Magyar Nemzet, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-01 / 127. szám

Vasárnap, 1980. június 1. Moszkvai tudósítónk telexjelentése Hét vége a kozmoszban Moszkva, május 31. Valamelyest könnyített, afféle" hét végi program szerint dolgozott az űrrepülés hatodik napján, szombaton a Szaljut—6 űrállomás állandó legénysége és a szovjet—magyar látogató személyzet. Az egyes feladatok között több volt a szünet, szabad időt, aktív pihenőt is beiktattak, mindkét páros napirendjébe a program tervezői és irányítói. Valerij Kubászov és Farkas Bertalan ezen a napon a délelőtt javarészét az űrbéli tartózkodást megörökíteni hivatott filmösszeállítás elkészítésének szentelte. A másik páros eközben orvosi vizsgálatokat végzett Ez egyébként a későbbiekben a látogató legénység feladatai között is szerepel. A délelőtti órákban a Kubászov—Farkas pár elvégezte a Bioszféra1—M kísérletet, amelynek keretében az űrhajósok kézikamerával, személyes döntésük alapján, vizuális észleléseikhez igazodva fényképezték a Föld felszínét, továbbá vulkánokat, ciklonokat és más természeti jelenségeket. Korábban, a pénteki napon Farkas Bertalan jelentette, hogy Nyugat-Afrika felett — amelynek területe szerepelt a Bioszféra—a kísérlet keretében vizsgálandó övezetek között — nagy öszszjelllegű felhőtakarót észleltek. A szakemberek nyomban tanácskozásra gyűltek össze, és mint arról Viktor Blagov, a repülésvezető helyettese tájékoztatott bennünket — arra a megállapodásra jutottak, hogy célszerű lesz a kísértetnél messzemenően biztosítani az űrhajósok személyes döntési szabadságát, hogy elsősorban olyan területeket figyelhessenek meg, amelyeknél nem jelentkezik a felhőtakaró zavaró hatása. Magyarországi idő szerint 13 órakor együtt ebédelt meg a négy űrhajós. Az űrmenü ez alkalommal igencsak magyaros volt: rakottkáposztát tálaltak. Farias Bertalan szervezet társai megízlelhették annak a tíz magyar ételnek az egyikét, amelyet a Szojuz—36 utasainak poggyászában szállítottak az űrállomásra. Az űrételekről tartott tájékoztatón egyébként korábban megtudhattuk, hogy az ételek minimális zsírmennyiséggel készültek, többnyire hidegen fogyaszthatók, de a hazánkban készült ételek egy része, például a sertéspörkölt, a szombaton kipróbált rakott káposzta, vagy a sertéssült — melegítve is tálalható a Szaljut—6 asztalára. Az ételek elkészítésénél a Magyar Néphadsereg ellátását irányító szakemberek és a Konzervipari Kutató Intézet munkatársai nemcsak az űrhajózás különleges feltételeiből adódó szükségleteket vették számításba, hanem a korábbi utakról visszatért űrhajósok tapasztalatait is hasznostolták. A látogató személyzet (Farkasért) tudományos kísérleteinek listáján a délutáni órákban szerepelt a Polarizáció—2, amelynek célja a földi horizont megfigyelési feltételeinek javítása, speciális fényszűrők segítségével. A többi kísérlet közül kiemelésre kívánkozik a bolgár szakemberek által kifejlesztett Szpektr program (ezt a műszaki hiba miatt "idő előtt visszatért múlt évi szovjet—bolgár kettős helyett végzik el Kujbászovék). A látogató személyzet a kísérlet során az MKF 6 M hatcsatornás kamerával végzett fényképezéssel egyidejűleg a bolgár Szpektrila műszer segítségével mérte a földfelszín színkép jellemzőit. Ily módon ez a program igazi internacionalista kísérlet: a fényképezéshez használt MKF 6 M az NDK-ban készült, a Szpektratő Bulgáriában, a kísérletet pedig szovjet és magyar űrhajóskettős végezte el. M Meg kell említenünk itt még a magyar kiegészítéssel ellátott szovjet „Opreas -programot, amelynek keretében az Űrhajósaik kilenc témakörben csoportosított kérdésükre válaszoltak és a kapott válaszokat önmaguk pontozták. Az így nyert adatok ■ érdekes információval szolgálnak az orvos-biológiai szakemberek számára annak jellemzésére, hogyan hat az űrrepülés az űrhajósok étvágyára, alvására, érzékelésére, mozgásaktivitására. A Popov—Rjumin kettős délután az űrállomás tájolásával, az Almnaz-kísérlet keretében az űrállomás levegőösszetételének meghatározásával foglalkozott. A négy űrhajós este hét órára elfogyasztotta vacsoráját, majd a szovjet tévé esti híradóműsorában sugárzott tévériportra készült fel. Késő este Kubászovék elvégeztek még egy Bealuca-kísérletet az ■ anyagszerkezet vizsgálatára, a Krisztall-kemence bekapcsolásával. A szokásos időpontban, vagyis budapesti idő szerint 22 órakor játéknak sem rossz. Az ember kényelmesen elhelyezkedik, kezébe veszi a „szerkentyűt”, bekapcsolja, s máris feltűnik a kijelzőn a nulla. Pontosan ugyanúgy, mint az Apiszokban kapható masinákon. Ránézésre sokan könnyen rá is vágnak: olyan, mint egy zsebszámológép, csak egy kicsit nagyobb. De a látszat ezúttal csal. Mert ugyan a műszer sok mindent tud, de öszszeadni, szorozni, kivonni és osztani nem tanították meg létrehozói. De hát akkor mire való ez az alig félkilós, mutatós dobozba zárt készülék? Mielőtt Ágoston Mihály kérdésemre választ adna, próbát ajánl. Kezembe nyomja a masinát, s rövid magyarázatából megtudom, mit is kell majd tennem. Ujjamat egy patent segítségével a készülék oldalához erősíti (mint később megtudom, ezzel méri a pulzusomat és az izgatottságomat), majd azt mondja: — Amint felvillan a kijelzőn a nulla, igyekezzék azt a leggyorsabban „eltüntetni”, úgy, hogy megnyomja ezt a gombot. A nullák teljes váratlansággal, eltérő időközökben villannak fel. Kapkodok, erőlködöm, pedig azt még nem tudom, hogy a tizedmásodpercek is számítanak. Tizenhat gombnyomás után végeztem az első feladattal. — Nehezebb program következik — hallom az újabb eligazítást. — Most nem nulla, hanem egy szám jelenik meg. „Kioltani” csak az azonos számjelű gombbal tudja. Kezdődik minden elölről. Villanás, keresgélés, gombnyomás. — Hibáztam, kétszer is — mondom a végén. — A nagy sietségben melléböktem. Ágoston Mihály ránéz a műszerre és helyesbít: — Háromszor. Kevés az idő Mondom: játéknak sem rossz ez a „Balaton” névre keresztelt műszer. De ezúttal szó sincs játékról. Egy nagy reményű, sokat ígérő kísérletsorozat eszközét tarthattam néhány percre a kezemben. S ez a készülék most a magyar űrhajóssal együtt Földünk körül kering. Az alkotókkal üljükkörül az asztalt és a „Balatont”. Dr. Hideg János, a Magyar Néphadsereg repülő-főszakorvosa, Ágoston Mihály, a tervezéskor a Medicor Művek gyártmányfejlesztési főmérnöke, ez idő szerint mér az OMKDK főigazgatója és Kása Zoltán, gyártmányfejlesztés, csoportvezető egymás szavát kiegészítve próbálnak beavatni többek között az űrorvos-biológia, a bio-feedback, a számítástechnika és a mikroproceszszor titkaiba. Dr. Hideg János: — Regálom, hogy valamilyen módon felmérhessük nemcsak a fizikai teljesítőképességet, hanem a szellemi tevékenységet, az adott pillanat szellemi felkészültségét, készenléti állapotát is. Ez az igény elsősorban a rendkívüli szellemi erőfeszítést kívánó munkáknál, foglalkozásoknál jelentkezik. Ott, ahol a döntéseknek gyorsnak és határozottnak kell lenniük. Talán nem tért nyugovóra a két legénység. A kora délutáni órákban szovjet űrhajósok és űrszakemberek (köztük Grecsko űrhajós és Jegorov orvos-biológus) adtak tájékoztatást a sajtó képviselőinek a szovjet— magyar űrrepülés eddigi tapasztalatairól. A részletek mellőzésével a lényeget így foglalhatnánk össze: az űrrepülés a megadott program■ szerint halad, az űrnégyes csapatmunkája kiváló, egészségi állapotuk (a régieké éppúgy, mint az újaké) jó, kedélyállapotukkal kapcsolatban sem merülhet fel kifogás. Szászi József szorul bizonyításra, hogy a nagy sebességű vadászrepülők pilótáira ilyen feladatok hárulnak. Ezért már évek óta próbálkoztunk mérésekkel, de csak olyan vizsgáló műszerek álltak a rendelkezésünkre, amelyek nem erre a célra készültek. Nem volt más, hát azokkal dolgoztunk. Azonban nem kaptunk megbízható adatokat, s a kiértékelés is hoszszadalmas és bonyolult volt. Pedig a technika fejlődésével arányosan egyre inkább szükségünk van arra, hogy megtudjuk: egy adott nehézségű feladat végrehajtásával megbízott személy az adott pillanatban képes-e dönteni. A pillanaton van a hangsúly, mert azt pontosan tudjuk, hogy pilótáink általában mire képesek. A szót most Ágoston Mihály veszi át: — Világszerte folynak kísérletek egy olyan műszer kifejlesztésére, ami megfelel az előbb vázolt igényeknek. Amikor mi behatóbban kezdtünk foglalkozni e témával, álmunkban sem gondoltunk arra, hogy ebből új műszer lehet. Földi felhasználásra, legfeljebb repülőgépre számoltunk. Bár a Medicor kutatási tervében már óta szerepel egy ilyen készülék, s azóta a kecskeméti Repülőorvosi Intézettel is kapcsolatban állunk, a robbanásszerű fejlesztést, az előrehaladást a szovjet érdeklődés indította el. .. 1978 elején megindultak az egyeztető tárgyalások, melyik műszert érdemes egyáltalán kézbe venni. A szovjet szakemberek hamar felfigyeltek a szellemi teljesítőképességet feltérképezni kívánó műszer tervére, amely akkor még csak terv volt, s nem valóság. Hitetlenkedve csóválták a fejüket: nagyon kevés az idő, nagyon kevés... Kettőből m egy Az idő valóban nagyon kevés volt. Néhány hónap alatt egy merőben új, a kozmikus megterhelést is álló konstrukciót megalkotni — ez még egy „űrtapasztalatokban” gazdag gyárnak is gondot okozott volna. — Eredetileg két műszerről volt szó — mondja Kása Zoltán. Mindkettő elve fejben volt. ..csak” a miniatürizálást kellett megoldanunk. Az egyik mérte volna a már említett szellemi teljesítőképességet... ... a másikat — veti közbe Ágoston Mihály — már nagyobb kivitelben elkészítettük egyszer, az úgynevezett táskadiagnosztikai rendszerünkön belül. Ez az úgynevezett „biofeedback”, ami a nem tudatosuló fiziológiai folyamatok akaratlagos szabályozását jelenti. Ismét Kása Zoltán veszi át a szót: — A két műszerre két csoport alakult, aztán nagyon rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy ez nem megy. Más koncepció, más kiindulás kellett. S aztán jöttek a különféle fedélzeti igények is. Bírjon ilyen és ilyen gyorsulást, rázkódást, ütődést. Ne legyen súlyos és még hosszan sorolhatnám. Megint az ismert formula: Ágoston Mihály vág közbe. Ezt a munkamódszert, vitastílust még a műszer kialakításának idején, vagy tán még előbb honosították meg. Néhány mondat, a megértett gondolat után máris közbevágnak, érvelnek, cáfolnak. Ők félszavakból értik egymást. Szóval. Ágoston Mihály: — Annyira tapasztalatlanok voltunk, hogy az egyeztető tárgyalások során néha úgy éreztem az egyes ígéreteknél, hogy már-már a kalandorkodás határát súroljuk. Inkább éreztem mint tudtam, hogy nem lehet baj, ezt meg fogjuk csinálni. 1975 májusában ígéretet tettünk, hogy szeptemberre elkészülünk a két műszerrel. Közben itthon össze■ ültünk, napokat tanakodtunk, kerestük az optimális megoldást. Többféle próbálkozás után az egyik tanácskozáson Kása Zoltán egy teátrális mozdulattal kitette az asztalra az elgondolását, amely mikroprocesszorra épült. Ez tette lehetővé, hogy a ,,Balaton” jóval többet tud, mint amit először kértek tőlünk. S a két kétkilós műszerből így tett — így lehetett — egy- egy 42 dekás. A kísérlet folytatódik — Mi ez a mikroprocesszor? — Működési elve olyan, mint az integrált áramköré — válaszolja Kása Zoltán . —, csak jóval kisebb helyen, sokszorosan több információt, kötést lehet bekódolni. Szóval evés közben jött meg az étvágyunk. Volt a lenelv, volt a programok bővítésére hely — hát megkérdeztük, ho?’’ milyen feladat kéne még. Hogyan tovább? Dr. Hideg János erről azt mondja: — A munka kezdetén vagyunk. Van végre egy olyan műszerünk, amellyel pontosan mérhetünk, de az elmélet végleges megfogalmazásáig még rengeteg feladatunk, kísérleetünk hiányzik. Mérünk, és megint mérünk. Minden eredményt feljegyzünk, koordinátákat készítünk ,és ezek alapján új programokat állítunk össze. Mérhetővé tettük a központi idegrendszer rugalmasságát is. A „Balatonnal” pontosan megállapítható például a megosztott figyelem esetén előforduló hibák száma, aztán elérni tudjuk azt is, hogy a különféle zavaró momentumok milyen teljesítménycsökkenést okoznak. A mostani repülés során is több mérést végeznek az űrhajósok. Ezek talán már arra is nyújtanak értékelhető és feldolgozható adatokat — ismételten hangsúlyozom : objektív adatokat — hogy’ a súlytalanság állapotában, a■ kozmikus körülmények között miként változnak az űrhajósok tevékenységei, figyelem összpontosításuk milyen módon csökken, vagy csökken-e egyáltalán. S ez már nemcsak az űrben lesz hasznosítható. Murányi Gábor Beszélnek az alkotók Balaton, az űrműszer Mom .Nemzet Mit nyerhetnek a csillagászok? A Csillagvizsgáló Intézet fő kutatási témája a változó csillagok tulajdonságainak és a földi légkör energia-háztartásának jobb megértése. E feladatok megoldásához az űrkutatás eredményeit is felhasználja. Az Interkozmosz munkájában az intézet egy mechanikai és alkalmazási osztálya vesz részt. Erről mondta Almárné Illés Erzsébet, az MTA Csillagvizsgáló Intézetének tudományos munkatársa: — Intézetünkben már 1957- től, az első mesterséges hold felbocsátásától kezdve folyik a műholdak optikai megfigyelése. Ez a megfigyelési munka csillagászati módszereket követelt és a holdak pályájának meghatározása is részben csillagászati feladat. A munka kezdetben csak a holdak követését segítette, később azonban az összegyűjtött adatok tudományos hasznosítására is sor került. A cél kezdettől fogva az volt, hogy megfigyeljük a kétszáz kilométer feletti légréteg sűrűségét,de főként a sűrűség változásait. Ezekben a légrétegekben keringenek ugyanis a mesterséges holdak, és az itt található levegő fékezi a mozgásukat. Abból, hogy egy műhold milyen gyorsan fékeződik le, következtetni tudunk a holdat fékező levegő sűrűségére, és minél pontosabban sikerül a légsűrűség változásainak törvényszerűségeit megismerni, annál jobban kiszámíthatók a műholdakra és az űrállomásokra ható fékező erők. Marx György Levél Farkas Bertalannak V Magyarországról írom ezt a M levelet, a Szojuz—ati útjának első napján. Szubjektív lesz a levél hangja, mert magunkénak érezzük a vállalkozást. Hiszen akkor sem tudunk, nem is nagyon, próbálunk tárgyilagosak lenni, amikor az olimpia vagy más világbajnokság idején szurkolunk a magyaroknak. Mindig izgulok, ha magyar fiúk indulnak a diákolimpiára, hogy fizikából, kémiából, matematikából mérjék össze képességeiket más országok tanulóival. Azonosulunk a vállalkozással, noha tudjuk: személy szerint magunk gyengék, képzetlenek, tehetségtelenek lennénk a munka elvégzésére, a cél elérésére. Először a várakozás, majd az aktualitás izgalma fogott el bennünket a meleg pünkösdi estén, amíg a tévéhíradástvártuk, amikor azt figyeltük. (Tapasztaltuk: még a tévé is izgult, az is kizökkent mindennapos rutinjából.) Matek, fizika felvételire készülő diákok, másnap kora reggel munkába induló felnőttek együtt virrasztottunk az ezüsternyő előtt, meghatottam mintha fiunk, testvérünk, apánk nagy vállalkozásáról lenne szó. Fejünkben helyére próbáltuk tenni a szokatlan eseményt, a kor különös üzenetét: magyar űrhajós az égben. Mit jelent ez? Aziért lelkesít, mit mond nekem? Őszinte leszek: az első érzés az irigység volt. Már gyermekként ábrándoztam, milyen lehet űrhajózni. Álmodtam róla, olvastam (olvasom ma is) a sci-fi könyveket. Azt hiszem, mindenki így volt vele, aki szeret csavarogni, utazni, kutatni. Leginkább az fogott meg, hogy a Földet, amely számunkra laposnak, gyakran nagyon laposnak tűnik, az űrhajós merész ívben gömbölyödni látja. Milyen szép lehet a Föld, mennyire szeretnivaló, ha közvetlenül tapasztaljuk, az nem a mindenség, csakkis szöglet, parányi meleg sziget, de az emberiség otthona. A hazát, az édesanyát is akkor lehet legjobban szeretni, ha távol van. Igen, álmodtam is, hogy űr-hajón utazom. Megírtam, beszéltem is az űrkutatásról. De igazán komolyan mégsem gondoltam, hogy már az életemben, 1980-ban magyar űrhajós kel útra. Kicsiny hazánkból valahogy nagyon messzinek látszott a világtér. A most pedig kikapcsolt hajtóművel úszik az űrhajó, rajta az Orionok, Valerij Kubászov mellett Farkas Bertalan. Elsuhannak alattuk a kontinensek és óceánok, amelyek körvonalai nekünk csupán az iskolai térképekről ismerősek, de őszámukra mind közvetlen realitás. Farkas Bertalan szemével látva, lélekben vele azonosulva éljük át mi is ezt az élményt. „Nent a világmindenséget kell beszűkítenünk a megértés korlátai közé, amit eddig szoktak tenni az emberek. Inkább a megértést kell kitágítanunk, megnagyítanunk, hogybefogadja a világmindenség képét olyannak, amilyennek azt tapasztaljuk." Francis Bacon szavai jutnak eszembe. A középkorban öt értetlenség fogadta, fogság várt reá. Azóta sokat megértettünk a természet és társadalom mozgástörvényeiből. Megismertük a Földgolyót és benépesítettük. Kiaknázzuk, közben kicsit be is piszkoljuk. A kereskedelem, nyersanyagigény, híradástechnika, repülőjáratok, világpolitika és környezetvédelem egymásra utalta a Föld népeit. Magyarországnak nincsenek tengeröblei, tengeri kikötői. Mi nem szoktuk meg, hogy hajókat indítsunk ismeretlen világok felfedezésére. A kalandozások kora messze foszlott a múlt ködében. Gyerekkorban azért jó elcsavarogni városunk ismeretlen utcáin, kamaszként autóstoppal jó nekivágni az M7-esnek. Átlépve kicsiny országunk határát már idegenként bolyongunk más nép földjén: nemcsak nyelvünket nem értik, de eszünk járását, vicceinket sem. Nagyon lakott a környező világ, messze az ismeretlen, az új kihívása. Nem csoda hát, hogy szívesen maradunk saját pultunk, saját íróasztalunk, saját katedránk érdekszférájában. Nem mindig látunk túl saját telkünk, gyárunk, egyetemünk kerítésén. Nem is nagyon törjük magunkat a tágabb perspektíváért. Hiszen kellemes arra gondolni, hogy itth én vagyok a legfontosabb, pedig a kihívás kapunkon a dörömböl. A hietveres években kialakult világgazdasági helyzet, a feszültté vált légkör ismét felvetette szántunkra a kérdést: mi a válaszunk, az „Ej, ráérünk arra még!” és „A mindenséggel mérd magad!” dilemmájára? Választanunk kell. Segít a tájékozódásban, hogy útrakelhetünk Farkas Bertalannal. Kilencven perc — egy labdarúgómérkőzés ideje — elegendő, hogy körülhajózzuk vele a Fölesét. A haladást választjuk. Az emberiség sorsában részt és szerepet vállalunk. Nem a bezárkózás és nyugodt elszegényedés a vállalt osztályrészünk, hanem az alkotó verseny. A cél a jobb ipar és mezőgazdaság, a magasabb kultúra, az egészségesebb társadalom. Erre kell ráhangolnuunk idegrendszerünket. Ilyen jövőre kell nevelnünk gyermekeinket és tanítványainkat. Hogy számukra ne a balatoni kert kőkerítése jelentse a horizontot, de a csillagos ég. Tudatukban férjen el a Földgolyó, azon lássák azt a kis országot is, ahol mindenki érti anyanyelvünket, őseinktől ,költőinktől tanult gondolkodásmódunkat. Magyar létükre is merjenek kozmikus perspektívában gondolkodni, műszereket tervezzenek az űrhajókba, űrfelvételekről olvassák le a Balaton szennyeződését és a búzamezők aratási idejét. A dunántúli dombok világűrből kirajzolódó íve mutassa számukra a mélyben rejlő bányakincseket. A szovjet és magyar lobogó alatt haladó űrhajó, az égi Szaljut—6égikikötő fedélzeten is használnak magyar műszereket, a Pillét, a Balatont. Utóbbival ’■ könnyen mérhető az idegrendszer munkaképessége vagy fáradtsága. Látható, megrendelhető volt a Budapesti Nemzetközi Vásáron is. Talán nemsokára gépkezelőként, autóvezetőként ellenőrizzük vele saját idegrendszerünk reakcióidejét... És a Skála Áruházban tízóraira vásárolhatunk magunknak az űrhajósok részére készült magyar konzervekből, rá. 1980. május 26-án este megtanultuk, hogy az ég tőlünk sincs messzibb, mint más né’pektől. Ali is, eljuthatunk oda. Rajtunk múlik, miként élünk a lehetőségeinkkel. Nem hisszük, hogy űrhatat-' lommá válunk. Nincs is rá szükségünk. Az Űrkutatás ma már nemzetközi vállalkozás akárcsak a világgazdaság, a kultúra vagy a természettudomány. Hétfőn ezer tudós érkezik Budapestre, hogy részt vegyen az űrkutatás tudományos eredményeit feldolgozó világszervezet, a COSPAR nemzetközi kongresszusán. Miközben a légkör határán szovjet és magyar űrhajósok végzik tudományos munkájukat, a Nagyvárad téri magas épületben két héten keresztül öt kontinens tudósai számolnak be mindarról, amit űrkutatás által tudtak meg a Mindenségről, a Földről és az Emberről. Hálásan és Misekén is gondolunk most Farkas Bertalan útjára, amit a szocialista, országok együttműködése tett lehetővé. Majd mi, magyar kutatók is megpróbáljuk elmondani elméleti eredményeinket. Számunkra is — képzeletünk, gondolkodásunk előtt is — megnyílt az ég. Érezhetjük az áttörés izgalmát, vállalhatjuk az úttörők kemény munkáját, útrakelve a nagy ismeretlen: a jövő felé. Köszönjük. Farkas Bertalan, az egész nép köszöni ezt a nagy kollektív utazást. Köszönjük a történelmi leckét Tanulni fogunk, tanulnunk kell belőle. Utóirat: Már több űrhajót, több űrhajóst láttunk útrakelni. Érdekes és tanulságos tapasztalat volt mindegyik. De amikor az űrhajós magyarul szólal meg, az felejthetetlenül szívszorító, az előttünk álló tennivalókhoz felemelő élmény. Hazavárunk Magyarországra, Farkas Bertalan.