Magyar Nemzet, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-03 / 102. szám

4 A RÁDIÓ MELLETT A munka rangot ad A munkáról, de talán leggyakrabban aparaszti munkáról, oly sok fellengzős, elkoptatott, az elismerést lekezelően, hazug elérzékenyüléssel osztogató közhelyet hallottunk már, hogy magától értetődően némi gyanakvással kezdtük figyelni azt a műsort, amely ezt a címet viselte. ..A munka rangot ad." Ám az első mondatok után nyilvánvalóvá vált, hogy a Falurádió kerekasztal-beszélgetésének szerkesztője, Perjés Klára, és riportere, Búzás Andor, mit sem akart inkább elkerülni, mint a témához kapcsolódó ünnepélyes és semmitmondó fecsegést. Mai valóságunk nagyon is konkrét, nagyon is meggyőző metszete lett ez a félóra, mert olyan emberek ültek a stúdióban (kiemelkedő eredményt elért, de nem kiemelt helyzetű, nem különleges adottságú termelőszövetkezetek szocialista brigádvezetői), akik nap nap után a maguk bőrén érzik, valóban van-e rangja munkájuknak, s oly szókimondóak, önérzetesek, felkészültek és nyíltak, hogy a hallgató biztos lehet benne, azt is kertelés nélkül, egyenesen kimondanák, ha munkájuk nem kapná meg a rangját. Azon álmélkodni, hogy a mezőgazdasági munkával kapcsolatban is szakmunkásképzésről, újítási pályázatról, termelési értekezletről, három műszak beosztásáról, brigádöntudatról esett szó a kerekasztal mellett, még az átalakult falu viszonyaiban járatlan hallgatónak sem juthatott eszébe, hiszen e változások egy régóta tartó folyamat részei s a vele járó örömök épp úgy, mint a merőben újszerű problémák maguktól értetődőek, természetesek. Ami azonban még mindig (s talán egyre inkább) meglepetésekkel szolgálhat: a gondolkodásmód, a szemlélet gyökeres átalakulása. Ennek a beszélgetésben említett jelei közül csupán néhányat említve: a fiatalok tömeges elvándorlása, majdhogynem ,,menekülése” a paraszti munkától számos helyen megszűnt, sőt, vannak olyan szövetkezetek is, ahol már jóformán „sorban állnak”, hogy bekerülhessenek a modern mezőgazdasági nagyüzembe. De épp ily figyelmet érdemlő jelenség az is, ahogyan a szocialista brigádok az egyéni vagy a közösségi érdek elsőbbségének harcát vajúdják, egyelőre még korántsem az utóbbi fölényével, de már nem is az előbbi biztos diadalának jegyében. Nem kevésbé érdekes, korábban sosem tapasztalt tünet, hogy községek és szövetkezetek viszonyában mindinkább a milliós értékekgazdálkodó, korszerű nagyüzemmé fejlődő szövetkezeteké lesz a felkaroló, pártfogói szerep, s a rivalizálás, vagy ellenségeskedés helyébe lépő új reláció ugyancsak a paraszti munka rangjának, önérzetének gyarapodását segíti. Ez a sok — szükségképpen csak felvillantott — izgalmas és ellentmondásos motívum, amelyek mindegyike megkívánná, hogy külön-külön is nyomába eredjenek a Falurádió kitűnő riporterek óhatatlanul egy régi (éppen negyven esztendeje leírt) megállapítást idézett a hallgató eszébe. A költői hevületet tudományos felkészültséggel párosító, falukutató társai közül legéleslátóbbnakbizonyult Erdei Ferenc írta annak idején: „Parasztnak lenni most már nem lehet.” Nem romantikus peszszimizmus volt ez részéről, hanem higgadt és reális felmérése annak, hogy a feudális viszonyok közt megrekedt s abban kényszerűen fogva tartott parasztság ezen a módon nem élhet tovább. És a kerekasztal-beszegetés summázata is döbbenetes előrelátással ugyancsak ott rejlik könyvében: „Ígéret és fölszabadulás a parasztnak az a társadalom, ahol mindenki munkás, és a termelőeszközök egyformán illetnek minden munkást.” Szállodában lakni idegenforgalmú rek helyzete meglehetősen bonyolult. Szeretnénk, hogy évről évre nagyobb legyen, de ahogy az idegenforgalommal foglalkozó illetékesek nyilatkozatai sejteni engedik, egyszersmind azt is szeretnénk, hogy ne növekedjenek ezzel kapcsolatos gondjaink. Az ellentmondás akkor is nyilvánvaló, ha nem mondják ki kerek-perec, sőt, kerülgetik, mindenféle érv-, indoklás-, ígéret- és mentegetőzés-köntösbe burkolják. Kevés a szállodánk, e kevésnek is jelentős része elavult, sőt, életveszélyes, kevés a szállodákhoz kapcsolódó szórakozási lehetőség, egyéb szolgáltatás, egyáltalán: a kívánatosnál alacsonyabb idegenforgalmunk infrastruktúrája. Munkaerőgondokkal küzd ez a konjunkturálisnak vélt szakma is, arra sincs pénze, hogy gépesítse, amit gépesíteni lehet. Egyszerre kellene fejlesztenie a külföldi és a belföldi turizmust, nagyobb nyereségre szert tennie, de ugyanakkor több lehetőséggel kínálni azokat, akiknek szerények az anyagi lehetőségeik. Minderről szó esett, elméletben épp úgy, mint konkrét példák tükrében ama csaknem egy óra alatt, amely a „Szállodában lakni” című riportműsornak rendelkezésére állt. Igazságos és tárgyilagos körképre törekedtek a riporterek, a szerkesztők, a meghívottak és a riportalanyok — de számos érdekes információn túl az a benyomásunk támadt, hogy a helyzet bonyolultsága nem csupán kényszerűen elismert tény, hanem hovatovább az igazán kínos kérdéseket elhárító, a helyzet reális felmérését akadályozó, minden kritika ellenében jól forgatható fegyver is. Anélkül, hogy kétségbe vonnánk, miszerint idegenforgalmunk helyzetén belül mindennek több oka van, minden jelenség megmagyarázható a legkézenfekvőbb érveken túl számos egyéb tényezővel is, továbbra sem vagyunk meggyőződve arról, hogy — csak néhány példát kiemelve a gazdag tartalmú műsorból — a hazai szállodaárak emelkedése arányban állna a „szolgáltatási növekménnyel”, magyarul: a vendégnek nyújtott kényelemmel. Hallottunk beszámolót arról a rokonszenves kezdeményezésről, amellyel a Metropol szállodát viszonylag csekély költséggel, meglepően rövid idő alatt, az ott dolgozók lelkesedését is felhasználva, újjávarázsolták anélkül, hogy közben szünetelt volna a vendéglátás. Ennek a jó példának a kissé lekezelő megítélése illetékesek részéről, főképp azért hívta ki ellenérzésünket, mert ugyanakkor más riportból az derült ki,hogy a szállodai helyzet javulásának — egyebek közt — éppen az a szemlélet a gátja, amely kizárólag százmilliós összegeket igénylő, teljes rekonstrukciókat hajlandó elképzelni, ezekre viszont pénzhiány miatt hosszú ideig nem kerülhet sor — marad tehát minden a régiben, legfeljebb az árak további emelésével képeznek nagyobb alapot a felújításokhoz. Készséggel elhisszük, hogy a helyzet e téren is „bonyolultabb” annál, semmint a Metropol-modell követése mindenütt eredményes lehetne. De talán egyszerűnek sem annyira egyszerű, hogy a „bonyolultság” emlegetésével a szerény és praktikus megoldásokra legyinteni volna szabad. Nyerges András __Masar Nemzet ___ A Televízió műsoráról Muslicák a liftben Kedvezőbb feltételekkel aligha készülhet tévéfilm, mint a péntek esti bemutató, a Muslicák a liftben. Adva volt egy kerek, jó novella, Vészi Endre írása, amely irodalmi értékei miatt éppúgy érdemes arra, hogy televízióra alkalmazzák, mint az alaptörténetért magáért. Pontosan olyan sorsok és jellemek fölött ítélkezik és ironizál ez az elbeszélés, amilyenekkel — a képernyőn legszívesebben az aznapi valóságot viszontlátni vágyó — néző találkozni szeret. Azzal az előrelátó valósághűséggel áll elénk az író példázata az újgazdag házaspár kudarcba fulladt nyugat-európai útjáról és e kudarcot lelkes szorgalommal elősegítő, társadalmon, osztályon kívüli takarítónőről, amelynek nem az irodalomban, hanem a televízióban egy idő óta valódi figyelem jut. Mint Urbán Ernő, mint Galgóczi Erzsébet, mint Fejes Endre írásainak Szőnyi G. Sándor és Dömölky János-féle tévéadaptációi, ennek a novellának a filmváltozata is alkalmas lett volna arra, hogy egy egyelőre éppen csak észlelhető társadalmi jelenséget a felismerés hitelességével mutasson be. A Muslicák elbeszélés-eredetije ugyanis a megvalósult, teljes demokratizmus szépséghibáiról beszél. Arról, hogy világunkban a társadalmi egyenlőség, és az érvényesülés, a tisztességes boldogulás szabad lehetősége nem mindig csupán szellemi és erkölcsi értékek — s nem is mindig osztályviszonyok kérdése. A Vészi Endre megírta, egyszeriben pórul járt házaspár nem azért boldogul általában mindig és mindenütt a világban, mert az őket gyermeteg rafinériával rászedő Jusztiniánál okosabbak, becsületesebbek, dolgosabbak, talpraesettebbek. Még csak nem is azért könnyebb a boldogulásuk, mert a történelem az ő pártjukon áll a hercegi nevű, zsellérsorból származó ellenféllel, a demokratikus jussokból kimaradt asszonnyal szemben. A Buzásd-féle emberek — sugallja az elbeszélés — azért mesterei, tudósai a mindenkori modus vivendi-nek, mert ismerik a sikerszerzés, a boldogulás megannyi kis fortélyát. Hosszas történelmi múlt tanította meg őket erre. A Jusztinia-szerű foglalkozás, hit, osztály és elv nélkül maradottak mögött azonban nem áll efféle történelmi tudás, csak egy másik fajta, a huncut önbíráskodásé, amely ha többre nem, hát annyira elég, hogy elrontsa az irigyelt, gyűlölt jósorsúak rég áhított külföldi útját. A téma tehát, ha kellő erővel tárja fel a rendezés, eleve érdeklődést remélhetett volna a képernyőn, akár mert igazat adnak a nézők az írónak, akár mert nem. De nemcsak az irodalmi feltételei voltak a tévéfilmek között szinte szokatlanul kedvezőek e munkának, hanem filmes lehetőségei is. Gábor Pál, a Muslicák rendezője alapos ismerője Vészi Endre írói világánakelső nagyfilmjét, a Tiltott terület-et is az ő forgatókönyvéből készítette), s még valaminek: a filmben, a képernyőn megjelenő realitások hatásának. A valóság iránti rokonszenve most azonban csak a színészek kiszemelésére és vezetésére, valamint a helyszínek gondos megválasztására korlátozódott, Kállai Ilonával, Bánffy Györgygyel és Apor Noémivel pontosan azt a nevetséges-bosszantó, érvényesülni csekélyke képességgel is jól tudó típust játszatta el, amilyennel mindennapi életünkben gyakran találkozunk. És Márkó Erzsi is azt a bolondosan jóravaló, tisztességgel igyekvő, balga boldogtalan volt, amilyenek az igazságtalanságoktól meggyötört, ám igazságot áhító Jusztinjuk szoktak lenni. Ezeknek a színészi alakításoknak a jóvoltából fel-felbukkanó valósághűséget azonban hol bódult álomittassággal, hol művészkedő kapkodással tördelte szét a rendezés. Lebegő varázsossággal állította szembe a történet múltidejűségét a vaskos jelennel, mintha nem bízott volna abbana rendező, hogy Lázár Mária élettel teli, sugárzó megjelenése e történetben mindenki számára érthetővé teszi múlt és jelen kapcsolódását a sorsokban, az életelvekben. Lázár Mária még azt a történelmi tudatváltást is híven érzékeltetni tudta, amely oly furcsaságok elkövetésére is képes olykor, hogy alkalmi demokratává avat egy vérbeli hercegnőt, és tudatos despotává egy kispolgárt. A tévéfilm technikailag tán merésznek mondható, dramaturgiailag azonban szükségtelen, sőt torzító, értelemzavaró töredezettsége miatt a történet eredendő, szociografikus mondandói és értékei elkallódtak. A hebehurgyán felfűzött jelenetek sorával talán még a rejtvényfgjtő hajlandóságú nézők jártak a legjobban: törhették a fejüket, mi szerepe volt a megkülönböztetett figyelemmel fotografált bútorhuzatoknak a filmben, s miféle titkos dramaturgiai indok szenteltetett hosszú pillanatokat a megégett sertéskarajnak, midőn ugyanennyi figyelem már nem jutott a mesén fordító betörési históriának? Röviden. Ünnepi műsor volt valóban a Televízió május 1-i adása. Szerkesztői, rendezői nagyvonalúsággal közvetítették délelőtt a moszkvai, majd a budapesti seregszemlét, s e monstreadás nagyvonalúsága a reprezentatív műsorokat készítő Televízió nagykorúságát is bizonyította. Megfontolt higgadtsággal, jókedvvel, de még nem kedélyeskedőn szerepelt e délelőttön a tévé riportergárdája is, ügyes kérdés fordulataikkal, riporteri rátermettségükkel elérték, hogy nézőik a látottakhallottak közvetlen részvevőinek érezhették magukat. Az ünnepi műsor a továbbiakban szemmel láthatólag a derűs szórakozás kedvéért készült, s ha ezt a jó szándékot csak néha sikerült megvalósítani, az nem a Televízión, hanem a „szórakozás” sokféleképpen értelmezhető és forgatható fogalmán, közvetve tehát, rajtunk, nézőkön múlott. A Májusfa című estéki mulatság szerkesztői — úgy tetszett — e fogalom valamennyi jelentésárnyalatával, de még a nézői kedélytelenséggel is számoltak, midőn tarka-barka műsorukat összeállították. Ha szerencséje volt az embernek, éppen azt a műsorfajtát csípte el, ami ízlésének legjobban megfelelt. Ha nem, hát szenvedett. A nagy gondosan egymásra rakott rétegműsorok között — a vérbeli televíziósoknak, igazi filmeseknek hála — akadt néhány mindenki kedvére való betét is. Az Irkafirka című rövidfilm például, avagy a Ravel Boterójára készült. koreográfia, Pattantyús Anikó tánca, Lőcsei Gabriella fj LWWilmifj FLÓRIAN napja tiszteletére minden FLÓRIAN nevű vásárlónkat kedves meglepetés várja az üzletközpont Áruházában Drezda pompája — öt évszázad műgyűjteményei címmel június 1-én nyílik meg Washingtonban a drezdai múzeum kiállítása.A A május 16-a és 30-a között megrendezendő cannes-i filmfesztivál bíráló bizottságának elnöke Allan Pakula amerikai filmrendező lesz. Az idei szemlén negyven alkotást mutatnak be. .Szfirda, 1918. május 3. Bizalom és felelősség Amikor a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága legutóbbi ülésén az ideológiai és kulturális munka kérdéseivel foglalkozott, több mint két évtized eredményeiről esett szó. Aligha kell arra utalnunk, hogy két évtized rendkívül hosszú idő, különösen akkor, ha az állandóságot, a biztonságot vesszük alapul, amelyben a művészetek és tudományok fejlődését nem zavarják politikai és társadalmi bizonytalanságok, ötletszerű tiltások és kampányszerű ösztönzések. Az MSZMP KB megállapítja, hogy „az ideológia és kulturális munka... irányításában az elmúlt két évtizedben alkalmazott legfontosabb elvek és módszerek beváltak. Helyesnek bizonyult az alkotó műhelyek és a helyi irányító szervek önállóságának növelése, az alkotó munka és a kísérletezés szabadságának biztosítása, a szocialista céljainkat szolgáló alkotások támogatása, valamint az is, hogy teret engedtünk olyan humanista szellemű irodalmi és művészeti törekvéseknek, alkotásoknak is, amelyek ugyan más világnézeti alapon állnak, de a szocialista társadalom és az egyetemes emberi kultúra számára értéket jelentenek.” Természetesen a párt vezető testülete az alkotó munka önállóságát és a kísérletezés szabadságát nem önmagában szemléli, hanem szoros összefüggésben vizsgálja a társadalom fejlődésérel Az irányítás, amelynek hatékonyságáról és sikeréről a KB-határozat beszél, éppen ezért csak a legritkább esetben jelent adminisztratív beavatkozást, hiszen elveit és gyakorlatát a társadalom jelenlegi állapota, jó légköre határozza meg. Éppen ez a lényege, sarkalatos pontja, mondhatnánk értelme: a bizalom, amely ugyancsak nem önmagáért van, hanem az elmúlt húsz esztendő emberi, művészi, alkotói felelősségére épül, ugyanakkor a társadalom irányítóiinak politikai felelősségére is. A bizalom nyilvánvalóan csak úgy létezhet, ha nem egyoldalú. Az eszmei és gyakorlati állandóság és egyértelműség, amely az MSZMP több mint két évtizedes politikáját jellemzi, hat és viszszahat, egyetértésre és együttműködésre serkent. Ennek az együttműködésnek és egyetértésnek bizonyítéka a felelősségteljes alkotói munka is, amely a „szocialista társadalom és az egyetemes emberi kultúra számára” értéket jelent. Az eredmények a gyakorlatban igazolták, hogy a bizalomra épülő irányítás módszere jó. De különösebb bizonyíték nélkül is be kell látnunk — éppen a társadalmi összefüggések miatt —, hogy a gyanakvás, kishitűség, a tudományos vagy művészeti tevékenység közvetlen, aprólékos irányítgatása, az alkotók „terelgetése” semmiképpen sem fér össze elveinkkel és céljainkkal, így nem is szolgálhatja a fejlődést és tökéletesedést. Az alkotó munka támogatása és megbecsülése, amely soha nem volt mértékben tapasztalható társadalmunkban, természetszerűen tartalmazza az irányítás jogát és szükségességét is. De tudjuk, hogy a jó művek, a kiemelkedő alkotások nem kívülállók bábáskodása közben születnek. Ezért beszél a KB-határozat az alkotóműhelyek önállóságának növeléséről, és a kísérletezés szabadságáról. „Művészetpoliitikánk időszerű és tartós feladata a társadalmi és kulturális fejlődés új jelenségeinek feltárására, a pozitív tendenciák kibontakozásának elősegítése, a kedvezőtlen vonások folyamatos kiküszöbölése. Növekvő követelményeket kell támasztani a kommunistákkal, mindenekelőtt a vezetőkkel szemben. Az alkotó műhelyek és helyi szervek továbbra is kívánatos önállósága megfelelő felelősséggel párosuljon” — hangsúlyozza a KB-határozat. Tehát, felelősség és önállóság a politikai vezetésben épp úgy, mint a művészetekben és tudományokban. Ez a kölcsönös bizalom alapja és — bár nemcsak politikáról, hanem művészetről, tudományról is szó van — a szocialista demokrácia alapja is. k. a. NAPLÓ I 3 Radnóti Miklós emberi és költői életútját bemutató cikk jelent meg a nicosiai Haraghin című napilapban a Két karodban című vers görög nyelvű fordítása kíséretében a Cipruson élő Révész Mária tolmácsolásában. A lap a közeljövőben közli a Nem tudhatom című Radnóti-vers és a Töredékek görög fordításait is. A Sütő András „Káin és Ábel” című, a budapesti Nemzeti Színházban műsoron levő színművének próbái megkezdődtek a kolozsvári Állami Magyar Színházban. Rendezője Harag György, Káint Csiky András, Ábelt Vadász Zoltán, Évát Dórién Ilona alakítja. Szurcsik János festőművészről közöl meleg hangú méltatást az Iszkussztvo, a Szovjet Képzőművészek Szövetsége, a Képzőművészeti Akadémia és a Kulturális Minisztérium havi folyóirata. KI A japán—szovjet kulturális együttműködés keretében a tokiói Micukosi-galériában kiállítás nyílt meg az orosz kritikai realizmus legnagyobb mestere, Repin alkotásaiból. A Ella Fitzgerald világhírű néger énekesnő, 60. születésnapját ünnepelte. A Virginia állambeli Newport News-ban látta meg a napvilágot. 1934- ben tűnt fel Chick Webb zenekarával, amelyet annak halála után 1942-ig vezetett. Azóta különböző zenekarokkal énekel. Filozófiai lexikon készül a jénai Friedrich-Schiller Egyetem tudósainak irányításával. A lexikon 1979-ben jelenik meg a berlini Dietz Verlag gondozásában. Munkálataiban részt, vesznek szovjet, magyar, cseh és bolgár egyetemek szakértői is. A VII. nemzetközi plakátbiennále, a világ legnagyobb effajta szemléje júniusban nyílik meg Varsóban. Negyvennyolc ország 510 művésze 760 plakátot mutat be. A kiállítás végén a nemzetközi zsűri négy tematikai csoportban jutalmazza a legsikerültebbeket. Alain Resnais de Sade márkiról készít forgatókönyvet. A világhírű milánói Ricordicég kiadványaiból kottakiállítás nyílik meg május 8-án, hétfő délután három órakor a Könyvklubban. A kiállítást Giao Rignano, a Ricordi-cég vezérigazgatója és Lukács Miklós, az Operaház igazgatója nyitja meg.A Szergej Eizenstein Emlékiratainak három kötete megjelent Párizsban. A memoárirat jegyzeteit és utószavát Jacques Aumont írta. co Magyar szobrászati kiállítás címmel május 5-én, pénteken, este fél nyolckor nyílik meg a Műcsarnokban a Képzőművész Szövetség szobrász szakosztályának reprezentatív bemutatója¥ Felújítják Hegel berlini házát, ahol a filozófus haláláig élt. A második világháborúban megrongálódott műemléképület 1960-ra készül el. Németh László Széchenyi című drámáját bemutatta az osztrák rádió Helmuth Schwarz rendezésében. A címszerepet Paul Hoffmann, a Burgtheater művésze alakította. A Shakespeare életéről színes filmsorozatot készített a BBC. A sorozat feleleveníti a kort, amelyben Shakespeare élt és alkotott.