Magyar Nemzet, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-03 / 1. szám
2 AFP úgy tudja, hogy a tűzszünetet eddig száz esetben sértették meg. Megkezdődött a februárra kiírt választások előtti kampány. A Hazafias Front egyik szóvivőjehivatalosan bejelentette, hogy Mugabe szombaton, Joshua Nkomo, a front társelnöke pedig vasárnap tér vissza Rhodesiába Egyúttal cáfolta azokat a jelentéseket, amelyek szerint Nkomo és a front másik társelnöke, Mugabe külön-külön lépnének föl a választásokon. A választási taktikával kapcsolatban a ZANU bejelentette, hogy Mugabe vezetésével különállóan, s nem a front keretén belül indít választási kampányt. Ezzel kapcsolatiban Nkomo kijelentette, hogy szervezete, a ZAPU Hazafias Front néven vesz részt a szavazáson, hacsak nem jön létre más megállapodás közte és Mugabe között. Nkomo hozzáfűzte: Mugabe döntése csak annyit jelent, hogy külön választási listán indulnak. Állást foglalt a hazafias erők egysége mellett, s emlékeztetett rá: a Mugabe vezette Zimbabwe Afrikai Nemzeti Unió sohasem beszélt arról, hogy ki akarna válni a két mozgalom szövetségéből alakult Hazafias Frontból. Carter telrfonon tárgyalt Szadattal és Beginnnel A UPI jelentette, hogy Carter amerikai elnök telefonon beszélt Anvar Szadat egyiptomi elnökkel és Menahem Begin izraeli kormányfővel. Mindkettővel megvitatta a jelenlegi közel-keleti helyzetet, és sikereket kívánt a jövő heti asszuáni csúcstalálkozóhoz. Begin ugyanaznap tanácskozott az Egyesült Államokból hazatért Ezer Weizman hadügyminiszterrel. Az izraeli lapok sikertelennek minősítik Weizman útját, amiért a hárommilliárd dolláros amerikai segélycsomagnak „csak” 200 millió dolláros növelését tudta elérni. Az MTI jelenti, hogy Egyiptom januárban feloldja az Izraellel szemben a többi arab országgal közösen érvénybe léptetett korlátozó intézkedéseket, nevezetesen a gazdasági embargót, az izraeli hajókat egyiptomi kikötőkből kitiltó határozatot, valamint a két ország közti közúti forgalom tilalmát. Ezekre az intézkedésekre az egyiptomi—izraeli békeszerződés előírásainak megfelelően az izraeli csapatoknak a Sinai-félsziget két-, harmad részéről való kivonulása után kerül sor — mondotta szerdán Kairóban Taha Magdub tábornok, a két ország közti kapcsolatok normalizálásával foglalkozó egyiptomi tárcaközi bizottság elnöke. Aarao Szingh aggodalmait Pakisztán felfegyverzése miatt Új-Delhiből jelenti a TASZSZ. Komoly aggodalmat áltott ki India hivatalos körben és közvéleményében az Egyesült Államoknak az a döntése, hogy sürgősen nagymennyiségű fegyvert — közöttük páncélozott szállító járműveket, tüzérségi lövegeket, harckocsi- és légelhárító rakétákat, valamint lőszert szállít Pakisztánnak. Csaran Szingh, India miniszterelnöke egy Harvana államban tartott gyűlésen e döntéssel kapcsolatos aggodalmának hangot adva kijelen,tette, hogy a Pakisztán részére történő bármiféle fegyverszállítás automatikusan a feszültség éleződéséhez vezet Dél-Ázsiában. .A PTI indiai hírügynökség hangsúlyozza, hogy a Pakisztánba irányuló amerikai fegyverszállítások felújítása a délázsiai szubkontinens országaival kapcsolatban a Carteradminisztráció katonapolitikájának átértékelését jelenti. A pakisztáni kormány „mély sajnálatának” adott hangot, amiért India úgy véli, hogy a Ziaul Hak rendszernek szánt amerikai fegyvereket India ellen fogják felhasználni. India iszlamabadi nagykövetét egyúttal bekérették a pakisztáni külügyminisztériumba és ott tudomására hozták: „Pakisztán javítani kívánja Indiához fűződő kapcsolatait és a továbbiakban is hű marad ehhez a politikához”. Az AP tudni véli, hogy az Egyesült Államok indiai nagykövete konzultációkra Washingtonba utazott. Az Új- Delhiben levő amerikai nagykövetségegyik munkatársa kijelentette: a nagykövet washingtoni útjáról „már korábban döntés született”. . A TASZSZ Strauss kijelentéseiről ■ Bonnból jelenti a TASZSZ. A nyugatnémet szövetségi kancellári poszt ellenzéki jelöltje, Strauss, a CSU elnöke szerint nem elegendő, hogy néhány nyugati ország kormánya aggodalmát fejezte ki az afganisztánieseményekkel kapcsolatban. A bajor pártvezér lényegében arra szólította fel a NATO-t, hogy közvetlenül avatkozzon be az eseményekbe. Ilyen módon Strauss nyíltan kiállt a washingtoni tervek mellett, amelyek már hosszú ideje szorgalmazzák az afgán belügyekbe való fegyveres beavatkozást. Az MTI jelentése szerint az amerikai kormány vezetői szerdán tanácskozások során mérlegelték, milyen ,,ellenlépéseket” hozzanak azzal kapcsolatban, hogy a Szovjetunió támogatást nyújt az afgán népi rendszernek. Warren Christopher amerikai külügyminiszter-helyettes Londonban hosszú megbeszélést folytatott nyugatnémet, brit, kanadai, francia és olasz kollégájával A külügyminiszter-helyettesek tanácskozásukról közleményt adtak ki. Ez azt hangoztatja, hogy a Szovjetunió lépése ,,súlyos helyzetet” idézett elő a térségben. A Zsenmin Zsipao szerkesztőségi cikket szentelt az afgarnisztáni eseményeket. Mint ugyancsak a TASZSZ megállapítja, a cikk nem tesz említést sem az afgán forradalomról, sem arról, hogy az imperialisták — beavatkozva Afganisztán belügyeibe — csaknem másfél éven át akadályozták az afgán népet a forradalmi átalakításokban és az új demokratikus társadalom ékesében. Új-Delhiből származó AFP- hír szerint mintegy hatvan afgán diák elfoglalta Afganisztán új-delhi nagykövetségét. A támadók lefegyverezték a két indiai őrt és foglyul ejtettek két diplomatát. Az akció idején a nagykövet nem tartózkodott az épületben. Szerdán délelőtt hasonló esemény szinhelye volt Afganisztán bonni nagykövetsége: az épületibe harminc, egyes források szerint ismeretlen nemzetiségű személy, más jelentések szerint afgán diák hatolt be. A támadók elbarikádozták magukat a nagykövetség helyiségeiben de a nyugatnémet rendőrség eltávolította az épületből és őrizetbe vette őket. A rendőrség szóvivője később bejelentette, hogy igazoltatásuk után szabadlábra helyezték a támadókat. Meghalt ,Pietro Sennt Rómából jelenti a Reuter Hétfőn éjjel szívroham következtében elhunyt Pietro Senni Nemzetközi Lenin-békedíjas olasz politikus. Nyolcvannyolc éves volt. Hatvan évig vezette az Olasz Szocialista Pártot, s pártelnöki tisztéről 1969- ben mondott le. A 30-as években részt vett aspanyol polgárháborúban, tevékenykedett az Avanti főszerkesztőjeként, a Szocialista Internacionálé vb-tagjaként. A nácik 1942- ben Franciaországban letartóztatták és kiadták Olaszországnak. Internálták, majd 1943-ban kiszabadult. A nemzeti felszabadítási bizottság tagja lett, 1945-től 1947-ig miniszterelnök-helyettes, tárca nélküli miniszter, illetve külügyminiszter. 1946-ban az olasz alkotmányozó nemzetgyűlés tagja, 1948-ban parlamenti képviselő, a szocialista parlamenti csoport elnöke, 1963-ban miniszterelnök-hehelyettes, 1968—69-ben külügyminiszter. Nemzetközi Lenin-békedíjjal 1951-ben tüntették ki. . Magyar Nemzet _ A Pravda cikke az afganisztáni eseményekről A Pravda hétfői számában Az afganisztáni eseményekről címmel Alekszej Petrov cikkét közölte. A cikk a többi között megállapítja: A demokratikus Afganisztán ellenségei rájöttek arra, hogy az új élet építésének útján megtett minden lépés, az ország felszabadulása az elnyomatás alól mindinkább kilátástalanná teszi az elvesztett pozíciók visszaszerzésébe vetett reményeket Külső imperialista erők összeesküdtek a belső ellenforradalmi erőkkel. A belső ellenforradalom és a külső reakció abban a reményben ringatta magát, hogy az áprilisi forradalom nem birkózik meg a rázúduló csapásokkal. Annyira bíztak ebben, hogy megjelölték a napot és a hónapot amikor diadalmasan bevonulnak Kabulba, időnként pedig nem is titkolták, hogy banditatámadásokat készítenek elő az ország egyik vagy másik térsége ellen. Annál is inkább, hiszen ezek a reakciósok lényegében az Egyesült Államok imperialista köreinek, a pekingi vezetőknek, egyes más országok kormányainak korlátlan támogatását élvezték, az ellenforradalmi bandák számolatlanul kapták a fegyvert, a felszerelést és a pénzt. Pakisztáni területen tucatnyi központ létesült, amelyet formálisan menekülttábornak neveznek. Ezekben a központokban fegyveres alakulatokat képeznek ki, amelyeket átdobnak Afganisztán területére. Nem szükséges túl nagy tájékozottság ahhoz, hogy az ember tisztán lássa az Egyesült Államok eljárásának indítékait. Washingtonban akadnak személyiségek, akik az iráni sah bukása következtében elvesztett pozíciók helyett makacsul új pozíciókat keresnek. Az imperialista erők semmivel sem igazolható beavatkozása Afganisztán belügyeibe, az állandó külső fegyveres betörések nagy veszélyt hoztak az országra. Az afgán kormány 1978—79-ben többször kért támogatást a Szovjetuniótól, a többi között katonai segítséget, válaszul, az imperialista erők fegyveres beavatkozására. A Szovjetunió feltételezte, hogy az imperialista erők — miután meggyőződtek az Afganisztánban történt változások visszafordíthatatlanságáról — nem lépnek túl bizonyos határon, számolni fognak a realitásokkal. Mindazonáltal országunk nem titkolta: nem engedi meg, hogy Afganisztánt felvonulási területté tegyék a Szovjetunió elleni imperialista agresszió előkészítésére. Egyszer s mindenkorra letűnt az az idő, amikor Afganisztán bázisul szolgálhat azoknak a Vasmákoknak, akik rablótámadásokat intéztek a közép-ázsiai szovjet köztársaságok ellen. A népi Afganisztán ellenségei azonban nem szüntették be az ellene folytatott fegyveres harcot. Az imperialista beavatkozás kezdett az afgán nép szempontjából mind átfogóbb és veszélyesebb formákat ölteni. A reakció, népellenes elképzelései megvalósításához, a demokratikus Afganisztán vezetőségén belül cinkostársra lelt.Ez volt. Haszullih Amin. Csalással és intrikákkal kézben tartotta az állam irányítását, majd megdöntötte Taraki törvényes elnököt és fizikailag megsemmisítettte őt. Amin bűnös cselekedeteivel, a törvényesség és a jogrend durva megsértésével, kegyetlenségével és a hatalommal való visszaélésével befeketítette és aláásta az áprilisi forradalom eszményképeit. Amikor a külső beavatkozás és az országon belül az Amin által kibontakoztatott terror reálisan veszélyeztette a demokratikus rendszert, Afganisztánban akadtak olyan hazafias erők, amelyek felléptek nemcsak a külső agresszió, hanem az önkényúr ellen. Ezek az erők — a népre támaszkodva — eltávolították Amint. Az országban helyreállították a forradalmi törvényességet és jogrendet. Az afgán kormány a rendkívüli körülmények folytán ismét a Szovjetunióhoz fordult azzal a sürgető kéréssel, hogy nyújtson haladéktalan segítséget és működjön közre a külső agresszió elleni harcban. A Szovjetunió úgy döntött, eleget tesz ennek a kérésnek, s Afganisztánba irányít egy korlátozott létszámú csapatkontingenst, amelyet kizárólag kívülről jövő fegyveres beavatkozás visszaverésében való együttműködésre használnak. A szovjet kontingenst teljes egészében vissza fogják vonni Afganisztánból, amint az akciót elkerülhetetlenné tevő okok megszűnnek. A szovjet—afgán szerződés 4 cikkelye kimondja: „A magas szerződő felek a hagyományos barátság és jószomszédság, valamint az ENSZ alapokmánya szellemében, a kölcsönös biztonság, a függetlenség és a területi sérthetetlenség szavatolása céljából konzultációkat folytatnak, és kölcsönös egyetértésben megfelelő lépéseket foganatosítanak. A magas szerződő felek védelmi képességének szilárdítása érdekében továbbfejlesztik az együttműködést katonai síkon.” Az afganisztáni vezetés kérése és a Szovjetunió erre adott kedvező válasza , az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányának 51. cikkelyéből is fakad, amely rögzíti az államok elidegeníthetetlen kollektív és egyéni önvédelmi jogát az agresszió visszaverésére és a béke helyreállítására. Az imperialista propagandaeszközök által e napokban terjesztett koholmányok — Afganisztán szovjet katonai megszállásáról”; szovjet katonai személyzet részvételéről az ország belső eseményeiben; a nemzetközi békét fenyegető „szovjet beavatkozásról” — semmi közük sincs a valósághoz. Elárulják viszont egyes — mindenekelőtt az óceánon túli — körök szándékait, amelyek ellenségesen szemben állnak a népeknek a szabadságért és a függetlenségért vívott harcával. Az Afganisztánnak nyújtott szovjet segítség nem irányul ■ egyik vele szomszédos ország ellen semmely országok a mi szomszédaink is. A Szovjetunió érdekeit abban, hogy velük rendezett baráti kapcsolatokat tartson fenn, amelyek az egyenjogúság, a kölcsönös tisztelet és a belügyekbe való be nem avatkozás elveire épülnek. Ezen országok érdekei is nyernek vele, ha innél előbb véget vetnek azon erők mesterkedéseinek, amelyek politikája a viszályok fenntartására, új konfliktusok kiprovokálására, a népiek és államok összeütközésére irányul A katoui kormány nyilatkozata Kabulból jelenti a TASZSZ. Az afgán kormány nyilatkozatot tett közzé, amelyben hangoztatja, hogy az országnak nyújtott szovjet katonai segítség szükségessége abban a pillanatban megszűnik, amint véget érnek a külföldről indított fegyveres beavatkozások és provokációk. A kormánynyilatkozat Pakisztánt jelöli meg, mint a demokratikus Afganisztán ellen irányuló amerikai fegyveres felforgató akciók kiinduló pontját. Az új afgán kormány nyilatkozatában megbélyegzi az imperializmus és a nemzetközi reakció rágalomhadjáratát, amelyet a bátran harcoló afgán nép ellen kezdett. E kampány ürügyéül az szolgál — mutat rá —, hogy az afgán kormány az 1978. december 5-én aláírt afgán—szovjet "szerződés alapján, segítségért fordult a Szovjetunióhoz. A szerződés lehetővé teszi, hogy a Szovjetunió hathatós politikai, erkölcsi, gazdasági és katonai segítséget nyújtson Afganisztánnak, és a kormány ilyen irányú kérésének eleget is tett. Az afgán kormány bírálja Carter amerikai elnököt, mert támogatta Hafizullah Amint, aki „visszaélt a hatalommal, összeesküvéssel döntötte meg Nur Mohammed Tarakit, , a forradalom vezetőjét, és véres diktatúrát vezetett be Afganisztánban”. O (London, UPI) Az újévelső üzleti napján az aranyár ismét rekordot döntött a londoni tőzsdén: egy nap alatt még soha nem emelkedett ilyen mértékben és elérte az 567,5 dollárt. Csütörtök, 1980. január 3. Washingtoni tudósítónk hírmagyarázata A Chrysler csillaga Detroit, január 2. AZ AUTÓVÁROSBAN a Chrysler sorsa iránt tanúsított közérdeklődés még az iráni fejleményeket is lekörözi. Másutt az Egyesült Államokban fordított a sorrend. Abban viszont megegyezik Detroit az ország többi részével, hogy e két tárgyon (s újabban Afganisztánon) kívül egyéb figyelemre méltót lámpással sem talál a világban. Igaz, nem is nagyon keresgél Végső soron persze megérthető, hogy ebben a metropolisban úgy látják: ha a Chrysler gyár szekerét sikerül helyrebillenteni, akkor újból szép napok jönnek, ha viszont a tizedik legnagyobb iparvállalkozást elnyeli a mocsár, akkor úgyis minden mindegy. Három autóóriástól — a General Motorstól, a Porától és a Chryslertől — függ ez a város, belőlük táplálkozik, velük emelkedik és velük bukik. S mint az Európában is közkeletű bölcsességek hirdetik, e hármaknak az egészsége nem közömbös az amerikai gazdaság egészének, de más tengerentúli üzleti és kormányzati köröknek sem. Detroit tenyérnyi „Manhattan”-én, kis felhőkarcoló központján ismét a romlás venné át a hatalmat, megsemmisítvén a megújulásra az elmúlt néhány évben tett erőfeszítések eredményeit, ha a Chrysler csődöt jelentene. S a kiterjedt, kevéssé előkelő elővárosokban több mint évtizedes szünet után megint felforrósodna a levegő. Szinte mindenki szerint az itt a kérdés, hogy a Detroit-folyóra és Kanadára lepillantó reneszánsz központ futurista üvegtornyai jelképezik-e pontosan a város jövőjét, avagy inkább annak a társadalmi nyugtalanságnak egy új válfaja jelenhet-e meg ismét a beköszöntő évtizedben, amelyet a hatvan évek detroiti gettóégése szimbolizál. ORSZÁCIOS politikai esélyek és tétek , sorsát befolyásolja, hogy e két kérdésre milyen válasz születik. A téli törvényhozási szünet előtti pillanatokban a kongresszus megszavazta a Chrysler-segélyt, s ennek a részletei világosan megmutatják az ügygyel kapcsolatos súlyos washingtoni aggodalmakat. A Chrysler védjegycsillagát kettős tükörben szemlélte:a kormányzat, a törvényhozás és minden más érdekelt erőcsoport, a nyolcvanas évek gazdasági kilátásainak, illetve a közelgő elnökválasztásoknak (s persze részleges kongreszszusi választásoknak) a szempontjából. Nehezen elválasztható ez a két megközelítés. Az összeomló Chrysler romjai alatt az első pillanattól kezdve százezernél több munkanélküli heverne, s a rengésnek tovagyűrűző hullámai további több százezer amerikai munkavállaló alkalmaztatását veszélyeztetnék. Ennek az esetleges eseménysornak a nemzetgazdasági hatásai világosak , de legalább ennyire jelentős, hogy a választások évében a demokrata többségű törvényhozás, a demokrata kézen levő Fehér Ház, az egész demokrata pártgépezet politikai okokból sem engedhet meg magának ilyen horderejű gazdasági katasztrófát. Emiatt történt, hogy a Chrysler segélytörvény megszületése jelentősen különbözik a szövetségi válságbeavatkozásnak korábbi fő példájától, a Lockheed-repülőgépgyárat a Bajból kirántó központi mentőakciótól. A csaknem tíz évvel ezelőtt a Lockheednek megszavazott 250 millió dolláros hitelbiztosítékot a törvényhozásban a republikánusok vitték keresztül csekély demokrata támogatással. A külső segéderőt főként a hadiiparban közvetve közvetlenül érdekelt pénzügyi és ipari csoportok adták , s minden rendű-rangú liberális hevesen ellenezte a repülőkonszern megmentését. Makacsul támadták viszont a Chryslernek nyújtandó központi hitelbiztosítékokat a törvényhozás republikánusai, s kevés lelkesedést mutattak iránta a nagy bankházak, általában pedig a vállalkozói körök — arra hivatkozván, hogy a kormány és a törvényhozás ne nyúlháljon bele a magáncégek fazekába. Az autógyárnak reménysugarat jelentő másfél milliárd dolláros hitelgaranciát — igaz, súlyos feltételekkel és megszorításokkal —t végül a képviselőház és a szenátus demokratái vitték keresztül. Alaposan eltért a Lockheedpártfogókétől a Capitoliumot szorongató Chrysler-lobby is, amely eléggé különös képet mutatott. Maga Jimmy Carter állt e lobby élén, aki alighanem pontosan mérte föl, hogy a Chrysler alkonya a sűrűn lakott, iparosodott amerikai közép-nyugatnak a választási elvesztését, s ezzel az ő politikai búcsúját jelentené. Nem vitás, hogy Carter most — amidőn eddigi fáradozásai eredményre vezettek — legalább annyira érdekelt a Chrysler-akció végső sikerében, mint Lee Iacocca, a társaságnak bajba jutott elnöke. Ha ugyanis az autógyár a kincstári adódollárok kockázatára felvehető hitellel se menekül meg, akkor a negatív politikai visszahatás legalább annyira káros lehet a demokratákra, különösen pedig Carterra, mintha a sorsára hagyták volna a Chryslert. HATALMAS tz tátong a Fehér Ház és az autógyárat pártfogolni igyekvő többi erő között. Sokáig sehol, senki, semmi, csak a fanyalgó pénzes üzletemberek, amíg föl nem tűnik a képen az autómunkásoknak elszántan hadakozó szakszervezete, amely mellé az autókereskedők érdekszövetsége és Detroit városi kormányzata csatlakozott. Az autóipari szakszervezet (UAW) már korábban felvállalta, hogy a következő három évben lemond összesen 200 millió dollárnyi fizetésemelésről , úgy vélekedvén, hogy a romló kereset még mindig jobb, mint a Chrysler csődje esetén igen valószínű százezres állástalanság. Ezért cserébe egyezett bele az autógyár, hogy az UAW elnöke bekerüljön a Chrysler igazgató tanácsába. (A lépés néhány hónappal ezelőtt jelentős felzúdulást keltett vállalkozói berkekben.) A kongresszus most,további 250 milliós „lemondást” követel a szakszervezet tagjaitól a Chrysler kisegítése fejében, ellensúlyként azt róva ki a gyárra, hogy a munkavállalóinak adjon át a részvényeiből egy 160 millió dollár értékű köteget. A kongresszus egyébként a Chrysler nem szervezett „fehérgalléros” alkalmazottait sem kíméli: nekik 125 milliós fizetéscsökkentést kell lenyelniük a gyár hibáiért. NEM BIZTOS még egyelőre viszont, hogy a Chrysler munkásai elfogadják a kongreszszus által megkettőzött anyagi terhet. A korábbi szerződést az UAW és a Chrysler között újra kell tárgyalni, s az eredményt a tagságnak el kell fogadnia. Jelenleg inkább csak ellenkező mozgás hallható. A fejlemények éles szemű követői viszont azt mondják, hogy az egyéb választási lehetőségektől megfosztott munkavállalók ebbe is beletörődnek majd. Bizonyságul fölemlítik Detroitban, hogy a Chrysler-segély kongressszusi megszavazását követő napokban három százalékkal felszöktek a városban a vásárlások. Vagyis, addig az emberek tartalékoltak a szükség esetére, a washingtoni döntés viszont megnyugtatta őket. A Chrysler-ügynek fölsorolt és itt eléggé közismert vonatkozásai helyenként kétségkívül érdekesek, de valójában csak az ügynek, szinte már elsöprő „politizálódását” képesek megmutatni. Arról viszont gyakorlatilag egyetlen szó sem esik errefelé, ami talán a legfontosabb: vakbuzgalommal ügyködtek a politikai érdekek bűvöletében élő illetékesek az autóóriás megmentésén, az ellenzők viszont ismét csak „a kormány piszkos kezének” a régi képével hozakodtak elő. Alternatívákon — legalábbis hangosan — senki sem gondolkozott. Futász Dezső