Magyar Nemzet, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-19 / 117. szám
Szerda, 1976. május 19. Csepeli emberek A Csepel Vas- és Fémművek 1975-ös gyártmány- és gyártásfejlesztési, üzem- és munkaszervezési pályázatán első díjat nyert a Fémmű csoportja. A „rézalapú hulladékok komplex feldolgozásában kialakított gyártási eljárásért” tizenketten részesültek jutalomban a napokban: műszakiak és fizikai dolgozók. Akad köztük olyan is, aki 20—30 évet eltöltött már a csepeli gyárvárosban, meg olyan is, aki csak két-három évet. Igaz, ők is itt kezdték a pályát. Mindnyájan a rézkohászati gyáregységben dolgoznak, kivéve Nagy Tibort, aki egy idő óta a Fémmű technológiai osztályvezetője. S a csoporthoz számítják dr. Stefán Mihályt is, aki ugyan nem vett részt a pályázaton, de az évek során a pályamunka több szabadalmának kialakításában részt vett. Üzemmérnökként kezdte a Fémműben, s az igazgatói széktől vált meg nemrégiben. Most a Csepel Művek vezérigazgató-helyettese. Kilenc „témát” tartalmaz a pályamunka, amelynek „magja” 1962-ben született, s amely 1974-ben vált teljessé. „Megszállottak” „Az előzmények? A háború után hozzávetőlegesen tizenkétezer tonna, réz- és cinkötvözettel borított vasszalag-, vaslemezhulladék hevert a vasüzemekben, legnagyobbrészt Csepelen. A Fémmű mai, új épületei helyén hat méter magas hulladékhegyek tornyosultak. A hulladék kilencven százaléka príma vas, tíz százaléka színesfém volt. Szükségünk volt a vasra, s kellett a színesfém is. A hulladék feldolgozásával többen többféleképpen próbálkoztak, végül is annak a brigádnak a megoldását fogadták el a Tervhivatalban, amelynek én is tagja voltam. Szabadalmaztattuk is az eljárást. 1947-től 1950-ig foglalkoztunk ezzel. Azóta itt teljesen új üzemek épültek, s eltűntek a salakhegyek. Régóta jár az eszemben, hogy hamarább kellett volna kezdenünk mindent. Hány ezer tonna töltényhüvelyt, rengeteg jármű- és harckocsironcsot, tönkrement fegyvert, s a lezuhant repülőgépek maradványait olvasztották be válogatás nélkül, pedig ezek nagyon sok értékes színesfémet is tartalmaztak. 1952-ben megbízást kaptam, tartsak előadást a korszerű színesfém-feldolgozásról a Mérnök Továbbképző Intézetben. Több száz cikket elolvasom, s megdöbbentett, menynyire elmaradtunk a fejlett szocialista, illetve tőkés orszá-októl, milyen mostohán hatunk a fém- és a színesfémhulladék kezeléssel és feldolgozással. Éppen mi, akik nyersanyagban annyira szegények vagyunk! Végsalakjaink fémartalma összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a fejlett országokban találhatóké. S fémoxidokkal, elsősorban cinkoxiddal szennyezzük a levegőt. Ahányszor csak tehettem, mindig elmondtam ezt a nyilvánosság előtt.” Így lett Nagy Tibor „megzállott”, mert maga is annak moadja azokat, akik hazánkan a hulladékok kezelésével,z értékes anyagok visszanyeésével és hasznosításával idődnek. Hiszen kevesen vanak. Aránytalanul kevesen, a szarláshoz képest. S nemcsak fémekről van szó. Nincs megldva még az elhasznált autóamik újrahasznosítása. Visszaválthatatlan üvegeket ?Aki sem gyűjti össze, nem érül az üveggyárakba, hogy aport szódát takarítsunk megle, a papír- és rongyhullaék egy részét eladjuk. S váltalunk drágán papírt. „Egy ország technikai fegítségének egyik mércéje. úgy mennyi hulladékot dolgznak fel. Az Egyesült Állaokban a finomított, réz 45ázalékát hulladékból állítják, pedig sok rézbányájuk van, mi réztermelésünk az évi ékséglet egy százalékát bizsítja, s ilyen körülmények közt a finomított réznek csak 25 százaléka készül hullákból. Miért? Arról nem térünk, hogy a fejlett ipari Origókban gyorsabb a gépek fortizációja, cseréje, hamad, több kerül vissza hulladékként a termelésbe. Nálunk két jól szervezett vállalat áll a rendelkezésre, a MÉH és a Metalloglobus, de nem eléggé rendszeres a színesfémek gyűjtése. S a nem megfelelő válogatás miatt a vasgyártásba kerülnek drága színesfémek is, mert a selejtezett gépeket nem szedik szét, hogy kivegyék belőle a színesfémhuzalokat, alkatrészeket. Vasaink körülbelül 0,3 százalék rezet tartalmaznak. Évente kilencezer tonna réz bújik meg a vasainkban.” „Melléküzemág” Daróczi Sándor, a rézkohászati gyáregység műszaki vezetője: „Akad még válasz a miértre. Hazánkban nem külön nagyvállalat, tröszt foglalkozik a színesfémkohászattal, úgy mint másutt. S külön „cég” a feldolgozóipar, meg a begyűjtők. Előfordul, hogy az érdekek nem egyeznek. Ha úgy alakulnak a világpiaci árak, a begyűjtők bizonyos hulladékokat exportálnak.” Mint kiderül, bizony, olykor még a csepeliek is adnak el hulladékot, hiszen nem tudják mindig feldolgozni. Az ország egyetlen rézfinomítójában „melléküzemág” a hulladék feldolgozása, a termelésnek mindössze a tíz százalékát teszi ki. Havi 1200 tonna kapacitású üzem kellene ahhoz, hogy csupán a beérkező színesfémhulladékot feldolgozhassák Csepelen. Most ekkora az egész évi kapacitás. Akkor hát kit hibáztassunk a kialakult gyakorlatért? A huszonöt százalékért? A megoldás? A Fémmű másfél milliárd forintos rekonstrukciós tervében mór helyett kapott egy új üzem építése is. „1962 óta arra ösztönöztek bennünket a gondok, hogy mentsük, ami menthető, a színesfémhulladékot a lehető leggazdaságosabban dolgozzuk fel. Ezt célozta a pályamunkánk is. Módszereink, javaslataink nagy része megvalósult már. Tavaly 96 millió forint tiszta hasznot hozott. Ennyivel kevesebb pénzért vásároltunk színesfémkohászati alapanyagokat.” Úgy beszélnek a feltalált technológiai eljárásokról, szabadalmakról, mintha nem soksok év töprengése, próbálkozása, munkája állna mögöttük. Persze, elmondani egyszerű, hogy arról van szó: mint említették, a finomított réz 25 százaléka hulladékból adódik. Ennek tizenöt százaléka azonnal a gyártásba kerülhet, a többi még szennyezett. Tisztításnál azonban nemcsak a káros szennyező anyagok, hanem az értékes színesfémek is elvesztek belőle, meddőhányóra, szemétre került az ón, a nikkel, a cink és az ólom. Egy tonna ón 200 ezer forintba kerül, az ólom 20 ezerbe, a cink 32 ezerbe ónt nyolcvantonnánként vásárolnak. Most az öszszes szennyező anyagot egyszerre eltávolíthatják, nemcsak külön-külön, s megmaradnak az értékes anyagok.” „Szép munka volt” Zombori Ferenc főművezető és Sípos Domonkos főmechanikus: „Szép munka volt számunkra végrehajtani a pályamunkában ismertetett elképzeléseket, figyelni, mikor gazdaságosabb a gyártás, vagy részt venni egy eljárás kidolgozásában. A fizikai dolgozókról csak a legnagyobb elismeréssel lehet beszélni. 1962 óta folyamatosan részt vettek minden technológia megszületésében, ők alkalmazták a gyakorlatban. Nap mint nap figyelték, milyen öszszetételben kerüljenek az anyagok egy-egy adagba, rajtuk múlott, hogy minden sikerült. Ha úgy adódott, irányítók, művezetők, csoportvezetők nélkül is elboldogultak. Egyszer elromlott, a gyorselemző készülék. A munkások az előzőleg gyártott és a következő adag összetételéből következtettek arra, mit kell tenniük, „vakon” legyártották a finomított, vastalanított anyagot. Közülük is kiválik Kéri István, Panyi Mihály, Fodor Imre, Beregszászi János, Márta László, Klemenik József. Nagy fejlődés előtt áll a színesfémkohászat. A réztermeléssel együtt a rézhulladék mennyisége is növekszik majd. S így gazdaságosabbá válik a feldolgozása is. „Elavult berendezésekhez terveztünk korszerű technológiát. Tudjuk, hogy vannak olyan kemencék, amelyekbe folyamatosan adagolhatják az anyagokat és sok modern megoldást ismerünk. A Szovjetunióban is vannak ilyen kemencék. Mi a régiekkel dolgozunk, s ez hagyján. De úgy akarunk hosszú távú beruházást megvalósítani, hogy ezeket a jó öreg kemencéket egy az egyben átvisszük az új üzembe, a nagytétényi telepre átköltöző, s majd bővíthető rézfinomítóba? Pedig az új technológiáinkat új berendezéseken kellene alkalmazni, akkor még gazdaságosabb lehetne a gyártás. Eddig azért nem nagyon fejlesztették a berendezéseket, mert a rézfinomító huszonöt év óta halálra van ítélve. Szennyezi a levegőt, s egy füstgáztisztító berendezés körülbelül annyiba kerül, mint egy új üzemcsarnok, az összes technológiai berendezéssel együtt De most már új tervek születnek a füstgáz tisztítására. S a rézfinomítónak jövője van.” Tóth Erzsébet Színesfémkohászat Magyar Nemzet Távközlési Világnap 1865. május 17-én írta alá a világ sok országának hivatalos képviselője a Nemzetközi Távközlési Egyesület alapító okmányát. A szervezet később az ENSZ szakosított egyesülete lett. Az ITU felhívására e nap emlékére az idén a nyolcadik alkalommal ünnepelték meg a Távközlési Világnapot a világ 148 országában. A Magyar Posta részére különösen jelentős volt az idei megemlékezés: Horn Dezső miniszterhelyettes, a posta vezérigazgatója hétfőn helyezte el az Interszputnyik nemzetközi távközlési rendszer földi állomásának alapkövét Taliándörögdön. Ezzel hazánk is bekapcsolódik a legkorszerűbb távközlési rendszerbe. A Nemzetközi Távközlési Egyesület és az UNESCO fölhívására az idén a világnap témája a távközlés és a tájékoztatás volt. Ez érthető, hiszen korunkban különösen megnövekedett a távközlés szerepe, és a korszerű telekommunikáció modern vívmányai még inkább a tömegtájékoztatás segítőtársaivá válnak. A Posta-vezérigazgatóságon kedden megrendezett ünnepségen Juhari Istvánné vezérigazgatóhelyettes is ezeket a gondolatokat domborította ki. Az idei Távközlési Világnapnak magyar szempontból más jelentősége is van. Az ITU 111 éves történetében először elnököl magyar távközlési szakember az egyesület legfőbb vezető testületének, az Igazgatási Tanácsnak júniusban Genfben megrendezendő ülésén. (ffg. *•) Tervegyeztető tárgyalások Nyíregyházán Tervegyeztető tárgyalást tartottak kedden Nyíregyházán a Munkaügyi Minisztérium és Szabolcs-Szatmár megye vezetői. A tanácskozáson, amelyen részt vett Karakas László munkaügyi miniszter, megállapították, hogy az elmúlt öt év hatmilliárd értékű ipari és hasonló nagyságrendű mezőgazdasági jellegű beruházásai kedvező változásokat hoztak Szabolcs-Szatmár megye gazdasági és társadalmi szerkezetében. Szó volt a tanácskozáson a szakmunkásképzésről is. A negyedik ötéves tervben mintegy 120 millió forintot költöttek a megyében a szakmunkásképző intézet bővítésére. A következő tervidőszakban tovább javítják a szakmunkásképzés tárgyi feltételeit. Kevés a kisiparos a fővárosban Az utóbbi öt évben a fővárosi kisiparosok alkalmazottainak és tanulóinak száma állandóan csökkent. Ez év január elején 15 500 kisiparos tevékenykedett Budapesten. 42 százalékuk elérte, illetve meghaladta a nyugdíjkorhatárt: egyes szakmák — mint például a hangszerész, a látszerész, a sütő — szinte teljesen kihaltak. A KIOSZ budapesti választmányának keddi ülésén a vezetőség beszámolójából kitűnt az is, hogy a létszámcsökkenés különösen a javító szolgáltató szakmákban aggasztó, mivel a fővárosban az effajta munkák 32 százaléka a kisiparosokra hárul. A választmányi ülésen hangsúlyozták, hogy az elkövetkező években elsősorban a lakáskarbantartók és a hagyományos szolgáltatásokat nyújtó mesterek számának növelésére, s ezzel egyidőben a fiatalításra törekednek, az érdekképviselet és az iparhatóság különösen ezekben a szakmákban támogatja a fiatal szakemberek iparkérelmeit, s a szolgáltatók a helyiség-kiutaláskor elsőséget élveznek számos esetben már most is az illetékes tanácsoknál. Emellett továbbra is ösztönzik a munkaviszony megtartása, illetve a nyugdíj melletti ipargyakorlást. Helytállás A „jó vezető” ez alkalommal nem egy gyár vagy egy nagyvállalat élén áll, hanem egy naponként ezer, ezerkétszáz embert szállító csuklós autóbusz volánja mellett ül. És higgyék el, néha ott a volán mellett is nagyon felelősségteljes dolog vezetőnek, méghozzá jó vezetőnek lenni! Főként azoknak az autóbuszoknak vezetőire gondolunk, akik mostanában nap mint nap végighaladnak a Kossuth Lajos utcán, amely a földalatti építkezése miatt néha olyan, mint egy autóakadály-versenypálya. A buszoknak nemegyszer valóban akrobatikus kanyarokkal, fékezésekkel, gyorsításokkal kell ezen a nehéz szakaszon végighaladni az Erzsébethíd pesti hídfőjéig. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a gyalogosok az ismételt és gyakran hangoztatott intelmek ellenére is tetszésük szerint összevissza vágnak át az úttesten, akkor igazán elmondható, hogy a Kossuth Lajos utcán közlekedő 7-es és 89-es buszok vezetőjének ugyancsak van mire vigyáznia. Márpedig ezek a buszvezetők hatalmas kocsijaikban emberéletre vigyáznak! Elég egy rossz mozdulat, egy ideges fékezés, valamelyik kanyarulat eltévesztése az építkezés miatt táblákkal, korlátokkal összezilált „akadálypályán” és máris megtörtént a jóvátehetetlen. Ugyanakkor a Kossuth Lajos utca, Erzsébet-híd útvonal továbbra is a főváros egyik főútja, amelyen a tömegközlekedést ezek a nehézkes kék közúti óriások kötelesek biztosítani. És ezt a kötelességet azok a jó vezetők ott bent a közeledő nyárral egyre melegebbé váló vezetőfülkében derekasan teljesítik! Az utas nem igen látja őket, arcukat, vonásaikat ritkán ismerjük, egyenruhába bújtatott alakjukból, egy-egy darabkát, ha megpillanthatunk. Ezek az emberek most, amíg a Kossuth Lajos utcán az építkezés tart, példamutatóan dolgoznak, jól, sőt általában kitűnően, mesterien vezetnek. Mi, pestiek, többnyire utasok vagyunk. Talán ebben a minőségben is diktálja az újságírónak ezt a pársoros véleményt tapasztalata: köszönet és elismerés illeti az ismeretlen buszvezetőket, akik naponként biztonságosan szállítják végig utasaik ezreit e nehéz útszakaszon is. S tenest ré* A KGST-tanácskozás Siófokon az atomenergiáról A KGST atomenergia békés célú felhasználásával foglalkozó állandó bizottsága sugárbiztonsági tanácsának hetedik ülése megkezdődött kedden Siófokon, Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, az NDK, Magyarország, Románia, és Szovjetunió küldöttségének részvételével. A nukleáris eljárások és módszerek — mondotta a megnyitón dr. Osztrovszki György, az Országos Atomenergia Bizottság elnöke — nélkülözhetetlen segítséget jelentenek az iparban, a mezőgazdaságban, az orvostudományban, a geológiában és más területeken. Az atomenergia felhasználásának legjelentősebb területe azonban a villamos energia termelése. Míg 1960-ban a KGST- országok közül csak a Szovjetunió rendelkezett atomerőművel, napjainkban már Bulgáriaiján, az NDK-ban és Csehszlovákiában is üzembe helyezték, Magyarországon pedig Paks mellett épül atomerőmű. Folyamatosan előkészítik az építkezést Lengyelországban és Romániában is. A jelenlegi ülésen a többi között értékelik az 1972—75. között végzett munkáról készült beszámolót, megvitatják a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel folytatott együttműködés továbbfejlesztésének kérdéseit. Együttműködési tervet dolgoznak ki a Duna és a Balti-tenger radioaktivitásának értékelésére, meghatározzák az atomerőművek környezetvédelme iránt támasztott követelményeket és az esetleges üzemzavar alkalmával teendő intézkedéseket. Kiállítás a könyvkötészet múltjáról és jelenéről Néhány évvel ezelőtt az Akadémia Nyomda Martonvásárra telepítette könyvkötészetét és itt szerelte fel ofszetnyomógépeit. Ma már mintegy száz dolgozója van a martonvásári üzemnek, többségében fiatalok. Itt dolgozik, mint ofszetgépmester, Pletscher Róbert, a nyomda KISZ-titkára. Kezdeményezésére érdekes kiállítás valósult meg a napokban a községi könyvtár helyiségeiben. „A könyvkötészet múltja és jelene” című kiállítást a községi KISZ-bizottság rendezte. A maga nemében különlegesen érdekes könyvanyaggal mutatják be a könyvkötészet fejlődését, a különféle ősnyomtatványoktól kezdve a mai könyvnyomtatás és könyvkötészet szemléltetéséig. Intézmény — a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár — és néhány magángyűjtő, így a régi könyvritkaságokat, ősnyomtatványokat szenvedélyesen gyűjtő Csupor Zoltán tordasi plébános, Sajnovits János életművének kutatója, továbbá Kovács György martonvásári nyugdíjas, az egykori Brunszvik-család könyvtárának megmentője a második világháborúban, Váci György, a Vácott élő neves könyvkötő, „a szakma kiváló mestere” és mások bocsátották néhány hétre a kiállítás rendezésére azokat a könyvritkaságokat, amelyekben bemutatják a könyvkötészet múltját. A könyvkötészet jelenét pedig főleg az Akadémia Nyomda könyvkötészetének néhány jeles munkája képviseli, például az itt készült Művészeti Kislexikon, a Magyar Értelmező Szótár. A könyvkötészet múltját jó néhány könyvritkaság eredeti példánya illusztrálja. Ilyen például a Memoire regne Pierre le Grand — Nagy Péter emlékiratainak Amszterdamban megjelentetett francia nyelvű korabeli kiadása, a belső címlapoldalon Brunszvik Teréz kézírásával. A kiállításon látható Rákóczi emlékiratainak az a kiadása, amely 1739-ben jelent meg Hágában Histoire des Revolutions de Hongrie — a magyar forradalmak története — címmel. A Code Civil, Napóleon híres törvénykönyvének Párizsban, 1810-ben kiadott eredeti példánya ugyancsak a kiállítás egyik érdekessége. Több középkori ősnyomtatvány között kiállították a Mátyás király korában magas tisztséget viselt Thúróczi János Chronica Hungarorum című, 1488-ban megjelentetett munkáját. Váci György könyvkötőműhelyéből különösen néhány gazdagon aranyozott díszkötés látható. A „szakma kiváló mesteré”-nek díszkötéseit az angol királyi udvarban is ismerik. Ritkaságszámba megy a kiállított miniatűrkönyv kollekció is. Különösen Japánban kedvelik ezeket a miniatűr könyveket. A kiállítás létrehozása a fiatalok kultúraszeretetéről vall. A kezdeményező üzemi KISZ- titkár mellett Kiss Gábor, a községi KISZ-bizottság titkára, Szabó Gyula, az MTA Mezőgazdasági Kutató Intézetének KISZ-titkára és Csilla Szilvia pedagógus-könyvtáros tevévkenykedtek jó együttműködésben a kiállítás sikeréért. (környei) Fogyasztási cikkek vizsgálata az Erzsébetvárosban Ingadozó minőség A VII. kerületi tanács felkérte a kerületi Népi Ellenőrzési Bizottságot és a KERMI-t, vizsgálják meg az Erzsébetvárosban forgalomba kerülő fogyasztási cikkek minőségét és a vendéglátóiparban a fogyasztók érdekvédelmének helyzetét. Februárban bonyolították le a széles körű vizsgálatot, amely kiterjedt 183 kereskedelmi üzletre és 27 vendéglátóhelyre. Az ellenőrzés eredményét most tanácsülés elé terjesztik. Megállapították az ellenőrzés alkalmával, hogy a megvizsgált fogyasztási cikkek minősége néhány árucsoport, illetve termék egy részének kivételével, általában megfelelő volt. Több mint 7500 kilogramm különböző húsipari készítményt vizsgáltak meg, amelyek nagy többségben megfeleltek a szabvány követelményeinek. A magánkereskedők és részben a szövetkezeti boltok által árusított friss baromfi minősége azonban nem volt kielégítő, amellett a magánkereskedők a baromfit a maximált árnál magasabban árusították. Az édesipari termékek, a tartósított cikkek, az alkoholmentes italok minőségével szemben nem merült fel kifogás. A leveskockáknál azonban a vizsgálat, mintegy 25 százalék arányban túltárolást, romlottságot állapított meg. A zöldség- és gyümölcsvizsgálat 23 százalékánál, a burgonya 62 százalékánál ■£onlott. hiba, fagyott árut találtak. Az alma egynegyed része volt kifogásolható. A vendéglátóipari helyeken főleg a próbavásárlások során a vizsgált italminták, elsősorban a szeszes italok 16 százaléka, a melegételek 57 százaléka kevesebb volt az előírtnál, illetve a kalkuláltnál. A megvizsgált iparcikkek 84 százaléka elégítette ki a feltüntetett minőségi osztály követelményeit. A nem megfelelően minősített 16 százaléknál méret-, konfekcionálás és színtartóssági hiba merült fel. A gép- és fémipari termékek közül mintegy 6 ezer mintát vizsgáltak meg, ezek közül 81,4 százalék megfelelőnek bizonyult. A háztartási gépeknél jelentősebb hiányosság nem volt. Viszont a megvizsgált rádiókészülékek 22,2, a televíziókészülékek 26,4 százaléka volt hibás. Az ellenőrzött bútorok több mint fele kisebb-nagyobb, technológiai mulasztásból eredő hiányosságot mutatott. A kisiparosok által készített műanyag játékok 71 százaléka nem felelt meg az egészségügyi előírásoknak. Emiatt több kisiparos kifogásolt játékkészítményének árusítását megtiltották. Ellenőriztek nagyobb mennyiségű erpőkészletet, amelynek 23 százaléka minőségileg nem elégítette ki a feltüntetett minőségi osztály követelményeit. Ezek többsége női cipő volt. A gyermekes nők 81,5, a férficipők 73 százaléka minőségileg megfelelőnek hiaonyult