Magyar Nemzet, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-21 / 247. szám
Csütörtök, 1982. október 21. Manipulált fogalmak Két igen érdekes könyv jelent meg az elmúlt hónapokban Londonban és Manchesterben. Részben témájuk, részben megjelenési helyük teszi őket azzá. Az egyik Nancy Stepan: The Idea of Race in Science; Great Britain 1800— 1960 (Macmillan-kiadás), vagyis A faj fogalma a tudományban 1800—1960 között Nagy- Britanniában. A másik munka a Manchester egyetemi kiadó gondozásában, John Breuilly: Nationalism and the State (Nacionalizmus és az állam) című könyve. Felesleges lenne bizonyítani, hogy a témák miért időszerűek. Minden újságolvasó előtt világos, hogy a nacionalizmus és a faji fensőbbség vagy alacsonyabb rendűség fogalma nem is lappang, hanem kirí a napi hírek sorai közül. Az viszont némi magyarázatra szorul, hogy Nancy Stephan könyve miért jelentős — John Breuillyével együtt. Azért, mert mindkettő Angliában jelent meg. Abban az országban, amelyben a faji gondolat a XVIII. század végétől tudományos mezt öltött magára, majd átterjedt a fiatal Egyesült Államokba és Németországon át egész Európába. II. Stepan ennek, a tudomány- és eszmetörténeti szempontból is érdekfeszítő gondolatvándorlásnak kialakulását és áramlását követi nyomon. Jól dokumentálva mutatja ki, hogy a XVIII. század, végéig a természettudomány még humanista és univerzális volt, legalábbis ahhoz képest, amivé lett a XIX. század folyamén. Az egyetemes — természetesen csak a mi kultúrkörünkre érvényesen univerzális — egyház ezerhétszáz éven át több-kevesebb következetességgel, de elméletileg töretlenül hirdette az egy emberpártól való közös származás, tehát az embertestvériség tudatát. Ezzel a tanítással nem fért össze egyik vagy másik fajnak, nemzetnek a kiemelése a másik kárára. Igaz, mindig voltak egyesek, akik — mint 1520 körül Paracelsus — már ingadoztak és feltették a kérdést: vajon az amerikai indiánok és az európaiak őse valóban Ádám apánk volt-e? De az efféle találgatások nem veszélyeztették az általánosan vallott, hittételnek számító igazságot. A XIX. század elejétől viszont egyre jobban elterjedt — s főleg Angliában — az a tudományos vélemény, hogy nem a mono-, hanem a poligenizmus (a több őstől származás), a sokféle emberfajta eredendő oka. A londoni Antropológiai Társaság volt ennek a gondolatnak a központja, erjesztője és — közvetve — propagátora. A társaság vezetői és tagjai nem voltak éppen sarlatánok, sőt, tudományos érveiket nem kisebb tekintélyre, mint Darwinra alapozták. Darwin viszont, aki élesen ellenezte a rabszolga-kereskedelmet (amelynek lekiismeretet megnyugtató szószólói a fajok alsó- és felsőrendűségére hivatkoztak), nagy vitákba keveredett az Antropológiai Társaság több tagjával. A könyv erről is közöl kortörténeti részleteket, mint ahogy kimutatja azt is, hogy egy önmagában ártatlannak látszó, tudós gyülekezetben fejtegetett feltevés (tudniillik a poligenizmus), amint kikerül az utcára, azaz a nem tudományosan képzett, vagy éppen saját ösztöneit és gyakorlatát igazolni kívánó közvéleménybe — hová fajulhat. A XIX. század átlag angoljának éppen úgy nem kellett sok „bizonyíték” ahhoz, hogy önmagát felsőbbrendű fajhoz tartozónak tartsa, mint sok más népnek, amely közvetlen környezetében, vagy világhódítás közben másféle színű, másféle vallású, szokású és technikailag elmaradott néppel került kapcsolatba. Gondolkodás nélkül fogadták el a fölény „tudományos magyarázatát”: a Teremtő négy, vagy öt emberőst teremtett, s ezekből származnak a fajilag felsőbb rendű fehérek, majd — sorrendben — a sárgák, a rézbőrűek, az eszkimók és a négerek, továbbá ennnek az öt fajnak „korcs” keverékei. Stepan szerint Darwin saját unokatestvére, Francis Galton foglalkozott először a fajnemesítés, vagy fajegészségügy (az eugenika) kérdésével. Az angolszász tudománytörténetben a két világháború között mérséklődtek, majd szalonképtelenek lettek ezek a tudományos elméletek, de a gyakorlatban éppen akkor terjedtek el, sőt, virágoztak világszerte. J. Breuilly ennek a nemcsak tudománytörténetileg fontos és érdekes kornak a politikában testet öltött változatával, a nacionalizmussal foglalkozik monumentális művében.) Már az ára sem éppen csekélyke, huszonöt angol fontba kerül.) Egyik erénye, hogy a nacionalizmus sokféleképpen használt, elhasznált, félreértett vagy tudatosan elferdített fogalmi zűrzavarában igyekszik rendet teremteni. Világszerte „nacionalista” az, akivel a másik „nacionalista” nem ért egyet — írja a szerző, majd komolyabbra fordítva a meghatározás munkájét, három főtípust különböztet meg: a mozgalmak és pártok által használt „nacionalista" jelzőt, a „nacionalista" ideológiákat és a „nacionalista" személyes érzelmeket. Ami a pártokat illeti, azokról Alaszkától Zanzibárig könnyű kimutatni, hogyan manipulálták a múltban és ma is a nacionalizmus jelszavával a tömegeket. Az 1945 óta megalakult vegyes összetételű államokban, amelyekben se nyelv, se vallás, se eszme nem kötötte össze az országlakókat, a kivonult vagy kivert gyarmatosítók elleni gyűlöletet „nacionalizmusnak” neveztek. S mint ilyen — persze — még haladónak is számító nacionalizmus volt — náció, azaz nemzet nélkül... A nacionalizmus, mint doktrína egyszerűbb vizsgálati tárgy, de mivel lényegében a faji felsőbbrendűség hamis tudatán és gyűlöletén, mások elnyomását igazoló mozgalmakra épít mint tan, mint elmélete könnyen cáfolható. Breuilly viszont alaposabban elemzi a nacionalizmus harmadik válfaját: a személyesen érzett és igényelt kötődést egy adott nemzethez, vagyis egy olyan embercsoporthoz, amely hagyományait és sok esetben bizonyítható tények szerint egy közös ősre (vagy kevés) közös ős nemzésére — ebből a nemzet szó — tekinthet vissza. A közös múlthoz, közös — hosszú történelemhez, közös nyelvhez és a környezet hatása alatt kialakult közös életformához való ragaszkodás a nacionalizmusnak az a változata, amit — a szerző szerint — sokkal jobb lenne, ha „nemzeti identitástudatnak” (national identity), illetve — belülről nézve — „nemzeti tudatnak” (national consiousness) neveznénk. Megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy mi így nevezzük, így érezzük, szemben az elnyomást igazoló nacionalista ideológiákkal és mozgalmakkal. Szerencsére a magyar nyelv a szó szerinti fordítást tekintve azonos kifejezést (nacionalizmus , nemzeti érzés, tudat) két szóval tudja érzékeltetni. A nem kívánatosat: nacionalizmusnak, a természeteset nemzetinek mondjuk. Érzelmi töltése mindkettőnek más. Hát még a gyakorlata. John Breuilly nemzetközi öszszehasonlítások alapján szintén így fogalmaz: „Nemzeti öntudat nélkül nacionalizmus elképzelhetetlen, de igenis lehet egy embercsoportnak világos nemzettudata, anélkül, hogy ettől nacionalista lenne." De hozzáteszi azt is, hogy a kettő közötti határ gyorsan és könnyen összemosódik, ha egy — különben nem agresszív nemzet tudatába belegázolnak, vagy azt gúny, megvetés tárgyává teszik. A fogalmak — és a gyakorlat — keveredésének vagyunk manapság is tanúi, amikor sok kis nemzet létében érzi magát fenyegetve és védekezésképpen ugyanabba a hibába esik, mint amitől megóvni szeretné magát. Nagy Kázmér Magyar Nemzet Évadnyitás a TIT Természettudományi Stúdiójában Megkezdődött az új évad a TIT Természettudományi Stúdiójában, a Bocskai úton: egy hónapja, szeptember elején ismét elkezdődtek a szakköri foglalkozások. A közösségi élet színtereiként nagy szerepet játszanak ugyanis a különböző , bevált, hagyományos és új — klubok, szakkörök; tavaly például három új kör, a hajózástörténeti klub, a HOC (komputerkészítők klubja) és a térképbarátok köre alakult meg. A stúdió őszi műsorában sok érdekes eseményre kerül sor. Folytatódik a tavaly elkezdett, természetfényképezésről szóló sorozat. Az általános iskolát befejezők és az érettségi előtt állók esetleges gondjain kívánnak enyhíteni októberben a pályaválasztási estek. Már megkezdődött a hanglemeztechnikáról szóló, kéthetenként jelentkező sorozat. Novemberben az öregek életmódjáról rendeznek kiállítást, amelyhez egészségügyi témájú előadások kapcsolódnak. Kísérleti fizikai estek címmel kéthetenként tartanak érdekfeszítő összejöveteleket, amelyek során számos szemléltető eszközt is alkalmaznak. Kevesebb méreggel több és szebb termést — ez a címe és a célja a korszerű növényvédelemmel foglalkozó sorozatnak. Az érdeklődők beszámolót hallhatnak az 1981. évi magyar Andok-expedícióról.'*» Decemberben két előadást is tart Kurt Diemberger, az ismert osztrák hegymászó, aki magával hozza az 1978-ban, a Mount Everesten készített filmjét is. Az utazást, a távoli tájakat kedvelők figyelmébe ajánlja a stúdió földrajzi sorozatait, amelyek Ázsia, Amerika, Afrika és szűkebb környezetünk, Európa legszebb tájait mutatják be. ősszel kiállítást rendez a díszmadárbarát klub, a terrorista és a macskakedvelő szakkör. Újabb bemutatókkal egészítették ki a fizikai jelenségeket szemléltető kiállítást, az öveges termet. Széchenyi eszmevilága 2. A szabadság ára A hatalom és az állam fogalmát is érzelmileg semleges területről, azaz, a felvilágosítók által közhasználatúvá tett hűvös észérvek felől közelíti meg. És amire apja szoktatta rá: történelmi távlatból. 1814 —15-ben ismerkedik meg tüzetesebben Itáliával, s bár a régmúlt emlékei sohasem bilincselik le, mert „sokkal nagyobb haszon van egy gázégény szemlélésében, mint régi korok romladékaiban”, azért a múlt, a történelmi időszakok egymást váltása mindig foglalkoztatják. „A legnagyobb kifejlődések után miért jönnek barbár korszakok?” A tízes években végig úgy látja, hogy a hatalomra azért van szükség, mert a tömeg nem tudja önmagát kormányozni. Mert voltaképpen az ellen tiltakoznak, hogy a hatalom kimozdítsa őket megszokott életrendjükből. Így volt ez például az osztrák birodalomban is II. József idején, aki voltaképpen jót akart, de ezt meglehetős hebehurgyán, ráadásul szándékainak nyílt bevallásával tette. Azaz, elbűvölve a felvilágosítók eszméitől, ugyanolyan naiv volt, mint népei, kiket boldoggá akart tenni. Ezért kell a legnagyobb hatalmú, legjobb szándékú uralkodónak is „rejtett kártyákkal játszani”. Látnivaló, hogy e zárt és merev elméleti séma megalkotója semmit nem hitt el Voltaire-nek, Rousseau-nak, Montesquieu-nak, hiába olvasta műveiket. Nem, mert ő ezeket már a napóleoni idők tapasztalatai után olvassa, de azért sem, mert haláláig megőrzött szokása volt semmit el nem hinni az elméleteknek (sajátjának sem), míg a realizálás valamilyen lehetőségét meg nem találta. Ki is tart a fenti hibás alapozású séma mellett mindaddig, míg a korabeli angol társadalommal tüzetesebben meg nem ismerkedik. Eleinte a London utcáin jövő-menő embereket is csak olyanoknak látja, mint a rómaiakat: jogtalan, nemtörődöm tömegnek. Aztán, egy elmélázó esti séta alkalmával, észreveszi, hogy a rendőr még az utcán heverő részeghez is bizonyos tisztelettel közeledik, hogy, szóval, az angol polgárnak jogai vannak. Ez új gondolatsorokat indít el benne, s ezeknek végén ilyen, a Naplókban addig nem szereplő következtetéseket olvashatunk: Ausztriában a hatalom bejön házadba, leül asztalodhoz, s meg kell köszönnöd, hogy elette előled ebédedet. Angliában, ha akarod, te hívod meg a hatalmat, az tisztelettel ül le asztalodhoz, és a jó ebédért még a szakácsot is dicséri. — Angliában a király nem tehet rosszat, mert az alkotmány korlátozza, és a törvények őre, a nyilvánosság igazítja cselekedeteit. — Lehetsz akármilyen gazdag, Ausztriában semmit sem ér, mert csupán az összeköttetések és megvesztegetések biztosítanak számodra előnyöket. Ebből a szempontból a legszegényebb angol adófizető is emberhez méltóbb életet él, mert nem előnyöket hajkurász, hanem jogai vannak. — Az állam akkor jó, ha észre sem veszed, hogy van. „De ez csak értelmes uralkodóval és egészséges néppel lehetséges.” Vagyis, omlani kezd a korábbi merev szétválasztás: a jó uralkodó már nem csupán „nemes misztifikátor”, s a nép kilép dermedt passzivitásából. Nézeteinek változása tehát radikális, ezt azonban nem egyedül az angol tapasztalatok okolják, hanem a kontinens történései is. A tízes évek végére kibontakozó gazdasági válság mindenfelé elégedetlenségeket szül, s újraéled a népek szabadságvágya, új lángra kap a forradalomba vetett hit. Sztrájkok Franciaországban, forradalmak Itáliában, az Ibériai-félszigeten, s rövidesen kezdődik a görög szabadságharc. Széchenyi följegyzi: „Úgy látszik, az emberek, tartsák őket bármily állati szinten, nem vesztik el ösztönös vágyukat a szabadságra.” Napló, 1820. július 12., útban Nagycenkről a debreceni garnizonba: „Az élet oly sok oldaláról szemlélteti-csodáltatja magát, hogy nem tudok dönteni : házasságban átszunyókálni életemet birtokomon, s egy beteg ország számára hasznavehetetlen gyermekeket nemzeni — vagy viharban száguldani egyre tovább?” S noha ez álságos kérdés, mert a megfogalmazás alapján nem lehet kétséges, hogy melyik választás a helyes, mégis, ez már egy tisztuló, konkréttá váló fogalmat takar. Mert a háborúból írt leveleiben az tükröződik, hogy bármikor boldogan halna meg a nagy eszmékért, úgy általában. A béke beköszöntével az ilyen hivatkozások jószerével eltűnnek. Arról ír, hogy Angliában főként három dolgot érdemes tanulmányozni: az alkotmányt, a gépeket és a lótenyésztést. De miért ezt, ha egyszer ő — hite szerint — született forradalmár és népvezér? Mert nem találja módját, miként lehetne kiirtani Ausztria uralkodócsaládját. Ezért lesz egyre praktikusabb elme, hanem a tizedfordulón jelentkező új forradalmi hullám fölerősíti benne a nagy álmot. Szirakuza, 1819. április 7.: „adj az egyénnek emberi méltóságot, s ragaszkodni fog hozzá; adj egy nemzetnek szabadságot, és harcolni fog érte”. A magyarság helyzetét azonban változatlanul reménytelennek ítéli, s most már nem csupán a külső függés, hanem belső állapotunk miatt is: „Hogy Magyarország már elérte zenitjét, s egy hullócsillag sorsában osztozik (mely méghozzá rendkívüli módon sohasem tündökölt), ezekből szűröm le: a beköltözött idegen népek száma minden évben növekszik; az ősi magyar törzs meddőséghez közeledik. A nemesség erkölcsileg és fizikailag beteg. A házasság szentségét, a családatya méltóságát és a többit meg a többit, még hírből sem ismerik.” Igen, látszólag egyre távolodik bármilyen konkrét nemzeti ügy vállalásától, mert a felemelkedést egyre reménytelenebbnek látja — valójában azonban, talán öntudatlanul, folyton a kivezető utat keresi, mint a fenti idézetben is, ahol több miért derül ki. S ha az ember az okokra rájön, már nincs messze a koncepciótól. Nincs messze, de nem föltétlenül éri el. Ehhez a körülményeknek is hozzá kell járulniuk. Nos, ez történik meg, mikor az udvar az olasz hadjáratok miatt egyre több pénzt és katonát igényel, s rövid úton akarván hozzájutni, törvénytelen eszközökhöz folyamodik — ami viszont országos tiltakozást vált ki. Széchenyi együtt halad a gyorsan radikalizálódó közvéleménnyel. 1822-ben még azt írja, hogy nem a szélsőségekben, hanem „pontosan középen van az, ami legcélszerűbb”, de már egy év múlva, a hatalom erőszakoskodása láttán, ezt: „A szabadságot csak vérrel lehet megvásárolni.” S noha ehhez, a rá jellemző sokoldalú vizsgálódáshoz hűen, később hozzáteszi, hogy persze, könnyebb az ilyet kijelenteni, mint megtenni, mégis úgy tűnik, hogy az egyre terebélyesedő tiltakozáshoz közvetlenül kapcsolódó Széchenyiben kialakulhat, ha van is, a cselekvő forradalmár, de a radikális politikus mindenképpen. S annál inkább gondolhatunk erre, mert bár halála után, az önkényuralom megtorlásától tartó derék Tasner Antal jócskán megcsonkította a Naplókat, az 1822. március 4-i bejegyzésből annyi mégis kiderül hogy Széchenyi István a köztársaság híve lehetne. Kunszabó Ferenc Makaróni nyelv . Néha kifejezetten jó és hasznos dolog, ha az ember nem tud ellenállni a „mindent elolvasni” kényszerének. Olykor azonban fennakad azon, ami a szeme elé kerül, s csak bosszankodik az egészen. A minap például a kezünkbe került egy, a boltokban árusított, fekete kötésű, jövő évi határidőnapló (félreérthetetlenül az idén és 1983. évi használatra készült), felelős kiadója „a Plastolus Isz. Elnöke”, megjelent a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában, kiadványszám RN—7745. Az összesített naptárt közérdekű tudnivalók követik. Például budapesti szállodacímek. Közöttük az Erzsébet- és a Sportszállóé, valamint a Ferihegyi tranzitszállóé (ez utóbbi „elegánsan" transit-nak írva). Csakhogy ezek a hotelek már nem működnek — ugyanakkor hiába is keresnék a Hiltont, a Thermált, az Intercontinentált, a Volgát, a Békét, a Nagyszállót, valamint a legújabbakat: a Fórumot, az Átriumot, a Novotelt, a Buda-Pentát, a Regét, az Expót, a Stadiont. A színházak fölsorolásából hiányzik a Várszínház (helyette megtaláljuk a megszűnt Kamara Varietét), és hasonlóképpen anakronisztikus ajánlani az Ernst Múzeumot. Egy következő cím: „Szállást biztosító turistaházak" — nos, miért kell a „szállásbiztosítást” külön is hangsúlyozni? Hasonlóképpen suta az „Utazási ügyekben felvilágosításadások” cím is, ráadásul félrevezető adatokkal: a légi közlekedésről talán jobb információt tudna adni a MALÉV-jegyiroda, mint a Ferihegyi repülőtér központi száma. Az autószervizek között fölsorolják a Mercedes-, a Moszkvics-, a Fiat-, a Renault-, a Simca-, a Zasztava-, a Skoda- (itt — tévesen — a Dacia-üzem címét megadva), a Trabant- és a Wartburg-műhelyeket, de hiányzik közülük a legelterjedtebb Lada, ténylegesen a Skoda és valójában a Dacia is. A Magyar Autóklubnak egy régen idejét múlt számát adják meg. S van egy rendkívül jópofa hirdetés is, amely a MAHART-ot népszerűsíti: „Tengeri hajójáratai a Földközi- és a Fekete-tenger egész térségét behálózzák, és ezenkívül rendszeresen járnak Dél- Amerikába és Indiába." Mindezeket a valóban hasznos tudnivalókat megismétli franciául, angolul és németül is — méghozzá meglehetős konyhanyelven; például a „szórakozási lehetőségeket" németül „Zerstreungsmöglichkeiten”-nek fordítják, ami sokkal inkább jelent „szórakozottsági lehetőségek”-et. Nos tehát, valóban hasznos kis határidőnaplócska került a kezünkbe. Kitűnően használható — csak éppen azt nem tudni, hogy mire. Mert még az állami ünnepeket sem sorolja föl. II. Kevésbé voltunk tanácstalanok az ízletes paprikásszalámival kapcsolatban. Legalábbis ami az elfogyasztását illeti. Ám a papírgyűrű, a címke hasonlóképpen mosolyra fakasztott. „Original ungarische Csabaer Kolbász” — így a nemzeti színű fölirat. Ékes makaróni nyelven fogalmazódott, akárcsak kedvenc hirdetésünk, amely így szól: „Kaufen Sie die Waren der Székesfehérvári Könnyűfémmű!”. Azazhogy dehogyis makaróninyelven: echte Cserésztasprache ez. ... pardon! (gyulay) Megújuló könyvsorozat Új címmel, módosult tartalommal jelentkezik a jövőben a tizenévesekhez szóló Én és a világ könyvsorozat, a Móra Kiadó Kozmosz könyvek szerkesztőségének gondozásában. A könyvfüzér új témákkal hozza közelebb napjaink történelmét, ezért is lett az új cím: Az én világom. A szerkesztő a tankönyvszerűséget igyekszik elkerülni. Szórakoztató, színes olvasmányok kerülnek ki egy-egy terület szakemberének tollából. Az üzletekbe jutottak az első könyvek. Pálfy József a szerzője a Fegyver minden menynyiségben című munkának, amely a fegyvergyártásról és a fegyverkereskedelemről szól. Tárgyak a társadalomban címmel ír Hernádi Miklós, filozófiai, szociológiai kutatások, kiváló tudósok műveit követve. A sorozatban az idén még három kötet lát napvilágot, így Hermann István Az értelemig és tovább! című könyve is. A következő esztendő újdonsága lesz egyebek között Zolnay László tanulmánya. A fény és árnyék a középkori Magyarországon, Bicskei Gábornak az amatőr színjátszásról, a futurológus Gorbovszkijnak az ezredfordulóról és az azt követő korszakról írt munkája. 7