Magyar Nemzet, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-01 / 179. szám

4 Röptetett busz A Duna-kanyari menetrend ezt a buszt Dömösről indítja Visegrád felé, vélem, afféle betétes járat. Igen jó, hogy fel­találták. A forgalom szeszélye folytán csak magam vagyok utasa, egyedül velem indul a kocsi. Szokva vagyok már a sárga buszok tisztaságához, de ez külön kiválik közülük. „Röptetett busz” — dünnyö­­göm magamban, a tisztaság angyalai röptetik. Annyira fénylik kívül is, belül is, hogy az a gyanúm: utat s járművet tévesztettem, ezt a kocsit va­lami orvosi kiállításra viszik. A pilótának is tetszik kocsi­ja tisztasága, elégedetten pil­lant hátra időnként, megértőn nézek vissza rá, bár szégyen­kezve tudom, hogy cipőm tal­pán igen szürke a pilisi por. Az első megállónál kicsa­pódnak az ajtók, de nem száll még fel senki. A tréfás dunai szellő azonban felkap az út­testről egy nagy, fehér újság­lapot s az, mint valami lomha madárszárny,, berepül az aj­tón. Végigsuhan az üléssorok között, elterül. A pilóta egy­előre nem veszi észre, vígan kanyarítja a kanyarokat az új, megszélesedett úton. A lovagló­iskola előtt mégis a hátrapil­lantó tükrébe tekint, s arca el­komorul. Ragyogóra röptetett kocsija belsejében ott illetlen­­kedik a szemét. A lepencei megállónál felkel­ültéből, hát­raballag, rámnéz szótlanul, felemeli az újságlapot, össze­gyűri, elrejti, s mivel még mindig csak az egyedüli utas vagyok, kire pillanthat korho­lóan, vádlón, csakis rám. A tettesre, aki vagyok. Szóval nem feddhet meg, utas vagyok, ő meg bizonyta­lan a maga vádjában. Ám még haloltában is rámnéz oldalaslag, tudom, mit szeret­ne mondani. Mindössze sokat jelentően sóhajt. Sütöm le szemem utasi bűntudattal, is­meretlen újságolvasó helyett érzem vétkesnek magam. ‘Szóf­ián szégyenemmel le is szál­lok Visegrádon, s a fűben azonnal letörlöm gondosan tal­pam pilisi porát. (—thyvi—) — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fe­jezte ki jókívánságait dr. Fritz Honeggernek, a Svájci Állam­­szövetség elnökének hazája nemzeti ünnepe alkalmából. — Táviratban üdvözölte az MSZMP Központi Bizottsága a Guyanai Népi Haladó Párt XXI. kongresszusát. — Kommunista műszakot tartottak szombaton a Szegedi Konzervgyárban. Mintegy há­rommillió forint értékű gyü­­mölcskonzervet, savanyúságot készítettek a Duna—Tisza kö­zi gazdaságokból érkező ter­ményekből. A pénzt elsősorban a gyermekintézmények fej­lesztésére fordítják. — Pihenőparkot alakítanak ki a vakoknak és a csökkent látóképességűeknek Győrött, a József Attila lakótelepen. A park sétaútjait jól kitapogat­ható szegélykövekkel díszítik, virágágyásokat telepítenek és formatervezett padokkal, asz­talokkal rendezik be. A park valamennyi munkáját három győri üzem dolgozói vállalták.­­ A hansági honismereti tábor szombaton ért véget. Harminc egyetemista és főis­kolás tanulmányozta két héten át a vidék növény- és állatvi­lágát, gyűjtötte az egykori életmód és termelő munka tár­gyi emlékeit. A régi temető­ben a nagycsaládos temetke­zés nyomait tanulmányozták, összeírták az egykori dűlőne­veket és számos, hajdani nép­szokást is feljegyeztek.­­ A Somogy megyei építő­táborokban váltás volt szom­baton. Balatonbogláron, Len­gyeltótiban és Siófokon a har­madik turnus részvevői adták át a helyüket az idei utolsó csoportnak. A búcsúzó diákok a Balatonboglári Állami Gaz­daság táborában az export­­szállításra kerülő őszi- és sár­gabarackot válogatták és cso­magolták, Lengyeltótiban 300 tonna barackot szüreteltek és Siófokon a gyümölcsszedés mellett az állami gazdaság konzervüzemében is dolgoz­tak.­­ A magyar néphadsereg sugárhajtású kötelékének be­mutatójával kezdődött szom­baton a Tolna megyei honvé­delmi és repülőnap, valamint a 10. gemenci vitorlázórepülő­bajnokság megnyitója Őcsény­­ben. A MÉM Repülőgépes Szolgálat, a MALÉV és az MHSZ szekszárdi repülőklub­jának negyedszázados fennál­lása alkalmából rendezett légi parádéra az ausztriai világbaj­nokságra készülő motoros mű­repülő válogatott keret mű­sorszáma tette fel a koronát. Az augusztus 1-én kezdődő gemenci vitorlázó versenyen a negyvennégy­­magyar részvevő mellett egy finn és két oszt­rák versenyző is rajthoz áll.­­ A Déli-sark jégpáncélja alatt élő, több mint százfajta vízi növényt fedeztek fel és gyűjtöttek össze szovjet tudó­sok. A Davis-tenger parti je­gének területén lévő Mirnij obszervatórium közelében bú­várok olyan növények egész csoportjára­­bukkantak, ame­lyeknek élettere a jég. Inten­zív élettevékenységüket a tu­dósok az olvadási víz hatásá­val magyarázzák, amely a sós tengervízben úszó jégtáblák alatt vékony édesvízréteget képez.­­ Új hobbikerteket alakíta­nak ki Szolnok környékén, mi­vel a Holt-Tisza által övezett Alcsiszigeten, a megyeszék­hely jelenlegi egyetlen üdülő­­területén már nincs lehetőség újabbak létesítésére. Száz­­százhúsz üdülőtelket tudnak viszont kihasítani az új Szé­chenyi lakótelep melletti ta­nyás területen, továbbá a vá­ros környékén Szajol község­ben.­­ A lottó 31. játékhetén 5 találatos szelvény nem volt. A nyeremények az illeték levo­nása után a következők: 4 ta­lálatos szelvénye 46 fogadó­nak volt, nyereményük egyen­ként 181 439 forint. 3 találata 4428 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 942 forint. A 2 találatos szelvények szá­ma 150 393 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek.­­ A Soproni Sörgyárban évi 100 ezer hektoliterrel több sört állítanak elő a most meg­kezdődött­­ beruházás eredmé­­­nyeként. A fejlesztés révén megkezdhetik egy új sörfajta gyártását is. Az első kísérleti tételnek már folyik az ellen­őrzése. Az új, tizenegy fokos, kellemesen kesernyés ízű vi­lágos sört a­ jól ismert Ászok sörnél nemesebb alapanyagból főzik.­­ Feltartóztathatatlanul terjed a sivatag, írja a Salz­­burger Nachrichten, az ENSZ egyik tanulmányára hivatkoz­va. A Földön évente csaknem hatvanezer négyzetkilométer nagyságú, bizonyos mértékig termékeny terület válik siva­taggá. Szárazföldi területeink egyharmada sivatag, vagy csaknem kiszáradt terület. A világnak e részén több mint hatszázmillió ember él, s nyolcvanmillió embert fenye­e­get a sivatag továbbterjedésé­nek közvetlen veszélye. A si­vatagok keletkezésének fő okai az ENSZ-tanulmány sze­rint a talaj túlzott művelése, a túlzott legeltetés, s a talaj sós­sá válása, azaz a sivatagok ke­letkezése az emberi tevékeny­ség következménye.­­ A­ kaliforniai Berkeley, egyetem tudósai jelenleg olyan elektromos meghajtású járműveket pró­bának ki, ame­lyeket tiszta alumíniummal „tankolnak” fel. Az 1300 kilo­gramm súlyú, négyszemélyes kísérleti gépkocsik óránként 90 kilométeres átlagsebességet ér­hetnek el, s ennek során egy kilogra­f­m tiszta alumínium­mal körülbelül húsz kilométert tehetnek meg. Az új szerű be­tehetnek meg. Az újszerű be­rendelésben az, alumíniumnak vízzel és a levegőben levő oxi­génnel történő reakciója hát­­rim­ylúg jelenlétében elektro­mos áramot fejleszt. — Gombatermesztés! tanfolya­mot indít a Kertészeti Egyetem zöldségtermesztési intézete. A szeptembertől november végéig tartó tanfolyamon a legújabb kutatási és tenyésztési módsze­reket ismertetik, különös tekintet­tel a laska-, a csiperke-, a har­mat- és a­ bocskoros gomba ter­mesztésére. Az előadásokat csü­törtökönként 10—15 óra között tartják, a hallgatók a tanfolyam elvégzéséről látogatási bizonyít­ványt kapnak. Jelentkezés levél­ben vagy írásban szeptember 1-ig az egyetem címén: Budapest, 1118 Ménesi út 44. Felvilágosítás a 850-666/204 telefonszámon. — Petőfi Sándor halálának 133. évfordulóján, július 31-én avatták fel Battonyán a költő mellszobrát, Búza Barna szob­rászművész alkotását. — Nyári hangversenyek ’89. címmel rendez hangversenyt va­sárnap délelőtt fél 11-kor a Cse­pel Művek munkásotthonának koncert fúvószeneikara a Vajda­­hunyad vára udvarán. — Életet az éveknek címmel KRESZ-vetélkedőt rendeznek augusztus 9-én a X. kerületi Csajkovszkij parkban. A nagyszülők és az unokák ér­deklődésére számot tartó ak­ció célja a biztonságos közle­kedésre nevelés. A játékban részt vevők számot adnak ar­ról, mit tudnak a közlekedés alapvető szabályairól, minde­nekelőtt a gyalogosokat érintő rendelkezésekről. A legsikere­sebben szereplők , értékes tárgyjutalomban részesülnek. * K­ — HALÁLOZÁS: Mély fájdalom­mal tudatjuk, hogy Usányi Péter­­né sz. Dudás Ilona július 27-én, életének 87. évében súlyos beteg­ség után elhunyt. Drága halot­tunk temetése aug. 12-én, de­ 11 órakor lesz a Budafoki temető­ben. A gyászoló család. X — A gyászoló család fájdalom­mal tudatja, hogy dr. Dekker End­­réné sz. Kiss Panni életének 73. évében súlyos betegségben el­hunyt. Temetése 1982. aug. 5-én, du. 2 órakor lesz a Farkasréti temetőben. X —* Dr. Legény János ny. gim­náziumi tanár 77 éves­­korában elhunyt. Temetése aug. 3-án, 11 órakor lesz Pásztón. Minden kü­lön értesítés helyett. XI . A gyászoló család mély meg­rendüléssel tudatja, hogy dr. Te­ke István ny. főorvos életének 1­83. évében, július 24-én elhunyt. Temetése augusztus 4-én, 15 óra­kor lesz az újpesti Megyeri úti temetőben. Minden külön értesí­tés helyett.­­ — A gyászoló család és hűséges ápolónője szomorúan tudatja, hogy dr. Décsey Lajos vasdiplo­más állam- és jogtudományi dok­tor. 1982. július 24-én, rövid szen­vedés után elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása 1982. augusztus 4-én, fél 12 órakor a Farkasrét temető halottasházában lesz.­­d­e Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy forrón szeretett anya, anyós, és nagymama Ud­varos Oszkárné 93 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése augusztus 5-én délelőtt 9 órakor lesz a Farkasréti temető ravatalozójából. Gyászol­ják Virág Györ­gyné Udvaros Li­li lánya, Virág György veje. Andi unokája és férje íves, sógornő­je Piri, unokaöccse Ferenc és fe­lesége Zsuzsa, unokahúga Ma­rianna és férje Heinz és hűséges gondozója Luczó Antalné. X — Énesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy özv. dr. Zólyomy Kálmánná sz. Ik­cz­­hegyi Ilona életének 79. évében elhunyt. Csendben eltemettük. A gyászoló család. X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Nyigri Judit dr. Kozma Lászlóné belgyógyász körzeti or­vos 1982. július 8-án, váratlanul elhunyt. Hamvait 1982. aug. 5-ér. ,11-kor helyezzük örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. A gyá­szoló család.­­ — Köszönetnyilvánítás: Hálásan köszönöm mindenkinek, akik édesapám dr. Sípos Miklós el­hunyta alkalmából részvétükkel megkerestek. Sípos Miklós, Gab­riella, Miklós Benedek Göteborg­ból. X kishatárforgalom — Anyuskának add be az altatót, nehogy megint a vámnál kezdjen mesélni! (Brenner György rajza) A TELEVÍZIÓ MŰSORA 1. műsor 7.58 Műsorismertetés 8.00 Tévétorna 8.05 Óvodások filmműsora Kisfilm-összeállítás 8.25 Varázskör Szovjet film 9.30 „Csepü, lapu, pongyola" Vidám vetélkedő gyerekeknek 10.15 Hírek 10.20—12.05 A palacsintás király Zenés mesejáték 14.57 Műsorismertetés 15.05 Kántor Történetek a híres nyomozókutyáról (FF) 18.05 Nótaszó 16.30 Műsorainkat ajánljuk 16.55 Kajak-kenu világbajnokság Közvetítés Belgrádból 18.15 A pénz beszél Rajzfilm 18.35 A közönségszolgálat , tájékoztatója 18.40 Tévétorna 18.45 Esti mese 19.00 A HÉT 20.00 Hírek, totóeredmények 20.05 A hosszú búcsú Amerikai bűnügyi film 21.55 Műteremben 22.35 Hírek 2. műsor 19.58 Műsorismertetés 20.00 Hírek 20.05 A modern szobrászat mesterei Amerikai filmsorozat 21.00 Tallinn ’80 21.55—22.25 Telesport Magyar Nemzet Vasárnap, 1982. augusztus 11 Melléktermék MÉLYÉRTELMÜ GÉPHIBA rimbaudi rimndbudi Állandóság Mehet éra, jöhet éra, marad posztján a hetéra. MIT OLVASSAK? Tiltott remeket? Vagy megtűrt lektűrt? A-BOMBA, H-BOMBA, N-BOMBA E háromból legrondábban a H romból FÖLFALTÁK A NEVES SPANYOL HÁRFAMŰ­VÉSZT? Zaba lett a Zabaleta? ELLENŐRÖK TISZTELETÉRE RENDEZETT LAKOMA Tractatio benevolentiae A POMÁZI LOVASISKOLA EMLÉKKÖNYVÉBE Csőd örökre a csődörökre? ÁTVÁLTOZÁS Menek ... Ülök. Menek. Ülök. Menek­­ülök. Menek, ülök. Menekülök, menekülök! KÓRHÁZI népdalváltozat Kerek ez a zsemle ... Vastag ez a szonda ... VÉGE A BUSÓJÁRÁSNAK, AMELYNEK PROGRAMJÁBA TUDVALÉVŐEN BIZONYOS INTIM HÚZOGAT­ÁSOK IS BELETARTOZNAK Vesd le azt a kosmezet és moss kezet. A TIPOGRÁFIA SEGÉDTUDOMÁNYAI fotográfia, futuográfia, futu­­rográfia, topográfia, topográfia, t­o­pográfia pipigráfia, papigráfia,­ topig­ráfia epigráfia, lepigráfia, repig­­ráfia totográfia, totográfia, totog­­ráfia topográfia, topográfia, topig­ráfia totográfia, totográfia, tutig­ráfia. Vargha Balázs A színházak heti műsora Körszínház: K: Vissza Matuzsá­lemhez (fél 8). Zichy-kastély: V, Cs, P, Szó, Jövő V: Bakkhánsnők (fél 9). Budai Parkszínpad: V, H: Ve­nezuelai ritmusok (fél 9) — Cs, P, Szó, Jövő V: A Permi Balett műsora (fél 9). Városmajori Színpad: V, H, K: Irma, te édes! (fél 9) — Cs, Szó: Made,in Hungary (fél 9). Hilton Szálló: V: A néma leven­te (fél 9) — H: Bach-koncert (fél 9) — K, Cs, Szó: Eszterházi rög­tönzés (fél 9) — Szó, P: Jövő V: A halászlányok (fél 9). Zichy-kastély: H: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hang­versenye (Nyári zenekari estek B/2. 8, Esőnap­: 3-án). Zenélő Udvar: Szó: Rohmann Imre zongoraestje (Zongorabérlet 3., 8) — Cs: A Vujicsics-együttes hangversenye (Együttesek muzsi­kálnak 3., 8). Mátyás-templom: Cs: Andrzej Chorosinski orgonaestje (8). Fővárosi Nagycirkusz: egész hé­ten, (kivéve: K): Bűvös kör (fél 8, P. Szó, V: du. fél 4 is, V: de. 10 is, Cs: du. fél 4). Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban. — Gölöncsér-tábort szervez augusztus 2. és 14. között Zebe­­gényben szakronikás tanulók­­na­k és szakközépiskolásoknak a Szakszervezetek­ Fővárosi Művelődési Háza. A tábor la­kói kerámiakészítéssel s a fa­­zekasmesterséggel ismerked­nek, s a gyakorlatban sajátít­ják el a különböző technikákat.­­ AZ INDIAI LÓTUSZ új­bóli meghonosítása sikerrel járt a szegedi József Attila Tu­dományegyetem Fűvészkertjé­­ben, öt évvel ezelőtt ugyanis kipusztult az értékes növény­­állomány, amely hazánkban egyedül itt volt látható. A nagy dísztóban már több he­lyen megjelentek a lótuszleve­­lek, s jövőre érik el a fejlő­désnek azt a szakaszát, ami­kor méteres szárat hajtanak, gyermekfej nagyságú, piros vi­rágokkal. ■ — Hévíz újabb gyógyszálló­ja, a magyar—osztrák hitel­megállapodás alapján épülő Hotel Aqua építkezésén, az ausztriai Eberhardt-Bellaplan Kommers cég szakemberei be­fejezték az alapozási munká­kat, és megkezdték a szálló szerkezetépítését. A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Válla­lat 230 szobás új hévízi gyógy­szállója 1984 nyarától fogadja a vendégeket. A Vásári vigadalomra hív­ják augusztus 1-ére, vasárnap­ra a lakosságot Tatára, az Öreg­várhoz. Reggel 9 órakor kezdődik és késő estig tart a program, lesz kirakodóvásár, színház, zene, játszóház, báb­színház, bábvásár és színre lépnek az artisták is. A vásár­ban rendezik meg a székes­­fehérvári az oroszlányi és a tatai fúvószenekarok találko­zóját is. ISMÉTLŐDŐ ZÁPOROK, ZIVATAROK VÁRHATÓK Európa középső része fölött egyelőre még a leszálló légmozgá­­­sok hatására száraz, meleg az idő. Az Alpok térségében több középpontú ciklon található. Áramlási rendszerükben­­ meleg, száraz, illetve Olaszország észa­ki részén erősen felhős az ég, és több helyen keletkezik eső, zápor, zivatar, valamint megerősödik a szél. A következő huszonnégy órában az előbb említett kevere­­ dési zóna eléri a Kárpát-medencét is, így ismétlődő záporokra, zivat­­tarokra lehet számítani. Hazánkban szombaton a DU­­­nántúlon változóan felhős volt az ég. Csapadékot a délutáni órákig nem jelentettek. Az ország töb­bi részén csak kissé növekedett meg a felhőzet, jobbára napos idő volt. A hőmérséklet a délutá­ni órákban általában 25, 29 fok között váltakozott. A várható időjárás vasárnap estig. Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, ismétlődő záporok, ziva­tarok várhatók. Több helyen élénk, időnként erős lesz a szél A legmagasabb nappali hőmérsék­let vasárnap általában 22, 27 fok között valószínű. A Duna vízállása Budapestnél,1 416 cm. Európai időjárási körkép 1982. augusztus 1. Az 1982. augusztus 1., 06 órára előre jelzett európai idő­járási helyzet MMl Meleg front M EsS JIA. Hideg front­­ ♦# Havazás •JUL. Ok­klusies front V Zápor ki­áramlás iránya* PC Zivatar­os KisaA Az alacsony nyomás középpontja ■ A magas nyomás középpontja Budapest felhős 24 Ankara napos 28 Athén napos 32 Belgrád felhős 27 Berlin zápor 25 Bécs zápor 24 Bukarest napos 27 Helsinki napos 24 Kijev felhős 23 Koppenhága , felhős 23 Lenin­grád , szeles 22 Lisszabon , felhős 25 London felhős 23 Madrid zápor 25 Milánó zivatar 25 Minszk zápor 22 Moszkva zápor 20 München eső 21 Oslo napos 24 Párizs felhős 21 Prága zápor 23 Róma derült 25 Stockholm napos 30 Szófia napos 25 Varsó felhős 24

Next