Magyar Nemzet, 1979. december (35. évfolyam, 281-304. szám)

1979-12-16 / 294. szám

Vasárnap, 1979. december 16.. CSERESZNYÉSKERT­ ­ Az újvidéki színház előadása T új szakaszához érketett Harag György életműve. A több országban vendégként föltűnő kolozsvári rendezőt ez idő tájt az orosz klasszikusok érdeklik; a kolozsvári Éjjeli menedékhely (Gorkij), a győri Vihar (Osztrovszkij), a sza­badkai Tarelkin halála (Szu­­hovo-Kobilin) után, egy ko­rábbi újvidéki előadás, Csehov Három nővérének „folytatá­saként” színre vitte a Cse­resznyéskertet, ezt a mind­máig rejtélyes művet. Csehov színpadi remeke, amely a ma­ga korában éppen a j­átékföl­­fogást illetően szított vitákat, a rendezőnek is értelmezés­­próba. Tragédia vagy komé­dia, , hangzik föl a kérdés minduntalan, ahogy a század­előn a szerző és­­Sztyanyisz­­lavszkij közt. Könnyen lehet, hogy Harag Csehov­ vonzalma anélkül, hogy bármely ját­szásmódot elvetne, új képpel fogja gazdagítani az orosz klasszikus értelmezést. A lehetőséget próbálgatja Harag. Három egymást köve­tő Csehov színrevitellel akarja a választ megadni. Noha az újvidéki színház technikai kö­rülményei mostohák, s a kis színészgárda sem mondható egyértelműen kialakultnak, a kísérlet izgalmas: a „körszín­házi” forma alkalmas-e a konvenciók elvetésére. A ren­dező a „kukucskáló” színház terének kitágítását s a meg­szokott rend fölbontását sze­retné. Most is, akárcsak a Há­rom nővér előadásán, a nézők a színpadon ülnek, s a na­gyobb tér a színészeké. „Nem akarom úgy játszani a szöve­get, ahogy írva vagyon” — mondta egy interjúban, s a jól megválasztott színpadi forma igazolja: nem is lehetne. Vein múzeumi tárgy Csehov, Harag fölfogásában különös­képp nem a mondatai. A sze­replők itt járnak, sírnak, ne­vetnek a közelünkben s a ren­dezői inspiráció mintha azt mondaná: csupán a véletle­nen múlt, hogy a néző maga is nem kapott szerepet. Az újvidéki Cseresznyéskert játéktere szép­ látványnak kellemes. Minden fehér, a tá­volban — a valódi nézőtéren — fehér lepellel lebontott fák, köztük egy kifutó. Többnyire ezt a nagy mélységű hátteret látja a néző: a fehér végtelen­séget. Kitűnően komponált — egyik a másikból következő — a kezdő- és a zárójelenet: fe­hér lepedőbe van becsomagol­va — játékhalmazával, babái­val, kicsiny bútoraival együtt — a megérkezőkben. Ljubov Andrejevnában és környezeté­ben meglepetést keltő „gyer­­mekszoba”. Ennek fokozatos kibontásával kezdődik meg az emlékezés s ez ad majd talajt — valóságában is — a tár­gyak között csetlő-botló, akár­ha az emlékeik közt babráló embereknek. S később,­ a da­rab befejezéseként, ugyanez a fehér lepedő fogja össze az el­szállítandó bútorokat, s ez nyújt végső — halálos — me­nedéket az itt hagyott, itt fe­lejtett öreg inasnak, Firsznek. A látvány sokkoló hatása o­l­ az elsőrendű, mint megannyi Harag György-rendezésben. Erre épül a színészi játék, a következetes motívumkeresés. Tehát nem (csak) a fölmon­­­­dott színpadi szöveg hangsú­lyaiban értelmez a rendező, bar eg.V-egy fintor kétségkívül tudtul adja, hogy az újvidéki színház elgondolta dráma nem tragédia, hanem értelmez az irreális világ valóságtól távo­li találkozásaiban is. S jólesik elismerni, hogy ezek a jele­netek mindig képi foganta­tás­úak, s észrevenni, hogy eb­ben a képekre bontott ironi­kus szeretetben van Harag drámaértelmezésének sarka­latos pontja. Remek találat, hogy ritkán „alkalmaz” szo­bát, s ha szűkíti a „színpadi teret” , kitűnő a párizsi sza­lonok nyitótáncra emlékezte­tő, az árverésről Lopahint visszaváró háznép kultikus jellegű fölvonulása —, akkor is úgy teszi ezt, hogy a fal­ként szolgáló csipkefüggöny elválasztó hatása csak látszó­lagos. A mögötte levő árny, a cseresznyéskert fáinak árnyé­ka éppúgy, mint az emberé, itt van a közelben, maga is részvevő. Legtalálóbb vonat­kozási pontja ennek a kettős jelenlétnek az a jelenet, amelyben Ánya, akarva-aka­­ratlanul szenvedő részese lesz a kedvesét flörtre csábító Ljubov Andrejevna „szerel­mi” (?) vallomásának. Mi más lenne ez, ha nem Csehov szö­vegének látványban megteste­sülő továbbgondolása? A darabra legjellemzőbb jelkép: egy kétkerekű, köny­­nyű kocsi, amolyan homok­futó, gyakran lesz fontos tárgy. Ha Ljubov Andrejevna és Gajev ül rajta — emléke­zéseik közt gyakran szunyó­kálnak — a jármű mozdulat­lanul áll, viszont, ha Trofi­­mov, az Oroszország halálát jósoló örökös diák kedvese foglal helyet az ülésen, a ko­csi az égbe röpülne. A kettő között még nincs lényeges kü­lönbség: a szabadság egyelőre vágykép, a kocsi úgy lesz „föl­dönfutó”, valójában röghöz­­kötött hontalan, hogy éppúgy nem dobja le utasait, ahogy azok nem dobják le lelkük terhét. Ember és tárgy össze­nőttek,­ mint ahogy szinte be­tegesen összeforrt valahai tu­lajdonosával, Ljubov Andre­­jevnával a kopott, régi ház, s a birtokon levő cseresznyés­kert. Inkább jáművecske, játé­­kocska illene ezekhez az em­berekhez. Csehov kicsinyítő­képzős megvetése Harag iro­nikus tárgyválasztásában tes­tesül meg. A százesztendős szekrény gyomrából, épp a tárgynak érzelgős ünnepi be­szédet mondó Gajev hálálko­­dása közepette, sosemvolt ka­tonai tisztiruhák, s különféle köntösök hullanak ki. S mikor a szereplők — Gajevvel az élén — magukra öltik ezeket a jellegzetes (francia­) holmi­kat, egy francia gyermekdal halk énekével ringatják el magukat. A megkésettség, a műveletlenség, az unalom ha­zájából evvel a fölidézett em­lékkel próbálnak menekülni. De komolyan vehető-e az, ki­nek feje fölött a házat s a bir­tokot dobraverik, s ő közben jojózik? Firsz, az öreg szolga monoton emlékezésére, zsör­­tölődésére evvel a játszado­zással felel Ljubov Andrejev­na és könnyelmű bátyja, Ga­jev. Visszamaradott gyerme­kek ők, mint ahogy gyerme­teg lélek a férjhez menést áhí­­tó Várja, az örökké pénztelen Piscsik a tengő-lengő Jepiho­­dov is. A „fehér” színpadnak tehát kettős jelentése van: az al­kony égető fehérsége — meg­annyi lassú halál — mellett fölidézi a be nem piszkolódott gyermekkort is. S mindezt a kivágásra ítélt fehér lepellel beborított cseresznyefák hosz­­szú során keresztül. Ahogy a parasztivadék Lopahin az ár­verés nyerteseként birtokába veszi a kertet, s a fejszehalál­ra ítélt fákról nagy „fehérsé­güket” lerángatja, úgy sötétül lassan a háttér: piszkosbarna fák csontvázai meredeznek, szinte kínálván magukat a pusztulásnak. A bukaresti díszlet- és jel­meztervező, Doina Levinta Bocaneti nagy hatású színpa­da ehhez a Csehov-értelme­­zéshez tökéletes; nem rajta múlott, hogy kisebb technikai hibák miatt a darab egy-egy mozzanata haloványabbra si­került. Nem pontosan megál­lapítható, hogy ebben a jel­képi világban, ahol egy-egy szín, egy-egy beállítás túlmu­tat önmagán, mi helye van a szokvány befejezésekhez iga­zodó, magnetofonról elhangzó fejszecsattogásnak? Az újvi­déki Cseresznyéskert mégis egyértelmű színházi nyereség, s ez a siker különösen akkor sokszorozódik meg, ha tudjuk, hogy a színház évek óta sok­féle problémával küzd. S a művészi vezetés bátorságát jelzi, hogy most már rendsze­resen helyt ad modern dráma­­értelmezéseknek, így Harag György színpadi látomásainak. Ezeket a színészi játékban is mást, modern elemeket kö­vetelő törekvéseket azonban az újvidéki társulat nem min­den tagja tudja követni. Rom­­hányi Ibi Ljubov Andrejev­­nája érzelgős, túlteng benne a „nagyasszony!” modor, s Fejes György ötvenéves gyermek­ként megvalósuló Gajevje sem. Ladik Katalinnal egyet­len mozzanatára — Ivanovna uborkaevésére — emlékszünk csupán, s Venczel Valentin szürkén nyegle alakot formáz Jasában. A jó alakítások közé sorolható Ferenczi Jenő Pis­­csikje, Salaié Stevan megindí­tó Firsze és Rövid Eleonóra bájos Dunyasája. Pásthy Má­tyás mint Jepihodov csetlő­­botló szerelmes. Harag György csehovi vilá­gát a legkitűnőbben három fiatal színész érti: Bicskei István (Trofimov), Daróczi Zsuzsa (Anya) és Ábrahám Irén (Varja). Nem túl nagy szerepükben a darab főszerep­lőivé válnak: ízléssel, mérték­kel igazodnak a rendező el­képzeléseihez. Soltis Lajos vérbő Lopahinja el tudja hi­tetni, hogy ily durva gesztu­soknak is helye van a színpa­don. Szinte emberből kivetkő­ző ,,magáraébredése” nyíltszíni tapsot kap. Szakolczay Lajos Amit egy térkép nem árulhat el, arról tudósítja önt a SZOVJETUNIÓ decemberi száma. Intézkedések a nők helyzetének javítására Hippokratész kazahsztáni hajlékaiban Moszkvában tanulnak — orvosok 95 országnak Az Olivetti cég elnézést kér — egy üzletkötő győzelmet Vasút a tengeren, autósztráda jégpáncélon ... humor, muzsika, festészet, régészet és még sok izgalmas írás a SZOVJETUNIÓ legújabb szántában! Magyar Nemzet „A fejedelmek tartoznak a közönségnek az igazság bizo­nyításával és nyilvános be­mutatásával, s ennek a bizo­nyítéknak annál világosabb­nak kell lennie, minthogy sa­ját magukat igazolják és saját hasznukért beszélnek.” Ezt a mondatot Benda Kálmán idé­zi, a Mercurius Veridicus ha­sonmás kiadásának bevezető tanulmányában. Igaz ugyan, hogy az igazság bizonyítását és nyilvános bemutatását feje­delmi kötelességnek nevező sorok egy császárpárti röpirat­­ból valók, de az el­kötelezést még abban az esztendőbem, 1705-ben Rákóczi fejedelem vette magára, s Esterházy An­tal tábornagy javaslatára. Rá­day Pál szerkesztésében legott kiadta az első magyar hírla­pot, a Mercurius Hunga­ricust, amelynek címe a második számtól kezdve bővült a Veri­­dicus, vagyis igazmondó jelző­vel. A Mercurius valamennyi számának hasonmása, s szöve­gének — Kenéz Győző készí­tette — magyar fordítása a Magyar Helikon karácsonyi könyvespolcá­nak egyik szép kötete. Szép — ezt nem is kellene ideírni, hiszen a Helikon csupa-csupa szép, míves könyvet ad közre, az Európa kiadó osztályaként, de gyakran más kiadókkal is együttműködve. Ez a kötet, a Mercurius, a Helikon Bib­­liotheca Historica sorozatában — Történelmi és művelődés­­történeti sorozat — jelenn meg. — A sorozatokon belül is változatosságra törekszünk — mondja Szántó Tibor, a Ma­gyar Helikon vezetője, szá­mos kiadványának tipográfu­sa, akinek életműve kereken kétezer könyv megformálása. — Egy-egy kötet, méretét, kül­sejét, papírját és tükrét­, a betűtípust mindig a könyv tartalma határozza meg. Va­lamennyit egybekapcsolja a Bibliotheca Historica sorozat­ban az, hogy a magyar törté­nelem és művelődési h­istóri­a emlékeit eleveníti föl a soro­zat, irodalmi műveket, kézira­tokat, történeti forrásokat. így jelent meg e sorozatban Schulhof Izsák Budai króni­kája s lett a könyvesboltok egyik slágere; itt jelent meg A korona kilenc évszázada — Katona Tamás válogatásában, Szakály Ferenc tanulmányá­val —, és Kottanner Jánosné emlékirata, A korona elrablá­sa. Évente mintegy negyven kötet jelenik meg a Helikon gondozásában — s ez a szok­ványos kifejezés itt csak­ugyan sokfelé figyelő műgon­dot jelent. Gonddal tervezik meg a könyvek külsejét, amely — Devecseri Gábor Mi a szép könyv? című verse sze­rint — ruhája, bőre, eleven húsa, megkettőződő lelke ma­gának a műnek. Hófehér pa­pírra nyomták a Carmina, bu­­rana középkori diákdalait; ta­lán hogy életvidámságuk szí­nes forgataga jobban, látszód­­jék, fekete betűik az olvasóba mélyebben vésődjenek? A könyvborító is fekete, benne a cím és Szász Endre rajza ezüst (a tipográfia, a védő­borító és a kötésterv Szántó Tibor munkája). A kötetet Ka­rdos Ti­bor szerkesztette, ő írta az utószót is: az illuszt­rátor Szász Endre. Ez a kötet is a Helikon karácsonyi polcán áll, akárcsak Arany János hat Hunyadi balladája Berki Viola illusztrációival, vagy Omar Khaijjém művének, a Rubai­­játnak új kiadása, és Páló­­czi Horváth Ádám Ötödfélszáz énekesből a válogatás Énekes poézis címmel. Mit tervez még a Helikon? A közeli napok­ban­­hetekben várható a Shakes­peare Szonettjeinek új kiadása a Dürer-nyomda különösen gondos kivitelezésében, és Boc­caccio műve, a Dante élete. Megjelent már Firdauszi mű­ve, a Királyok könyve, amely­nek újdonsága ezúttal az, hogy a XVIII. századi miniatú­­rák illusztrálják. Igen szép kötésű, színes és fekete-fehér reprodukciókkal bőven illuszt­rált kötet Lazarev tanulmány­­gyűjteménye Bizánci festészet címmel. Folytatódik a Kézirattár. A Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen, hasonmásban ad köz­re kincset érő kéziratokat a Helikon. Legutóbb Petőfi Sán­dor versét- a Bánk bánt mu­tatta be Kerényi Ferenc; a kézirat fakszimiléje a kötet melléklete. Legközelebb, a terv szerint. Szabó Lőrinc Hévízi szonettek című kézirata jelenik meg, a kockás füzetbe írott­ lapok hasonmásával, Kabdebó Loránd esszéjével, majd Kassák Lajos A mérleg serpenyője című Bartók-verse és portréja Csaplár Ferenc tanulmányával. A hasonmás kiadások egy része nem fénymásolat, ha­nem a korszerű nyomdatech­nika segítségével újjászületett mű. Ilyen Csokonai Vitéz Mi­hály Lillája — a Szépirodal­mival közös kiadás — Vargha Balázs tanulmányával. ..A klasszicista könyvművészet egyszerűségre törekvő tipog­ráfiáját betűről betűre, sorról sorra, minden, kis rajzocskát és beosztást, zárólécet repro­dukálva, korszerű fotószedés­­sel készítettük el a könyv, nyomóformáját” — közli jegy­zetben a tipográfus. Ugyancsak, a Szépirodalmi­val közösen jelent meg az esztendő egyik könyvslágere, Weöres Sándor Egysorosok című kis kötete, és Illés End­re gyűjteménye, az Írók két háború közt. » ' ■ ■­­ ........... . (Tárgyalás témája, hogy kö­veti-e egy-két éven belül a Költők két háború közt.) Más könyvek a Corvinával, a Gondolattal, vagy a Mórá­val közösek. A Corvinával kö­zös kiadásban olyan nagy sikert aratott Bibliotheca Cor­­viniana újra megjelenik, ma­gyarul, németül, lengyelül, angolul és franciául. Az Ipar­művészeti Múzeum gyűjtemé­nyei című kötet magyar, né­met, francia, angol és orosz változatban lát majd napvilá­got. Ugyancsak több nyelven várható Mátyás király Gra­­dkaiéinak ötven iniciáléval illusztrált kiadása Soltész Zol­tánná ismertetésével. Folyta­tódik a Szépirodalmival közös Eötvös-sorozat s ugyancsak e kiadóval közösen jelenik meg Feneion műve: Telemaknak, az Ulisses fiának csudá­latos történetei. Köpeczi Bél­a tanulmányával. Kass János il­lusztrálja Ivan Goran Kova­­ele horvát költő Tömegsír cí­mű kötetét és Az ember tra­gédiájának az Európával közös új kiadását. Ezerkétszáz kép illusztrálja a Mórával kö­zösen tervezett kötetet, Keresztury Dezső művét, A magyar irodalom képesköny­vét.­­Az Akadémiai kiadóval együtt jelenteti meg a Heli­kon Batsányi Lenzben megje­lent összes verseinek hason­mását és Zrínyi Miklós Adriai tengernek' syreruija című mű­vét. Fölsorolni csupán a terve­zett köteteket füzetkét töl­tene meg, így most már csak a már elkészültek közül kap­jon említést két kötet, mind­kettő a könyvbarátok különös érdeklődésére érdemes. Két­nyelvű kiadásban jelent meg — Lator László fordításával — Alexandr Biok verse, a Tizen­­ketten, s a kötet érdekessége, hogy a rajzokat Jurij Annyen­­kov, a szovjet avangard egyik jeles művésze készítette az 1918-as pétervári kiadás szá­mára. Ugyancsak hiteles másolat­ban jelent meg a Székely nép­­balladák, Ortutay Gyula gyűj­tése, az ő magyarázatával, Buday György fametszeteivel, az 1935. évi első kiadás fel­újítása. Jelképe lehet ez a kötet a Helikon törekvései­nek, a nemzeti irodalom, köl­tészet, művészet jelen emlé­keinek tetszetős új közreadá­sa. Történelmi könyvek ele­ven tára így lesz az Igazságot bizonyító művek igaz közre­adása. A. L* Helikon Történelmi könyvek eleven tára Tizenkét ten Jurij Annyrni.o* rajza Magyar kultúra Franciaországban A magyar film története, Aktivizmus — a Tanácsköz­társaság grafikái, Bartók élete és munkássága — francia pla­kátok hirdették ezeket a cí­meket Laonban, ahol a közel­múltban magyar hónapot ren­deztek. — Ezekkel a több hétig tar­tó programokkal igyekszünk bemutatni Magyarországot, hazánk művészetét, gazdasá­gát, társadalmi viszonyait — mondja Klein Márton, a Pá­rizsi Magyar Intézet igazgató­ja. — Teljességre természete­sen nem törekedhetünk. Egy­két nagyobb műsor köré szer­vezzük az előadásokat, kiállí­tásokat, s így próbálunk mi­nél színesebb, gazdagabb prog­ramot összeállítani. Laonban például a Bábszínház előadá­sával nyílt meg a magyar hó­nap és az Ózdi Táncegyüttes nagyon sikeres estjével zá­rult. Hasonló magyar hónapo­kat tervezünk jövőre St. Etienne-ben, Brestben és Bretagne-ban. — Mivel foglalkoznak még? — A Párizsi Magyar Inté­zetnek az a feladata, hogy a franciákkal megismertesse a magyar kultúrát és különféle előadásokkal, kiállításokkal segítse a kulturális, műszaki és tudományos munkatervek, egyezmények végrehajtását Fogadunk és küldünk ösztön­díjasokat, megpróbálunk mi­nél hatékonyabb missziós te­vékenységet folytatni. Éves munkatervek alapján dolgo­zunk, ám a különböző szer­vezetek, filmklubok, fesztivá­lok új felkérésére szívesen módosítjuk programjainkat, ha anyagi lehetőségeink ezt megengedik. Sajnos az inté­zet helyiségei sem a legmegfe­lelőbbek, s így bizony sok jó tervünkről le kell mondanunk. — A Párizsi Magyar Intézet műsora mégis elég gazdag és változatos. Felsorolna-e néhá­nyat az idei tervekből? — „Színházi évad” szerint dolgozunk, s általában egy szeptemberi nyitó és egy jú­niusi záró hangverseny fogja közre az­­ évet. Az idén Koz­ma-emlékesttel nyitottunk, a „Chevalier de­s Ordre des Arts et des Lettres” (A mű­vészet és az irodalom rend­jének lovagja) emlékére ren­dezett koncerttel. Zenei prog­ramunkon szerepel többek közt a Jandó— Berkes duó, Kiss Anna, Benkó Dániel, Né­methi­ Attila, Perényi Mik­lós, Perényi Eszter, Kiss Gyu­la koncertje. Irodalmi estet no­vember 5-én tartottunk elő­ször ebben az esztendőben. A Radnóti Miklós emlékére meg­rendezett műsort a francia és a magyar rádió is felvette. A Móricz-évforduló alkalmából Nagy Péter akadémikus tar­tott előadást, s ő mondott be­vezetőt az Idegen nyelvek Főis­kolája mellett működő könyv­kiadó és a Corvina közös, tíz magyar drámát tartalmazó francia kötetének sajtóbemu­tatóján. — A kultúra egyéb területé­ről is fogadtunk vendégeket. Aradi Nóra művészettörténész a századfordulóról, Láncos Já­nos pedig a szakszervezetekről tartott előadást. — A legélénkebb kapcsola­tunk a franciákkal talán a film területén van. Folyamatosan kérnek tőlünk filmeket a film­klubok, egyetemest, kulturális szervezetek, s éppen most van­nak magyar filmnapok a Pom­­pidou Kulturális Központban. Mivel a Pompidou központ fölépülése óta egyik fő szer­vezője lett a francia kulturá­lis értek, nagyon fontosnak tartjuk és sokat várunk ettől a nyolcvan magyar filmet be­mutató sorozattól. h. é. 11

Next