Magyar Nemzet, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-03 / 102. szám
Simléléi ipari és ipari vidékig Egy már-már mindennapos riporfókép: vadonatúj gyár, kisvárosban. Egy alig négy-öt éve Budapestről kitelepített üzemrész helyén épült. Odabenn a legmodernebb gépek zakatolnak. Már megszokott képek: farmernadrágokat varr egy fiatalasszony, aki néhány éve még csak falusi háziasszony volt, gumiabroncsot vulkanizál egy fiatalember, aki szinte még tegnap legföljebb elvándorlás-terveken töprenghetett. Tenyerén mutatja a tévékamerának a falusi műszergyár műszerésze azt a picike alkatrészt, amelyből évente ennyit meg ennyit exportálnak, ennyi meg ennyi millióért, ha megszokja is az ember, örül neki. Végre látni már, mondja, az egészséges ipartelepítés eredményeit. Végre nem Budapest-ország Magyarország. Sokféle kényszer műve is, hogy decentralizálódiik az ipar, hogy az új ipar vidéki ipar, de egy egész nép fejlődését szolgáló politikai okosságé is. Gondoskodásé. A közeli ezredfordulókor statisztikák sokasága fogja dicsérni ezt a politikát: a lakóhely-változtatásoké, az urbanizációé, életszínvonalé, az átlagos képzettségi és műveltségi színvonalé is, nemcsak a termelési eredmények területi bontásáé. Dicsérhesse majd lehetőleg épp az átlagos képzettségi és műveltségi színvonalstatisztikája, és épp ez majd területek, megyék és járások szerint részletezve, a fejlődést. És hogy dicsérhesse, de igazán, azért van mit tenni. Az a fiatalasszony, aki farmernadrágokat varr, betanított gépmunkás. Vezetőinek, irányítóinak többsége, a legjobban minősített szakmunkások többsége nem az ő falujából, községéből, kisvárosából való. Az az exportalkatrészt gyártó műszerész már a megyeszékhely technikumában tanulta meg a szakmáját, és szőkébb hazájában helyezkedett el, és örült, hogy odament a gyár, helybe. De az anyagyárból, Pestről, naponta kijár reggel, este hazajár Pestre az anyagyárig egy nagy autóbusz, s azon jár munkába és haza a gyár szinte összes vezetője, művezetője, legjobban minősített szakmunkása. Aki gumiabroncsot vulkanizál, az betanított munkás. Szakmunkács-csoportvezetője a fővárosból települt oda, családostul, új lakásba, a lehető jegkedve-zobb életszínvonal-ajánlatot elfogadva, azt az életszínvonalat meg is kapva. Egy iparág most épülő legújabb gyárának — két éve épül, két év múlva kezd termelni — most toborozzák a törzsi gárdáját. Az iparág többi gyárából toborozzák a veze- tőket, művezetőket, legjob-ban minősített szakmunkásokat. A lehető legkedve- több életszínvonal-ajánlat- tal, nagy fizetéssel, új lakkással. Abban a legújabb gyárban majd sok-sok hely-béli és környező községekbe való munkás kap munkát. Csak épp a gyári munkaerő-statisztika azt mutatja majd, hogy a vezetők és a képzettek többsége odatelepült — vagy gyári autóbuszon jár be messziről —, a helybeliek túlnyomó többsége viszont segédmunkás, betanított munkás, gépkezelő, anyagmozgató. Kényszerűségből is alakul ez így. Számos esetben eleinte nem is lehetséges ez másképp. Ahol egy ipari tevékenység megtelepül, ott nincs még, aki ahhoz az iparhoz ért. Azt a munkaerőcsapatot, amelyért az az ipar odatelepül, meg kell tanítani arra az iparra. És az esetektöbbségében eleve csak úgy**értelmes és gyakorlatias a fölkészülés, ha a tanulatlanokat az új gyárban nevelik ipari munkássá. Csak épp jobban kellene mégis figyelni a munkaerőstatisztikákra, amelyek megmondják, ki honnan jött, és kiből mi lett? Hány az a helybéli, akit csak betanítanak, de meg nem? Ki nem lesz legjobban minősített szakmunkás, művezető, vezető? Kényszerű gyári autóbuszok az élitbuszok, az újféle ingázók buszai. És ingázni így, a Ekeo-voltai.o, sokhoz képest fordítva is rossz. De meg lehet szokni. Ez az ingázás jól fizet, a busz a legjava munkahelyekre visz. Hanem az, aki egy új vidéki gyárban egy legjava munkahely szintjéig szeretne tanulni, fejlődni, csak egy ideig fogadja és látja szívesen az ingázó vezetőket. És ha valahol négyöt év alatt épül meg egy új gyár, akkor nem igazán jó a vezető- és szakmunkásalapgárdát az ipar többi gyárából toborozni. A toborzó ajánlat javai — új lakás, nagy fizetés, jó pozíció, gyári bölcsőde, a házastársnak is munkahely — a toborzottat fölemelik, azt a helybelit viszont, aki csak egy-két évig szeretne segédmunkás, betanított gépmunkás lenni, kedvtelenné teszik. Jobb volna ilyen esetben az új helyen toborozni értelmes alkalmas fiatalokat, négy-öt év alatt a többi gyárban nevelni belőlük jó szakembert, aztán mindenestül nekik odaadni az új gyárat. Nem elég a vidéki ipar: ipari társadalom vidéke kell. Nem elég az ipari munkahely, az ipari kultúrálódás perspektívája is kell. Sok esetben vagy nem lehet, vagy célszerűtlen-gyakorlatiatlan volna elsőre, mindenáron megvalósítani ezt. De sok az olyan eset, amelyben nagy gonddal kellene figyelni a munkaerőstatisztikák holnapi, holnaputáni, várható adataira. Az ezredforduló statisztikái hangosabban fogják dicsérni az egész népért is szorgalmazott ipartelepítési politikát, ha mindenütt az lesz a törekvés, hogy mielőbb a maga vidékéé, az ottaniaké legyen az az új ipar, mindenestül. Bor Ambrus A* SZEKI* főtitkára interjút adott a Vorwurstnak A Vorwarst, a Német Szociáldemokrata Párt hetilapja interjút közöl Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP főtitkárával, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökével NSZK-beli látogatása alkalmából. Fontos szerződések Brezsnyev emlékeztetett az 1970 augusztusában, Moszkvában aláírt szovjet—nyugatnémet szerződésre, amely a szovjet vezető megítélése szerint a feszültség enyhülésének egyik sarkköve lett. Azóta hosszú utat tettek meg az enyhülés útján, az NSZK fontos szerződéseket kötött Lengyelországgal, ,az NDK-val és Csehszlovákiával. Minőségileg magasabb szintre emelkedtek a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok is. E gyümölcsöző kapcsolatok kialakításában és megerősítésében meghatározó szerepe volt a különböző szintű találkozóknak, mindenekelőtt a csúcstalálkozóknak, amelyek minden alkalommal új, pozitív mozzanatokkal gazdagítják a kapcsolatrendszert. Az NSZK-hoz fűződő kapcsolatok — mondotta Brezsnyev — szerves részét alkotják a Szovjetunió általános és lényegében az egész világra kiterjedő kapcsolatrendszerének, méghozzá igen fontos részét, amelytől nagymértékben függ az egész európai helyzet, s amely érzékeny mutatója a nemzetközi enyhülés, az európai és Európán túli békés egymás melletti élés helyzetének. Brezsnyev utalt arra, hogy a két ország kapcsolataiban vannak nehézségek is, amelyek mindenekelőtt abból az objektív tényből fakadnak, hogy a két ország különböző társadalmi rendszerű. Egyéb nehézségek is előfordulnak, s ezeket azoknak az erőknek a céltuda tír: Béké,..o. vérkovits ser Küszöbönálló bonni látogatása előtt ...... 11 111 —■ — ■ ■ " Leonyid Brezsnyev nyilatkozott a Szovjetunió és az NSZK kapcsolatairól A külpolitikai helyzet A SALT kérdéseiről nyilatkozott a CBS amerikai tévétársaságnak Cyrus Vance külügyminiszter, s a fegyverzetkor létezési tárgyalások folyamatosságát, hangsúlyozta. Leonyid Brezsnyevre hivatkozott, amikor kijelentette, hogy mindkét országnak további erőfeszítéseket kell tennie a megbeszélések sikeréért. A tanácskozások — mint a State Department vezetője elmondta — Genfijén folytatódnak, majd május végén, az ENSZ-közgyűlés leszerelési ülésszakán találkozik ismét Andrej Gromikoval. A közel-keleti diplomáciai eszmecseréknek egy része is Washingtonhoz kötődött az elmúltnapokban. Dajan izraeli külügyminiszter után Beáii kormányfő szintén az Egyesült Államokba látogatott, ahol tanácskozott Carter elnökkel. A tárgyalások hangnemére csupán a nyilatkozatokból lehet következtetni. Cárter az Izrael fennállásának 30. évfordulóján rendezett fogadáson úgy fogalmazott, hogy ,,az Egyesült Államok Izrael iránti mély barátsága és szövetsége sohasem fog meginogni” Begin Washingtonból Los Angelesbe tartva a repülőgépen megjegyezte, hogy a két ország kapcsolatainak a légköre kedvezőbb, s még frontáttörés is elképzelhető. Egyiptomban viszont megdöbbenést és nyugtalanságot keltett Carternek a The New York Timesben megjelent kijelentése, amely szerint ,,a tartós közelkeleti rendezés nem foglalja magában független palesztin állam alapítását a Jordán folyó megszállt nyugati partján”. Kamel egyiptomi külügyminiszter felkereste az amerikai nagykövetet, és országa mélységes nyugtalanságáról tájékoztatta. Hangoztatta hogy kormánya a közel-keleti válság lényeges elemének tekinti a palesztinai problémát. Ezzel kapcsolatban a Palesztinai Felszabadítási Szervezet is bírálta Carter nyilatkozatát. A PFSZ Washingtonban egyébként tájékoztató irodát nyitott, hogy ismertesse a kormánytisztviselőkkel a palesztin álláspontot. Dajan az ABC amerikai tévéhálózatban adott interjút és azt fejtegette, hogy Izrael jelenleg nem tervezi csapatainak r vorkisa,Ciszjaalanáiól. Foglalkozik azonban a gondoláit..., hogy ötéves tervet terjeszt a vele összeütközésben álló arab országok elé. Izrael megengedné a palesztin menekülteknek, hogy letelepedjenek a Jordán folyó nyugati partján és a gázai övezetben, de mindkét megszállt területen továbbra is fenntartaná az izraeli csapatok jelenlétét. A Dél-Libanonba behatolt izraeli erők vasárnap befejezték visszavonulásuk harmadik szakaszát, továbbra is fennhatóságuk alatt maradt mintegy hét-tíz kilométeres sáv a határ mentén. Waldheim ENSZ- főtitkár kérte a Biztonsági Tanácsot, hogy emelje négyezerről hatezerre a Dél-Libanonban ideiglenesen állomásozó haderők létszámát. Olaszországban a helyzet változatlan, így is jellemezhetnénk a több hete tartó állapotot, Aldo Moro fogva tartásának az időszakát, s a „Vörös Brigádok” újabb követeléseit. A kereszténydemokrata politikus legutóbbi levelét szombaton tették közzé, azóta a családját telefonon ismét ultimátumról tájékoztatták, most sem lehet tudni viszont, hogy a közlés hiteles volt-e, vagy sem. A kereszténydemokraták hétfő este hosszasan tanácskoztak, de nem foglaltak állást az üggyel kapcsolatban. Elhatározták, hogy a szocialisták és a kommunisták meghallgatása után kikérik a köztársaságiak és a szociáldemokraták véleményét is. Andreotti kormányfő és Zarcagnini, a DC főtitkára háromnegyed órán át tárgyalt Berlinguerrel, az OKP vezetőjével. Londonban politikai körökben vihart kavart Sir Neil Cameron légimarsallnak a,brit vezérkari főnöknek Kínában elmondott beszéde, amelyben ,,a két ország közös ellenségének” nevezte a Szovjetuniót. Callaghan elhatárolta magát. Ower, külügyminiszter védelmébe vette Cameront, úgy vélekedett, hogy a beszéd „nem idegeníti el a Szovjetuniót Angliától”, a munkáspárti baloldal viszont a vezérkari főnök leváltását és haladéktalanul kormánynyilatkozatot követel. A Pravda ezzel kapcsolatban azt írta, hogy az egész ügy szót sem érdemelne, ha Cameron nem az angol kormányt képviselné. A lap szerint a hivatalos szerveknek magyarázatot kell adniuk. tos tevékenysége idézi elő, amelyek agresszívan viszonyulnak a szocializmushoz, s a „hidegháborús” korszak feltámasztásáról álmodoznak. Arra a kérdésre válaszolva, vajon a szovjet—nyugatnémet üzleti kapcsolatok elérték-e „a tetőt”, Brezsnyev határozott nemmel válaszolt. Az enyhülés kérdései Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen lehetőségeket lát az európai enyhülés folytatását szolgáló konkrét lépésekben, az SZKP KB főtitkára rámutatott, hogy a Szovjetunió a katonai enyhülést előirányzó intézkedések egész platformját terjesztette elő. Kedvezően fogadták Nyugaton a környezetvédelem, a kereskedelem és az energetika területein való együttműködés kérdéseinek tisztázására összehívandó európai kongresszusok szovjet tervezetét is. Rá lehetne térni tehát a gyakorlati,lépésekre, a nyugati partnerek azonban sajnálatos módon bizonytalanságot és következetlenséget tanúsítanak ezekben a kérdésekben. Nyugat-Berlin kérdéséről a szovjet vezető megállapította: a vaeista vagyunk, hogy Nyugat-Berlin ne maradjon fehér folt az európai enyhülés térképén. Egyelőre azonban még ágaikban kerülünk szembe olyan kísérletekkel, hogy megkerüljék a négy hatalmi megállapodást." Egyes akciók arról árulkodnak, hogy vannak, akik egyáltalán nem óhajtják tudomásul venni: ez a város nem része az NSZK-nak. Mindez pedig ellentétes az enyhülés szellemével, bonyolítja a nemzetközi helyzetet. A nyugatnémet hetilap tudósítója utalt azokra az NSZK- ben aggodalmakra amelyek szerint a Szovjetunió állítólag tovább növeli katonai potenciálját. Leonyid Brezsnyev ezeket az állításokat tendenciózusoknak és félrevezetőiknek minősítette. Hangoztatta, hogyha Szovjetunió már több éve nem bővíti és nem növeli fegyveres erőit Közép-Európában, vagyis abban a térségbem, amelyre a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások vonatkoznak. Nem helytállóak a szovjet „fölényről” hangoztatott állítások sem, hiszen Bécsben a felek hivatalosan kicserélték erre vonatkozó adataikat, amelyekből világosan kitűnik, hogy semmiféle „fölény” vagy „aránytalanság” nem létezik. Mindkét félnek hozzávetőleg 980 ezer főnyi hadserege állomásozik Közép-Európában. Természetes, hogy ez az egyensúly nem jelent teljes egyenlőséget, hisz a fegyveres erők struktúrája egymástól eltérő. A szovjet fegyveres erőknél például több rakétát helyeztek el a szárazföldi erőknél, a NATO-tömbnek a légierőknél van több atomtöltetű rakétája. Általánosságban azonban Európa egészét tekintve kétségkívül létezik katonai egyensúly. Ami ennek az egyensúlynak a szintjét illeti, mód van annak csökkentésére anélkül, hogy maga az egyensúly bármely irányban megbillenne. A Szovjetunió szilárdan meg van győződve e szintcsökkentés lehetőségéről és szükségességéről. Erniisnb volt Ami a globális erőviszonyokat illeti, a szovjet fegyveres erők összlétszáma távolról sem jelent a Nyugat számára bármiféle „katonai fenyegetést”, bár teljes mértékben elegendő ahhoz, hogy szükség esetén válaszcsapást, mérjenek az agresszorra, bárhol tartózkodjék is, Nyugaton vagy Keleten A stratégiai erők „hozzávetőleges paritása” áll fenn, s ez tette lehetővé a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti SALT-megállapodások aláírását. A szovjet haditengerészeti flottával összefüggésben Brezsnyev emlékeztetett, hogy az országnak több mint 40 ezer kilométeres tengeri határa van. A Szovjetunió létrehozta a maga óceáni flottáját, amely képes végrehajtani a ráháruló védelmi feladatokat, de erejét tekintve nem múlja felül a nyugati határnak flottáját, szerkezetét tekintve pedig egyértelműen védelmi jellegű.Leonyid Brezsnyev ismételten elutasította a szovjet háborús fenyegetésre és a Szovjetuniió állítólagos „agresszivitására” vonatkozó rágalmakat, s azt az állítást, hogy a Szovjetunió „első csapást" készül mérni a másik félre, s saját polgári védelmének erőteljes fejlesztésével kívánja elkerülni a megtorlást. A tények ilyen fejtetőre állításával kapcsolatban az SZKP főtitkára megállapította, hogy a Szovjetunió nem akar háborút és nem készül háborúra. Idegen tőle a nukleáris háború lehetséges perspektíváival kapcsolatos elmélkedés, amely szerint a polgári lakosság egy részének elpusztulása „elfogadhatónak” minősül. Egyáltalában nem lelkesítik azok a jóslások, amelyek Nyugaton hallhatók időnként, s amelyek szerint egy nukleáris világháborúban a föld lakosságának „mindössze 10 százaléka” pusztulna el. Az SZKP főtitkára emlékeztetett arra, hogy a háború utáni években a fegyverkezési hajsza mindenkor az „akció—ellenakció” elv alapján haladt előre. Mindenkor a Nyugat volt a kihívó fél, a Szovjetunió volt azt, amely kénytelen volt elfogadni a kihívást, és a fegyverkezési hajsza minden egyes újabb fordulóját az állítólagos „szovjet veszélyről” szóló kampányok előzték meg. Brezsnyev végezetül kijelentette, hogy a Szovjetunió bármely pillanatban kész megállapodást aláírni Pécsben a fegyveres erők és a fegyverzetek szintjének 5—fő—20, vagy akár 50 százalékos csökkentéséről. Ezt azonban becsületes módon kell végrehajtani, oly módon, hogy ne bontsák meg az erőviszonyokat, hogy ne származzék belőle előny az egyik fél és kár a másik fél számára. A rendkívüli leszerelési ülésszak előtt a Szovjetunió nyilatkozatot terjes/tel az ENSZ elé Netw Yorkból jelenti a TASZSZ. Az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakát előkészítő bizottság munkájának befejeztével a Szovjetunió küldöttsége nyilatkozatot terjesztett a világszervezet elé. Ebben a szovjet kur-