Magyar Nemzet, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-01 / 77. szám

Vasárnap, 1979. április 1.. Sebességkorlátozás Interjú dr. Stark Antal egyetemi tanárral kedjék, mint az import. Ma­gyarországon egyszázalékos nemzeti jövedelemnövekedés­hez minimálisan másfél szá­zalékkal kell növelni az im­portot és három százalékkal az exportot. A növekedés üte­mét azonban nemcsak a vi­lággazdaság változásai féke­zik, hanem a belső átalakulá­sok is. Az ötvenes években a nemzeti jövedelem növekedé­sének egy százalékát az adta, hogy évről évre többen áll­tak munkába. Az utóbbi idő­ben már ritka a szabad mun­káskéz, ezért a növekedésre alig van hatással, hogy a dol­gozók állománya valamelyest gyarapodik. A következő években az aktív keresők tá­bora lényegében változatlan marad. A munkaerőforrások a többi szocialista országban is kimerültek, vagy kiapadó­ban vannak. A nemzeti jöve­delmet növelte a népgazdasá­gi szerkezet megváltozása, a szocialista iparosítás is. A mezőgazdaságot, mint köztu­­domású, sokan otthagyták és a gyáraikban nagyobb terme­lékenységgel dolgoztak. — Most is átalakul a gazda­sági struktúra. — Átalakul, de másként. A fejlődés egy újabb fokát ér­tük el Beléptünk azon orszá­gok csoportjába, amelyekben egy főre kétezer dollár nem­zeti jövedelem jut. A műsza­­kilag-technológiailag fejlődő mezőgazdaság egyre kevesebb élő munkát kíván, az ipar pe­dig nem kíván többet mint eddig. Csak a harmadik szek­tornak van munkaerő-szük­séglete. Az ágazatok közötti munkaerő átcsoportosulása azonban már jóval kisebb mérvű és lassúbb, mint az iparosodás idején volt. A har­madik szektor fejlesztésétől pedig nem lesz nagyobb a nemzeti jövedelem, legalábbis nem egyhamar lesz. Hatása csak évek múltával érvénye­sül. Nos, az NDK-ban és Csehszlovákiában, ahol a nép­gazdaság­­ szerkezete fejlet­tebb, mint a miénk, már ki­mutatható, hogy a harmadik szektor kiépítése lassította a nemzeti jövedelem növekedé­si ütemét. Újabb beruházá­sokkal nagyobb nemzeti jö­vedelemhez juthatnánk, de ennek gátja, hogy a fogyasz­tás és a felhalmozás aránya nem változhat az utóbbi ja­vára, mert azt az életkörül­mények sínylenék meg. A gazdasági fejlődés e szaka­szának fő követelménye a ha­tékonyság (a munka- és az eszközhatékonyság) a termelő ágazatokban. Ezt célozzák az ágazaton belüli szerkezeti át­alakítások, a munkaerő és az eszköz átcsoportosítása, a na­gyobb exportképesség és a bel­ső piac jobb ellátása érdeke­. Nyugati lapok és politi­kusok nemcsak a háziasszony­nak javasolják a takaréklán­got — úgymond a gázpazar­­lástól nem lesz jobb az ebéd —, h­anem­ a gazdaságnak is. Akár az energiaf­elhasználás­ról szólnak, akár a túlhaj­szolt fogyasztásnak, „az igé­nyek inflációjának” a mérsék­lésére intenek, vagy a kon­junktúra felhevítésével kísér­letező beavatkozástól óvnak. Mindenkor a visszafogás ér­telmében élnek e hasonlattal. Úgy látom, hogy nálunk ne­hezen barátkoznak meg a „ta­karéklángra állított népgaz­daság” elképzelésével. Kiala­kult és tartós irányzatokat át­meneti jelenségnek minősíte­nek, mint például a nemzeti jövedelem lassú növekedé­sét is.­­ A növekedés ütemének a mérséklődése már a hatvanas években kezdődött. A hetve­nes években pedig, a kezdeti kiugrás után a népgazdasági tervben korlátozták a sebes­séget. Akkor a gyorsulást egy­részt a világkonjunktúra, másrészt vele összefüggésben a gazdaságirányítási reform okozta. Ez volt észlelhető a többi szocialista országban is, ahol szintén megváltoztatták a népgazdaság vezetésének a módszereit. — Mi a hasonlóság a szo­cialista országok gazdaságirá­nyításában? — Nagyobb lett a vállalatok önállósága; a minisztériumi hatáskörök egy részét­ átvet­ték. A termelés és a piac kap­csolata közvetlenebbé vált. Mindegyik reform az anyagi érdekeltségre épített, amely a nyereséghez kötődött. Az ár­rendszer is módosult, még­hozzá olyképp, hogy az ár közgazdasági tartalma na­gyobb legyen. — Milyenek a kilátásaink? — Hosszú távon is át kell értékelni népgazdaságunk fej­lesztési terveit. Ma már tud­juk, hogy a világgazdaságban végbemenő folyamatok is hosz­­szú távon érvényesülnek. Úgy látom, nagy erőfeszítéssel a fogyasztási színvonal megszi­lárdítható és életkörülmé­­nyeinkben szerény javulás ér­hető el. A szubjektív feltéte­leken kell végre változtatni­.A fegyelmezetlenségen, ami ki­hat a minőségre, az export-, képességre. Fegyelmezetlenség a szerződéses kötelezettségek semmibevétele is, amely nem egyszer késlelteti a határidős exportszállításokat. A gazda­ságirányítás megjavításában fejleszteni lehet az érdekelt­ségi rendszert. Olykor egy fel­adat teljesítése, amely a nép­gazdaságnak elsőrendű érdeke volna, azért akadozik, mert egy szőkébb kollektíva késve reagál, hisz nem fűződik érde­ke a megvalósításhoz. A tá­mogatás megítélésében, hogy melyik vállalat kapja és me­lyik nem, maradjunk követ­­keze­tesek. A fejlesztési dönté­sekben sem kerekedhetnek fe­lül a partikuláris érdekek. A keményebb külső és belső körülmények között határo­zott, tervszerű, felkészült gaz­dasági vezetőkre, szakembe­rekre, szakmunkásokra van szükség. között eltelt esztendők átlagá­nak csaknem harmincszorosa volt, beleszámítva az 1978-as évet, amikor mind rubel-, mind dollárpasszívumunk re­kordot ért el. Ha nem aka­runk nagyobb adósságokat — márpedig nem akarunk —, akkor el kellene érni, hogy az export gyorsabban növe­. Most, amikor a fejlett ipari országok is elsősorban exportálni akarnak, velünk szemben pedig • — kivált a Közös Piac országai — gazda­sági érdekből és politikai m­egf­ontol­ásból protekcionista kereskedelempolitikát folytat­nak, most, amikor azok a ter­mékek, amelyeket kiviszünk, ben.2. — Visszatérve a kölcsön­vett hasonlatra: az a háziasz­­szony, aki csak a teljes lángot ismeri, nemcsak gázt pazarol, hanem odaégeti az ebédet is Meg kell tanulnia, hogy mikor kapcsoljon át. Kovács Judit 1. — A nemzeti jövedelem legkiugróbb —1­7 százalékos — növekedését éppen az 1973-as esztendő hozta. Mi évn­én ezen örvendeztünk, amikor a világgazdasági át­rendeződés árrobbanással éb­resztette fel a gyanútlanokat.­­ A nemzeti jövedelem ke­letkezésétől és felhasználásá­tól elvonatkoztatott növeke­dése amúgy sem sokat mond a gazdaság fejlődéséről és egyensúlyáról. Az 1973-as ki­ugrás elég sokba került ne­künk­ 1974-ben. 1970-hez ké­pest megháromszorozódott az ásványi nyersanyagok és a mezőgazdasági termékek ára. A feldolgozóipar ezt az ár­emelkedést nem követhette. Minden országot­, amely fő­képp készterméket exportált, súlyos veszteség ért. Magyar­­országnak mindig nagyobb volt a behozatala, mint a ki­vitele. 1974-től 1978-i­g a kül­kereskedelmi hiány évi átla­ga azonban az 1947 és 1973 olcsóbbak, viszont a behozott nyersanyagok drágábbak let­tek, lehetségesnek tartja-e a következő tervidőszakban a nemzeti jövedelem gyorsabb növekedését? — Nem. A világgazdasági és a belső szerkezeti változá­sok egyidejűsége ezt nem en­gedi meg. — És a KGST? — A többi szocialista or­szágban, mint erre már utal­tam, szintén átrendeződik a népgazdaság. A szocialista piacon csak részben tudjuk nyersanyag- és energiaszük­ségletünket beszerezni. A Szovjetunióban a nyersanyag­­források feltárása egyre távo­labbi vidékeken, nehéz körül­mények között folyik, és a nagyobb munka- és eszközrá­fordítás, a jóval hosszabb ideig tartó szállítás sem csök­kenti a költségeket. Arról se feledkezzünk meg, hogy sok a párhuzamos kapacitás a szo­cialista országokban, és időbe telik, míg a párhuzamosból ki­egészítő lesz. A nemzeti jöve­delem ütemének a gyorsítása nem öncél, csak olyan fejlesz­­tési programot fogadhatunk el, amely a gazdasági egyen­súlyt és a hatékonyságot ja­vítja. A termékszerkezet ész­szerű átalakítását is ez a szempont vezérli. 3. ki új helyen (Budapest, Vill., Ülői út 24.) m­egny­íló MSZ SZABVÁ­NYI POLT április 2-án déli 12 órától várja lisztért ügyfeleit Könyvkiadók műhelyében Terem, a diófa Beszélgetés Illés Endrével A magyar irodalom doyenje, Illés Endre nem azért viseli ezt a rangot, mert irodalmunk első kiadóját igazgatja. Ami­óta eszemet tudom, mindig az volt: az ötvenes években is, amikor pedig nem sok bele­szólása lehetett a kiadó ügyei­be. De az irodalomban mégis az ő ízlése volt a mérték. Kéziratok közreadásáról — sajnos — nem dönthetett, mégis szívén viselte a magyar irodalom sanyarú sorsát. Utó­lag vesszük észre: nemcsak nemzedéktársaival ■ törődött, sokat tett a fiatalokért is. Az irodalomból kirekesztettek — vert csapat — áhítattal ej­tették­­ ki nevét, idézték véle­ményét, mintha tőle függött volna az üdvösségük. Azt is tanúsíthatom, mit jelentett az ő baráti szava ama nehéz években Németh László, Szabó Lőrinc vagy Tamási Áron szá­mára. Sokszor talán a meg­váltást is, noha Illés Endre akkoriban legfeljebb a külső korrektorok és grafikusok ho­noráriumkiutalása felől intézi. k,enett. Mégis, hány regény, hány verseskötet megszületése mö­gött sejthető Illés Endre ízlése? Nem tudom feledni ezt az emlékkényt most sem, amikor Illés Endre igazgatóval beszél­getek a Szépirodalmi Könyv­kiadó munkájáról. Fölsorolni kétszázvalahány művet? Van közöttük számos utánnyomás, hiszen például az aranyszín borítású Harminc év magyar irodalma sorozatában az idén tíz kötet jelenik meg. Régóta furdal a kíváncsiság, hogy egy-egy írói életműsoro­­zat kötetei miért oly keserves­­lassan jelennek meg? Például a Kosztolányi-sorozaté, amely eredetileg — 1969-ben­ — az író publicisztikai gyűjtemé­nyeként indult. — A Kosztolányi-sorozat esetében még a kiadó sem tudta, milyen nagy feladat áll előttünk. Réz Pál, a sorozat, s egyben a kötetek szerkesz­tője, nagyon sok "kiadatlan, szinte elfeledett Kosztolányi­­írást talált. A jobbára napi­lapoknak írott publicisztikai igényű cikkeket, tárcákat, ri­portokat, színeseket és kriti­kákat összegereblyézve, rögtön megváltoztak az arányok. Re­mek írások lappangtak elfe­ledve, ezeket sorra kiadtuk. Még az elbeszélésgyűjtemény is bővül, számos elfeledett Kosztolányi-novella ugyancsak ebben a sorozatban jelenik meg először. Rengeteg kutatói és szerkesztői munka van ez­zel a sorozattal. A Magyar Remekírók köte­teivel is? — Azokkal is, de ez a soro­zat más természetű gondokat is okoz. Amikor útjára bocsá­tottuk első kötetét, az egész vállalkozást jóindulatúan ud­varias pesszimizmus fogadta. A kiadó történetét nem jegy­zik föl a krónikások, mégis elgondolkodtatóan érdekes eset, hogyan is indult a Ma­gyar Reme­eírók-sorozat. Meg­nyitásként Csokonai Vitéz Mi­hály Minden munkája két kö­tetben már nyomdában volt. Az 1973. évi könyvhétre kel­lett megjelennie: a terjesztők ötezer példányt rendeltek be­lőle, majd húszezerre módosí­tották a megrendelést. Rögtön kiderült, hogy ez is kevés, s a példányszámot ismét fölemel­tük tizenötezerrel. Végül is harmincötezer példányban je­lent meg, és utolsó szálig elfo­gyott. Majd egy újabb kiadás: húszezer példányban. Illés Endre réazi szép álma, a Diófát ültetni” programadó cikkében leírt, látomásnak tetsző terv megvalósulóban van. A Magyar Remekírók­­sorozat, a magyar Pleiade-sor kötetei évről évre megjelen­­nek. Növekszik-e a diófa? — Terem. Átlag negyven­ezer példányban jelennek meg ezek a kötetek. Van harminc­ezer előfizető, a többi bolti forgalomba kerül, de egyes kö­tetek esetében ez a példány­szám­ig kevés. Sok gondunk van a sorozattal, kezdve a szerkesztéstől egészen a nyom­dai munkálatokig. Hiszen a Magyar Remekírók sorozatá­nak megjelentetése elsősorban a szakemberek munkabírásán múlik. Elfoglalt irodalomtör­ténészek vállán a teher, akik különböző intézetekben, egye­temeken egyébként is alapo­san kiveszik részüket a külön­féle nagy kutatói vállalkozá­sokból. Ha olykor el-elakad­­nak más sorozataink kötetei, ez is szolgáljon magyarázat­ként. — De nem kevés gondunk van a nyomdákkal is. Régi kiadói emlékeim jutnak eszembe: a Révainak saját nyomdája volt, így hát nem is lehetett különösebb akadálya annak, hogy egy átlagos — mondjuk, tizenöt ív terjedel­mű — kötet három hét alatt megjelenjék. Természetesen az öt-hat ívnyi verseskötetek kinyomtatása ma sem okozna annyi nehézséget, mint, mond­juk, a 140 ív terjedelmű Esz­­szépanoráma, vagy az ötven­hatvan íves regények nyom­dai munkálatai. És addig ez így is lesz, amíg a jórészt elavult magyar nyomdák 150—200 százalékos megter­heléssel dolgoznak. Most jelent meg a Gondolat • Kiadónál Széchenyi Naplója, ugyanakkor a Magyar Remek­­írók-sorozatban is hamarosan közreadnak egy Széchenyi-vá­­logatást: összevetik-e a kiadók terveiket, nincsen-e munká­jukban átfedés? — Nem látok ilyen veszélyt, én csak örülök annak, hogy a közös munkából más kiadók is részt vállalnak. Kiadói ér­dekek nem ütköznek azzal, hogy például az Európa Ma­gyar Helikon műhelye útjára bocsátotta a Bibliotheca His­­torica köteteit, ezeknek a könyveknek is megvan a ren­deltetésük. A Magyar Remek­­írók-sorozatot szerkesztve úgy gondoltuk, hogy az egész vo­nulat fölmutatásán kell mun­kálkodnunk. Az a legfonto­sabb. A nálunk megjelenő há­romkötetes Széchenyi-vállal­­­kozás, amelyet Spíra György szerkeszt, 150 ívben az író és nagyszándékú politikus élet­művéből nyilván teljesebb és átfogóbb képet ad majd, mint a most megjelent — s régen várt — Napló. Egyik nem zár­ja ki a másikat. Az Akadémia is elindította az Archívum Ra­­kócziensist, s kitűnő jegyzet­­appo­rátussal közreadta tavaly a fejedelem Emlékiratait. Mi is megjelentettük Hopp Lajos szerkesztésében, de hozzátet­tük a Vallomások teljes szö­vegét is, mintegy hosszmetsze­tet adva az életműből. Mert ebben a kötetben nemcsak az emlékíró államférfi és a gon­dolkodó író műve található, benne van Rákóczi költői vi­lága is. Az ötvenes évek derekán in­dított „Magyar Százados-so­rozat kötetei jobbára emlék­iratokból állnak. Olykor úgy látszott, mintha ez a vállalko­zás is elakadt volna. — Erről nincsen szó. Éppen az idei könyvhétre jelenik meg Az aradi vértanúk című kétkötetes összefoglaló doku­mentumgyűjtemény. Ebben ki­adjuk az aradi vértanúk leve­leit, naplóit, följegyzéseit és a kortárs szemtanúk emlékezé­seit, de a bírósági jegyző­könyvek szövegét is, valamint I. Ferenc József és Miklós cár levélváltását. Ugyancsak kö­zöljük, különböző forrásokból, az aradi vértanúk teljes név­sorát. De az emlékiratoknál maradva, éppen a Magyar Reme­d­rófc-sorozatban adjuk közre ismét Kemény János és Bethlen Miklós önéletírásait. Az élő magyar Irodalom megjelentetése elsősorban a Szépirodalmi és a Magvető Könyvkiadó dolga. Nincsenek-e éppen ezért zökkenők vagy súrlódások? — Nincsenek. Imént emlí­tettem, nem vetélkedünk, nem rivalizálunk egyik kiadóval sem. Csak örülünk annak, ha a közös munkából mindenki igyekszik nagyobb részt vál­lalni. A Szépirodalmi Könyv­kiadó célja változatlan, leg­fontosabb feladatunk a mai magyar irodalom megjelente­tése. Az arányok is ezt mutat­ják, hiszen az élő magyar iro­dalom 145, a klasszikus 70 mű­vel szerepel idei terveinkben. Huszonöt-harminc regény s ugyanennyi novelláskötet vár kiadásra, s mintegy huszonöt verseskötet. De színműveket, filmforgatókönyveket, tanul­mányokat, szociográfiai leírá­sokat és riportköteteket is megjelentetünk. — Fontosnak tartom kor­társi életműsorozatainkat, ezekben idén is kiadjuk Illyés, Mesterházi, Szabó Magda és Vas István műveit, de ugyan­csak ebben az évben meg­kezdjük Karinthy Ferenc élet­művének gyűjteményes közre­adását. A klasszikus és hu­szadik századi halott írók életműsorozatait folytatjuk. Babits Az európai irodalom története, Karinthy Frigyes Karcolatok, Kosztolányi Euró­pai képeskönyve, Móricz Drá­mái, Tamási Abel-trilógiája, Krúdy Gyula három könyve mellett kibocsátjuk a Móra­­életmű első két kötetét is. A Műhely-sorozatban kiadjuk Babits Beszélgető füzeteit. Megrendítő olvasmány. Babits utolsó éveiben, a gégeműtét után elvesztette hangját, és csak írásban értekezhetett környezetével és barátaival, így hát ezek a füzetek nem­csak a baráti eszmecserék hű jegyzőkönyvei, de a szoron­gató halál közelében vergődő emberi lélek megrázó doku­mentuma is. Közreadása talán közelebb visz Babits életmű­vének mélyebb megértéséhez. Az irodalomtörténeti kuta­tásnak ad-e elég lehetőséget a kiadó, hogy legújabb eredmé­nyei mihamarabb nyilvános­ságra kerüljenek? — Úgy érzem, igen. Nagy rendszerező munkáik eredmé­nyeit igyekszünk azonnal hasznosítani. Éppen itt van nálam egy tájékoztatóterve­zet: A magyar irodalmi gon­dolkodás évszázadai című ki­advány javaslatukról, amelyet kérésünkre Sötér István és Bodnár György állított össze. A négykötetes kritikatörténeti sorozatban közreadnánk a magyar irodalmi gondolkodás legfontosabb dokumentumait, mintegy száz ív terjedelem­ben. E nagy igényű vállalko­zás jórészt az alapkutatás eredményeire támaszkodik: az első kötet a XIX. század ele­jéig, a második a XIX. század anyagát mutatja be; a har­madik és negyedik kötet a XX. századdal foglalkozik. A sorozat szerkesztői: Sőtér, Bodnár, Csetri Lajos, Fenyő István, Németh G. Béla és Tarnai Andor, az irodalmi gondolkodás történetének elemző bemutatását tűzték ki célul, azt a sok műfajú tevé­kenységet akarják fölmutatni, amely a szépirodalom életé­vel párhuzamosan, az iroda­lom fogalmának, műfajainak, törvényeinek és történetének megértésére, s meghatározá­sára irányul. A kiadvány mintegy negyven százalékában esszészerű megközelítéssel át­tekinti majd a magyar iro­dalmi gondolkodás történetét, nagyobbik felében pedig köz­readnánk azokat a műveket, szemelvényeket és vitákat, amelyekben a magyar iroda­lomelmélet, irodalomtörténet, esszé- és kritikatörténetének­ lényege megfogalmazódott. A történeti áttekintés ebben az esetben is az Irodalomtudo­mányi Intézet évek óta vég­zett alapkutatására épült. Íme, így kapcsolódik a kiadó munkája a legújibb t­udomá­­nyos eredményekhez. Részle­tes javaslatukat elfogadtuk, s remélem, jövőre már meg is jelenik a tervezett sorozat el­ső fele. Azután ismét a gondok: a hosszú nyomdai átfutási idő nemcsak a kiadót, de az író­kat s legelsősorban az olvasó­kat érinti. A könyvkiadók ka­rácsonyra ígért egyik-másik újdonsága még ma is késleke­dik. Illés Endre sem örül a nyomdai késlekedésnek, hir­telen másról kezd beszélni. Radnóti Miklósról: — Olyan olvasott, s annyian olvasnák, hogy legutóbb het­venezer példányban adtuk ki. S kiderült: ez is kevés. Ha van valami, ami a kiadók munkáján jól látható, hát ak­kor az olvasás, vagyis az ér­tékek forradalma ilyen bizo­­nyíték. Az, hogy hány pél­dányban kell kiadni József Attila és Radnóti műveit! S persze Petőfit! Legutóbb száz­ezer példányban jelent meg. De nem volt elég: az el­múlt években negyedmillió­­Petőfi-kötetet adtunk ki. S mind elfogyott. Kiss Károly 9

Next