Magyar Nemzet, 1983. február (46. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-20 / 43. szám
Vasárnap, 1933. február 20. MMr Sm/A Bútorgondok (2) Hová látni a pult mögül ? „Régóta megérett már a helyzet arra, hogy lerövidítsük az áru útját, csökkentsük azt az időt, amíg a gyáraktól a vevőig eljut a bútor.” (Egy minisztériumi főosztályvezető nyilatkozatából) A bútorkereskedelem boltjai azok a helyek, ahol talán a legmegfontoltabb a vásárló. Érthető ez, hiszen nem kis pénzt kell kiadnia, sok-sok ezret, s amit vásárol az ember, azt a magyar fogyasztói szokások szerint húsz évig, vagy talán még tovább kell majd használnia. Megfontoltságra, óvatosságra, körültekintésre van hát szükség. És segítségre. Kitől is várhatná ezt a tanácstalan vevő, ha nem éppen az eladótól? De vajon megkapja-e? Egy esztendeje annak, hogy átszervezték a bútorkereskedelmet. Az óriási Bútorért-et megszüntették, és létrehoztak helyette két konkurrens céget: a Domus Lakberendezési Áruház Vállalatot és a Bútorkert. Esztendeje Szente Imre, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője mondta a változtatások céljairól: — Az első és legfontosabb cél az átszervezéssel, hogy javítsuk az áruellátást. Korszerűsítenünk kellett a bútorkereskedelem szervezetét. A Bútorért-nek 13 milliárdos évi forgalma volt, mégsem tudott megfelelő hatást gyakorolni az iparra. Ezután mindkét vállalatnak más lesz a stratégiája és taktikája, másként gazdálkodnak majd, de ugyanannak a célnak az érdekében. Kevés a rakik Az átszervezés ..évfordulóján"’ egy belkereskedelmi jelentés így fogalmaz: jelentős változások tapasztalhatók. Fokozódott a piaci verseny, mindenki a maga eszközeivel vívja a harcát a vásárlókért. A Domus némiképpen előnyben van, mivel (!) áruházában lényegesen kedvezőbb körülmények között kínálhatja az ipar termékeit, nagyobb a bemutatótere. Ugyanakkor — hangsúlyozzák a jelentésben — a Domus-áruházak forgalma a várható szint alatt maradt, részaránya az összes kiskereskedelmi bútorértékesítésből minben nem érte el a harminc százalékot sem. „Tény, hogy a Domus-okban szélesebb választék jelenik meg, mint a kisebb bútorszakízletekben, ezzel azonban az elismerésre való érdemei többékevésbé ki is merültek." És, ha már itt tartunk, említsünk meg egy olyan gondot, amely a Domus-áruházakat is sújtja: nincs elegendő raktár. 1975—1983 között a tervezett 55 ezerrel szemben 611 ezer négyzetméternyi eladótér létesült. Ez örvendetes. Ám Ugyanakkor a tervezett fin—115 ezer négyzetméter raktárból mindössze 311 ezer négyzetméter készült el. Alig több, mint feleannyi. S további fejlesztésre nincs is kilátás... A Corpus 19 áruháza mellett 230 szakbolt is kínálja a bútorokat a vevőknek. Ezek közül jó pár a Bútorkeré. Balatoni András, a Bútorker vezérigazgató-helyettese készséggel tájékoztat. Elmondja, hogy új értékesítési formákat vezettek be, ipari napokat szerveztek, pályázatot hirdettek kisvállalkozók és gazdasági társulások részére kisszériás bútorok gyártására, létrehozták Budapesten az első elemes bútorszaküzletet... — Maradjunk akkor az elemes bútoroknál. Ezeknek az aránya ma az összes szekrénybútoron belül 15 százalék. Vannak azonban, akik azt mondják, akár 35 százalék is lehetne... — Lehetne, ez főként pénzkérdés. Forgóeszközöket, raktárt, tehát fejlesztési alapot igényel. Aztán bért, létszámot ... Az elemes bútorok forgási ideje, tehát készletigénye kétszerese a nem elemesekének. A létszámigénye háromszoros ... — Pénz viszont, nyilván nincs. — Annak idején a Bútorért hiteleket vett fel a Domus áruházi lánc fejlesztésére. Amikor a Bútorkert megalapították, mi is „örököltük" az adósságok egy részét. Magyarán: a hitelek törlesztése gyakorlatilag megszüntette szabad fejlesztési forrásainkat. A mostani számítások szerint csak 1989-ben képzelhető el ismét fejlesztés. Hat év múlva! Mindez persze nem jelenti azt, hogy nem akarunk tovább lépni, ezért is hoztuk létre Budapesten az elemes bútorszaküzletet. A Kárpitos bútorokból is elképzelhető az elemes rendszer? — Ma sajnos nem. Ennek egyik legnagyobb akadálya, hogy a szöveteknél nehéz megoldani a színazonosságot. — Apropó, szövetek. Egy évvel ezelőtt a Bútorker vezérigazgatója azt ígérte, hogy a kárpitos bútorok mellett szövetmintákat is mutatnak a vásárlónak: válassza ki ő, milyennel akarja. Mi lett ebből? — Van, ahol sikerült megvalósítani, van, ahol nem. A négy nagy bútoripari vállalat közül tulajdonképpen csak eggyel jutottunk közös nevezőre e téren. A Zala Bútorgyárral, amely maga készletezi a választható szöveteket, a velünk közösen működtetett márkaboltjában bemutatja azokat, és kívánság szerint szállítja is. Mind utána nem Tegnap megírtuk: sok a minőségi hiba. Ez az egyik legfőbb gond. Megkérdezem hát: hogyan látja a kereskedő? Magyarázza: a hibák egy része a gyártás során keletkezik. Más részük a helytelen csomagolás, szállítás következménye. Még mindig nem kielégítő a csomagolás, ami érthetetlen, hiszen a gyárak ma már érvényesíthetik áraikban az erre fordított pénzt. Aztán itt van a szállítás módja: a szállítási költségek a nagykereskedelmet terhelik, a meghibásodás következményei viszont a gyártót. Ha nem közúton szállítanak, igen nagy a veszély, mert elég, ha a MÁV kétszer küld gurítóra egy-egy szekrénnyel megrakott vagont . . . Abból már csak aprófa lesz. A MÁV-nál reklamálni nem lehet! Ők, a kereskedők viszont nem zárkózhatnak el a reklamációk elől: 1982-ben a cserék miatt 6,7 millió forint veszteség érte a Bútorkereskedelmi Vállalatot. Tavaly óriásira növekedtek a készletek. Dugig voltak a raktárak, zsúfolásig pince, padlás. Visszaesett a forgalom: a készletek csaknem 1,8 milliárdra emelkedtek. (Júliusban az ország összes bútorkészlete ennél is nagyobb volt.) Ez pedig körülbelül hatszázmillióval több, mint a normális. Sok gyártó vállalat azt mondja, hogy a kereskedelemnek azért nem kell az új termék, mert még mindig tele vannak a raktárak. A kereskedők meg azt állítják, nem arról van szó, hogy az újdonság nem kell, de azt ne küldjék tovább, ami már amúgy is eladhatatlan. A Bútorker tavaly több gyárnál le is mondott rendeléseket, 50 millió forint értékben azokból a bútorokból, amelyekből „nem ment az üzlet". Külön ügy a minta utáni értékesítés. Ez ma még a teljes áruforgalomnak csak körülbelül 30 százaléka. A bútorokat így a kereskedelem raktáraiból szállítják a vevőknek, s mivel a raktározási (és finanszírozási) lehetőségek meglehetősen szűkösek, az ilyen kereskedelmi módszer továbbfejlesztésére nincs sok remény. Kár érte. Mert lehet ezt alkalmazni. Főként a márkaboltoknál, mint például a Zala, vagy a Kanizsa márkaboltjainál, illetve az elemes bútoroknál. Külföldön, sokfelé jól bevált. Ám ennek az értékesítési formának része, „eszköze" például egy könnyen kezelhető, áttekinthető, pontos katalógus, amit a vevő hazavihet, forgathat, tanulmányozhat. Történt már itt is kezdeményezés, mérsékelt eredménynyel. A két esztendeje megjjelent bútorkatalógus az első pillanatban nagy siker volt, csak később derült ki, hogy a benne szereplő árucikkek egy részét már nem is gyártják. Ez így nem megy! A tanulság sajnos, nem az amire az olvasó gondol (hogy tudniillik legyen az áruismertető pontos és friss) , nem, hanem: tájékoztatót nem jelentetnek meg a jövőben, maradnak a jól-roszszul sikerült gyári ismertetők, amelyek vagy eljutnak a fogyasztókhoz, vagy nem... Halló, van csavar? Végezetül a szerelvények árusításáról kérdezem a Bútorker vezérigazató-helyettesét. Azt mondja: néhol megoldották, de kétségtelen, hogy sok helyütt gond ez. Elsősorban háttéripari nehézségek miatt. De szerinte sem elképzelhetetlen egy olyan bolt, ahol csak bútorvasalásokat, szerelvényeket, kiegészítő elemeket, alkatrészeket árusítanak. Szóval a gond az iparral van. Pontosabban: a háttériparral. Mindegy, riportunk során, kedden a gyártók következnek. De ma még egy kérdéssel „megterhelem” a kereskedőt. — Azt mondja: van ahol már megoldották a tartalékalkatrészek árusítását. Hol? — Például az elemes bútoroknál ... Próbát teszünk. Balatoni András partner a játékban, öt csavart keresünk, az NDK- ból importált MDV elemes bútorhoz. Telefonon a Bútorker vevőszolgálatát hívom. Udvariasan köztik, nem tudják, lehet-e ilyent kapni... Aztán az elemes szakboltban udvariasan megadják a Kossuth Lajos utcai bolt telefonszámát. Újabb telefon. Azt, hogy honnan tárcsázunk, kik vagyunk, itt is elhallgatjuk. A válasz mégis az: jöjjön, adok. Nem hangzik rosszul. Kapuvári Gábor Rácz Lajosra emlékezünk A kortársakat és barátokat megdöbbentette a hír. Gyomén, 83 éves korában elhunyt Rácz Lajos volt országgyűlési képviselő, a két háború közötti ellenállási mozgalmak, majd pedig az 1945 utáni koalíciós idők keménykötésű harcosa, Rácz Lajos mélyről indult. Szülei gazdasági cselédek voltak, s az 1900-as évek elején a nyomorúság elől kimenekültek Amerikába, majd pedig néhány esztendő múlva viszszahozta őket a honvágy. Itthon az összekuporgatott pénzen vásároltak egy tanyát hét hold földdel. A föld gyengén termett s ami ennél is súlyosabban érintette a családot, kitört az első világháború és a családfőt behívták katonának. A 15 éves fiúra, meg az édesanyjára maradt minden munka, minden gond. Embert próbáló idők, eszmélés, két irányba folytatott küzdelem. Ez volt Rácz Lajos életútja. Küzdeni a megélhetésért és a szegényparasztság felemelkedéséért, az általános titkos választójogért, az ország boldogulásáért. Szövetkezni, mert összefogásban az érő! Barátaival 1945-ben nagy fába vágták fejszéjüket. Tizenöt népes szegényparaszt család bérbe vette és közös művelésbe fogta báró Huszár László 1200 holdas birtokát. Közösségük 63 tagra gyarapodott, gépeket vásároltak, s bebizonyították, hogy a szövetkezésben van fantázia. Politika volt ebben a kezdeményezésben, ami egyben bizonyítékul is szolgált, hogy az összefogás nem idegen a szegényparasztság soraiban. Politika, ami Rácz Lajost Bajcsy-Zsilinszky Endre híveinek táborába vonzotta, majd később a Magyar Parasztszövetség, a Kisgazdapárt békési zászlóhordozójává avatta. 1944. március 19-én letartóztatási parancsot adtak ki ellene és internálótáborba zárták, ahonnan csontbőrre soványodva, de tettrekész küzdőként szabadult. Ott volt a Debrecenben alakult első Ideiglenes Nellyzetgyűlés tagjainak soraiban, mikor a Kisgazdapárt vidéki szervezeteiben a földosztás kérdése napirendre került. Baráti kapcsolatok fűzték Dobi Istvánhoz, nagy tisztelője volt Tildy Zoltánnak, jó barátja a Nemzeti Parasztpártban tevékenykedő Telegyesi Jánosnak, a kommunista Ragó Antalnak. Rácz Lajos a Kisgazdapárt vezetőségében fontos beosztásokat töltött be. 1945 és 1948 között tagja volt a párt politikai bizottságának, 1948 áprilisában a párt alelnökévé választották. Mikor kiderült, hogy az MDP akkori vezetősége a mezőgazdaság átszervezésében nem támaszkodik a Kisgazdapárt kipróbált baloldali politikusaira — elsősorban Dobi Istvánra és annak társaira —, lemondott mandátumáról és hazament Gyomára, művelte azt a 13 hold földet, amit magáénak mondhatott. Az 1950-es években újra letartóztatták, holott minden vád megdőlt, amit koholtak ellene. Csalódásai és az őt ért igazságtalanság sem foszthatta meg közéleti szenvedélyétől és a szolgálatra irányuló vágyától, ezért 1956 után újra aktív és a következő évtizedekben megbecsült tagja a Hazafias Népfront országos vezetőségének. A Történelmi Szemle „Parasztsors 1945—1947" cím alatt az elmúlt évi második számában közölte Rácz Lajos vallomását arról a rögös útról, amelyet végigjárt, amelynek minden állomása emberségéről, a politikai tisztánlátásáról tanúskodik. Utolsó levelében, melyet január 12-én írt a karcagi kórházból így búcsúzott: belátható időn belül hazamegyek. Hazament. Eltemettük. Déncs József s A MilliVir VIIIZCt megkérdezte Hogy érzik magukat az ötös ikrek? Mivel a Tarjányi-gyerekek, bármennyire szépen fejlődnek és egészségesek is, hogylétükről csupán a legminimálisabb információval tudnak szolgálni, a kérdésre dr. Dobos Annától, az Orvostovábbképző Intézet szülészeti klinikájának adjunktusától kértünk választ. — Ahogy már születésükkor is „csak” annyiból jelentettek többletnehézséget, hogy egyszerre öt kis súlyú csecsemőről kellett gondoskodnunk, de egyébként minden rendben ment, most is csak azt mondhatom: semmi rendkívüli, semmi említésre méltó nem történt és nem történik velük. Az első napokban szokásos sárgaságon mindnyájan túljutottak, annak rendje és módja szerint elkezdtek hízni, ma már mindannyian meghaladták a születési súlyukat. A legtöbbet a középső gyerek, Hajnalka szedett magára, kétszáznyolcvan grammot. A legkisebb, Erika százhúsz, Sándor száz grammal nyom többet, mint amikor világra jött. A két legnagyobb, Szilvia és Melinda kicsit lustább, ők hatvanhatvan grammal gyarapodtak. — Meddig maradnak még az ikrek a kórházban? — Várhatóan hét-nyolc hét múlva vihetik haza őket a szüleik. Édesanyjuk egyébként már hazament Félegyházára, úgy beszéltük meg, hogy hétvégeken látogatja meg a gyerekeket. — Változatlanul sok a gyerek a koraszülött osztályon? — Tél elején tíz-tizenkét koraszülött csecsemőt ápoltunk, amióta az ötös ikrek megszülettek, állandóan húsz fölött van a számuk Most is huszonnégy csecsemőről kell gondoskodnunk. — Hogyan fogadta a szakma a ritka eseményt? — Magyarországon először" születtek ötös ikrek, ez szenzáció volt, de maga a szülés orvosi szempontból nem jelentett akkora újdonságul. Azért az érdeklődés nem szűnt meg: a Magyar Nőorvos Társaság és a Magyar Gyermekgyógyász Társaság perinatológiai szekciójának hagyományos évi ülésén, Szombatin íven, ismertetjük az ötös ikrekkel kapcsolatos szülészi, altatási, diagnosztizálási és koraszülött-ápolási tapasztalatokat.II. Lovasoknak való A kastély ura márványból faragott, szépmívű kandalló előtt fogad. Termének falát csak néhány vadbőr díszíti — szelíd vad bőre —, melytől tulajdonosa két férfias mulatság kedvéért kényszeríttetett megválni. A férfias mulatságok közül számunkra most az üzlet érdekes, a vadászat kevésbé, meglehet ez itt szorosan összefügg. A hely neve: Kiskunlacháza — Felsőszentiván-major, művészneve pedig Hajós. Az utóbbi azért illeti, mivel a majorság és a közepén álló kastély egykor a Hajós család birtoka volt. Az épületnek két nevezetessége van. Pályája kezdetén Ybl Miklós tervezte, és annak a famíliának, melyből egy ugyancsak jeles építész, Hajós Alfréd származott, aki, mint sportember is beírta nevét különböző évkönyvekbe. A kastély — bár sokáig kitűnő krumpliraktár és megfelelő munkásszállás volt — ma ismét kastély. Pontosabban szálloda, és mint ilyen a Kiskunsági Állami Gazdaság tulajdona. Jogilag ugyan még nem létezik, ahhoz hátravan néhány formaság, de akár holnap vendégeket fogadhatna. Belőlük aligha lesz hiány, hiszen Hajós máris nevezetes, mégpedig a pár kilométernyire fekvő Apajpuszta révén. Az ottani ménes törzsállományából ugyanis jó kétszáz ló — kétszáz ló ló — ebben a majorban van. Hajós a legközelebbi hely a fővárostól, ahol rendszeresen lovagolni lehet. Ezt a tényt újabban még a vasúti menetrend is tiszteli, a közeli sorompónál emiatt áll meg a vonat. A tizenkét hektáros majorsághoz ennek megfelelően istállók, műhelyek is tartoznak, és újdonságképp egy nagy, műanyag tetővel fedett lovarda is. A még kihalt kastély ura a fekete márványkandalló mellett a váratlan látogatáson csodálkozik. — Még zárva vagyunk! — szabadkozik Kékes Sándor, a szálloda vezetője, de nincs kifogása az ellen, hogy bejárjuk birodalmát, amely még neki is új. Indulás előtt azonban tudni szeretnénk: — Honnan a lovas szálloda ötlete... és honnan a vezetőé, aki pesti ember létére került ide, egyebek közt — egykor — kedves Hungáriánkat is igazgatta? — A gazdaságiak régtől fogva számottevő vendégforgalma van, főleg a kiskunsági pásztor- és lovasnapok idején. A szép lovak látványa sok embert vonz. Ez persze veszély is, hiszen a produkciók könnyen válnak cirkuszi mutatvánnyá, ami nem biztos, hogy a pusztára való ... — Mi való oda? — Pontosan azt szeretnénk néhányan megmutatni. Ennek a vállalkozásnak a kedvéért hagytam ott a fővárost. Érdekelt a feladat: jó vendéglátást teremteni ott, ahol ennek eddig kevés hagyománya volt. Maga a kastélyépület nem jelentős alkotás, de tágas és kellemes. Alighanem csak pőre falai álltak, amikor — alig két éve — átépítették. Eredeti berendezési tárgy a kandallón kívül nem maradt — azt körülményes lett volna szétverni, vagy hazavinni. Most régi stílusok után sóvárgó divatos bútorok vannak mindenütt, az épület azonban, némileg megszelídíti, magához igazítja őket. A hét lakószobával nincs nehéz dolga, nincs, a vadászteremmel sem, ám az ötvenszemélyes étteremmel már nem bír. Az ott látható tárgyakat, bútorokat nem képes befogadni. A pinceborozóval viszont nem sokat törődik, az olyan nedves, hogy egyelőre aligha lesz használható. A konyha és a kiszolgálóhelyiségek viszont kitűnőnek látszanak. Ám a kastélyszállónak nem a berendezése ad rangot majd, hanem a kétszáz ló. Az istállókig nehéz eljutni. Az üdülő majorból — és ez már csaknem természetes — az utak készülnek el utoljára, de addig még idő telik és a tegnapi hóból mára bokáig érő sár lett. Itt egy rúdját vesztett gémeskút, ott egy sorsára hagyott kocsi, amit kerülgetni kell. A kancaistálló üres. Almoznak éppen és az avatatlan szemlélőnek úgy tűnik, régen tették utoljára. Az 1600 négyzetméteres lovarda műanyag-szövet ajtaja, mint utópisztikus filmekben, A gombnyomásra eltűnik. A kihalt csarnokba, mintha látomás lenne, harminc vemhes lovacska áll figyelő szemmel, de moccanatlanul. A nagyobb istállóban vagy nyolcvan állás lehet. Ló van mindegyikben, csak lovász sehol. Most van az ebédidő. Az istálló szép, komoly épület kívül-belül. — Szép is, komoly is — mondja egy régi lovas —, csak az a baja, hogy úgy építették: embernek legyen kényelmes, ne lónak. Kissé szűkek a boxok. A beton padozatot sem szereti a ló lóba, különösen, ha ilyen kevés az alomszalma . . . Az ilyenkor, délidőben teljesen elhagyott major kapuján motor fordul be. Utasa ide-oda szánkózik a havon, de azért megüli az ötven köbcentis paripát. Faragó Péter zubbonyán keresztben karikás ostor jelzi, hogy máskülönben lovasember volna. — Az, valóban? — Egy pusztai ötöst tanítok be, mert piacra került a régi fogatom. — Ki vásárolta meg? — Németek. — Mennyi idő kell, amíg az újak összeszoknak? — Az sok mindentől függ. Ha előzőleg már lovagoltak, őket fél év alatt összeszokhatnak. Legalábbis annyira, hogy a közönség ne vegye észre, hogy még nincs minden zenében velük .. . Két csikót most fogtam be először. Az egyikük úgy tesz, mintha menne, hár csak vonszolja a másikat. Pedig húsvétra kell a fogat, akkor kezdődik itt az idegenforgalom. — Addigra sikerülhet? — Kell hogy sikerüljön. Persze, én érezni fogom, hogy" mi mindent nem tudnak még... (may)