Magyar Nemzet, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-01 / 257. szám

*** Varsói megbeszélésre Varsóból jelenti az MTI. Pénteken Varsóban, a kormány épületében megkezdődtek Pin­­kowski miniszterelnök és a „Szolidaritás” szakszervezeti szövetség képviselőinek meg­beszélései. A találkozót a „Szolidaritás” kezdeményezte. A kormányfő igenlő választ adott, majd meghívására az új szakszerve­zet vezetői a fővárosba érkez­tek. A megbeszéléseken, amelyek az esti órákban még folytak, az új szakszervezetekkel kö­tött megállapodások végrehaj­tásáról — a többi között a „Szolidaritás” régebbi és újabb keletű fenntartásairól — volt szó. A tárgyalásokon áttekintik továbbá a szakszervezeti sza­bályzat bejegyzésének kérdé­sét, azt, hogy a szakszerveze­tek hozzáférhessenek a tömeg­tájékoztatási eszközökhöz, megvitatják a bérmegállapo­dások megvalósítását, a piac­ellátást és a mezőgazdaság problémáit. Folytatódott a vita a Madridból jelenti az MTI. A hétfőn előterjesztett magyar szóbeli javaslat harmadik pontjáról tanácskoztak a kül­döttségek pénteken a madridi találkozó előkészítő tárgyalá­sain. A vitában a többi között felszólalt a szovjet, a magyar, az amerikai, a máltai és a spa­nyol küldöttség vezetője. Az indítvány harmadik pontja azt sürgeti, hogy a korábban be­nyújtott magyar, illetve spa­nyol javaslat alapján kezdjék meg az érdemi találkozó még függőben levő napirendjének formába öntését. A vita mind ez ideig nem ho­zott tényleges eredményt. A szovjet küldöttség szóvivője madridi értekezletén kijelentette: megvolt a lehető­ség arra, hogy ezen a napon haladás jöjjön létre a magyar küldöttség által korábban elő­terjesztett napirendi javaslat vitatott pontjában. Sajnálatos, hogy ,egyes nyugati küldöttsé­gek felszólalásaikban­­ más irányt szabtak a vitának. Max Kampelman nagykö­vet, az amerikai küldöttség ve­zetője ,,magánügyben” pénte­ken délben Washingtonba uta­zott. Az amerikai küldöttség vezetője Európába való visz­­szaérkeztével Brüsszelben részt vesz a NATO-országoknak a madridi találkozóval foglalko­zó tanácskozásán. Furlert támogatják a befolyásos amerikai lapok Washingtonból jelenti az MTI. A The Washington Post — az amerikai főváros nagy tekintélyű politikai napilapja — pénteken fanyalogva bár, de elkötelezte magát Jimmy Carter újraválasztása mellett. Pár nappal korábban a rend­kívül befolyásos The New York Times ugyancsak Carter mandátumának meghosszab­bítására hívta fel olvasóit. Washingtoni politikai ber­kekben nagy jelentőséget tu­lajdonítanak a polgári liberá­lis sajtó ilyen értelmű állás­­foglalásának, de rámutatnak: az átlagos amerikai szavazó­polgár orientálásában nem ke­vésbé fontos tényezőt jelentő helyi lapok mintegy kéthar­mada viszont Ronald Reagan megválasztására szólította fel olvasóit. A választási esélyek teljes bizonytalanságát egyébként a Post vezércikkének hangneme is tükrözi. A lap lényegében nem Carter személyét támo­gatja, hanem a külpolitikai tapasztalatokat nélkülöző, ult­rakonzervatív Reagan szemé­lyét ellenzi. Döntésének oka­ként végül is azt nevezi meg, hogy „egy demokrata párti kormányzat közelebb áll esz­ményeinkhez, mint ellenfele” és ezen az alapon közli: „Nem lelkesen, de nyomatékosan” Carter elnök újraválasztása mellett teszi le voksát. A november 4-i választáso­kig hátralevő három napot az elnök a déli államokban , Floridában, Tennessee-ben, Mississippiben és Texasban tölti. Ezekben az államokban 1976-ban fölényes győzelmet aratott, most viszont igen bi­zonytalan a helyzete. A fehér lakosság a lutheránus egyház konzervatív prédikátorainak befolyására a republikánusok mellé áll. A hagyományosan demokrata párti feketék köré­ben a felmérések szerint nagyfokú apátia uralkodik, so­kan meglepően alacsony rész­vételükre gyanakodnak. Ronald Reagan „az utolsó körben” a népes és egyelőre „döntetlenre” álló ipari álla­mokban próbálja erősíteni helyzetét. A választási kam­pány véghajrájának ütemére jellemző, hogy csütörtökön mindkét jelölt nyolc­ kam­pánybeszédet mondott.­­ A keddi televíziós vita a po­litikai kommentátorok józa­nabb értékítéletétől függetle­nül Reagan fölényes győzel­mét hozta. A Harris közvéle­mény-kutató központ, amely a kedd esti telefonos villámnép­szavazást kívánta „korrigál­ni” a maga „tudományos” módszereivel, a CBS televízió felméréséhez hasonlóan kimu­tatta, hogy Reagan megelőzte az elnököt a tévénézőkre gya­korolt hatás terén, s a koráb­ban bizonytalanok táborából is nagyobb arányban vont el szavazatokat. Három nappal a választások előtt Carter van olyan hely­zetben, amelyben Reagan volt a demokrata párti felzárkózás heteiben. Ahhoz, hogy újra­válasszák, valaminek még tör­ténnie kell. Ha a hátralevő napok nem hoznak új eleme­ket a kampányba, könnyen előfordulhat, hogy Carter még a demokrata pártszervezet to­tális mozgósításával sem tud­ja elérni a kívánt eredményt, vagy pedig az úgynevezett „elektorcsapda” áldozatául esik. A kevésbé népes és Rea­gan mellett elkötelezett nyu­gati államokban ugyanis jóval kevesebb szavazat kell egy elektor megválasztásához, mint keleten és délen. Emiatt olyan helyzet alakulhat ki, hogy az elnök országosan megszerzi ugyan a szavazatok többségét, de eközben a re­publikánus jelölt kap több elektori szavazatot, s ezzel megnyeri az elnökválasztást. Ezek a prognózisok azon­ban az amerikai sajtóban is csak „munkahipotézisként" szolgálnak. A U. S. News and World Report, a Time és a Newsweek e heti számai gon­dosan ügyelnek arra, hogy ne mondják ki az utolsó szót. A politikai elemzők két dologra várnak: a teheráni hírekre és a Gallup intézet közleményé­re. A Gallup választások előtti utolsó felmérése 1946 óta min­den esetben hibátlanul jelölte meg az amerikai elnökválasz­tás igazi esélyesét. A konazervatívok ||vö/.(('k a jamaicai választásokon Kingstonból jelenti a Reuter. A szavazatok nyolcvan száza­lékának összeszámlálása után az Edward Seaga vezette kon­zervatív­ beállítottságú, nyugat­­barát Jamaicai Munkáspárt győzött a Jamaicában csütör­tökön tartott parlamenti vá­lasztásokon a Michael Manley vezette kormányzó Népi Nem­zeti Párttal szemben, s eddig 46 képviselői helyet szerzett meg a 60 tagú törvényhozó tes­tületben. A népi nemzeti párt eddig 9 helyet tudhat magáé­nak a törvényhozásban. Michael Manley haladó kor­mánya, amely 1972 óta állt az ország élén, a külföldi tőke ál­lamosítását és az állami szek­tor bővítését állította politiká­jának középpontjába. Jó kap­csolatokat épített ki a szocia­lista­­országokkal, köztük a Szovjetunióval, Kubával és Magyarországgal. Az 55 éves Manley 1976-ban megkezdte a bauxitbányászat, a bankok és más társaságok államosítását és következetes imperialista­ellenes külpolitikát folytatott. Az el nem kötelezett országok tavalyi havannai konferenciá­ján védelmébe vette országa amerikaellenes irányvonalát. A libanoni származású, Bos­tonban született 50 éves Seaga az amerikai Harvard-egyete­­m­en szerzett közgazdasági diplomát. A választási karmn­pányban hitet tett a nyugat­barát külpolitika mellett és megígérte, hogy győzelme ese­tén előnyben fogja részesíteni a magánszektort. Mai Nemzet Magyar felszólalás az FRSZ környezet­védelmi tanácskozásán New Yorkból jelenti az MTI. Az ENSZ-közgyűlés 35. ülés­szakának csütörtöki plenáris ülésén „Az államok történelmi felelőssége a természet meg­óvásában a ma élő és a jövő nemzedékek számára" című napirendi pont vitájában fel­szólalt dr. Domokos Mátyás nagykövet, a magyar küldött­ség tagja. Hangsúlyozta, hogy a kör­nyezet- és természetvédelmi feladatok napjainkban már egyetlen országban sem oldha­tók meg nemzeti keretek kö­zött Csak sokoldalúan előké­szített, tervszerű és koordinált nemzetközi együttműködés te­remthet kedvező lehetőségeket arra, hogy az egyes országok hatékonyan birkózzanak meg saját nemzeti feladataikkal, egyúttal tevékeny részesei le­gyenek az emberiség egészét veszélyeztető károsodások ösz­­szehangolt felszámolásának. A szónok leszögezte, hogy a környezet védelme politikai kérdés is. A közgyűlés csütörtökön 68 szavazattal, 47 tartózkodás mellett elfogadta azt a szov­jet határozati javaslatot, amely felszólítja a világszervezet tagállamait, hozzanak intézke­déseket és törvényeket a kör­nyezet védelmére, s vegyenek részt a természeti kincsek megóvását célzó nemzetközi együttműködésben. A határo­zati javaslat felhívja a figyel­met arra a veszélyre, amelyet a fegyverkezés fokozódása je­lent az emberi környezetre. Egyúttal felkéri az ENSZ fő­titkárát: dolgozzon ki jelentést a fegyverkezési versenynek a környezetre gyakorolt káros hatásairól, s terjessze­nszt a közgyűlés jövő évi, XXXVI. ülésszaka elé. Az AFP jelenti: Az ENSZ- közgyűlés dekolonizációs bi­zottsága csütörtökön első ízben hozott olyan határozatot, amely megbélyegzi Nyugat-Szahara marokkói megszállását, és a te­rület függetlenségéért küzdő Polisario Frontot ismeri el a nyugat-szaharai nép törvényes képviselőjének. Fontos szakaszban a bonni kormányalakítási tárgyalások Bonnból jelenti az MTI. Fontos szakaszukhoz érkeztek Bonnban a szociáldemokraták és a szabaddemokraták kor­mányalakítási tárgyalásai. Schmidt kancellárnak sikerült biztosítania a szakszervezetek támogatását a koalíció takaré­kossági programjához. Hasonlóképpen könnyűnek bizonyult a megállapodás a két koalíciós partner között a külpolitikai irányt illetően. Az NSZK folytatja eddigi politi­káját: a NATO és a nyugati gazdasági szövetség erőteljes támogatása mellett a párbe­széd és együttműködés fenn­tartására törekszik a szocia­lista országokkal. Bonni értesülések szerint változás várható a kormány tájékoztatási hivatalának, a Bundespresseamtnak az élén. Klaus Bölling államtitkár, ed­digi kormányszóvivő a jövő év elején megválik posztjától és valószínűleg az NSZK ál­landó berlini képviseletének vezetője lesz. Helyettese, Ar­min Grünewald, a Német Ipari és Kereskedelmi Kama­ra ügyvezetői tisztjét veszi át. A kormány új szóvivője Kurt Becker, a Die Zeit című ham­burgi hetilap mostani főszer­kesztő-helyettese lesz. Ilarmínohét éves ,jogászi profes­vior halála Fogott kocsin menekültek a feltételezhetően baszk terroristák San Sebastianból jelenti a TASZSZ és az AFP. Terrorista gyilkosság áldozata lett pénte­ken San Sebastianban­ Juan de Diós Duval 37 éves jogászpro­fesszor, a spanyol Demokrati­kus Centrum Unió Guipuzcoa megyei végrehajtó bizottságá­nak elnöke. Dóval a nemrég leváltott­ külügyminiszter, Mar­­celino Oreja megüresedett parlamenti helyének váromá­nyosa volt. A tanár éppen előadásra igyekezett, amikor két fegyve­res fiatalember géppisztoly­sorozatot nyitott autójára. A gyilkosok a merénylet után lopott gépkocsin elmenekültek. A hatóságok szerint a me­rényletet valószínűleg az ETA szélsőséges baszk szervezet tagjai követték el. Diós Dóval már a harmadik vezető baszk politikus, akit a kormányzó párt a Demokratikus Centrum Unió tagjai közül az utóbbi tíz nap alatt megöltek. Ebben az esztendőben száz­tizenegy már a spanyolországi terrorizmus halálos áldozatai­nak száma. !¡»«/Humusz Kizárások a Hb­l'-ból Hamarosan megkezdődik Csiang -­sing pere Pekingből jelenti az MTI. Pekingben pénteken este hi­vatalosan közölték, hogy a Kínai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának döntése értelmében kizárták a párt­ból az 1975-ben elhunyt Kang Senget, a központi bizottság volt alelnökét és Hszie Fu­­csit, a párt politikai bizottsá­gának volt tagját, egykori mi­niszterelnök-helyettest. A posztumusz kizárásról szóló döntésnek megfelelően a központi bizottság visszavon­ta és semmisnek nyilvánította a két volt vezető halála a­ kai­méból elhangzott gyászbeszé­deket és az egész párttagság­gal ismertette „ellenforradal­mi bűneiket”. A döntés sze­rint Kang Seng és Hszie Fu­­cse közvetlenül részt vett Lin Piao és Csiang Csing ellenfor­radalmi klikkjének a hatalom megszerzésére irányuló csel­szövéseiben és súlyos bűnöket követtek el a kulturális forra­dalom alatt. Megfigyelők a posztumusz kizárásról szóló központi bi­zottsági döntést összefüggésbe­­hozzák a „Lin Piao és Csiang Csing ellenforradalmi klikk” tíz fővádlottjának rövidesen megkezdődő perével. A külpolitika hívei O (Moszkva, TASZSZ) Leo­­nyid Brezsnyev — az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsának El­nöksége és a szovjet nép ne­vében — táviratban üdvözölte az algériai népet az algériai forradalom 26. évfordulója al­kalmából. O (Dar es-Salaam, TASZSZ) Nyerere tanzániai államfőt a vasárnap tartott parlamenti és elnökválasztások eredmé­nyeként újabb öt évre megerő­sítették tisztségében. Nyerere, aki 19 éve áll az ország élén, a szavazatok 93 százalékát szerezte meg.­­ (Róma, AFP) ’A Forlani vezette olasz kormány azon­nali hatállyal törvényrendele­tet bocsátott ki a benzin, a te­lefon, valamint az alkohol árá­nak emeléséről. A rendelet szerint péntek éjféltől mintegy 10—11 százalékkal drágult e legjobb minőségű benzin, 15 százalékkal a telefonbeszélge­tések ára. (­rVarsó, PAP) Pénteken befejeződött Lord Carrington brit külügyminiszter hivatalos lengyelországi látogatása. A brit vendég a nap folyamán Krakkóba látogatott, ahol megtekintette a Jagelló egye­temet és a Wawelt. Délután Lord Carrington elutazott Londonba. Búcsúztatására a krakkói repülőtéren megjelent Marian Dobroselski lengyel külügyminiszter-helyettes.­­ (Peking, MTI) Befejeződ­tek a tárgyalások a hivatalos látogatáson Kínában tartózko­dó Andreas Van Agt holland miniszterelnök és a kínai ve­zetők között. A holland kor­mányfő megbeszéléseket foly­tatott Csao Ce-jang miniszter­­elnökkel, Hua Kuo-feng párt­elnökkel és Teng Hsziao-ping pártalelnökkel. A tárgyalások befejeztével gazdasági, műsza­ki és kulturális együttműkö­dési megállapodást írtak alá. ■Szombat, 1980. november 1. Moszkvai tudósítónk hírmagyarázata A Szovjetunió és Kelet-Munka Moszkva, október 31. az etióp Államfő há­rom éven belül harmadszor kereste fel a szovjet fővárost, és ha ide számítjuk Alekszej Koszigin tavaly szeptemberi Addisz Abeba-i látogatását, 1977 óta immár negyedszer tartottak átfogó jellegű kon­zultációt a két ország legfőbb vezetői. Moszkvában nagyra értéke­lik azokat az eredményeket, amelyeket a szeptemberi for­radalom óta eltelt hat év alatt Etiópia különösen a gazdasági konszolidációban és az írás­tudatlanság felszámolásában elért. A Kremlben a tiszteleté­re adott ebéden Mengisztu Haile Mariam hangsúlyozta, hogy a forradalom különféle ellenségei ellen vívott fegyve­res harc lezárult, és ezt köve­tően most főként a gazdasági és társadalmi fejlődés felada­taira, főként pedig a lakosság alapvető szükségleteinek a ki­elégítésére koncentrál az etióp vezetés. E feladatok teljesíté­séhez — mutatott rá — a ke­let-afrikai ország fontos és növekvő segítséget kap a Szov­jetuniótól. Az etióp államfő moszkvai látogatása alkalmából az Izvesztyija riportot közölt Asszad etióp városnak, az it­teni kikötőnek az életéről. Ez a 35 ezer lakosú város fontos ipari központ is. Az idén már kétmillió tonna áru érkezik ide, illetve hagyja el az asz­­szabi kikötőn keresztül Etió­piát. Gyakori vendégek a ki­kötőben a szovjet hajók — írja a moszkvai lap. — Elsősorban műtrágyát, mezőgazdasági gé­peket, élelmiszereket, továbbá kőolajat, cementet szállítanak, a fő etióp exportcikk pedig természetesen a kávé.­asszab városában egyébként a korábban aláírt megál­lapodásoknak megfele­lően most bővítik évi 600 ezer tonnáról évi egymilliósra az ország egyetlen kőolajfinomí­­tóját, amelyet több mint egy évtizeddel ezelőtt szintén szov­jet közreműködéssel építettek. Az asszabi kőolajfinomítót méltán tartják az etióp szak­emberképzés fellegvárának, és az ország nehéziparának ez az elsőszülötte fontos szerepet játszik az etióp munkásosztály formálásában is. Ha már kő­olajról van szó, feltétlenül em­lítést érdemel, hogy szovjet geológusok vezetésével most készítik el a kelet-afrikai or­szág ásványtérképét, és ezen belül nagy erőfeszítések foly­nak a szénhidrogének felkuta­tására. A két ország kapcsolatainak új ága a pártközi együttműkö­dés az SZKP, illetve a szerve­zés alatt levő Etióp Dolgozók Pártja között. A párt szervező testületét az ideiglenes kato­nai kormányzótanács tavaly decemberi rendeletére hozták létre, és a bizottság az idén júniusban tartotta Addisz Abebában első kongresszusát. A mostani tárgyalásokon Leo­­nyid Brezsnyev az etióp for­radalom törvényszerű ered­ményeként üdvözölte a párt szervező bizottságának a meg­alakulását, és hangsúlyozta, hogy az SZKP kész az együtt­működésre az etióp párt mag­jának számító testülettel. A jelenlegi nemzetközi hely­zetben, amikor Afrika szarvá­nak a térségében, valamint a Kelet-Afrikától a Perzsa-öbö­lig terjedő régióban fokozódik a feszültség a Szomáliai— amerikai támaszpontegyez­mény pedig még nagyobb ag­resszivitásra ösztönzi az Etió­piával (és más szomszédai­val) szemben területi igényekkel fellépő Szomáliát. Etiópia szá­mára a szovjet—etióp kapcso­latok egyik fontos területe ter­mészetszerűen­ az ország vé­delmi potenciáljának szovjet segítséggel való további erő­sítése. A Szovjetunió, mint emlékezetes, Szomália ogadeni agressziója idején, 1977—78- ban segítséget nyújtott Etió­piának függetlensége és terü­leti épsége megvédéséhez. A mostani szovjet—etióp csúcs­­találkozón az együttműködés sokoldalú bővítéséről folyta­tott megbeszélések után Etió­pia védelmi képességének erő­sítése minden bizonnyal konk­rét formában is napirendre került azon a megbeszélésen, amelyet Usztyinov marsall. Szovjet honvédelmi miniszter Teszfaje Gebre-Kidan dandár­tábornokkal, Etiópia nemzet­­védelmi miniszterével folyta­tot­t-NOHA SZOMÁLIA az év első felében tekintélyes, időn­ként 14 ezres létszámot el­érő reguláris katonai egységet ál­­lomásoztatott az etiópiai Oga­­den tartományban, és válto­zatlanul céljának vallja e tar­tomány meghódítását és az úgynevezett „nagy Szomália ’ létrehozását. Etiópia minded­dig mérsékletet tanúsított a Szomáliai agresszió visszave­résében. Az etióp csapatok az ellenséget üldözve minden al­kalommal megálltak az or­szághatáron. Az etióp külügy­miniszter szeptemberi moszk­vai látogatása idején hangsú­lyozta, hogy ezen a gyakorla­tán ezután sem akarnak vál­toztatni. Ugyanakkor Etiópia, amely erőfeszítéseket tesz a kapcsolatok rendezésére szom­szédaival (ezt bizonyítja a Szudánnal való megállapodá­sa), erélyesen figyelmeztette a mogadishui rendszert: a mintegy 40 millió etióp nem élhet szüntelenül egy kaland­vágyó és ambiciózus szomszéd­ Szomália támadásainak a fe­nyegetése alatt. A moszkvai tárgyalásokon, valamint a tiszteletére adott díszebéden mondott beszédé­ben az etióp államfő leszögez­te, hogy országa békés egymás mellett élést akar minden szomszédjával. Ugyanakkor Szomália agresszív politikáját bírálva Mengisztu Haile Ma­riam arra hívta fel az Egye­sült Államokat, hogy vizsgálja felül a Szomáliával kötött és a mogadishui rendszert továb­bi kalandokra ösztönző tá­­maszpontegyezményt. A kelet-afrikai helyzet meg­ítélésében a jelek szerint alapvető nézetazonosság ala­kult ki a két ország vezetői között. Ugyanakkor az Egye­sült Államok fokozódó kelet­afrikai és közép-kele­t kato­nai jelenlétével foglalkozó Leonyid Brezsnyev aláhúzta, hogy szovjet részről teljesen indokolatlannak tartják a ten­geri­­ utak . Védelme jelszavá­val, az iráni fejlemények, az iraki—iráni konfliktus kapcsán, tett fenyegető amerikai flotta - mozdulatokat és katonai ké­szülődéseket. A szovjet állam­fő hangsúlyozta, hogy a Varsói Szerződés országai változatla­nul fenntartás nélkül támogat­ják a szabad tengerhajózás elvét, és senkit sem fenyeget­nek e térségben. Másfelől az európai nukleáris fegyverzet korlátozásáról Genfben tartott tárgyalásokat kommentálva Leonyid Brezsnyev egyértel­műen üdvözölte a szovjet— amerikai fegyverzetkorlátozási tárgyalások eszméjét (nem mulasztva el ezzel kapcsolat­ban emlékeztetni Washingtont arra, hogy a genfi fórum mun­kája szorosan kapcsolódik a SALT—2 szerződéshez, amely­nek a ratifikálását Washington változatlanul teljesen indoko­latlanul halogatja­. MENGISZTU Haile Mariam moszkvai látogatásának az eredményeit összefoglalva ki­emelhetjük, hogy a két évvel ezelőtt aláírt barátsági szerző­dés alapján, és annak a vég­rehajtása jegyében tovább fej­lődnek az etióp—szovjet kap­csolatok. A tárgyalások bizo­nyították a két ország alapve­tő egyetértését a nemzetközi helyzet főbb kérdéseivel kap­csolatban, és tanúsították, hogy szovjet részről nagyra értékelik azt a szocialista orientációjú imperialistaelle­nes politikát, amelyet Etiópia Mengisztu Haile Mariam veze­tése alatt valósít meg. Szászi József ­­ (Genf, TASZSZ) Pénte­ken Genfben a szovjet, az amerikai és brit küldöttség megtartotta az atomfegyver­­kísérletek teljes és általános betiltásáról folyó háromhatal­mi tárgyalások újabb találko­zóját. Ő (Nicosia, ADN) önálló listán indul a valószínűleg 1981. áprilisában megtartaná a parlamenti választásokon .­­ Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKEL). Így döntött a párt központi bizottságának legutóbbi plénuma, amelyen Papajoannu főtitkár elemezte a Kiprianu vezette kormány­párt pozícióinak meggyengülé­se következtében kialakult belpolitikai helyzetet.

Next