Magyar Nemzet, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-01 / 77. szám

Á­ra: 1,40 forint » C­K Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Csütörtök 1982. április­­ XXXVIII. évi*. 77. szám z Ij i­tt húsz nősít ús környezetet csúfító göd­rök, senki földjévé vált szemétlerakodó helyek, eső áztatta, sárral teli mélye­dések — az országban sok helyütt ilyen látványt nyújtanak a kimerült, megszüntetett kő-, homok- és anyagbányák. A terüle­tek gazdái, a tanácsok igyekeznek rendet terem­teni, s hogy milyen mód­szerekkel lehet az elha­gyott bányákat újra hasz­nosítani, környezetszeny­­nyező hatásukat ellensú­lyozni, arra jó példát szol­gáltatnak Pest megyében. Itt a tanács becslése sze­rint a bányatörvény hatá­lya alá tartozó nem üzeme­lő felszíni bányák száma jelenleg negyvenegy. A kő- és homokbányák közül hat rendelkezik tájrendezési tervvel. A tőzegbányákra nem készült ilyen prog­ram, s a négy agyagbányá­ból is csak kettőnél van meg a rekultivációhoz szükséges terv. A tizenhét Pest megyei kavicsbánya közül nyolcnak készült el a tájrendezési terve, s ezeket végre is hajtották. Mint a Pest megyei ta­nácsnál megállapították, a legtöbb gondot a már ki­termelt, esetenként az el­lenőrzés alól is kikerült, s így terv-" írűtlenül­ hasz­nosított bányák jelentik. Nemcsak a környezetet rontják, hanem alkalmat adnak az illegális építkezé­sekre, s táj-, víz- és föld­védelmi szempontból is ká­ros hatásuk van. A bányatörvény az üze­meltetők kötelességévé te­szi a terület rendezését, újrahasznosításra való elő­készítését a bányászati te­vékenység befejezése után. S erre számos lehetőség kínálkozik: erdőtelepítés, vagy tavak létesítése öntö­zésre, horgászáshoz, vízi­szárnyasok tenyésztéséhez, üdülőtelepek kialakítása. Megoldást jelenthetnek az elhagyott mélyedések hul­ladék elhelyezéséhez, majd mezőgazdasági célokhoz. A tervszerű és célszerű újra­hasznosítás érdekében pon­tos felmérést készítenek valamennyi elhagyott, mű­veletlen bánya helyéről, ál­lapotáról. Megvizsgálják azt is, hogy e bányák mi­lyen célra hasznosíthatók a leggazdaságosabban, s a nem működő bányák ke­zelőit kötelezik a tájrende­zési terv elkészítésére és végrehajtására. A működő bányáknál pedig figyelem­mel kísérik, hogy a rekul­tiváció folyamatosan, a bá­nyaműveléssel párhuzamo­san valósuljon meg. Rácz Judit Szétkerék Napjaink korszerű me­zőgazdasága négyszer any­­nyi energiát igényel, mint amennyit másfél évtized­del ezelőtt. Igaz, hogy sok­szorosan többet is produ­kál. Ám a hagyományos energiahordozók drágultá­­val a szakemberek egyre újabb, gazdaságosabb ener­giaforrásokat keresnek. Fordulva eközben a leg­főbb, a kiapadhatatlan, s ami tán a legfontosabb, ingyenes energiaforráshoz: a Naphoz. Mely bárki szá­mára „elérhető” ugyan, el­érni azonban nem elég. Le­kötni, megtartani a feladat. Ebben segítenek a napkol­lektorok, amelyek a foto­­termikus energiát alakít­ják át. Felhasználva azt így a terményszárításban, a növényházak klimatizálá­­sára, valamint az üzemi technológiákhoz szükséges melegvíz-mennyiség előál­lításához. A Villamosener­giai Kutató Intézet, vala­mint a barcsi Építőipari Közös Vállalkozás készített ilyen síkkollektorokat, míg a MÉM Műszaki Intézeté­ben műanyag fóliás kollek­torokkal folynak kísérle­tek. Egy részüket már so­rozatban gyártják, kapha­tók. Különösen kedvező, 20—60 százalékos hatásfo­kuk jó erővel köti meg a napfényt, s alakítja át tá­rolható meleggé, termikus energiává. Másutt más példák akad­nak. Szélkerék forgatta vízszivattyú emeli ki a föld mélyéből az ivóvizet az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát si­atelepi üzem­egységében, a legelőn tar­tott gulyák­ vízellátására tizenöt köbméteres ivóvíz­tartályt tölt meg rendsze­resen az állatok számára. Ezt a sorozatban gyártott, olcsó, és a nagyüzemekben, kisgazdaságokban egyaránt hasznos „szélerőgépet” a gyöngyösi Agromechanikai Szövetkezet készíti, háttér­be szorítva általa egyre in­kább az idejétmúlt lajtos­kocsikat. Működéséhez mindössze óránként húsz kilométeres szélerősség kell, mellyel ennyi idő alatt két-három köbméter­nyi víz emelődik a felszín­re. S ha váratlan vihar jön? A modern technika segít a szélhajtotta masiná­nak: a beszerelt automati­ka önműködően kikapcsol. Végtelen az emberi lele­ményesség. Ilyen „légből kapott” energia az is, noha „zöld”, amivel a Zalaeger­szegi Állami Gazdaság gyü­mölcsöseiben igyekeznek a fogyatkozó talajerőt vissza­pótolni. Ott olyan új típusú gépeket állítottak munká­ba, amelyek a metszések­nél keletkező árnyesedéket szétzúzzák, aztán elterítik a talajon, így a fahulladék humusszá érik, s gyökeret tápláló, gyümölcsérlelő ter­mőfölddé válik ismét. Fejlődik a technika: a napfény és a levegő moz­gása egyre inkább rögzít­hető. Munkára szorítható a természeti erők sokasága közül. S a hulladék nagy része is „megmenthető”, az agrártermelés hasznára fordítható. Közgazdászok erejét próbáló, érdemes feladat kiszámolni min­denütt: hol, milyen mér­tékben. Bedő Ildikó Az arab külügyminiszterek állásfoglalása Ciszjjordániáról A külpolitikai helyzet A KÖLTSÉGVETÉSI HOZZÁJÁRULÁS körül kialakult an­gol—francia vita megkeserítette kissé a Közös Piac „születés­­napi” csúcsértekezletét. Londoni hírmagyarázatok szerint ez alkalommal Margaret Thatchernek csupán annyi elégtétele le­het, hogy most nem az ő makacssága okozta a nézeteltéréseket, hanem a francia partneré. Mitterrand ugyanis nemcsak a brit kormányfőt vétózta meg, hanem ellene mondott saját külügy­miniszterének, Cheyssonnak is. Az utóbbi a múlt héten tanul­mányozásra érdemesnek minősítette a hozzájárulások dolgában előterjesztett angol kompromisszumos javaslatot, a francia ál­lamfő viszont még ennyinek sem tekintette. A párizsi magatar­tás oka, hogy elfogadhatatlannak tartják az aránytalan teher­viselést, s úgy vélekednek: „A francia parasztok zsebe csak ak­kor dagadhat, ha Nagy-Britannia költségvetési hozzájárulását csupán méltányosan és hosszú távon csökkentik.” A Le Figaro dramatizálva a helyzetet, úgy véli, hogy a Közös Piacot a né­zeteltérések miatt most súlyos válság fenyegeti, a Le Matin viszont azt írta, Thatcher és Mitterrand meg akarta mutatni saját közvéleményének, tapodtat sem enged a lényeges kérdé­sekben. Így azonban a közösség nem kezdeményezhet semmi újat. Washington figyelemmel kísérte nyugat-európai szövetsége­seinek a vitáját, főleg abból a szempontból, hogyan reagálnak az Egyesült Államok szankciós határozataira. E téren kedvező­nek ítélhették, hogy az EGK csúcskonferenciája úgy döntött: a Közös Piac az amerikai tervekkel egyeztetve tárgyal a jövő­ben e témában. Washingtoni forrásokból származó értesülések szerint az Egyesült Államok fokozza a nyomást a Szovjetunió­nak és a szocialista országoknak nyújtandó nyugat-európai hitelek további szigorítására. Eagleburger külügyminiszter­helyettes ez alkalomból megismételte, hogy a Reagan-kormány­­nak „stratégiai jellegű kérdés” a hitelek ügye. MEGOSZTJA az amerikai kongresszust a nukleáris leszere­lés, vitája, s élesedik a küzdelem azok között, akik elvetik, illet­ve szorgalmazzák az erőfölény megszerzését. A száztagú szená­tusban a hét eleji ig ötvennyolcan támogatták azt a javaslatot, amelyet Jackson demokrata párti és Warner republikánus sze­nátor terjesztett elő, hogy az Egyesült Államok ne kezdemé­nyezze az atomfegyvergyártás azonnali, világméretű befagyasz­tását. Ehelyett új szovjet—amerikai tárgyalások megindítását ajánlották az elnöknek azon az alapon, hogy a Szovjetunió, úgymond, jelenleg fölényben van Washingtonnal szemben. A tárgyalóasztal melletti döntés szükségességét ők persze úgy támasztják alá, hogy „drámai és erőteljes kihívást kell szem­beszegezni Moszkvával”. Kennedy és Hatfield viszont a szovjet moratóriumindítványok tanulmányozását sürgette. A kongresszusi vitát sok képviselő ahhoz az 1969-es októberi üléshez hasonlította, amelyen a vietnami háborúval szemben az ellenállás kezdett formát ölteni. Megfigyelők szerint annyi tény, hogy a nukleáris leszerelés ügyét az amerikai kongresszus napirendjéről nem lehet levenni, miután a törvényhozás az el­múlt másfél évben meglehetősen értetlenül figyelte Reagan fegyverkezési programjának a térnyerését. Döntés Tuniszban a palesztinok támogatásáról Tuniszból jelenti az AFP. Az Arab Liga kedden Tunisz­ban megtartott rendkívüli kül­ügyminiszteri tanácskozása úgy határozott, hogy sürgős anyagi, politikai és erkölcsi támogatást kell nyújtani a megszállt arab területeken ki­bontakozott palesztin ellenál­lásnak. Egyúttal felszólították a szervezet tagállamait, hogy hárítsák el az akadályokat a Palesztin Felszabadítási Szer­vezet Izrael elleni katonai ak­ciói elől. A tanácskozást a PFSZ ké­résére hívták össze a ciszjor­­dániai helyzet megvizsgálásá­ra. Sedli Klibi, a szervezet fő­titkára olyan közös fellépést sürgetett, amellyel erkölcsileg és anyagilag támogathatják az izraeli elnyomás ellen küzdő palesztinokat. A tanácskozáson az arab külügyminiszterek követelték, hogy Izrael vessen véget a megszállt területeken folyta­tott elnyomó intézkedéseinek. Egyúttal bírálták az Egyesült Államokat a Tel Avivnak nyújtott támogatásért. Az MTI bejrúti jelentése szerint két közvetlenül érin­tett ország, Jordánia és Liba­non küldöttsége fenntartását hangoztatta mind a területén elrendelhető mozgósítással, mind a területéről kiinduló akciókkal kapcsolatban. Jor­dánia ellenezte azt a rendel­kezést is, hogy a ciszjordániai és a gázai palesztinokhoz ne az 1978-ban létrehozott jordá­­niai—palesztin veeves bizott­ság, hanem a PFSZ közvetít­se a Tuniszban megszavazott támogatást. Az említett bizott­ság hatásköre a bagdadi arab csúcson jóváhagyott pénzügyi alap felhasználására szorítko­zik. Az arab külügyminiszterek elhatározták: a palesztin la­kossággal szemben alkalma­zott izraeli elnyomó intézke­dések miatt szorgalmazzák, hogy a Biztonsági Tanács ítél­je el és sújtsa nemzetközi szankciókkal Izraelt. A BT- vitát követően az ENSZ-köz­­gyűlés elé viszik a kérdést. A külügyminiszteri tanács­kozás elítélte az Egyesült Ál­lamok politikáját, amely poli­tikai, gazdasági és katonai tá­mogatással, valamint a straté­giai együttműködés keretében képessé teszi Izraelt az arab nemzet létét fenyegető meg­szállás és agresszió folytatásá­ra. Az értekezlet elhatározta, hogy az arab országok nyo­mást gyakorolnak az Izraelt támogató államokra. Közben a palesztin ellenál­lási mozgalom soraiban élező­dik a harc a diplomáciai és a katonai módszerek hívei kö­zött. Minthogy a PFSZ a je­lenlegi időszakban nem szá­míthat hatékony arab támoga­tásra, Izrael kétségbeesetten keresi az ürügyet, hogy ka­tonai csapást mérhessen a pa­lesztin ellenállás libanoni erői­re. Sem az arab világnak, sem a PFSZ-nek nincs még átfogó stratégiája a Sínai-félsziget kiürítését követő időszakra, te­hát nemcsak az Egyesült Ál­lamokra és Egyiptomra, ha­­nem az arab táborra is béní­­tólag hat az április 25-ig ter­ jedő kivárási periódus. Ez a felismerés késztette arra Fa­ruk Kaddumit, a PFSZ politi­kai osztályának vezetőjét, hogy tuniszi felszólalásában sürges­se: távolítsák el az egységes arab akció útjában álló aka­dályokat és nyissanak meg minden arab határt a palesztin gerillák előtt. Az AP jelenti: A libanoni fővárosban nemzetközi konfe­rencia kezdődött az Izrael ál­tal megszállt arab területek palesztin lakosságával való szolidaritás jegyében. Jasszer Arafát, a PFSZ VB elnöke az értekezleten elhang­zott felszólalásában rámuta­tott: a palesztinoknak az izraeli megszállók önkénye és terror­ja elleni felkelése is jelzi, hogy a palesztin nép teljesen egy­séges abban a törekvésében, hogy kivívja törvényes nem­zeti jogait. Arafat méltatta a Szovjet­unió és a többi szocialista or­szág által nyújtott támogatást és egyúttal nagyra értékelte a PFSZ és a libanoni haladó erők, valamint Szíria közötti kapcsolatokat. A konferencián, amelyet a palesztin, valamint a libanoni szolidaritási és békebizottság rendez a „föld napja” alkal­mából, számos küldöttség vesz részt, köztük a szocialista or­szágok delegációi is. Moszkvából jelenti az MTI. Az Izrael által megszállt te­rületeken, mindenekelőtt a Jordán folyó nyugati partján egyre erősödő ellenállási moz­galomról, a palesztin, az arab és az izraeli demokratikus erők közös erőfeszítéseiről tá­jékoztatták szerdán palesztin vezetők az újságírókat moszk­vai sajtóértekezletükön. A Jordán folyó nyugati, meg­szállt partjáról érkezett kül­döttség, közöttük Dzsamal Ma­­raku, a Palesztinai Nemzeti Tanács tagja és Szalim Nad­­zsad, a Palesztinai Kommu­nista Párt Politikai Bizottsá­gának tagja, a szovjet—pa­lesztin baráti társaság vendé­geként tartózkodik a Szovjet­unióban. A Biztonsági Tanács soros elnöke nem fogadta a PFSZ képviselőjét New Yorkból jelenti az AP. A Biztonsági Tanács kedden folytatta az izraeli megszállás alatt álló arab területekről a múlt héten megkezdett vitát. Az ülésen többek között Labib Zehdi Terazi, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet meg­figyelője, valamint Irán és az NDK küldötte fejtette ki állás­pontját. A PFSZ képviselője elmon­dotta, hogy találkozót kért a Biztonsági Tanács soros elnö­kétől, Jeane Kirkpatricktól, az Egyesült Államok képviselőjé­től, de az nem volt hajlandó fogadni őt. Terazi a találkozón a Biztonsági Tanács elnökét a PFSZ-nek arról a döntéséről szerette volna tájékoztatni, hogy hajlandó elfogadni azt a mérsékelt hangvételű ír hatá­rozattervezetet, amely felszó­lítaná Izraelt a ciszjordániai helyi tanácsok ellen hozott in­tézkedései visszavonására, de nem ítélné el a zsidó államot. A világszervezet szavazati jog nélküli hivatalos megfi­gyelői státust biztosított a Pa­lesztin Felszabadítási Szerve­zetnek. Ennek értelmében a Biztonsági Tanács soros elnö­kének lehetősége van arra, hogy a PFSZ-nek a világszer­vezethez delegált hivatalos képviselőjét fogadja. Mivel a PFSZ nem tagja az ENSZ-nek, Jeane Kirkpatricknak módjá­ban állt erre a formális tényre hivatkozva visszautasítani a kérést. Hírügynökségek emlé­keztetnek arra, hogy az Egye­sült Államok mind a mai na­pig nem ismeri el a Palesztin Felszabadítási Szervezetet a palesztin nép képviselőjének. Kirk Patrick egyik elődje, And­rew Young 1979-ben ugyan ta­lálkozott a PFSZ megfigyelő­jével, de ezt a találkozót az Egyesült Államok kormánya később magánakciónak minő­sítette, majd e lépése miatt le is váltotta Youngot. A Biztonsági Tanács kedden folytatta az Egyesült Államok beavatkozása miatt benyújtott nicaragu­ai panasz vitáját is. Az Egyesült Államok képvise­lője kijelentette, hogy kormá­nya a kérdést kétoldalú tár­gyalások útján kívánja meg­oldani, és egyben közölte, hogy országa egy őt elítélő határozat esetén vétójogával fog élni. Lord­ Carrington Izraelben Londonból jelenti az MTI. Csaknem hároméves hivatali ténykedése során első ízben, hivatalos látogatásra Izraelbe érkezett Lord Carrington brit külügyminiszter. Huszonnégy órával korábban Londonban még többen úgy találták, helyes volna, ha a megszállt Ciszjordániában ki­alakult helyzet miatt a minisz­ter lemondaná útját — ő azonban kitartott mellette. Egyik helyettese, Lord Tref­­garne hétfőn a felsőházban azzal indokolta a változatlan utazási szándékot, hogy a je­lenlegi helyzetben „életbevágó dolog” Izraelt jobb belátásra bírni, vagy legalábbis erre kí­sérletet tenni. Carringtont a Begin-kor­mány nem kedveli, ennélfogva kétséges, hogy éppen őrá hallgatna. A brit külügymi­niszter harcos híve a Közös Piac 1980-ban kiadott, úgyne­vezett velencei nyilatkozatá­nak, amely a Palesztin Fel­szabadítási Szervezetnek a „békefolyamatba” való bevo­nását szorgalmazta — Izrael pedig éppen azzal kísérletezik most, hogy a PFSZ-t Ciszjor­dániában „kiirtsa”. Egy múlt heti rádióinterjú­jában Carrington újból védel­mébe vette a velencei nyilat­kozatot. Azt hangoztatta, hogy a dokumentum „egyenlő kéz­zel mér”, békét, biztonságot és elismert határokat kér Iz­raelnek, és a palesztin nép jo­gainak elismerését Izrael ál­tal. „Nem nagyon hiszem, hogy tartós rendezés születik, amíg ez a két elv nem érvényesül” — mondotta a külügyminisz­ter, majd hozzátette: meggyő­ződése szerint a Camp David-i megállapodás alapján folyó autonómiatárgyalások már csak azért is „rettenetesen ne­hezek” lesznek, mert a prob­lémát nem lehet a palesztinok feje fölött megoldani. Ami a pillanatnyi helyzetet illeti, Carrington ugyanebben az interjúban utalt rá, hogy a brit kormány „a lehető legsú­lyosabb aggodalmának” adott kifejezést Izraelnek a palesz­tin polgármesterekkel szembe­ni fellépése miatt. Egészében úgy ítélte meg a helyzetet — mintegy elejét veendő a derű­látásnak, amely útját kísérheti —, hogy egy év leforgása alatt a Közel-Keleten nem javultak, hanem romlottak a tartós ren­dezés esélyei.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék