Magyar Nemzet, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-01 / 27. szám

4 BÉJÁRT-SZÓLISTÁK, ÍJ BALETTEK az Operaházban MAURICE BEJÁRT MŰVEi jó előadásban az érzelmi varázslat bűvkörébe ragadják a nézőt. Olyan elemi erejű és tömör az érzelmi kisugárzás, hogy a mélyebb értelmi régiókba hatoláshoz némi eltávolodásra és többszöri látásra van szükség. A repertoáron levő két balett, a Tűzmadár és a Sacre du printemps esetében azt képzeltük: behatoltunk már a rejtelmekbe, s így az intellektuális megismerés készenléte nélkül engedhetjük át magunkat a vendégművészek egyéni, de ismerős szerep- és műértelmezésének. Jorge Donti alakítása a Le Sacre du printemps-ban mégis, az eddig ismertekhez képest, valami döntően újat adott. A primitív emberi horda-közösség rituális ünnepén az állati ösztönöktől hajtott „áldozatot” elvezeti, felmagasztosítja az emberi szerelemhez. — Egy, társainak kiszolgáltatott, félelemtől űzött lény, a totemállat súlyos, széles mozgásával, öntudatlan extázisban sodródik az ismeretlen szerelmi élményekig. Down a „kiválasztás” pillanatában belülről elkülönül a többiektől. Egyetlen dologra koncentrál csak: a saját tompa érzékeinek éledésére. A félelem ereje néha öntudatra ébreszti, aztán visszalöki az ösztönök sötétségébe egészen a beteljesedés utáni meglepetésig, a szerelemig. Előadásmódja rendkívül koncentrált. Robbanó erővel, a mozdulatok szélsőségesen kiélezett plasztikájával megrázó atikot formál és kivételes hőfokú, felejthetetlen színpadi atmoszférát teremt. A MÁSODIK ESTEN a szerepet Dániel Lemmel táncolta, nagyon szépen, de sodró erejű szenvedély helyett több tudatossággal élt. A szerep gerincét nála a vibráló félelem alkotja. Inkább emberi lény. Útja nem vezet olyan messziről a szerelemig, és ezért nem is lesz annyira egyértelműen magasztos, mint Donné. Mindenesetre a két különböző felfogás (és minőség) ellenére együttesen járultak hozzá az eredeti Béjart-koncepció motiváltabb megértéséhez, az ítéletsúlyú és kényszerű áldozatvállalás szenvedéssel nemessé érlelő folyamatához. Pártay Lilla alakítása mind a két este egyenletesen magas színvonalú és feszült volt. Partnereihez rövid, szenvedélyes találkozásukban érzékenyen kapcsolódott. Az összprodukció egységes, és különösen az első estén volt felfűtött hangulata, amelyhez Pál Tamás kiváló karmesteri munkája is nagyban hozzájárult. A Tűzmadár poétikus alakját Markó István táncolta átéltem gyönyörűen. Sérülése miatt a második napon Dózsa Imre vette át a szerepet. Ezúttal nem nyújtotta a tőle már megszokott, érett alakítást, mivel erejét nyilvánvalóan az est úv nagy igénybevételt jelentő bemutatójára kellett tartalékolnia. A BALETTEST második részében Béjart két kamara remekének magyarországi bemutatóját láthattuk. Az első Mahler: Egy vándorlegény dalai című dalciklusra készült, 1971-ben. A hangszalagról Dietrich Fischer- Dieskau énekelt. Jorge Donn és Daniel Lommel táncoltak. Egy vándorlegény — az élet vándora — elindul, hogy lásson, örüljön, szenvedjen és nekivágjon az elkerülhetetlen végtelennek. Béjart két emberre alkotta meg a „vándor” vívódó egyéniségét. Az egyik aktív, felfogó és kitárulkozó, az aki éli érzi az életet; a másik az értelmi kontroll, a reflektáló, figyelő, hol ellenkező, hől támaszul szolgáló. A táncos megfogalmazás hangulatilag a ciklus tételeire épül, a ma tudatos, nosztalgikus romantikájával. A nyelvi kifejezés a Béjart-nál megszokott, témához igazodó, alapjaiban klasszikus matériájú, szívszorongatóan gazdag szépségű mozgásvilág. Donn és Lommel ezzel az eszköztárral minden mélységet kibont és megértet: az egyszerűt, a költői álomvilágot és az összetetté, az emberi élet vonulatát. A MÁSIK MINIATŰR hasonló hangvételű. Ez lenne a halál? címmel Richard Strauss .. .egy utolsó dal”ára, Elisabeth Schwarzkopf énekére 1970-ben készítette Béjart, és tanította be a múlt év végén művészeinknek. — „A halál küszöbén egy férfi viszontlát négy asszonyt, akiket annak idején szeretett. Hárman közülük megosztották vele életének egy-egy korszakát: a negyedik — talányos lény — csak futólag találkozott vele. Mégis ennek a nőnek a képe kíséri el őt a halálba” — mondja a műsorfüzet Béjart szavaival. A színes négyszögekkel megvilágított színpadon az emlékeit idéző férfi körül megjelenik a négy különböző karakterű, de egyformán légies, viszszafogott érzelmű fantáziaalak. Az egyes dalok között a fehér trikós nő újra és újra visszatér s a csend szétválasztó motívumát néma kettősök töltik ki. A csend drámai funkciót kap. Minden tétel a férfi és valamelyik asszonyalak egyegy kettőse, amit a többiek együttes vagy különálló, időnként a magányos férfihoz kapcsolódó csoportozata kísér. A klasszikus táncmozgás bensőséges, szükség szerint megnyújtott és lazított vonalai Kékesi Mária, Pártay Lilla, Csarnóy Katalin és Metzger Márta gyönyörű interpretálásában jelennek meg. Különösen a második estén vált teljesen egyenrangúvá és kiegyenlítette a négy nagyszerű táncosnő szerepmegoldása. A férfi nehéz, központi szerepét Dózsa Imre mély átérzéssel, kifejezően és hibátlanul táncolta. Az előadásokat az illusztris vendégek mellett saját előadógárdánk remeklése és az új balettekkel való találkozás együtt teszi emlékezetessé. Modern repertoárunk bővítése és a mind gyakoribb, jelentős vendégfellépések pedig az operaházi balettvezetés igényes, következetes és aktivizáló munkáját dicsérik. Gelencsér Ágnes Budapesti napokat rendeznek Varsóban február 10. és 16. között.♦ Barcsay Jenő hatvani tárlatának megnyitása február 2- án lesz a Hatvani Galériában. A megnyitó beszédet dr. Solymár István, a Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese mondja, Bartók-dalokkal közreműködik Kovács Zsuzsa. Művészeti törekvések Olaszországban 1930—68 címmel kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban. A tárlaton dr. Németh Lajos művészettörténész mondott megnyitó beszédet. A kiállítás március 3- ig tart nyitva. Csoóri Sándor szerzői estjét február 5-én, szerdán rendezi meg a Kossuth Klubban a TIT irodalmi szakosztálya. Bevezetőt mond Koczkás Sándor, közreműködik Jobba Gabi, Bánffy György és a Muzsikás-együttes. Az est házigazdája Németh G. Béla. Új irodalmi presszó nyílik meg az I. kerület Batthyány tér 7. szám alatti Angelika Presszóban. A presszó felavatása február 5-én lesz, Kiss Anna szerzői estjével. ❖ Palotai Erzsi Költők, versek, találkozások című könyvét dedikálja, hétfőn a Rózsavölgyi üzletben fél öttől hatig. Az európai festészet remekművei XV—XVIII. század címmel kiállítás nyílik meg február 2-án a tatai várban. A BBC tévétársaság húszrészes filmet készített Lev Tolsztoj regényéből, a Háború és béké-ből. Az angol tévé eddigi legköltségesebb produkciójában Natasa szerepét Marga Hodd, Andrej Bolkonszkijt Alan Dobié alakítja. Kubába utazik március elején az Állami Bábszínház egyik társulata. A kéthetes vendégszereplés során a János vitézt fogják előadni. •Sr Schubert első kompozícióját találták meg a katowicei zenei főiskola könyvtárában. A művet 1810-ben közölték egy breslaui zenei folyóiratban Hét könnyű variáció zongorára címmel. Február 1 Első díjat nyert Gáti István, az Operaház fiatal énekese a salzburgi ünnepi heteken. A zongora-kategóriában Nemecz Andrea megosztva 3. díjban részesült. A díjnyertes fiatal művészek gálahangversenyét a bécsi rádió egyenes adásban közvetíti. Angol és svéd turnén van a Bartók-vonósnégyes. 12 hangversenyt ad a két ország nagyobb városaiban. Varga Mátyás kiállítását február 2-án, vasárnap 11 órakor Somogyi József nyitja meg a nagytétényi Kastélymúzeumban. A kiállítást Pogány Ö. Gábor rendezte. Magyar Nemzet Egy hét BDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN GEORGE MALCOLM már több alkalommal koncertezett Budapesten, művészete mégis mindig új, felfedezésszerű és magával ragadó. Játékának szuggesztivitása egészen sajátos természetű: példa arra, hogyan lehet valami lenyűgöző, ami nem kérkedő, nem nagyhangú, hanem éppen halkszavú, szerény, ami eszközeiben nem bombasztikus és szélsőséges, hanem aprólékos, cizellált, lehetőségeiben pedig kifejezetten korlátozott. Művészete aligha körvonalazható az előadóművészi erények felsorolásával: ezeknek harmonikus együtthatása teremtette meg azt a különleges zenei élményt, melyet a zeneakadémiai csembalóest nyújtott. A csembaló lehetőségei látszólag szerényebbek a modern kalapácszongoráénál. Ezek a fogyatékosságok azonban nagyon is viszonylagossá válnak, mihelyt egy valóban avatott mester keze alá kerül a hangszer. S ugyanez a mesteri hangszerkezelés irányítja rá figyelmünket a pozitívumokra, előnyökre, hogy stílus és hangszer nagyon szorosan és szükségszerűen kapcsolódik egymáshoz. A csembaló vékonyabb hangzása, a hangok gyors diminuenciója áttörtté, áttekinthetővé teszi a teljes hangzásképet, miáltal a barokk muzsika rejtettebb belső szólammozgása szinte magától, minden különösebb előadói erőfeszítés nélkül érvényre jut. Ugyanígy az egyenletesen pergő barokk billentéstechnika — ami a pianisták számára az egyik legkényesebb feladat — a csembaló esetében közvetlenül adódik a hangszer sajátságaiból. Ezek a sajátságok viszont a formálás eszközeit — a dinamikai lehetőségek szűkössége folytán — az agogikára, frazeólásra, illetve a díszítésre szorítják vissza. George Malcolm művészete éppen azt bizonyította, hogy az eszközök korlátozottsága nem jelent kevesebb lehetőséget: a dallamalkotásnak, formaépítésnek páratlan skáláját sorakoztatta fel. A tempóbeli szabadságok, a logikai mértékek mindig az adott stíluskörhöz alkalmazkodtak, egy-egy stíluskörön belül az adott műfajhoz hasonultak. Ez tette a művész játékát a felsorakoztatott, igen sokoldalú program minden részletében hitelessé, a megszólaló műveket pedig elevenné, gazdaggá, részleteiben átéltté. Hogy ez milyen nagy előadóművészi teljesítmény, az nem is a szabadon fantáziáló, látszólag legtöbb lehetőséget kínáló darabokban derült ki, mint a Rossi Toccata, vagy a Bach-fantáziák. Sokkal inkább a kötött, szigorú ritmikájú tételekben. Ezekben megtalálni a legfinomabb arányt , hogy a zenei történés ne legyen motorikus, és mégis, a ritmikai árnyalások ellenére a mű megőrizze szigorú ritmikusságát — olyan teljesítmény, amit csak magasrendű zenei kultúra és kifinomult intuíció együttesen teremthet meg, és amire csak a legkiválóbb előadóművészek képesek. A díszítéstechnika kérdése nem kevésbé kényes problémakör. George Malcolm — a korabeli előadói gyakorlatot követve — eléggé szabadon ékesít, kitágítva és átértelmezve a lejegyzett és írásban átörökített zenei anyagot. Kifinomult zenei ösztönével itt is sikerült a legjobb arányt megtalálnia: az ékesítés nála nem kérkedő, nem öncélú, hanem mindig a műre irányul és a szerző szándékát keresi. Más szóval: nem az előadó bravúrosságát hozza felszínre, hanem az alkotást szolgálja. VÁZSONYI BÁLINT, a hét másik vendégművésze, zenekari est keretében Brahms d-moll zongoraversenyét szólaltatta meg. Ez a korai, zeneileg sok értéket és sok problematikus elemet tartalmazó Brahms-mű pianisztikusan komoly követelményeket támaszt. S jóllehet a virtuozitás a műnek nem elsődleges oldala, mégis a tökéletes technikai fölény elengedhetetlen a mű hiteles megszólaltatásához. Vázsonyi produkciója éppen ezen a ponton vált elhibázottá: technikájának minden hiányossága felszínre jött, fékezőleg hatott szinte a mű minden részletében. Előadásmódja helyenként elnehezedett, fékezte a mű amúgy is lassú sodrását, másutt (a fináléban) nem tudta a kompozíció diktálta lendületet átvenni. Röviden: nem egyszerűen a pontatlanságok hatottak zavaróan, hanem a mögöttük rejlő hiányosságok miatt maga a mű — néhány szépen megragadott részlettől eltekintve — nem tudott kibontakozni. A zenekari kíséretet az Állami Hangversenyzenekar látta el, Borbély Gyula vezényletével. Pontatlanságok sajnos itt is adódtak. A karmesternek mindenesetre jelentős érdeme, hogy érvényre hozta a mű eredeti szimfonikus koncepcióját, és a középső tételt finom lírával és átéléssel szólaltatta meg. A műsor második felében felhangzó Schumann-szimfóniában is elsősorban a karmester fölényes műismeretét és az érvényre jutó egységes koncepciót lehet dicsérni. Homolya István Magyar-dél-vietnami kulturális együttműködési egyezményt írtak alá A Kulturális Kapcsolatok Intézetében pénteken a Magyar Népköztársaság és a Délvietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya közötti kulturális egyezmény 1975. évi tervét ünnepélyesen aláírta Demeter Sándor, a KKI elnökhelyettese, és Nguyen Phu Loai, a Dél-vietnami Köztársaság budapesti nagykövete. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: Carmen (Főisk. béri. XIII. sor. 3.) (7) — Erkel Színház: Koldusopera (Báthy Anna béri. 5.) (7) — Nemzeti Színház: A szecsuáni jólélek (fél 8) — Katona József Színház: Play Strindberg (7) — Madách Színház: Abelard és Heloise (II. béri.) (7) — Madách Kamara Színház: Hedda Gabler (Vl. béri.) (7) — Vígszínház: Vidám kísértet (7) — Pesti Színház: A kör négyszögesítése (7) — Thá- tra Színház: Történelem alulnézetben (7) — József Attila Színház: A makrancos hölgy (du. 3); Hat négyesben (Móricz béri. 3.) (7) — Fővárosi Operettszínház: My Fair Lady (du. fél 3), Piros karaván (7) — Vidám Színpad: Részeg éjszaka (fél 8) — Kamara Varieté: Pesti esti műsor (du. 3, fél 6 és 8) — Fővárosi Nagycirkusz: Busch—Roland Cirkusz (du. fél 4 és fél 8) — Mikroszkóp Színpad: Magától nem megy (fél 9) — Budapesti Gyermekszínház: Hamupipőke (du. 3) — Huszonötödik Színház: Raszpljuev nagy napja (fél 8) — Állami Bábszínház: Óz, a nagy varázsló (du. fél 3 és fél 5) — Zeneakadémia: Baráti népek muzsikája (Alt. isk. bérl. C/3) (du. 4); Győri Filharmonikus Zenekar (vez.: Sándor János, közr.: Lantos István) (öt népszerű zenekari hangv. 5.) (fél 8), Forgács Éva és Németh Éva hangv.) (Szabadban 1.) (Kisterem, fél 8). Kiosztották a Rádió új zenei seregszemléjének díjait Pénteken véget ért Az Új Magyar Zene Seregszemléje a Magyar Rádióban. A pénteki díjkiosztáson dr. Kiss Kálmán, a Magyar Rádió elnökhelyettese adta át a győzteseknek a díjakat. A kritikusok díját Balassa Sándor kapta Táblaképek című kompozíciójáért, amelyet Mihályi András vezényletével a Budapesti Kamara Együttes adott elő. A közönség díját Hajdú Mihálynak ítélték Magyar Capriccio című szerzeményéért, amelyet az MRT Szimfonikus Zenekara játszott Oberfrank Géza vezényletével, Horváth László klarinétszólójával. ) A színház képzőművészei Beszélgetés egy fiatal díszlettervezővel Néhány évvel ezelőtt a Fővárosi Művelődési Ház egyik előadásán fölfigyeltem a díszletek tervezőjére. Eszperantista kongresszus volt, furcsa, emberutáni kor barlanglakó borzalmait ábrázoló darabot játszottak. A díszletek, ezüstös pókhálók, olykor megosztották a teret, máskor mintegy jelmezként övezték a szereplőket. A hatás igen erős volt. A mindent befonó pókhálók reálissá s egyben jelképessé tették a darabot, a szöveget. Megkérdeztem: ki a díszlettervező ? — Gyarmathy Ágnes — hangzott a válasz. — Egy kislány. Még sokat fogunk róla hallani! Ennyit tudok — mondom most. — És aztán mi lett? Karcsú, kreolbőrű, diáklányforma. Fiatal. Sötét a haja, nagyon sötét és szilvamag alakú a szeme, halk és „privát” a hangja. Vizsga Poznanban — Elutaztam Lengyelországba. Csak úgy. Látni, nézni, tanulni. Poznanban néztük a múzeumokat. Én már akkor, ott egy kicsit fellelkesültem attól az akkor még különösen ható lengyel könnyedségtől, korszerűségtől, ami nálunk még sehol se volt, de náluk szervesebben kötődik a nagyon is modern stílus ahhoz a késői gótikához, amelyik minden háborús pusztítás ellenére megmaradt. — Ahogy elmentünk a képzőművészeti akadémia előtt, látom, hogy ki van írva, mint a mesében: vizsgára jelentkezhet bárki. S bár lengyelül még nem tudtam, de oroszul igen. Így hát megértettem. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy a sors keze. — Bementem és jelentkeztem, hogy szeretnék felvételizni. Irtózatos szemtelenség volt. De úgy éreztem, hogy ezt most meg kell próbálnom. Ebből baj nem lehet! Legfeljebb nem vesznek föl. Akkor már én mezpróbálkoztam a színészettel, öt évig. Pécsett Ma. viszszagondulva erre a korszakra, ta’án mégis megérte. Szörnyű 'm't m°'t hisz°n nem volt teh°*sig°m a színészetre. Hiába in-'ekeztem mindent jól csinálni hiéha árripiceit a színház mindannál mlryf qrrS+o o'Hrg7Qri'r.^ TOSSZ heit'ot Vozt.nrn. — De azért mégis ott szereztem meg nagy nehezen azt a színházi tapasztalatot, amely alighanem segített is, amikor elmentem, csak úgy, hetykén felvételizi Poznanban. Egy hétig felvételiztettek. Nem tudom elmondani, milyen tökéletesen otthon éreztem magam már ezalatt az egy hét alatt is Poznanban, idegenben ugyan, de a képzőművészet légkörében. Pontosabban: a színházi képzőművészet légkörében. Hiszen apám is festő, Gyarmathy Tihamér, tehát a pálya közel áll hozzám. Fotók a háttérben — Itt, ezen a díszlet- és jelmeztervező szakon csupa olyat kívántak tőlem, amitől közben is, amíg csináltam, boldog voltam. Még akkor is, ha megbukom — gondoltam akkor. Nem buktam meg. Fölvettek. — Itthon megkaptam az engedélyt az ottmaradásra. Ösztöndíjat ugyan nem, de talán ez sem volt baj. Tanult ott más külföldi diáklány is, fiú is, hasonló helyzetben. Jártunk az alakot pucolni, meg gyereket őrizni, meg felszolgáltunk vendéglőkben, úgy, ahogy ezt régi regények írják. És persze dolgoztunk, tanultunk éjt nappallá téve. — A professzoromnak, Anton Zydranynak a felesége színésznő volt. Bájos, okos, tehetséges asszony. Amikor egyszer abban a kis városkában, ahol vendégszerepelt, hirtelen kellett egy szép, de olcsó díszlet, beajánlott engem. Akkoriban éjjel-nappal a főiskolán lógtam, hiszen nem volt otthonom, csak egy ágy a diákszálláson. Meghallgattam minden előadást. Részt vettem minden tanfolyamon. Megtanultam varrni is, ami a jelmeztervezéshez elengedhetetlen, fényképezni is. Amikor a terveket kérték, kitaláltam, hogy megpróbálok vetített fotókkal dolgozni. A darab munkásmiliőben játszódik, elmentünk ,hát Gdanskba és ott a kikötőben csináltunk fényképeket. Ezeket aztán felnagyítva háttérként vetítették. Talán ez volt a nagy fordulópont az én kis életemben. — Elfogadták. Először jelent meg a nevem egy színházi plakáton. De ami még sokkal izgalmasabb és tanulságosabb volt számomra: először éreztem, hogyan tartozik a díszlet szervesen a darabhoz, hogyan válik ez élvezhetőbbé attól, amit kitaláltam. Nagyon jó érzés volt. Akkor tudtam: ez az igazi. Zalonayinnak hívták azt a kisvárost, néhány órányira Varsótól. A színpad hátterében ott voltak a nagy hajók és a kikötő. Tudtam: most jó hajón Indultam el_ Otthoni siker — Ezután hamarosan hazajöttem. A szolnoki színházban rögtön kaptam munkát: Berényi Gábortól. — Operett volt az első. Egy régi, úgynevezett örökzöld operett: Én és a kisöcsém. Nem is értem, hogyan merték rám bízni. A teljes lengyelországi lendülettel ugrottam neki. És ott, Szolnokon tudtam meg, hogy nem könnyű ez a pálya. Az ember a műhellyel áll szemközt. Csupa régi szakemberrel, akik „jobban tudják”. Akiket sért, hogy itt jön egy taknyos, és az ad nekik méreteket, meg az egész tervet. Nekem szerencsém volt. Boór József volt a rendező. Tele lelkesedéssel. Avantgarde-ot akart csinálni. Az avantgarde egyik lényeges alapmotívuma megvolt: nagyon kevés pénz. Jóformán semmi új anyag. A darab többszöri elolvasása s az első próbák megfigyelése adja meg az alaphangot: nálam a matériát. Azt, hogy fából, fémből textilből, vagy üvegből kezdjek el tervezni. — A szolnoki színházban ért az első, igazi itthoni siker. És akkor már mindenki segített. Vágó Nelli például szinte ismeretlenül adott néhány kitűnő alapvető, tételszerű tanácsot. Vámos László megdicsért. — Szegedre kerültem Pi Ss Endre — Vas István Trisztánig volt az első. Ott aztán rongotooet tanultan, mert iöt+ ant-ózn. me' az nn°rott, és rám- HétíV a lelmezeket is. (anul+am hovv a te-nezZa rnak a munka fele. A több- aszc-cpt tó v’gy rossz hogy rá tudja-e vonni az ember a varrodát, meg a többi műhelyt arra. — Debrecenbe már mint profi kerültem. Ruszt József, Kertész Gyula. Giricz Mátyás voltak akkoriban ott a rendezők. Komoly hagyományú színház ez is. Engedtek dolgozni, engedték, hogy elmondhassam szín- és formavilágomat, azaz nem is az enyémet, hanem mondanivalómat a darabról. Szerintem ugyanis a díszlettervező a darab első narrátora, magyarázója. Neki kell egyetlen pillanat alatt megértetnie a darab atmoszféráját, korszakát, stílusát. Búcsúzóul munkamódszerét kérdezem. — Nem alaprajzból indulok el, hanem mindig távlati képből. Azt rajzolom le legelőször, amit a közönség látni fog. Amit én szeretnék, hogy lásson. „A díszleteket és a jelmezeket tervezte: Gyarmathy Ágnes.” Egyre több színlapon áll ez a mondat. Mostanában leggyakrabban a Szegedi Nemzti Színházéin. Fedor Ágnes Szombat, 1975. február 1. Ma nyílik meg a Műcsarnokban a Köztulajdon 1945-1975 kiállítás Felszabadulásunk 30. évfordulója alkalmából a magyar képző- és iparművészetet több sorozat mutatja be, átfogva egy-egy képzőművészeti ág három évtizedes történetét, eredményeit. A kiállítások közül elsőként ma, szombaton, a Műcsarnokban megnyílik a Köztulajdon 1945— 1975 című retrospektív tárlat.