Magyar Nemzet, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-06 / 263. szám
■szombat, 1916. novembra. ____ ... Országos tanácskozás a cukoripar fejlesztéséről A somogyi műszaki és közgazdasági hónap keretében pénteken Kaposvárott országos tanácskozást rendeztek a magyar cukoripar fejlesztéséről. Dr. Vigh Albert, a Cukoripari Tröszt igazgató főmérnöke többek között elmondta, hogy az V. ötéves terv végére 54 ezer vagon cukorfogyasztást irányoztak elő, a meglevő gyárak rekonstrukciójára, kapacitásuk növelésére pedig 3 milliárd forintot terveztek. Megépül 8 milliárd forintos beruházással a Hajdúsági Cukorgyár, amely napi 60 vagonos kapacitásával Közép-Európa legnagyobb répafeldolgozó üzeme lesz. A távlati tervben szerepel a számítógépes irányítás bevezetése és a karbantartás számítógépes programozása. Felemelték a bor felvásárlási árát Országszerte befejeződött a szüret, a szedők már csak Tokajban dolgoznak, ahol az aszúsodásra várva minden évben később ér véget a munka. Az idei szüret egyik jellemzője az volt, hogy az alföldi termelőket erős tavaszi fagykárok sújtották. A tárcaközi ár- és termékforgalmazási bizottság a Boripari Vállalatok Trösztjének javaslatára már korábban napirendre tűzte az 1976—77. évi borszőlő, must és bor fölvásárlási árának emelését. A bizottság úgy határozott, hogy az idei termés átvételi árát átlagosan 1 7 százalékkal kell emelni, és a fagykárral sújtott alföldi területeken további 5 százalékos ideiglenes felárat érvényesítsenek. Az intézkedés nyomán a termelők az előzetes összesítés szerint több mint 200 millió forintos többleteredményhez jutnak, ami részben kárpótolja őket a kiesett termésért. Bontják a régi kolóniát Kétezernél több bányászcsalád lakáshelyzetének javításáról tárgyaltak pénteken Tatabányán a Magyar Szénbányászati Tröszt, a tanácsok és a bányavállalatok képviselői. Bejelentették, hogy ebben az ötéves tervben a tatabányai, a dorogi és az oroszlányi szénmedencében 2131 olyan bányászlakást bontanak le, amelyek már nem felelnek meg a követelményeknek; a szanálásra ítélt öreg házak zöme Tatabányán van; ezek helyett Tatán és Tatabánya-Kertvárosban építenek új otthonokat. Az új bányászlakások létesítésére mintegy 700 millió forint központi támogatást kap Komárom megye, de a járulékos beruházásokról — iskolák, óvodák, üzletek stb. — a megyei tanácsnak és a szénbánya vállalatoknak közös összefogással kell gondoskodniuk. Lengyel repülőgép eltérítése Egy húszéves, lengyel származású fiatalember csütörtökön Bécsbe kényszerítette a LOT lengyel légitársaság Koppenhága és Varsó között közlekedő TU—134-es utasszállítórepülőgépét — jelentette a PAP lengyel hírügynökség. Az osztrák rendőrség közlése szerint az akciót elkövető Andrzej Jaroslaw Karasinski megfenyegette a személyzetet, és így kényszerítette ki a gép eredeti útvonalának megváltoztatását. Karasinskit a dán rendőrség szállította a koppenhágai repülőtérre, és anélkül, hogy a lengyel nagykövetséget az illető tervezett kiutasításáról tájékoztatta volna, repülőgépre ültette. A fiatalember 1974 óta élt Dániában, ahol — az AFP és a Reuter hírügynökségek jelentése szerint — több bűncselekményt követett el, és ezért a közelmúltban négyhónapi börtönbüntetésre ítélték. Miután a TU—434-es gép Bécsben leszállt, az osztrák rendőrség Karasinskit őrizetbe vette. A lengyel gép a személyzettel és a 29 utassal fedélzetén visszatért Lengyelországba. ( — A Fővárosi Fürdőigazgatóság közli, hogy november vasárnap minden Mrdl késik !*r * gammái iBilhw SPORT SACCK Tartalmas játszma Szocsiban a Csigorin-emlékversenyen sikeresen szerepelt Adorján András nagymester. Azonban nemcsak az eredménye érdemel említést, hanem játszmáinak tartalma is. Az alábbi, egyike legérdekesebb teljesítményeinek. Pirc—Ufimcev védelem A. ZAHAROV ADORJÁN A. 1. e4, d6 2. d4 Hf 3. Hc3. gff 4. Hf3. Sokan az éles 4. f4-et kedvelik, amely azonban bizonyos fokig elkötelező is, mert hosszabb ideig nem maradhatnak a gyalogok a negyedik soronl, hanem támadásba kell lendülniük. A jelen játszma pozíciós kezelése viszont sötétet csalogatja, hogy kezdeményezzen a centrum ellen. 4. —, Fg7 5. Fe2, 0—0 6. 0—0, Hc6 7. Fg5. A futó kirohanása helyett biztonságosabb 7. h3, míg 7. Fe3-ra Hg4 8. Ff4-gyel ugyanaz a gondolat valósulhat meg, mint itt a következő lépésekkel. Ez történt egy Iskov—Adorján játszmában a svájci csapat EB-n. 7. 1, hfi 8. Ff4, 8. Fh4-re g5 és Hh5 után sötét lecserélheti a világos vezérfutót, növelve saját királyfutójának erejét. 8. He4!7 Tudomásom szerint itt új gondolat. Eddig e5 és Hh5-öt szoktak játszani. a. hf, eSio. de:, Hge5s 11. He5, de: 12. Fe3, A vezércsere megkímélte volna világost az elkövetkező kellemetlenségektől. 12. —, Hd4 13. Fc4, Vh4 14. Hd5, cff 15. Hc7, Fh3: Merész, de minden valószínűség szerint korrekt áldozat, amelyet azonban világos számos lehetősége miatt alaposan át kellett gondolni. ifi. Ha8: Ez csak az egyik lehetőség, amivel számolni kellett, ifi. gh:-ra Vh3: 17. Fd4:. Bad8!-at tervezte sötét, amire egy tisztet azonnal visszanyer, s a másik, a Hc7 helyzete sem rózsás, amellett, hogy a világos királyállás szellős marad. 16. —. Ve4:? Az utólagos elemzések azt mutatják, hogy sokkal jobb volt 16. —. Fg2:!. Adorján azonban úgy vélte, hogy 17. Kg2:. Ve4:+ 18. Kh2. Hf3+ 11. Kg3 után nincs tovább. Kiderült azonban, hogy 19. —. Hh4!, a fenyegető Vg2+ és Ff6 matt miatt megoldhatatlan problémák elé állította volna világost. 17. gh:. Hf3t 18. Kh1, Hh4t 19. 13. Ve3: 20. Hc7, Vf4 21. Vd3. 21. Ve2-re tempóval jöhetne 21. —, H.1. 21. —, Vg3 22. Ve2, e4 23. Vh1, Vh2. 24. Kh2,. Hf3. + , Itt világosnak módja lett volna a minőség áldozásával felülkerekedni. Persze mindez nem történhetett volna meg, ha az első áldozat után a 16. lépésben sötét a helyes Fg2:!-t választja. 25. —, Hd2 26. He8? Ismét alkalom volt , lényegesen jobbat lépni. 26. Hefil után sötétnek nehézségei lettek volna. 26. —, Hc4, 27. Hg7:, Kg7: Világosnak megmaradt ugyan a minőségtöbblete, de a sötét gyaloglánc bilincsbe veri sötét ne, kéztisztjeit. 28. Bfel. f3 29. Badl. Bf7 30. b3, He5 31. Bd6, Hf3 32. Bedl, Be7 33. Bd7. Kf7 34. Kg2. f4 35. Bfd6, Hh4+ 36. Ivfl. e3 37. c4, e21 és világos feladta. SZ. L. SPORTNAPLÓ A Kanizsa Tivadar emlékére rendezett nemzetközi úttörő vizilabdatorna első napján: Moszkva —Szófia 13:4 (3:1, 3:0, 4:2, 3:1) és Budapest—Bukarest 12:4 (5:4, 1:0, 3:0, 3:0). A női röplabda bajnokságért: MM—VI. Dózsa 3:0, V. Izzó—Közgazdasági Egyetem 3:1. Bp. Spartacus—Jászberényi Lehel 3:2. Az élcsoport: 1. MM 45 pont, 2. V. Dózsa 41 pont, 3. V. Izzó 36 pont. Egy elmaradt férfimérkőzés: Csepel—V. Izzó 3:0. IJ. Dózsa—BVSC 5:4 (1:0, 1:0, 3:4). Jégkorongmérkőzésen a Magyar Népköztársasági Kupáért. Társasutazást szervez az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda és az Asztalitenisz Szövetség a jövő tavaszi birminghami világbajnokságra. A március 31-től április 6-ig tartó útra jelentkezni lehet az Expressnél (V., Szabadság tér 16) december 1-ig. A részvételi díj: 5700 forint. Felvilágosítás Juhos Józsefnél a 831—337-es telefonszámon. Szombati SPORTMŰSOR Birkózás: Az I. osztályú szabadfogású CSB utolsó fordulója. Csepeli stadion 15 óra és FTC-pálya 14 óra. Labdarúgás: NB I. osztályú mérkőzések: ,V. Dózsa—Dunaújváros, Megyeri út 15 óra; Bp. Honvéd—DVTK. Kispest 15 óra; SZEOL—Csepel. Szeged 13 óra; Kaposvár—Dorog, Kaposvár 13 óra; Salgótarjáni BTC—Vasas, Salgótarján 13 óra; Rába ETO— Békéscsaba, Győr 13 óra; Videoton— ZTE, Székesfehérvár 13 óra; Tatabánya—MTK-VM, Tatabánya 13 óra. Szombati ügetőversenyek Jelöltjeink: 1. Cyrano — Cica — Ceres — Clara Hanover. — 2. Balcsi — Bella — Bözse — Bari. — 3. Arabeszk — Adria — Zupás — Arisztid. — 4. Számum — Zűrös — Amelita — Zenész. — 5. Zoli — Benjámin — Utas — Zeusz. — 6. Solferino — Varrólány — Zuhatag — Bazsalikom. — 7. Ali — Aranka — Ábel — Brigitta. — 8. Amália — Zsur — Ügyelő — Bohókás. 9. — Azért is — Zefir — Valéria — Bazsarózsa. — 10. Virtus — stuJ.d — Ülteoid — Barcela*. j MiRozser Miftif inKf .Majyar Nemzet_. ^ Az FC Magdeburg a Videoton következő UEFA-kupa ellenfele Ma nyolc mérkőzés lesz a labdarúgó NB 1-ben Pénteken délben Zürichben elkészítették az UEFA Kupa harmadik fordulójának sorsolását. Tizenkét ország tizenhat csapata áll még versenyben ezen a tornán. Az együttesek még az idén november 24-én és december 8-án — eldöntik, közülük melyik nyolc jut a negyeddöntőbe. A magyar színeket a Bp. Honvéd kiesése után már csak a Videoton képviseli az UEFA-kupában. A sorsolás szerint a székesfehérváriak az NDK-beli FC Magdeburggal játszanak— először idegenben. A magdeburgi együttes az elmúlt esztendőben hazája bajnokságában bronzérmes lett, előzőleg azonban háromszor egymás után (1972—1975) ők nyerték a bajnokságot. Eddigi legnagyobb nemzetközi sikerük az 1974. évi KEK elnyerése volt, a döntőben nem kisebb ellenfelet győztek le, mint a világhírű olasz AC Milan csapatát. Az idei UEFA-kupában úgy jutottak túl két fordulón (Cesena 3:0 és 1:3, Dinamo Zágráb 2:0 és 2:2), hogy hazai pályán egyetlen gólt sem kaptak. Az FC Magdeburg edzője a korábbi híres, sokszoros válogatott játékos Klaus Urbanczyk. A jelenlegi csapatban nyolc olyan labdarúgó játszik, aki már szerepelt az NDK nemzeti tizenegyében, így Decker, Zapf, Seguin, Pommerenke, Tyll, Sparwasser, Hoffmann, és Streich. Az UEFA Kupa negyeddöntőjébe jutásért egyébként a következő mérkőzések lesznek: RWD Molenbeek—Sokalke 04, Espanol—Feyenoord, Queens Park Rangers—FC Köln, AEK Athén—Crvena Zvezda, Atletico Bilbao—Milan, Juventus—Sahtyor Donyeck és Osters—Barcelona.Csütörtök késő este játszott mérkőzésen: Lokeren—Barcelona 2:1. A spanyolok előzőleg otthon 2:0-ra nyertek, így 3:2-es gólaránnyal jutottak tovább.)* Szombaton nyolc, vasárnap egy (Haladás—Ferencváros) mérkőzést játszanak az NB I- ben. A tabellát vezető, V. Dózsa otthonában fogadja a Dunaújvárost, és már a szoros eredmény is meglepetés lenne. Az élcsoportban szereplők közül a Bp. Honvéd hazai pályán küzd, a Vasas viszont idegenben játszik. A Videoton nemcsak a mai, hanem valamennyi hátralevő őszi mérkőzését Székesfehérvárott játssza. Az utolsó előtti helyen álló Csepel viszont már csak idegenben lép pályára. Nem lesz könnyű dolguk a csepelieknek, hiszen eddig idegenben mindössze egyetlen pontot szereztek. Új Dózsa—Dunaújváros. Egyik csapat sem változtat elmúlt heti összeállításán. Bp. Honvéd—Diósgyőr. A hazaiak edzője, Tichy Lajos még nem döntött, ki lép pályára a mai villanyfényes találkozón. A diósgyőriek változatlan csapattal játszanak. SZEOL—Csepel. A szegedieknél Hegedűs eltiltása miatt nem játszhat és bizonytalan a sérült Kőműves szereplése is. A Csepelben marad a Videoton elleni tizenegy. SalBTC—Vasas. Mindkét salgótarjáni kapus (Szűcs és Magyar) sérült, ezért Balázs áll készenlétben. Illovszky Rudolfnak csak tizenhármas kerete van. Rába ETO—Békéscsaba. A győrieknél marad a Szegeden pontot szerzett együttes. A vendégeknél Pogács eltiltása miatt nem léphet pályára, Alberti vagy Mártát helyettesíti. Videoton—Zalaegerszeg. A fehérváriaknál Nagy III. és Csongrádi továbbra is sérült, így marad a szerdán továbbjutott legénység. A ZTE-ben újra játszik Antoni. Tatabánya—MTK-VM. A bányászoknál ismét pályára lép a sérüléséből felépült Vass és Jakab. Az MTK-VM nem változtat.* A jövő héten, november esttt VistfaMVMk ki pályára lép az őszi idényben utoljára. A B-válogatott Szekszárdon, a 21 éven aluli utánpótlás együttes pedig Nyíregyházán fogadja Románia legjobbjait. Baráti Lajos szövetségi kapitány kijelölte a két válogatott keretet. B-válogatott: Gujdár, Gáspár (MTK-VM), Viczkó, Kerekes, Kereki, Tóth J., Sarlós, Pál, Nagy N., Mucha, Zombori, Kozma II., Kovács I. (Vasas), Bogáti, Weimper és Várad I. Az utánpótlás keret: Kiss (Tatabánya), Hornyák, Kovács (Haladás), Burányi, Varga (BVSC), Végh, Zsembörgi, Paróczai, Nagy A. (Bp. Honvéd), Turtóczky, Borostyán, Burg, Szabó (FTC), Izsó, Kiss L. (Kaposvár), Becsei P. (Vasas). Magyarország vezet az asztalitenisz Szuper Ligában Szeptember végén, az európai asztalitenisz-válogatottak Szuper Ligájának rajtjakor a magyar szakvezetők csak a tavalyinál jobb szereplésben bíztak. Egy pillanatig sem gondoltak rá, hogy három forduló után két idegenbeli és egy hazai győzelemmel Magyarország vezeti majd a Szuper Liga tabelláját. A csütörtöki, franciák elleni mérkőzés legkedvezőbb jelensége a javuló játék mellett a töretlen küzdőszellem, az akarás volt. Berczik Zoltán, a válogatott vezetőedzője örült, hogy Miskolcon sem szakadt meg Gergely idei kitűnő sorozata. A BVSC versenyzője Sztrekarov és Bengtsson után Secretint is legyőzte, egyenletesen, megbízhatóan játszott tehát az eddigi találkozókon. Kisházi javuló formában versenyzett, Jónyeren viszont látszott a hosszú kihagyása: 10:2-ről vesztette el a döntő játszmát Secretin ellen. A válogatott jelenlegi leggyengébb pontja a páros. A három ligamérkőzés hat páros találkozója közül mindössze kettőt nyertek a mieink. A december 15-i folytatás előtt (ekkor Jugoszlávia—Magyarország mérkőzéslesz), a Szuper Liga állása: 1. Magyarország (6 pont). 2. Franciaország. 3. Szovjetunió. 4. Svédország (4—4 pont). 5. Csehszlovákia. 6. Jugoszlávia 7. NSZK (2—2 pont). 8. Anglia (0 pont). Szombaton bajnokot avatnak a szabadfogású birkózó CSB-n Az FTC birkózócsarnokában és a Csepelen ma lépnek utoljára szőnyegre legjobb szabadfogású birkózóink, hogy eldöntsék, ki nyeri az idei CSB-t. Az érdekesebb összecsapásokra az FTC csarnokában kerül sor, itt mérkőzik meg egymással a Bp. Honvéd, a Csepel Autó, az FTC és a Szondy SE együttese, Csepelen pedig a Csepel, a Kazincbarcika és a DVTK találkozik. A nap kiemelkedő találkozója a Bp. Honvéd—FTC rangadó lesz. A tavalyi bajnok és a második helyezett találkozóján fény derül majd rá, sikerül-e az ismétlés a Bp. Honvédnak. A piros-fehérek eddig megszakítás nélkül huszonegyszer lettek elsők a CSB-n, az FTC pedig egyetlenegyszer sem végzett a tabella élén. Szoros, döntetlen körüli eredmény várható a rarigadón, ami azt jelentené, hogy az FTC a bajnok. A Bp. Honvédnak ugyanis nagy különbséggel kellene győznie ahhoz, hogy első legyen. Elkészült a pécsi sportcsarnok Pénteken Pécsett dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke avatta föl az Uránváros szomszédságában fölépített sportcsarnokot. A csarnok küzdőtere 1600 négyzetméter alapterületű, majd minden teremsport űzhető tehát az új létesítményben. Az elképzelések szerint nemcsak az élsportolók, hanem a mozgásra vágyó „amatőrök” is helyet kapnak majd a csarnokban, amely kitűnően alkalmas politikai és kulturális események rendezésére is. Az avatást követően hamarosan több jelentős nemzetközi versenyt rendeznek a csarnokban. Ma itt kerül sor a Magyarország—Románia férfi és női ifjúsági válogatott kézilabdamérkőzésre, néhány hét múlva pedig az Európa Kupéért lépnek pályára legjobb teniszezőink Svédország ellen. Elrúgták a labdát Nem valami szerencsés, hogy az utóbbi időben a játékvezető egyre inkább a labdarúgómérkőzések központi figurájává válik. Nagyon tisztes törekvés, hogy a játékvezetők maximális rendet akarnak teremteni a pályákon. Kevésbé örvendetes azonban, hogy jobban odafigyelnek a legyintésekre, a fütty után elrúgott labdákra — vagyis saját tekintélyükre —, mint mondjuk a szándékos durvaságokra. Valóban nem egyeztethető össze a játék szellemével a labda elrugdosása, de az ember a játékvezetőtől mégis elvár némi körültekintést, egészséges értékítéletet. Nem lenne szabad, hogy azonos elbírálás alá essék az a játékos, aki a mérkőzés lendületében a fütty utáni pillanatban még rúg egyet a labdán, vagy pedig azt látni rajta, hogy a bírói ítélet felett érzett haragjában vágja ki valahová messze a labdát. A mi játékvezetőink gyakorlatában nem érződik ilyesfajta minősítés. A JT ülésén megmondják a bírónak, hogy azt a játékost, aki fütty után belerúg a labdába, le kell küldeni a pályáról, ő pedig leküldi és az illető labdarúgó még legalább egy mérkőzésen nem játszhat. Vagy teljesen azonos jelenetet követően nem küldi le és az illetőnek semmi baja nem esik. Hangsúlyozom, nem minősítésbeni különbség miatt, hanem — úgy tűnik — a bíró, vagy a közönség pillanatnyi hangulatának hatására. A Bayern München—Banik Ostrava mérkőzésen Gerd Müller az 5-ösön testének gömbölyded felével próbált helyet csinálni magának. A bíró fújt, Müller kézbe kapta a labdát, majd dühödten kirúgta a közönség közé. Kapott egy sárga lapot. Schwoarzenbeck kézzel ütött el egy előreívelt labdát. Sárga lappal büntették. Mindkét esetben jogos volt a figyelmeztetés. Az ilyen magatartás nem való a futballpályára. A két sárga lap érzékenyen érinti a münchenieket, hiszen Müllernek és Schwarzenbecknek nagyon kell vigyáznia, nehogy még egyszer rászolgáljon a figyelmeztetésre. Két sárga lap már eltiltással jár. Ha a mi játékvezetőink még nem elég érettek arra, hogy labdaelrúgás és labdaelrúgás között különbséget tegyenek, nem lenne-e jó újra előszedni azt a jó öreg sárga lapot, és az UEFA gyakorlata szerint bevezetni, hogy két sárgalapos figyelmeztetés után a játékos egy mérkőzést kénytelen legyen kihagyni. Ezt az eljárást a közönség kevésbé vagy talán egyáltalán nem érezné igazság- talannak — szemben a mai, sokszor nem eléggé indokolt kiállításokkal. (zsolt) BÉLYEGGYŰJTŐKNEK HAZAI HÍREK Az idei ,pvfordulok — események” sorozatban november 4-én jelent meg 1 549 609 fogazott esetéü 1 fogazatlan példányban az a három — egyenként 1 forint névértékű — bélyeget tartalmazó sorozat, amelyen a magyar munkásmozgalom kiemelkedő egyéniségeinek portréját örökítette meg a rajzoló, Vagyóczky Gábor. A 35 X43 mm nagyságú, álló legtalap alakú bélyegeket a budapesti Pénzjegy nyomdában állították elő, négyszínű ofszetnyomással, 50— 50 bélyeget tartalmazó ívekben. Bogár Ignác (1933) arcképe, Madzsar József (1876—1944) portréja egyaránt, születése századik, Golub Rudolfé (Jüöi—1944) születése hetvenötödik évfordulója emlékére került bélyegre. A kiadványokat hivatalosan 1977. december 31-ig árusítják a postahivatalok, a MABEOSZ tagok legkésőbb 1977. február 15-ig igényelhetik a bélyeggyűjtő körökben, de már most bejelenthetik igényüket, 111. befizethetik árukat a kézipénztárosoknál. A Szovjetunióban készült négyszínű ofszetnyomással, 4 3u6 030 fogazott és 8000 fogazatlan peldányvan. Kékesi László rajza alapján az ugyancsak november 4-én forgalomba került, fekvő téglalap alakú, 42X30, mm nagyságú bélyeg, 25—25 értékét tartalmazó nyomdai ívekben, amelyen a Budapesten gyorsan népszerűvé és látogatottá vált Szovjet Kultúra és Tudomány Házát ábrázolja. A belvárosi épület képénkívül még több embléma is szerepel a bélyegen. A bélyeg hivatalos árusítási és a szervezett gyűjtők számára előfizetési feltételei azonosak a november 4-én forgalomba került arckép bélyegekével. CARTE MAXIMUM GYŰJTŐKNEK A második félév magyar bélyegei közül jó néhány kiadvány számára gondoskodott carte maximum készítésére alkalmas képeslap megjelenéséről a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata. A Szovjet Kultúra és Tudomány Házáról a bélyeg megjelenése alkalmából készíttettek felvételt Balogh Bélával. Ez a fekete-fehér színű képeslap ugyanúgy kétforintos árban kerül forgalomba, mint a szintén november 4-én kiadott munkásmozgalmi bélyegekhez alkalmas fényképes levelezőlapok, amelyek a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum archívumában található eredeti portrék alapján készültek. Arcképes levelezőlap a Gyulai Pál emlékbélyeghez az az ismeretlen művész rajza alapján nyomott kiadvány, amelynek eredetije Beöthy Zsolt: Magyar irodalomtörténet c.. 1896-ban kiadott könyvében is megtalálható. A Berzsenyi-emlékbélyeg carte maximumához Axtmann József acélmetszetét vették alapul, amely Barabás Miklós rajzát örökítette meg 1859-ben. Szintén fekete-fehér színben nyomták és ugyancsak 2 forint az ára a HAFNIA bélyegkiállítás alkalmából forgalomba került carte maximum levelezőlapnak, amely a dán főváros kikötőjében látható, világszerte ismert. ..A kis sellő" c. szőléH ■ rbt ábrázolja... forintos szinesikét , peslapot használhatnak a gyűjtők a Korányi Frigyes utc. és, pulmonológiai intézet 75. évfordulójára kiadásra kerülő bélyeghez, a budakeszi szanatórium parkrészletének és a tudós orvos mellszobrának képével. Értesülésünk szerint lesz színes művészlap a mohácsi csata évfordulójára emlékező blokkhoz, megjelenik szintén színesben a Tiziano-évfordulóra kiadott, a Flóra c. festményt ábrázoló képeslap is. Az idegenforgalmi blokkhoz ugyancsak két színes művészlapot bocsátanak a gyűjtők rendelkezésére. A hortobágyi nemzeti park védett madárvilágát bemutató, hét értéket tartalmazó sorozathoz, amelynek megjelenési időpontja még nem ismeretes. Gál Ferenc eredeti rajzai kerülnek képeslapokra is — fekete-fehér színben, 2—2 forintos árban. FINNORSZÁGBÓL ÉRKEZETT 700 esztendős az idén a Turku városában levő dóm káptalani intézménye. 600 esztendővel ezelőtt Turkuban alapították az első káptalani iskolát, ezt számítják a finn oktatás alapításának is. A kettős jubileum tiszteletére 0.80 mk névértékű, finn és latin feliratos emblémás bélyeg került kibocsátásra. Hugó Alvar Henrik Aalto (1890— 1976) nevét világszerte ismerik, mivel nemcsak a híres Finlandia palota tervezője vált, hanem a finn és a nemzetközi modern építőművészet egyik kimagasló egyénisége is. Arcképe és napjainkban is legjelentősebb alkotásának képe került 0.80 kik névértékű emlékbélyegre. KULTURÁLIS KIADVÁNYOK BELGIUMBÓL Négy bélyeg jelnt meg a legújabb belga kulturális sorozatban. 5 frankos bélyegen Charles Bernard (1875—1961) portréja szerepel, aki maga is lelkes filatelista volt. Ugyancsak 5 frankos bélyegen ismerhetjük meg a sorozatban Toussaint van Boelaere (1875—1974) — eredeti nevén Fernand Victor Toussaint — arcképét. Impresszionista stílusú prózai alkotásai éppúgy ismertté tették nevét, mint újságírói és szerkesztői tevékenysége. Joachim le Patinier-nak (1470—1524). Dürer barátjának egyik értékes alkotását ábrázolja a sorozatnak az a 6,50 frankos bélyege, amellyel az 1954-ben létesített Charles Plisnier alapítvány célkitűzéseit népszerűsítik. A németalföldi kultúra érdekében igen aktív munkát végző Beschaafde Omgangstaal nevet viselő szervezetet negyedszázaddal ezelőtt hívták életre. A jubileumról az idősebb Pieter Breughel egyik klasszikus festményének reprodukciójával emlékeztek meg, ugyancsak 650 frankos bélyegen. Az ifjúsági bélyeggyűjtésnek és az ifjúsági zenekedvelők tevékenységének együttes propagandába a Willem Cornells festményét bemutató, 4.50 frankos bélyeg. Péntek Gyula