Magyar Nemzet, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-11 / 9. szám

Vasárnap, 1976. január 11. ... ..... A LAKÓTERV 455 MILLIÓJA A színvonal nem csökkenhet Néhány hete egy figyelemre méltó adat került jegyzetfü­zetembe. Az egymilliomodik lakás átadása alkalmából az ÉVM-ben rendezett sajtótájé­koztatón mondotta a LAKÓ­­TERV főmérnöke: ők már ja­vában a következő ötéves terv feladatain dolgoznak. A terve­zőcsoportok, a brigádok — az MSZMP XX. kongresszusa ha­tározatainak m­egfelelően — a fokozott gazdaságosságra töre­kedve vállalást is tettek. Ez a vállalás az állami költségve­tés számára 455 millió forint megtakarítást jelent. Mutatós szám, úgy éreztük, érdemes megnézni, mi van mö­götte. Mit követel a tervezők­től szaktudásban, a korszerű technológiáik, építési módok is­meretében, az épülettípusok kiválasztásában, elhelyezésé­ben és más vonatkozásban. A jelzett összeg azonban egy má­sik kérdést is megfogalmazott bennünk: vajon ez a megta­karítás nem megy-e az újon­nan épülő lakások rovására. Amikor leülünk Benedetti Tibor igazgatóval és Koltai Endre főmérnökkel beszélget­ni, szemben velünk a falon az új kispesti és a lőrinci lakó­telep makettjének a fényképe látható. Az előbbi tizenkétezer lakásos lesz, az utóbbi hat­ezer lakásos. Tervezője a LA­KÓTERV kollektívája. Az építészek felelőssége — Vállalatunk az elmúlt másfél évtizedben — mondja az igazgató — valóban nagy­szerű és páratlan feladatokat kapott, amelyeknek, úgy ér­zem, sikerült megfelelni. Ter­vezőink tudása, felelősségérze­te lépést tartott azzal a vál­tozással, ami a lakásépítés iparosításában végbement. Az a tény, hogy a lakásépítés la­kástermeléssé vált, hogy 20— 40 ezer lakosú városrészeket hoztunk létre, roppant megnö­velte az építészek felelősségét, munkájukkal szemben na­gyobb lett a minőségi követel­mény. Új módon kell megfo­galmazni a lakás funkcióit és igényként jelentkezett az is, hogy a házgyári technológia megismerésén túl annak to­vábbfejlesztésében is közre­működjenek. Úgy érzem, az építészi-tervezői munka szín­vonalának emelkedése lemér­hető az egymás után épülő la­kótelepeinken. A tizenöt éves program keretében vállala­tunk százegyezer lakás kivite­li tervét készítette el, vagyis az állami vállalatok által épí­tett minden negyedik lakást mi terveztük.­­ A lakásépítés mennyiségi mutatóiról a közvélemény igen nagy elismeréssel beszél, de a minőség tekintetében már megoszlanak a vélemények — vetjük közbe. — Tagadhatatlan: abból a tényből, hogy a lakás ipari termékké vált, bizonyos hát­rányok is adódnak. Minden családra nem lehet testre sza­bott lakást tervezni, építé­szeink az új technológiával az átlagcsalád számára építenek átlaglakásokat — a nemzetkö­zi színvonalat tekintve is jó­nak mondható minőségben. Azokat a sajátos igényeket, amelyeket nem tud kielégíteni a lakótelepi lakás, a környe­zetnek, a telepen emelt külön­böző közös létesítményeknek, műhelyeknek, intézményeknek kell nyújtani — amire már gondolunk is. E kérdésnél a legfontosabbat azért soha ne tévesszük szem elől: társa­dalmunkban feszít a lakás­igény, amelyet minél előbb ki kell elégítenünk. Ezt a fel­adatot pedig csak iparszerű la­kástermeléssel tudjuk megol­dani. Átdolgozott tervek — A jelenlegi színvonalból azonban — tekintettel arra az igazságra, hogy a jövőnek is építünk — semmiképpen sem szabad engedni. — Nem is engedünk — mondja a főmérnök. — A vál­lalt 455 millió megtakarítást úgy érjük el, hogy a meghatá­rozott műszaki-gazdasági nor­matívákat minden vonatkozás­ban betartjuk. Igyekszünk a legoptimálisabb megoldásokat választani az épülettípus meg­választásában, elhelyezésük­ben, s feltárni a kivitele­zéseien rejlő tartalékokat. A békásmegyeri lakótelepen pél­dául az eredeti elképzeléstől eltérően több házat úgyneve­zett „füles” épülettípussal he­lyettesítünk, amelyek felépíté­se mintegy 30 százalékkal ol­csóbb. Kispesten a beépítési terv eredetileg árkádosított és tízszintes épületekkel számolt. E terveket brigádjaink átdol­gozták, az árkádosítást meg­szüntették, a szintek számát tizenegyre emelték. Ily mó­don hatszázzal több lakás épülhet, ami sem az alapozás­nál, sem a fő közműveknél, kiszolgáló létesítményeknél lé­nyegesebb költségtöbbletet nem eredményez. Ezzel mint­egy 19 millió forintot lehet megtakarítani. Azzal, hogy a szemétledobókat máshová he­lyezzük — a felvonó mögé — húszmillióval csökkentjük a költségeket. Kimutattuk, hogy az épület mélysége, szélessége és ára között szoros összefüg­gés van. Látszólag egyszerű, kézen­fekvő megoldásokról van szó, valójában azonban igen ko­moly erőfeszítést követeltek a tervezőktől ezek a változtatá­sok. Nemcsak építésznek, ki­csit közgazdásznak is kellett lenniük, hosszú évek óta jó­nak tartott szerkezeteket kel­lett felülvizsgálniuk, számos új statikai számítást elvégez­niük és a legkisebb tételnél is keresni a költségek lefaragá­sának lehetőségeit. Ilyen jó eredményeknél, erőfeszítések­nél jogosan feltételeztük, hogy az anyagi ösztönzésnek is van szerepe. — Ebből a megtakarításból — mondja Benedetti Tibor — számunkra anyagilag előny­­nem származik, legföljebb er­kölcsileg vethet ránk jó fényt, hogy a közpénzzel való taka­rékosságot, a lakásépítési ter­vek valóra váltását — sőt túl­teljesítését — szívügyünknek tartjuk. Egyébként is a terve­zési díj nagysága a mi­ ese­tünkben nem a bekerülési összegtől függ, mivel a laká­soknak fix ára van. Lényegé­ben olyan lakóépülettervet ki sem adhatunk a kezünkből, amely nem fér bele a szigorú műszaki-gazdasági normatí­­vákba. Négy férőhelyes a legtöbb Ezután a kispesti új város­rész épületeit, lakásait, azok adatait vesszük közelebbről szemügyre. A számok azt mutatják: a takarékosság a lakások nagy­ságát nem érintette, egyetlen négyzetmétert sem faragtak le a tervezők. A második ütem­ben épülő mintegy 9500 la­kásnak csupán 2,1 százaléka lesz egyszobás. A másfél szo­básak 19,7, a kétszobásak — négy férőhelyesek — 66,9, az ennél nagyobbak mintegy 12 százalékos arányt képvisel­nek. — Ezek a lakások nagyságu­kat, berendezésüket tekintve hogyan viszonyulnak a külföl­dön épülő, szintén nagyobb tömegek igényeinek a kielégí­tésére hivatott lakásokhoz. — Franciaországi tapaszta­lataimat hoznám fel — mond­ja Koltai Endre. — Ott a lakó­­telepszerűen, szociális igények kielégítése céljából épült la­kások felszereltsége alatta ma­rad a mi lakásainknak. Ná­lunk például a konyha fel­szerelve, beépített bútorokkal készül, ott csak egy mosogatót kap a beköltöző lakó, a többi berendezést magának kell be­szereznie. Az új francia laká­sok alapterülete átlagosan na­gyobb, mint a magyar lakós, soké, de figyelembe kell ven­nünk azt a tényt: ott az átla­gos családnagyság 4,5 fő, ná­lunk 2,98 fő. Mi a legkisebb szobanagyságot 12 négyzetmé­terben határozzuk meg, ott ki­lenc négyzetméter az alsó ha­tár. És ami szintén nem rit­ka az új lakótelepi francia há­zak esetében: minden ötödik lépcsőházban van lift. Szóba kerül a régi vád is: a házgyári épületegyüttesek monotonitása. A vállalat veze­tői szerint jelentősebb beru­házások nélkül is csökkenteni lehet az egyhangúságot, a sab­lonos megoldásokat. Csak gon­dosabb tervezőmunka,­ több tárgyi ismeret szükségeltetik hozzá. A pestlőrinci lakótele­pen például nemcsak az épü­letek tömegével, de azok kül­ső homlokzati megmunkálásá­val­ is igyekeznek majd egyedi jel­legein ■adni a­ házaknak—­­•»­A LAKÓTERV építészei nem idealizálják a mostani helyzetet, csupán a realitások talaján állnak. Az igényeket és a népgazdaság lehetőségeit csak a jelenlegi színvonalon lehet szinkronba hozni. Eddigi munkájuk sikerei — a kiváló és az élüzem címek, az Állami és az Ybl-díjak — jelzik: ha a lakásépítés a jövőben ma­gasabb követelményeket tá­maszt a tervezőkkel szemben — amire számítani­ lehet —, képesek lesznek annak is meg­felelni. Keserű Ernő Pestie­­ nem lehet, hogy ne le­gyen / egy hivatal vagy egyetem / al-, jelközpont vagy szervezet / hová végül is nem vezet egy szál: — egy oldal­ági ős / jóvoltából friss isme­rős / S birtok — per — üzleti viszony, / — vagy hát bizony — bármi viszony! / minek okán... ! — de kell ürügy? / Segíteni nemzeti ügy.” Ezt Váci Mihály írta a ter­jeszkedő atyafiságról. Ám van a fővárosban az egyén­es és ol­dalági, közeli és távoli, valódi, ál- és lelkirokonoknál na­gyobb, eredményekben gazda­gabb szövetség is. Hangsúlyo­zom a fővárosban! Tagjait az illetőség tartja össze. Szorosabb a kötelék, ha egy városból va­lók, egy falubeliek, de kapocs a megye is. 19-ből 18. Csak egy nem, amelyet a főváros „utó­nevére” kereszteltek: „Te is Pest megyei vagy?” Attól nem lüktet szaporábban a pulzus. A ceglédiek, vagy a szentend­reiek, ceglédi és szentendrei szolidaritást éreznek, de Pest megyeit nem. Bizonyára a vá­ros az oka, amelytől nevét kap­ta. Közzéteszem nyomozásom eredményét egy megyei (ér­dek) szövetség létezéséről. Az ember Hódmezővásárhelyről (a városnevet megváltoztattam) Budapestre költözik. Talán ép­pen azért, mert egy másik vá­sárhelyi egyengette az útját. Még otthon címeket kap: „Ezt keresd fel, azt hívd fel, majd segítségedre lesz.” Felkeresi, felhívja. A címek, a telefonszá­mok gyűlnek a noteszében. A melléjük írt H (Hódmezővásár­hely) és Cs-betű (Csongrád me­gye) megkülönbözteti őket a többi bejegyzéstől. Értékmérő. Csodacsizmát láttam egy is­merősömön. Hogyan jutott hoz­zá? „Lejattoltam érte” magya­rázta. Persze — acsarkodtam —, bizonyára egy százas volt a kezében. Még mit nem. Az el­adó kanizsai. Csak úgy mint az ismerősöm. H­a a félszármazott nem játssza meg a pestit, akkor ol­csóbb az élet és kevesebb a bosszúság a bürokratizmus vagy a slendriánság miatt A kanizsaiak megmutatják a ka­nizsaiaknak, hogy mindent a vevőért, javítani pontosan, in­tézni pedig érdemben és gyor­san is lehet. Bizonyára e ki­váltságokért és m­egtalakí­táso­­kért igyekeznek felköltözni Bu­dapestre a debreceniek, a sze­gediek a miskolciak stb. Felis­merték a fővárosban érdemes vidékinek lenni. Miskolcon pél­dául hiába hivatkozna miskol­ci születésére az ember, mit­­sem érne vele. Talán ha ka­zincbarcikai volna... A na­gyobb vidéki városok urbani­záltsága elmetszett bizonyos kötelékeket, ott már csak a ro­konság kamatoztatható ,.egy ol­dalági ős jóvoltából”. A kisebb városokban azonban még van összetartás. Bár lehet, hogy csak akkor, ha ellenséges hor­dák törnek rájuk. A karácso­nyi vásár finisében éppen a nyugati határszélen tüleked­tem egy kis boltban. Az egyik vevő aggályoskodott, hogy az idegenek — kül­földi és hazai autós por­tyázók — kifosztják a város­kát. Mire az eladónő lokálpat­riotizmustól áthatva így szóno­kolt: „Itt születtem, minden­kit ismerek aki idevaló. Ben­nem megbízhatnak. Amit meg­venni érdemes, azt városunk lakóinak adom.” Milyen a pesti ember sora vi­déken? Mindent elkövet, hogy feledtesse: bevándorló. Csak befogadják! Igazodik a helyi szokásokhoz, megtanulja a táj­nyelvet, ráragad a tájszólás. Ha a többi gyütt­menttel, egykor volt fővárosival szűrné össze a levet, eljátszaná minden esé­lyét. Ám, ha akarná, sem te­hetné, mert azok kerülik. Nem engedhetik meg maguknak,­­hogy együtt emlékezzenek a Körszínház egyik előadására, a gellérthegyi tűzijátékra, vagy a terézvárosi búcsúra. Bezzeg ha két szegedi Budapesten egy tö­mött áruházban ismerkedik meg gátlás nélkül ad le jelzé­seket egymásnak. „Tisza-parti Géza, szeptemberi alkonyatkor... Krémes a Virág-cukrászdá­ban.” Ha az egykori pesti vissza-­ kerül szülővárosába, a világért se szokjon le vidéken szerzett allűrjeiről, kiejtéséről, mert mindaddig amíg azt hiszik ró­la, hogy valódi majsai, mögötte sorakozik el az egész fővárosi kiskunság, és pártfogolják a Bács megyéből valók. Pestinek lenni Pesten nem érdemes. Nem csillan fel az ügyintéző szeme, ha közlöm vele: „Ez a város születésem helye”. Nem lágyul el a hangja, mikor meg­szólít: „Szintén pesti?” Nem lágyul el a hangja, mert nem is szólít meg. N N­em számítottam már kezdő­­i­k­nek a pályán, amikor egy írásom­ címében a pesti jelző szerepelt Az árnyalatokra ér­zékeny főszerkesztő figyelmez­tetett: ezzel megsértettem a jelzett szót. Márpedig ha nem szántszándékkal tettem, tisztel­jem meg a budapestivel vagy a fővárosival. Akartam, nagyon akartam, valami közelebbi kapcsolatot találni városom szülötteivel. Talán egy kisebb területen si­kerül. Amikor egy kollégám azzal büszkélkedett, hogy ligeti gyerek, felujjongtam: „Én is az vagyok!” „Ott játszottál?” „Igen.” „De nem a Csikágóból indultál el?” „Nem.” Máris ki­rekesztettek. Egy kortársam angyalföldi pályakezdésével dicsekedett. Úgy döntöttem, nem csatlakozom hozzá. El­végre Angyalföld a Szabolcs és a Reitter Ferenc utca, de An­gyalföld az egykori Lipótváros is. Ha pedig firtatni kezdjük, hogy ki melyik végén indult el, meglehet sohasem találko­zunk. A l­egutóbbi próbálkozásom is­­­ rosszul végződött. Riport­­útamon olyan társaságba ke­rültem, amelynek minden tagja egy megyeszékhelyen dolgo­zott. Beszélgetés közben valaki elárulta magát, egy fővárosi gimnáziumot dicsért, annak is egy tanárát, akinek hivatását köszönheti. „Maga pesti?” — örvendeztem. „Nem, én budai vagyok.” Hát igen. A Szajnának is két partja van. De azt még nem hallottam, hogy ismerkedéskor, vagy fűtő beszélgetés közben egy francia állampolgár ne egész Párizst, hanem csak egyik pártját vállalja szülővá­rosának. Kovács Judit Magyar Nemzet____ *? IZZÓS TERVEK' A töretlen fejlődés útján — A vállalat életében min­dig kiemelkedő jelentőségűek azok az időszakok, amire egy­­egy hosszabb periódus felada­tait fogalmazzuk meg önma­gunk számára. 1975-ben, sőt már előbb is megkezdtük ötö­dik ötéves tervünk előkészíté­sét. Megvizsgáltuk az igénye­ket, számba vettük a műsza­ki, pénzügyi és az emberi fel­tételeinket, mert ezeknek össz­hangja biztosítja a töretlen, egyenletes fejlődést. A terve­zésnél a következő szempon­tokat vettük figyelembe: a ma­gas szellemi, értéket megteste­sítő, korszerű gyártmá­nyszer­­kezet kialakítása; konvertibi­lis árualap megteremtése szé­les piaci bázissal, különös te­kintettel a vállalat növekvő exportorientáltságára; a hazai igények kielégítésére; magas technológiai színvonal és en­nek eredményeként nemzet­közi mércével mérten 16 gaz­daságos gyártás, a nemzetközi együttműködés és kooperáció előnyeinek jobb kihasználása. Horváth Pál, az Egyesült Izzó vezérigazgató-helyettese dióhéjban így foglalta össze azt­ a széles körű és rendkívül alapos felmérő-elemző mun­kát, amelyet az ország máso­dik legnagyobb vállalatánál hosszú hónapokon át végez­tek, s amelynek eredménye­ként a kidolgozott tervdoku­mentációik jól illeszkednek a népgazdaság általános gazda­ságpolitikájába. Milliárdos fejlesztés A Tungsram márkát a leg­jobbak között jegyzik a világ­piacon, a vállalatnak teh­át gazdasági szükségszerűsége az export dinamikus növelése. Ez a tendencia eddig is erős volt, 1970-ben az összes értékesítés 57 százaléka, 1975-ben 70 szá­zaléka exporttermék volt. Az új tervidőszakban várhatóan tovább emelkedik ez a szám, s eléri a 75—30 százalékot. Ez természetesen­­nem­­ jelenti azt, hogy­ a belföldi-­eladás mérté­ke csökken, a hazai piac nö­vekvő igényeinek is eleget tesznek. Népgazdasági és vál­lalati­ érdek is, hogy az export — főként a dollár elszámolá­sú kivitel a belföldi értékesí­tésnél jobban növekedjék, s 1980-ra a jelenleginek több mint kétszerese legyen. — Mennyivel nő a vállalat termelési értéke a következő öt évben? — összesen 85 százalékkal, de az egyes ágazatokban elté­rő jelleggel és arányokkal. A legnagyobb mértékű növeke­dést a félvezető ágazatban ter­vezzük, valamint a fényforrás­gyártásban. Az elektroncsövek gyártásánál mindössze 20 szá­zalékos termelésnövekedést tervezünk, mert a jelenleg ké­szített hagyományos vevő-erő­sítő csövek iránti kereslet csökken. A gépgyártási ágazat­ban öt év alatt 50 százalékos termelésnövekedést szeretnénk elérni, ezen belül azonban kü­lönösen a tőkés piacra szánt gépexportot fokozzuk, a jelen­legi mennyiség háromszorosá­ra. A tervkoncepcióban szere­pel az alktrészgyártó bázis je­lentős fejlesztése is, hiszen jó néhány országba szállítunk összeszerelő gépsorokat, sőt komplett gyárakat is, s ezek igénylik a folyamatos alkat­részellátást. Céljaink megvaló­sításához több milliárd forin­tos beruházásra lesz szükség, amely a vállalatnak szinte minden telephelyét érinti, ha nem is egyforma mértékben. Ilyen óriási méretű beruházás­hoz a vállalat ir meglevő, illet­ve képződő fejlesztési alapja nem elegendő, állami hitelek igénybevételével tudjuk vég­rehajtani. Új gyártmányok Az Egyesült Izzó néhány éve saját kutatóintézettel rendel­kezik, amelynek feladata a technológiákra, illetve átfogó témákra orientált kutatás. A feladatok, követelmények az intézet dolgozói számára is magasabbak lesznek, többek között a nagyvákuumtechnika és a vákuumeszközök fejlesz­tésénél, a mikrohullámú tech­nika tökéletesítésében, a fény­csövek ritkaföldfém alapú fényporainak kutatási mun­káiban várnak tőlük sokat. Emellett természetesen számí­tanak rájuk a legfontosabb fejlesztési feladatok­ megoldá­sában is. A termelési és exportterv megszabja a feladatokat a fej­lesztési tevékenység számára is. Míg 1975-ben a ■ termelés­nek 14—15 százaléka volt úgy­nevezett „új gyártmány”. 1980- ban már 50 százaléknak kell lenni azon termékek arányá­nak, amelyek a negyedik, il­letve ötödik ötéves té­vidőszak alatt ..születtek”, illetve új technológiával készítik őket. 1975-ben a dollárbevétel 24 százalékát ..hozták” az új gyártmányok. 1980-ban ez a szám 56 százalékra emelke­dik. Nem érdektelen az sem, hogy a fényforrások fejlesztése ki­emelt népgazdasági érdek, hi­szen a magyar fényforrásgyár­tás a világ termelésének ér­tékben 4 százalékát jelenti. A termékek korszerűsége teszi lehetővé ennek az igen nagy mennyiségnek a külföldi pia­cokon történő értékesítését. Éppen ezért a Tungsram öt­éves terve kötelező érvénnyel írja elő valamennyi gyáregy­sége számára, hogy ezeknek a termékeknek választéka és mi­nősége 1980-ban is megfeleljen az akkori legmagasabb szín­vonalnak. Ennek érdekében, a fényforrásgyártás teljes tech­nológiáját korszerűsítik. To­vább növelik például az álta­lános világítási izzólámpák gyártássorainak teljesítményét és a lehetőséghez mérten szin­te teljesen automatizálják. Korszerű módszerekkel gépe­sítik az anyagmozgatást, a cso­magolást és az ellenőrzést is. Nagy teljesítményű gyártóvo­nalakon készítik majd az úgy­nevezett törpelámpákat, a két­­fonalú autólámpákat, s gépesí­tik a halogén fényszórólá­rm­pák gyártását is. Megvalósítják a sajtolt üvegburájú lámpák gyártását és bővítik a magas­­nyomású gázkisülő típusok családját. — Az ötödik ötéves tervidő­szakban „előretörnek” a fél­vezetők. Ez azt jelenti — mon­dotta a vezérigazgató-helyet­tes —, hogy a vállalatunknál korábban kifejlesztett germá­­nium alapú típusok és ezek gyártósorán ma már nem kor­szerűek, ezért átálltunk a szi­­líciumbázisú félvezetők készí­tésére. 1976-ban tervezzük a legkorszerűbb integrált áram­körök gyártásának megindí­tását, majd 1973-ban megkezd­jük a központi elemgyártás új üzemének felépítését, amely egyaránt szolgálja az integrált áramkörök valamint az egyéb félvezető eszközök tömeggyár­tását. Ezeknek a fejlesztési feladatoknak a végrehajtásá­hoz szükségesnek tartjuk kül­földi licencek, know-how-ok és egyes berendezések vásár­lását. " ­,t­­1. d­íJA Szellemi erőforrások — Milyen feladatok várnak az Egyesült Izzó dolgozóira az elektroncső-ágazat fejlesztésé­nél? — Ezen a területen a jelen­legi termékszerkezet átalakítá­sa a fő tennivalónk. Csak egy példát említek: felméréseink szerint népgazdaságilag is je­lentős, korszerű vákuumtech­nikai termék a röntgenkép­erősítő cső. Ennek a csőnek a használata a röntgentechniká­ban lehetővé teszi, hogy a be­teg a vizsgálat alatt az eddigi­nél jóval kisebb sugárdózist, az orvos pedig a megjelenő képben több információt kap­jon. Ezt a terméket a Medi­cor Művekkel együttműködve, licenc- és know-how-vásárlás­­sal tervezzük gyártani. S bí­zunk abban, hogy a hazai or­­voselektronikai ipar fejlődése mellett a népgazdaság megta­lálja számításait az ilyen csö­vekkel felszerelt berendezések exportjában is. Mindezeken kívül még na­gyon sokrétű, bonyolult tenni­való megoldását tervezik az izzások, közöttük az alkatrész­­gyártás előállítási technikájá­nak korszerűsítését, például az üveggyártás, wolframgyártás területén, valamint a gépgyár­tás fejlesztését. A nagyválla­latnál a gépfejlesztési munka kettős célt szolgál: egyrészt sa­ját gyárait kell ellátnia korsze­rű technológiai berendezések­kel, másrészt a tervben rög­zített gépexportnak kell eleget tenni. Legfőbb törekvésünk, hogy a fényforrásszerelő gépi­­sorokat, valamint a kiegészítő technológiai berendezéseket olyan minőségben készítsék, hogy teljes technológiai rend­szereket, adott esetben egész gyárakat tudjanak exportálni. Szerepel az ötéves programban a műszaki fejlesztéshez szük­séges szakemberek kiképzése is, valamint különböző szerve­zési intézkedések egész sora, a műszaki dokumentáció rendjé­nek továbbfejlesztése. Horváth Pál vezérigazgató­­helyettes szerint azonban min­dennél fontosabb: „a szellemi erőforrások koncentrálása és gyarapítása, hogy a fejlesztés­sel foglalkozó szakembergárda ura leeves mindazoknak a fel­adatoknak, amelyet a most kezdődő ötéves terv ró rájuk”. Rácz Judit

Next