Magyar Nemzet, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-23 / 274. szám

4 Egy hét BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN A BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIMFONIKUS ZENEKARA már jóval több mint egy évtizede működik. Tevékenyen vesz részt hangversenyéletünk egészében: rendszeresen koncertezik a munkáskerületekben, fellép a Filharmónia által rendezett ifjúsági hangversenyeken. Ezúttal a BM Központi Klubjában rendezett barokk estről szeretnénk beszámolni olvasóinknak, amelyet Gál György Sándor vezetett be, kitűnő hangulatot, zenei levegőt teremtő műsorismertetésével. Kovács Dénes volt a zenekar karmestere és szólistája egyszemélyben. Egyszer már hallottunk tőle ilyen koncertet: az I. István Gimnázium zenekara élén állott hasonlóan kettős minőségben, és már akkor megállapíthattuk, hogy a közönség megérezhetett valamit a barokk muzsika igazi ízéből-zamatából. Ezúttal is ez történt. A keze alatt a vonóskamarazenekar képessége és tudása rendkívüli lelkesedéssel és azzal a vággyal társult, hogy méltók legyenek nagyszerű vezetőjükhöz, hogy a fogalom teljes értelmében „versenypartnerré” emelkedjenek. Az első szám Bach III. Brandenburgi versenye volt, melyet Kovács Dénes minden erőszaktól mentesen és ugyanakkor igen értelmesen vezényelt, kitűnően építette fel az egyanyagú és mégis oly sokrétű két tételt. Ezután az É-dúr hegedűverseny következett, ugyancsak Bach műve, Kovács Dénes ismert repertoárdarabja. A sokszor emlegetett és sokszor elsiratott kollegiális-testvéri barokk muzsikálás, a „collegium musicum”-ok gyakorlata kelt új életre ebben az előadásban: a szólista alig észrevehető, de a zenekar számára mégis teljesen egyértelmű utasításokkal látta el az együttest, helyenként inkább lelkével és szemével vezetett, mivel keze a versenyszólammal volt elfoglalva. Különösen a lassú tétel tett megrendítő, bensőséges hatást. A koncertet méltó módon koronázta meg Vivaldi — szintúgy Kovács Dénes előadásából közismert — Négy évszak című hegedűverseny-ciklusa, melyben a zenekar teljesen átvette a nagyszerű szólista minden jelentésváltást feltáró és megvalósító művészi intencióit. Kovács Dénes produkcióját dicsérni közhely lenne — itt csak a zenekar kitűnő teljesítményére utalunk, amelyben érezhetően jelentős része volt a koncertet előkészítő Králik Jánosnak. Pernye András RENÉ CLEMENCIC válogatott hangszerjátékosokból és egy énekvirtuózból álló együttese a középkor zenéjéből, valamint a bécsi barokk „szerzők” műveiből állította össze Florilegium Musicum című műsorát, amelyet zsúfolt ház előtt, igen nagy sikerrel adott elő a Zeneakadémián. Az idézőjel I. Lipót és I. József császárokra vonatkozik, akiknek e műsorban több kompozíciója is elhangzott; nem is rossz művek, ám szerzőik mégsem elsősorban arról nevezetesek, hogy komponisták voltak, bár becsvágyuknak nyilván erősen hízelgett volna, ha megsejtik, hogy zenéjük évszázadokkal éli túl őket. A régi zenék és régi hangszerek divatja nemcsak az efféle kuriózumok felelevenítésének kedvez: a műsor első részének szerencsés kézzel válogatott hangszeres és vokális darabjai — bár időben közel egy évezredre nyúlnak vissza — olyan közvetlen kapcsolatot teremtettek a hallgatósággal, amelyben nyoma sem volt a múlt iránti kegyeletnek, historikus áhítatnak: élő zenék ezek, amelyek kiléptek a múzeumból és a zenetörténeti antológiák lapjairól. Az együttes kis létszáma — öt hangszeres és egy énekes — és az általuk megszólaltatott hangszerek viszonylag könnyen áttekinthető sora a hallgató számára nemcsak a tájékozódást könynyíti meg, hanem a koncentrációt is: nem vonja el figyelmünket tömérdek kuriózum, a főszereplő mindig — vagy legtöbbször — a mű, amely felhangzik. Maga René Clemencic nemcsak a különféle fuvolafajták megszólaltatásával jeleskedett, hanem a cembalo mellett is megbízható támasza volt együttesének. Kecskés András, mint a lant és egyéb régi pengető hangszerek virtuóza, régi ismerősünk, Brigitte Ira a blockflőte-típusok mellett a középkori hárfán is játszott, Renate Hildebrand régi fúvóshangszereket szólaltatott meg, Michael Dittrich pedig a vonóshangszerek régi típusait mutatta be. Az együttes énekes szólistája ,Zeger Vandersteene a nyáron már bemutatkozott nálunk, akkor kizárólag a falzetténeklés terén mutatta be rendkívüli képességeit, most azonban kiderült, hogy a tenor regiszterében — sőt annak mély fekvéseiben — is nagyszerűen énekel, produkcióit tehát nem kizárólag a különlegességre alapozza, hanem rendkívüli hangbeli adottságait átlagon felüli iskolázottsággal társulva, valóban nagy nyeresége az előadóművészetnek. KÓRODI ANDRÁS két oratóriumestje a fiatalság számára szólaltatta meg Haydn Az évszakok című oratóriumát: a keddi est — amelyről e beszámoló készült — az egyetemisták, a pénteki — amely a lapzárta időpontjában hangzik el — a középiskolások bérleti sorozatába illeszkedik. Általában nem könnyű eldönteni egy produkció értékelésénél, annak erényeiből vagy hibáiból mennyi illeti a karmestert és mennyi a közreműködőket. Az Erkel Színházban rendezett hangverseny kivételesen tiszta képet adott erről: Kórodi András gondos vezénylése minden részletre kiterjedően tájékoztatta szándékáról a zenekart és a kórust; előbbi — a MÁV Szimfonikusok derekasan helytálló együttese — e tájékoztatásból kitűnően értett és megbízható támasza volt az előadásnak. Az énekkar — az Állami Népi Együttes szép hangú, muzikális és lelkes gárdája, amelyet Pászti Miklós készített fel e produkcióra — a hangverseny első félidejében kissé nehezen találta el a mű hangulatát. Valahogyan kevésnek bizonyult kamarakórusnak megfelelő létszámuk is ahhoz, hogy az e helyütt kívánatos hangtömeget produkálni tudja. Különösen a tenorszólamot éreztük hiányosnak. Szerencsére a szünet után felhangzó Ősz és Tél kórustételeiben előnyös változást tapasztalhattunk, bár a tenoristák száma nem nőtt meg a szünet alatt, megnőtt azonban a kórus önbizalma, muzsikáló kedve, hangulata jelentős mértékben emelkedett és ezzel együtt művészi teljesítményük is. Ami nem írható a karmester számlájára, az a szólisták egyenetlen színvonala. Ezen az estén egyedül Sólyom Nagy Sándor tett hiánytalanul eleget várakozásunknak. László Margit indiszponált volt, Prevoz János pedig a beteg Fülöp Attila helyett beugrásjelleggel, muzikálisan, ám nyilvánvalóan igen kevés gyakorlattal énekelte a tenorszólamot. Bizony, tenoristagondjaink — amelyek Réti József halálával törtek ránk — nem egyhamar enyhíthetők, ennek a mostani oratórium-előadás is bizonysága volt. Pándi Marianne Magyar Nemzet Irodalmi kincsesházak Csokonai bolyongásai Dunántúl Csokonait emlegetve akaratlanul is Debrecen jut az eszünkbe, noha rövid alkotó éveinek csaknem a felét töltötte a Dunántúlon, egész sor örökbecsű alkotása fonódott össze a Balaton vidékével és Somogyországgal. Sőt, a dimbes dombos dunántúli táj varázsa költőileg bővebb teret kapott írásaiban, mint a szülőföld. Vargha Balázs írja ez évben kiadott Csokonai-monográfiájában: „Debreceni színhelyet ritkán rajzol Csokonai... Somogy nevét látványosabban megörökítette lírai versekben, színdarabokban, a Dorottyában, mint szülővárosát." Az érkezés kételye Csokonai, amint eléggé tudott, kényszerű körülmények között vált meg Debrecentől. Útja Sárospatakra vezetett, onnan fél év múltán, zsebében Kövy professzor bizonyítványával. Lőcsére indult, ahová soha nem érkezett meg. Ellenben 1796. szeptember 3-án már Bicskén másolta egy Moliéredarab jelenetét olaszul, hogy utóbb magyarra fordítsa. Mi vonzotta a költőt oda, „ahol a Musák nem is esmértettenek”? A debreceni barátok meghívták magukhoz, szinte kézről-kézre adták a vidám cimborát, a nagy tehetségű poétát, de bizonyára felsejlettek benne családi hagyományok is. Édes Gergely disztichonokban írt verset Néhai Cs. V. Mihály barátjához, amit így indított: Oh Te VITÉZ! — Te ki más Vezeték-nevedet CSOKONYA-ról Hoztad alá. Szerzője nem szójátéknak szánta a sorokat, a jelek arra mutatnak, hogy Csokonai családja a Somogy megyei Erdőcsokonyáról származott, ilyenformán egy kissé hazafelé igyekezett, amikor a Dunántúlra ment. Bicskén Kovács Sámuel (1770 —1830) vendégszeretetét élvezte heteken át és később is viszszatért a baráti házba. A verselő falusi rektor — 1805-ben kötete is jelent meg — 1788- tól debreceni diák volt, ismeretségük akkorról kelteződött. Ez fölöttébb jellemző adat, mert Csokonai négy évig tartó dunántúli bolyongása során mindvégig a cívis városból származó barátságok, az általuk kötött új kapcsolatok útján járt, sokszor elég bizonytalanul. Kovács tanító úr több verset írt Csokonaihoz, s barátságuk közvetlenségét mutatják az ilyen alcímek: „Miskának Samu örömmel.” Arra intette, ne írjon rímes verseket, mert azzal alászáll a költészet szent magasából: kövesse Virágot, Daykát, a görög-római költészet formáit. Minden szeretete ellenére sem vette észre, hogy Csokonai erőteljesebb tehetség a példaképül állított idősebb kortársaknál, de szerencsére költőnk sem hallgatott a szóra. Jól ismerte ő a görög-római strófaszerkezeteket, sokat írt klasszikus versmértékben, de magyar ritmusban is. ízes népi nyelven, olykor-olykor a tájszavaktól sem riadva vissza.. Éppen a Dunántúlon csurgói diákjai számára tankönyvet — kézírásos füzetet — írt A magyar verscsinálásról, mert „deák prozódiát akárhol is tanulhattok, de magyart nem". Bicskéről tovább indult Csokonai, de az út sok kérdőjelével másfél évszázada bajlódnak a kutatók. Gaál László, Csokonai csurgói diákja ugyanis évtizedekkel később eléggé rapszodikusan írta meg a viszszaemlékezéseit és abban önmagának ellentmondva két úton juttatja a költőt Somogyba. Egyrészt Keszthelyről Fenékpusztán át Marcali felé, másrészt Füreden, Tihanyon át Szántódra és tovább. A fogas kérdést Vargha Balázs fejtette meg alapos filológiai érveléssel, s eredményeit a Csokonai-évfordulón, tavaly lapunkban is publikálta. Tihanyi echó Füreden A Balaton déli partján, ahol sűrűn köt ki a Tihanyból érkező komp, a szántódi révnél, jól megfér egymásal az 1839- ben épült klasszicizáló, nádfedeles révcsárda és mellette a modern Touring Hotel. Szemben állva a hangulatos révcsárda bejáratával, a jobbra eső márványtáblára rávésték A tihanyi echóhoz kezdő sorait, alája pedig 1936-ban a Polgári Serfőző R. T. és a Balatoni Szövetség jóvoltából oda írták: „E ház ősi falai között irta 1798 június havában Csokonai Vitéz Mihály »A tihanyi echóhoz*1 című költeményét." Eltekintve a vers keletkezésének akkor még tisztázatlan dátumától, nincs olyan adat, amely azt bizonyítaná, hogy a remekmű ott íródott. A költő mindenesetre megfordult azon a helyen, ha éppen nem is a mai épület ..ősi falai között”, mert azokat halála után 24 évvel emelték. Az előd révcsárdában járt Pálóczi Horváth Ádám vendégeként, akinek az emléktábláját a megyei idegenforgalmi hivatal 1960-ban állíttatta: „Pálóczi Horváth Ádám 1760—1820 Somogy megyei költő és néndalovűjtő Szántód pusztán tartózkodásának emlékére.” A két költő mai utódai is rájuk vagy inkább csak Csokonaira emlékeztetnek, ha leülnek egy-egy dunántúli öreg csárda asztala mellé, mint tette a vidékről induló Simon István a nekikeseredett esőt szemlélve: Kocsmából nézem, melynek falán a kegyelet része fakó márványtábla hirdeti (mert a költőnek kijár), itt járt Csokonai Vitéz Mihály. Horváth Ádám vendége volt Csokonai Szántódon, aki akkor, még ott és Füreden bérelt földet és csak a következő évben költözött Nagybajomba. Kettőjük ismeretsége még 1792-ben kezdődött, amikor a 19 éves debreceni diák verses levéllel kereste fel a tekintélyes balatoni poétát, s ez igen szívélyesen, ugyancsak versben válaszolt. Csak természetes, hogy a Dunántúlon járva Csokonai mielőbb felkereste a jóakaratú költőtársat. Ennek a látogatásnak köszönhetjük az egyik legszebb Csokonai-verset a Lilla-kötetből. Csakhogy A tihanyi echóhoz címe akkor még másként hangzott: A füredi parton, s benne nem Lilla, hanem Rózsi elvesztésén kesergett. Ezen és más érvek alapján tette Vargha a vers első változatának a megírását 1796-ra és kapcsolta ehhez a költő első somogyi útját is. Ekként tehát a szép Lillavers Rózsihoz szólt eredetileg, Szántód vagy Tihany helyett minden bizonnyal Balatonfüreden írta, 1798 helyett 1796-ban. Mindez természetesen nem befolyásolja, hogy gyönyörködve olvassuk vagy énekeljük a költemény zenélő sorait, átadjuk magunkat a tájleírás varázsának, együttérezzünk Csokonaival szerelmi bánatában, s hallgassuk franciásan felvilágosult vágyakozását a tihanyi remetebarlangok után: S e szigetnek egy szögébe, Mint egy Rousseau Ermenonvillébe, Ember és polgár leszek. Még visszhangzik fülében az echó, de már új utak várják; elmegy a pozsonyi országgyűlésre, hogy főúri pártfogókat szervezzen versei kiadásához, de a Diétái magyar Musa nem arat sikert; Komáromba vetődik, ahonnan kétségek között indul Keszthelyre: övé lesz-e szeretett Lillája vagy örökre elveszti? Közben — részletesebben nem is ismert helyeken — több mint egy évet töltött el, a naptár már 1798-at mutat, márciust, áprilist. Sok jel mutat már arra, hogy a koldus költő nem nyerheti el a gazdag kereskedő lányának a kezét, elragadja tőle a „tyran törvény”. Innen indul Somogyságba Amikor 1798. március 18-a után Komáromból távozott, még biztatta magát, élt benne némi remény, Nagyvázsonyban érte a biztos hír végleges csalódásáról. Ott Édes Gergely (1763—1847) költő és műfordító vendége a református parókián. A vendéglátó írta meg, hogy egy hónapot töltött nála „a ma híres Kinizsi Pál temetése helyénél egy klastrom düledékjei között és a Bakony erdeje szélében.” A restaurált Kinizsi-várat Vázsonyban gyakran veri fel a turisták vidám zajongása, ám Csokonai másféle hangulatban keveredett a napra a „szent omladék” tövében. A Lilla címen megjelent „érzékeny dalok” első kötetének kezdő verse Gróf Erdődyné ő nagyságához szól, de benne a legszemélyesebb érzelmeiről is vall, például arról, hogy a vázsonyi várban értesült Lilla gyors férjhez meneteléről: Mint egy ki meredten állék Egy ledűlt boltozaton És mikor sorsom elválék, Rám jajdult a Balaton. A megszemélyesített tó partján folytatja aztán az útját, mert ugyanabból a versből idézve, „egy titkos kényszerítésre” délnek indult: És hogy a zajgó világban Ne kelljen tolongani, A rengeteg Somogyságban albújtam haldoklani. Ameddig azonban Somogyba ért, még útba esett Keszthely, ahol korábban is megfordul már, verset írt az általa Hegyköznek nevezett vidéken, például A békekötésre címűt. A volt a vágya, terve, hogy a Nagyváthy János tanácsára Festetics György által alapított Georgikonban professzor legyen; ennek érdekében még a mezőgazdasági tudományok elsajátítására is késznek mutatkozott, de ebbeli törekvését a mecénás hajlandóságú gróf nem támogatta. Festetics a humán tárgyak oktatását sem rá, hanem szerzetesekre bízta, a költőnek legfeljebb annyi jutott, hogy jó szavak kíséretében kapott Festeticstől három aranyat. Az ugyancsak debreceni Pete Ferenc, a Georgikon akkori igazgatója tehát nem biztathatta Csokonait, csalódottan távozott Keszthelyről. Ameddig ott volt, a földesúri tulajdonban levő Amazon Szállóban lakott, az épület most is áll, falán tábla hirdeti: „Itt szállt meg Csokonai Vitéz Mihály a nagy magyar költő 1798- ban — 1954 — Keszthely város.” Innen indult a „rengeteg Somogyságba.” Puruczki Béla November 26-án, kedden, délelőtt 11 órai kezdettel ünnepi megemlékezés lesz a fertődi Kastélymúzeum megnyitásának 15 éves fordulója alkalmából. A megnyitót Fábián Lajos, a Győr-Sopron megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője tartja. •* __ Kamarazenei napokat rendeznek november 26 és 30 között Miskolcon, a Kossuth Művelődési Ház kiállítótermében. A hangversenyek mindennap este 7 órakor kezdődnek. .Szombat, 1974. november 23. Magyar filmnapok a Toldi stúdiómoziban Fábri Zoltán jelentette be pénteken a filmművészek klubjában. Magyar filmnapokat rendeznek december 5. és 11. között a budapesti Toldi stúdiómoziban. Az ez idén eddig elkészült tizenöt magyar filmet mutatják be. Közülük az Álmodó ifjúság, az Idegen arcok, a Szikrázó lányok, A Pendragon legenda, a Macskajáték, A szarvassá vált fiúk, a Jelbeszéd és a Hószakadás már szerepel a műsoron; a mostani előadásoknak az a célja, hogy a figyelmet újra ráirányítsa az esztendő filmjeire és a bemutatásra váró új filmekkel együtt az év termése értékelhető és megvitatható legyen. A Toldi stúdiómozi a magyar filmnapokon bemutatja Kovács András Bekötött szemmel című filmjét, Kardos Ferencet, a Hajdúkat, Jancsó Miklós Szerelmem, Elektra című új művét, Böszörményi Géza filmjét, az Autót, az Ámokfutást, Fazekas Lajos filmjét, Mamcserov Frigyes munkáját Vállald önmagadat címmel, s végül Fábri Zoltán kétrészes művét, 141 perc a Befejezetlen mondatból címmel. A Magyar filmnapok előadásai általában fél 4, háromnegyed hat és nyolc órakor kezdődnek, az előadások nyilvánosak. Az esztendő filmjeit december 11-én vitatják meg a filmesek, kritikusok, a filmnapokra érkező külföldi vendégek a filmművészklubban. A vitaindítót Almási Miklós tartja. NAPLÓ November 23 Giacomo Manza szobrait, rajzait, érmeit és ékszereit bemutató kiállításának péntek esti ünnepélyes megnyitásán részt vett dr. Orbán László kulturális miniszter. Jelen volt Mario Franzi, az Olasz Köztársaság budapesti nagykövete. Részt vettek a művelődési, művészeti élet képviselői. A kiállítást Somogyi József szobrászművész nyitotta meg. November 17-e és 22-e között hazánkban tartózkodott Sir John F. Llewelyn, a British Council főigazgatója és felesége. A kulturális életünkkel ismerkedő vendég eszmecserét folytatott a Kulturális Kapcsolatok Intézete vezetőivel. Sir John F. Llewelynt fogadta dr. Orbán László kulturális miniszter és dr. Köpeczi Béla, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára is. A hagyományos Debreceni Irodalmi Napokon, pénteken, a városi népfrontklubban a vidéki folyóiratok lehetőségeiről és gondjairól tanácskoztak. A megbeszélésen — amelyen Dobozy Imre, a Magyar Írók Szövetsége elnökölt — Tóth Gyula, a Kulturális Minisztérium irodalmi osztályának vezetője tartott bevezető előadást.A Rögtönzött műsorral mutatkoztak be, pénteken délután, műszakváltáskor, a Tatabányára érkezett munkásszínjátszó csoportok a helyi bányák dolgozóinak. Például a 151c aknaüzemnél a kaposvári Fonómunkás Kisszínpad, a 15/b aknán a Csepeli Utcaszínház, a szénbányák központi műhelyében pedig a győri Ifjúsági Színpad rendezett előadást. Az üzemi szereplések után a Komárom megyei Művelődési Otthonban adtak műsort az együttesek. A tatai Kuny Domokos Múzeumban vasárnap, november 24-én délelőtt 11-kor nyílik meg a Komárom megyei művészek őszi tárlata. Bojár Sándor fotóművész kiállítását pénteken nyitotta meg az Ernst Múzeum termeiben Siklósi Norbert, a Lapkiadó Vállalat igazgatója. Tekintse meg a Kohó- és Gépipar Technika Házában (Bp. VIII., Rákóczi út 57.) 1974. november 25—december 1. között naponta 10-től 17 óráig nyitva tartó „SANITARIA Épületgépészeti Szakkiállítást!