Magyar Nemzet, 1979. december (35. évfolyam, 281-304. szám)
1979-12-16 / 294. szám
Vasárnap, 1979. december 16.. CSERESZNYÉSKERT Az újvidéki színház előadása T új szakaszához érketett Harag György életműve. A több országban vendégként föltűnő kolozsvári rendezőt ez idő tájt az orosz klasszikusok érdeklik; a kolozsvári Éjjeli menedékhely (Gorkij), a győri Vihar (Osztrovszkij), a szabadkai Tarelkin halála (Szuhovo-Kobilin) után, egy korábbi újvidéki előadás, Csehov Három nővérének „folytatásaként” színre vitte a Cseresznyéskertet, ezt a mindmáig rejtélyes művet. Csehov színpadi remeke, amely a maga korában éppen a játékfölfogást illetően szított vitákat, a rendezőnek is értelmezéspróba. Tragédia vagy komédia, , hangzik föl a kérdés minduntalan, ahogy a századelőn a szerző ésSztyanyiszlavszkij közt. Könnyen lehet, hogy Harag Csehov vonzalma anélkül, hogy bármely játszásmódot elvetne, új képpel fogja gazdagítani az orosz klasszikus értelmezést. A lehetőséget próbálgatja Harag. Három egymást követő Csehov színrevitellel akarja a választ megadni. Noha az újvidéki színház technikai körülményei mostohák, s a kis színészgárda sem mondható egyértelműen kialakultnak, a kísérlet izgalmas: a „körszínházi” forma alkalmas-e a konvenciók elvetésére. A rendező a „kukucskáló” színház terének kitágítását s a megszokott rend fölbontását szeretné. Most is, akárcsak a Három nővér előadásán, a nézők a színpadon ülnek, s a nagyobb tér a színészeké. „Nem akarom úgy játszani a szöveget, ahogy írva vagyon” — mondta egy interjúban, s a jól megválasztott színpadi forma igazolja: nem is lehetne. Vein múzeumi tárgy Csehov, Harag fölfogásában különösképp nem a mondatai. A szereplők itt járnak, sírnak, nevetnek a közelünkben s a rendezői inspiráció mintha azt mondaná: csupán a véletlenen múlt, hogy a néző maga is nem kapott szerepet. Az újvidéki Cseresznyéskert játéktere szép látványnak kellemes. Minden fehér, a távolban — a valódi nézőtéren — fehér lepellel lebontott fák, köztük egy kifutó. Többnyire ezt a nagy mélységű hátteret látja a néző: a fehér végtelenséget. Kitűnően komponált — egyik a másikból következő — a kezdő- és a zárójelenet: fehér lepedőbe van becsomagolva — játékhalmazával, babáival, kicsiny bútoraival együtt — a megérkezőkben. Ljubov Andrejevnában és környezetében meglepetést keltő „gyermekszoba”. Ennek fokozatos kibontásával kezdődik meg az emlékezés s ez ad majd talajt — valóságában is — a tárgyak között csetlő-botló, akárha az emlékeik közt babráló embereknek. S később, a darab befejezéseként, ugyanez a fehér lepedő fogja össze az elszállítandó bútorokat, s ez nyújt végső — halálos — menedéket az itt hagyott, itt felejtett öreg inasnak, Firsznek. A látvány sokkoló hatása ol az elsőrendű, mint megannyi Harag György-rendezésben. Erre épül a színészi játék, a következetes motívumkeresés. Tehát nem (csak) a fölmondott színpadi szöveg hangsúlyaiban értelmez a rendező, bar eg.V-egy fintor kétségkívül tudtul adja, hogy az újvidéki színház elgondolta dráma nem tragédia, hanem értelmez az irreális világ valóságtól távoli találkozásaiban is. S jólesik elismerni, hogy ezek a jelenetek mindig képi fogantatásúak, s észrevenni, hogy ebben a képekre bontott ironikus szeretetben van Harag drámaértelmezésének sarkalatos pontja. Remek találat, hogy ritkán „alkalmaz” szobát, s ha szűkíti a „színpadi teret” , kitűnő a párizsi szalonok nyitótáncra emlékeztető, az árverésről Lopahint visszaváró háznép kultikus jellegű fölvonulása —, akkor is úgy teszi ezt, hogy a falként szolgáló csipkefüggöny elválasztó hatása csak látszólagos. A mögötte levő árny, a cseresznyéskert fáinak árnyéka éppúgy, mint az emberé, itt van a közelben, maga is részvevő. Legtalálóbb vonatkozási pontja ennek a kettős jelenlétnek az a jelenet, amelyben Ánya, akarva-akaratlanul szenvedő részese lesz a kedvesét flörtre csábító Ljubov Andrejevna „szerelmi” (?) vallomásának. Mi más lenne ez, ha nem Csehov szövegének látványban megtestesülő továbbgondolása? A darabra legjellemzőbb jelkép: egy kétkerekű, könynyű kocsi, amolyan homokfutó, gyakran lesz fontos tárgy. Ha Ljubov Andrejevna és Gajev ül rajta — emlékezéseik közt gyakran szunyókálnak — a jármű mozdulatlanul áll, viszont, ha Trofimov, az Oroszország halálát jósoló örökös diák kedvese foglal helyet az ülésen, a kocsi az égbe röpülne. A kettő között még nincs lényeges különbség: a szabadság egyelőre vágykép, a kocsi úgy lesz „földönfutó”, valójában röghözkötött hontalan, hogy éppúgy nem dobja le utasait, ahogy azok nem dobják le lelkük terhét. Ember és tárgy összenőttek, mint ahogy szinte betegesen összeforrt valahai tulajdonosával, Ljubov Andrejevnával a kopott, régi ház, s a birtokon levő cseresznyéskert. Inkább jáművecske, játékocska illene ezekhez az emberekhez. Csehov kicsinyítőképzős megvetése Harag ironikus tárgyválasztásában testesül meg. A százesztendős szekrény gyomrából, épp a tárgynak érzelgős ünnepi beszédet mondó Gajev hálálkodása közepette, sosemvolt katonai tisztiruhák, s különféle köntösök hullanak ki. S mikor a szereplők — Gajevvel az élén — magukra öltik ezeket a jellegzetes (francia) holmikat, egy francia gyermekdal halk énekével ringatják el magukat. A megkésettség, a műveletlenség, az unalom hazájából evvel a fölidézett emlékkel próbálnak menekülni. De komolyan vehető-e az, kinek feje fölött a házat s a birtokot dobraverik, s ő közben jojózik? Firsz, az öreg szolga monoton emlékezésére, zsörtölődésére evvel a játszadozással felel Ljubov Andrejevna és könnyelmű bátyja, Gajev. Visszamaradott gyermekek ők, mint ahogy gyermeteg lélek a férjhez menést áhító Várja, az örökké pénztelen Piscsik a tengő-lengő Jepihodov is. A „fehér” színpadnak tehát kettős jelentése van: az alkony égető fehérsége — megannyi lassú halál — mellett fölidézi a be nem piszkolódott gyermekkort is. S mindezt a kivágásra ítélt fehér lepellel beborított cseresznyefák hoszszú során keresztül. Ahogy a parasztivadék Lopahin az árverés nyerteseként birtokába veszi a kertet, s a fejszehalálra ítélt fákról nagy „fehérségüket” lerángatja, úgy sötétül lassan a háttér: piszkosbarna fák csontvázai meredeznek, szinte kínálván magukat a pusztulásnak. A bukaresti díszlet- és jelmeztervező, Doina Levinta Bocaneti nagy hatású színpada ehhez a Csehov-értelmezéshez tökéletes; nem rajta múlott, hogy kisebb technikai hibák miatt a darab egy-egy mozzanata haloványabbra sikerült. Nem pontosan megállapítható, hogy ebben a jelképi világban, ahol egy-egy szín, egy-egy beállítás túlmutat önmagán, mi helye van a szokvány befejezésekhez igazodó, magnetofonról elhangzó fejszecsattogásnak? Az újvidéki Cseresznyéskert mégis egyértelmű színházi nyereség, s ez a siker különösen akkor sokszorozódik meg, ha tudjuk, hogy a színház évek óta sokféle problémával küzd. S a művészi vezetés bátorságát jelzi, hogy most már rendszeresen helyt ad modern drámaértelmezéseknek, így Harag György színpadi látomásainak. Ezeket a színészi játékban is mást, modern elemeket követelő törekvéseket azonban az újvidéki társulat nem minden tagja tudja követni. Romhányi Ibi Ljubov Andrejevnája érzelgős, túlteng benne a „nagyasszony!” modor, s Fejes György ötvenéves gyermekként megvalósuló Gajevje sem. Ladik Katalinnal egyetlen mozzanatára — Ivanovna uborkaevésére — emlékszünk csupán, s Venczel Valentin szürkén nyegle alakot formáz Jasában. A jó alakítások közé sorolható Ferenczi Jenő Piscsikje, Salaié Stevan megindító Firsze és Rövid Eleonóra bájos Dunyasája. Pásthy Mátyás mint Jepihodov csetlőbotló szerelmes. Harag György csehovi világát a legkitűnőbben három fiatal színész érti: Bicskei István (Trofimov), Daróczi Zsuzsa (Anya) és Ábrahám Irén (Varja). Nem túl nagy szerepükben a darab főszereplőivé válnak: ízléssel, mértékkel igazodnak a rendező elképzeléseihez. Soltis Lajos vérbő Lopahinja el tudja hitetni, hogy ily durva gesztusoknak is helye van a színpadon. Szinte emberből kivetkőző ,,magáraébredése” nyíltszíni tapsot kap. Szakolczay Lajos Amit egy térkép nem árulhat el, arról tudósítja önt a SZOVJETUNIÓ decemberi száma. Intézkedések a nők helyzetének javítására Hippokratész kazahsztáni hajlékaiban Moszkvában tanulnak — orvosok 95 országnak Az Olivetti cég elnézést kér — egy üzletkötő győzelmet Vasút a tengeren, autósztráda jégpáncélon ... humor, muzsika, festészet, régészet és még sok izgalmas írás a SZOVJETUNIÓ legújabb szántában! Magyar Nemzet „A fejedelmek tartoznak a közönségnek az igazság bizonyításával és nyilvános bemutatásával, s ennek a bizonyítéknak annál világosabbnak kell lennie, minthogy saját magukat igazolják és saját hasznukért beszélnek.” Ezt a mondatot Benda Kálmán idézi, a Mercurius Veridicus hasonmás kiadásának bevezető tanulmányában. Igaz ugyan, hogy az igazság bizonyítását és nyilvános bemutatását fejedelmi kötelességnek nevező sorok egy császárpárti röpiratból valók, de az elkötelezést még abban az esztendőbem, 1705-ben Rákóczi fejedelem vette magára, s Esterházy Antal tábornagy javaslatára. Ráday Pál szerkesztésében legott kiadta az első magyar hírlapot, a Mercurius Hungaricust, amelynek címe a második számtól kezdve bővült a Veridicus, vagyis igazmondó jelzővel. A Mercurius valamennyi számának hasonmása, s szövegének — Kenéz Győző készítette — magyar fordítása a Magyar Helikon karácsonyi könyvespolcának egyik szép kötete. Szép — ezt nem is kellene ideírni, hiszen a Helikon csupa-csupa szép, míves könyvet ad közre, az Európa kiadó osztályaként, de gyakran más kiadókkal is együttműködve. Ez a kötet, a Mercurius, a Helikon Bibliotheca Historica sorozatában — Történelmi és művelődéstörténeti sorozat — jelenn meg. — A sorozatokon belül is változatosságra törekszünk — mondja Szántó Tibor, a Magyar Helikon vezetője, számos kiadványának tipográfusa, akinek életműve kereken kétezer könyv megformálása. — Egy-egy kötet, méretét, külsejét, papírját és tükrét, a betűtípust mindig a könyv tartalma határozza meg. Valamennyit egybekapcsolja a Bibliotheca Historica sorozatban az, hogy a magyar történelem és művelődési história emlékeit eleveníti föl a sorozat, irodalmi műveket, kéziratokat, történeti forrásokat. így jelent meg e sorozatban Schulhof Izsák Budai krónikája s lett a könyvesboltok egyik slágere; itt jelent meg A korona kilenc évszázada — Katona Tamás válogatásában, Szakály Ferenc tanulmányával —, és Kottanner Jánosné emlékirata, A korona elrablása. Évente mintegy negyven kötet jelenik meg a Helikon gondozásában — s ez a szokványos kifejezés itt csakugyan sokfelé figyelő műgondot jelent. Gonddal tervezik meg a könyvek külsejét, amely — Devecseri Gábor Mi a szép könyv? című verse szerint — ruhája, bőre, eleven húsa, megkettőződő lelke magának a műnek. Hófehér papírra nyomták a Carmina, burana középkori diákdalait; talán hogy életvidámságuk színes forgataga jobban, látszódjék, fekete betűik az olvasóba mélyebben vésődjenek? A könyvborító is fekete, benne a cím és Szász Endre rajza ezüst (a tipográfia, a védőborító és a kötésterv Szántó Tibor munkája). A kötetet Kardos Tibor szerkesztette, ő írta az utószót is: az illusztrátor Szász Endre. Ez a kötet is a Helikon karácsonyi polcán áll, akárcsak Arany János hat Hunyadi balladája Berki Viola illusztrációival, vagy Omar Khaijjém művének, a Rubaijátnak új kiadása, és Pálóczi Horváth Ádám Ötödfélszáz énekesből a válogatás Énekes poézis címmel. Mit tervez még a Helikon? A közeli napokbanhetekben várható a Shakespeare Szonettjeinek új kiadása a Dürer-nyomda különösen gondos kivitelezésében, és Boccaccio műve, a Dante élete. Megjelent már Firdauszi műve, a Királyok könyve, amelynek újdonsága ezúttal az, hogy a XVIII. századi miniatúrák illusztrálják. Igen szép kötésű, színes és fekete-fehér reprodukciókkal bőven illusztrált kötet Lazarev tanulmánygyűjteménye Bizánci festészet címmel. Folytatódik a Kézirattár. A Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen, hasonmásban ad közre kincset érő kéziratokat a Helikon. Legutóbb Petőfi Sándor versét- a Bánk bánt mutatta be Kerényi Ferenc; a kézirat fakszimiléje a kötet melléklete. Legközelebb, a terv szerint. Szabó Lőrinc Hévízi szonettek című kézirata jelenik meg, a kockás füzetbe írott lapok hasonmásával, Kabdebó Loránd esszéjével, majd Kassák Lajos A mérleg serpenyője című Bartók-verse és portréja Csaplár Ferenc tanulmányával. A hasonmás kiadások egy része nem fénymásolat, hanem a korszerű nyomdatechnika segítségével újjászületett mű. Ilyen Csokonai Vitéz Mihály Lillája — a Szépirodalmival közös kiadás — Vargha Balázs tanulmányával. ..A klasszicista könyvművészet egyszerűségre törekvő tipográfiáját betűről betűre, sorról sorra, minden, kis rajzocskát és beosztást, zárólécet reprodukálva, korszerű fotószedéssel készítettük el a könyv, nyomóformáját” — közli jegyzetben a tipográfus. Ugyancsak, a Szépirodalmival közösen jelent meg az esztendő egyik könyvslágere, Weöres Sándor Egysorosok című kis kötete, és Illés Endre gyűjteménye, az Írók két háború közt. » ' ■ ■ ........... . (Tárgyalás témája, hogy követi-e egy-két éven belül a Költők két háború közt.) Más könyvek a Corvinával, a Gondolattal, vagy a Mórával közösek. A Corvinával közös kiadásban olyan nagy sikert aratott Bibliotheca Corviniana újra megjelenik, magyarul, németül, lengyelül, angolul és franciául. Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményei című kötet magyar, német, francia, angol és orosz változatban lát majd napvilágot. Ugyancsak több nyelven várható Mátyás király Gradkaiéinak ötven iniciáléval illusztrált kiadása Soltész Zoltánná ismertetésével. Folytatódik a Szépirodalmival közös Eötvös-sorozat s ugyancsak e kiadóval közösen jelenik meg Feneion műve: Telemaknak, az Ulisses fiának csudálatos történetei. Köpeczi Béla tanulmányával. Kass János illusztrálja Ivan Goran Kovaele horvát költő Tömegsír című kötetét és Az ember tragédiájának az Európával közös új kiadását. Ezerkétszáz kép illusztrálja a Mórával közösen tervezett kötetet, Keresztury Dezső művét, A magyar irodalom képeskönyvét.Az Akadémiai kiadóval együtt jelenteti meg a Helikon Batsányi Lenzben megjelent összes verseinek hasonmását és Zrínyi Miklós Adriai tengernek' syreruija című művét. Fölsorolni csupán a tervezett köteteket füzetkét töltene meg, így most már csak a már elkészültek közül kapjon említést két kötet, mindkettő a könyvbarátok különös érdeklődésére érdemes. Kétnyelvű kiadásban jelent meg — Lator László fordításával — Alexandr Biok verse, a Tizenketten, s a kötet érdekessége, hogy a rajzokat Jurij Annyenkov, a szovjet avangard egyik jeles művésze készítette az 1918-as pétervári kiadás számára. Ugyancsak hiteles másolatban jelent meg a Székely népballadák, Ortutay Gyula gyűjtése, az ő magyarázatával, Buday György fametszeteivel, az 1935. évi első kiadás felújítása. Jelképe lehet ez a kötet a Helikon törekvéseinek, a nemzeti irodalom, költészet, művészet jelen emlékeinek tetszetős új közreadása. Történelmi könyvek eleven tára így lesz az Igazságot bizonyító művek igaz közreadása. A. L* Helikon Történelmi könyvek eleven tára Tizenkét ten Jurij Annyrni.o* rajza Magyar kultúra Franciaországban A magyar film története, Aktivizmus — a Tanácsköztársaság grafikái, Bartók élete és munkássága — francia plakátok hirdették ezeket a címeket Laonban, ahol a közelmúltban magyar hónapot rendeztek. — Ezekkel a több hétig tartó programokkal igyekszünk bemutatni Magyarországot, hazánk művészetét, gazdaságát, társadalmi viszonyait — mondja Klein Márton, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója. — Teljességre természetesen nem törekedhetünk. Egykét nagyobb műsor köré szervezzük az előadásokat, kiállításokat, s így próbálunk minél színesebb, gazdagabb programot összeállítani. Laonban például a Bábszínház előadásával nyílt meg a magyar hónap és az Ózdi Táncegyüttes nagyon sikeres estjével zárult. Hasonló magyar hónapokat tervezünk jövőre St. Etienne-ben, Brestben és Bretagne-ban. — Mivel foglalkoznak még? — A Párizsi Magyar Intézetnek az a feladata, hogy a franciákkal megismertesse a magyar kultúrát és különféle előadásokkal, kiállításokkal segítse a kulturális, műszaki és tudományos munkatervek, egyezmények végrehajtását Fogadunk és küldünk ösztöndíjasokat, megpróbálunk minél hatékonyabb missziós tevékenységet folytatni. Éves munkatervek alapján dolgozunk, ám a különböző szervezetek, filmklubok, fesztiválok új felkérésére szívesen módosítjuk programjainkat, ha anyagi lehetőségeink ezt megengedik. Sajnos az intézet helyiségei sem a legmegfelelőbbek, s így bizony sok jó tervünkről le kell mondanunk. — A Párizsi Magyar Intézet műsora mégis elég gazdag és változatos. Felsorolna-e néhányat az idei tervekből? — „Színházi évad” szerint dolgozunk, s általában egy szeptemberi nyitó és egy júniusi záró hangverseny fogja közre az évet. Az idén Kozma-emlékesttel nyitottunk, a „Chevalier des Ordre des Arts et des Lettres” (A művészet és az irodalom rendjének lovagja) emlékére rendezett koncerttel. Zenei programunkon szerepel többek közt a Jandó— Berkes duó, Kiss Anna, Benkó Dániel, Némethi Attila, Perényi Miklós, Perényi Eszter, Kiss Gyula koncertje. Irodalmi estet november 5-én tartottunk először ebben az esztendőben. A Radnóti Miklós emlékére megrendezett műsort a francia és a magyar rádió is felvette. A Móricz-évforduló alkalmából Nagy Péter akadémikus tartott előadást, s ő mondott bevezetőt az Idegen nyelvek Főiskolája mellett működő könyvkiadó és a Corvina közös, tíz magyar drámát tartalmazó francia kötetének sajtóbemutatóján. — A kultúra egyéb területéről is fogadtunk vendégeket. Aradi Nóra művészettörténész a századfordulóról, Láncos János pedig a szakszervezetekről tartott előadást. — A legélénkebb kapcsolatunk a franciákkal talán a film területén van. Folyamatosan kérnek tőlünk filmeket a filmklubok, egyetemest, kulturális szervezetek, s éppen most vannak magyar filmnapok a Pompidou Kulturális Központban. Mivel a Pompidou központ fölépülése óta egyik fő szervezője lett a francia kulturális értek, nagyon fontosnak tartjuk és sokat várunk ettől a nyolcvan magyar filmet bemutató sorozattól. h. é. 11