Magyar Nemzet, 1983. március (46. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-01 / 50. szám

gs Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Matasato El-elcsattannak a pofonok az iskolában. Aki adja: a pedagógus, aki kapja: „a másként már nem reguláz­­ható diák”. Hogy manap­ság több nyaklevest oszta­nak-e ki az alma materek­ben, mint néhány esztendő­vel korábban, azt felméré­sek híján nehéz lenne bizo­nyossággal állítani. Annyi azonban feltétlenül igaz, hogy megszaporodtak a híradások az iskolai testi fenyítésekről. Riportok, új­ságcikkek, rádió- és tele­vízióadások, szociológiai esettanulmányok vissza­visszatérő témája ez, sok­szor csak úgy említik, mint egy ismert tényre való hi­vatkozást, az ..egyéb” mon­dandó alátámasztására. De nemcsak a tömegtájé­koztatás beszél gyakrabban e hivatalos dokumentumok­ban mindig elítélt „nevelé­si” módszerről, a gyakorló pedagógusoktól is mintha többször hallaná az ember, hogy nem maradt számukra más fegyelmező eszköz, mint a kellő időben, jól el­helyezett frász. S akik ad­ják, azok egyre kevésbé tit­kolják, így hát a diákok is egyre természetesebben em­legetik, hogy e „nevelési aktusok” már nem titok­ban, nem valamelyik szer­tár eldugott sarkában vé­geztetnek el, hanem az osz­tálytársak szeme láttára, el­rettentésül. Az elszaporodó híradások­kal párhuzamosan műkö­désbe lépett egyfajta véde­kező reflex is, és pedagógus­­ellenességet kiáltanak mind­azokra, akik szóvá teszik — szóvá merészelik tenni — eme iskolai anomáliákat. A védhetetlen megvédésének sokféle módja van, ami a „nem jellemzőtől” a taná­rok siralmas körülményei­nek részletes taglalásáig ter­jed. E védekezésekből úgy tetszik: ma az iskolában nemcsak a gyerekek, ha­nem gyakran a tanárok is rosszul érezhetik magukat. Az elmúlt években a sok­szor egymásnak ellentmon­dó intézkedések megzavar­ták, elbizonytalanították még a legjobbakat is. S ha mindez nem elég, van egy „végső”, látszólag mindent elsöprő érv: az amúgyis megtépázott tanári tekin­tély további rombolásához vezet, ha folyton erről­­esik szó. S mégis: fel-f­elbukkan­nak a „tekintélyrombolók”, legutóbb például Csalog Ju­dit, aki a Valóság februári számában elgondolkodtató eszmefuttatást adott közre. Kiindulópontul ő is egy po­font választott. Az írás azonban nem a testi fenyí­téssel foglalkozik, hanem azt a folyamatot mutatja be, miként utálja meg az isko­lát egy tehetséges, remé-­­ nyekre jogosító — s egykor kezdeményező szerepet vál­laló — kisfiú néhány esz­tendő alatt. S e folyamat­ban magában véve a pofon a legkevesebb, az „állomá­sok” — a beskatulyázás, a stigmák, a nem a gyermeki személyiségre méretezett normarendszer, a feltétlenül fölfelé való igazodás köve­telménye­i sokkal súlyo­sabban esnek a latba. Elszomorító látlelet ez, mert azt bizonyítja, hogy az iskolában a deklarált cé­lokkal ellentétes folyamat is lehetséges, mégpedig olyan gyermekeknél, akiknek csa­ládi környezete jónak minő­síthető, akiknek szülei soha nem kerültek összetűzésbe a törvénnyel, az alkohollal, akik munkahelyükön észre­vétlenül, de hasznosan dol­goznak. S ha e jobb sorsra érdemes, „magatartása kö­zepes” gyerekeket sem tudja az iskola teljesítmény­re sarkallni, vajon mi le­het, mi lesz a többiekkel? Vajon miként tudja a pe­dagógus­sereg ellensúlyozni az ugyancsak nem kis lét­számú, sokszor halmozottan hátrányos helyzetű gyere­kekre ható kedvezőtlen csa­ládi körülményeket? Nehezen. S talán itt ka­nyarodhatunk vissza a po­fonhoz, ami nem kevesebb­nek a jelzése, mint hogy a pedagógus tehetetlennek ér­zi magát. Régóta ismert, a pszichológia szellemes kí­sérletekkel többször be is bizonyította, hogy a gyere­kek elleni agresszió — a verés, a durva parancsoló hangú nevelés — a felnőtt tehetetlenségének a bizonyí­téka. Elméletben jól tudják ezt azok a pedagógusok is, akik nem éppen a türel­mükről híresek, hiszen a főiskolai, egyetemi tanul­mányaik során ők is vizs­gáztak neveléselméletből. Csakhogy a gyakorlatban nem mindig az elmélet érvé­nyesül, persze, gyakran az is előfordul, hogy az elmé­let nem állja a gyakorlat próbáját. De pedagógusber­kekben manapság mintha túlontúl gyakran emleget­nék azt — az egyébként valóságos — tényt, hogy nemcsak az iskola nevel, hanem a családi ház is, a sportegyesület is, az utca is, a színház és a mozi is, a könyv, s az újság is, a beat­­koncert is, s nem utolsó sorban a televízió is. Rang­­sorolhatatlan, hogy melyik gyerekre mi milyen befo­lyással van a felsoroltak és a fel nem soroltak közül, az viszont bizonyosnak lát­szik, hogy ma a gyerekekre nem az iskola teszi a leg­nagyobb hatást. Nem tudom, volt-e valaha is olyan „aranykor”, ami­kor az iskola vitte, vihette a prímet, azt azonban szo­morúan tapasztalhatjuk, hogy sok nevelőintézmény nem is törekszik e megkü­lönböztetett helyzet eléré­sére. Mert mélységesen igaz ugyan, hogy a nevelés tár­sadalmi feladat, hogy a szü­lőknek kötelezettségei van­nak gyermekeik iránt, csak­hogy a szülők nem ritkán érvelnek — és érvelhetnek — azzal, hogy ha a végzett­ségükről pecsétes papír­ral rendelkező pedagógusok nem bírnak tanítványaikkal, akkor ők miként legyenek képesek erre, hiszen a gyer­mekek idejük nagy részét a tanteremben, a napköziben, vagy a tanulószobán töltik? Az egymásra mutogatás közben pedig elvesz az, akiért az egésznek történ­nie kellene: a gyerek. S a nem kis számú ellenpélda csupán csak azt bizonyítja, hogy e töprengve megemlí­tett jelenségek­­ nem tör­­vényszerűek. Murányi Gábor Felbomlott a portugál kormányban Jáeio Magyar–román k­ül­ügyminiszteri tárgyalások Budapesten A külpolitikai helyzet­ AZ INDIAI FŐVÁROS látja vendégül jövő hétfőtől az el nem kötelezett mozgalom vezetőit. Új-Delhiben ma kezdő­dik az érdemi tanácskozás előkészítése, és a hét közepén hatá­rozzák meg a külügyminiszterek a konferencia menetét s az előterjesztésre váró dokumentumok végleges formáját A vi­lágsajtó ezt az eseményt az év egyik legfontosabb nemzetközi fejleményének minősíti. A mozgalom ugyanis nemcsak rész­vevőinek a számát tekintve, hanem politikai szerepe révén is igen nagy tekintélyt vívott ki magának a világban. Két évtize­des történelmének alighanem az egyik legérdekfeszítőbb állo­mása lesz az indiai. Feltehetően most érkeznek el a megjelen­tek annak a néhány esztendeje kezdődött feszültségekkel és ismételt egymásratalálásokkal jellemzett korszaknak a csú­csára, amely erősen megosztotta ezt az amúgy is heterogén együttest. A legutóbbi havannai értekezlet óta eltelt időszak eseményei különböző véleményekre késztették az el nem köte­lezetteket, akik elsősorban Kambodzsa és Afganisztán okán vallanak változatos nézeteket Washington egyébként éppen ezt próbálja a maga javára fordítani, amikor nyomást gyako­rol a tagokra, s mérsékelni igyekszik összetartó erejüket. Az előzetes jelentésekből annyi kitűnik, hogy az amerikai kívánalmaknak nem tesz eleget a nyilatkozattervezet, noha a megfogalmazásai nem olyan következetesek, mint Havanná­ban voltak. Kambodzsa képviseletéről valószínűleg a korábbi módon fognak dönteni, mint azt már Indira Gandhi miniszter­­elnök egy sajtókonferencián sejtetni engedte: üresen hagyják­ a delegáció székét. E mellett fontos állásfoglalás készül a nem­zetközi gazdasági kapcsolatokról, illetve az Észak—Dél pár­beszédről. A mozgalom nagyobb szerepet kíván magának e vo­natkozásban, miután súlyánál fogva meghatározója lehetne a gazdasági mozgásoknak. A fejlődő világot sújtó válság azon­ban kikezdte a részvevők lehetőségeit is, s ezen mindenképpen változtatni akarnak. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK minél hamarabb szeretné dűlőre vinni a libanoni csapatkivonás ügyét, hiszen ezáltal a térség­ben növelhetné a befolyását és tekintélyét. Éppen a napokban tették közzé annak az új amerikai javaslatnak a tervezetét, amely több lépcsőben kívánná lebonyolítani a Libanonban állomásozó idegen haderők távozását. A washingtoni változat elfogadtatásáért Philip Habib különmegbízott fokozza az erő­feszítéseit, és menetrendszerűen ingázik Bejrút és Tel Aviv között. Minél előbb sikert akar elérni, mert mint arról a News­week beszámolt, Ronald Reagan március 28-ában határozta meg a végső megállapodás határidejét. Ellenkező esetben Habib missziója véget ér, s a helyére két ismert személyiség lépne: Jimmy Carter volt elnök vagy Henry Kissinger egykori külügyminiszter. Úgy tűnik, az egyhónapos „türelmi idő” min­den napját ki kell használnia a Fehér Ház utazó diplomatájá­nak, mert hol az egyik, hol a másik fél fejezi ki ellenvélemé­nyét. Legutóbb az izraeli külügyi Hazánkba érkezett Stefan Andrei Az MTI jelenti: Puja Fri­­gyes külügyminiszter meghí­vására hétfőn hivatalos, ba­ráti látogatásra­­ hazánkba érkezett Stefan Andrei ro­mán külügyminiszter. A vendéget a Ferihegyi re­pülőtéren Puja Frigyes fogad­ta. Jelen volt Barity Miklós, hazánk bukaresti és Victor Bolojan, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagy­követe. A megérkezést köve­tően a külügyminisztérium­ban megkezdődtek a hivatalos magyar—román külügymi­niszteri tárgyalások. A meg­beszélésen részt vett Barity Miklós és Victor Bolojan. Este Pója Frigyes díszva­csorát adott vendége tisztele­tére a Külügyminisztérium vendégházában. * Stefan Andrei, a Román Szocialista Köztársaság kül­ügyminisztere 1931. március 29-én született a Dél­ megyei Podari-Liveziben. Egyetemi tanulmányait a bukaresti épí­tészeti intézetben folytatta, majd tagja lett az egyetem oktatói karának, egyidejűleg a kommunista ifjúsági szövet­ségben is tevékenykedett. Stefan Andrei 1954 óta tag­ja a Román Kommunista Pártnak. 1958-ban a Román Kommunista Egyetemisták Uniója végrehajtó bizottságá­nak tagjává választották, s a nemzetközi kapcsolatok osztá­lyán dolgozott. Négy eszten­dővel később a Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottsága irodájának tagja, a külügyi osztály vezetője lett. 1965-től a Román KP Köz­ponti Bizottsága külügyi osz­tályán töltött be vezető funk­ciókat. 1969-ben megválasz­tották a Román KP a KB pót­tagjának, 1972 áprilisában, mint a Központi Bizottság tagját és a KB titkárát kine­vezték a külügyi osztály veze­tőjévé. Az RKP XI. kongresszusán 1974 novemberében, majd öt évvel később a XII. kongresz­­szuson a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Po­litikai Végrehajtó Bizottságá­nak póttagjává választották. 1974 óta tagja az RKP KB Po­litikai Végrehajtó Bizottsága állandó irodájának. Stefan Auret 1975 óta kép­viselő a nagy nemzetgyűlés­ben. 1978-ban nevezték ki a Román Szocialista Köztársa­ság külügyminiszterévé; eb­ben a funkciójában 1980 már­ciusában megerősítették. A külügyminiszter számos magas rangú román érdem­rendnek és kitüntetésnek a birtokosa. Megváltozott erőviszonyok Lissza­bon­b­an Madridból jelenti az MTI. Kilépett a Demokratikus Szö­vetség (AD) nevű, eddig kor­mányzó jobboldali koalícióból a Portugál Szociáldemokrata Párt (PSD), és egyedül indul az április 25-i parlamenti vá­lasztáson. Erről döntött a párt vasárnap este befejeződött X. kongresszusa. A kongresszus ugyanakkor leváltotta Fran­cisco Pinto Balsemao eddigi pártelnököt, ügyvezető mi­niszterelnököt, s a párt veze­tését — a választásig — négy­tagú kollektív testületre bízta. A koalíció másik pártjában, a Demokrata Szocialista Cent­rum Pártban (CDS) már egy héttel korábban megtörtént az őrségváltás. Freitas do Ama­­ral eddigi pártelnököt, mi­niszterelnök-helyettest a ke­mény jobboldal képviselője, Lucas Pires váltotta fel. A győzelemre esélyes Por­tugál Szocialista Párt elutasít bármilyen együttműködést a kommunista párttal — mon­dotta Mario Soares, a szocia­listák főtitkára egy madridi lapnak adott nyilatkozatában. Soares kijelentette, hogy ha a kommunisták az eurokom­­munista vonalat követnék, jobban együtt lehetne működ­ni velük. Alvaro Cunhal, a kommunista párt főtitkára egy rádiónyilatkozatában ki­jelentette, hogy semmi re­mény sincs egy kommunista­­szocialista választási szövet­ség létrejöttére. Perez de Cuellar sílla.«foszlalássa Algírból jelenti a TASZSZ. Az el nem kötelezett orszá­gok állam- és kormányfőinek soron következő 7. csúcstalál­kozója a mozgalom további erősítését szolgálja és lehető­séget ad arra, hogy tagjai még jelentősebb szerepet játssza­nak a békéért és a nemzetkö­zi biztonságért folytatott harc­ban — mondta az algériai hír­ügynökségnek adott nyilatko­­zatában Perez de Cuellar, az ENSZ főtitkára. Pérez de Cuellar nyilatko­zatában támogatta a fejlődő országok regionális szerveze­teinek — így az Afrikai Egy­ségszervezetnek — tevékeny­ségét és felhívta a figyelmet a szervezetek ENSZ-en belüli akcióinak összehangolására. Új-Delhiből jelenti a Reu­ter. Hétfőn — egy nappal az el nem kötelezett országok szakértői szintű megbeszélése előtt — Indira Gandhi, a ven­déglátó állam miniszterelnö­ke fogadta a tanácskozás a részt vevő indiai küldöttség tagjait, s útmutatást adott számukra. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a vitákat kezdettől fog­va helyes irányba kell terel­ni. Mint mondotta, nagyobb teret kell szentelni a mozgal­mat érintő átfogó kérdések­nek, így a leszerelésnek, va­lamint a fejlődő országok gaz­dasági együttműködése foko­zásának. A miniszterelnök­asszony úgy fogalmazott, hog­y az indiai küldöttségnek is el­sősorban a megegyezésre kell törekednie, háttérbe szorítva, illetve kerülve az ellentéteket magukban rejtő problémákat. Az indiai fővárosba folya­matosan érkeznek a küldött­ségek a kormányképviselők tanácskozására. Georgij Arbatov nyilatkozata a traitában Rómából jelenti az MTI. A Szovjetunió nem tartja kielégítőnek az úgynevezett közbülső megoldást, amelyet nyugat-európai kormánykö­rökben az utóbbi időben ve­tettek fel, a nukleáris fegy­verzetek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalások előmozdítására hivatkozva —, mondta Georgij Arbatov, a moszkvai Egyesült Államok és Kanada kutató­intézet igaz­gatója a Vinitának adott nyi­latkozatában. Arbatov leszögezte: Jurij Andropov, az SZKP főtitkára december 21-i javaslatából egyértelműen kitűnt, hogy a Szovjetunió kész az európai fegyverrendszerek teljes, vagy részleges csökkentésére az egyenlőség és az egyenlő biz­tonság elvei alapján. A „köz­bülső megoldás” ezt az elvet oly módon sértené meg, hogy miközben a Szovjetunió csök­kentené nukleáris fegyverze­tét, az Egyesült Államok nö­velhetné azt és ráadásul újabb típusokat állíthatna rendszer­be. * Arra a kérdésre, hogy belát­ható időn belül létrejöhet-e az Andropov—Reagan talál­kozó, Arbatov azt válaszolta, hogy ez csak abban az esetben lehetséges, ha lehetőség nyíl­nék ott érdemi döntésekre. Az amerikai, vezetők beszédeiből azonban pillanatnyilag arra lehet következtetni, hogy még mindig nem döntötték el: egyáltalán kezdjenek-e vala­mit a Szovjetunióval, „vagy előbb megkíséreljék rendsze­rének, ideológiájának és po­litikájának megváltoztatásai­t kényszeríteni” — mondta a szovjet politikus. A robbanótestetek számát illető állítólagos szovjet élőnk cáfolataként Arbatov elmond­ta, hogy Franciaország és Nagy-Britannia rakétjin már jelenleg is mintegy 310 robba­nófej van rendszerbe állítva, a két ország azonban, prog­ramja szerint, két év múlva már 600 robbanótöltet birto­kában lesz. Ez a mennyiség 1990-ig további hatszázzal nö­vekszik, tehát 1200 lesz. Ugyanakkor a Szovjetuniónak­ jelenleg 162 közepes hatótá­volságú rakétája van rend­szerbe állítva, egyenként há­rom robbanótöltettel — ez összesen 486 nukleáris fegy­vert jelent. A Szovjetunió kész ezek számának csökken­téséről tárgyalni, mint ahogy nem zárkózik el más kérdések megvitatása elől sem — jelen­tette ki Georgij Arbatov, az OICP lapjának adott nyilatko­zatában. Palesztin—izraeli találkozó Londonból jelenti az AFP. Izraeli—palesztin találkozót szervezett Londonban az iz­raeli—­palesztin békéért küzdő mozgalom. A háromszáz fős rendezvényen részt vett Úri Avneri, az izraeli parlament volt képviselője és Isszám Szártávi, a Palesztinai Nem­zeti Tanács, a száműzetésben levő palesztin parlament tag­ja. Uri Anveri az egybegyűltek előtt kijelentette, hogy az ilyen jellegű találkozók és a problémák együttes megvita­tása egy hosszú folyamat első szakasza.

Next