Magyar Nemzet, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-19 / 246. szám

Magyar Nemzet A köz életébenmeghatározás nehézségei Ha felületesen kezelnénk a címadó fogalmat — közélet —, Hadas János aligha beszélhetne a témáról. A köz életét természetesen nem szűkítjük le a különféle tisztségviselők körére, inkább a lehető legszélesebben értelmezzük, így mindenképpen érdekes, amit Hadas János mond. Érdeklődő ember lévén, ugyanis mindenre figyel, ami körülötte történik. Következésképpen magától értetődik, hogy a Műszaki Szakértői Intézet vezetőjének jócskán akadnak gondolatai a köz életéről is. — A földi halandók korántsem egyformák — nehezen foglalhatók egységes kategóriákba. A társadalmi cselekvés témájában talán Dávid Riesmann tipológiája jár a legközelebb a valósághoz. A magányos tömeg című könyvében beszél a belsőleg és a külsőleg orientált emberekről. Az előbbiek többnyire kis közösségekben nőnek föl, ismerik meg azokat az értékeket, amelyek később merev iránytűül szolgálnak számukra a gyakorlatban. A külsőleg orientált embernél nincs iránytű, mindig a pillanatnyi helyzet diktálta előnyök és hátrányok figyelembevételével határoz, ha döntenie kell. Az ideális természetesen a kettő ötvözete, vagyis a szintézis, amely alapján valaki egy adott konfliktust a belső normarendszer és a külső ellenőrzés megszabta módon kíván feloldani. A közéletiségre legutóbb egy pedagógus próbált megfelelő definíciót találni. Hangsúlyozta azonban, hogy az általa felsorolt jegyek — cél, kötelezettségvállalás, felelősség — nem biztos, hogy pontosan kifejezik a fogalom jellemzőit. — Néhány esztendővel ezelőtt valamelyik fórumon a közgondolkodásról vitatkoztunk. A hosszúra nyúlt tanácskozás vége felé kértem szót, és sikertelen kísérletet tettem a közgondolkodás meghatározására. Ha gondolkodás — érveltem —, a tudathoz lehet köze, kérdéses tehát, hogy annak egyéni vagy közösségi formájához. Inkább az előbbihez — folytattam —, így pedig aligha definálható a fogalom, lévén az emberi tudat kategorizálhatatlan — legalábbis a tartalmak szerint. A közéletiséggel is úgy vagyok, hogy inkább érzem, mint tudom, mit jelent. A munkához kapcsolható .A gyerekeknél ez a fogalom csak később jelenik meg a tudatban, akkor, amikor valamilyen feladat szükségessé teszi a megfogalmazást. Vagyis a munka. Ehhez kapcsolható leginkább a közéletiség, sőt megkockáztathatjuk, hogy elválaszthatatlan tőle. És ez esetben munka alatt nem csupán a kenyérkereső foglalkozást értjük, hanem minden, a közért végzett cselekedetet. Ha a gyerek feladatot kap, amelyet a többiekért, esetleg a többiekkel együtt kell elvégeznie, elméjében megjelenik a kollektivitás. Természetesen a korának és élete addigi előtörténetének megfelelő szinten. . . Jómagam valósággal belecsöppentem a közéletbe, mégpedig a környezetem meghatározta módon. A háború után iskolánkban alaposan leromlott fizikaszertár segítette, azaz segítette volna az oktatást. Műszaki érdeklődésű lévén, szóltam néhány társamnak és kijavítottuk amit csak tudtunk. Ad hoc jellegű cselekedet volt ez, pontosan körülhatárolható kezdettel és véggel. De volt áttekinthető feladat, amely egyértelműen megszabta a tennivalókat. És ebben lehet a lényeg. A feladatban. Pontosabban érthetőségében, értelmességében és körülhatárolhatóságában. Megfoghatatlan távoli, szinte elérhetetlen célokért csak aligásig mozgósíthatók az emberek. Olyan ez, mint Cincinnatus példája a római történelemben. Vetett, szántott kis földjén, aztán hívták, hogy verje ki az ellenséget. Ment és diadalt aratott. A győzelem után aztán ismét visszatért otthonába, és művelte a földet élete végéig. Érzésem szerint a cincinnatusi mozzanat lényeges a közéletiségről szólva. Aóossz jó lék és az egyén Persze a munka felnőttkorban lehet a legfőbb rendező elv a kollektív tevékenységnél. Senki sem vitatja, hogy a társadalmi munkamegoszlás jelenlegi szintjén csupán nagyobb összefüggésekben látható és láttatható az együttes küzdelem. A mammut legyőzésénél vagy a faekés földművelésnél az egymásrautaltság érzése szinte kézzelfogható volt. Manapság a nemzet az az egység, amelyen értékelhetően lemérhető a gazdasági-társadalmi fejlődés egyegy mozzanata. Meglehet nézőpont kérdése az egész, ám szerintem nem a legjobb, hogy többnyire csak az együttes eredményt, kizárólag az összjátékot értékeljük. Az embereknek szükségük van rá, hogy tiszta képet kapjanak tetteikről, főként, ha a többiekért tevékenykednek. A közéletiségben az egyéni munkán is hangsúly van — a meggyőzésnél is ikszet vagy ipszilont kívánjuk orientálni —, lett légyen az együttes értékelés a látványosabb. Hasonló a helyzet, mint a különféle irányelvek esetében. A központi megfogalmazás ugyanis szükségszerűen általánosít, hiszen érvénye a lehető legszélesebb. A lebontásnál aztán a különféle dokumentumokban nem ritkán szó szerint megismétlik az elvet, egy fikarcnyit sem módosítanak rajta. Pedig ha a célnak megfelelően történik a lebontás, a legalsó szinten ott kell lennie az egyes embernek szánt feladatoknak — jogoknak és kötelességeknek egyaránt. Kérdés lehet, hogy a társadalom melyik szférájába sorolható a közélet. Valószínűnek tetszik, hogy mindenképpen elhatárolandó az állami élettől — funkciója és létezési formája is eltér tőle. Mindezek ellenére van kapcsolat közöttük, csak az vázolható fel nehezen, hogy hol is található az a bizonyos érintkezési felület. A találkozás leginkább azoknál a formáknál képzelhető el, amelyek segítségével az állam kapcsolatot tart polgáraival. Itt lelhetünk rá az állami élet közéleti elemére a legkézenfekvőbben. A valóság persze gyakorta megcáfolja az okoskodást, hiszen ha felütjük akármelyik napilapunknak a közélet híreiről beszámoló rovatát, kiderül: az ott közötieknek nincs sok közük a fent vázolt viszonyokhoz. Elutazások, érkezések, fogadások szerepelnek ott, olyan események tehát, amelyek eszünkbe sem jutnak, ha a közéletiségre gondolunk. Hogy a fórumok mennyire lényegesek, arról már esett szó az előzőekben. Korántsem mindegy azonban, hogy a különböző szervezetek mennyire képesek eredményesen képviselni a létező érdekeket, teremtenek-e valóságos színpadot a közélet szereplőinek. Előfordulhat, hogy a célja szerint nem éppen az érdekképviseletre alakult szervezet is ágálni, harcolni kezd tagjaiért. Például ha a cselekvésre rendelt közösség tehetetlenné válik. Szerepvállalás . Elnökségi tagja vagyok a Gépipari Tudományos Egyesületnek. Ez a szervezet tisztán a tudományos tevékenység szolgálatára alakult. A GTE tagjai sorába akárki beléphet, aki csak érdekelt az adott szakmában. Mérnökök, üzemmérnökök, technikusok, sőt még az újítómozgalomban kiválót nyújtó szakmunkások is tagjai az egyesületnek. Ugyanakkor korántsem kizárt, hogy az egyes rétegeknek — például a mérnököknek vagy a technikusoknak — valamiféle sajátos gonddal kell megküzdeniük. Nemrégiben például a GTE a vasasszakszervezettel közösen belefogott egy felmérésbe, amely a mérnökök életmódját vizsgálja meg. Az egyesület tehát — önkéntesen, a szükségletelvtől vezettetve — átvett bizonyos államinak nevezhető funkciókat vagy máshol tartalmatlannak bizonyult szerepeket. Mert hogy a felmérésre, pontosabban a végeredményére szükség van, azt senki sem vitatja. Más oldalról nézve a jelenséget, úgy is fogalmazhatnék, hogy egy, a tudomány művelésére alakult szervezet egyúttal az érdekvédelmet is szolgálhatja. Teheti, mert esetünkben például a vasasszakszervezetben olyan támogatóra találtunk, amely közreműködést engedett az érdekvédelem gyakorlásában. Ahány ház, annyi szokás. Van, ahol a munkatársak a nyolc óra eltelte után is gyakorta összejönnek, szívesen vannak együtt a hivatalon, a gyáron kívül is. Máshol pedig reggelig sohasem látják egymást a kollégák. Hogy melyik a jobb, lehetetlen eldönteni. Számtalan tényező befolyásolhatja a kialakult helyzetet. A többi között az ott dolgozók személyisége és az oly sokat emlegetett munkahelyi légkör. — Elvem szerint a munkahelynek többnek kell lennie a munka színhelyénél. Nálunk például az arra illetékesek figyelemmel kísérik az alkalmazónak tudományos előrehaladását, ösztönzik őket a publikálásra, a többiekért cselekvésre. Nem a magánéletükre kíváncsiak, inkább az intézetnek hasznos energiák feltétlen lekötésére törekszenek. Hitem szerint, ez így természetes. Az efféle kötelességeken túli ténykedések egyébként — mint a közéletiség akármelyik formája — kompenzálja a társadalomban és a munkahelyeken egyaránt fellelhető magas fokú strukturáltságot, a pozíciók szükségszerűen kialakított lépcsőit. A dolog másik indoka — ami például ránk szakértőkre egyértelműen vonatkozik — az értelmiség társadalmi szerepével függ össze. Ez a réteg ugyanis ideálisan, automatikusan kapcsolódik a közélethez, már csak amiatt is, hogy a társadalmi juttatások az egyén erejét felülmúlóan segítettek abban, hogy egyáltalán értelmiségi lehessen a mérnök, a jogász, az orvos vagy a tanár. , Hadas János befejezésül sajnálkozva ismétli meg önmagát. — A közéletiséget aligha tudnám pontosan, érthetően definiálni. Amit elmondtam, annak sűrítve, de mindenképpen szerepelnie kellene benne. A meghatározásnak viszont lényege a tömörség ... Malonyai Péter Ne névtelenül Párhuzamosan azzal a természetes igényünkkel, amely szerint mind gyakrabban van szükség a környezetünkben, lakásunkban jelentkező hibák kijavítására, növekszik a panaszok száma is. A tanácsok illetékes osztályai, a rendőrség, de az újságok, a rádió és a televízió szerkesztői is bizonyíthatják: az utóbbi időben egyre többen jelentik be, hogy miként csapták be őket az elromlott berendezések helyrehozására, a lakásaik megszépítésére vállalkozó úgynevezett szakemberek. Amikor azután az egyes ügyeket megvizsgálják, sokszor kiderül, hogy a kisiparosként jelentkező egyénnek nincs, esetleg soha nem is volt iparigazolványa, szakértelme néha csak néhány általánosan ismert művelet alkalmazásáig terjed. Az előleg kéréséhez azonban annál jobban ért és gondosan ügyel arra, hogy mindig ő legyen birtokon belül, tehát ő tartozzon akifizetett munka elvégzésével és ne fordítva. Ennek a tartozásnak kiegyenlítésére azután igen gyakran soha nem kerül sor és amikor a rászedett megbízók a pénzük után futnak, rájönnek, hogy azt nem lehet behajtani. Esetleg az állítólagos „iparost” sem találják. Mindebben azonban a magunk hiszékenysége is ■részes. Csodálatos, hogy egyesek milyen könnyedén bíznak vadidegen emberekre nehezen megkeresett súlyos ezreket vagy tízezreket — a ,,Kék fény” erről szinte megmagyarázhatatlan példákkal szolgált. Állandóan találkozunk olyan esetekkel, amelyeknél ugyancsak helyesebb volna több óvatosság. Egyetlen, találomra kiválasztott nap újsághirdetéseit böngészve a javításra, szolgáltatás elvégzésére jelentkezők között 34 olyat találtam, aki nevét nem közli, csak telefonszámot ad meg, 12 további hirdető pedig nemes szerénységgel a „kisiparos” megjelölés mögé húzódik, és mindössze 12 írja ki a nevét. Elgondolkoztató arány ez, ha a hirdetés feladója annyira titokban tartja előttem a nevét, miként ajándékozzam meg én bizalmammal és pénzzel ama bizonyos ismeretlent ... Azt hiszem, hogy becsületes munkára vállalkozó és azt el is végző iparosembernek nincsen oka nevét elhallgatni. Ellenkezőleg: az az érdeke, hogy azt megismerjék, tovább adják, tehát újabb megbízásokhoz jusson. A névtelenségbe burkolózás tehát mindenesetre gyanút kelthet, ha talán nem is mindig indokolt. Ezt jó volna szemünk előtt tartanunk már akkor, amikor egy-egy hiba kijavításával valakit megbízunk. És akkor bizonyára lényegesen csökkenne az utólagos panaszok száma. Kemény István Cyertyát, mécsest VÁSÁROLJA MEG ELŐRE A HÁZTARTÁSI BOLTOKBAN, mert a helyszínen csak a Rákoskeresztúri és a Farkasréti temetőnél árusítunk október 30—31-én és november 1-én Lakótelepítés Szóra sem érdemes dolgok örültünk nagyon, valamennyien. A kelenföldi társbérletből érkezők, a kispesti szoba-konyhából ideköltözők, az albérletből albérletbe, vándorlók, a kényszerű szülői együttéléstől megszabadulók. Mindahányan, akik több éves várakozás után szépbe, kényelmesbe költöztünk. És örülünk ma is, fél év után. Ám örömünkbe — miként „jó bolti szokásként” borba, tejbe a víz — közben üröm is vegyült. Apró, amolyan szóra sem érdemes ürömök. Mindennaposak. A költözködésnél kezdődött. Az ajtónál még jól haladtak a dolgok, azaz hogy a bútorszállítók, és kisebb horzsolások árán a birkózóváll-szélességű előszobafolyosó tapétája is megúszta a bútorok érkezését. Legelőször az a tétel dőlt meg, hogy egy szobának négy fala van. Új nagyszobánkban az egyik oldalon nagy ablak és erkélyajtó, mellette dupla üvegajtó vezet át az egyik félszobába, a harmadik falon egyszárnyas ajtó nyílik a másik félszobába. A negyedik falról már igazán semmi rosszat nem mondhatok, fal a javából. Ágy állhat mellette, polc kerülhet rá, kép akasztható fel. Annál kevésbé értettük, miért kellett az amúgy is kevés falfelületből még kevesebbet csinálni, egy apró ötlettel: a fűtőtestek, leleményes elhelyezésével. A praktikusan keskeny lemezradiátor első ránézésre is arra a méternél rövidebb falszakaszra kívánkozott volna, amely az erkélyajtó mellett üresen kínálja magát. Nincs oly parányi bútor, amely elférne itt. Az építők azonban jobbnak találták a duplaajtó melletti falat. Kis szekrény, fotel, állólámpa, tehát nézhetett más sarok után. S hogy ez a megoldás korántsem a véletlen, hanem tudatos tervezés műve, arra a két félszoba szolgált bizonyítékul. A keskeny és alig 35 centiméter hosszú radiátorokkal itt is „értékes falfelületeket” csonkítottak ieg. A garanciális javításokról készített listára is a legtalálóbb az „apró hibák jegyzéke” elnevezés. Semmi igazán látványosat nem sikerült felfedezni: minden ajtó és ablaktábla a helyén volt, a tűzhelyen ott „kerekedett” valamennyi gázrózsa. Csakhogy az ajtó és az ajtófélfa közötti réseken ki-be hatolhatott fény és levegő, az ablakok kilincsei harmadnapra felmondták a szolgálatot s a fekete gumiszegély pajkosan libegett a falak mentén. Végül is örülünk. S az ürömök? Hol nincsenek ilyen apróságok? Az új épületek közötti egyhangúságot az a kis busz törte meg, amely féloldalra dőlve szomorkodott az út mentén. A gyerekek hamar pártfogásukba vették. S mivel homokozós játszóteret, facölöpös erődítményt, alumínium mászórakétát csak későbbre „ígért” a telep építési terve, a kipukkadt, leeresztett, út szélére lökött busz lett a központ. A Vár Tetején vetették meg babájuk ágyát a kislányok, innnen dobálták kavicsokkal a kijelölt célpontot a fiúk, s szívesen szabadultak meg tövénél „terhüktől” esténként az egész napos tapétanézésre kárhoztatott környékbeli szobakutyák. A busz környékénél alkalmasabb centrumot keresve sem találhattak volna a kicsinyek. Környékén ezerszámra hevert mindaz, ami egy elemes autóhoz, járó- és siróbabákhoz, kunkori farkú szőrkutyusokhoz szokott városi kisgyerek fantáziáját azonnal lángra gyújtja. De volt itt még hullámlemez méterszámra, repedt csövek garmadája, fel nem használt, kettéhasadt ablaküveg, lim és lom, kis csavar és nagy vödör, lyukas hordó, cementeszsák, palló, deszka, fakalapács, rács és tégla, rozsdás szög. És a tócsák, eső után, langyosan és hívogatva, kis hajóknak tengerül szolgálva, kisfiúknak kapitányságot ígérve. Kétségtelen, szépítgetni kár is volna, mi, felnőtt panel-lakótelepesek rugalmatlanabbak vagyunk. A gyermeki paradicsom „szépségét” mi nem kívántuk, inkább fűvel és virággal benőve láttuk — álmainkban. Ám hogy a képzelet valósággá lenni késett, reálisabb vágynak tűnvén, a járda készültét lestük szorongva. A beköltözés után nemsokára megjelent egy csöppnyi gárda, s szakavatott munkáskézzel nekilátott aszfaltozni. A szemközti magasház előtt rövidesen kanyargott is a betonszalag. Aztán elmentek. Hónapok múltán újra megjelentek. Közeli érkezésüket már napokkal előbb jelezte a sóderhalmaz, és a gúlába rakott kockakövek. És egy fúrógép. S egy szép nyári hajnalban felbőgött a motor és a fúrógép rázkódva, berregve munkához látott. Hörgött, sivított, de ellenállhatatlanul nyomult a föld mélye felé Törte... a s nemrég aszfaltozott járdát. Aztán csend lett. A munkások eltűntek, de a lakók nem tudtak igazán örülni visszanyert nyugalmuknak, sőt aggódva konstatálták az útépítők váratlan távozását. Házuktól újra földút vitt az úttestig, néhol aszfaltdarabokból készítet akadályok nehezítették a terepet. Így múlt el egy hét Akkor újra beköszöntöttek a járdacsinálók és nekifogtak a „újjáépítésnek”. Egy hétig dolgoztak szakadatlan, nap, két, két és fél órát, teherautóra rakták az aszfaltdarabokat, kikövezték a sétány szélét, földet szórtak a közepébe, majd távoztak. A lakók már nem aggódtak tudták, egy hét után kipihenve, frissen és jókedvűen ismét felveszik majd a munkát. így is lett Betonból alapot készítettek, s újabb hét szünet után egy nyári éjszakán lámpákkal felszerelve megjelent a derék csapat, és éjjel ide, éjjel oda, aszfalt került a döngölt földre. Az utolsó négy ház előtt már elfogyott a muníció, ám sebaj. Nem telik bele egy hét, szavam rá, elkészül a még hiányzó 200 méter is. Javorniczky István 1 A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete a nagytétényi gázrobbanás ügyében A Legfelsőbb Bíróságon kedden született jogerős ítélet a nagytétényi gázrobbanás ügyében. Elutasítva a vádlott és a védő enyhítési kérelmét, a bíróság jóváhagyta a Fővárosi Bíróság ítéletét. Karakas Bélát foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetésért és a társadalmi tulajdonban különösen nagy kárt okozó rongálás vétségéért négyévi szabadságvesztésre ítélte és három évre eltiltotta a vezető szerelői foglalkozástól. Mint emlékezetes, tavaly szeptember 14-én a XXII. kerületi Bartók Béla úti lakótelepen röviddel a műszaki átadás befejezése előtt, felrobbant és összedőlt egy új általános iskola. Három pedagógus esett áldozatul, öten súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek meg. Több mint nyolcmillió forintos kár keletkezett. Az ítélet szerint a tragédiáért gondatlan magatartásával a Budapesti Lakásépítő Vállalat vezető szerelője, Karakas Béla hibáztatható. Azért, mert súlyosan megsértve a biztonsági előírásokat, két beosztottjával megbontatta a hálózatot, annak reményében, hogy ezzel a kazánok másnapra tervezett átadását meggyorsíthatja, s tisztítást végeztetett. (A Gázművek már átvette, bekapcsolta a hálózatba az épületet, s a vezetékhez szakemberein kívül senki sem nyúlhatott volna.) A súlyos szerencsétlenség azért következett be, mert a csőből nem levegő, hanem több mint 20 percen át gáz áramlott ki. A biztonsági követelmények megszegése miatt súlyosan megsérültek a szerelők is.