Magyar Nemzet, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-01 / 179. szám

& A Magyar Nemzet RTM­­A. HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA A húskar tanúi Tanulságos kísérlet volt, önfeledten játszottak a gyerekek római nagyurat és rabszolgát, török ve­zért és magyar vitézt, tel­kesen öltötték magukra a Tenkes kapitányának el­képzelt jelmezét, s akadt a derék hadfinak ellenfele a labanc táborból is. Pergők, ötletesek voltak a rögtön­zött jelenetek, olvasmány­­élményekről és történelmi tanulmányokról adtak szá­mot. Az elbizonytalanodás je­leit mi felnőttek csak ak­kor tapasztaltuk, amikor korunkhoz, a tegnapok tör­ténéseihez érkeztünk. El­képzelt és valódi hősök megformálására alig-alig akadt vállalkozó. Leckefel­mondássá, afféle kénysze­redett kérdés-feleletté vált a nemrég még csupa moz­gás, csupa lendület játék. A helyzetet egy copfos szöszi mentette meg. Fa­lun töltött szünidei emlé­két mesélte el, találkozását „egy nagyon öreg és na­gyon okos bácsival”, aki elmondta neki a környék történetét, beszélt a kas­télyról és a cselédekről, a földosztásról, majd a téesz­­szervezésről, elvitte a ha­tárba is, mert ,,ismert min­den utat és minden fát”. Életre szóló élmény lett eb­ből a találkozásból, s a me­sébe szinte észrevétlen lop­ta be magát a történelem, a tegnapé, a hőskoré, me­lyet az okos öreg a­ megélt élmények erejével vará­zsolt élővé­ egy kislány számára. Elgondolkodtató, hogy napjainkban, amikor mind több szó esik történelmi emlékezetünk, történettu­datunk hiányosságairól, mily kevéssé ügyelünk az eleven forrásokra. Mily közömbösen megyünk el az élő tanúk mellett, akiket mi kárhoztatunk némaság­ra. Mert ők csak akkor szólnak, szólalnak meg, ha kérdik őket. Tapasztala­taikkal, felhalmozott tu­dásukkal kéretlenül nem hozakodnak elő. Szerény­ségre és küzdelemre taní­totta őket az élet, amikor nem kisebb­ volt a felada­tuk, mint felépíteni egy új rendet, amelynek mi is, gyermekeink is részesei vagyunk. Ők a némasággal is meg tudnak birkózni. A mi dol­gunk, hogy „élő nótafák­ként” megszólaltassuk őket, hogy feljegyezzük és köz­kinccsé tegyük életük gaz­dag tanulságait. Még van rá időnk, mert még köz­tünk járnak, s ha nem mondják is,­ várnak arra, hogy hívjuk őket. Élmé­nyekben, tudásban csak mi leszünk gazdagabbak. S hogy mily hasznosak az így szerzett tapasztala­tok, az előbb említett példa és sok más mellett az ol­vasótáborokban mind gya­koribbá váló találkozások bizonyítják. Mert a hőskor tanúi, történelmének élő hordozói csak életkoruk szerint veteránok. Szelle­müket frissen tartotta az idő, a tudat, hogy szükség van rájuk. Ezért is tudnak oly könnyen kapcsolatot teremteni a fiatalokkal. Van ugyanis egy titkuk, ők maguk nem tekintik hősnek magukat. Termé­szetesnek veszik, ami meg­történt velük és úgy is mondják el, természetesen, egyszerű szavakkal. És et­től világos és áttekinthető­vé lesz a legbonyolultabb helyzet is, élővé és követ­hetővé a példa. Vonzóvá tehát. Mert azt még a leg­naivabb mai fiatal is tud­ja, hogy korunknak a min­dennapok sorsában helyt­álló, hétköznapi hősökre van szüksége. De azt már a veteránok élete példázná, mily maradandó tettekre képesít a hétköznapi hő­siesség. Fiatal, alig harmincéves történelemtanárral beszél­tem a minap. Táborozási élménybeszámolójában ki­emelkedő helyet kapott egy néhány órásra tervezett, ámde két napig is eltartott beszélgetés. Vendégük, akit diákjai hívtak meg egy rö­vid látogatásra, a szemta­nú és részvevő hitelességé­vel szólt az 1956-os ese­ményekről, a megrázkódta­tás után meginduló életről, mindarról, amiről — mondta — ,.az ifjú nemze­dék nem tud eleget”. Pe­dig a fiatalok erre az idő­szakra is kíváncsiak. A honnan hová kérdésben az elmúlt negyedszázad is benne foglaltatik. Nincs mit csodálkozni azon, hogy egy délután nem volt elég a témára. S amit a tanár­­ még hozzátett: „Kötetek­ből sem tanulhattam volna meg azt, amit így két nap alatt megtanultam és meg­értettem. Számomra többé nem tabu ez a téma, tud­ni fogom, hogyan kell megmagyarázni, megértet­ni a gyerekekkel történel­münknek ezt az időszakát. Egyáltalán: elfogadtatni ve­lük, hogy nemcsak az év­századokkal ezelőtti ese­mények tartoznak a histó­ria fogalmába, hanem az is, ami egy negyedszázad­dal, vagy tíz évvel ezelőtt történt, s hogy egyszer történelemmé válnak a mi napjaink is.” Gyakran felpanaszoljuk, kevés az eszközünk a fia­talok nevelésére, hogy a múlt nem­ vonzó a számuk­ra, legyintenek csak, ha apáik küzdelmes ifjúságá­ról hallanak. Nem hiszem, hogy igazuk van az ilyen­formán elmarasztalóknak. Úgy vélem, inkább arról van szó, hogy üres példá­­lózással, „bezzeg” kezdetű mondatokkal kívánunk hatni rájuk. Ha azt akar­juk, hogy megértsék és a magukévá tegyék az el­múlt korok üzenetét, azok­hoz kell fordulnunk, akik igaz szóval — harag és el­fogultság nélkül — tudnak szólni róla. Sárvári Márta Viszonylagos nyugalom Bejrútban Tel A­viv akadályozza a diplomáciai megoldást A külpolitikai helvifi A LIBANONI FŐVÁROSBAN immár a nyolcadik tűzszünet viszonylagos nyugalma érvényesül. Az elszórt lövöldözésektől eltekintve mindkét fél betartja a fegyvernyugvást. Egy izraeli katonai szóvivő pedig megerősítette, hogy a támadó harci gé­pek és naszádok visszatértek támaszpontjaikra. A diplomáciai fejlemények alapján azonban kevéssé biztató a jövő. Tel Aviv ugyanis visszautasította a Biztonsági Tanácsnak azt a felhívá­sát, hogy oldják fel a blokádot és állítsák helyre az áram- és vízellátást Egy külügyminisztériumi szóvivő szerint Tel Aviv­­nak fenntartásai vannak az Arab Liga hatpontos dzsiddai do­kumentumával szemben, s következésképpen nem teljesíti a PFSZ kérését, miszerint távolítsa el katonai egységeit a Bejrú­tot Damaszkusszal összekötő útvonaltól. A libanoni főváros politikai köreiben az a nézet uralkodik, hogy a Begírt-kabinet szándékosan akadályozza a válság politikai megoldását, mivel a palesztin vezetők és gerillák békés eltávozása megfosztaná az izraeli kormányt a katonai „győzelemtől”. Jasszer Arafat is erre a felismerésre jutott, amikor utasítást adott a palesztin ellenállás és a libanoni baloldal alakulatainak védelmi vona­laik megerősítésére. A PFSZ elnöke egyidejűleg üzenetet inté­zett a szovjet, a kubai és a francia államfőhöz, valamint az ENSZ főtitkárához. A HELSINKI ZÁRÓDOKUMENTUM aláírásának hetedik évfordulójáról több terjedelmes cikkben emlékezik meg a szovjet sajtó. A hír magyarázók elsősorban arra keresnek vá­laszt, hogy él-e még az európai biztonsági és együttműködési értekezlet szelleme, vagy pedig azoknak van igazuk, akik sze­rint az enyhülés halott? Moszkvában határozottan válaszolnak ezekre a kérdésekre, hangsúlyozva, hogy a záródokumentum mit sem veszített jelentőségéből és a tanácskozásom született eredmények hatása ma is érződik. Mint a Novoje Vrémja rá­mutat: az akkor vállalt kötelezettségek továbbra is érvénye­sek. A politikai és­­ a katonai szembenállás kiélezésére tett ame­rikai kísérletek ellenére is folytatódik a kelet-nyugati pár­beszéd, még ha nem is mentes bizonyos kitérőktől. A lap emlé­keztet Leony­id Brezsnyevnek múlt év őszén az NSZK-ban tett látogatására, majd pedig Komvisto finn és Kirchschlager osztrák államfőnek ez idei szovjetunióbeli útjára. A szovjet lapok nyomatékosan felhívják a figyelmet arra is, hogy a helsinki találkozó nem csupán lezárása volt az európai, illetve szélesebb értelemben vett nemzetközi politikában éve­ken át tartott folyamatnak, iránymutató szerepe is van a jövő­re nézve. Egyértelműen bebizonyosodott az aláírás után, hogy lehetségesek a Kelet és a Nyugat közötti megállapodások. Mint Jurij Zsukov, a Pravda szemleírója megállapította, a Szov­jetunió változatlanul a helsinki elveknek megfelelően törek­szik kapcsolatainak fejlesztésére azokkal az országokkal, ame­lyeknek vezetői a finn fővárosban aláírták a záróokmányt. Szovjet részről fontosnak tekintik — és ezt Leonyid Brezsnyev is kiemelte G­ustáv Husikkal a Krím félszigeten m­egtartott találkozóján­­, hogy Helsinki szelleme megerősítést nyerjen. Ehhez a legközvetlenebb út lenne, ha sikerrel zárulna a mad­ridi értekezlet és a részvevők megállapodnának egy, az euró­pai leszerelést szolgáló konferencia összehívásáról. A gázsáállítások Nyugat-Európának a Imúlt időben kezdődnek Illetékes szovjet miniszter nyilatkozata Moszkvából jelenti az EKO­­TASZSZ. A jövő év elején a szovjet ipar megkezdi azok­nak a nagy teljesítményű gáz­turbináknak a sorozatgyártá­sát, amelyeket korábban nyu­gati importból szándékoztak beszerezni a Szibéria—Nyu­­gat-Európa gázvezeték meg­építéséhez — mondta újság­írók előtt Borisz Jevdokimo­­vics Scserbina szovjet kőolaj- és gázipari vállalatépítési mi­niszter. A 4660 kilométer hosszúságú gázvezeték mentén összesen 41 kompresszorállomást létesíte­nek. Az eredeti tervek alap­ján a szükséges 25 megawatt teljesítményű turbinákat nyu­gati forrásokból kívánták be­szerezni, az amerikai techno­lógia exportjára vonatkozó korlátozó intézkedések miatt azonban hazai erőből fogják legyártani a szükséges beren­dezéseket. A miniszter újra megerősí­tette, hogy a nyugat-európai gázszállítások a tervezett idő­ben, azaz 1984 első negyedé­ben beindulnak. Az amerikai kormányzat­nak a földgázcsőügylet meg­torpedózását célzó szankciói nem érték el a várt hatást. Az ügyletben részt vevő szinte valamennyi nyugat-európai ország megerősítette: teljesíti vállalt kötelezettségeit — írta szombaton a Szovjetszkaja Rosszijában Grigorij Szudobin kőolaj- és gázipari vállalat­­építési miniszterhelyettes. A Nyugat-Szibériából Euró­­­pába földgázt szállító, 4451 ki­lométer hosszú ’ vezetéknek alig egyötöde az úgynevezett ,,exportrész’'. A szovjet ipar teljes mértékben meg tudná oldani saját erőből is a veze­ték építését, de a Szovjetunió számára is előnyös a nemzet­közi munkamegosztásban való részvétel. A gázvezeték építé­sének fennakadásáról szóló nyugati sajtó­jelentésekkel szemben a miniszterhelyettes leszögezi: az építkezést határ­időre befejezik. Kijevbe érkezett a békemenet Kijevből jelenti az MTI. A Stockholmból indult, immár 15 napja szovjet földön tar­tózkodó békemenet részvevői szombaton Kijevbe érkeztek. A menet végigvonult a fennállásának 1500. évforduló­ját idén ünneplő ukrán főváros utcáin, a leszerelést számtalan nyelven sürgető transzparen­ sekkel. A felvonulókhoz több­­en keresztül Pozsonyba, majd ezer helyi lakos csatlakozott, Bécsbe vezet, ahol augusztus s a Kijevben üdülők százai 1­6-án nemzetközi nagygyűlést közöttük egy Amerikából él- - tartanak, tiltakozásul a világ között turistacsoport is. békéjét fenyegető atomhábo-A békemenet útja Budapes­­t új veszély ellen. A Palesztinai Vörös Félhold felhívása a kegyetlenkedések beszüntetésére Bejrútból jelenti az AFP. Szombaton délután — egyhe­tes szünet után — megindult a vízszolgáltatás az izraeli erők által körülzárt Nyugat- Bej­rútban. Az áramszolgálta­tás továbbra is szünetel. A ■vízellátás megindítását állító­lag Philip Habib amerikai diplomata, Reagan elnök kü­lön megbízottja „eszközölte ki”­­ az izraeli megszálló erőknél. Az áramszolgáltatás helyreál­­lítása nélkül az intézkedés so­kat nem segít: áram működ­teti azokat a szivattyúkat, amelyek a vizet a tartályok­ból eljuttatják a városrész minden részébe. A WAFA Palesztinai hír­­ügynökség szombaton közölte a Palesztinai Vörös Félhold­nak a világ közvéleményéhez, a nemzetközi humanitárius szervezetekhez intézett felhí­vását, amely sürgeti a címzet­teket: „cselekedjenek és vesse­nek­­véget az emberek és gyermekek mészárlásának Bej­rútban”. A felhívás szerint az izraeli erők foszforbombákat és úgynevezett fürtösbombá­kat is bevetnek, hogy minél jobban szaporítsák az áldoza­tok számát. A felhívás köve­teli, hogy az ENSZ főtitkára, a Nemzetközi Vöröskereszt és az Egészségügyi Világszervezet tegyen valamit az izraeli fo­golytáborokban őrzött Palesz­tinai és libanoni foglyok lét­feltételeinek javítására. Bejrútban izraeli katonák hatoltak be a hivatalos liba­noni televízió épületébe és „nemtetszésüket” fejezték ki a televíziónak a Bejrútban folyó eseményekről adott jelentései miatt — azok helyett izraeli műsorokat „javasoltak”. Az efféle, példátlan incidensek nem éppen szokatlanok: Ariél Saron izraeli hadügyminiszter július 19-én Szárkisz libanoni elnök távollétében behatolt az elnöki palotába , és onnan csak Philip Habib utasítására távozott: az incidens Habib jogkörére is fényt vet. Nahum Goldmann, a Zsidó Világkongresszus alapítója és volt elnöke egy londoni arab nyelvű lapnak adott nyilatko­zatában közölte, hogy bármi­kor hajlandó találkozni Jasz­­szer Arafattal. Bejrútba azon­ban egészségi okok miatt nem menne el és — mondotta — „az izraeliek nem is hagynák, hogy eljussak oda”. Kairóban az Október című hetilap szom­baton jelentette, hogy a nyu­gat-európai országok és a „mérsékelt” arab országok ve­zetői még az­­idén csúcstalál­kozót tartanak, a tizek velen­cei nyilatkozatának és a Fond-tervnek az „összeházasí­tására”. A Reuter híre: Jordánia hajlandó befogadni mintegy 800—2000 palesztin harcost — közölte McCloskey szenátor, aki ammani látogatása befe­jeztével Szaúd-Arábiába érke­zett Az amerikai kongresszu­si küldöttség Dzsidáában a hatpontos arab tervezet rész­leteit vitatja meg a szaúdi ve­zetőkkel. Bejrútból jelenti a TASZSZ. A Libanon elleni izraeli ag­resszió során pénteken este immár hatodszor érte tüzérsé­gi támadás a bejrúti szovjet nagykövetség területét. Az izraeli tüzérség irányított tűzzel a szovjet nagykövetség területére két nagyméretű foszfor-töltetű lövedéket lőtt ki. Az egyik a követség fő­épületétől mintegy tíz-tizenöt méterre ért földet, a másik pedig eltalálta a követség épü­lettömbjéhez tartozó szolgálati épületet, ahol a lövedék rob­banása tüzet is okozott. A tüzet a szovjet nagykö­vetség munkatársainak sike­rült elfojtani. A TASZSZ je­lentése szerint a követség munkatársai közül senki sem sérült meg. Szintén támadás érte a bej­rúti szovjet kulturális közpon­tot. Az izraeli csapatok az intézmény százméteres körze­tében légi- és tüzérségi táma­dást hajtottak végre. "

Next