokakat ez sem tartott vissza. Nem is az ellenőrzéstől kell tartani. A rendőrség nem lehet ott mindenütt, nem figyelmeztethet mindenkit a hibákra. Annak kell tudatosulnia minden közlekedőben — kerekeken és gyalogosan járókban egyaránt —, hogy a szabálysértés ma már az életveszélyt jelenti a közutakon. Még akkor is, ha azt semmilyen hatóság „nem veszi észre”. Bogárdi Iván Vizsgálat a vegyesboltokban Sok a korszerűtlen, rosszul felszerelt üzlet Az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség átfogó vizsgálatot végzett több megye területén az ÁFÉSZ-ek kis településeken üzemelő vegyesboltjaiban. A vizsgálat majdnem 400 üzletre terjedt ki, és az ellenőrzésben nagy számban vettek részt társadalmi ellenőrök is. A vizsgálat megállapította, hogy a kis településeken levő vegyesboltok általában megfelelően biztosítják az alapvető áruellátást. A vizsgált boltok nagy része azonban kis alapterületű és korszerűtlen. Az üzletek 18 százalékánál az alapterület nem nagyobb 25 négyzetméternél. A boltok kirakata, felszereltsége a vizsgált egységek 35 százalékánál nem felel meg a követelményeknek. Az üzletek jó részét évek óta nem festették. Sok boltban nincs folyó vizes tisztálkodási lehetőség, pedig a vegyesboltokban az eladók petróleummal, vegyiárukkal, növényvédő szerekkel is foglalkoznak. Kicsik a raktárak, nincs megoldva a göngyöleg tárolása. Fejlődés tapasztalható a villany hűtőszekrénnyel való felszerelésben. Az üzletek 91 százaléka rendelkezett hűtőszekrénnyel. A tárolótérség azonban kevés és a hűtőkapacitás nem tudja biztosítani egyik szállítástól a másikig az áruk megóvását. A boltvezetők 35 százaléka szakképzetlen. Az áruk túl nagy időközökben érkeznek a boltokba, s a két szállítás közötti időben egyes cikkek nem kaphatók. A szeszes italok értékesítését szabályozó rendelkezéseket több boltvezető túllépte és gyakran engedély nélkül árusítottak szeszes italokat. Több egységben nem ismerik a garanciális feltételeket, és arra sem tudtak választ adni, hogy a javítást az egyes cikkek vonatkozásában melyik szerviz végzi. Több üzletből az ellenőrök intézkedésére vonták ki a forgalomból a lejárt hitelesítésű vagy pontatlan mérlegeket, súlyokat. A különböző szabálytalanságok miatt az ellenőrök 82 esetben alkalmaztak felelősségre vonást. Magyar Nemzet A Bodrog még mindig veszélyesen magas Az OVH jelentése szerint az elmúlt 24 órában a Duna és a Tisza vízgyűjtőjén jelentéktelen mennyiségű csapadék hullott. A Tisza mellékfolyói a Bodrog és a Hármas-Körös kivételével mindenütt apadnak. A Bodrog magas vízállása az elmúlt 24 órában nem változott: Felsőbereckinél még mindig 12 centiméterrel meghaladja az eddigi maximális szintet, összesen 1935 kilométernyi védvonalon tartanak árvízvédelmi készültséget. Ebből 382 kilométernyi folyószakaszon harmadfokú a készültség. Pénteken árvízvédelmi és helyreállítási munkákon 4700 fő, a belvízvédelmi munkákon pedig több mint 2500 fő dolgozott. Jelenleg 69 ezer hektárnyi területet borít a belvíz. A tűrés határán 6. Az őstörvény Ülünk a pitvarban Gubala Antallal és szólítjuk a kulturált természetet, a mátravidéki erdőt. Szokatlan élénkség vesz erőt az öregen, izeg-mozog, a szeme előbukkan üregéből, a kezével olykor megszorítja görcsös botját, úgy, hogy az ujjain az ízület kifehérül. Száradó vargányagomba illata párolog körülöttünk. — Mennék én most is bóklászni az erdőbe, de nem bírom erővel. Pedig jó lábaim voltak valamikor. Harmincnégyben a Bácskából hazajöttem gyalog, harminchatban Pestre mentem, csak úgy torony iránt, átvágtam a hegyeken, erdőn, hat óra alatt odaértem. Körülbelül 80 kilométernyire vagyunk a fővárostól, ez a száraz kis ember ugyancsak nagyokat léphetett. 1. — Azt kérdezi, milyen az erdő? Hát kinek milyen. Én azt gondolom, a városi ember mást lát belőle, mint én. Csak akkor igazán erdő az erdő, ha keresünk benne valamit, ha akarunk tőle valamit. Én tudom, mert belőle éltem. Ismerem a moccanását, a hangjait, nekem árulkodik minden szín és hajlat, csak fül és szem kell hozzá. Szerettem és nagyon azért is, mert elfárasztott. A bokrok tövén el tudtam aludni egy szempillantás alatt. — Miért szép az erdő? — Szép? Erre sose gondoltam. Csak most szép, ahogy visszaemlékezem rá. Kedveltem, amikor hajnalban az ágak között átszüremlett a fény. Arra ébredtem. Hát én nem tudom megmondani sem azt, hogy milyen, sem azt, hogy miért szép. — Maga zárkózott ember? — Nem értem? — Szeret egyedül lenni? — Mindig megvoltam egyedül, de nem kerültem el senkit. — Jó dolog a magány? — Ha van, akkor jó. Ha nincs, akkor miért volna jó? — Ezt meg én nem értem. — Tizennégy gyerekem született, örvendtem mindig, ha köztük voltam. De nagyon szerettem egyedül járni az erdőben. Ilyenkor eszembe sem jutott, hogy magam vagyok. Nem kerestem én a magányt, de jó szívvel elfogadtam, ha úgy hozta a sorsom. Most már éppen itt lenne az ideje, hogy ezt az életében erős, nyugodt, és elégedett Gubala Antalt felelősségre vonjuk: volt-e színházban, tárlaton, olvasott-e könyveket, mi a véleménye a nonfiguratív festészetről és van-e értelme a pop-artnak. Nem, én ilyen piszokságot nem csinálok, már csak azért sem, mert megszerettem ezt az öregembert, talán a kihűlt szemében olykor felvillanó borostyánfény miatt. Jól tudom, ha rajta múlott volna, a gőzgépet sem ismernénk, nemhogy az atomreaktort, de mindhiába, kedvelem a természetét. Aztán, amikor menni készülök, az öregember, aki életének jelentős részét szép ember nélküli magányban töltötte, társaságra, nyüzsgésre, közlésre nem vágyva, szóval ez az öregember a búcsúzásnál nem ereszti el pikkelyes bőrű kezével a kezemet. És így szól: — Kérem, ne menjen meg. Kissé gyulladt, kihűlt szeme szinte könyörgő. — Kérem, beszélgessünk még egy kicsit... Visszaülök hát a fényes faszékre és hallgatom, ahogy az erdőről, az egyedüllétről, a csendről beszél motyogó hangján; felidézi a vadakat, füveket, gombákat, fákat, a régi pillanatok varázsát, amikor senki sem volt körülötte. És mindennek a végén ott van a különösen csengő, közösségre váró mondat: „Kérem, ne menjen még, beszélgessünk még egy kicsit.” Úgy ám, ember nélkül semmivé foszlik a természet, elenyészik még az emléke is. Végül göcsörtös botjával szaporán kopogva átballag velem a kocsiúton. Elbúcsúzunk, azt mondom neki: köszönöm. Erre azt mondja: köszönöm. „ Az ember személyét, idegrendszerét általában két dolog befolyásolja: a munkahelye-közösségi tevékenysége és az otthona-magánélete. Persze ide tartozik a pihenés, a szabad idő eltöltésének módja is. Az alábbi adatokat dr. Bálint István és Hódos Tibor pszichológiai tanulmányából szereztem. Egy vizsgálat a jugoszláviai Zenica vaskohó 344 dolgozója közül hatvannál (17,4 százalék) állapított meg neurózist. Az olaszországi Fiat Művek 707 dolgozóját vizsgálták meg ebből a szempontból, 48 százalékuk neurózisban szenvedett. A franciaországi Rouenban a szövőnők 39,6 százalékánál állapítottak meg neurotikus kórképet. Ezek a statisztikai adatok magukban foglaják mindazokat, akiket a vizsgálat idején neurotikusnak kellett minősíteni, függetlenül attól, hogy az adott pillanatban dolgoztak-e vagy betegállományban voltak. Hasonló vizsgálatokra Magyarországon is sor került. A hatvanas évek elején a funkcionális idegrendszeri megbetegedés előfordulási gyakoriságában a ruházati, a gyógyszer-, a nyomda- és a cipőipar vezetett, a nagyüzemi mezőgazdaság állt az utolsó helyen. Az iparágakon belül egyes üzemeknél különösképpen magas volt a megbetegedési arány. Ezeknél az üzemeknél — Bálint és Hódos megállapítása szerint — a neurotikus légkör kialakulásában csöppet sem lebecsülendő szerepet játszottak az emberis kapcsolatok hibái is. Nyilvánvaló, hogy a munkahelyi-környezeti ártalmak nem tesznek különbséget ember és ember között, de a tűrés határát megszabja az alkalmazkodó képesség és még valami: az egyéni sorsból, helyzetből, életmódból, az emberi kapcsolatokból származó lelki és fizikai tartás, erő. 3. A munkahely vonatkozásában az úgynevezett adaptációs képesség mértéke nem csupán az egyén szervezetének és munkához való viszonyának milyenségéből származik, hanem létmódjából, életkörülményeiből is. Csöppet sem mindegy, hogy nyolcórai megterhelés (zaj, zsúfoltság, levegőtlenség, meleg, gépies mozdulatok) után miféle tevékenység vagy pihenés következik. Csöppet sem mindegy hol, milyen körülmények között él az ember. A tehetősebbek pontosan ezért tömörülnek a nagyvárosok csöndes, tiszta levegőjű területein, otthonukat ezért helyezték oda, s ezért húzódnak a kevésbé jómódúak a hétvégeken a felparcellázott „természet” élére. Hogy úgy mondjam, semmi kedvem sincs ábrándozni egy olyan — hirtelenjében létrehozható — világról, ahol a városi emberek, legyen bár szó munkásokról vagy értelmiségiekről, valahányan dombvidéken, hegyvidéken, tágas, csöndes házakban élnek. Ez a Világ anyagi viszonyaink között, amikor alapvető probléma az is, hogy mindenkinek elfogadható otthona legyen , elérhetetlen. Egyébként is tanúi vagyunk annak, hogy a viszonylagos jó mód következtében miképpen vesztik el jellegüket a budai hegyek, miképpen válik szép, kulturált kőrengeteggé az egykor ligetesfás-bokros táj, miképpen kapcsolja le — az egyéni, de tömeges — emberi mohóság Budapest tüdejének egyik lebenyét. • A városi százezreknek nem kertes házakat, hanem lakótelepeket kell építenünk, s ezen a ponton — adott anyagi viszonyaink között — nagyon sokat tehetünk. A környezetvédelem bizonyos szempontból építészeti kérdés is, városrészeket korunkban csak úgy illenék tervezni, hogy az építész a szociológussal és pszichológussal együtt dolgozik. Ugyanis a lakótelepi magány nyomasztóbb az erdei magánynál. 4. Elégtelen környezetvédelem az, amely abból áll, hogy rendeletekkel igyekszik szabályozni a gyárkémények füsthozamát és az üzemek eleven vizekbe ömlő szennyvizét. Elképesztő, hogy minden figyelmeztető jel és szó ellenére pusztulnak a város parkjai, elképesztő, hogy gyakran az újságíróknak kell siránkozniuk a kivágott fák miatt. Pedig immár az az igazság, nem csupán védeni kellene környezetünket, hanem gazdagítani is. Egészségessé kellene tenni a várost; ez ugyanolyan fontos társadalmi kérdés, mint mondjuk a termelékenység, vagy a népszaporulat növelése. És véleményem szerint ráadásul ezek a dolgok egymással össze is függenek, az egyik szolgálja a másikat. Budapesten az újpalotai lakótelep bizonyos szempontból jó példa arra, hogy az építészet mennyit tehet a környezetért, az emberért. A tágas térségek, bensőséges pihenőparkok, játszóterek csökkentik az idegenséget, a szorongást, ha nem is hasonlóak a természethez, hatásukban bizonyos mértékig helyettesítik azt. A most formálódó környezetvédelmi törvényre, amelyet a Hazafias Népfront fórumain is már megvitattak, nagy szükség van. Az, amire vonatkozik, nevezzük bár jelenségnek, folyamatnak vagy fenyegetésnek, bonyolultságában is egyszerű, olyan egyszerű, mint ez az őstörvény: ne ölj! És arra kell törekednünk, hogy ugyanakkora súlya legyen. Gubala Antalt nem ölte meg a világ kilencvennégy évig. Nem szorongott, nem volt szüksége adaptációra, gyógyszerre sem és környezetvédelemre sem. Sok hosszú éven át az ember által megnemesített természet ölében ült. Nem, nem ülhetünk ott valamennyien. Kiszakadtunk, eltávolodtunk. De mégiscsak jó volna megóvatnunk valahogy; ennek a megóvatásnak szükségességét, módszereit és lehetőségeit kell törvényre emelni. Kristóf Attila 5 BÉKE SZÁLLODA -KUPOLATERMÉBEN BUDAPEST VI., LENIN KÖRÚT 97. NOVEMBER 1-TŐL BOGÁR RICHÁRD ÚJ REVÜJE „TALPIG ZENÉBEN” KORDA GYÖRGY MÁTRAI ZSUZSA NÉMETH MARICA PAYER ANDRÁS VÁRI NŐVÉREK SANKÓ LÁSZLÓ SZABÓ ÉVA NAGY MARGIT SURÁNYI ZSUZSA KÖKÉNY ERZSÉBET ZSILA GIZELLA JÓZSEF JUDIT RICHTER KÁROLY KURTA ANDRÁS Zene: FÓTHY JÁNOS ÉS EGYÜTTESE Jelmez: VOGEL ERIC ASZTALFOGLALÁS: 123—530