Magyar Nemzet, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-10 / 212. szám
Szerda, 1980. szeptember 10. Magyar Nemzet Hosszú az út Amíg a gondolat tellé válik Hazánkban 27 kutatóintézet, 228 egyetemi tanszék és 15 egyéb kutatóhely végez mezőgazdasági, élelmiszeripari, erdészeti és faipari kutatásokat. Több mint tízezer ember — közöttük 2188 kutató — dolgozik a különféle kutatóhelyeken, az MTA felügyelete alá tartozó három agrárkutatóintézetet nem is számítva. Az elmélet és a gyakorlat egymásrautaltságához nem fér kétség. Mégis sok SZÓ esik mostanában a kutatók és az üzemek kapcsolatáról. Arról, hogy együtt munkálkodásuk felhőtlen-e, netán vitákkal terhes, olykor az ellentétes érdekek miatt polarizált? — A tisztánlátáshoz, a torzításmentes kép felvázolásához vissza kell pillantanunk néhány évnyit, esetleg évtizednyit. A 70-es évek elején a mezőgazdaság fejlődése felgyorsult, új, korszerű szervezetek jöttek létre: termelési rendszerek, kombinátok, egyesülések, társulások. Ezek kiemelkedő termékeredményeihez szükség volt, van és lesz a hazai és a nemzetközi kutatási eredmények naprakész adaptációjára, hasznosítására. Hogy így van-e? Növény nemesítőink évente átlagosan félszáz új fajtát és hibridet állítanak elő, s további 10—15- féle külföldit honosítanak meg. A köztenyésztésben levő, ugyancsak félszáz fajtának és hibridnek csaknem felét, hazai állattenyésztőink nemesítették ki. A fajta-előállításon túl, évente félezer olyan, központilag minősített kutatási eredmény és részeredmény születik, amelyet terjesztésre ajánlunk a gyakorlatnak. Nem volna helyes azonban, ha ezekkel a kétségkívül impozáns számokkal elégedettek volnánk, hiszen egyik élő gondunk, hogy a hasznosításra érett eredmények gyakran véletlenszerűen, esetlegesen, vagy lassan jutnak el a felhasználókhoz és alkalmazásuk sem mondható általánosnak. Az érdekek ütköznek — Az üzemek fogadókészségében volna a hiba? — Igen is, nem is. Mert: igaz, hogy a gazdaságok érdeklődése, fogadókészsége a tudomány legújabb eredményei iránt rendkívül változó. Van, ahol lelkesednek az újért, másutt alig lehet az érdektelenség falait áttörni. Viszont az is igaz, hogy a legújabb kutatási eredmények gyakorlati realizálása pénzigényes művelet. S egyfajta kockázat az üzem számára. Azután: a kutató vagy a kutatóhely sem mindig érdekelt a kimunkált, átültethető tudományos eredmény terjesztésében. Az érdekeltség tehát kulcskérdés. Bonyolult problémaköréből csak hármat emeljünk ki: a kutató, a felhasználó és a közvetítő szervezetek érdekeltségét, s máris világossá válik, hogy menynyire több szintesek az érdekszférák. Helyzetükből adódóan nemegyszer ütköznek is. Ha például a kutató szellemi terméke nem válik áruvá, nem értékesíthető, ilyenek például a nem látványos, de nélkülözhetetlen alapkutatások, úgy a „szellemi exportőr” hátrányos helyzetben van egy fajtanemesítővel vagy egy technológussal szemben. De a felhasználók érdekeltsége sem mentes az ellentmondásoktól. Miközben nyilvánvalóan érdekeltek gazdasági eredményeik javításában, nem közömbös számukra, hogy azt milyen áldozattal, mekkora beruházás árán, melyik ágazatban érhetik el. Végül a kutatási eredmények közvetítőinek az érdekeltsége is hat, ezzel is számolni kell. Akár a kereskedelem közvetít, akár egy szaktanácsadó vagy egy intézmény, senkinek sem érdeke ebben a szférában hogy új eszközt, gépet, műszert hozzanak forgalomba mindaddig, amíg a régiekkel tele a raktár. — A tudomány és a gyakorlat kapcsolatának tehát racionális közgazdasági, és nehezen közelíthető, személyi összetevői vannak? ... — Igen, s mivel az előbbi a kétszer kettő logikájára épül, így az utóbbi tényező igényel alaposabb magyarázatot. Lehetne jó közvetítő a szaktanácsadó, csakhogy őt anyagi érdeke ritkán serkenti a díjazási mód fonákságai miatt, tevékenységéért pedig nem vállalhat garanciát, így aztán szaktanácsa sok esetben alig több a szíves jó tanácsnál ... Az üzemek, vállalatok gazdasági vezetőinek, szakembereinek a képzettségétől, látókörétől és fogékonyságától nagyon sok függ. Természetes, hogy minden hozzájuk érkezett újat egyéniségük, stílusuk, eddigi tapasztalataik szűrőin bocsátanak át, a kutatási eredmények hasznosíthatása tehát sok esetben ezen a szűrőn múlik. S még valami, amiről nem szívesen beszélünk, pedig létező. Az újtól, az ismeretlentől való idegenkedés. Ha egy kutatási eredmény új koncepciót, gazdasági összefüggést is hordoz, ha eltér a kialakult szemlélettől, a vezetés eddigi gyakorlatától — holott ez nemcsak természetes, de a kutatással szembeni elsődleges követelmény —, nos, akkor rendszerint ellenérzést, tiltakozást vált ki. S egy összeszokott kis közösség fenntartásait leküzdeni talán a legnehezebb. Közvetítő kellene! — Ha viszont a kutatás és a gyakorlat, bár kéznyújtásnyira vannak egymástól, mégis ilyen nehézkesen tudnak kezet fogni, mi lenne a közelítés módja? — Mivel a kutató személy szerint nem lehet felelős azért, hogy kutatási eredménye elterjed-e a gyakorlatban, hiszen sem módja, sem joga arra, hogy szellemi termékével „házaljon”, azt menedzselje, intézményes rendszerre van szükség, mely ezt helyette felvállalja, elvégzi. A kísérletek eredményeinek elterjesztése csak akkor lehet hatékony és gyors, ha arra alkalmas személyekből álló szervezet fő feladatként a kutatóval, pontosabban a kutatók közösségével együttműködésben dolgozik. Egyrészt úgy, hogy kialakítja a kutatási eredmények minél gyorsabb alkalmazásához szükséges feltételeket, eszközöket, érdekeltségeket, másrészt azáltal, hogy létrehozza az eredmények elterjesztésének a rendszerét. Ha ma a kutatási eredmények gyakorlati alkalmazásának helyzete nem kielégítő, abban nagy szerepe van az átviteli — elterjesztő, közvetítő — rendszer hiányának, a feladatok, lehetőségek, jogok és kötelezettségek tisztázatlanságának. — Nem félő hogy így újabb „hatóság" születik, mely, miközben differenciál■ és integrált, aközben elsikkad a lényeg? — A kutatási eredmények gyakorlati alkalmazását nem lehet állami feladattá tenni, és oktalanság volna hatósággá minősíteni az elterjesztéssel foglalkozó szervezetet. Az viszont nem vitás, hogy kell olyan rendszer, mely odairányítja a kutatás eredményeit, ahol azokra szükség van. Ahol azokat fogadni is, alkalmazni is tudják. Nagy szerepe lehet ennek a majdani rendszernek a kutatás tervezésében, komplex rendszerének a kidolgozásában, a gyakorlati alkalmazás feltételeinek a kialakításában, vagyis a teljes kutatási program létrehozásában is. Ne felejtsük el azonban, hogy az ilyen közvetítő szerv, akármilyen intézményes, jól szervezett és tiszteletre méltó szándékú is, csak közvetíthet. Az alkalmazás, az eredmények elfogadása, adaptálása azonban már a gyakorlat érdeklődésétől, készségétől, felkészültségétől függ. Együttműködéssel, de... — Sokan úgy vélik, hogy a külföld kutatási eredményeiből az eddiginél többet kellene átvennünk. — A nemzetközi együttműködés itt is fontos, a kutatási eredményeknek azonban e területen van egy speciális problémája. Jelesül az, hogy kész eredményeket a mezőgazdaságban átvenni nem lehet, hiszen tájegységenként mások a geoklimatikus viszonyok. Ezért a módosításokhoz, az alkalmazás körülményeinek a tisztázásához értő szakemberek kellenek, akik a honosítást kellő körültekintéssel végzik. Mivel a külföldi kutatási eredmények csak akkor hasznosulnak értékben, ha adaptációjukat szűrés, előkészítés s az alkalmazás feltételeinek a tudományos meghatározása előzi meg. Végezetül, hogyan vélekedik arról az érdeklődésről, amely mostanában oly sokakat fordít a tudomány és annak gyakorlati alkalmazása felé? — Jelzi, hogy praktikusan, ökonomikusan kezdünk gondolkodni, s ez örvendetes Az érdeklődés módot ad a szélesebb körű tájékozódásra, közelebb hozhat sokakat az eleddig elvontnak, távolinak vélt tudományterületekhez. Az elmélethez, mely áttételesen része mindennapjainknak. Bedő Ildikó Czakó Gábor: (SG ) Sárkányra es . Jó néhány „igenis kéremet” hallatott amíg kiértem a konyhából. Ezt a fajtát bottal kell ütni, hogy boldog legyen. A kapualjban valami a folyosó felé rántotta a lábam. A „művészet házbéli kápolnájának” kapuja nyitva állt Géza árnyéka hadonászott a folyosó kövezetén. — Csak ezen az átkozott képen lennék már túl végrevalahára. Megöl. — Hagyd abba. — Ezt Ó! mondta. Ki más lehetett volna odabent? — Bár megtehetném! Ki kell pucolnom magam. Ha bennem marad, megmérgez. Hé. — Szárazon nevetett. ó! hallgatott. — Téged szeretnélek már festeni. Ha ezt folytathatnám! Biztos arra a, szem-virág képre gondolt, amit az amik meg akartak tőle venni, és amelyet az ágyával szemközti falra akasztott. — Megváltoztam én már azóta! Ez rendes volt Ö!-tól. — Örülök neki. Már ideje volt. Másmilyen Ó!-ra van szükségem! — Szégyellem magam. Hallgattak egyet. — Már csak egy nap az esztendő — mondta ő! Ezek hülyék. Kimentem a kapu elé megnézni, mit sikerített Géza a kapura, bár nem születtem kiváncsinak és sose izgatott igazából, miket eszelt ki a rovásomra, mégis jobb mindent apróra tudni. Sejthettem volna, hogy csak erre számíthatok. Az egész ajtót elfoglalta egy hatalmas, vörös, disznófülű sárkány, mintha egy kisbabát csemegézett volna. Az ábra természetesen — ugyan ki mást? — engem jelképezett, bár a kép messze volt a késztől; a szörny, meg a baba körvonalai, tömege éppencsak a helyükre kerültek, a világítás is gyönge volt, de a „művész mondanivalójának” mibenlétéhez kétség nem férhetett. Géza szobájában égett a villany. Az ablakszárnyak koppanva csukódtak. * A küszöbön várt. — Nem megyek veletek vacsorázni. Lendületemtől hátratántorodott neki az új festsiállványának. A lábához támasztott vakrámák a földre huppantak. Lebukott értük. Nem bántottam. A türelmest megvárja az alkalom. — Ö! mondta, hogy vacsorázni megyünk? — Ki mástól tudhatnám? — Föltápászkodott. — Értesülhettél volna — példának okáért — Adi nénitől. — Tehát a cselédségnek is ünnepe van? Bocsánat, uram. — Én kérek bocsánatot a szelességemért. Kezét karbatette, majd zsebrevágta, újra összefonta. És így tovább. — Gondoltam, nem ártana, ha az egész nagy családunk csinálna egy közös, görbe estét. Remélem, meggondolod magad. — Hát, nem is tudom. — Fáj a gyomrod? — Mostanában semmi bajom vele. — Akkor? — Gondolom, egyikünk se örül túlzottan a másik társaságának. — Hátha túléljük. Ki tudja, miért éppen most, az egyik vakráma lecsúszott a másikról. — Rágyújtasz? — Köszönöm. — Hosszú gólyalábaival keresztülbotorkált a szobán. Mohón csapott le a cigarettára. A harmadik gyufával sikerült meggyújtania. — Láttam az új képedet a kapun. — Még nem kész. — Megint meg akarsz csúfolni. — Sajnálom. — Sajnálod? — Igen. Nem tehetek róla. — Nem? Széttárta a karját. — Akkor ki tehet róla? A Jóisten? A kapu? — Egyedül te. . — Hát sárkány vagyok én, aki csecsemőket zabál? Láttad, hogy egyszer is lementem a várost bölcsődébe uzsonnázni? Vagy fölhoztam egyetlen porontyot is az öregasszonynak, hogy rántaná ki? — A saját gyerekeidet is megennéd. Mindez egy hosszú kecskearcból, két vékony cérnaajak közül jött elő, miközben kutyaszemével szaporán pislogott. — Nincs is gyerekem, te szerencsétlen! — Megetted. — Cigarettahamujával végre beletalált a tálcába. — Azért nincs gyereked. Mindenkit megennél, ha rajtad múlana. Bennünket is. Sajnos szentül hiszel benne, hogy képes vagy rá. A bátyád különb fickó volt, de neki se sikerült. — Nem bántak Géza, mert csakugyan bolond vagy. Ebben az egyben igazat kell adnom Eriknek. — Indultam. — Várj egy kicsit. — Elém szemtelenkedett. — Nagyon sajnállak téged. Ne hidd, hogy én találtam ki a békás képet, meg a sárkányt a kapun. — Ön? Kétségbeesett. — Értsd már meg végre! Lelkemre. Istenre, vagy amit akarsz, arra mondom, hogy téged másmilyennek: tulipánnak, vagy kék angyalnak lefesteni nem lehetséges! Megfogtam a gallérját. — Nem félek tőled, ne hidd — folytatta. — Mentegetőzni se akarok. Csak azt szeretném, ha végre tisztán látnád magadat. Talán még segítene. Rettenetes ez így Ráadásul mostanában hiába erőlködöm, csak téged tudlak festeni. Nagyon fáj, hogy meg kellett szomorítanom téged. — Kezem a torkán, és közben ő vigasztal. Nevethetnékem támadt. Egyáltalán nem szomorította meg. — Szívem szerint akkor lennék a legboldogabb, ha gyönyörű tájakat, szép lányokat pingálgathatnék . . . Húztam-szorítottam össze a nyakán a ruhát... — Indulunk a Parkba? Az ajtóban Ö állt. (Folytatjuk) Lézer-show a Természettudományi Stúdióban Impressziók a Földről címmel a TIT Bocskai úti Természettudományi Stúdiója lézeres és diaporáma műsort rendez minden hónapban, először szeptember 13-án, majd október 11-én, november 22-én és december 6-án, délután 3 órai kezdettel. Korunk új fényforrásaival, a lézerrel a térbeliség érzetét keltő ábrák, úgynevezett interferenciaképek varázsolhatók elő; a stúdió műsora ezeket a lehetőségeket használja fel. Szigetvári veszélyek Lassan, de bizon A szigeti vár ostromának négyszázéves évfordulóját ünnepelte 1966-ban Szigetvár és évfordulós ajándékként ebben az évben kapta meg a városi címet — a történelem folyamán immár harmadszor. Szeptember 7-én az idén is megemlékeztek a nevezetes eseményről, ha nem is a tizennégy évvel ezelőttihez hasonló pompával, de takaros kis műsort szervezve a városlakóknak és az idelátogatóknak. Érthető a különbség, hiszen az idei csupán a négyszáztizennegyedik évforduló volt, nem oly ünnepélyesen csengő, mint a kerek számra végződök. Keskeny mederben A várat rendbehozták 1966- ban a négyszázadik évforduló tiszteletére. Azóta kissé megfeledkeztek róla, pedig tizennégy év után ráférne egy újabb felújítás. Nem beszélve más műemlékekről. Az Ali pasa-dzsámit említik a tanácsnál az első helyen, de szép kis listát lehet összeállítani a rekonstrukcióra szoruló műemlékekből. A tizenöt éves távlati fejlesztési koncepció is fontos feladatként jelöli meg helyreállításukat. A terv 1977-ben készült — a rekonstrukció azóta is feladat csupán. Az ünnep éve után általában is mintha feledésbe merült volna kissé a város, beköszöntött a hétköznapok csendessége, folyt az élet a maga medrében, ám ez a meder nem volt túlságosan szélesnek mondható. A mutatók természetesen növekedést jeleznek — mit is mutatnának a mutatók? —, mégis közelebb járunk az igazsághoz, ha fejlődés helyett megelégszünk a fejlődgetés szóval. Semmiképpen ne elégedjünk azonban meg magával a fejlődgetéssel, hiszen egy kisvárosnak ugyanúgy joga van a fejlődésre, mint egy metropolisnak. A maga módján, a saját arányainak, jelentőségének megfelelően, természetesen, ami semmiképpen sem ezek alatt. Rengeteg leleményre, kitartásra, energiára, fortélyosságra van szükség, ha egy kisváros a szűkösen csordogáló pénzforrások ellenére nemcsak fennmaradni, hanem virulni, élni, fejlődni akar Van, amelyiknek sikerül ez. Szigetvárnak nemigen. Mindenből valami Az átutazó első benyomása az, hogy kissé álmos ez a város. A kopott házak sora, a szűk utcák inkább egyhangúságot árasztanak, mintsem derűt, meghittséget. Az első benyomást nem cáfolják túlzottan a hivatalos adatok sem. A település nagy része a korábbi mocsaras területen épült. A régi épületek vizesek, állaguk gyorsan romlik. Az újak építését alaposan megdrágítja az alapozási többletköltség. A városszerkezet elavult, kis utcák, öreg házak — olyan örökség ez, amely gúzsba köti a változtatni, javítani akarók kezét. A város közepén vezet át a 6-os főút, keskeny mellékutcácskává zsugorodva — az átutazó autósok és különösen a városlakók bosszúságára. Talán a VI. ötéves tervben megépül az elterelő szakasz. Talán Biztosat még senki sem tud. A várossá nyilvánítás éve óta 1500 lakás épült Szigetvárott, ennek húsz százaléka a lebontott lakások pótlására. A házak kétharmada 1945 előtt épült, az avulás miatt ötévente százat kell lebontani. Komfortfokozat szempontjából nagyon rossz az arány: 1010-ben a népszámlálók a lakásállomány hatvannégy százalékát írták össze komfortnélküliként vagy félkomfortosként. Valamelyest javult azóta a helyzet, de nem sokat. A lakásigénylők száma a városban is egyre nő, jelenleg nyolcszáz kérelem fekszik a tanácson Mert van ám növekedés. Tíz esztendő alatt kétezerrel nőtt a lakosság száma. Tizenhétezerháromszázan laknak jelenleg a városban Főként a környék anyafalvaiból települnek be sokan, a kis településeken igen rossz az ellátás, a jobb élet reményében sokan választják a beköltözést. Minden relatív? Az aprófaluből jött ember irigykedve nézi a városi boltokat, a városlakók folyvást panaszkodnak a korszerűtlen üzletekre. — Mindenből van valami, de kicsi, fejlesztésre szorul — jellemezte a helyzetet tömören Bognár Zoltán, a tanács általános elnökhelyettese. Az alapellátás fejlesztését tűzték célul az elmúlt időszakban, a középfokú ellátó intézmények bővítésére kevesebb jutott. Hiányoznak az áruház jellegű üzletek, korszerűtlen, kis boltok vannak mindenütt a városban. Szigetvárnak balszerencséjére volt kórháza, voltak boltjai, ahogy a tanácselnökhelyettes mondta, mindenből volt valami. Így azután sokáig azzal szerelhették le az elégedetlenkedőket, a fejlesztést sürgetőket, hogy hiszen van ott minden. Hogy milyen, azzal kevésbé törődtek. A százéves művelődési ház szép lassan életveszélyessé vált, le kellett bontani. Más lehetőség a művelődésre pillanatnyilag nincsen. A kórház is elérte már ezt az életkort, s ahogy a terv fogalmaz: a gyógyítás megfelelő, korszerű feltételeinek kialakítása, a bővítés nem lehetséges. Itt azért van újság, méghozzá jó hír: augusztus 20-án átadták a háromszázhúsz ágyas ideg-elme kórházat, remélhetőleg előbbutóbb elkészül mellette az új kórház is. A mérleg nyelve A gondokat növeli, hogy a város középfokú központ, így nemcsak a város, de a vonzáskörzet lakosainak ellátása is feladata. Ám ezt a szerepét a legtöbb területen nem tudja megfelelően betölteni. Középfokú intézményhálózata — mint arról már esett szó — szűk kapacitású, korszerűtlen, hiányos. Új elem, hogy Barcs várossá nyilvánítása óta dinamikusan fejlődik, különösen a vonzáskörzet nyugati részében érződik hatása, konkurenciát jelent Szigetvárnak, s úgy tetszik, a mérleg nyelve nem""Szigetvár ""felé, billen. Barcson olyan üzemek indultak be, amelyek feltudják venni a szabad munkaerőt. Szigetvárott a könnyű- és az élelmiszeripar dominál, a továbbfejlesztés a termékszerkezet átalakításával, a minőség javításával érhető el. A két nagyobb üzemnek, a konzervgyárnak és a cipőgyárnak ez, úgy tűnik, sikerült. A cipőgyár például nemrégen megállapodást kötött egy amerikai céggel és női cipőket szállít az Egyesült Államokba. Naponta kétezerkétszáz ember jár be a környékről Szigetvárra dolgozni. Szeptembertől egy vonalon ugyan, de végre közlekedik helyi járat is a városban. Eddig csak a távolsági buszokon utazhattak a helybeliek is. Az autóbusz-pályaudvar megépülése viszont továbbra is várat magára. Szigetvár idegenforgalmi lehetőségei kedvezőek, de kihasználtnak nem mondhatók. A várat évente százezren keresik fel, a termálfürdő még látogatottabb, bővíteni a jelenlegi helyén nem lehet, az új fürdő pedig ki tudja, mikor épül meg? — A kisvárosok között szeretnénk tartani a helyünket — mondja a jövőről az elnökhelyettes. Hogy e cél megvalósuljon volna egy s más tennivalós kérdés, a jelenlegi gazdasági helyzetben jut-e ezekre elegendő pénz? Mindenesetre nem egy szigetvári érzi úgy, ha más városokba téved, hogy települése hátrányban van ezekkel szemben, úgy érzi, kevésbé fejlődnek, mint az ország más helyei, úgy érzi, aránytalanul oszlik el a pénz a különböző települések között. Az elnökhelyettes erre azt válaszolta, hogy egy kívülállónak inkább a jó tűnik fel, az ott élő a saját gondjait jobban ismeri, vigasztalanabbnak látja hát ezért a saját városának a helyzetét. Ő ismeri a megye lehetőségeit is, a mutatók nem jeleznek aránytalanságot, mondja némi „hivatali optimizmussal”. Az 1966. évihez hasonló veszedelem feltehetően valóban nem fenyegeti Szigetvár városát ám a hangulatos gazdag minikú kisváros megérdemli. ho°v a jelen anróbb veszélyeire is kellő figyelem jusson. ... 1