Magyar Nemzet, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-03 / 1. szám
4 Szilveszter, ó A négyes stúdió jobbról, balról, alulról, felülről, Bodrogii Gyulával és nélküle, műsor nélkül, majd műsorral és nyitóképek jelentették, hogy megkezdődött a televízió 1978-as szilveszteri műsora. E sír azonban nem a stúdiófelvételek tiri-tarka vidámságából, hajcihős mulattatni akarásából derült ki elsősorban, hanem a bemondónő bájjal előadott közléseiből, no meg a Rádióújság műsorlistájából, amely néhány nappal december utolsó tévéestéje előtt már félreérthetetlenül hirdette, hogy az év utolsó tévévidámítására ezúttal Bodrogi Gyulát szemelte k, a szórakoztatási osztály és Kalmár András rendező, s hogy a harmadfélórás adás a Szilveszteri staféta címet viseli, helyszíne pedig egyes-egyedül a négyes stúdió lesz. Nemigen derült ki a későbbiekben sem, hogy hagyományainkhoz, azaz a tévé hagyományaihoz híven monstreszórakozásban részesül a néző az óév utolsó két és fél órájában. Dühödt nevetésre kényszerítő — ám roppant méltányos — viccelődés a posta fölött. Körmendy János és Sztankay István segítségével, füttyszó Hacki-módra, tévéparódia álmos-Mikes György és fáradt somogyi Pál módra. Orosz Adélról kiderül, hogy legalább olyan bájosan ad elő prózai szöveget, mint magántáncot. Lukács Sándorról, hogy olykor jobban megy neki a kézen járás, mint chanson-éneklés, a dundi művésznők tánckaráról pedig, hogy légiesebben, s főként természetesebb kecsességgel lestenek operettek dallamára, mint az erre hivatott karcsú leánykák. Mindez egy jól szervezett színész — ki mit tud is lehetne akár. Vagy tán az is, csakugyan? Haumann Péter kedves kópésággal ad elő régi kuplékat, s haumannságából meg arra is telik, hogy e dalokkal azokat is meghassa,, akik e műfaj kedvelői, s azokat is — parodisztikus felhangjaival —, akik ellenzői. Régi tévémulatságokból már jól ismert képességeiről ad ismét számot az est többi mulattatója. Alfonzó ismét megfricskázza a komolyzenei adásokat, s mellesleg arról is tudósítja a közönséget, hogy ha akar, éppúgy játszik vonóshangszeren — nem időszerűtlen téma ez a képernyőn manapság —, mint egy zeneművész, vagy egy cigányprímás. Gálvölgyi János ismét paródiával hozakodik elő — s mily jól megírt szövegű paródiával —, Angyal János nemkülönben. Előkerül továbbá néhány jelenet — egyik malackodik, másik politizál — nem jobbak és nem rosszabbak, mint a mostanság keletkezett kabarétréfák, vidámszínpadi jelenetek vagy effélék. Felhőtlenül kacagni ugyan nem könnyű rajtuk, de legalább ismerősek. És szinte észre sem veszi az ember, máris éjféli koccintásra szólít fel a televízió ... Oly sok esztendős harsány és nagyot akaró szilveszteri szórakozás után — úgy tetszik — végre rájött a televízió, hogy mind közönségével, mind önnön munkatársaival akkor cselekszi a legtöbb jót, ha valamiféle rosszul értelmezett művelődési-politikai megfontolásból nem akarja másnak mutatni sem önmagát, sem a hazai szórakoztató ipart, sem a könnyű műfajokhoz is ironyító művészetet, mint amilyenek. Esztendők óta mindhiába szidott nagyzási mániás fellengzősség helyett mert ezidén hétköznapi és becsületesen őszinte lenni a mulattató televízió. Mondennek hitt cifraságok helyett közép-európaian szerény, nagyszájú bátorkodások helyett csendesen, halkan viccelődő, ötvenperces, egyórás gazdaságpolitikai ,,beolvasások”, plebejusinak titulált humorizálások helyett ezúttal beérte néhány szűkszavú, de igaz célzással szilveszter éjszakáján a tévé: bejött egy meglehetősen ágrólszakadt, vézna kisfiú — a fellépései kedvéért már szépen beszélni is megtanult, kedves, tehetséges Ladányi Dani —, mint 1979. Kell ennél bőbeszédűbb, magyarázóbb, élcelődőbb vallomás arról, mit várhatunk a jövőtől? A tévészórakozások legfőbb baja ■ esztendőkön át szinte minden műsorban — de szilveszter éjjelén legkivált — az volt, hogy térben és időben össze-vissza keresgéltek szerkesztőik, rendezőik, előadóik szórakozási minták után. Hol nyugatian nagystílű adásokat próbáltak összehozni kevés pénzből és kevés ötletből, hol hajdanvolt idők mulatságait majmolták, e hajdanvolt idők stílusát meg nem értve, időhöz, társadalmi körükhöz való kötődésüket fel nem fogva. Hol nagy nekibuzdulásukban az egész világot le akarták pipálni, és el akarták kápráztatni a szórakoztató műsorok készítői, s addig-addig erőlködtek, próbálkoztak, míg munkáikon a megfeszített igyekezet, a verejtékes buzgalom látszott inkább, mint a nyugati stíl, vagy az új mulattatási módi. Most viszont alighanem belátták, hogy a tévészórakoztatás éppúgy determinált, mint minden szellemi produktum, s legelőbb anyagi okoknál fogva determinált. Itt és most nem lehet másféleképpen mulattatni, mint ahogyan azt az itteni és mostani képességek és lehetőségek megengedik. Hát — fogadjuk el — így engedik Ne nézzen tízévesnek! A Magyar Rádió ezzel a szerény kéréssel emlékeztetett rá ezen a szilveszteren, hogy Kabarészínháza tízéves. Kissé meg is hatódtunk, mint ilyenkor szokás, magunkban sok sikert kívánva a „gyermeknek”. Ámbár gyermekkor-e tíz év egy kabarészínháznak olyan országra kiterjedő színpadon, amit a rádió jelent? Nem kellett-e bizonyos tekintetben készen — tapasztaltan és bölcsen — kipattannia a kor méhéből, lassan hozzászokva és hozzászoktatva minket a humor ízeihez. És nemcsak az ízeihez, amelyekben bizony vannak szokatlan, fanyar, sőt kesernyés ízek is; de ami lényegesebb, hozzászoktatva mindnyájunkat az olyan gondolkodáshoz, amiben a humornak — különböző műfajainak — társadalmi funkciója van. S ha a vizek derítéséről hovatovább mesterségesen kell gondoskodnunk, legalább ne zárjuk el azokat a humorforrásokat, amelyek a lelkeket derítik! A tízéves Rádiókabaré Színház, ha az évek során váltakozó színvonalon is, a humor népjogáért harcolt. Bebizonyította, hogy annak ellenére, amit az elmélet a komikum „mérgező” hatásáról mond, lehet azt pozitívan is használni; ha azok, akik élnek vele, tudják, minek az érdekében kell alkalmazni fegyverét. S jóllehet, a humor — ez esetben a nyilvános társadalmi önkritika — létjogát nem egymaga a Rádiókabaré vívta ki, mint ahogy társadalmi feltételeit is a kor demokratikus szelleme hozta létre, de legyen elegendő mentség a kerek számú évforduló, hogy mindezt vele kapcsolatban mondtuk el. Annál is inkább, mert ez a kabaré nem zárt színház társulatához tartoznak — ha a tíz év műsorain végignézünk — a legnépszerűbb humoristák, színészek, alkalmilag még más, vállalkozó kedvű művészek, sőt nem ritkán, közéleti személyek is. Bátran mondhatnánk a Rádiókabarét „össznépi” szellemi vállalkozásnak is. Talán ez okozza a műsorok szerkesztőinek legnagyobb gondját: az egyes műsor soha nem lehet teljes, még a háromórás szilveszteri műsor sem, akár kiegészítve is tehetséges műkedvelő humoristák egyórás műsorával. Sőt, minél elnyújtottabb a műsor, annál többet veszt színéből a humor. Hiába a szilveszterest, a ,,beprogramozott” mulatozás, furcsamód, nem a legsugalmazóbb segítőtársa a műsor szerkesztőinek. Jobb lett volna talán a „jubileumi pályázók” műsorát más alkalomra halasztani, legalábbis nem ugyanazt az esztrádstruktúrát adni neki, mint a tízéves kabaré főműsorának. Aki a krónikás szerepét ellátja, annak tudnia kell még egy közepes (és mikor nem volt az?) szilveszteri műsorban is értékelni azt, amit a Rádiókabaré következő tíz meg, ahogyan az szilveszter éjszakáján megmutatkozott. Azazhogy, talán a képességek tekintetében van némi remény. Nem fő műsorként, de délutáni, koraesti szilveszteri előzetesként két eredeti hangvételű műsort is végignézhetett, aki éppen ezekben a szilveszterkor alkalmatlan időpontokban a képernyő előtt üldögélt. Szókimondásával, ironikus okosságával a Szuperbola. Árkus József műsora lepte meg nézőjét, és filmestelevíziós eredetiségével az Egymillió foktos hangjegy. Ez utóbbi azért is érdemelt volna különösen nagy figyelmet a műsorszerkesztőségtől, amely Kojak kalandja és a várva várt nagy műsor közé szorította, mert ártatlanul és ártalmatlanul szórta szét irónianyilait. Nem a világpolitikát és nem az itthoni gazdaságpolitikát célozgatta, de még nem is egynémely nevezetes tévészemélyiséget, hanem csupán a honi könnyűzenét, popzenét. Ki bántódnék meg, ki tiltakozhatnék az ellen? Lőcsei Gabriella évében is megőrzendőnek tart: az elkötelezettséget, az önmagunk ismeretét (nemcsak elismerését), s a szenvedélyességet; elmésséginek, kritikai élnek, humornak, egyéni karakternek olyan jellegzetes ötvözeteit, amilyet Komlós János és Hofi Géza, Major Tamás, Bárdi György képviselnek. Tudom, sok-sok ismert név kívánkozna még ide, de felsorolásuk se férne el egy szerény krónika keretében. Háry János Csákváron A rádió ritkán szokott megemlékezni saját történetének eseményeiről Pedig sok kulturális érdekességet rejt bizonyára a története. Érdemes lenne régi följegyzések közül, könyvtárak mélyéről kibányászni őket. Ki tudja, talán még olyan színes, élvezetes műsort is lehetne néhányat szerkeszteni belőlük, mint amilyen Boros Jánosnak, Rapcsányi Lászlónak és Szabó Miklósnak sikerült abból az ötven évvel ezelőtti nevezetes eseményből, hogy Csákváron a földmíves szövetkezet fiataljai előadták Kodály Zoltán Háry Jánosát és a Magyar Rádió az előadást élőben közvetítette. A tehetséges falusi műkedvelő társulat — amelyből néhányan még szellemi frisseségben élnek —, Pesten is fellépett sikeresen a daljátékkal. És ha akkor még mód nem volt is rá, hogy az előadást rögzítsék (örültek, hogy a már akkor is terhelt telefonvonalakon zavartalanul eljuttatták a pesti adóhoz), megmaradt a sajtóvisszhang, köztük Kodolányi János, cikke a Korunkban, a lelkes műkedvelő társulatról. Ehhez az érdekes kultúrtörténeti anyaghoz járult még a műsorban az akkori adás közreműködőinek emlékezése, az egykori riporteré, K. Halász Gyuláé és Ferencsik Jánosé, de Rapcsányi beszélgetésre bírta a Háry egykori örzséjét, a ma is mikrofon elé termett Takács Erzsébetet, s a megöregedett csákvári Napóleont, Mermeti Lajost is. E visszaemlékezésekből, beszélgetésekből nemcsak színes, tanulságos műsort teremtettek a szerkesztők egyszeri lehallgatásra, hanem talán az ehiválásra is érdemes kulturális anyagot gyűjtöttek egybe. Hegedűs Zoltán AlfiíeleWízió műsoráról ~n— i i iitiriiiniii 'wb iumMiiwii nimniwiiiniiiniii iíidiwí i nr unni n iiniiiniiiiiinMM~'iiiiiiiiiiiMMniiiíiiiiiiiiwiiwMMMin—innmiir A RÁDIÓ MELLETT .Magyar Nemzet A december kiemelkedő hanglemezei között mutatta be a párizsi Le Monde a Hungaroton ST.PX 1194? jelzésű felvételét, melyen Ránki Dezső Mozart zongoraversenyeit játssza a Liszt Ferenc kamarazenekar kíséretében, Sándor Frigyes vezényletével. ♦ Ferencsik János januárban hat alkalommal lesz a bécsi filharmonikusok vendégkarmestere, három alkalommal vezényli Beethoven IX. szimfóniáját. •Szerda, 1971 január 1 . Mór történetíró a magyarok spanyolországi kalandozásairól Chalmeta madridi professzor felfedezése Érdekes és fontos új arab történeti forrást talált néhány évvel ezelőtt P. Chalmeta madridi professzor. Az arab Omajjád uralkodóház spanyolországi ágának híres történetírója, Ibn Hajján (987-8 — 1076) művét, illetőleg annak reánk maradt töredékeit készítette elő kiadásra, s olyan szövegrészekre bukkant a mór történetíró művében, amelyek igen nagy történeti értéket képviselnek a 934 és 941 közötti spanyol, francia, olasz és magyar történelem szempontjából, de eddig teljesen ismeretlenek voltak. Minthogy e szövegrészek számos, nehezen olvasható földrajzi és más tulajdonnevet is tartalmaznak, Chalmeta még az arab szöveg kiadása előtt francia fordításban közzétette ezeket a részeket abból a célból, hogy a kérdéses területek szakemberei segítséget nyújthassanak a tulajdonnevek azonosításában. A magyar szempontból fontos tudósításból is három sor szinte teljesen olvashatatlan a kéziratban, éppen ezért a spanyol tudós kihagyta őket fordításából — ugyanakkor azonban lekötelező szívességgel rendelkezésemre bocsátotta az arab kézirat kérdéses oldalának fényképmásolatát. A magyar kalandozók hatalmas támadásáról szóló jelentések a szöveg szerint 942. július 7-én érkeztek meg Barcelonába az „Északi-végek”, egyebek között Lerida és Huesca városok parancsnokaitól. Maga a betörés és a jelentések részletei is ismeretlenek voltak mindezideig, de rendkívül érdekesek a nagy portya egyéb eseményeiről szóló egyéb közlések is. Kiemelkedik azonban még ezek közül is az a Chalmetától lefordítatlanul hagyott 3 soros részlet, amely a portyát vezető 7 magyar parancsnokról szól. Sajnálatos módon azonban itt válik a szöveg szinte leküzdhetetlenül nehézzé. Az eddigi, le nem zárt vizsgálatok mindenesetre azt mutatják, hogy e három sorban a 7 parancsnok nevének felsorolása következik, de olyan bizonytalan írással lejegyezve, hogy pusztán a kézirat írásmódjából az sem látszik bizonyosnak, hogy egy-egy betűcsoportban tulajdonnevet, vagy valamilyen arab közszót kell-e keresnünk. Ez a bizonytalanság persze érthető, hiszen az arab szerzőnek vagy műve másolóinak nehéz is lett volna akármit is kezdeni a számukra teljesen idegenszerű magyar nevekkel. Ez volt az oka annak, hogy a magánhangzók egyébként szokásos elhagyásán kívül a mássalhangzók megkülönböztető pontjait is mellőzték. Pedig egyetlenegy kis ,,csúcs”-ot, amely a sor alján futó vízszintes vonalból emelkedik ki, legalább négyféleképpen pontozhatunk, s a kiegészítésnek megfelelőleg négyféleképpen (b, j, n, t) olvashatunk is. Ehhez még hozzájárul, hogy a kéziratban víz is kárt tett és így zavaró foltok keletkeztek az egymással szemben levő oldalakon: éppen ezekben a sorokban is. A rejtélyes részlet megfejtése még sokáig fogja foglalkoztatni a magyar szakembereket. Már az első kísérletek után is bizonyosnak látom azonban, hogy az arab szöveg W. I. dzsudi névalakja aligha lehet más, mint a 948-ban is szereplő Bulcsu vezér nevének pontos arab változata. Bulcsút ugyanis bizánci és magyar forrásokból a Bul(u)csudi, illetőleg Volosudi névenis ismerjük. Ugyancsak nagyon valószínűnek látszik számomra, hogy a portya fővezérének az arab szövegben Sáná alakban lejegyzett neve azonos azzal a régi magyar személynévvel, amelyet a későbbi Sanád, illetőleg Csanád őrzött meg számunkra, azzal a különbséggel, hogy itt a magyar romában találjuk az előbb említett régi magyar -di kicsinyítőképzőt. A további megfejtésekben az arab filológusok mellett részt kell azonban venniük a magyar régiség ismerőinek, így elsősorban a magyar nyelvészeknek. Czeglédy Károly nek arab változata rejlik, amelyet a magyar régiségben Gyula formában szoktak forrásaink említeni. E három névből is arra következtethetünk, hogy a portyában feltehetőleg többi magyar törzs is részt vett. — Nem tudjuk helyhez kötni a negyedik vezér nevét az arab tudósításban, amely nagy valószínűséggel Buszmánnak hangzott. Még nehezebb kérdés az ötödik vezér arab neve, amelynek az olvasása ugyan világos. L. j. sz. vagy L. j. s. A legközelebb fekvő magyarázat mindenesetre az, hogy a név végén látható sz-et csekély módosítással 1-re kell javítanunk. Ebben az esetben ugyanis annak a Lél vezérnek a nevét kapjuk meg, aki például a végzetes kimenetelű Lech-mezei ütközet idején is Bulcsudi vezértársa volt. Egy ilyen módosítás természetesen nincs minden önkényesség nélkül, de ismerve a történeti tényeket, nem látszik túlságosan erőltetettnek, ha feltesszük, hogy a másoló összetévesztette a szóvégi Z-t a bizonyos arab duktusban hozzá nagyon hasonló sz-szel. — Végül, ami a hatodik és hetedik vezér nevét illeti, az arab szövegben, sajnos, a hatodik név vízfolt következtében többé-kevésbé olvashatatlan, a hetedik vezér neve pedig a következő sor elején szintén elmosódott. Ha tehát az új arab töredék történeti jelentőségét nézzük, az elsősorban abban van, hogy fényt vet a kalandozások hatalmas kiterjedésére. Az arab forrás világosan ki is mondja, hogy igen nagy katonai erők hajtották végre a lovas támadást. Az is igen érdekes, hogy Bulcsu vezér történetének új fejezetét ismerjük meg az arab forrásból Bár sorsa tragikusan végződött, nem kétséges, hogy egy katonai vezér, aki Bizáncból az Atlanti-óceánig és Észak-Spanyolországig az egész akkori Európát beszáguldotta lován, csak a nagy nomád vezérekhez hasonlítható. A még meg nem fejtett nevek rejtélye talán egy új, szerencsésebb kutató előtt megnyílik, s akkor valóban elmondhatjuk, hogy a most fölfedezett arab forrás a X. századi magyar történelem egyik legérdekesebb adaléka. F. A. Magyarázat egy ezer éves kézirathoz Czeglédy Károly, az ELTE arab tanszékének vezetője, fényképmásolatot vesz elő, rajta jellegzetes arab „horgolt” írás. Az idő nem múlt el nyomtalanul az eredeti kézirat felett. — A sorok eleje összegyűrődött — mondja a professzor —, a sorok végét pedig vízkár érte. Maga a kézirat Ibn Hajján mór történetíró „Kivonatok’' című munkájának egy eddig nem ismert töredéke P. Chalmeta madridi profeszszor fedezte fel. A spanyol professzor felismerte, hogy magyar szavakról van szó, amelyeket annakidején magyarul , nem tudó ember jegyezhetett fel. Ezért küldte el nekünk. Az arab írásban el szokták hagyni a magánhangzókat, s csak akkor jelölik őket, ha félreértés származnék mellőzésükből. A Chalmeta professzor által küldött kézirat azonban ezen is túlmegy: nemcsak a magánhangzók hiányoznak, hanem a mássalhangzók megkülönböztető pontjai is. Olyan esetekben, amikor a hiányos betűsorok az olvasó számmá ismeretlen tulajdonneveket és más részleteket tartalmaznak, lehetetlenné válik az értelmezés. így érezhette ezt Chalmeta professzor is, aki a krónikának a magyar betörésről szóló részében talált leküzdhetetlen nehézségekre. Ezért határozta el, hogy az arabisztika magyar szakértőinek segítségét kéri a megfejtéshez. Új és érdekes adatok derültek ki a látszólag olvashatatlan sorokból. A kalandozó magyarok e szerint a mai Spanyolországig is eljutottak. Ezt eddig is tudtuk, legalábbis szakkörökben ismeretes volt Azt is világosan bizonyítják forrásaink, hogy a kalandozások egyik legnagyobb alakja Bulcsu, vagy ahogy más források mondják Bulcsudi vezér volt A spanyol portyáról azonban szinte semmilyen részletes ismerettel nem rendelkeztünk idáig. Bizonytalan volt a magyar támadás dátuma és lefolyása is. Mindezeken a pontokon bőséges új anyagot találhatunk az újonnan előkerült krónikarészletben. — A magyar támadás első hírei egy földrajzilag pontosan körülírt helyről. Katalóniának és Aragóniának a Barcelonától mintegy kétszáz kilométerre nyugatra fekvő, ma is jól ismert városaiból érkeztek. Nagy erők támadásáról volt szó, első csapásaikkal komoly sikereket értek el. Egyebek között harminchárom napra foglyul ejtették a mór birodalom .felső végeinek” egyik legfontosabb parancsnokát. — Ibn Hajjának e tudósításában világosan a magyarokról van szó, hiszen azt is megírja, hogy a támadók Morvaország déli részeinek peremén laknak, vagyis a Kárpát-medencében, a mai Magyarországon. Mégsem magyarnak nevezi a támadó seregeket, hanem türknek, vagyis töröknek. Ez a névhasználat a X. századi európai és keleti forrásokban jól ismert. Magyarázatához csak annyit kell tudni, hogy a magyarok, kevéssel a honfoglalás előtt dél-oroszországi hazájukban szoros kapcsolatban voltak a kazárok török népével, sőt időnként együtt is éltek a kazárokkal Innen tehát a magyarok „türk” neve a mór krónikásnál. A Chalmeta professzortól rendelkezésünkre bocsátott sorokban, ha nehezen olvashatóan is, de az egykorú tudósító elmondta, hogy a támadó magyarok hét parancsnok alatt álltak, s közli is a hét vezér nevét.. Tisztán és világosan olvasható (legalábbis magyar kutató számára) Bulcsudi neve. Ugyancsak bizonyosnak látszik, hogy a hadjárat fővezérének, Sánának a neve azonos azzal a régi magyar névvel, amely a Csanád illetőleg Sanád földrajzi névben maradt fenn. Annak is nagy a valószínűsége hogy a harmadik névben Gyula vezér neve NAPLÓ Jamiur ! A leningrádi drámai Kisszínház nagy sikerrel bemutatta Szokolay Sándor Vérnász című operáját A társulat az operát hármas szereposztásban fogja játszani. ♦ Kovács Kolos, az Operaház magánénekese nagy sikerrel szerepelt a berlini rádió szimfonikus zenekarának és énekkarának hagyományos szilveszteri koncertjén a Köztársasági Palotában. Lipcse zenei múltja ötszáz esztendős, 1979-től számítják Európa zenei fővárosai közé. 1979-ben jubileumi évet tartanak tehát Lipcsében, s a város zenei programjait mind a nagyhírű zenei múlt felidézésére rendezik. Tavasszal megünneplik például Bach Máté passiójának ősbemutatóját. Bach, a Tamás-kórus egykori karnagya volt Lipcsében. ♦ Hubay Jenő-emlékestet rendezett a CSEMADOK losonci szervezete. Közreműködött Bálint Mária és a 89 éves Hubaytanítvány. Losoncig Schweitzer Oszkár, aki Hubay két művét, a Larghetto-ot és a Romantikus szonátát mutatta be Vigh Katalin zongorakíséretével.# Európai költészet címmel ötkötetes antológia jelent meg Moszkvában. A mű az elmúlt két évszázadban élt európai költők humanista alkotásait tartalmazza.♦ Picasso-kiállítás nyílt meg a párizsi Marais kulturális központban. A tárlaton 156 metszetet és 87 festményt állítottak ki.