Magyar Nemzet, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-02 / 257. szám

Grisa Filipov : Teljes mértékben támogatjuk az SZKP békeprogramját Grisa Filipov válaszában utalt arra, hogy a mostani ta­lálkozón számba veszik azok­nak az egyezményeknek a megvalósítását, amelyek a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség legutóbbi — 1979-ben tett — bulgáriai hivatalos baráti lá­togatása során születtek. Megállapította, hogy sok le­hetőség­ van még a két- és sokoldalú gazdasági és mű­szaki-tudományos — együtt­működés további bővítésére, elmélyítésére. Lehetőségeink vannak a szakosítás és az ipa­ri kooperáció bővítésére a gép­iparban, az elektronikában, a mezőgazdaságban, az élelmi­szeriparban, a műszaki-tudo­mányos haladás kiemelkedő eredményeinek alkalmazásá­ban. A továbbiakban rámutatott, hogy a bolgár nép szocialis­ta építőmunkája sikereinek alapvető biztosítéka a Szov­jetunióval, a Magyar Népköz­­társasággal, s a többi testvé­ri országgal ápolt barátság, valamint a KGST-ben és a Varsói Szerződés szervezeté­ben végzett közös munka. A nemzetközi helyzettel kapcsolatos kérdésekről szólva leszögezte: a feszültség és a konfrontáció, az agresszív im­perialista körök, főként az Egyesült Államok gazdasági zsarolása és szankciói komoly veszélyt jelentenek a világ­békére, aláássák a nemzetkö­zi politikai és gazdasági együttműködést, s kedvezőtlen hatással vannak az Európa és a világ más országai közötti viszonyoknak. A bolgár nép a Szovjetunióval és a szocialis­ta közösség többi országával együtt határozottan kiáll a békéért, az együttműködésért, és a nemzetek közötti megér­tésért. Teljes m­értékben tá­mogatjuk az SZKP békeprog­ramját, és­ a Szovjetuniónak a leszerelésre és a nemzetközi biztonságra vonatkozó javasla­tait — hangoztatta, majd ki­emelte: — Követve a Helsin­kiben meghatározott utat, bé­kés és elvi politikát folyta­tunk a Balkán-félsziget atom­fegyvermentes övezetté, az enyhülés szilárd térségévé vál­toztatásáért. Kétségek az ENZK-ban a jövő márciusi választás miatt A Der Spiegel magazin hét­főn megjelent száma szerint Karl Carstens nyugatnémet államfő ellenzi, hogy 1983. március 6-án idő előtti, orszá­gos választást tartsanak az NSZK-ban. Carstens szerint ez nem lenne összeegyeztethető az alkotmánnyal, mert Hel­mut Kohl kancellár 1984-ig rendelkezik megfelelő parla­menti többséggel. Mivel a par­lament feloszlatásához és az új választás kiírásához szük­ség van az államfő jóváhagyá­sára, Bonnban fokozott érdek­lődéssel várják, hogyan tesz ele­get ígéretének a Kohl— Genscher- kormány. Mindenesetre Willy Brandt és Helmut Schmidt, a Szociál­demokrata Párt elnöke és el­nökhelyettese, a hét végén is­mételten kételyüket hangoz­tatták az idő előtti választás megtartásával kapcsolatban. Véleményük szerint sem Kohl, sem Genscher nem akarják valójában a választást, mert mindketten tartanak pozíció­juk elvesztésétől. Hans-Jochen Vogel, az SPD kancellárjelöltje, a zöld bal­oldali tömegmozgalommal va­ló viszonyban ,, türelemre, higgadtságra és fejlődésük megfigyelésére” szólított fel. Vogel szerint a nyugat-berlini környezetvédő mozgalom rö­vid idő alatt elfogadta a par­lamenti játékszabályokat és együttműködést. Ugyanakkor Helmut Schmidt egy pártgyű­lésen változatlan élességgel el­határolódott a zöldektől. A Szabaddemokrata Párt hesseni és alsó-szászországi szervezetének hét végi kong­resszusán a küldöttek többsé­ge úgy döntött, hogy a párt egy hét múlva Nyugat-Ber­­linben sorra kerülő kongresz­­szusán támogatja Genscher pártelnöki újraválasztását. Hans-Jochen Vogel, a nyu­gat-berlini parlament szociál­demokrata ellenzéki csoport­jának vezetője hétfőn hivata­losan bejelentette: kész az SPD kancellárjelöltjeként in­dulni a márciusra tervezett, idő előtti parlamenti választá­sokon — közölték a hírügy­nökségek. Az MTI bonni keltezésű hí­re: A nyugatnémet kormány hétfőn visszautasította a szov­jet sajtónak azokat a bírála­tait, amelyek kifogásolták, ho­gy Helmut Kohl a múlt pénteken hivatalosan, kancel­lári minőségében kísérte el Nyugat-Berlinbe Margaret Thatcher brit kormányfőt, s ezzel figyelmen kívül hagyta a város különleges státusára vonatkozó négyoldalú egyez­ményt. A bonni kabinet szóvivője azt bizonygatta: Kohl ,,magá­tól értetődő” jognak tekinti, hogy ellátogasson Nyugat- Berlinbe. Különösen érvényes ez olyan esetben — fejtegette —, amikor a kancellár a váro­sért felelős négy nagyhatalom egyik vezetőjét kíséri el. Helmut­ Kohl szilárd elhatá­rozása, hogy szigorúan betart­ja a városra vonatkozó négy­oldalú megállapodást — feje­ződik be a bonni állásfogla­lás. Ali Khammei figuete az Iszlám Konferenciához Teheránból jelenti az IRNA. Az Egyesült Államok által tá­mogatott politika a felelős az Irán elleni támadásért, és most ugyanez a politika akar­ja rákényszeríteni a békét Iránra — hangsúlyozta Ali Khamenei iráni elnök. Kha­­menei Sékou Touré guineai elnökhöz, az Iszlám Konferen­cia Irak és Irán között közve­títő bizottságának vezetőjéhez intézett üzenetében fejtette ki véleményét. A Sékou Touré vezette tes­tület kilenc alkalommal ingá­zott már Bagdad és Teherán között, hogy segítsen véget vet­ni Irak és Irán 25 hónapja tartó háborúskodásának. A legutóbbi, októberi közvetíté­si kísérlete , is eredménytelen maradt. Khamenei üzenetében hang­súlyozta, hogy Iszlám Konfe­rencia küldöttsége által elő­terjesztett legutóbbi javasla­tok is figyelmen kívül hagy­ják Irán alapvető jogait. Irán az egyéb békekötési feltételek mellett nyomatékosan köve­teli, hogy nevezzék meg, me­lyik ország volt az agresszor. . A kikényszerített igazságtalan béke nemcsak, hogy nem hoz békét, de tartósítja a káoszt a térségben” — szögezte le Khamenei iráni elnök. Híjadból jelenti a Reuter. Irán ígéretet tett arra, hogy választ ad a közép-keleti há­ború megszüntetésén munkál­kodó iszlám bizottság javas­lataira — közölte egy szaúd­­arábiai lapnak adott nyilat­kozatában Habib Satti, az Isz­lám Konferencia szervezeté­nek főtitkára. Satti cáfolta azokat a korábbi jelentéseket, amelyek szerint a bizottság békéltető tevékenysége kudar­cot vallott volna Eközben — mint a két fél hadijelentéseiből kitűnik — a hét végén, ha mérsékelt he­vességgel is, de tovább folyta­tódtak a harcok a frontokon. A bagdadi főparancsnokság közleménye szerint az iraki erők a nap folyamán 17 ellen­séges katonát öltek meg. Ira­ki helikopterek sikeres táma­dásokat hajtottak végre — hangzik a közlemény­.­­ (Prága, MTI) Billy Grá­fiam amerikai baptista hitszó­nok és közéleti személyiség, aki néhány napja Csehszlová­kiában tartózkodik, hétfőn lá­togatást tett Lidicében, a hit­leristák által 1942-ben elpusz­tított bányászvároskában. Az amerikai vendéget útjára el­kísérte Karel Hruza, a cseh­szlovák kormányelnökség egy­házügyi titkárságának vezető­je, továbbá a csehszlovák bap­tista szövetség és más egy­házak képviselője is. Man Nemzet Finn parlatmenti stn­ílfilettség a szovjet fővárosban Moszkvából jelenti az MTI. Johannes Virolainen, a finn parlament elnökének vezeté­sével küldöttség érkezett hiva­talos, baráti látogatásra Moszk­vába. A delegációt a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa Elnök­sége hívta meg. A finn parlamenti küldött­séget hétfőn a Legfelső Tanács épületében fogadta Aleksz­ej Sityikov, a Legfelső Tanács Szövetségi Tanácsának elnöke. A baráti megbeszélésen mind­két részről hangsúlyozták, hogy a parlamenti képviselők kö­zötti kapcsol­atok fejlesztése jelentős mértékben hozzájárult a két ország jószomszédi együttműködésének további bővítéséhez. A nap folyamán a finn vendégek ellátogattak a moszkvai városi­­tanácsiba is. Kezdeményezések atom­fegyvermentes övezet létrehozására Helsinkiből jelenti azt MifTI: A Finn Népi Demokratikus Szövetség fehívással fordult a finn kormányhoz,­­ hogy­ vizs­gálja meg az atomfegyverrel nem rendelkező európai álla­mok konferenciája összehívá­sának lehetőségét. A felhívás abból az alkalomból hangzott el, hogy befejeződtek az euró­pai béke és biztonság megszi­lárdítását, az északi atomfegy­­vermentes övezet létrehozását sürgető békemegmozdulások Finnországban. Októberben számos békeakció zajlott le, s az ENSZ leszerelési világhete alkalmából rendezett tömeg­gyűléseken és felvonulásokon is mintegy 150 ezren vettek részt országszerte. Az FNDSZ által szorgalma­zott konferencia feladata len­ne kidolgozni azokat a mó­dokat, amelyeknek alkalmazá­sával előre lehetne haladni az atomfegyvermentes övezet megteremtésének és az ehhez szükséges nemzetközi biztosí­tékok kieszközlésének az irá­nyában. A Mauno Koivisto köztársa­sági elnök elé terjesztett ja­vaslatról szólva a finn kül­ügyminisztérium közölte , meg­vizsgálják annak a lehetőségét, hogy az elgondolás Hivatalos finn kormánykezdeményezés formáját ölthesse. A TT svéd hírügynökség je­lentése szerint Svédország új szociáldemokrata kormánya is vizsgálja az atomfegyvermen­­tes övezet mielőbbi megvaló­sításának kérdését. A kedden hivatalos finnországi látoga­tásra érkező Lennart Bodström külügyminiszter és finn kollé­gája Pär Stenbäck tárgyalásai­nak egyik központi témája várhatóan egy svéd—finn atomfegyvermentes, úgyneve­zett kis övezet létrehozása lesz. E már korábban is felmerült terv szerint a kis övezet ad­dig töltené be hivatását, amíg a térség valamennyi országá­nak részvételével előrelépés nem történne az északi atom­fegyvermentes övezet létreho­zásában. A „miniövezet” egy­előre kétoldalú megállapodás formájában nyilváníthatná atomfegyvermentesnek Svéd­országot és Finnországot. Antin Gr majd eszm­ecseréje a marokkói uralkodóval Felújult a keresztény—drúz villongás Rabatbát jelenti az AP.­ Hét­főn egynapos munkalátogatás­á­ra Marokkóba érkezett Amin Gemajel libanoni elnök. Vendéglátója, II. Hasszán marokkói király tájékoztatja az Arab Liga általa vezetett héttagú küldöttségének a na­pokban tett amerikai látoga­tásáról. A tárgyalások másik fő té­mája a marokkói csapatok esetleges részvétele a Liba­nonban állomásozó nemzetkö­zi haderőben. A DPI úgy értesült, hogy Husszein jordániai király no­vember végén az Egyesült Ál­lamokba utazik. A hírt hétfőn közölték Ammanban amerikai és jordániai tisztségviselők. A látogatás célja az lenne, hogy Jordániát „valamilyen módon, akár közvetlenül, akár a palesztinaiak képviselője­ként bekapcsolja” a közel-ke­leti rendezés amerikai közve­­títésű folyamatába. Párizsi UPI-hír: Francois Mitterrand francia államfő szerint a Dél-Libanonban ál­lomásozó ENSZ-erők mandá­tumát ki kellene terjeszteni az ország más területeire is. A l’Orient a Le Jour című libanoni napilap kérdéseire válaszolva Mitterrand kifejtet­te, hogy felül kell vizsgálni az ENSZ békefenntartó erőinek tevékenységi területét és sze­repét is. Az elnök jelezte: a francia kormány kész megvi­tatni az ezzel kapcsolatos kér­déseket a libanoni kormány­nyal és a nemzetközi erőkben csapatokat adó többi kor­mánnyal, is. Mitterrand meg­erősítette azt is, hogy Párizs kész segítséget nyújtani Liba­non újjáépítéséhez. Az AP jelenti: Simon Pe­rese, az ellenzéki izraeli mun­kapárt elnöke visszautasította a PFSZ-nek a napokban nyil­vánosságra került tárgyalási javaslatát. Azt állította: min­­­den tárgyalás az „Izrael­­létét fenyegető palesztin állam meg­alakítását eredményezheti”. Peresz azt is hozzátette, hogy kérni fogja pártjának tagjait: ne tárgyaljanak a PFSZ kép­viselőivel. A Reuter híre: A nemzetkö­zi erők kötelé­vében Bejrútban levő amerikai tengerészgyalo­gos egységek is támogatják a libanoni központi hadsereget abban, hogy fennhatóságát ki­terjessze a főváros kereszté­nyek lakta keleti részére is. Ezt hétfőn engedélyezte Rea­gan amerikai elnök. Bejrútból jelenti az AFP. Fegyveres összecsapások vol­tak a hét végén a Bej­rúttól dél­keletre fekvő Kaifun városban keresztény milicisták és drúz harcosok között. A harcokban tüzérségi erőket és aknavető­ket is bevetettek. Hírügynökségi jelentések szerint a lövöldözés a legsú­lyosabb összetűzés volt októ­ber 15-e óta, amikor izraeli fegyveresek vették át az ellen­őrzést e térségbeli a több na­pos keresztény—drúz villongá­sok után. A Reuter híre. Az izraeli hadsereg szóvivője azt állítot­ta, hogy vasárnap szíriai terü­letről tüzet nyitottak a liba­noni Bekaa-völgy felett felde­rítő repüléseket végző izraeli harci gépekre. A szóvivő sze­rint egyik gépet sem érte ta­lálat. Jichak Samir izraeli külügy­miniszter televíziós interjújá­ban kijelentette, hogy Szíria akcióját Izrael a „libanoni tűz­szünet rendkívül komoly meg­sértésének” tekinti. „Hasonló akciók késleltethetik a külföl­di csapatok Libanonból törté­nő kivonását” — mondta Sa­mir. A BVT lisszaboni értekezlete Lisszabonból jelenti az AON: Lisszabonban megnyílt a Béke-világtanács elnökségé­nek tanácskozása. Az elnökség megvitatja a nemzetközi bé­kemozgalom helyzetét és a kö­vetkező év akcióprogramját. Romes Csandra, a BVT el­nöke sajtóértekezletén hívta fel a figyelmet arra, hogy az emberiséget fenyegető háborús veszély nagyobb, mint valaha — ugyanakkor a békemozga­lom korábban soha nem lá­tott méreteket öltött, ma már átfogja az egész világot. A BVT feladata most az, hogy további akciókkal növelje a mozgalom táborát, részvevői­nek összeforrottságát. E célt hivatott szolgálni a BVT köz­gyűlése, amelyet „A békéért, az életért, a nukleáris háború ellen” jelszóval Prágában rendeznek meg a jövő év jú­niusában. A rendezvényt elő­készítő első ülést most Lissza­bonban tartják november 2­­3-án, az elnökségi tanácskozást követően. Kedd.:1982. november 2. A pápa Spanyolországban Madridból jelenti az MTI. II. János Pál pápa vasárnap délután Madridba érkezett. Kilencnapos spanyolországi tartózkodása során tizenhat városba látogat el. A katolikus egyházfő biz­tonságára hatvanezer csendőr, rendőr, katona vigyáz majd-Személyében először jár a katolikus egyház feje Spanyol­­országban. A pápa hétfőn a Madridtól 100 kilométerre nyugatra fek­s­­ve Avilába utazott. ,, A katolikus , egyház­­ feje " előbb beszédet mondott a­­ tiszteletére összegyűlt három­ezer apáca előtt, majd meg­látogatta azt a kolostort, ahol a XVI. században élt avilai Szent Teréz is lakott. A pápa ezután több százezer ember előtt szabadtéri misét pontifi­­kált. A misén részt vett­ János Károly király és családja. Felipe González véleménye az esetleges A­ATO-tagságról Madridból jelenti az AP. Felipe González, Spanyolor­szág hivatalba lépő szocialista kormányának elnöke a Cam­­bio 16 című hetilap legújabb számában közölte: a spanyol népnek joga van népszavazá­son dönteni arról, hogy az or­szág tagja legyen-e a NATO integrált katonai szervezeté­nek. A leköszönő centrista kabi­net és a Reagan-kormány kö­zött nemrég aláírt, öt évre szóló spanyol—amerikai tá­­maszpontegyezményről úgy vé­lekedett, hogy az technikailag sokkal jobb az előző egyez­ménynél. Hozzátette: az egyez­ményt gondosan elemzik, mert lehetnek benne olyan elemek, amelyek elfogadhatatlannak bizonyulnak. A választási kam­pány során González hangoz­tatta, hogy a szocialisták fenn­tartják maguknak a jogot az egyezmény felül­vizsgálatára. Arra a kérdésre, hogy Mad­rid diplomáciai kapcsolatokat létesít-e Izraellel, González­ ki­jelentette, hogy Izrael elisme­résére a palesztin kérdés ren­dezésekor kerül majd sor. (Spanyolország az egyetlen nyugat-európai ország, amely­nek nincsenek diplomáciai kapcsolatai Izraellel.) Spanyolországban hétfőn nyilvánosságra hozták az ok­tóber 28-i választások hivata­los végeredményét. Ebből ki­tűnik, hogy a Spanyol Szocia­lista Munkáspárt, a képviselő­ház mindkét házában megsze­rezte az abszolút többséget. Az urnákhoz járult 21 mil­lió 353 996 állampolgár közül 9 millió 836 579 a szocialisták­­­ra adta szavazatát. (1979-ben: 5 millió 469 813) ennek ered­ményeként a 350 tagú képvi­­selőházban 201 (121), a 208 ta­gú szenátusban 134 (70) man­dátumot mondhat magáénál­. A Népi Szövetség elnevezésű jobboldali tömörülés a képvi­selőházban 105 (9), a szenátus­ban pedig 5,3 (3) hellyel ren­delkezik majd. (Zárójelben az 1979-es ada­tok.) A fennmaradó mandátumo­kon a kisebb pártok osztoznak. Az MTI híre: Néhány napos ,,választási csend” után újból akcióba lépett Spanyolország­ban az ETA baszk terrorszer­­vezet. Hétfőre virradóra Vito­­ria városban egy időzített bomba megölt egy rendőrt, nyolcat pedig megsebesített. Indiai-pakisztáni csúcstalálkozó Új-Delhiből jelenti az AF. „Utat nyitottunk a pakisztáni — indiai kapcsolatok javulása felé” — mondta Zia Ul-Hak pakisztáni elnök Új-Delhiben, miután rövid megbeszélést tartott Indira Gandhi indiai kormányfővel. Ez volt az első hivatalos indiai—pakisztáni csúcstalálkozó Indira Gandhi és az azóta kivégzett Zulfikar Ali Bhutto tíz évvel ezelőtti szimlai tanácskozása óta. A találkozót mind a két ve­zető szívélyesnek és őszintének­­ nevezte. Zian Ui-Hak csupán rövid időre szakította meg délkelet­­ázsiai körútját Indiában. Új-­­ Délhír után Thaiföldre, ru­ajd'­­ Indonéziába, Malaysiába és Szingapúrba látogat. •• A UPI híre: Gaston Thom, az európai közösségek bizott- '­ságának elnöke hivatalos láto­gatásra Indiába, érkezett. Ta­lálkozik Indira Gandhi minisz­terelnökkel és kormánya több tagjával. Személyi változások Bukarestben Bukarestből jelenti az MTI. Nicolae Ceausescu főtitkár el­nökletével ülést tartott az RKP KB Politikai Végrehajtó Bi­zottsága. Gazdasági törvényja­vaslatot vizsgáltak meg, illet­ve a bolgár—román és jugo­szláv—román csúcstalálkozóról hallgattak meg tájékoztatót. Jasszer Arafatnak, a PFSZ el­nökének romániai útjáról is beszámoló hangzott el. Úgy határoztak egyebek mel­lett, hogy a Duna-delta hosz­­szú távú fejlesztési programját elnöki dekrétummal hagyják majd jóvá. Személyi kérdések­ben is döntöttek. Egészségi állapotára való te­kintettel felmentette tisztségé­ből Emilian Dobrescut, az ál­lami tervbizottság elnökét, s helyére Stefan Birteát nevezték ki. Felmentették tisztségéből Gheorghe Stoica miniszterel­nök-helyettest. Felmentették tisztségéből Ion Nicolaet, a külkereskedelmi és nemzetközi gazdasági együttműködési mi­niszter első helyettesét, a nem­zetközi gazdasági és együtt­működési intézet vezetőjét. S kinevezték miniszterelnök-he­­lyettessé. Ioan Totut szintén miniszterelnök-helyettessé ne­vezték ki. A külpolitika hírei­ t­ (Moszkva, MTI) Nagyra értékeljük mindazt, amit Al­géria tesz az afrikai nemzeti­­felszabadító mozgalmak hely­zetének megszilárdításáért, az arab világ nemzeti-hazafias, antiimperialista erőinek egy­ségbe szervezéséért az izraeli agresszióval szemben és a kö­zel-keleti tartós béke megte­remtéséért — hangsúlyozta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelső Ta­nács Elnökségének elnöke ab­ban a táviratban, amelyben az algériai forradalom huszon­nyolcadik évfordulója alkal­mából köszöntötte Bendzsedid Sadlit, az Algériai Demokra­tikus és Népi Köztársaság el­nökét.­­­ (Lagos, Reuter) Nigériai lapértesülések szerint több mint négyszázötven halálos áldozatot követelt eddig a Ni­géria északnyugati államának városaiban kirobbant vallási ellenségeskedés. A muzulmán fanatikusok előbb Kano vá­rosában támadtak a katolikus lakosságra, később pedig Mi­­dusiuriban és Kadunában foly­atatták erőszakos cselekedetei­ket.­­ (Szingapúr, DPA) Az ázsiai körúton tartózkodó Cas­­par Weinberger amerikai had­ügyminiszter hétfőn találko­zott Li Kuan Ju szingapúri miniszterelnökkel­­és Go Csek Tong hadügyminiszterrel. A szingapúri megbeszéléseken hírügynökségi jelentések sze­rint Weinberger biztosította, tárgyaló partnereit arról, hogy az Egyesült Államok növek­­vő katonai támogatásban ré­szesíti a térség államait...­­ (Kabul, TASZSZ) Mint­egy kétezer-ötszáz afgán ál­lampolgár — akiket megté­vesztett az ellenséges propa­ganda és eddig ellenforradal­mi bandákban harcolt a tör­vényes afgán kormány ellen — most Mirbacsakot a város­kában önként megadta ma­gát az afgán hatóságoknak. Elmondták: elhatározásuk ve­zérmotívuma az, hogy idő­közben felismerték az ápri­­­­lisi forradalom igazi törek­véseit, megértették az Afgán Demokratikus­ Köztársaság­­kormányának politikáját.

Next