Magyar Nemzet, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-15 / 242. szám
Péntek, 1982. október 15. Gyógyszeripar I. Az utóbbi időben sok szó esik arról, hogy tán gyógyszerre lenne szükség a magyar gyógyszeriparnak. Ez a nagyon jelentős szellemi és termelési hagyományokkal, hírnévvel és nagy szellemi kapacitással rendelkező elit iparágunk átmenetileg megtorpant. Lemaradt a nagy nemzetközi versenyben. Bajban a magyar gyógyszeripari innováció, kevés új termék születik , és ez csökkenti versenyképességét. 1980-ban 10 százalékkal csökkent a termelés értéke és az árbevétel. 1981 szeptemberéig elavulás miatt kilenc készítmény forgalombahozatali en-ngedélyét kellett visszavonni, másrészt az elmúlt tíz évben alig született eredeti, saját fejlesztésű magyar gyógyszer. Egyes gyógyszeripari szakemberek (például a Chinoin Gyógyszerárugyár vezetője) szerint a megtorpanás oka: későn reagáltunk arra a nemzetközi irányzatra, amely a gyógyszeriparban szinte kötelezően előírja, hogy a kutatásnak, a fejlesztésnek és a kereskedelemnek-külkereskedelemnek szorosan csatlakoznia kell a termeléshez. Komplex kérdés Azt mondják, a gazdasági siker a kutatáson dől el, illetve szorosan összefügg vele. A gyógyszeripari kutatók feladata, hogy a gyakorlat számára próbálják megoldani, átültetni, amit az elmélet felvetett. Magyarországon jelenleg a gyógyszergyárakban, a két ipari kutatóintézetben (a Gyógyszerkutató s a Szerves Vegyipari Kutató Intézetben), továbbá a klinikákon és kórházi részlegekben összesen 2658 kutató foglalkozik fejlesztéssel. A kutatásra fordítható összeg igen kevés: a gyógyszeripari vállalatok árbevételének 6,7 százaléka. A szakemberek szerint a magyar gyógyszeripar (többszempontból is) legnagyobb problémája: a kutatás. Hogy mikor mit célszerű kutatni, azt elvben elsősorban a betegségstatisztikák és a gyógyszergyárak egymás közti megállapodása dönti el. Gyakorlatban azonban nem lehet megakadályozni, hogy ne kutasson mindenki minden területen. Mint a tévé A Hét című műsorában az egyik gyógyszeripari szakember mondotta: nagymértékben függ a jövőnk attól, sikerül-e egyfajta ésszerű munkamegosztást kialakítani a kutatás területén is. De nemcsak a gyógyszeripar fejlesztése komplex kérdés, már ahhoz is rengeteg összetevőre van szüksége, hogy kutatása eredményes legyen.Magyarországon ma például a kutatási eredményeket külföldre kell vinni ellenőriztetni, mert nincs meg a megfelelő farmakológiai háttér. De megemlíthetnénk azt a cseppet sem mellékes dolgot, hogy például a svájci Ciba-Geigy cég 60 millió svájci frankot költ és 12 esztendőt áldoz egyetlen gyógyszerkészítmény feltalálására és kifejlesztésére.) Nálunk — nem titok — a rengeteg tényező együttes jelenlétéből több hiányzik. Nem azért mondjuk el mindezt, hogy a magyar gyógyszeripar lemaradásának, megtorpanásának okait, „a bizonyítványt” magyarázzuk. Csupán a realitás kedvéért. A Biogal fejlődése A debreceni Nagyerdőben fekvő gyárat a gyógyszervásárlók közül sokan ma is úgy tartják számon, hogy itt készül a penicillin. Ez igaz is. 1952-ben az életmentő gyógyszeralapanyag fermentációs úton való termelésére s az ország lakosságának ezzel az antibiotikummal való ellátására létesült a Biogal. Három évtized alatt azonban úgy kibővült, korszerűsödött az egykori kisüzemből kifejlődött modern gyár termékpalettája, hogy ma antibiotikumokon kívül számtalan egyéb gyógyszer, finomvegyszer, állatgyógyászati készítmények, tápszerek, növényi hatóanyagkivonatok (ahogyan a gyár nevében is szerepel biológiai és galenusi — orvosi — készítmények), összesen több mint 300 termék kerül ki innen. Szinte a semmiből teremtettek olyan kis kutatóbázist, amely rendkívül szerény anyagi lehetőségei között is nagyon hatékonyan munkálkodik (ezt az elmúlt évek 75 találmánya, az utóbbi öt év 43 új készítménye is jelzi). Néhány számmal szeretném érzékeltetni, milyen nagyarányú volt az elmúlt években a gyár fejlődése — mondja Kéri Tibor igazgató. — 1975- ben a gyárnak 600 millió forint körül volt a termelési értéke, ebben az évben meg fogja közelíteni a 2,5 milliárdot. Hét évvel ezelőtt tőkés exportunk 600—650 ezer dollár volt, ebben az évben terveink szerint 10 millió dollár körülinek kell lennie. Számos új humán gyógyszerkészítmény bevezetése mellett új hatóanyagok gyártására is sor került az elmúlt öt évben, hiszen mindezek tették lehetővé a termelés jelentős felfutását, és képezték exportunk egyik bázisát. Igen nagy súlyt helyeztünk a mezőgazdaság területén alkalmazandó, főleg az állattenyésztést szolgáló állatgyógyászati készítmények, premixek, abrakadalékok gyártására is. Ebben az évben azonban egy új területet is meg akarunk hódítani: kozmetikumokat is fogunk gyártani. Finom kozmetikai termékeink első tagjaként, előreláthatóan decemberben hozzuk piacra a Hélia D elnevezésű arckrémet Ez az a Nedeczkyné-féle ránctalanító, hidratáló krém, amelyről korábban már annyit cikkezett a sajtó. Nos, a krém bőrklinikai kipróbálása megtörtént, valóban rendkívül hatékonynak nyilvánították. — Önök számos termelési kooperációban vesznek részt. — Igen. Azt a rendkívül gyors, nagyarányú felfutást, amelyet,az előbb számokkal is illusztráltam, a gyár csak rendkívül intenzív együttműködési politikájával tudta megvalósítani. E politikánk egyaránt kiterjed belföldi — szocialista országbeli — és természetesen tőkés vállalatokra is. Együttműködési politika — Ennek legkifejezőbb és talán Magyarországon is markánsan egyedülálló változata a svájci Zyma céggel megvalósult ama együttműködésünk, amelynek eredményeképpen decemberben B + Z néven, új közös termelő vállalatként megkezdi üzemszerű működését a svájci céggel 1980-ban aláírt szerződés alapján készült részleg. Ez egy közös tőkebefektetéssel épült gyár, és ezúttal csak néhány szót ejtek róla — mondja az igazgató —, mert úgy vélem, érdemes megtekinteni. Nem túlzás, de korszerűségében meghaladja a mai európai színvonalat. Húsz alkalmazottal — beleértve a takarítónőtől az igazgatóig mindenkit — mintegy évi ötmillió dollár termelési érték előállítására képes ez az üzem. Egy májvédő gyógyszer hatóanyagát fogják készíteni, amelynek egy részét a Zyma vásárolja meg a B + Z-től a szerződéseknek megfelelően, a másik részét a Biogal. Mind a magyar, mind a svájci gyógyszergyártó cég készterméket, specialitást készít belőle. Nemzetközi együttműködéseink bizonyítják, hogy exportorientáltak vagyunk. Ez persze bizonyos követelményekkel jár, mert a tőkés piac igényessége korszerű gyártási színvonalat, termékösszetételt és gazdaságos gyártást feltételez. A gyár igyekezett és a jövőben is igyekezni fog, hogy megteremtse ennek feltételeit. A hatékonyság növelésére belső ösztönzési rendszert alakítottunk ki. Olyan pályázati rendszert, amelynek az a lényege, hogy a gyár éves gazdasági törekvéseibe beleilleszkedő többletfeladatokkal üzemenként többletbért lehet megpályázni a vállalattól. A versenyképesség elősegítésére egy angol szervező céggel már évek óta folyamatos szerződésünk van. A cég üzemről üzemre olyan korszerű munka- és üzemszervezési módszert dolgoz ki és alkalmaz, amely üzemenként jelentős termelésnövekedéssel jár. A növekvő gazdasági problémák és a szigorodó gazdasági feltételek persze olyan újabb és újabb lépésekre késztetik, mondhatnám kényszerítik a vállalatot, amely végső soron nem rossz, mert előremutató és a korszerű munkát végző vállalat megteremtése irányába hat, azonban, — teszi hozzá Kéri Tibor —, adott környezetben olykor nehezen megvalósítható. Tervek — Hallhatnánk valamit a Biogal jövőbeni terveiről? — Jövőbeni terveink is igen nagy fejlődést irányoznak elő. Azt tervezzük, hogy az idei, mintegy 10 millió dolláros tőkésexportunk 1985-ben 20 millió dollár fölött lesz. A jelenlegi 2,5 milliárdos termelési értékünk három, három és fél milliárd lesz 1985-ben. Szeretném megjegyezni: mint ahogy az emúlt hét évben gyakorlatilag alig változott a vállalat dolgozóinak létszáma, így lesz ez a következőkben is — tehát a termelés fejlődésének jelentős hányada hatékonyságból történik. Röviden: a vállalat törekvése az, hogy belátható időn belül, az elkövetkező hét-nyolc évben, addig, amíg a gyógyszeripari fejlesztési program tart, a Biogal egy korszerű, nemzetközi méretekben is értékelt és elfogadható gyárrá fejlőd ik Csákváry Margit A kutatás a gyenge láncszem Emlékmű - A Gödöllő Város Helytörténeti Gyűjtemény, a Városi- Járási Művelődési Központ és a Magyar Filmgyártó Vállalat Huszárik Zoltán halálának évfordulója alkalmából 1982. október 15-én emlékestet rendez. A nyolcvanhárom esztendős korát is megélő Edgar Degas az életbölcselet hordalékát söpörte össze egyetlen kupacba, amidőn kijelentette: festeni könnyű annak, aki nem tud ... Michelangelo keservesen megszenvedte az istenadta tudást, mikor telepingálta a Sixtusi kápolna mennyezetét, s megjelenítette Ádám teremtését is. Az alkotás legmagasztosabb kifejeződésén az űrben lebegő Teremtő kinyújtott kezének mutatóujjából mintha az élet rendkívüliségének kiváltsága költöznék az első ember bágyadtan mozduló testébe. S ez még mind semmi! A kezdet. A nyűg megcsomósodása. A gyötrelem első láncszeme az időtlenség agyonrepedezett falán. Mert a zseni nem születik, hanem azzá lesz — tartja a mondás. Becsvágy — is — szükségeltetik hozzá. A lángész nem más — emlegette gyakorta Edison —, mint egy százalék inspiráció (azaz: ihlet), és kilencvenkilenc százalék perspiráció (vagyis: veríték, gürcölés, teherhordás). Van Gogh vetette papírra, hogy a tehetség konflistóként menni előre, míg a kocsiban ülők élvezik a tavaszt... A Teremtő és Ádám ujja — a nagy manőver közben — hős nélkül majdnem összeér. Nem mintha nagyon erőltetnék! Ugyanakkor nincs sok híja. Ismertem valakit, akinek 18 416 napot felölelő élete is így sikerült, mint a különbség az egymásnak irányuló ujjak között. Mert lehet, hogy nem volt zseniális, amit csinált, de minden, amit csinált, zseniális volt. Vallotta, hogy rien n’est beau que le vrai, azaz semmi sem szép, csak az, ami igaz. Ember akart lenni. Ember, aki az emberekért tesz. Aki folyton adakozik. Azt adja, amije van. A legdrágábbat, amit csak adhat, önmagát, önmaga lényegülését osztja szét napról napra. Pazarló gazdagsággal. Hogy betöltse a rést a maradandóság falán. Ez a különbözőség átka. A kiváltságosok ajándéka. Példázat. Malraux szerint a művészet antisors. A tehetség nem jóléti adomány. A tehetség természeti csapás, jellempróba, átok, átkelés égő, roskadozó hídon, kölönc a nyakban ... Hogy saját szavait jegyezzem ide. Ilyen volt ő, nem a szellem riszáló szajhája. Élete nem olyannak sikerült, mint amilyennek ő — vagy másvalaki — elképzelte vagy megálmodta. „A művészet a felismerése annak, hogy az ember tehetetlen. És az ember egyetlen dolgot nem tud elviselni, a tehetetlenségét.” Nemzedéktársai már 1948-ban azt tették, amit akartak, ami tőlük telt: szívük melegével fáradoztak az embernek való kemény feladaton. S csak később kezdtek el félni a halhatatlanságok gondolatától, amelyet ráerőszakolnak az élőkre a haláluk előtt. 1949-től 52-ig főiskolán tanult. Majd — máig is érthetetlen módon — eltanácsolták onnét. Keressen máshol helyet magának. Volt vasúti pályamunkás, szobafestő, olajbányász, földműves, falusi népművelő, biztosítási ügynök, rajzfilmes és még ki tudja mi minden az eltékozolt évek során. De nem bánta. Holtig tanul az ember. És a saját sorsát nem kerülheti el. „A napsugár is megfürdik a pocsolyában és mégsem lesz tőle sáros” — fogalmazta meg ő maga. Mert az ötvenes nemzedékre ez az átok nehezedett: „Megfürdünk a szépségben, a jó akarásában, de ne legyünk sárosak ...” Számára a művészetet az emberség és az etika jelentette. S vállalta, amit Garcia Marquez a világ másik végén kijelentett: A művész forradalmisága a minőség! S ez mindenkor kötelező érvényű felelősség. Ez verte bilincsbe mindennapjait. A nekifeszült cselekvés megszűrt kényszere. Mérhetetlen tettvágy halmozódott fel benne, s megmaradt kikristályosodó, felragyogó enyészetnek. A múlandóság foglya lett. A megrökönyödés és csodálkozás szenzitív megtestesülése, önmegsemmisítő tékozlással vergődte napjait. S az esendőség cáfolatául néhány remekművel — amelyből ő maga csak nyolc percet tartott jónak — adományozta meg az emberiséget. Lovakról, hóemberekről, öregasszonyokról, szerelemről és elmúlásról szólt, suttogásra fogott őszinteséggel. De az egyenletnek voltaképpen nincs megoldása: egy nagyon rokonszenves, nagyon szeretetreméltó, kínosan őszinte embernek keserves sors jutott. Nem ő választotta a sorsot. A sors szemelte ki őt. Hogy meggyötörje. Hogy próbára tegye. S ő viselte, állta a próbát. Nem tudták megalázni. Viaskodott a gondolat-rögeszmékkel, önmagával. Kétségbeejtő tehetetlenséggel készült a kárhozatra. Pedig röpülhetett volna, mint egy madár ... Egy szerda délutánon, négy óra körül, meglepte az álom és elsuhant vele nesztelen; talán vonzóbb volt, mint maga az élet. S a legendák paripáján az előresietett jóbarátok hívó szavát követte: Kondor Béla, B. Nagy László, Kormos István, Latinovits Zoltán, Nagy László, Pilinszky János... S az álom még kiverte a fejéből azt is, hogy neki másnap a bábolnai lovakat kell fölfestenie a Sixtusi kápolna mennyezetére... Egyedül volt. Különben is mindig egyedül volt. Szörnyen egyedül. Önmagával. Kíméletlenül. Ilyenkor nem lehet hazudni. „Fájt a világ, mint ahogy most is fáj — keseregtek. Bizonyos alapfogalmakat — szeretet, barátság — múzeumi tárló alatt kell nézni, mint valami rezervátumban ..Egyedül volt és gondolkodott. Az utolsó hónapokban nem vette fel a telefont, csak megbeszélt csörgetés-kód után, nem nyitott ajtót senkinek, még ha éjnek évadján egy álló óra hosszat is ingerelte a csengettyűt. Még a lakás sem volt az övé, ahol meghalt. Máshová volt bejelentve. Ezt érte el ötvenéves korára. A maga törvényei szerint élte az életét. Savanyú, beesett mosollyal az arcán. Remegő kezében a csontig szívott cigaretta. Keze ügyében egy félig telt pohár, ő maga gondosan megborotválkozva, frissen vasalt ingben. Vézna, hórihorgas alakja, a nyakába akasztott öngyújtóval fel-feltűnik emlékeimben: „Művésznek lenni talán könnyebb, mint embernek: ez utóbbi nem mindig sikerült .. ” Győzze csak az ember utólérni önmagát, ha egyszer — könnyelműségében — irdatlan messzire hajította el a dicsőség kövét, vagy megtalálni azt, ami egyszer már az övé volt, mégoly keserves ... 35 évesen látott csak neki az első igazi munkájának. 40 esztendősen köszöntött rá a nagy lehetőség. Aztán még tíz éve volt, hogy bizonyítson, vagy rátaláljon saját kövére. S háromszor két órába zsúfolható életműve, meg néhány fémdobozba, amelynek peremére odabiggyesztették macskakaparással, mit is rejt a fedél. Nagyon szeretett élni. Szerette az élet hívságait. De az élet mostohán bánt vele. Ki tudja miért, nem szerette viszont. Talán azért, mert borzasztó sokat tudott az életről. És nem jó, ha az ember túl sokat tud. Nyomasztó érzés. Széttapossa az ember mindennapjait. Hiszen: „A nem-tudás bizonyos örömet szerez, mert így jobban nekilendülhet a képzeletünk” — illesztette ekkér össze a szavakat egy jeles francia fiziológus. S talán neki van igaza. Olyan meszesek voltak az erei, mint egy hetven esztendőt megélt öregemberé — állapította meg a boncolás. Az agya viszont olyannyira barázdált volt még, akár egy harmincéves fiatalé. Esendő ember volt. Nem hős. A hősök sebezhetetlenek. Mégis elbuknak. Pusztulásra vannak ítélve. Egyszerűen tette, ami rá méretett. Nagy fordulatszámmal élte az életét. Meg merte magát mutatni. Életét adta a művészetéért. Művészetért adta az életét. Nem förtelem-halállal halt. Nem halálnak halálával. Nemzedékhalállal: megállt a szíve. Az élet csúfos csalárdságot űz az elképzelésekből ... „Félek a haláltól, mint minden ember. De ha sokat mondom ki, akkor már nem félek — szólta el magát egyszer. S ezt is tette mindig. — Az élet csak a halál felől értelmezhető. Mivel valamenynyien meghalunk, ezzel szembe kell nézni. Halálának oka: elmeszesedett szomorúság, mondhatnánk. Az apja mellé temették el, aki fele annyit sem élt, mint egyszem fia. Kurcz Béla Magyar Nemzet Az energiagazdálkodás jövője A VI. ötéves terv energiagazdálkodási feladatainak végrehajtásáról kezdődött tanácskozás csütörtökön az MTESZ székházában. A kétnapos rendezvényen — melyet a Magyar Elektrotechnikai Egyesület és az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület rendezett — az előadók áttekintik a villamosenergia-termelés és -felhasználás teendőit. Az energiaigények kielégítése világszerte egyre nagyobb részét köti le a nemzetek gazdasági erőforrásainak. Magyarországon a hatodik ötéves terv folyamán az ipari beruházások 42—44 százalékát az energetikai ágazatok fejlesztésére fordítják. Külkereskedelmi forgalmunkban is jelentős az energiahordozók részesedése, az energiafelhasználás mintegy 50 százalékát importból fedezzük, ezért fontos az energiaigényesség csökkentése. Az eocénprogram keretében a közelmúltban üzembe helyezett új szénbányák, valamint a mányi- lencsehegyi beruházás lehetővé teszik, hogy növekedjék az olajat, a gázt helyettesítő tüzelőanyag termelése, illetve a kokszolható minőségű szén hazai előállítása. Az elkövetkezőkben a kőolaj és a földgáz felhasználása csak ott indokolt, ahol a növekvő árak mellett is gazdaságos. A jelenlegi kőolajfelhasználás szintje csak akkor tartható, ha az értékes alapanyagot egyre nagyobb mértékben a vegyiparban magasabb feldolgozottsági fokú termékként hasznosítják. Az energiapolitikai célok megvalósításában kiemelt szerepet tölt be a villamosenergia-ipar. Hosszabb távon az erőműépítési program az atomenergia, illetve a széntermelés növekedésére alapozva valósítható meg. Épül a gárdonyi termálfürdő A velencei-tavi fejlesztési program harmadik ütemében előirányzott feladatok végrehajtásának helyzetét, s a jövő évi tennivalókat vitattameg csütörtöki, Budapesten megtartott ülésén a Velenceitavi Intézőbizottság elnöksége. A dr. Dabronaki Gyula elnökletével tanácskozó testület ülésén hangsúlyozták, hogy a legfontosabb feladat a jövőben is a tó vízminőségének védelme.. Az északi part rendezési munkálatainak keretében az idén hozzálátnak az ivóvízhálózat kiépítéséhez a lakosság és az érdekelt vállalatok segítségével, ivóvíztársulások szervezésével. Velencén, az ifjúsági üdülőközpont szomszédságában a jövő nyárom megnyílik a tízezer fürdőzőt befogadó strand. Gárdonyban megkezdték az ötvenegy fokos hőforrás vízére alapozott fedett strandfürdő építését. Bővülő Helsinkiben a Hotel Intercontinental adott otthont a Hungarotex magyar külkereskedelmi vállalat exportújdonságait felvonultató kiállításnak és divatbemutatónak. A rendezvény eredményeit a napokban összegezték: több mint ötszázezer dolláros üzletet kötöttek a finn fővárosban a magyar kereskedők. A Hungarotex több évtizede kapcsolatban van finnországi cégekkel, jelenleg is több üzletember segíti tevékenységét. Forgalmának dinamikus növekedését jelzi, hogy 1981-ben az export és az import, ami az 1977. évinek kétszerese. A dinamikus fejlődés ellenére ma még nem használják ki kellően a kedvező adásvételi lehetőségeket. Az áruforgalom termékskálája mindkét részről viszonylag szűk: az import zömét műrost, üvegrost, műszaki gyapjú adja, míg az export kétharmadában textilmár 12 millió dollárt tett ki piacok méteráru — gyapjú, pamut, műselyem méteráru — szerepel. A finn vevők — áruházak, konfekcióüzemek — tetszését megnyerték a Color Ruházati Vállalat és a Styl Ruházati Vállalat által konfekcionált női blézerek és férfiöltönyök, amelyeknek az alapanyaga is hazai termék: a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár gyártja a svájci Schild céggel kooperálva. Jelentős mennyiségű farmernadrág kelt el a Május 1. Ruhagyár termékeként. A sport- és szabadidő-ruházatból a Magyaróvári Kötöttárugyár T-inger és bolyhos pulóverjei arattak sikert, s tetszett a finn vevőknek a divatos magyar alapanyagból készült női pamutkonfekció is. A textilméteráruk közül a Magyar Selyemipar Vállalat műselyem blúzanyagaiból és a Pamutnyomóipari Vállalat pamutméteráruiból rendeltek nagyobb tételt. K. Gy. 7