Magyar Nemzet, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-10 / 212. szám
Szerda, 1980. szeptember 10., Magyar Wwh A hegedőkészítés magyar mestere ”„A HANGSZERKÉSZÍTÉS nehéz, s hazánkban még naivan parlagon hagyott mezején egy kiváló tehetségre figyelmeztetjük főleg a zene- közönséget, mely részben nálunk még szívesebben keresi föl az idegen piacokat s talán alig képzeli, hogy a haza szivében is van oly jeles mester, ki tökéletesen képes pótolni az idegen tekintélyeket. Egy ilyen kitűnő mestert bízunk Nemessányi hegedűs vonóshangszerkészitőben (lakik Úri utca Trattner-ház első udvarán), ki legújabban ismét bebizonyító, hogy valódi művész szakmájában. .. . Legjobb lélekkel merjük nevezettet mindennemű hangszer készítésére a t. közönség figyelme és részvételre ajánlani.” (Zenészed Lapok 1867. 319. 1.) Az idézett Nemessányi Sámuel pályájának és életműve utóéletének is jellemző mottója lehetne. Hiába ismerték el a legjelentősebb kortárs hegedűművészek Nemessányi mestermunkáit — a közvélemény újra és újra a mellőzött mestert fedezte fel. Hiába tartják számon a szakterület értői a legértékesebb magyar hangszerek, közt Nemessányi hegedűit, ha a közvélemény még mindig az elfeledett zsenit sejti a legendássá vált név mögött. Az Akadémia Zenetudományi Intézetének Zenetörténeti Múzeuma megbízásából Erdélyi Sándor gyűjtödé össze a múlt századi hegedűkészítő mester, életének és munkásságának dokumentumait. Elkészítette az ismert hangszerek katalógusát is. Összefoglalásom nagyrészt Erdélyi Sándor adatai alapján készült. nemessányi Sámuel 1837. január 12-én Liptószentmiklóson született. Szakmatanulását az üvegesmesterséggel kezdte, majdaz asztalossággal folytatta. Pestre, a Magyar utcába már asztalossegédként szerződött. Ebben az utcában volt a híres hegedűkészítő, Johann Baptist Schweitzer (1790—1865) műhelye. Itt dolgozott inasként Nemessányi 1855 áprilisától. Schweitzer műhelyét 1856-ban Zach Tamás vette át. Nemessányi nála szabadult föl 1858-ban, az előírtnál egy esztendővel korábban. Ezután egy évig még segédként Zách műhelyében dolgozott, majd 1859 áprilisában kiváltotta vándorkönyvét, és Prágába ment Anton Sitt műhelyébe. Sitt, ugyanúgy mint Zách, többekközt Schweitzernét tanulta, a mesterséget. Prágából egy év elteltével tért haza Nemessányi. Vándorkönyvének érvényességét kiterjeszttette egész Európára. Nem indult azonban hosszú vándorútra, hanem Szegedre ment, ahol 1861 januárjában házasságot kötöt. Illő megemlíteni felesége nevét — Boldizsár Magdolna —, nemcsak ő, hanem a Boldizsár - család is igen jelentős mértékben támogatta, segítette, mentette a későbbiekben Nemessányi munkáját. Pécs, Kassa, Szeged a következő évek rövid, bizonyára próbahelyszíne. Vándorkönyvét 1862-ben Nemessányi még meghosszabbíttatta. Nem indult , mégsem európai útra: 1883. április 4-én a Pesti Hangszerkészítők Céhe felvette tagjai közé. MŰHELYE ALAPÍTÁSAI általában ettől az évtől tekintik. A Hajó utca 7-ben nyitotta meg műhelyét — ,ugyanitt volt korábban Tischmant Ferencé. Néhány év során a legelismertebb , hegedűjavító és hegedűkészítő mesterré vált Ezt egy egykorú hírlapi tudósítással jelezhetjük. ..Hadiét zenedei tanár legközelebb egy igen nagybecsű hegedű birtokába jutott, amely csaknem unicum a maga nemében Stradivari Antal fénykorába Való s minden főrészben remekül van konserválva. Azonban , hogy egészen remek példánya legyen a hegedűknek, a nyak, új foggantyúva i s egyél, lényeges javításokkal kellet eljutnia. Nevezett tanár ,Nemessányit bízta meg a nehéz munkával, ki remekül megfelelt a"nehéz föladatnak Mose": hangverseny-hegedűt készít szintén Ricífev tanárnak. (Zenészeti Lapok 1867.) A műhelyben az 1860-as években Voigt Károly — 1871-től a bécsi Lemböckhöz szerződött — Boldizsár István, valamint legjelentősebb tanítvány. Szepessy Béla — Londonban vál elismert mesterré —, majd Bartók Ede dolgozott. ..Ebben a műhelyben gyakran megfordult nála Reményi Ede az akkor híres hegedűművész és órák hosszat játszott ingujjra vetkezve, énekelve új vagy javított hegedűjén. Az akkor még fiatal Hubay Jenő és mások is igen sokan jártak apám kis műhelyébe.” (Nemessányi Béla visszaemlékezése.) A műhely címei: 1868-ig Úri u. 2., 1874-ig Gránátos utca 4., 1873-ig Hatvani u. 7., majd Kerepesi u. 69. — Nemessányi hegedűit egy világkiállításon mutatta be. Bécsben 1873-ban, két hegedűt, amelyeket 150 forintért eladásra kínáltak. (Tangarn auf der Wiener Ausstellung, 1901.) Negyvenhárom éves volt Nemessányi, amikor 1881. március 5-én meghalt. Zaklatott, bohém életet élt. A Boldizsár-családtól, majd második feleségétől, Bartók Annától és végül élettársától, Hornon Lujzától épp úgy minden támogatást megkapott, mint az ország jelentős hegedűművészeitől. „MUNKAMODORÁRÓL adhatok csekély felvilágosítást. Mindig jó kedvvel dolgozott, soha nem volt fáradt. Munkáját utolérhetetlen, finomsággal végezte. Műhelyébe többször bezárkózva dolgozott,, hogy az oktalan kíváncsiak ne zavarják. Ekkor alkotta műveinek legjavát, és ekkor készült féltékenyen őrzött borostyánkő lakkjával hegedűs lakkozásához. Ha egy-egy hegedűje elkészült, maga szerelte fel és próbálta ki és boldog örömmel figyelte a hang erősségét, tisztaságát és a húrok rezgését. Kitűnő fa-készlete volt: sok éves öreg jávor, fenyő, ében, hárs, amelyeknek gyalulatlan állapotban is remek csengésük volt. Sok hegedű mintát, régi híres olasz mesterek munkáit és saját hegedűjének és kisbőgőjének (csellójának) mintáját őrizte zárt fiókjában.” (Nemessányi Béla visszaemlékezéséből.) Hegedüli Nemessányi elsősorban Stradivári és Guarneri modell alapján építette, kivételesen más mesterek mintái után. Mester jelzésként kézzel írott, nyomtatott cédulákat, valamint égetett mesterjegyeket alkalmazott. A beragasztott cédulák betűtípusából, betűméretéből, a nyomtatott cédulák sajtóhibájából is, lehet következtetni a hangszerek készítésének korára. A cédulák jelzik a készítés helyét és évszámát is. Az egyes korszakokban a mester nemcsak nevének írásmódját (Samu vagy Sámuel) változtatta, hanem a cédulák szövegét is: különféle magyar és latin verziók ismertek. A Nemessányi-hangszerek — bármilyen modell szerint készítettek is — soha nem egyszerű utánzatok. ..Különösen a Guarneri minta után épített hegedűi viselnek sok egyéni, vonást magukon, és gyakran szebbek összhatásukban, mint az eredetiek. Lakkozása testes szépségű. Nagyon sokféle színárnyitattal találkozhatunk az aranysárgától a mogyoróbarnán át a mély vörösig, de valamennyi alatt ott ragyog az a különleges, csak Nemessányira jellemző, fénylő arany alapozás, amely igazán élővé és varázslatossá teszi hangszered.. Ritkán alkalmaz egyszínű lakkozást, többnyire árnyalja a munkáit és ezzel még fokozza azok plaszticitását.” (Erdélyi Sándor.) NEGYVENHAT HANGSZERÉRŐL tudunk jelenleg. Reményi László, a már elhunyt kitűnő hegedűszakértő véleménye szerint a mester műveinek száma ennél valamivel több lehetett: ötven-hatvan hegedű, három-négy mélyhegedű, hat-hét cselló. Nem számítható az életműhöz a „tani- tóképezdei” hegedűk sora. Ezeket, nem Nemessányi készítette, hanem a készen vásárolt hangszereket lábbal, húrokkal, ■fölszerelte, igazította, leltári számokkal látta el. . Kok hamisítvány van forgalomban, későbbi kis mesterek Nemessányi -utánzatai hamis cédulákkal. Ahazai hamisítványok nagy száma mintegy bizonyítja az eredeti hangszerek nagy értékét. A Nemessányi-cédulával forgalomba hozott, különféle minőségű hangszerek ugyanakkor nehezítik — kivált külföldön — a valldásos Nemessányi-életmű értékelését. Sz. Farkas Márta Megkezdődött a hatodik hónap Az űrhajósok munkaképessége kiváló Kedden befejeződött a világűrben töltött ötödik hónap is Leonyid Popov és Valerij Rivinin számára: a Száljut 10 negyedik állandó személyzetének két tagja április 9. óta él és dolgozik az űrállomáson. Az öthónapos jubileum napján, kedden ismét végezteti vizuális megfigyeléseket az űrhajósok, s fényképfelvételeket készítettek a Szovjetunió délnyugati körzeteiről. Délután ellenőrizték az űrállomás automatikus orientációs és stabilizációs rendszereinek munkaképességét majd a Szplav olvasztókemencében kristálynövesztési kísérleteket hajtottak végre. A repülésirányító központ orvosszakértőinek véleménye szerint a két űrhajós közérzete, egészségi állapota és munkaképessége továbbra is kiváló. Porbót-füstből hörghurut ÉRDEKES, hogy a tatabányai Tüdőgondozó Intézet tervezésekor már eszébe jutott valakinek, hogy a szél általában északnyugatról fúj, de a lakótelepek, üzemek tervezésénél el-elfeledkeztek róla az elmúlt 80 év során. Tatabánya ettől az ország legszennyezettebb városainak egyike lett. Még a legtisztábbnak tartott Kertvárosban levő KÖJÁL-nál is (ott székel az imisszió-vizsgáló állomás, mely a szennyeződés mértékét méri) 314 gramm porlerakódást mutattak ki rendszeresen négyzetméterenként egy hónapban, miközben a megengedett érték 12,5 gramm négyzetméterenként! Ezt a hihetetlen adatot Csícsai László, az állomás vezetője is megerősítette. A tüdőgondozó intézet inkább már a hegyek, erdők ölelésébe került, mint a település szomszédságába. A korszerű pavilon előtt szép virágkertészet működik. — A számok régóta riasztóak — mondja dr. Lakatos Pál, az intézet főorvosa. — Tatabányán a felnőtt lakosság 17 százaléka, a hatvanöt éven felüli betegek csaknem mindegyike hörghurutos. — És a gyerekek? — Több éven keresztül, havi bontásban vizsgáltuk, hogy a rendeléseken hány gyerek jelenik meg légzőszerv megbetegedéssel. öt év átlagában a következő eredményt kaptuk: márciustól októberig 28— 35 százalék, októbertől márciusig 65—35 százalék. Sok olyan gyerek volt, akit azért kellett Tatabányáról elvinni máshová, mert hiába múlt el a hörghurutja, a por és a füst kiváltotta újból. VÉGÜL sikerült megállapodást kötni a szabadság-hegyi országos gyermekszanatóriummal. Ha ismétlődik a tracheobrometichis, akkor 3—4 hétre elviszik Tatabányáról az 5—12 éves gyerekeket. A 12—14 évesek főleg a tatai, vagy a szőnyi gyermekosztályra kerülnek. Mindkét helyen tisztább a levegő. Csak akkor jöhetnek haza, ha már teljesen kiraboltak a betegségből. Csakhogy végül hazajönnek, oda, ahol a káros fizikai inger megmaradt. — Sokan, nagyon sokan viszszaesnek — mondja a főorvos. — A por a hörgő nyálkahártyájának ellenálló képességet csökkenti. Gyulladásos betegsebekre ezért sokkal érzékenyebbek. Ha egy gyerek köhögni kezd valamelyik tatabánya, bölcsődében, óvodában, napköziben, akkor biztosak lehetünk benne, hogy néhány napon belül mindenki köhögni fog. — Tud olyan esetről, hogy egészségügyi okból eltanácsoltakvalakit az egészségtelen környékről, mondjuk a Mésztelepről, és nem tudtak, vagynem akartak elmenni? — Nem, de szerintem a városi tanács minden megtesz azért, hogy az egészségtelen kolóniákat felszámolják, s a lakosságot jobbhelyre költöztessék. Megteszi, amiaz erőből telik. Sajnos két nem várt akadály lépett közbe az elmúlt húsz év során. Egyik az volt,hogy a rég: Tatabánya a szén-, bányászat miatt süllyedni kezdett, sok házat kellett lebontani és a lakókat a felépülő új lakásokba telepíteni. A másik akadály az úgynevezettszénhidrogén-program következménye volt. A nagy rmilíu -■/énmtdence fontossága átmenetileg csökkent, s ez évente legalább 150 millió forinttal kevesebb feiletesre fordítható összeget jelentett Tatabányának. A tervek megvalósítása késett, lelassult. TERMÉSZETES, hogy legalább fokozott mértékben ellenőrzik a telepi lakosok egészségét, hogy már a károsodás kezdetekor közbelépjenek. — Mikor végeztek legutóbb egészségügyi felmérést a Mésztelepen ? — A hatvanas években. — Régen volt. — Nem tehetünk róla. Nincs elég orvos. Komárom megye ugródeszka. Légzőáae évi megbetegedésekkel foglalkozó szakorvosokat például Tatán is képeznek. Zömmel a fővárosból járnak hozzánk dolgozni, s a szakképesítés megszerzése után végleg hazamennek. Harminc szakorvost képeztünk kiaz elmúlt évek során, sásfél hónapja egyedül vagyok itt élen ágyhoz. .— Ezek szerint az egészségügy tehetetlenül széttárja a karját? — Erről szó sincs. A következő tervidőszak egyik alapvető feladata lesz a lakosság komplex szűrésének elvégzése. A tüdőgondozó állomásokon nemcsak a tüdőt vizsgáljuk majd, hanem a vérnyomást, cukor-fehérje szintet, a légzésfunkciót is. Legelőször a legszennyezettebb tatabányai kolóniát, a Mésztelepet vonjuk be a vizsgálatba. — Mikor? — Valójában már el is kezdtük. A tömegméretű szűrés beindításával azonban megvárjuk míg országosan egységes elveket dolgoznak ki. Az Egészségügyi Minisztérium megbízásából a Korányi intézetben már dolgoznak a kérdőíveken. Úgy vélem, hogy még idén 800—1000 komplex vizsgálatot végezhetünk el Tatabányán. — Mit mutatnak az eddig végzett vizsgálatok?— Nyolcszáz személy alapján például azt, hogy sok olyan cukorbeteg van, áld nem is tud róla, s még több embernek veszélyesen magas a vérnyomása. — Miért nem végeznek például a cementgyár minden dolgozójánál soron kívül légzőszerv vizsgálatot már ma? Miért nem végeztek el tegnap? Pontosan tudják, hogy ott mi a veszélyforrás. — Mint említettem, nincs elegendő egészségügy, dolgozó, középszinten sem. Az 1500— 2000 cementgyári munkást körülbelül fél év alatt tudjuk megszűrni, ha minden tartalékot mozgósítunk. — Legtöbb por az elöregedett cementgyárból kerül a légtérbe. Ha megszüntetnék működését, döntő változást hozna a légzőszervi megbetegedések terén ? — Nagy változást, döntő változást sajnos nem. Egyrészt rengeteg szennyező üzem maradna még Tatabányán, hogy csak kettőtemlítsek: az alurtuniumkohó és a karbidgyár. Sok a kipufogógáz, itt vezette,- el az E5-öS fő közlekedési utat. Másrészt a lakosság több mint 50 százaléka erős, dohányos. Ezt most nem azért mondom, mert 1980 a dohányzás elleni harc éve. Kérem, én már nem is kívánom azt, hogy az 50— 60 éves emberek leszokjanak a dohányzásról. De legalább a tizenévesek ne szívják! Kétségbeejtő, mi lesz ezekkel a fiatalokkal 20—30 év múlva. Légzési rokkantak lesznek! Ha semm más ártalom nem maradna, csak a dohányzás, akkor is nagy lenne a veszély. Az intézet bejárata előtt, a lépcső árnyékába húzódva betegek csoportja áll és elszántan fújja a füstöt. Ahogy elnézem, van közöttük csitri lánytól az ősz hajú nagypapáig legalább négy generáció. Távolról idejátszik a város túlsó végén levő cementgyár keménysora. Mint egy óriási szivar, hatalmas szürkésfehér felhőt bodorítanak az égre. Kavarog a felhő a város felett. Lassan, szünet nélkül null a finom por. Kádár Péter Darugyártók nemzetközi kollokviuma Az MTESZ székházában kedden délelőtt nyílt meg a nemzetközi „DARU 80” kollokvium, amelyen 385 magyar és tizenegy ország képviseletében 45 külföldi szakember vesz részt. A darugyártási ipar hazánk,ban is fejlett, jelentős részét alkotja a magyar gépiparnak. Nemzetközi rangját bizonyítja, hogy a kongresszust Magyarországon tartják meg. Budapesten kívül a tanácskozások Miskolcon is folynak. A keddi megnyitó ülésen több szekcióban tanácskozik a résztvevők a témakörök különböző részleteiről. A jelentkezések alapján a' legnagyobb érdeklődés az „üzemeltetés'' szekció munkáját kíséri. Miskolcon az egyetemen több szakmai előadásra is kerül sor. Szeptember 12-én a Budapesti Műszaki Egyetemen huszonhárom professzor az anyagmozgató gépek és az anyagmozgatási folyamatok problémáit oktatási szempontból fogja megvitatni. 5 Hiányhelyzet Belerúgott. Tehetetlen dühében semmi mást, jobbat nem tudott. Pedig megbízható kis Trabant ez, híven szolgálja gazdáját, csak megtörtént vele is, ami előbb-utóbb minden autóval megtörténik: elkopott a gumiköpeny a kerekén. S gazdája mit tehetett mást, idegőrlő tortúrába kezdett, megpróbált új abroncsot vásárolni. Féléves sikertelenségsorozatot vett a nyakába. A kudarcdömping vége felé már utálta az autóját és cifra szavakkal illette a berkert, a külkert, a gyártót, a forgalmazót, a néhai feltalálót, s az összes szenteket, mert hogy rendszerező elme. És persze ez sem változtatott semmin. OKOK Póruljárt ismerősöm esete nem egyedi jelenség, hanem a magyar gazdasági életben állandóan meglevő állapot. Apótalkatrész-ellátást egy szóval lehet leginkább jellemezni : hiányhelyzet. S ez a helyzet bizony gyakran teremt feszültségeket. A pótalkatrészek hiánya, az ellátás elégtelen volta jelentős veszteségeket okoz a népgazdaságnak, hiszen nemcsak a fent említett fogyasztó — és még több ezer társa — küszködik ilyen és hasonló gondokkal, hanem vállalatok, gyárak, mi több egész iparágak is. De vajon miért van így ? Olvasom, hogy a közgazdasági okokat eddig rendszeresen alig-alig vizsgálták. Éppen ezért üdvözlendő az a vitaanyag, amelyet az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság tizennégy fős csoportja készített nemrég, s amely a gépipari gyártmányok pótalkatrész-ellátását vizsgálja. A felmérések — jellegüknél fogva — nem nagyon mehetnek túl a jelenségek puszta feltárásánál, az okok boncolgatásánál. A gazdasági döntésekhez viszont kiváló támpontot nyújthatnak. S ezekre a döntésekre, összehangolt — néhány területen az országhatárokon kívüli szervekkel is kárt öltő — határozatokra most már elodázhatatlanul szükség van. A ,,permanens hiányhelyzet” által okozott gondok csak így csökkenthetők. A gazdasági elhatározások segíthetnek a megoldásban: az ésszerű, előrelátó beruházáspolitika, a rugalmasság és a — de sokszor leírt szó! — vállalati, szerződéses fegyelem. Nézzük a számokat. A mezőgazdasági gépekre vonatkozó becslések szerint az állandó hiánycikkek köre kétszáztól ezerig terjed. Az építőipari gépeknél évente 1—1,2 milliárd forintot kell alkatrészekre fordítani. Ennek 20— 35 százalékát nem tudja a kereskedelem előteremteni, magyarán 200—350 millió forint értékben kényszerülnek előállítani pótalkatrészeket maguk a felhasználó vállalatok. Különösen nagy ez az előállító tevékenység a közúti járművek javítóiparában. A villamos tartós fogyasztási cikkek pótalkatrészeinek mintegy 20 százaléka hiánycikk s ennek az a gyakorlati velejárója, hogy ezen a területen évente körülbelül egymillió javítást nem lehet elvégezni. TÍPUSOK A hiányhelyzet másik jelentős oka, hogy sokféle alkatrészre volna szükség, mert — és ez sem mellbevágó újdonság — túlságosan nagy a használatban levő géppark típusválasztéka. Ésszerűtlenül és legtöbb esetben indokolatlanul. Anyagmozgató és speciális építőipari gépekből például 20 336 darab van az országban. És 1083 a géptípusok száma! Azt jelenti ez, hogy egy fajtából 18,8 darabot üzemeltetnek csak az építőiparban. Az emelő- és rakodógépeknél is hasonló a helyzet, a 9875 darab gép 560-féle típusú. Vásárlási politikánk tehát olyan , amilyen. Köztudott, újra és újra ,kiderül, hogy kevéssé kihasználtak a belföldi lehetőségek, gyakran még a hazai kínálatot is megkerülik. A hiányérzetet enyhítené a pótalkatrész-rendelések sorsának tisztázása is. A KGST- ben például az alkatrészigényeket (80 százalékukat) a tárgyévet megelőző május 15-ig kell benyújtani. Hosszú idő, s nem biztos, hogy minden esetben rendelkeznek — rendelkezhetnek — a megrendelőik héthónapos előrelátással. Az ellátást nehezíti hogy a rendeléseket — s ez hatványozottan érvényes a belföldi rendelésekre — esetenként csak részlegesen, vagy elképesztően hosszú szállítási határidőre igazolják vissza. Van úgy, hogy egyáltalán nem. A kifogások — kapacitáshiány, leterheltség — már-már viszszaköszönnek. UTAK Mi hát a megoldás? Rossz kérdés, hiszen ezen még csak most gondolkodnak: a hiányhelyzet a mai állapotokra vonatkozik. Két út marad, az egyik a túlzott készletezés, a másik a már említett saját gyártás. A készletezés problémájával már sokan és sok helyütt foglalkoztak. Ezek közül talán annyit érdemes megemlíteni, hogy meg nem oldott nehézségeket okoznak a raktározás kérdései, s a nyilvántartás problémái. A másik a gyártás. Nyilvánvalóan nem kifizetődő házi TMK-műhelyekben ráállni bizonyos alkatrészek elkészítésére, különösen akkor — ami szintén gyakran előfordul —, amikor a kész gép szállítója a pótalkatrészek gyártásához szükséges adóktól mentációkat, nem adja áta vevőnek. Főleg importgépek esetében. Nyilvánvaló, hogy,a,, termelékenység az ilyen kényszerüzemekben jóval alatta marad az eredeti gyártó termelékenységének. Van azonban ennek a kérdésnek egy másik oldala is, s kétségtelenül az is igaz, hogy sok esetben a házilagos gyártás olcsóbb, mint az import. Van olyan gömbcsapágy például, amelynek darabonkénti importára 63 106 forint, míg itthon 7731 forintból ki lehet, hozni. Nyilván nem ugyanaz a minőség, ám a gyártók számára egyszerű számítás igazolja, hogy még mindig megéri. S a jövő? Megnövekszik a külkereskedelem szerepe, — s a magyar gyártók felelőssége is —, hiszen a pótalkatrész-ellátás hozzátartozik a „márka becsületéhez”. Fontos befolyásoló tényező marad, vagy ha lehet a jövőben még inkább nagyobb lesz a fontossága a vállalatok közötti kooperáció, kapcsolat elmélyítésének, jobbá tételének is. Annyi bizonyos: számtalan megválaszolatlan kérdés vár feleletre. A kutatók — mint az említett tanulmány szerzői is — keresnek és találnak válaszokat. És ezek akként summázhatók: szervezési és gyakorlati gazdálkodási formákon, megrögzött, beidegzőtlen szokásokon kell változtatni. De hát ez már nem az elméleti szakemberek feladata. Kapuvári Gábor