Magyar Nemzet, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-01 / 77. szám
Vasárnap, 1979. április 1.. Sebességkorlátozás Interjú dr. Stark Antal egyetemi tanárral kedjék, mint az import. Magyarországon egyszázalékos nemzeti jövedelemnövekedéshez minimálisan másfél százalékkal kell növelni az importot és három százalékkal az exportot. A növekedés ütemét azonban nemcsak a világgazdaság változásai fékezik, hanem a belső átalakulások is. Az ötvenes években a nemzeti jövedelem növekedésének egy százalékát az adta, hogy évről évre többen álltak munkába. Az utóbbi időben már ritka a szabad munkáskéz, ezért a növekedésre alig van hatással, hogy a dolgozók állománya valamelyest gyarapodik. A következő években az aktív keresők tábora lényegében változatlan marad. A munkaerőforrások a többi szocialista országban is kimerültek, vagy kiapadóban vannak. A nemzeti jövedelmet növelte a népgazdasági szerkezet megváltozása, a szocialista iparosítás is. A mezőgazdaságot, mint köztudomású, sokan otthagyták és a gyáraikban nagyobb termelékenységgel dolgoztak. — Most is átalakul a gazdasági struktúra. — Átalakul, de másként. A fejlődés egy újabb fokát értük el Beléptünk azon országok csoportjába, amelyekben egy főre kétezer dollár nemzeti jövedelem jut. A műszakilag-technológiailag fejlődő mezőgazdaság egyre kevesebb élő munkát kíván, az ipar pedig nem kíván többet mint eddig. Csak a harmadik szektornak van munkaerő-szükséglete. Az ágazatok közötti munkaerő átcsoportosulása azonban már jóval kisebb mérvű és lassúbb, mint az iparosodás idején volt. A harmadik szektor fejlesztésétől pedig nem lesz nagyobb a nemzeti jövedelem, legalábbis nem egyhamar lesz. Hatása csak évek múltával érvényesül. Nos, az NDK-ban és Csehszlovákiában, ahol a népgazdaság szerkezete fejlettebb, mint a miénk, már kimutatható, hogy a harmadik szektor kiépítése lassította a nemzeti jövedelem növekedési ütemét. Újabb beruházásokkal nagyobb nemzeti jövedelemhez juthatnánk, de ennek gátja, hogy a fogyasztás és a felhalmozás aránya nem változhat az utóbbi javára, mert azt az életkörülmények sínylenék meg. A gazdasági fejlődés e szakaszának fő követelménye a hatékonyság (a munka- és az eszközhatékonyság) a termelő ágazatokban. Ezt célozzák az ágazaton belüli szerkezeti átalakítások, a munkaerő és az eszköz átcsoportosítása, a nagyobb exportképesség és a belső piac jobb ellátása érdeke. Nyugati lapok és politikusok nemcsak a háziasszonynak javasolják a takaréklángot — úgymond a gázpazarlástól nem lesz jobb az ebéd —, hanem a gazdaságnak is. Akár az energiafelhasználásról szólnak, akár a túlhajszolt fogyasztásnak, „az igények inflációjának” a mérséklésére intenek, vagy a konjunktúra felhevítésével kísérletező beavatkozástól óvnak. Mindenkor a visszafogás értelmében élnek e hasonlattal. Úgy látom, hogy nálunk nehezen barátkoznak meg a „takaréklángra állított népgazdaság” elképzelésével. Kialakult és tartós irányzatokat átmeneti jelenségnek minősítenek, mint például a nemzeti jövedelem lassú növekedését is. A növekedés ütemének a mérséklődése már a hatvanas években kezdődött. A hetvenes években pedig, a kezdeti kiugrás után a népgazdasági tervben korlátozták a sebességet. Akkor a gyorsulást egyrészt a világkonjunktúra, másrészt vele összefüggésben a gazdaságirányítási reform okozta. Ez volt észlelhető a többi szocialista országban is, ahol szintén megváltoztatták a népgazdaság vezetésének a módszereit. — Mi a hasonlóság a szocialista országok gazdaságirányításában? — Nagyobb lett a vállalatok önállósága; a minisztériumi hatáskörök egy részét átvették. A termelés és a piac kapcsolata közvetlenebbé vált. Mindegyik reform az anyagi érdekeltségre épített, amely a nyereséghez kötődött. Az árrendszer is módosult, méghozzá olyképp, hogy az ár közgazdasági tartalma nagyobb legyen. — Milyenek a kilátásaink? — Hosszú távon is át kell értékelni népgazdaságunk fejlesztési terveit. Ma már tudjuk, hogy a világgazdaságban végbemenő folyamatok is hoszszú távon érvényesülnek. Úgy látom, nagy erőfeszítéssel a fogyasztási színvonal megszilárdítható és életkörülményeinkben szerény javulás érhető el. A szubjektív feltételeken kell végre változtatni.A fegyelmezetlenségen, ami kihat a minőségre, az export-, képességre. Fegyelmezetlenség a szerződéses kötelezettségek semmibevétele is, amely nem egyszer késlelteti a határidős exportszállításokat. A gazdaságirányítás megjavításában fejleszteni lehet az érdekeltségi rendszert. Olykor egy feladat teljesítése, amely a népgazdaságnak elsőrendű érdeke volna, azért akadozik, mert egy szőkébb kollektíva késve reagál, hisz nem fűződik érdeke a megvalósításhoz. A támogatás megítélésében, hogy melyik vállalat kapja és melyik nem, maradjunk következetesek. A fejlesztési döntésekben sem kerekedhetnek felül a partikuláris érdekek. A keményebb külső és belső körülmények között határozott, tervszerű, felkészült gazdasági vezetőkre, szakemberekre, szakmunkásokra van szükség. között eltelt esztendők átlagának csaknem harmincszorosa volt, beleszámítva az 1978-as évet, amikor mind rubel-, mind dollárpasszívumunk rekordot ért el. Ha nem akarunk nagyobb adósságokat — márpedig nem akarunk —, akkor el kellene érni, hogy az export gyorsabban növe. Most, amikor a fejlett ipari országok is elsősorban exportálni akarnak, velünk szemben pedig • — kivált a Közös Piac országai — gazdasági érdekből és politikai megfontolásból protekcionista kereskedelempolitikát folytatnak, most, amikor azok a termékek, amelyeket kiviszünk, ben.2. — Visszatérve a kölcsönvett hasonlatra: az a háziaszszony, aki csak a teljes lángot ismeri, nemcsak gázt pazarol, hanem odaégeti az ebédet is Meg kell tanulnia, hogy mikor kapcsoljon át. Kovács Judit 1. — A nemzeti jövedelem legkiugróbb —17 százalékos — növekedését éppen az 1973-as esztendő hozta. Mi évnén ezen örvendeztünk, amikor a világgazdasági átrendeződés árrobbanással ébresztette fel a gyanútlanokat. A nemzeti jövedelem keletkezésétől és felhasználásától elvonatkoztatott növekedése amúgy sem sokat mond a gazdaság fejlődéséről és egyensúlyáról. Az 1973-as kiugrás elég sokba került nekünk 1974-ben. 1970-hez képest megháromszorozódott az ásványi nyersanyagok és a mezőgazdasági termékek ára. A feldolgozóipar ezt az áremelkedést nem követhette. Minden országot, amely főképp készterméket exportált, súlyos veszteség ért. Magyarországnak mindig nagyobb volt a behozatala, mint a kivitele. 1974-től 1978-ig a külkereskedelmi hiány évi átlaga azonban az 1947 és 1973 olcsóbbak, viszont a behozott nyersanyagok drágábbak lettek, lehetségesnek tartja-e a következő tervidőszakban a nemzeti jövedelem gyorsabb növekedését? — Nem. A világgazdasági és a belső szerkezeti változások egyidejűsége ezt nem engedi meg. — És a KGST? — A többi szocialista országban, mint erre már utaltam, szintén átrendeződik a népgazdaság. A szocialista piacon csak részben tudjuk nyersanyag- és energiaszükségletünket beszerezni. A Szovjetunióban a nyersanyagforrások feltárása egyre távolabbi vidékeken, nehéz körülmények között folyik, és a nagyobb munka- és eszközráfordítás, a jóval hosszabb ideig tartó szállítás sem csökkenti a költségeket. Arról se feledkezzünk meg, hogy sok a párhuzamos kapacitás a szocialista országokban, és időbe telik, míg a párhuzamosból kiegészítő lesz. A nemzeti jövedelem ütemének a gyorsítása nem öncél, csak olyan fejlesztési programot fogadhatunk el, amely a gazdasági egyensúlyt és a hatékonyságot javítja. A termékszerkezet észszerű átalakítását is ez a szempont vezérli. 3. ki új helyen (Budapest, Vill., Ülői út 24.) megnyíló MSZ SZABVÁNYI POLT április 2-án déli 12 órától várja lisztért ügyfeleit Könyvkiadók műhelyében Terem, a diófa Beszélgetés Illés Endrével A magyar irodalom doyenje, Illés Endre nem azért viseli ezt a rangot, mert irodalmunk első kiadóját igazgatja. Amióta eszemet tudom, mindig az volt: az ötvenes években is, amikor pedig nem sok beleszólása lehetett a kiadó ügyeibe. De az irodalomban mégis az ő ízlése volt a mérték. Kéziratok közreadásáról — sajnos — nem dönthetett, mégis szívén viselte a magyar irodalom sanyarú sorsát. Utólag vesszük észre: nemcsak nemzedéktársaival ■ törődött, sokat tett a fiatalokért is. Az irodalomból kirekesztettek — vert csapat — áhítattal ejtették ki nevét, idézték véleményét, mintha tőle függött volna az üdvösségük. Azt is tanúsíthatom, mit jelentett az ő baráti szava ama nehéz években Németh László, Szabó Lőrinc vagy Tamási Áron számára. Sokszor talán a megváltást is, noha Illés Endre akkoriban legfeljebb a külső korrektorok és grafikusok honoráriumkiutalása felől intézi. k,enett. Mégis, hány regény, hány verseskötet megszületése mögött sejthető Illés Endre ízlése? Nem tudom feledni ezt az emlékkényt most sem, amikor Illés Endre igazgatóval beszélgetek a Szépirodalmi Könyvkiadó munkájáról. Fölsorolni kétszázvalahány művet? Van közöttük számos utánnyomás, hiszen például az aranyszín borítású Harminc év magyar irodalma sorozatában az idén tíz kötet jelenik meg. Régóta furdal a kíváncsiság, hogy egy-egy írói életműsorozat kötetei miért oly keserveslassan jelennek meg? Például a Kosztolányi-sorozaté, amely eredetileg — 1969-ben — az író publicisztikai gyűjteményeként indult. — A Kosztolányi-sorozat esetében még a kiadó sem tudta, milyen nagy feladat áll előttünk. Réz Pál, a sorozat, s egyben a kötetek szerkesztője, nagyon sok "kiadatlan, szinte elfeledett Kosztolányiírást talált. A jobbára napilapoknak írott publicisztikai igényű cikkeket, tárcákat, riportokat, színeseket és kritikákat összegereblyézve, rögtön megváltoztak az arányok. Remek írások lappangtak elfeledve, ezeket sorra kiadtuk. Még az elbeszélésgyűjtemény is bővül, számos elfeledett Kosztolányi-novella ugyancsak ebben a sorozatban jelenik meg először. Rengeteg kutatói és szerkesztői munka van ezzel a sorozattal. A Magyar Remekírók köteteivel is? — Azokkal is, de ez a sorozat más természetű gondokat is okoz. Amikor útjára bocsátottuk első kötetét, az egész vállalkozást jóindulatúan udvarias pesszimizmus fogadta. A kiadó történetét nem jegyzik föl a krónikások, mégis elgondolkodtatóan érdekes eset, hogyan is indult a Magyar Remeeírók-sorozat. Megnyitásként Csokonai Vitéz Mihály Minden munkája két kötetben már nyomdában volt. Az 1973. évi könyvhétre kellett megjelennie: a terjesztők ötezer példányt rendeltek belőle, majd húszezerre módosították a megrendelést. Rögtön kiderült, hogy ez is kevés, s a példányszámot ismét fölemeltük tizenötezerrel. Végül is harmincötezer példányban jelent meg, és utolsó szálig elfogyott. Majd egy újabb kiadás: húszezer példányban. Illés Endre réazi szép álma, a Diófát ültetni” programadó cikkében leírt, látomásnak tetsző terv megvalósulóban van. A Magyar Remekíróksorozat, a magyar Pleiade-sor kötetei évről évre megjelennek. Növekszik-e a diófa? — Terem. Átlag negyvenezer példányban jelennek meg ezek a kötetek. Van harmincezer előfizető, a többi bolti forgalomba kerül, de egyes kötetek esetében ez a példányszámig kevés. Sok gondunk van a sorozattal, kezdve a szerkesztéstől egészen a nyomdai munkálatokig. Hiszen a Magyar Remekírók sorozatának megjelentetése elsősorban a szakemberek munkabírásán múlik. Elfoglalt irodalomtörténészek vállán a teher, akik különböző intézetekben, egyetemeken egyébként is alaposan kiveszik részüket a különféle nagy kutatói vállalkozásokból. Ha olykor el-elakadnak más sorozataink kötetei, ez is szolgáljon magyarázatként. — De nem kevés gondunk van a nyomdákkal is. Régi kiadói emlékeim jutnak eszembe: a Révainak saját nyomdája volt, így hát nem is lehetett különösebb akadálya annak, hogy egy átlagos — mondjuk, tizenöt ív terjedelmű — kötet három hét alatt megjelenjék. Természetesen az öt-hat ívnyi verseskötetek kinyomtatása ma sem okozna annyi nehézséget, mint, mondjuk, a 140 ív terjedelmű Eszszépanoráma, vagy az ötvenhatvan íves regények nyomdai munkálatai. És addig ez így is lesz, amíg a jórészt elavult magyar nyomdák 150—200 százalékos megterheléssel dolgoznak. Most jelent meg a Gondolat • Kiadónál Széchenyi Naplója, ugyanakkor a Magyar Remekírók-sorozatban is hamarosan közreadnak egy Széchenyi-válogatást: összevetik-e a kiadók terveiket, nincsen-e munkájukban átfedés? — Nem látok ilyen veszélyt, én csak örülök annak, hogy a közös munkából más kiadók is részt vállalnak. Kiadói érdekek nem ütköznek azzal, hogy például az Európa Magyar Helikon műhelye útjára bocsátotta a Bibliotheca Historica köteteit, ezeknek a könyveknek is megvan a rendeltetésük. A Magyar Remekírók-sorozatot szerkesztve úgy gondoltuk, hogy az egész vonulat fölmutatásán kell munkálkodnunk. Az a legfontosabb. A nálunk megjelenő háromkötetes Széchenyi-vállalkozás, amelyet Spíra György szerkeszt, 150 ívben az író és nagyszándékú politikus életművéből nyilván teljesebb és átfogóbb képet ad majd, mint a most megjelent — s régen várt — Napló. Egyik nem zárja ki a másikat. Az Akadémia is elindította az Archívum Rakócziensist, s kitűnő jegyzetapporátussal közreadta tavaly a fejedelem Emlékiratait. Mi is megjelentettük Hopp Lajos szerkesztésében, de hozzátettük a Vallomások teljes szövegét is, mintegy hosszmetszetet adva az életműből. Mert ebben a kötetben nemcsak az emlékíró államférfi és a gondolkodó író műve található, benne van Rákóczi költői világa is. Az ötvenes évek derekán indított „Magyar Százados-sorozat kötetei jobbára emlékiratokból állnak. Olykor úgy látszott, mintha ez a vállalkozás is elakadt volna. — Erről nincsen szó. Éppen az idei könyvhétre jelenik meg Az aradi vértanúk című kétkötetes összefoglaló dokumentumgyűjtemény. Ebben kiadjuk az aradi vértanúk leveleit, naplóit, följegyzéseit és a kortárs szemtanúk emlékezéseit, de a bírósági jegyzőkönyvek szövegét is, valamint I. Ferenc József és Miklós cár levélváltását. Ugyancsak közöljük, különböző forrásokból, az aradi vértanúk teljes névsorát. De az emlékiratoknál maradva, éppen a Magyar Remedrófc-sorozatban adjuk közre ismét Kemény János és Bethlen Miklós önéletírásait. Az élő magyar Irodalom megjelentetése elsősorban a Szépirodalmi és a Magvető Könyvkiadó dolga. Nincsenek-e éppen ezért zökkenők vagy súrlódások? — Nincsenek. Imént említettem, nem vetélkedünk, nem rivalizálunk egyik kiadóval sem. Csak örülünk annak, ha a közös munkából mindenki igyekszik nagyobb részt vállalni. A Szépirodalmi Könyvkiadó célja változatlan, legfontosabb feladatunk a mai magyar irodalom megjelentetése. Az arányok is ezt mutatják, hiszen az élő magyar irodalom 145, a klasszikus 70 művel szerepel idei terveinkben. Huszonöt-harminc regény s ugyanennyi novelláskötet vár kiadásra, s mintegy huszonöt verseskötet. De színműveket, filmforgatókönyveket, tanulmányokat, szociográfiai leírásokat és riportköteteket is megjelentetünk. — Fontosnak tartom kortársi életműsorozatainkat, ezekben idén is kiadjuk Illyés, Mesterházi, Szabó Magda és Vas István műveit, de ugyancsak ebben az évben megkezdjük Karinthy Ferenc életművének gyűjteményes közreadását. A klasszikus és huszadik századi halott írók életműsorozatait folytatjuk. Babits Az európai irodalom története, Karinthy Frigyes Karcolatok, Kosztolányi Európai képeskönyve, Móricz Drámái, Tamási Abel-trilógiája, Krúdy Gyula három könyve mellett kibocsátjuk a Móraéletmű első két kötetét is. A Műhely-sorozatban kiadjuk Babits Beszélgető füzeteit. Megrendítő olvasmány. Babits utolsó éveiben, a gégeműtét után elvesztette hangját, és csak írásban értekezhetett környezetével és barátaival, így hát ezek a füzetek nemcsak a baráti eszmecserék hű jegyzőkönyvei, de a szorongató halál közelében vergődő emberi lélek megrázó dokumentuma is. Közreadása talán közelebb visz Babits életművének mélyebb megértéséhez. Az irodalomtörténeti kutatásnak ad-e elég lehetőséget a kiadó, hogy legújabb eredményei mihamarabb nyilvánosságra kerüljenek? — Úgy érzem, igen. Nagy rendszerező munkáik eredményeit igyekszünk azonnal hasznosítani. Éppen itt van nálam egy tájékoztatótervezet: A magyar irodalmi gondolkodás évszázadai című kiadvány javaslatukról, amelyet kérésünkre Sötér István és Bodnár György állított össze. A négykötetes kritikatörténeti sorozatban közreadnánk a magyar irodalmi gondolkodás legfontosabb dokumentumait, mintegy száz ív terjedelemben. E nagy igényű vállalkozás jórészt az alapkutatás eredményeire támaszkodik: az első kötet a XIX. század elejéig, a második a XIX. század anyagát mutatja be; a harmadik és negyedik kötet a XX. századdal foglalkozik. A sorozat szerkesztői: Sőtér, Bodnár, Csetri Lajos, Fenyő István, Németh G. Béla és Tarnai Andor, az irodalmi gondolkodás történetének elemző bemutatását tűzték ki célul, azt a sok műfajú tevékenységet akarják fölmutatni, amely a szépirodalom életével párhuzamosan, az irodalom fogalmának, műfajainak, törvényeinek és történetének megértésére, s meghatározására irányul. A kiadvány mintegy negyven százalékában esszészerű megközelítéssel áttekinti majd a magyar irodalmi gondolkodás történetét, nagyobbik felében pedig közreadnánk azokat a műveket, szemelvényeket és vitákat, amelyekben a magyar irodalomelmélet, irodalomtörténet, esszé- és kritikatörténetének lényege megfogalmazódott. A történeti áttekintés ebben az esetben is az Irodalomtudományi Intézet évek óta végzett alapkutatására épült. Íme, így kapcsolódik a kiadó munkája a legújibb tudományos eredményekhez. Részletes javaslatukat elfogadtuk, s remélem, jövőre már meg is jelenik a tervezett sorozat első fele. Azután ismét a gondok: a hosszú nyomdai átfutási idő nemcsak a kiadót, de az írókat s legelsősorban az olvasókat érinti. A könyvkiadók karácsonyra ígért egyik-másik újdonsága még ma is késlekedik. Illés Endre sem örül a nyomdai késlekedésnek, hirtelen másról kezd beszélni. Radnóti Miklósról: — Olyan olvasott, s annyian olvasnák, hogy legutóbb hetvenezer példányban adtuk ki. S kiderült: ez is kevés. Ha van valami, ami a kiadók munkáján jól látható, hát akkor az olvasás, vagyis az értékek forradalma ilyen bizonyíték. Az, hogy hány példányban kell kiadni József Attila és Radnóti műveit! S persze Petőfit! Legutóbb százezer példányban jelent meg. De nem volt elég: az elmúlt években negyedmillióPetőfi-kötetet adtunk ki. S mind elfogyott. Kiss Károly 9