Magyar Nemzet, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-01 / 204. szám
i(?cku MfcGYi * BÉKÉS, ff.: U. 5601 &Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Nem itttattttt kítbér Már tudjuk, hogy a munkabér mértéke ösztönöz. Nem óvatosan rebegik, hanem realista módra kimondják munkaadók és munkavállalók, hogy aki dolgozik, azt érdekeltté kell tenni. Anyagilag. A jól dolgozót legelőször keresettel kell megbecsülni. Munkája reális bér-egyenértékén méri egyelőre a dolgozó ember, hogy mennyit dolgozott, és jól-e, anyagi erején méri az emberi erejét, lehetőségein a lehetőségeit. Kapcsolódnék ezért a „Diákmunkán” című cikk mondanivalójához. Nevelő munkabérről ugyanis még nem esik szó. Az egyik dolgozó nemzedék abban fárad, hogy fölneveljen egy következőt, dolgozót. A nevelendők előtt már gyerekkorban igencsak megnyílik a világ: nyitogatja iskola, könyv, mozi, tévé, utazás. A nevelendők felnőttek, függetlenek akarnak lenni. Fejlődésük élettanilag fölgyorsult, horizontjuk megtágult és megdúsult. A türelmetlen nevelendőkkel ismereteket kell közölni, magatartástörvényekre kell nevelni őket. Mit kell még tenni? Felnőtté nevelni őket, azaz dolgozó emberré. Munkabérrel is. Kihasználatlan ez a nevelő ösztönzőség. Ezernyi diákgyerek megy ősszel szüretelni. Munkájáért munkabért kap. De ebbe nincs beleszámítva az ő sajátos ösztönzője: általában a téesz-gyümölcsszüretelők darabbérét keresheti meg, pedig ő nem téesz-gyümölcsszüretelő. S feltehető: nem is akar majd az lenni. Ha a téeszgyümölcsszüretelő darabbére szerinti javadalmazást kapja, tapasztalatlansága keserű tapasztalatok forrásává lesz. Pedig azt kapja. A minapi sajtótájékoztatóban olvashattuk: 130 millió forint munkabért fizetnek a csaknem félmilliós diákhadnak. A munkabért az adott gazdaság fizikai dolgozóira megállapított bérezés alapján, a munka mennyiségének, nehézségének és minőségének figyelembevételével állapítják meg. Pedig a diák nem téesz-gyümölcsszüretelő. Esetleg (vagy sűrűn) fölkerekíti a bérét kedvesség, apás-felnőttes jóindulat, ami még rosszabb, mert megtévesztő jóság. Nincs beszámítva az sem, hogy bizony kellemetlenül, megzavaróan egyidejű minden tanévkezdet és minden szüret kezdete. A nevelendőket tanévkezdetkor a fődolguk érdekli, az iskola, de ez a fődolguk avval kezdődik, hogy almát mennek szedni. Vagy szőlőt szüretelni, amikor már épp belejön az osztály a tanulásba. Filozófiára, hídtervezésre, összehasonlító nyelvészetre programozott agyú egyetemista is szüretre megy: nem elizkedik, de azt kérdi, hogy vajon mennyit fog keresni, holott gyakorlata nincs, holott ügyetlen a keze (nem szégyen ez). És ami feszélyezi, zavarja, az mind nincs beszámítva a munkabérbe, amely ily módon aligha lehet nevelő. Zsebpénz, amit sok ezren kapnak. Csakhogy ma egy cseperedő iskolás is pontosan meg tudja mondani, mi fagyipénz, mi zsebpénz, mi munkabér. Nem rideganyagias kisöreg az iskolás, valóság-információk zuhatagában él, hamar megsejti a valóságot, hamar tudja. Ha munkára buzdítják, de sajátos föltételeire nem figyelve, és főleg nem figyelve arra, hogy a munkabér nevel, akkor vagy kényszer neki a szüret szeptemberbenoktóberben, vagy hecc. Ha hecc, akkor eleve célját téveszti az egész szüretbebesegítés, sőt, ha így fogja fel, akkor demoralizál. Szemet hunyó jóindulattal elszámolt pénz korrumpál, szigorúan elszámolt felnőttórabér pedig elkedvetlenít. Az egyikből arra következtet, hogy lógva is csurrancsöppen valamicske, a másikból, hogy a munkaadók a felnőtteknek előírt teljesítményt várják tőle is. Gondolkozni kellene ezen. Gyerekeket és diákokat munkára serkenteni, nevelni alkalmas munkabér — valahány millió — most aligha van fölöslegesen az oktatási-nevelési költségvetés keretében, de gondolkozni kellene. Kényszer mozgósíttat munkára sok ezer serdülőt és korán felnőttet, de ezt a kényszert hasznos iskolává lehetne tenni, ha az első munkáért nevelő bér járna. Azt jelző bér, hogy különleges (vagy sajátos, rendkívüli) erőfeszítésért ezzel arányos bér jár, vagyis minden munkáért reális egyenértéke jár mindig. B. mesélte: — Srác koromban átvittem egy embert csónakon Nagymarosról Visegrádra. Lemaradt a kompról, nagyon idegesen futkosott a parton, elmegy a busza, hadonászott, nagy kára lesz ebből. Aztán megveregette a vállam, és tíz fillért adott fagyira. Apám, amikor elmeséltem ezt, először azt mondta: „Az első kereseted, fiam.” Fene, mondtam én, fagyipénz. Adott volna húsz fillért, mondtam. Adott volna harmincat, akkor holnap kiállnék a partra, hordanám át a Dunán a kirándulókat. Negyvenért expressz hordanám őket, ötvenért azt, akinek nagyon sürgős, mert elmegy az utolsó busz Pest felé. „Igazad lehet, te kölyök”, derült az apám. Hát ilyen, anyagias voltam én már srác koromban. B. ma termelési főosztályt vezet egy gépgyárban. Munkájáért magas kitüntetésben részesült. Nagyon megbecsüli a pénzt. Újításainak és két találmányának a díjait keményen beszedi, az utolsó fillérig. Szívósan látni kívánja és ellenőrizni a megtakarításelszámolásokat. Baráti társaságban olykor derűsen megjegyzi, hogy sok pénzt lapátolt be már az állam- és népkasszába. Gondolkozni kellene azon, hogy milyen eszközökkel biztosítandó a munka és a tisztes bére közötti összhang a sajátos feltételek között dolgozó és munkabérrel is nevelendő gyerekek, fiatalok esetében. Bor Ambrus Több százezres tömeg az iráni vezetők temetésén Ideiglenes elnöki tanács az állam élén A külpolitikai helyzet PÁRIZSI SAJTÓNYILATKOZATÁBAN kulcsemberekként nevezte meg a közelmúltban Baniszadr leváltott iráni államfő az utódját és a miniszterelnököt, valamint a Khomeini-rendszer három másik vezetőjét, kijelentve: ha ők távoznának a színről, a jelenlegi rezsim sem tarthatná magát. A vasárnapi teheráni merénylet kettejüket áldozatául ejtette, s annyi kétségkívül minden korábbinál nyilvánvalóbb, hogy a Khomeini irányította Irán vezető személyiségeinek, illetve az ellenfeleinek a soraiban megfigyelhető mind gyorsabb ütemű erőszakos megfogyatkozás nem a helyzet megszilárdulásának az irányába mutat. Baniszadr egyébként hétfői nyilatkozatában előre láthatónak nevezte a most történteket, „természetes dolognak mondta, hogy az erőszak szervezői maguk is erőszak áldozataivá válnak”. Kijelentette a korábbi elnök, hogy a merénylet előkészítésében semmiféle szerepet nem játszott. A száműzetésben élő politikus az eseményhez megjegyzéseket fűzve kifejtette, hogy szerinte külső hatalmaknak nem szabad beavatkozniuk Irán ügyeibe, hozzátéve: „akár Washingtonról, akár Moszkváról” legyen is szó. Közvetlenül az Egyesült Államokat vádolta azzal, hogy politikájával hozzájárult „a diktatúra viszszaállításához” Iránban, azaz elősegítette Khomeininek és az Iszlám Köztársaságnak a radikalizálódását. Teheránban időközben ismét az ideiglenes elnöki tanács vette át a hatalmat — három hónapon belül immár másodszor. A legutóbb akkor bízták meg ezt a testületet az ország irányításával, amikor Baniszadrt leváltották. A tanács alkotmányosan a törvényhozás elnökéből és a legfelső bíróság vezetőjéből, valamint a miniszterelnökből állna — a kormányfő halála miatt tehát ezúttal csak kéttagú. Az Iszlám Köztársasági Párt hivatalos lapja közvetve Washingtont tette felelőssé a merényletért, a hírügynökségek viszont azt adták hírül: a Modzsahedin Khalk szervezethez közel álló ,,muzulmán diákok szövetsége” vállalta magára az akciót. Ezt bejelentő közleményük szerint a merénylet „az iráni nép természetes válasza volt Khomeini bűntetteire és a sorozatos kivégzésekre”. AZ OSZTRÁK FŐVÁROS volt a színhelye szombaton annak a robbantásnak, amelyért az izraeli kormány a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet próbálta felelőssé tenni. Jeruzsálemben a kormányszóvivő azt állította, hogy „az izraeli vagy zsidó célpontok elleni támadásokat különböző, a PFSZ-hez kötődő, de hivatalosan ahhoz nem tartozó terrorista csoportok követik el”. Megjegyzendő, hogy a PFSZ korábban határozottan elítélte a merényletet, közönséges bűncselekménynek minősítve azt. Kreisky kancellár kifejezte azt a meggyőződését, hogy a PFSZ ártatlan az ügyben. A kormányfő egyszersmind elmarasztalta az izraeli kormányt, amely — mondta — a békülékenységet elvető politikájával közvetve bátorítja az arab mozgalom szélsőséges elemeinek a tevékenységét. A Közel-Kelettel összefüggő diplomáciai hírek közül az élre kívánkozik, hogy a látogató körúton levő Cheysson francia külügyminiszter Damaszkuszba érkezett. Repülőtéri nyilatkozatában kifejtette, hogy Párizst nyugtalanítja a közel-keleti feszültség, s méltatta Szíriának a térségben betöltött szerepét. A francia diplomácia vezetője ezt megelőzően Libanonban járt, ahol az ország vezetőin kívül találkozott Jasszer Arafattal, a PFSZ elnökével is. Arafat egyébként bejrúti megbeszéléseit követően hétfőn Líbiába érkezett. Kisomcini ajatollah közvetve Baniszadrt vádolja Teheránból jelenti az AFP és a UPI. Mohammad Ali Radzsai iráni elnök és Mohammad Dzsavad Bahonar miniszterelnök életét vesztette. A két magas rangú tisztviselő annak a merényletnek esett áldozatul, amely vasárnap történt a teheráni miniszterelnöki hivatalban. A merényletet a kormányzat ellenségei nagy erejű pokolgéppel hajtották végre. A hírt hétfőn hajnalban hozták nyilvánosságra teherái hivatalos források, köztük a Pars hírügynökség szóvivője és az Iszlám Köztársasági Párt hivatalos lapja. Az AFP jelentette, hogy a merényletet a Modzsahedin Khalkr nevű szervezet vállalta magára. A rohanás pillanatában tíz személy tartózkodott a miniszterelnöki irodában. A merényletnek — a Pars szerint — hét halálos áldozata és tizenhárom sebesültje volt azokkal együtt, akik más, közeli helyiségekben voltak. A robbanás áldozatainak holtteste elszenesedett, s így nehéz volt pontosan felismerni őket. Az elnök és a miniszterelnök holttestét a fogsoruk alapján sikerült azonosítani. Az iráni ideiglenes elnöki tanács, amely Radzsai elnök és Bahonar miniszterelnök halála miatt átvette az államfői teendők intézését, hétfőn hivatalos közleményben szólította fel a kormány tagjait: továbbra is lássák el tisztségükből fakadó feladataikat az új miniszterelnök kinevezéséig. A fővárosban több százezres tömeg gyűlt össze a Medzslisz (parlament) előtt, hogy részt vegyen a két meggyilkolt iráni vezető temetési szertartásán. A két államférfit a Teherán közelében levő „mártírok temetőjében” helyezték örök nyugalomra. Az iráni főváros főútvonalain Radzsai és Bahonar arcképei alatt felvonuló hatalmas tömeg Amerikaellenes jelszvakat hangoztatott és a két hónapja hivatalából menesztett Baniszadr volt elnök halálát követelte. Khomeini ajatollah, Irán válási és politikai vezetője a temetés után mondott és a teheráni rádió által sugárzott beszédében közölte: Radzsai és Bahonar meggyilkolása nem állítja meg az iszlám forradalmat, az irániak készek mártírhalált halni a forradalomért. A főpap közvetve jelezte, hogy elnökválasztást rendeznek, s mindenkit részvételre szólított fel. Az alkotmány értelmében az új ál lamfőt 50 napon belül kell megválasztani. Khomeini utalt arra, hogy „a pokolgépes merényletek még nem jelentik azt, hogy az ellenzék erős lenne, hiszen — mint mondotta — egy 12 éves gyermek is el tud helyezni egy pokolgépet”. Anélkül, hogy neveket említett volna, vádolta azokat, akik „azért menekültek el Iránból, hogy politikai erőszakot szítsanak az országban”. Agostino Casaroli vatikáni bíboros, államtitkár 11. János Pál pápa nevében táviratot küldött Khomeini ajatollahhoz, s ebben mély részvétéről biztosította az iráni népet. Párizsi MTI-hír: „A vasárnapi merénylet előre látható volt, természetes dolog, hogy az erőszak szervezői erőszak áldozatává válnak” — jelentette ki hétfőn az Europe—1 rádióban Baniszadr, a franciaországi emigrációban élő volt iráni államfő. Hozzáfűzte azonban, hogy a merénylet előkészítésében semmiféle szerepet nem játszott A volt elnök azt hangoztatta, hogy külső hatalmaknak nem szabad beavatkozniuk Irán ügyeibe, akár Washingtonról, akár Moszkváról van szó. Az iráni politikus az Egyesült Államokat vádolta azzal, hogy magatartásával hozzájárult „a diktatúra viszszaállításához”, azaz elősegítette Khomeini és ,az Iszlám Köztársaság radikalizálódását. Baniszadr közölte, hogy „minél kevesebb ideig” kíván Franciaországban maradni, de nem szólt arról, vajon ezzel Iránba való visszatérésére utal-e, vagy pedig arra, hogy más országba teszi át működésének színterét. Az AFP francia hírügynökség jelentette, hogy a Modzsahedin Khalk szervezet vállalta magára a merényletet. A részletesebb jelentésekből kitűnt, hogy a szervezethez közel álló „muzulmán diákok szövetsége” közölte a hírügynökség londoni irodájával: a merénylet „az iráni nép természetes válasza volt Khomeini bűntetteire és a sorozatos kivégzésekre”. Nagy-Britannia luandai képviselőjének beszámolója a dél-afrikai támadás következményeiről Luandából jelenti a Reuter és az AFP. „Dahama városát teljesen lerombolták” — közölte Frank Kennedy, Nagy- Britannia luandai nagykövete, miután visszatért Luandába a harcok sújtotta országrészből, ahol az angolai kormány felkérésére a francia, a nyugatnémet, az olasz és a román nagykövettel együtt láthatta a dél-afrikai agresszió következményeit. A lakosságot kitelepítették, csak a helyi milícia és a hadsereg tagjai maradtak a városban — folytatta beszámolóját a nagykövet. Angolai közlések szerint továbbra sincs semmi jele annak, hogy a dél-afrikai csapatok kivonulóban lennének. Az inváziós erők Xangango és Ngiva, Cunene tartomány székhelye körül megerősítették állásaikat. Pieter Willem Botba, a Délafrikai Köztársaság miniszterelnöke vasárnap úgy nyilatkozott, hogy „pillanatnyilag nem áll fenn egy Angola elleni hagyományos háború veszélye”. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn folytatta a vitát az Angola elleni dél-afrikai katonai támadás ügyében. Az ülésre másfél órás késéssel került sor, miután a diplomaták nem hivatalos konzultációkat tartottak arról a határozattervezetről, amelyet a tanács hat el nem kötelezett tagja terjesztett elő. Megfigyelők szerint biztosra vehető, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország vétójával megakadályozná a Dél- Afrikát határozott hangon elmarasztaló tervezet elfogadását, ha azt szavazásra bocsátanák. Kiküldött munkatársunk telefinjelentése Apartheidellenes értekezlet Berlinben Berlin, augusztus 31. Nemzetközi konferencia kezdődött hétfőn délelőtt a berlini sajtóközpontban, amely arra kíván feleletet adni, hogy mi a szerepe, illetve a felelőssége a tömegtájékoztatási eszközöknek az apartheidellenes küzdelemben. A világszervezet különbizottságának, valamint az NDK kormányának és szolidaritási szervezetének a meghívására negyven ország képviselői vesznek részt az értekezleten, valamint az AESZ, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) és a SWAPO delegációja. Hazánkat a Magyar Szolidaritási Bizottság képviseli.A küldöttek sorában foglalnak helyet a világsajtó munkatársai, köztük szovjet, csehszlovák, kubai, amerikai, finn és holland újságírók. A tanácskozást az elnöklő ghánai ENSZ-nagykövet, James Victor Gbedo nyitotta meg. A pretoriai fajüldöző rendszert elítélő határozatnak a tervezetét terjesztette a kongresszus elé. Hangsúlyozta, hogy a háromnapos berlini véleménycsere célja rávilágítani arra: a dél-afrikai kormányzat bel- és külpolitikáját az erőszak fokozódása jellemzi. A diplomata hangsúlyozta, hogy Dél-Afrika olyan látszatot akar kelteni néhány „reform” bevezetésével, mintha az országban a társadalmi feszültség enyhülését kívánná elérni. Ugyanakkor a legutóbbi napok eseményei — az Angolát ért támadás — bebizonyították, hogy Pretoria nem riad vissza a nyílt provokációtól sem. Ghedo végezetül kifejezte azt a véleményét, hogy a hírközlésben dolgozókra vár a feladat: a valódi pretoriai politika bemutatása. Emellett fel kell tárni azokat az összefüggéseket, amelyeknek az ismerete nélkül a közvélemény kevéssé érti, miként kaphat „szabad kezet” akcióiban a dél-afrikai kormány. A ghánai diplomata után Bernhard Neugebauer, az NDK külügyminiszter-helyettese szólalt fel. Ismertette kormányának az álláspontját a fajüldöző dél-afrikai rendszerrel szembeni fellépés terén. Ezt követően a tanácskozás plenáris üléssel folytatta, a munkáját.