Magyar Nemzet, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-01 / 27. szám

2 hogy február 10-re vagy az azt követő napokra — attól füg­gően, hogy a király mikor te­szi meg javaslatát az új mi­niszterelnök személyére — ösz­­szehívja a képviselőház teljes ülését. Ezen az ülésen hallgat­ják meg a kijelölt miniszter­elnök programnyilatkozatát és szavaznak beiktatásáról. A királyi konzultációk első napjának, amelynek során az uralkodó a négy legnagyobb parlamenti párt vezetőit fo­gadta, két érdekes fejleménye volt. Az első, hogy a Demok­ratikus Centrum Unió képvi­seletében — továbbra is a párt­ elnökeként — Adolfo Suárez jelent meg a Zarzuela-palotá­­ban. Hivatalos magyarázat szerint a volt miniszterelnök a párt elnökségéről még nem mondott le, ezt a kormánypárt kongresszusán szándékozik csak m­egtenni. Mindez meg­erősíti azokat a feltevéseket, amelyek a válság lefolyásá­ról a szombati lapokban nyil­vánosságra került részletekből is kiviláglanak, hogy Adolfo Suárez lemondásának gyökerei a párt belső harcaiban kere­sendők. Eredetileg a lemondá­sát is csak pártja kongresszu­sán kívánta bejelenteni, de a kongresszus elhalasztása és a légi irányítóknak a meglepe­tésszerű, de sokak szerint nem véletlenül kirobbant sztrájk­­ja a lemondás azonnali beje-­­ lentésére késztette. A másik jelentős fejlemény Felipe Gonzáleznak, a Spanyol Szocialista Munkáspárt főtit­kárának az a közlése volt, hogy pártja vállalja a válság alternatív megoldásának fele­­lősségét — az ő vezetésükkel a kisebbségi párt­csoportok, a kommunisták és esetleg az eddigi kormánypárt egyes té­nyezőinek a támogatásával alakítandó kormány létrehozá­sával Ennek megfelelően a szocialisták élénk kapcsolat­ban állnak más politikai erők­kel, közöttük a kommunista párttal. Megfigyelők minden­nek ellenére nem tartják való­színűnek, hogy ■ a király Fe­lipe Gonzálezt jelölné ki mi­niszterelnökké. Az ellenzéki vezetők — mind Felipe González, mind Santiago Carrillo, az SKP fő­titkára, mind pedig Manuel Fraga Iribarne, a jobboldali demokrata koalíció vezetője — egyöntetűen annak a vé­leményüknek adtak kifejezést, hogy nem kell elsietni a kor­mányválság megoldását. A Demokratikus Centrum Unió végrehajtó bizottsága szombat délelőtti ülésén, a többszöri halasztás után pén­tekre hívta össze a párt má­sodik kongresszusát. A spa­nyol kormánypárt kongresszu­sa vasárnap este ér majd vé­get. Az OPEI's országgok növelik a fejlődő világnak szánt segélyeiket Bécsből jelenti az MTI. A fejlődő világ országaiba irá­nyuló különböző segélyakciók megszavazásával, illetve né­hány pénzügyi alap felduz­zasztását eredményező egysé­ges állásfoglalással zárult a kőolajexportáló országok szer­vezete, az OPEC tagországai pénzügyminisztereinek bécsi értekezlete. Konferencia-körökben figye­lemre méltó eredménynek tartják, hogy az iráni-iraki háborús konfliktus kitörése óta első ízben ült közös tárgyaló­­asztalhoz a két közép-keleti or­szág képviselője. Jelenlétük politikai tekintetben nem za­varta a konferencia munkáját, Irán fizetési nehézségei azon­ban bonyolították az egyes trad­akciók véglegesítését. Az OPEC-pénzügyminiszte­­rek elhatározták, hogy 500 mil­lió dollárral növelik a szerve­zet segélyalapjának tőkéjét, 450 millió dollárt pedig a nem­zetközi mezőgazdasági fejlesz­tési alap (IFAD) rendelkezésé­re bocsátanak. A szervezet 100 millió dollárral hozzájárul a nyersanyagok világpiaci árá­nak stabilizálását célzó nem­zetközi alap létrehozásához, il­letve tőkéjéhez és a 35 legsze­gényebb ország helyett befi­zeti az országonkénti egymil­lió dolláros belépési díjat. Elhalasztották viszont a vég­leges döntést a FAO, az ENSZ élelmezésügyi szervezete kéré­séről, amely az éhsészóna or­szágainak hároméves segély­programjához kért OPEC-hoz­­zá­járulást. A szervezet tagor­szágainak pénzügyminiszterei hatfős bizottságot hívtak élet­re az akció mechanizmusának kidolgozására. S cáilíb­b beruházások Zavarok a kínai-japán gazd­aság mi egy a 11 m­­ti kötl­és ke­n Tokióból jelenti az MTI. A japán kormány hivatalos rosz­­szallását fejezte ki a pekingi illetékeseknél a paocsani acél­mű építésének felfüggesztése miatt. A tiltakozással felérő rosszallásában a japán fél megállapította, hogy a közös vállalkozás folytatásának meg­határozatlan időre történő szüneteltetése hátrányosan érintheti a további gazdasági együttműködés egész területét is. A kínai—japán barátság jelképének tekintett építkezés tervezett összberuházását kö­rülbelül ötmilliárd dollárra becsülik. A fő beruházón, a Japán Acélipari Egyesülésen kívül a kínai intézkedés meg­károsított két fontos alvállal­kozót is: a Mitsubishi nehéz­ipari céget és a nyugatnémet Schlömann—Siemag részvény­­társaságot. A két utóbbi a hengerművek szállítója. A Mitsubishi felszólította a kínai megrendelőt, hogy haladékta­lanul küldje el megbízottját Tokióba, és adjon megfelelő magyarázatot a Váratlan üzleti fennakadás hátteréről. A japán üzleti-gazdasági körök gondjait még inkább szaporította, hogy Kína két petrolkémiai kombinát építé­sét is leállította. Japáni Kína­­szakértők véleménye szerint a közös vállalkozások leállítása merőben politikai természetű, s tükrözi a kínai vezetésben folyó hatalmi harcot. Ennek végső kimenetele pedig nem látható előre. Pekingi MTI-jelentés szerint a kínai társadalmon belül olyan ellenáramlatok jelent­keznek, amelyek veszélyeztetik a pártvezetés által hirdetett politikai egységet és stabili­tást. Ez derül ki azokból a kommentárokból és vezércik­kekből, amelyek a Kínai Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának decemberi kibővített munkaértekezletén elhangzott beszédeket, vagy legalábbis azok fő vonalát ismertetik. Kínai források szerint a munkaértekezleten mondott beszédében Teng Hsziao-ping pártalelnök és Hu Jao-pang, a KB főtitkára élesen bírálta azokat az „illegális akciókat”, amelyek a párt vezető szere­pe és a pártvezetés által meg­követelt politikai egység ellen irányulnak. A sajtó utalásaiból világos, hogy az ellenáramlatok képvi­selői elsősorban az ifjúság és az értelmiség körében talál­hatók, de fellelhetők a mun­kások között is. Kínai forrá­sok rámutatnak, hogy az utób­bi hónapban ismét elszaporod­tak Kínában a tüntetések, a központi tilalom ellenére nagybetűs faliújságok jelennek meg, s Pekingben, Sanghaj­ban, Kunmingban és más nagyvárosokban ismét árusít­ják az úgynevezett „demokra­tikus mozgalom” illegális kiadványait, sztrájkokra ke­rült sor az ország több tarto­mányában. A tízek pere kapcsán az il­legális mozgalom különböző csoportjai röpiratokat és egyéb kiadványokat jelentettek meg, amelyek név szerint bírálják Teng Hsziao-pinget, Hu Jao­­pangot és Csao Ce-jang mi­niszterelnököt. Védelmére kel­nek a pekingi perben elítélt Csiavej Csingnek és társainak és azzal vádolják a jelenlegi vezetőket, hogy elárulták a forradalmat, a kapitalista út­ra terelik Kínát. O (Kairó, MTI) Egyiptom az elmúlt napokban kivonta két tüzérségi zászlóalját a Sinai-félszigetnek az Izraellal kötött békeszerződésben ,­A”*­val jelölt zónájából — jelen­tette az izraeli rádió. Mór Nemzet Kivi megállapodlás Lengyelorsz­­gban­ rövidítik a mainkalid­őt Varsóból jelenti az MTI. Hosszas tárgyalások folytak Varsóban a lengyel kormány és a három szakszervezeti tö­mörülés képviselői között. Ezek egyik fő témája a mun­kaidő csökkentése volt. Szom­baton reggel a tárgyalások eredményeként — mint távla­ti célt — elfogadták a heti 40, napi nyolcórás munkahét bevezetését, amelynek részle­teiről az idei év folyamán tárgyalásokon döntenek. A munkahét 1981-ben 42 órás lesz, mégpedig úgy, hogy három egymást követő szom­bat szabad, a negyedik pedig nyolcórás munkanap. A bá­nyászatban továbbra is ér­vényben marad az összes sza­bad szombat rendszere, ame­lyet a jastrzebiai megállapo­dásnak megfelelően már az idei év elejétől bevezettek. Miután a kormány képvise­lői és a Szolidaritás országos egyeztető bizottságának meg­bízottai között egyetértés jött létre a munkaidő csökkentésé­nek alapelveiről, megállapod­tak abban is, hogy akik a hi­vatalosan munkanappá nyil­vánított január 10-i, illetve a január 24-i szombatokon nem jelentek meg a munkahelyü­­kön, ezeket a napokat a feb­ruári szabad szombatokon le­dolgozhatják és akkor a ja­nuári mulasztásért nem éri őket anyagi veszteség. A ja­nuári fizetés azonban csak a ténylegesen­ ledolgozott órákra jár. A Szolidaritással folytatott megbeszélések második téma­köre a tömegtájékoztatási esz­közökben való véleménynyil­vánítási lehetőség volt. Egye­bek között megállapodtak ab­ban, hogy a Szolidaritás a jö­vőben országos terjesztésű he­tilapot adhat ki. Megállapodtak arról is, hogy a kormány bizottságot küld Rzeszowba, az ottani sztrájk­­bizottsághoz, amely az úgyne­vezett falusi Szolidaritás be­jegyzéséről kíván tárgyalni. A Lengyel Egyesült Munkáspárt, az Egyesült Parasztpárt és a kormány álláspontja szerint a földmívesek érdekeinek képvi­seletére a nagy hagyományok­kal rendelkező gazdakörök a legalkalmasabbak. Egy új szer­vezet, létrehozása károsan be­folyásolná ezek tevékenysé­gét. Varsóban szombaton ülést tartott a Lengyel Egyesült Munkáspárt kongresszusi elő­készítő bizottságának elnöksé­ge. A tanácskozáson, amelyen Stanislaw Kania, a LEMP KB első titkára elnökölt, azokról a programtézisekről volt szó, amelyeket a IX. rendkívüli pártkongresszusra való felké­szülés során a teljes kongresz­­szusi előkészítő bizottság hét­főn megvitat. New York-i TASZSZ-jelen­­tés szerint a nyugati tömegtá­jékoztatási eszközök újabb, az amerikai titkosszolgálat által kieszelt otromba hamisítást terjesztenek. A Los Angeles Times pontosan meg nem ne­vezett „nyugati hírszerző for­rásokra" hivatkozó brüsszeli tudósítást közöl, amely azt ál­lítja, hogy a Szovjetunió ki­dolgozott egy alternatív tervet a lengyelországi szakszervezeti mozgalom elnyomására. Rész­letesen ismertetik a „forgató­­könyvet”, amelynek megfele­lően „Lengyelország három szomszédja” állítólag át fogja lépni a lengyel határt, „új, keménykezű, pártkádereket” juttatnak hatalomra és letar­tóztatják a szakszervezeti ak­tivistákat. Kell-e mondani, hogy ez az egész az első szótól az utolsóig hazugság — kérdi a TASZSZ — és hogy ilyen terv soha nem létezett. De ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ennek a provokatív rágalomnak az a célja, hogy tovább bonyolítsa a lengyelországi helyzetet és ke­zére játsszon az ország ellen­ségeinek. Emellett szeretnék hamis színben feltüntetni a szocialista közösség országai­nak álláspontját, pedig ezek az államok kezdettől fogva test­véri segítséget nyújtottak a lengyel népnek a felmerült nehézségek leküzdésére — ál­lapítja meg a TASZSZ. Jugoszláv vezeté­s a szakszervezetek feladatairól Belgrádból jelenti az MTI. A jugoszláv szakszervezetek­nek az eddiginél jobban be kell kapcsolódniuk az ország jelenlegi társadalmi-gazdasági és politikai mozgásába. Megkü­lönböztetett figyelmet kell for­dítaniuk a gazdasági stabili­zációs politika megvalósításá­ra, a jövedelemelosztásra, a munka szerinti bérezés elvé­nek következetes érvényesíté­sére, az új ártörvény végre­hajtására, a dolgozók életszín­vonalának védelmére, a mun­katermelékenység növelésére és az ésszerű beruházási te­vékenység biztosítására — je­­lentette led ljubljanai beszédé­ben Milán Potrcs, a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség köz­ponti tanácsának elnöke. Mi­lán Potrcs hangoztatta, hogy a szakszervezeteknek minden szinten, széles körben részt kell venniük a jugoszláv ön­­igazgatási dolgozók közelgő III. országos kongresszusa elő­készítésében. A k­ü­lpo­li­t­i­k­a h­i­r­d­­­ eje (Bukarest, MTI) Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, köztársasági elnök szombaton Bukarestből Temesvárra érke­zett, ahol vasárnap és hétfőn a román—jugoszláv magas szintű megbeszéléseket tart­ják.­­ (Madrid, TASZSZ) Bi­zottságokban folytatta mun­káját a hét végén a madridi találkozó. Pénteken a katonai enyhülés és a leszerelés problémáit, az információs együttműködés kérdéseit, to­vábbá a Földközi-tenger tér­ségével kapcsolatos kérdése­ket vitatták meg a részvevők.­­ (London, MTI) Dr. David Owen volt brit külügyminisz­ter közölte választókerületi pártszervezetével, hogy a kö­vetkező választásra már nem kéri a munkáspárt jelöltsé­gét. Addig viszont megmarad a parlamentben, bár azt nem árulta el, hogy mindvégig a munkáspárti csoportban-e.­­ (Washington, MTI) Az Egyesült Államok külügymi­nisztériuma bejelentette, hogy a kongresszus jóváhagyta 108 darab M—60 típusú amerikai harckocsi Marokkónak történő leszállítását. A bejelentéshez hozzáfűzték, hogy ez a lépés nem irányul Algéria ellen, amely fontos szerepet játszott az Iránban fogva tartott ame­rikai túszok hazai utasában.­­ (Bangkok, AFP) Huang Hua kínai külügyminiszter megbeszélést tartott szomba­ton thaiföldi kollégájával, Szithi Szavetszilával. A kínai külügyminiszter a Csao Ce­­jang miniszterelnök vezette küldöttség tagjaként tartóz­kodik hivatalos látogatáson a thai fővárosban. A thaiföldi külügyminiszter közölte: kí­nai részről azt hangoztatták, hogy készek „konstruktív erő­feszítéseket tenni” a nemzet­közi Kambodzsa-értekezlet összehívására. Hozzátette, hogy Peking „teljes mértékben tá­mogatja a vietnami csapatok Kambodzsából történő kivo­nására vonatkozó bangkoki követeléseket”.­­ (Phenjan, TASZSZ) Be­fejezte munkáját az Észak­­koreai Demokrata Párt kong­g­resszusa, amelynek határozat­­tával a párt nevét Észak-­ koreai Szociáldemokrata Párt­ra változtatták. A határozatok kimondják, hogy a párt to­vábbra is aktívan támogatja a szocializmus építését az or­szágban és folytatja a harcot Korea békés újraegyesítéséért.­­ (Új-Delhi, AP) Katonai egységeket vezényeltek a sztrájkok és nacionalista meg­mozdulások sújtotta Ássam északkelet-indiai szövetségi államba. Az indiai hadügymi­nisztérium közlése szerint a csapatok feladata az assami olaj­létesítmények védelme és zavartalan működésük bizto­sítása.­­ Vasárnap, 1981. február 1. Taifi talányok HÁROM TUCAT iszlám or­szág taifi csúcsértekezletén lé­nyegében véve egyetlen kér­désben volt teljes egyetértés a részvevő királyok és állam­fők között: a következő iszlám állam létrehozásáról. Ez persze érthető, hiszen a vallási alapon létrejött tömö­rülés azt követően született, hogy Jeruzsálemban felgyúj­tották az iszlám harmadik legszentebb kegyhelyét, az Al Aksza mecsetet. A palesztin állam megvalósítása és Jeru­zsálem arab részének az iz­raeli bekebelezéstől való meg­óvása valójában az egész moz­galom éltető eleme. Ha úgy tetszik, az egyetlen igazi kö­zös nevező a különböző be­rendezkedésű iszlám országok között. Eredetileg Mekka volt a csúcstalálkozó színhelye, de az érdemi tanácskozásokat a sokkal kellemesebb körülmé­nyeket — noha kevesebb val­lási ihletet — nyújtó Taifban, a szaúdi királyok hegyvidéki üdülőhelyén tartották. A ma­ga nemében ez is jelképes ki­csit: az iszlámra hivatkozó po­tentátok jórésze korántsem ve­ti meg a földi élet hívságait, mégha előszeretettel szólítják is fel alattvalóikat, netán pol­gáraikat „szentnek” minősített háborúkra, amelyek révén azok persze hamarabb juthat­nak megérdemelt jutalmuk­hoz. Kár volna kétségbe von­ni: az iszlám világ politikai vezetőinek legtöbbje nem a társadalmi haladás érdekében fog össze hitsorsosaival, hanem éppenséggel a progresszió le­fékezése, netán megakadályo­zása végett. Ily módon a pa­lesztin ügy furcsa paradoxon is az iszlám életében, hiszen alighanem az elképzelt palesz­tin állam lenne a leghaladóbb alakulat az érdekeltnek nyil­vánított körben. Nehéz tehát eldönteni, hogy az iszlám or­szágok feletébb vegyes össze­tételű csoportja alibiként avagy valóban alkalomként kezeli-e a palesztin nép kál­váriáját. Maguk a palesztinok és fel­­szabadítási szervezetük, a PFSZ­­ persze nem­ óhajtja „tisztázni” a segíteni akarók igazi szándékait, s Jasszer Araját nyilvánvalóan és okkal komoly politikai eredménynek könyveli el, hogy egyike le­hetett — állam nélkül is — a csúcsértekezlet alelnökeinek. A taifi tanácskozás vitán fe­lül megerősítette a PFSZ nem­zetközi helyzetét. Ekként amolyan kezdeti figyelmezte­tésnek is felfoghatók a hatá­rozatai: jelzésnek a Washing­tonban hatalomra került ve­zetés felé. Hiszen az arab és nem-arab iszlám politikusok tudják jól, hogy az Egyesült Államok új irányítói ma „mindent” kritikusan vizsgál­nak felül, amit örökségül kap­tak egy olyan vezető garni­túrától, amelyet Reagan és társai korántsem csak válasz­tási okokból minősítették „megengedhetetlenül” gyengé­nek és illúziókhoz ragaszko­dónak. FIGYELMEZTETNI akarták Taifban Ronald Reagant, hogy korábbi erősen Izrael-párti megnyilatkozásai alapján ne alakítson ki politikát, mert azt az iszlám világ kihívásként fogja értelmezni. S noha ma­napság az iszlám államférfiak új, kevésbé harcias, avagy inkább nem csupán katonai értelemben fogják fel a taifi csúcson is meghirdetett „szent háború”, a dzsihad fogalmát (minden eszköz és lehetőség mozgósítását értve rajta), nyilvánvaló, hogy az Izraelnek címzett hadüzenet valójában a politikai háború vagy béke alternatíváját kínálja Ronald Reagan kormányának. Hiszen Izrael aligha folytathat tartó­san olyan politikát, amelyet az Egyesült Államok elfogad­hatatlannak minősíti. Más kér­dés, hogy az iszlám­ országok legtöbb vezetője alábecsüli a Tel Aviv-i kormányzat önálló­ságát és túlértékeli az ame­rikai vezetőszerepet (elfeled­kezve az Egyesült Államokon belüli Izrael-párti tényezők súlyáról). Nyugati körökben azonban meglehetősen csodálkozva for­gadták a taifi bojkott-terve­ket, amelyek szerint az iszlám világ gazdasági megtorlást helyez kilátásba az izraeli ma­kacsokat, és főleg a Jeruzsá­lem bekebelezőit támogató or­szágokkal szemben. Részben azért, mert alig néhány kor­­­­mány ismeri, el Tel­l vív ön­kényes és egyoldalú döntéseit Jeruzsálemről, részben azon­ban amiatt, mert a kollektív bojkott ötletét megvalósítani vajmi nehezen volna képes a heterogén iszlám világ. Az International Hérald Tribüne valószínűleg hitelesen idéz egy palesztin vezetőt, aki szerint, „ha a tizedét megkapjuk a taifi ígéreteknek, akkor hely­zetünk lényegesen javulni fog”. Hiszen a PFSZ kétség­telen tekintélygyarapodása a taifi csúcs jóvoltából (mások szerint kimenekülése az ira­ki—iráni háború okozta poli­tikai kutyaszorítóból) még nem feltétlenül jelenti azoknak a terveknek a lekerülését a na­pirendről, amelyek Arafáték „feje fűlött”, netán éppen nél­külük próbálnák megvalósíta­ni a megegyezést Izraellel. HUSSZEIN jordániai király Taifban is megerősítette — ki tudja hányadszor —, hogy esze ágában sincs a palesz­tinok képviselőjeként csatla­kozni a „kiszélesített” Camp David-i tárgyalásokhoz, ám a nyugati diplomácia mintha nem venné egészen komolyan az ammani cáfolatokat Mi­ként a nyugati propaganda sem jött különösebb izgalom­ba a „szent háború” újabb meghirdetésének hírére. Va­lószínűleg a fejlett tőkés or­szágokat az iszlám olajorszá­gokkal összekötő, túlságosan is nagy kölcsönös érdekeltséget jelentő gazdasági kapcsola­tokra gondolva. Taifban is ta­lány maradt a jelen időszak kulcskérdésére adandó igazi válasz: ha mindkét fél, vagy­is Reagan kormánya és a taifi (mekkai) csúcsértekezlet igazi irányítói, vagyis a szaúdiak és társaik új közel-keleti megol­dáson törik a fejüket, és eköz­ben alapvetően közösek az érdekeik, akkor hol az a poli­tikai pont, ahol mégis talál­kozhatnak, hadüzenetek­­ ide vagy oda. Az iszlám világ vezetői tisz­tában vannak saját térségük nemzetközi és világgazdasági súlyával, és azzal is, hogy Wa­shingtonban kulcsfontosságú­nak tekintik e stratégiai te­rület „megvédését” (szavakban a Szovjetuniótól, a valóságban inkább a khomeinizmustól, mint a kommunizmustól...). Taifban az iszlám csoport igyekezett radikális közös ne­vezőre jutni, s ez alighanem sikerült is, hiszen például a londoni The Times megrója a csúcsértekezletet „negatív jelle­géért”. A brit lap ugyanis sé­relmezi, hogy az iszlám veze­tők „nem vették észre” a nyu­gat-európai diplomáciai kez­deményezéseket az arab—iz­raeli válság rendezésére, és nem segítették a „kiegyensú­lyozottabb­’ washingtoni irány­zat fölülkerekedését éppen a kritikus időszakban, amikor Amerikában folyik a küzde­lem a kormánykörökön belül. VALÓSZÍNŰ azonban, hogy az iszlám vezetők, és főleg a szaúdi házigazda hangadók legalább annyira tudják a szavak és szándékok különb­ségét, és értik a politikai vi­rágnyelvet, mint a washing­toni kormányférfiak. Hiszen egy iszlám konferencia akkor sem engedhetné meg magá­nak a teheráni síita csoport „kiközösítését”, ha a nagy többségében szunnita államfér­fiak ettől a jelenségtől sok­kalta inkább tartanak, mint az Afganisztán kapcsán megint elmarasztalt „szovjet veszély­től”, s ha történetesen a taifi részvevők többsége Irakot pártfogolja Irán ellenében. Az iraki—iráni háborúról szólván a taifi tanácskozók kellően óvatosak és illően semlegesek voltak, csak a hadi cselek­ményeket marasztalván el, s nem az egyik felet. Valójában azonban az is stílszerű, hogy — miként a még meg sem levő állam egye­sítette — a csúcs részvevőit nem osztotta meg (formálisan) a legérdekeltebb távolmara­dó: Teherán. A maga törté­­­nelmi kihívásaival küzdő isz­lám világ taktikus vezetőinek jóvoltából kihívó félként igye­kezett jelentkezni a nemzet­közi életben. Avar János

Next