Magyar Nemzet, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-10 / 8. szám

4 E­gy hét BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN A ZONGORAMUZSIKA a bőség zavarát keltve áradt az elmúlt héten. Ez a bőség hely és idő beosztása tekintetében egyaránt kényszerű megoldá­sokra készteti a krónikást, el­sősorban arra, hogy a két leg­jelentősebb eseménynek, Ránki Dezső zenekari és szólóestjé­nek méltatását a jövő hétre halassza. GLÓRIA LANNI vendég­­szereplése adott különös je­lentőséget a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar hangver­senyének múlt szombaton. Az olasz zongoraművésznőt mély kapcsolat fűzi Budapesthez: annak idején a Zeneművészeti Főiskolán Antal István növen­déke volt. Nemcsak zongoráz­ni tanult meg kitűnően, ha­nem zenekultúránkat is egy életre szólóan sajátította el — 1973 novemberében Rómá­ban három egymást követő estén végigjátszotta Bartók Mikrokozmoszának teljes so­rozatát — talán a világon el­sőként. Ezt a tudatos, elhiva­tottságot, elkötelezettséget je­lentő művészi programot töb­bek között Liszt műveinek korszerű interpretálásával is kifejezésre juttatja. Ezzel a törekvésével kétségtelenül a nehezebb utat választja, külö­nösen ha olyan közismert mű­vet próbál a reá tapadt érzel­mes sallangoktól és tetszetős zongoratechnikai csillámoktól megszabadítani, mint az A-dúr zongoraverseny. Ezeket a szél­sőségesen romantikus gesztu­sokat, szertelen ruházókat és gyöngyöző futamokat a közön­ség éppúgy megszokta — és félő, elvárja —, mint a kísérő együttes. A szólista bátor, új koncepciójának elfogadtatásá­hoz legalábbis a zenekarral folytatott több hetes együtt­működésre lett volna szükség — így Gloria Lanni szándéka csupán jelzésekre korlátozó­dott, de e jelzések egyértel­műen utaltak az elgondolás helyességére és vitathatatlan zeneiségére. Zongorajátékának fölényes biztonsága a kápráz­tató csillogás aszkétikus elve­tése mellett is mint ilp .kétsé­get kizáróan érvényre jutott, egész lénye csupa muzsika, s. ennek áradását csupán a mű­vészi vasfegyelem szorítja gá­tak közé. A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar reményteljes együtte­sét Petró János vezényelte. Nagy munka és akaraterő eredménye a produkció, amely a versenyművön kívül Verdi A végzet hatalma című operá­jának nyitányát és Brahms Második szimfóniáját is ma­gába foglalta. Az összjáték megbízható pontosságát már sikerült a karmesternek elér­nie, erre az alapra tovább építheti művészi fejlődésüket: a differenciáltabban kidolgo­zott szólamok, az árnyaltabb dinamika, a plasztikusabb for­málás megvalósítása lesz a to­vábbi feladat. FELLEGI ADÁM keddi Beethoven-estje szervesen és logikusan illeszkedett a kitűnő zongoraművész nagyszabású munkatervének menetrendjé­be. Ez a terv nem kisebb vál­lalkozást jelent, mint az összes Beethoven-szonáta előadását. Aki nagyratörő feladatot vállal, elsősorban arról tesz tanúságot, hogy alaposan is­meri önmagát, rátermettségét éppúgy, mint kitartását, a fel­adat megoldásához elegendő emberi és művészi erejét. Fel­legi Ádám mind e vonások birtokában van. Sőt, nemcsak saját képességeit mérte fel di­cséretes éleslátással, hanem zenei életünk objektív szük­ségleteivel is tisztában van, amikor Beethoven harminckét szonátájának előadását tervbe veszi. A művészeti politika bölcs és érett ismerőjére vált annak belátása, hogy bizonyos alapvető művek nélkül nem lehet zenei életünk, hogy az új szüntelen kutatása és fel­karolása csak addig hiteles és meggyőző, ameddig a klasz­­szikus repertoár mély és biz­tos ismerete feltételezhető mind a pódiumon, mind a né­zőtéren. S mit nevezhetnénk találóbban standard művek­nek, minden kor zeneművé­szete állandó ellenőrző mércé­jének, mint a Beethoven-szo­nátákat, főképpen a maguk teljességében és nem tetszőle­gesen leszűkítve számukat néhány unos-untalan hallható sikerdarabra. Az ilyen nagyszabású vál­lalkozás természetesen csak hosszú évek munkájával való­sítható meg, sikerre pedig to­vábbi értékelési idő elmúltá­val számíthat a művész. Fel­legi Ádám abban a különös helyzetben találja magát, hogy míg általában a nagy mun­kák előrehaladtával, fokozato­san emelkedik a kivitel szín­vonala, ő a tetőponttal — az évek óta is felejthetetlen Ham­­merklavier-szonátával — kezd­te, sőt talán ekkor bátorodott fel a gigászi folytatásra. A legutóbb felmutatott opuszok (57, 81a, 101, 109.) közül az Appassionata volt minden te­kintetben sikerült megoldás­nak mondható: épp a legnehe­zebb feladat, a darab kiegyen­lítettsége, a végére sem lan­kadó lendülete, a lassú tétel tömör összeforrottsága volt az, amit mindvégig győzött ener­giával, ritmikus biztonsággal, fegyelmezett tartással, szenve­déllyel. Áttetszően világos, kö­vetkezésképpen igen jól fel­épített volt az A-dúr szonáta, ám az E-dúr szonáta meghitt bensősége ezen az estén nem kapott hangot Fellegi Ádám zongoráján. A ráadásként megszólaltatott rondó-tétel (az op. 31. G-dúr szonátából) ígé­retes bepillantást nyújtott a zongoraművész műhelyébe, ahol nyilvánvalóan serény munkával készül monumentá­lis terve további megvalósítá­sára. NÁDOR GYÖRGY azok kö­zé a pianistáink közé tartozik, akiknek a nevét a közönség viszonylag kevéssé ismeri, tu­dása, rátermettsége még nem tört utat a nagy nyilvános­sághoz. Holott — ahhoz képest, hogy manapság szinte gyerek­korukban fedezzük fel jobbnál jobb zongoraművészeinket — sem korát, sem teljesítményét illetően nem tekinthető már kezdőnek. Igényesen váloga­tott, színvonalas műsorának előadása egyértelműen meg­győzte arról a szerdai zongo­raest népes publikumát, hogy kitűnően iskolázott, finom íz­lésű, érett művész megnyilat­kozását hallja. Bach' d'­moll francia szvit­jével kezdte hangversenyét Nádor György. Ez a ritkán hallható kompozíció — amely azzal a meglepetéssel szolgál, hogy Sarabande tétele szinte pontos megfelelője a Magni­­ficat „Et misericordia” kezde­tű kettősének — masszív, fé­nyes és telt tónussal, rendkí­vül értelmes előadásban hang­zott fel. Igen szép, poétikus mozzanatokban bővelkedő, érett produkció volt Beetho­ven op. 110-es Asz-dúr szoná­tája. Nyilvánvaló, hogy Nádor György biztonságát, állóképes­ségét és nyugalmát a mű ala­pos, mély ismerete, a hangsze­res megoldás kipróbált és eset­legességet nem ismerő meg­bízhatósága sugallja. Erre a rendíthetetlen nyugalomra fő­ként a hangverseny második ♦elében volt szükséges a mű­vésznek, amikor Liszt Ober­­mann völgye című ábrándos meditációjának eltévült han­gulatába hívatlan vidámsággal rikoltott bele a szomszédos nagyteremből az Egy ameri­kai Párizsban című Gershwin­­kompozíció egy-egy realiszti­kus részlete. Egyébként, vall­juk be, hogy az Obermann völ­gye nem is túlságosan alkal­mas egy hangverseny zárószá­mául. Ezt maga a művész is így érezhette, amikor a közön­ség ráadást kérő tapsainak engedve Bartók Allegro bar­­baro-jával tett pontot műsora végére. Pándi Marianne Latinovits Zoltán és Kecskés András közreműködésével ja­nuár 21-én, szerdán este hét­kor megismétli Balassi-estjét az ELTE Balassi Bálint szava­lóköre. A Latinovits Zoltán ál­tal rendezett estet — amely­nek összeállítója Surányi Ibo­lya — ezentúl, tekintettel nagy sikerére, havonta egyszer meg fogják ismételni az ELTE Egyetem téri épületének aulá­jában.* Moholy-Nagy László­ emlék­­kiállítása január 11-ig, vasár­nap estig tekinthető meg a bu­davári Nemzeti Galériában. Magar Nemzet____ Száz éve született JACK LONDON Száz évvel ezelőtt, 1876. ja­nuár 12-én született John Griffith London, aki rendkí­vül népszerű műveit Jack London néven publikálta. Ba­rátai „Farkas"-nak nevezték, s ő ezt valószínűleg egyáltalán nem vette rossz néven. özvegye, Charmian Kitt­­redge London így kezdi férjé­ről írt életrajzának bevezető­jét:„Itt írok arról a Jack Lon­donról, akit ismertem, az ő dolgozószobájában, az ő író­asztalán, amely darabos, erős, egyenes, szép darab, mint ami­lyen ember ő maga volt.­­•Hogy valamelyikünk hama­rabb haljon meg, mint a má­sik, az elképzelhetetlen — mondta gyakran — és igazság szerint úgy kellene lennie, hogy egyszerre múljunk el mindketten, mint a végzet orkánjának bátor hajótörött­jei. De ha mégis én mennék el először, szívem, akkor ne­ked kell írnod rólam. Ha ugyan van bátorságod becsü­letesen őszintének lenni. Fé­lek, hogy nem lesz, ha arra kerül a sor... Eh, mit beszé­lünk erről, én száz évig fogok élni, mert addig akarok élni. Egy szép napon nekilátok és írok egy könyvet saját ma­gamról. Jack Liverpool lesz a címe. Mindenkinek tátva ma­rad a szája, olyan könyv lesz.*” Biztosan nagyszerű és meg­hökkentő könyv lett volna be­lőle, de megszámlálhatatlan kaland, szellemi és földrajzi utazás, sok-sok izgalmas, fel­emelő és megsemmisítő él­mény után alig negyvenévesen halt meg, 1916-ban, mielőtt ideje lett volna megírni az egyedül az ő. Jack London stílusában megírható Jack London-életrajzot. A­pja különc úr volt, aki csil­lagjóslással foglalkozott, anyja pedig jómódú polgári család gondosan nevelt leánya. Mikor anyja magára maradt a törvénytelen gyermekkel, fe­leségül ment egy John London nevű férfihoz, aki a vasútnál dolgozott, s akit állítólag egy spiritiszta összejövetelen is­mert meg.­­ A­­z­ ilok zűrzavaros hatását az élet legridegebb tényeivel kellett összeegyeztetnie a ké­sőbbi írónak. Gyermekkora és ifjúsága az amerikai ipari munkásság életének színterein játszódott, míg biztos irodal­mi karrierje el nem kezdődött, a legváltozatosabb alkalmi munkák során volt ,,szeren­cséje” anyagot gyűjteni egy­szer majd megírandó regé­nyeihez. Volt többek között mosodáslegény, rikkancs, mat­róz, jutanyári munkás, csavar­gó, vámőr és fegyenc. Gimná­ziumba is járt közben, sőt egyetemet is kezdett, de egy Alaszkába szervezett aranyásó­expedíció kedvéért az egyete­met abbahagyta. Meghatározó hatással volt rá, amit Északon tapasztalt, élményei, találko­zásai teszik dokumentumjelle­­gűen hitelessé úgynevezett északi elbeszéléseit. Első írását öt dollár honorárium ellené­ben közli az elyik folyóirat 1899-ben, majd 1900 januárjá­ban megjelenik az Északi Odisszea, s ő már elfogadott írónak számít. Az „élet iskoláját” olvas­mányélményeivel egészítette ki. Habzsolva olvasott szépiro­dalmat és filozófiát, Marxot is többek között. 1895-ben belé­pett a Szocialista Munkáspárt­ba. 1901 és 1906 között a Szo­cialista Párt tagja. 1902-ben az egyik lap tudósítójaként Afri­kába indult, hogy az angol- búr háború hatásáról beszá­moljon, de csak Londonig ju­tott el, s utólag az East End-i nyomornegyedben szerzett ta­pasztalatait fogalmazta meg. 1904- ben Oroszországba ment, hogy az orosz—japán háború­ról tudósítson. Igen nagy ha­tással volt rá —■ később elő­­adáskörúton elemezte — az 1905- ös orosz forradalom. A szocializmussal kapcsolatos el­képzelései zavarosak voltak, de a sors kihívását vállalta ezzel is, mint minden más biográfiai és szellemi kaland­jában. Később H. Spencer és Nietzsche hatása alá került. 1906- ban formálisan­ is szakí­tott a Szocialista Párttal. 1907-ben kezdett talán leg­­romantikusabb kalandjába: hajót építtetett magának, és világ körüli útra indult a ten­geren. Két év múlva kényte­len volt ugyan hazamenni, be­tegen, egy teherhajón, de él­ményeiből, természetesen, is­mét irodalom született. Az irodalomtörténészek az amerikai naturalizmushoz sorolják műveit, de romanti­kus szenvedéllyel írt roman­tikus hősökről, leginkább eg­zotikus környezetben. Fő té­mája a tenger vagy a sarkvi­déki fagy képeiben megjelení­tett természet és a társadalom könyörtelen megpróbáltatásait dacosan vállaló ember. Az el­lenséges, összeronpantó kör­nyezettel szembenézők — em­berek és állatok — hősiessége. Péter Ágnes NAPLÓ ■Január 10 Nemzetközi fotókiállítást és versenyt rendez a moszkvai Pravda az SZKP XXV. kong­resszusa évében. Pályázhatnak a világ minden tájáról amatőr és hivatásos fotósok, mai élet­ből vett tárgyú képeikkel. V Duschanek János festőmű­vész képeinek kiállítását január 9-én, péntek délután nyitották meg az újpalotai Lila Iskola aulájában.­­ Nyilvános koncerteken is be­mutatkoznak az új kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet továbbképző tanfolya­mán részt vevő külföldi zene­­pedagógusok. Péntek este az egyesült államokbeli Farkas Alexander zongoraestjére ke­rült sor az intézet előadóter­mében. Műsorában Liszt-, Bar­tók- és Kodály-művek hang­zottak el. Szvjatoszlav Richter február 23-án a bajor állami zenekar­ral hangversenyt ad a münche­ni Nemzeti Színházban Dvo­rak- és Beethoven-művekből. A hangversenyre elővételben már megvették a jegyeket.­­ Siji Ozawa karmester ve­zényletével az Orchestre de Paris és az európai turnén levő Boston Symphony Orchestra közös hangversenyt ad Charles Münch emlékére Párizsban. Műsoron Berlioz Requiemje szerepel.♦ A franciaországi Troyesban modern művészeti múzeumot nyitnak meg. Az új múzeum számára Utrillo-, Braque-, Bonnard- és Vlaminck-képeket vásároltak. A Pécsi Nemzeti Színház pénteken bemutatta Albert Camus „Caligula” című szín­művét.A Dunaújvárosban, az Uitz Bé­­la-teremben pénteken meg­nyílt Varga Imre szobrászmű­vész kiállítása. Köztéri szob­rainak gipszmásolatai, vala­mint kisplasztikái február 1-ig tekinthetők meg. A Pierre Jean Jouve, korunk egyik legnagyobb francia köl­tője pénteken Párizsban 88 éves korában meghalt. Jouve az országos irodalmi nagydíj és a francia akadémia költészeti nagydíjának kitüntetettje volt. Magyar filmhét Új-Delhiben Csütörtökön Új-Delhiben nagy érdeklődés mellett meg­nyílt a magyar—indiai kultu­rális csereprogram keretében megrendezett magyar filmhét. Az eseménysorozatot Vidracsa­­ran Sukla tájékoztatás- és rá­dióügyi államminiszter és dr. Túri Ferenc magyar nagykö­vet nyitotta meg. A fesztivál­ra háromtagú magyar filmde­legáció érkezett Indiába: tag­jai Rózsa János és Huszárik Zoltán filmrendező, továbbá Csomós Mari filmszínésznő. Az ünnepélyes megnyitó után elsőként Rózsa János Csoda­világ című kisfilmjét és Hu­szárik Zoltán Szindbádját ve­títették. A fesztivált Új-Delhit követően India hat másik vá­rosában is megrendezik. r S­z­o­m­b­a­t, 1976. január 10. Meghalt Hámos György Hámos György író, kritikus, a Filmvilág főszerkesztője, 66. életévében, hosszú betegség után elhunyt. A Magyar Új­ságírók Országos Szövetsége és a Lapkiadó Vállalat saját ha­lottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. * „Viszonyom a szívbillen­­tyűmhöz néhány esztendeje nem zavartalan" — írta Hámos György, kevéssel azután, hogy súlyos betegség támadta meg. Más alkalommal meg ezt: „Irodalmi munkásságomért több kitüntetést (Kossuth-dí­­jat, József Attila-díjat) kap­tam, 1963-ban pedig szívroha­mot. Azóta megkomolyodtam’’ — fűzte hozzá negyedik szatí­­rakötetének közzétételekor. Megkomolyodott: ez mélta­­tói szerint azt jelentette, hogy gyötrelmes betegség után aján­dékozta meg őt a sors a benne rejlő képességek tökéletes ki­bontásával, kibontakoztatásá­val. Ekkor, ekkortól kezdve lett Hámos György a szelle­mes kispublicisztika, a szipor­kázó, mélyen gondolkodó kri­tika mestere, a nagy megren­dülés után lett írásainak fő jellemzője az élet sugárzása. Kereken egy esztendeje mond­ta egy nyilatkozatban: „Meg­­fürösztöm a művet abban a közegben, amit az én írói egyéniségemnek tartok, s az­után így teszem ki az olvasó elé. Amit kritikusaim szelíd iróniaként szoktak említeni, abból a felismerésből szárma­zik, hogy senki sem ír előre megfontolt szándékkal rosz­­szat.” Hámos György ezzel az elő­re megfontolt, szelíd iróniával szólt önmagáról is. Egyik könyvéhez csatolt „vallomásá­ban" — ezt a szót alkalmasint a kiadó helyezte az írás fölé. Hámos ilyesmit csak gunyoro­san említett — játékos kedves­séggel így írta meg életét: „A Mikó utca és a Logodi utca sarkán álló házban születtem. Márai Sándor felett egy eme­lettel és pont szemben Koszto­lányival. Ezért — noha orvos­nak készültem — író lettem. 1933-tól 42-ig segédszerkesztő­ként működtem az Új Idők­nél. Akkor az M. Kir. Erődí­tési Parancsnokság jobbnak látta, hogy a Vörös Hadsereg behatolásának megakadályozá­sa végett futóárkokat és tank­csapdákat ássak a Gyergyói-, illetve a Gyimesi-havasokban. Látva e munkám csekély ered­ményét, 44-ben visszavonul­tam Budapestre, s a háborút befejezve egy Szemere utcai bérház földszinti lakásában vártam, elkapnak-e vagy sem ... Már 1945 januárjában a Sólyom László irányította budapesti főkapitányságra ke­rültem vezető beosztásba. Mi­vel máshoz, mint az íráshoz, nem értettem: a rendőri sajtó­iroda vezetője lettem ... Így telt el néhány izgalmas év, amikor is észrevették, hogy közönséges bűncselekmények nálunk már nincsenek, a bűn­ügyi sajtóirodát megszüntet­ték, s engem — mit lehet egy íróval kezdeni — a Gyermek­­védelmi Osztály vezetésével bíztak meg. Közben elég sokat írtam, főként kritikákat és iro­dalmi riportokat, sőt lapokat is szerkesztettem. Sajnos, alig­hogy elkezdtem szerkeszteni egy lapot, azt rövidesen meg­szüntették.’’ „Máshoz, mint az íráshoz nem értettem” — de ahhoz valóban értett Hámos György, s ez azt jelenti, amit írt, min­dig időszerű volt, szellemes és népszerű. írt novellákat, esz­­széket, fordított és írt színmű­veket (az egyikért kapott Kossuth-díjat), s irt filmeket (az egyikért rendezője kapott Kossuth-díjat). Legutóbbi két évtizedében élete egyre szoro­sabban kapcsolódott a filmhez. Főszerkesztője volt 1958 óta a Filmvilágnak („ezzel több sze­­rencsém volt” — írta az élet­rajzi közlésben, hiszen akkor már tizenöt esztendeje szer­kesztette ezt a népszerű, s a film megkedveltetését, helyes értelmezését és megértését szolgáló lapot). Felismerte, hogy napjainkban a filmkultúra része — vagy édestestvére — a televízió, s nemcsak lap­jában nyitott be teret a tévé kritikájának, hanem maga is rendszeresen írt a televízió műsorairól, vagy a tévéműso­rok elemzése címén az élet megannyi apróbb-nagyobb gondjáról. Gyakran vitázott másokkal, kritikustársaival is, akik szellemes írásait akkor is derűsen olvasták, ha éppen róluk szólt. Hosszú éveken át írta tévéjegyzeteit, kritikáit, publicisztikáit az Élet és Iro­dalom hasábjain; túlzás nél­kül mondható, hogy sokan eze­ket a szellemes, gunyoros, né­ha maróan gúnyos, távolabbi gondolatokhoz is elkalandozó írásait olvasták el a lapban legelőbb. Az első film, amelyet írt, fiatalokról szólt „Két vallo­más” címmel, a fiatalokról, mintegy a fiatalokért írta ezt az annak idején nagy sikerű filmet. Mottója lehetett volna, csekély változtatással, más idézett nyilatkozatának egyik mondata, mert a „Két vallo­­más”-ban Hámos azt vallotta, hogy senki sem születik azzal a szándékkal, hogy rossz le­gyen. írásaiban azokat az egyéni és társadalmi körülmé­nyeket vizsgálta, amelyek az embert vagy a világot rossz­ irányba vezethetik,.... A,,, , , Más filmjeiben szelíd­ hu­­morral szólt mindennapos jó­ és rossz tulajdonságainkról, ő írta az utóbbi évek egyik leg­sikeresebb, a közönség köré­ben igen kedvelt, s ezért újra meg újra fölújított filmjét „Mici néni két élete” címmel, írói munkásságának java része a betegség utáni — vagy a be­tegség alatti? — években je­lent meg: „Pótkötettel a hal­hatatlanságba” (1967), „Mögöt­­tem állok” (1968), „Van-e vi­szonya?" (1969), majd kis szü­net után: „Írásból felmentve” (1973), s legutóbb: „Szatírák könyve”. Könnyed, olvasmá­nyos írások jelentek meg ezek­ben a kötetekben — és súlyo­sak is, mert a játékosan egy­szerű, közvetlen, mintegy cse­vegő írásokat felelős, igazság­­kereső tartalmuk, a rejtekező gondolat tette maradandóvá, el nem múló hatásúvá. .. . Négyen kaptak az idén Madách-emlékplakettet A Nógrád megyei tanács 1964 óta évről évre Madách­­emlékplakett adományozásá­­val ismeri el a madáchi élet­mű megőrzésében, népszerűsí­tésében, illetve a megye köz­művelődési, szellemi életének fejlesztése érdekében kifejtett kimagasló tevékenységet. Az idén dr. Boros Sándor, az MSZMP Nógrád megyei bizott­ságának titkára kapott Ma­dách-emlékplakettet, többek között a megye közművelődé­sének irányításában végzett két évtizedes munkásságáért. Madách-emlékplakettel tün­tette ki a megye dr. Vonsik Gyulát, a TIT főtitkárát egye­bek között kulturális publiká­cióiért, valamint az 1975. évi első salgótarjáni ifjúságpoliti­kai nyári egyetem megszerve­zéséhez nyújtott segítségéért. Dr. Román András és Mende­­le Ferenc, az Országos Műem­léki Felügyelőség két mérnöke Hollókő népi műemléki épí­tészetének megmentéséért, re­konstrukciójáért és az ezzel kapcsolatos jelentős tudomá­nyos közleményekért kapott emlékplakettet. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Magyar Állami Operaház: Faust (N. béri. 5.) (7) — Erkel Színház: Légy jó mindhalálig (O. béri. 1.) (7) — Nemzeti Színház: Döglött aknák (du. fél 3 és 7) — Madách Színház: Csillag a máglyán (N. béri.) (7) — Madách Kamara Színház: A há­zasságszerző (F­l. béri) (7) — Víg­színház: Nyaralni mindenáron (Komb. bék­. 12. sor. 2.) (7) — Pes­ti Színház: Szerelem és halál Játé­ka (7) — Fővárosi Operettszínház: Cirkuszhercegnő (du. fél 3), Piros karaván (7) — Thália Színház: Tör­ténelem alulnézetben (7) — József Attila Színház: Kaviár (7) — Dé­ryné Színház: Varázskeringő (du. fél 4) — Mikroszkóp Színpad: Ma­gától nem megy . . . (fél 9) — Hu­szonötödik Színház: Zsugori uram . ... (fél 8) — Zeneakadémia: Hangszerországban (Alt. Isk. bér­. C/2.) (du. 4), a Liszt Ferenc Ka­marazenekar hangversenye (hang­versenymester: Rolla János) (fél 8), kisterem: Rásonyi Leila hegedű­­estje (fél 8) — Budapesti Gyer­­mekszínház: Hamupipőke (du. 3) — Állami Bábszínház: Hencidai csetepaté (du. fél 3 és fél 5) — Vi­dám Színpad: Kutyakomédia (fél 8) — Kamara Varieté: őfelsége a nő (du 3. fél 6 és 8) — Fővárosi Nagycirkusz: Gála '76 (du. fél 4 és fél B).

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék