Magyar Nemzet, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-03 / 52. szám
d__ A RADIO LET Erről beszélni kel! Nem először esik szó ezeken a hasábokon a beszélgetés műfajáról. A rádió gyakorta invitál vitákra, gondolkodásra serkentő diskurzusokra és az estéli rádiózó szívesen fogadja el ezeket a meghívásokat. Van olyan hét, hogy akár naponta újabb s újabb témákról, másmás hozzáértő társaságában oszthatjuk meg töprengésünket aktuális gondjainkról. Ám ennek a régi, s igazán mikrofonra-hangszóróra termett műsorfajtának igen szigorú — a jó adásban első pillanatra fel sem tűnő — szabályai, kötöttségei vannak. Ha már műsor készítésére érdemesnek ítéltek egy témát a szerkesztők, fontos követelmény, hogy bízzanak annak erejében és a hallgató érdeklődésében. Ebben az esetben nem születhet olyan túlbiztosított műsor, mint amilyen Tárnai Gizella és Gálik Mihály A hónap gazdasági eseménye alcímet viselő adása volt. Témája az ez évi béremelés, olyan mindenkit érintő kérdés, amit felesleges igyekezet a hallgatói látszatbekapcsolásával mesterségesen vonzóvá tenni. Naivitás azt hinni, hogy a félórás műsor idején, ilyen szerteágazó, komoly téma esetében, ahol alapfogalmakról, elvekről van szó, a négy beszélgetőpartner még a hallgatók telefonon feltett kérdéseit is megválaszolhatja. Nem is lehetett. Az is íratlan szabály, hogy a riporter, amikor ilyen-olyan meggondolásból beszélgetőpartnereit kiválasztja, ne kételkedjék szakértelmükben. Hallgassa meg a véleményüket. Erre gondolva, bizony alig-alig sikerült ez a műsor. Ország, város A szakszerűség és a közérthetőség szintézisének gondja kerül előtérben e műsorok szerkesztésénél, de hát ez olyan probléma, amivel a riporter naponta találkozik. A helyes arányt, ha nehéz is, nem ördöngösség megtalálni. Csak nem úgy, mint az előző adásban, ahol a szakember egyvégtében azon fáradozott, hogy pontos és világos terminológiával helyesbítse vagy kiigazítsa a riporter és a laikus beszélgetőtárs szavait, s ismételten megóvja a fogalmakat a köznapinak hitt pongyolaságtól. A beszélgetés az urbanisztikáról alcímű műsorban a két környezetvédelmi szakember is kemény munkát végzett, hogy a vitavezető Váradi Júlia által makacsul, köznapi értelemben használt „környezetvédelem” szó jelentéstartalmát tisztázza, így is bölcs kompromisszumra kényszerültek és belenyugodtak abba, hogy a riporter szerint a városi szemetelés magatartásbeli gondjai továbbra is egyenrangúak az ipari légszennyeződés problémáival. Tehát kénytelenek voltak eltekinteni annak bővebb kifejtésétől, hogy a környezetvédelem és a gazdaságos termelés szempontjai közösek. Mégis hasznos volt a műsor, hisz megdöbbentő, elszomorító adatait, veszélyt jelző figyelmeztetéseit — még ha olykor pontatlanul is — nem lehet elégszer ismételni. kérdésekhez tartozó, érdeklődő kíváncsiság, vagyis a szellemi izgalom. Háttérbeszélgetés Az e heti beszélgetések legjobban sikerült darabja Vértes Éva Háttérbeszélgetése volt. Vendégei az SZKP XXVI. kongresszusán elhangzott trezsnyev-beszéd külpolitikai részét elemezték. A tárgy közérdekű, az egész világot foglalkoztatja, a beszélgetés részvevői — bár szakértők — mégis mindenki számára érthető nyelven beszéltek, s a mondandó közlése közben be-becsúszó külpolitikai zsargon értelmét a műsor vezetője rögtön megmagyarázta, megmagyaráztatta. A műsor célja is tisztázott: eligazodni segít a világpolitikaeseményei között. Leonyid Brezsnyev beszéde összefoglaló képet nyújtott a Szovjetunió külpolitikájáról, s ezt a képet szedték okos hozzáértéssel részeire a Háttérbeszélgetés részvevői, s térképezték fel úgy, "hogy végül újra egységes, egész formát kapott, most már azon rádióhallgatók számára is, akik talán nem értettek mindent, vagy egyáltalán nem olvasták a beszédet. Egy ilyen kiváló műsor elkészítéséhez a felsoroltakon kívül természetesen még sok minden szükséges. Tudni kell, hogy milyen gyorsan, illetve lassan szabad a mikrofonba beszélni, milyen fokú hadarást, raccsolást visel még el a hangszóró, hogyan, s milyen ütemben kell közbevágni úgy, hogy ne támadjon hangzavar a stúdióban. Az ötlet nem minden: alapos szervezés-szerkesztés szükséges, és jó együttműködés a technikai munkatársakkal. Hogy a műsort ne csak hallani, de érteni is lehessen. Úgy, ahogyan szerda este Vértes Éva műsorában tapasztalhattuk Hajdú Éva Szociológiai figyelő A szakszerűséget és a téma érdekességét illetően minden tökéletes volt a Szociológiai figyelőben, ahol Ferge Zsuzsával beszélgetett Társadalompolitikai tanulmányok című kötetéről Huszár Tibor. Két egyenrangú, a kérdésben egyaránt hivatásos beszélgetőpartner dialógusa hangzott el a társadalmi fejlődés tudatos befolyásolásának lehetőségéről és az elosztási viszonyokról. Hosszú, mindig logikus okfejtések, és a nem szociológus számára nehezen érthető evidenciák könnyűnek semmiképpen sem nevezhető kérdéscsoportok töltötték ki ez adás idejét, okos esti szellemi tornát kínálva a hallgatóknak. Talán csak a műsor sterilitásával szemben lehetnek fenntartásaink. Letisztult, egymás között — jól érzékelhetően —, a sokesztendei munka során százszor elhangzott dialógust hallottunk, hiányzott belőle a Bartók-műsorok márciusban Bartók Béla születésének századik évfordulóját több színház is új bemutatóval, felújítással ünnepli márciusban. Az Operaház társulata március 24-én, illetve 25-én ■ tűzi műsorára az Erkel Színházban A csodálatos mandarint, A ,kékszakállú herceg várát, valamint Seregi László új koreográfiájával A fából faragott királyfit. A pécsi Nemzeti Színház március hetedikén mutatja be A kékszakállú herceg várát és A csodálatos mandarint. Az operát Sik Ferenc rendezi. A Bábszínház négy zenekari műből állít össze dramatikus munkát. A két arckép, A falun, a Táncszvit és a Cantata Profana bábváltozatát március harmincadikén mutatják be. Bartók Béla ötven évvel ezelőtt, 1931. március 1-én hangversenyt adott a debreceni Arany Bika Szállodában. Az évforduló tiszteletére hétfőn emléktáblát helyezett el Debrecen város Tanácsa a Bartókról elnevezett nagyterem falán. A zeneszerző születésének századik évfordulója alkalmából ugyancsak tegnap koncertsorozat kezdődött meg Debrecenben. ifi nyitóhangversenyen Bartók hegedűversenyét és Concerto-ját játszotta a debreceni MÁV Szimfonikus Zenekar, Szabó László vezényletével. Kaján Tibor hatvanéves A szó bűvöletében élünk. Csak mindent megmagyarázni. Beszélni és beszélni. Ám ,minél többet beszélünk, annál kevesebbet mondunk. Lapos igazságok bukkannak elő a szótenger mélyéről, frázismoszatok. Aztán jön egy ember, kezében ceruza, és fittyet hányva a szavaktól megbűvöltekre, néhány vonalat húz fehér papírra. Mondjuk odakanyarítja Szent Kristófot, amint egy mai emberkét cipel keresztül az autóóceánon. A vakon topogó szegény Atlaszt, vállán nyomorú glóbusunkkal. Bálám televízióban nyilatkozó bárgyú szamarát. És rábólintunk, és káromkodunk, és röhögünk. Nem kell magyarázat. Fölösleges a szózuhatag. Mindent értünk. Mert varázslat történt. A varázsló, hát mégsem becsüljük értékük szerint. Csak éppen elviseljük őket. Tán mert fájnak a fricskák? Talán mert a tükör, amelyet elénk talaharó, nyersen mutatja az igazságot? A varázslók közül egy, a karikatúra sokszor felzaklató művészetének mestere, Kaján Tibor hatvanesztendős. Munkáiban a politikai karikatúra legjobb jellemvonásai öltenek alakot: a szikrázó öteletesség, igazmondás, aggódás sorsunkért. Életútján, a karikatúra sorsán elgondolkodva egy régi rajza vihart fel előttem: hatalmas batyuval a vállán baktat előre, és lyukas zsákjából egyre csak hullanak, hullanak a semmibe az ötleteket hordozó karikatúrák. Nem a semmibe. A varázsló nem dolgozott hiába. Csodáiért továbbgondolkodással fizetnek az emberek. (csatár) NAPLÓ Tadeusz Zoldak tájképeiből rendez kiállítást a Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ, a Lengyel Kultúra budapesti, Nagymező utcai kiállítótermében. A tárlatot március negyedikén, szerdán délután hat órakor Edward Debicki nagykövetségi tanácsos nyitja meg. * A Postások Zilahy György Képzőművész Stúdiója kiállítást rendez a Postás Művelődési Központ dísztermében. A tárlat ünnepélyes megnyitóját március hetedikén, szombaton délután négy órakor tartják. © Lorca Vérász című színművét mutatja be március 27-én a békéscsabai Jókai Színház. A Hétpettyes lovag című mesejátékot a televízió gyermekosztályával közösen viszik színre Békéscsabán, a Jókai Színház művészei. A bemutató ma, kedden délután három órakor lesz. Március 3 A debreceni újkerti művelődési központban új állandó bemutatótermet nyitottak meg hétfőn. Elsőként az egykori Ady-társaság öt művészének — Medgyessy Ferencnek, Holló Lászlónak, Gáborjáni Szabó Kálmánnak, Senyei Oláh Istvánnak és Vadász Endrének a munkáit állították ki az új galériában. ♦I* Székely Piroska keramikus munkáiból rendeztek hétfőn kiállítást a dunaújvárosi Munkás Művelődési Központban. ♦ Palicz József festményeiből és grafikáiból nyílt meg kiállítás hétfőn a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központban. # Cynthia Macdonald amerikai költőnő, a houstoni egyetem írói programjának vezetője hétfőn délután verseiből olvasott fel a Pen Club Vörösmarty téri helyiségében. Ma«íimz. 1 * KÖNYVESPOLC Makacs maradandóság Kunszabó Ferenc szociográfiái J 1amar József leszegi a fe-. • i* * jét, " hallgat komolyan, aztán hirtelen elmosolyodik, és azt mondja: ő nem ma- ■ kacs, csak éppen ellenzi, ha mások makacsul be akarnak avatkozni az életébe." Fekete-fehér fényképalbumot állított össze Kunszabó Ferenc szociográfiai munkássága, utolsó tíz esztendejének anyagából válogatva. Kötetet a makacsságról, nem a begyöpösödött csökönyösségről, hanem a makacs ragaszkodásról az élethez, mégpedig a minél teljesebb élethez, a, önállósághoz, az emberhez egyedül méltó felnőtt léthez, amikor nem a magyar nyelvben kevéssé használatos, a magyar valóságban annál mindennaposabb szenvedő igeragozásban életik le az élet, viseltetik el a sors, hanem a cselekvés, a termiakarás és tudás igézetében. Ennyiben persze, nagyon is szól ez a kötet, amely a Makacs maradandóság címet viseli-hirdeti büszkén-konokul, a begyöpösödött csököryvösségről, csököttségről, hiszen ez ellen folyik a makacsok harca, a számokban, paragrafusokban gondolkodók ellen, az emberrel csupán mint zavaró tényezővel törődök ellen, abban a remélhetőleg sohasem kiirtható hitben, „hogy a jövő legbiztosabb alapozása mindig az emberszabású jelen”. E tizennyolc írott fénykép főszereplői valamennyien megvertek-megáldottak e makacssággal. Van közülük, akinek tellett a tettre is, van, aki szeretne tenni — olyan alig, aki, végképp megadta volna magát a sorsáról intézkedő Sorsnak. Az egyik legemberibb portré „modelljé”-t, akit gazda apja úrnak nevelt, 19-ben tanácstitkárrá választják, három év börtön után jegyzőségig viszi, ám a „vörös” bélyeg sohasem kopik le róla, 45 után szívvel - lésekkel, s hozzáértéssel szervez, 49. március 15-én a járási székhelyen a banketten a miniszterelnök jobbján ül, a túlkapások ellen igyekszik a maga szerény eszközeivel tenni valamit, aztán ötvenháromban, mint a parasztpolitika túlhajtóját menesztik, s ötvenhétben már hiába hívják vissza, ez az ember így summázza az életét: „Vol jó is, rossz is. A rosszért mindig meg kellett fizetni, a jó tett helyébe pedig jót ne várj, mert a jó tett önmagának a jutalma: az öröm, hogy meg merted tenni, meg tudtad cselekedni!... Ezért nincs már bennem régen sem harag, sem félelem.” Valóban, aligha van naggyobb jutalom az életben, mint a tudat, s az öröm, hogy az ember megtette azt, amit megtehetett. (Hogy igazadól hányan vélik, érzik így?...) Ezért az indulat, ha lélektelen döntések születnek, ha vergődni, vegetálni kényszerülnek jobb sorsra érdemes emberek, közösségek. „A komputer élettelen gép, az ember érző lény — ezért hátborzongató, hogy komputerek döntik el sorsunkat, egyre gyakrabban” — tiltakozik Kunszavo. Az értékek, az élet nevében. Mert, ami életképtelen, az elsorvad magától, de kétes előrejelzések, elképzelések alapján siettetni pusztulásukat, halálra ítélni őket — nehezen szentesíthető koncepció. Ezért érvel szenvedélyesen és okosan a tanyák felszámolását célul tűző gyakorlat ellen, ezért érzi vérlázítónak, amikor egyetlen tollvonással leírnak emberek ezreinek otthont jelentő településeket, ezért ragad tollat, ha úgy érzi: a társadalomépítés centralizációjának és decentralizációjának nehezen megtalálható egyensúlya igencsak megbillen. Portrék, riportok, tanulmányok követik egymást, s e felvételekről kirajzolódik egy nagyon is földközeli ,kép a valóságról, annak a valóságnak a képe, amely oly gyakran rejtezik szólamok, statisztikák, ködösítések fátylába, amely oly gyakran megszépíttetik. Pedig igazi szépsége így látható — így, kendőzetlenül, a sár, a mocsok rajtahagyásával, a küzdés verítékének le nem törlésével. Van ebben a kötetben is mintaerő,aoer-brigádvezető, ám még itt sem csúszik el Kunszabó a sablon felé, nem lesz élvezhetetlenül szirupos olvasmány a pozitív brigádfénykép sem. Az árnyaltságot végig megőrzi a szerző, így kerül magától értetődő természetességgel a kötetbe néhány oldallal korábban a félmilliót érő házát innen-onnan, de leginkább a közösből összegyűjtő ismerős beszámolója, végén a tanulsággal: „Pajtás, ez egyetlen kaláka! Hegyeshalomtól Makóig, Záhonytól Nagykanizsáig.’’ Erős ez így ? Tessék végig- s- sétálni mondjuk a budai hegyoldalon . .. Kunszabó úgy hiszi (s joggal hiszi), hogy a langyosság semmire sem vezet. Aki tenni akar, annak vállalnia kell a nyíltságot, akár szívének, szemének kedves látványról van szó, akár fájdalmat okozóról. feltételezem, hogy ezért vállalja rögeszméit, ezért vállalja a szenvedélyesebb hangot, ezért a sokaknak talán keménynek tetsző kritikát. Mert hiszi, hogy az egyetlen járható út mindig és mindenkor a kiállás amellett, amit az ember fontosnak tart. Legyen az uj paradicsonafajta, egy gazdag múltú kisközség, vagy egy becsületét mindennél tőbbre tartó főagronómus. Tévedni lehet — hazudni nem szabad! Ez a maradandó makacsság hatja át. Kunszabó követét. Erény ez, nem fogyatékosság. (Magvető) J. I. a művészi magatartás. Bár teljesen zártnak, mozdíthatatlannak tetszik ez a gondolatrendszer, mégis kívülről folyvást irritált, ritka belső harc folyik itt. Magában és írásokban is épp a belső élet fugylylázadása izgatja. A meggyőződés és a kétely párviadala csak úgy a szemünk előtt zajlik, mint az érzékletesnek és a gondolatinak, a konkrétnak és az elvontnak megragadó Urai egyeztetése. Az idő-élmény sajátos időtlenítése, a kétkedéssé transzponált közérzet ugyancsak előttünk alakul, mint a világirodalmi hatás és a nemzeti hagyomány epigrammatikus összeszervezése. Ha ennek a költészetfelfogásnak a szellemi társát keressük, Szabó Lőrincre kell utalnunk, ha pedig előzményei között kutatóink bármily meglepő, Arany János Öregkori költészetére kell lelnünk. Úgy találunk erre az elődre, ahogy a Rába György által tisztelt Babitsék a századelőn kénytelenek voltak szembenézni az Aranyörökséggel. Vagyis nem föltétlen szemléletmódjával, világlátásával hoz mindenáron újdonságot ez a költészet, hanem annak különleges kivetítésével. Rába György legtöbb hatását, még intellektuális befolyását is egyéni poétái hangvételével, megkülönböztethető versalakító technikájával éri el. Korántsem bűvészkedik, csakis a való világ anyagával dolgozik, de azt aztán szétszedi, analizálja, majd új rendbe rakja, sajátos minőséget teremtve. Az önarcképrajzolás klasszikus lírai lehetőségeiből természetesen tanult, átvétele azonban sohasem mechanikus, hanem teljesen átlényegített. Ha csak azt hangoztatjuk, hogy ez a líra alig hivalkodik rikító színekkel, teljesen mellőzi a tradicionális esztétikai meggondolásokat, elsődlegesjellemzője a, lényegretörés.v."a redukáltság — még , keveset mondtunk. Tudniillik az emlékezet szitálta képei nagyon is pontosak, igen szépek a metaforái, izgalmasak és meghittek természetlátványai, de legelébb mégis az a fontos, hogy versszerkezete cicomatlan. Megnyilatkozása meztelen tisztaság. Hadd kölcsönözzünk Schöpflin Aladártól egy találó kifejezést: retorikátlan költő. Tudvalevő, egy verseskötetnek általában vannak pillérdarabjai, amelyek mintegy meghatározzák a könyv gondolati ívét és fesztávolságát is Ilyen kiemelkedő fontosságú alkotásokat most nem találunk Rába Györgynél: szinte egyetlen költemény, egyetlen lebegés az egész kis kötet. Támpontjai talán az előző és a következő jelentkezés. Mert reméljük, Rába György poézisének búvópatakja mihamarabb ismét felszínre tör, s a költő megint életjelt ad magáról. Jó lenne, ha a jövő versek mellett a régebbieket is újraolvashatnánk, azaz egy gyűjteményes kötettel tisztelne meg bennünket a kiadó. (Magvető) Rovások Rába György versesköteteA költő Rába György pályaképe sajátos: hol a kitűnő tollú és meglátású esszéista, a Nyugat nagy nemzedékének műfordítói esztétikáját elemző tanulmányíró (A szép hűtlenek, 1969), a Szabó Lőrincpályaképet invenciózusan fölrajzoló irodalomtörténész (Szabó Lőrinc, 1972), hol pedig a francia, német, olasz, orosz irodalmak kiváló ismerője és tolmácsolója feledteti velünk az eredeti lírikust. Amikor a negyvenes években kritikái mellett Rába György poétaként is két kötettel (Az Úr vadászata, 1943 és Búvár, 1947) jelentkezett, a mi nemzedékünk még gyermekkorú volt. Később meg azt tapasztalhattuk, hogy a költő és a műfordító kénytelen egyetlen, viszonylag vékonyka könyvön osztozni (Nyílttenger, 1961). S végül, bizony eléggé lassan beérő irodalmi ízléssel, csak jó idő múltán tudtunk erre a sajátos férfihangra rezo- nálni (Férfihangra, 1969 és Lobbanások, 1973). Mindezt majdhogy kényszerítően vallatja meg Rába György új, hatodik verseskötetével való találkozásunk. Ugyanis, ahogy a költő szembenéz önértékeivel, miként mélyre merül önmagában, úgy kényszeríti olvasóit is tudatos önelemzésre. Hasonlóan érzi magát az ember, mint a zenefelszabadító, egyszersmind kényszerítő hatásánál : asszociálnia, tépelődnie, gondolkodnia kell. Talán ez lehet a művészetek, a líra legnagyobb eredménye. Ezzel én él Rába György, a költő is a legtöbbet. Megismerünk egy hallatlanul erős szellemi intenzitást, s vele önmagunkat is. Rádöbbenünk egy intellektuálisan ingergazdag közegre, s rögvest számot kell vetnünk saját lehetőségeinkkel is. Rába György kitűnően vonatkoztat el, belülről figyeli a modern lélek rejtelmeit, s közben rávezeti olvasóit is saját valóságuk összetettségére. Magának és magáért tart számvetést, úgy hogy minket is nyomatékkal rábeszél. Kimondottan intim líra ez. Tulajdonképpen csak kettőnkre, az alkotóra és az olvasóra tartozik a kötet lényege: az Én kalandja. Rába György kiindulópontja változatlanul az egykor húszévesen megélt háború, amely borzalmaival mindmáig kísért. Emberi és lírikusi programja pedig az Énjeimmel átdöfni Énemet, tehát megmásítani és ugyanakkor folytatni önmagát. Ez jelenti szubjektumának állandó újrafelfedezését, a mindenkori önmegújító szándékot, s jelenti a saját magával viaskodás fölemelő és drámai érzéseit, a létről és a halálról folytatott sokágú meditációt. Tehát úgy koncentrál erre a poétai énre, hogy abba belefér, belekívánkozik az egyetemleges emberi, az egész modern személyiséglélektan. Rába György lírikusi szemléletének kiküzdött magaslatáról madárlátó tekintettel néz körül, sokszor még a határtalanba lép. Ne essék azonban félreértés: teljesen póztalan ez , Borbély Sándor # • Kedd, 1981. március 3.