Magyar Nemzet, 1983. június (46. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-01 / 128. szám

2 készületi munkálatokkal — erőfeszítéseket tesz a genfi amerikai—szovjet leszerelési tárgyalásokon megfelelő meg­egyezés elérése érdekében. Ha megállapodás születne az Egyesült Államok és a Szov­jetunió között, akkor az ame­rikai közép-hatótávolságú­­fegyverek­­ telepítése még „visszacsinálható”, ellenkező esetben viszont sor kerül a te­lepítésre — mondta Weinber­­ger. Az amerikai hadügyminisz­ter — nyilvánvalóan az aggó­dó nyugatnémet közvélemény­hez szólva — ezúttal is a Rea­gan- kormány „békeszándékát” hangoztatta, kijelentve: Wa­shington nem törekszik a ka­tonai fölényre, csupán a NATO elrettentő erejét akarja fenn­tartani. Manfred Körner nyugatné­met hadügyminiszter rendkí­vül elégedetten nyilatkozott Weinbergerrel folytatott­­tár­gyalásairól. A NATO straté­giájának minden lényeges pontjában egyetértünk — mondta, hozzátéve, hogy a Kehi-kormány maradéktala­nul végrehajtja a NATO „tár­gyalási-telepítési” határozatát. Weinberger Bonnból eluta­zott Brüsszelbe. ­ A NATO-országok Brüsszelb­en egyeztetik a m­ietiket Brüsszelből jelenti az MTI. A NATO egyesített katonai­­szervezetéhez tartozó 12 euró­pai tagország hadügyminisz­terei előzetes tanácskozást tartottak kedden az atlanti szö­vetség központjában, a kato­nai tervező bizottságban szer­dán kezdődő ülésük előtt. A nyugat-európai tagorszá­gok fegyvergyártási együtt­működésről és munkamegosz­tásról tárgyalnak általában az eurocsoport keretében, vala­mint egyeztetik álláspontjukat a hadügyminiszter­ ülés napi­rendjén szereplő kérdésekben. Ülést tartott kedden a NATO katonai bizottsága is, amely az egyesített katonai szerveze­tet irányítja, és a részt vevő tagországok vezérkari főnökei foglalnak benne helyet, Robert Falls kanadai tengernagy el­nökletével. A katonai bizott­ság elnökségét július 1-től Cornelius de Jager holland tá­bornok veszi át. A hadügyminiszteri ülésen ezúttal főként a NATO ez év végén megkezdeni szándéko­zott rakétatelepítési tervek részleteivel foglalkoznak, mi­közben természetesen értéke­lik a genfi eurohadászati tár­gyalások állását is. Megvitat­ják továbbá a hagyományos és légvédelmi fegyverek terve­zett korszerűsítését, amely­ben a NATO katonai vezetői­nek elképzelései szerint az elektronika és lézertechnika játssza majd a főszerepet. Né­hány nyugat-európai tagor­szág, így Belgium, pénzügyi nehézségek miatt nem tudja végrehajtani az egyesített ka­tonai szervezetben elfogadott programok rá eső részét, s ez bizonyos feszültséget okozott. Bernard Rogers tábornok, a NATO európai haderőinek fő­­parancsnoka, kedden a brüsz­­szeli La Libre Belgique-nek adott interjújában „sajnálko­zásának” adott hangot azért, mert a belga kormány vona­kodik a legújabb amerikai lég­védelmi rakéták beszerzésé­től... A brit ellenzék hevesen bírálja Margaret Thatchert Londonból jelenti az MTI: Margaret Thatcher miniszter­­elnököt, alighogy hazaérkezett a williamsburgi csúcsértekez­letről, máris heves támadások érték a választási kampány­ban nyilatkozó ellenzéki veze­tők részéről. A Munkáspárt és a szociál­demokrata—liberális pártszö­vetség egyaránt a konzervatí­vok „rejtett céljait” — elsősor­ban a szociális kiadások leépí­tését — vették célba. Denis Healey, a Munkáspárt helyet­tes Vezére, azt mondta, létezik egy „titkos” konzervatív vá­lasztási kiáltvány, amely a nyugdíjasok és családi segély­­élvezők megrövidítését, az in­gyenes egészségügyi ellátás és a közoktatás jelentős szekto­rainak magánkézbe adását irányozza elő. Shirley Willi­ams, a Szociáldemokrata Párt elnöke, a maga részéről azt hangoztatta, hogy a konzer­vatív jobboldal „veszedelmes, reakciós és szélsőséges” elkép­zelések valóra váltásán mun­kálkodik. Az összehangolt támadások­ban a szociáldemokrata—li­berális szövetségnek a That­­cher-pártot érintő kritikai hangsúly eltolódása a feltűnő. Hátterében az áll, hogy a szö­vetség önmagát tekinti immár „tényleges ellenzéknek” a konzervatívokkal szemben; a Munkáspártot „leírta”. Margaret Thatcher Williams­­burgben végzett munkája nem kevesebb kritikát kapott.­­A Munkáspárt katasztrofálisnak, a szövetség értéktelennek mi­nősítette a csúcsértekezletet, miután a részvevők sem a munkanélküliség enyhítésére, sem az általános gazdasági pangás leküzdésére nem tud­ták és nem akartak gyógy­módokat találni. Hivatalossá tették azt a tehetetlenséget, amelyet a brit miniszterelnök — a kormányok korlátozott cselekvési lehetőségeiből kiin­dulva — amúgy is szívesen hirdet. Az új osztrák kormány programja Bécsből jelenti az MTI. Ked­­den Bécsben nyilvánosságra hozták az egy hete megala­kult szocialista—szabadságpár­ti kormány programját. Dr. Fred Sinowatz kancellár a nemzeti tanács ülésén — dr. Rudolf Kirchschlager szövet­ségi elnök, dr. Brúno Kreisky volt kormányfő, valamint a Bécsbe akkreditált külképvise­letek vezetőinek jelenlétében — ismertette a „piros-kék koa­líció” négyéves programját. A 102 mandátumos, biztos parlamenti többséggel rendel­kező kormányszövetség politi­kai, gazdasági, kulturális és társadalmi elképzeléseit 78 ol­dalas nyilatkozat foglalja ösz­­sze. A dokumentum magán vi­seli a koalíción belül meghatá­rozó szerepet játszó Szocialis­ta Párt bélyegét. Fő hangsúlyt kapott benne az elért gazdasá­gi eredmények — mindenek­előtt a megközelítően teljes foglalkoztatottság — megőrzé­se, a fiatalok elhelyezkedésé­nek megkönnyítése, a lakás­építés támogatása és a nehéz­ségekkel küszködő állami ipar megsegítése. Külpolitikai téren az új két­­párti kormány határozottan állást foglal a béke és az eny­hülés politikája mellett. To­vábbra is szükségesnek tartja a leszerelés érdekében tett erő­feszítéseket, az iparilag fejlett és fejletlen országok párbeszé­dét, valamint — sajátos oszt­rák problémát érintve — a dél­­tiroli kérdés mielőbbi kielégítő rendezését. Hi­vatalos jegyzék az­ A UK elleni tám­as­ások miatt Berlinből jelenti az MTI. A Német Demokratikus Köztár­saság külügyminisztériuma éles tiltakozással élt a nyugat-ber­lini szenátusnál az utóbbi idő­ben megszaporodott fegyveres provokációk miatt. Május 28-án hajnalban ismeretlen tettesek Nyugat-Berlinből lövéseket ad­tak le az NDK határőreire. Ugyanezen a napon megkísé­relték felrobbantani a nyugat­berlini Tegel állomás közelé­ben az NDK kezelésében levő vasútvonal egyik szakaszát. A robbanótöltetet a vasúti sze­mélyzet észrevette, és az utolsó pillanatban sikerült megaka­dályoznia a merényletet. Az NDK külügyminisztériu­ma tiltakozásában kifejezte elvárását, hogy a nyugat-ber­lini szenátus megakadályozza az ilyen ellenséges cselekmé­nyek elkövetését és büntető­jogilag felelősségre vonja a tetteseket. Mám Nemzet Ciírek beszámolója a LEMP Központi Bizottságának ülésén Varsóból jelenti az MTI. Az ország társadalmi-politikai helyzetének kulcsfontosságú kérdéseiről és a párt felada­tairól tanácskozott kedden Varsóban a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­sága. A plénumon elnöklő Woj­­ciech Jaruzelski hadseregtá­­bornok­, a központi bizottság első titkára, megnyitó beszé­dében a többi között arról szólt, hogy a hosszú hónapo­kig tartó előkészítő munka so­rán a pártélet minden szint­jén megvitatták nemcsak ezen az ülésen szereplő témákat, hanem a párt Miért harcolunk, mire törekszünk? című eszmei­programadó nyilatkozatát is. E nyilatkozatot a központi bizottság majd a legközelebbi ,ülésén vitatja meg. Mint Ja­ruzelski hangsúlyozta, mind a mostani, mind a következő KB-plénumon igen nagy jelen­tőségű az országos pártérte­­kezlet előkészítése és a párt programjának kidolgozása szempontjából. Jaruzelski megnyitó szavai után a jelenlegi társadalmi­politikai helyzetről és a párt feladatairól a politikai bizott­ság beszámolóját Józef Czyrek, a KB PB tagja, a központi bi­zottság titkára terjesztette elő. Czyrek rámutatott: tovább folyik a harc a szocializmus ellenfeleivel. Ezek meggyen­gültek és védekezésre kény­szerülnek, de változatlanul te­vékenykednek. Aktívan támo­gatják őket a nyugati kommu­nistaellenes felforgató köz­pontok, amelyek motorja az erőviszonyok megváltoztatásá­ra törekvő amerikai imperia­lizmus. A LEMP a nemzeti egység és a közmegegyezés kialakítá­sára törekszik, de világosan ki­mondja, hogy a szocialistaelle­nes erőkkel nem lehet szó meg­egyezésről. Tudatában van a különféle veszélyeknek, s ha­tározottan vallja, hogy Len­gyelország szuverén állami lé­­tét, biztonságát a Szovjetunió­val és a Varsói Szerződés töb­bi tagországával való megin­gathatatlan szövetség, barát­ság és együttműködés szava­,­tolja. Az egyes társadalmi csopor­tok magatartását elemezve a beszámoló pozitívan értékelte a munkásosztály szerepét, amely döntő mértékben hozzá­járult a társadalmi-politikai és a gazdasági életben végbement kedvező változásokhoz. A párt számára kiemelkedő fontosságú a dolgozó tömegekkel fenn­tartott kapcsolat, az állandó párbeszéd, még a legnehezebb témákról is. Kedvezőnek mi­nősítette a referátum a másik nagy társadalmi osztály, a pa­rasztság magatartását is. Alá­húzta: a LEMP következetesen a munkás—paraszt szövetség erősítésére törekszik. Ami az értelmiséget illeti, annak kö­reiben ma még meglehetősen sokan engednek a szocialista­­ellenes erők nyomásának. Ve­lük kapcsolatban a párt a meggyőzés módszerét alkal­mazza, azzal a céllal, hogy csökkenjen a félrehúzódók szá­ma. A nyíltan ellenséges né­zeteket vallók kivételével ke­zet nyújt mindenkinek, és is­mételten leszögezi: nem az a lényeg, ki honnan jött, hanem az, hogy merre tart. Ennek kapcsán Czyrek nagyra érté­kelte a Hazafias Nemzeti Újjá­­születési Mozgalomban (a PRON-ban), valamint az ál­lampolgári tevékenység külön­böző területein aktívan műkö­dő értelmiségiek szerepét. Kü­lön foglalkozott az ifjúsággal, amelynek soraiban elég nagy számban vannak még mindig ingadozók, félrevezetett, meg­tévedt emberek. Ezért a párt­nak az eddiginél sokkal erőtel­jesebb tevékenységet kell ki­fejtenie a fiatalok között. Józef Czyrek megállapította, hogy az elmúlt időszakban fo­­­kozódott a szejm tekintélye és törvényalkotó munkája, elő­­­nyösen változott a kormány munkastílusa. Az ország életé­ben a lengyel néphadsereg igen jelentős szerepet tölt be, amelyet a párt nagyra értékel. A pártvezetés fontosnak tart­ja, hogy a nemzeti megegyezés kialakítása érdekében a LEMP tagjai aktívan részt vegyenek a PRON, továbbá az újjászü­lető szakszervezeti mozgalom és a munkásönkormányzati szervek tevékenységében. A vezetés elvárja a párttagoktól, hogy minden szinten és szer­vezetben méltó módon képvi­seljék a LEMP politikáját. A nemzeti megegyezés meg­valósítása szempontjából Czy­rek pozitívnak minősítette az állam és az egyház viszonyát, azt, hogy mind a katolikus egy­ház vezetése, mind a papság döntő többsége a kapcsolatok konstruktív alakításának híve. Elítélte viszont az olyan pró­bálkozásokat, amelyek arra irányulnak, hogy a vallási ün­nepeket, miséket államellenes, rendbontó akciók szervezésére használják fel. Mint mondot­ta, II. János Pál pápa közelgő lengyelországi látogatásától a társadalmi nyugalom erősödé­sét, a nemzeti megegyezés to­vábbfejlődését várják. A láto­gatás egyben az állam és a katolikus egyház közötti jelen és jövő kapcsolatok próba­köve lesz. A referátum a LEMP belső herzetével foglalkozó részében em­­lékeztetett arra, hogy a feb­ruárban véget ért beszámolási kampány hozzájárult a párt­munka jelentős felélénkülésé­hez, a párt szervezeti egységé­nek erősítéséhez. A szövetsé­ges pártokkal szorosan együtt­működve a LEMP visszasze­rezte a kezdeményezést a tár­sadalmi-politikai életben. A vita befejeztével, amely­­ ben egyébként 19-en szólal­tak fel, a KB szervezeti kér­désekkel foglalkozott. A Poli­tikai Bizottság javaslatára jó­váhagyta Wladyslaw Lotanc­­nak, a KB ideológiai, Witold Nawrockinak, a kulturális és Stefan Zawodzinskinak, a KB mezőgazdasági osztály élére való kinevezését. A tanácskozás végén Jaru­zelski hadseregtábornok mon­dott zárszót, majd a központi bizottság kedden este befejez­te 12. ülését Lengyel tiltakozás Varsóból jelenti az MTI. A lengyel külügyminisztérium kedden hivatalosan tiltakozott amiatt, hogy a közelmúltban egy nyugatnémet lap olyan lengyelellenes „dokumentu­mot” tett közzé, amely azt ál­lította, hogy a lengyelek kü­lönféle bűntetteket követtek el a második világháború végén az országból kitelepített néme­tekkel szemben. Ernest Kucza külügyminisz­ter-helyettes az NSZK varsói nagykövete előtt hangsúlyozta: a provokációt súlyosbítja az a tény, hogy az anyaghoz a bon­ni kormány egyik miniszteré­nek, Heinrich Windelennek a nyilatkozatát is csatolták. Ku­cza hangsúlyozta, a lengyel fél elvárja, hogy a jövőben az NSZK kormánya megakadá­lyozza hasonló hamisítványok közlését A latin-amerikai külügyminiszterek tájékoztatják az In­SIE főtitkárát Panamából jelenti a Prensa Latina. A nicaraguai és a hon­­durasi külügyminiszter eszme­cseréje bebizonyította, hogy állandó véleménycseréjére van szükség a két fél közötti feszültség csökkentése érdeké­ben. Ez volt a kilenc latin­amerikai ország külügyminisz­tereinek háromnapos panama­városi tanácskozását lezáró közlemény legfontosabb meg­állapítása. A Contadora-csoport kül­ügyminiszterei a közép-ameri­kai konfliktus által leginkább érintett országokat — Guate­malát, Costa Ricát, Nicara­guát, Hondurast és Salvadort — képviselő kollégáikkal tar­tott tárgyalásaikon megálla­podtak, hogy a jelenlevő ki­lenc állam képviselőiből lét­rehoznak egy operatív bizott­ságot. Az operatív bizottság legkö­zelebb június 14-én Panama­­városban tart ülést. A külügy­miniszterek megállapodtak továbbá abban, hogy a Conta­dora-csoport tagállamai a je­lenlegi találkozó eredményei­ről tájékoztatták Javier Pérez­­ de Cuellar ENSZ-főtitkárt. Szerda, 1983. június 1. Az európai egyházak moszkvai felhívása Moszkvából jelenti az MTI. Az európai kormányokhoz in­tézett békefelhívással kedden Moszkvában véget ért az euró­pai egyházak képviselőinek konzultatív találkozója. A má­jus 25-én kezdődött értekezlet részvevői azt vitatták meg, hogy miként lehet és kell hoz­zájárulniuk az egyházaknak a béke és a népek közötti biza­lom megerősítéséhez, a fegy­verkezési hajsza megfékezésé­hez. A tanácskozás eredménye­ként elfogadott nyilatkozatuk­ban a részvevők mély aggoda­lommal állapították meg, hogy tovább romlik a nemzetközi helyzet. A találkozó részvevői felhí­vással­ fordultak az európai kormányokhoz, hogy tegyenek újabb lépéseket a leszerelés érdekében. Felszólították a NATO-t, hogy a Szovjetunió­hoz hasonlóan mondjon le a nukleáris fegyver elsőként tör­ténő­­alkalmazásáról. A lesze­reléshez vezető első lépésként a tanácskozás valamennyi nuk­leáris fegyver befagyasztására szólított fel. Az ötnapos tanácskozáson többek között dr. Jan Marten­­sen, az ENSZ főtitkárhelyet­tese, Kutsenkov professzor, a Szovjet Tudományos Akadé­mia tagja és Inga Thorsson asszony, svéd államtitkár tar­tott előadást. A részvevőket levélben köszöntötte Pimen pátriárka. A magyar egyházak képvi­seletében a tanácskozáson részt vett­ Kovách Attila refor­mátus püspök és dr. Nagy Gyula evangélikus püspök, akit a konferencia társelnökévé vá­lasztottak. A BT határosatban ítélte el a Dél-afrikai Köztársaságot New Yorkból jelenti az AP. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden egyhangúan hozott ha­tározatban ítélte el a Dél-afri­kai Közttrsaságot „Délnyugat- Afrika folyamatos megszállá­sáért”. A határozat felszólítja a pre­toriai kormányt, hogy hala­déktalanul hajtsa végre a Na­míbia függetlenségére vonat­kozó 1978-as, 435. számú BT- határozatot, és sürgeti a Dél­­afrikai Köztársaságot, mielőbb adja meg a függetlenséget e területnek. A BT egyúttal felhatalmazta Javier Perez de Cuellar ENSZ- főtitkárt,­ hogy folytasson kon­zultációkat az érintett felek­kel, azaz a Dél-afrikai Köztár­sasággal és a SWAPO-val a 435. számú határozatban java­solt tűzszünet mielőbbi létre­jötte érdekében. A főtitkárnak a határozat értelmében legké­sőbb augusztus 31-ig be kell számolnia a BT-nek konzultá­ciós eredményéről. Az egyhetes vita után sza­vazásra bocsátott határozatot a BT mind a 15 tagállama meg­szavazta. Ezúttal az Egyesült Államok is „igennel” szava­zott, tekintettel arra, hogy a vita során Washingtont éles bírálatok érték a pretoriai kor­mány támogatásáért. Rihiesics fontosnak mondta a kisebbség egyenjogúságát Belgrádból jelenti az MTI. „A baloldalon, a jobboldalon is kerestük az ellenséget, és aztán beláttuk, hogy mi saját magunk vagyunk önmagunk legnagyobb ellensége, mert nem ismerjük fel a£ egyes je­lenségek okait, nem adunk vá­laszt a kérdésekre. Ha a kom­munista szövetség offenzív, ha választ ad az időszerű kérdé­sekre, akkor egyetlen ellenség sem tehet sokat ellenünk. De ha mindannyian visszavonu­lunk, akkor az ellenség támad” — jelentette ki Mitja Ribicsics, a JKSZ KB Elnökségének el­nöke a belgrádi egyetemen tett látogatása során mondott be­szédében, amelyet a keddi ju­goszláv lapok ismertettek. Az ország régi problémáira utalva Ribicsics hangoztatta, hogy az önigazgatást a nehéz időkben is igazolni kell. Ribi­csics ennek kapcsán kitért a nemzetiségi kérdésre is. „Ko­szovóban egyrészt jó értékelé­sek hangzanak el a politikai helyzetről, másrészt viszont úgy gondolom, hogy bizonyos veszélyes dolgok kezdenek fel­halmozódni, de nemcsak Ko­szovóban, hanem Szerbiában és az egész országban is. Ez a nemzeti bizalmatlanság újabb hulláma. A szocialista erőknek és a "kommunisták szövetségé­nek azonnal rendkívüli intéz­kedéseket kell tenniük, hogy a helyzet megváltozzon” — mon­dotta. A kérdéssel összefüggésben Ribicsics kifejtette, hogy a ki­sebbségnek teljes egyenjogú­ságra van szüksége, a több­­nyelvűség elengedhetetlen, nemcsak a kisebbség részéről, amely egyébként is természet­szerűen tanulja a többség nyelvét, hanem a többségben élő nép esetében is. A külpolitika hírei­ t (Moszkva, TASZSZ) Kedden Moszkvában a szak­­szervezetek házának oszlop­csarnokában ravatalozták fel a vasárnap elhunyt Arvid Pel­­sének, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a KB Párzellenőrzési Bizottsága el­nökének, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa küldöttének holttestét. A ravatal mellett díszőrséget álltak az SZKP és a szovjet állam vezetői, élü­kön Jurij Andropovval, az SZKP KB főtitkárával.­­ (Helsinki, TASZSZ) A madridi találkozó mielőbbi si­keres befejezését sürgette a Béke-világtanács kedden Hel­sinkiben közzétett nyilatkoza­tában. A dokumentumban fel­hívta a figyelmet arra, hogy a tanácskozás elhúzódásáért tel­jes egészében az Egyesült Ál­lamokat terheli a felelősség. ›*› (Canberra, TASZSZ) Ausztrália kedden feloldotta mindazokat a korlátozó intéz­kedéseket, amelyeket 1980-ban hozott a Szovjetunióval szem­ben.­­f. (Ankara, Reuter) A török katonai vezetés rendeletileg betiltotta az idén május 20-án megalakult Nagytörök Pártot. A nemzetbiztonsági tanács rendelete emellett utasítást adott 14 politikus, így Süley­­man Demirel volt miniszterel­nök, valamint a betiltott Igaz­ságpárt 6. és az ugyancsak be­tiltott Köztársasági Néppárt 7 volt vezetőjének őrizetbe vé­telére. (Bukarest, MTI) Nicolae Ceausescu román elnök ked­den snagovi rezidenciáján szí­vélyes, baráti légkörű megbe­szélést folytatott Hans-Diet­­rich Denscher nyugatnémet alkancellárral. Of Moszkva, MTI) Kedden elutazott Moszkvából Lothar Spath, Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke és a kíséretében levő üzletemberek. A nyugatnémet küldöttség május 26-án érkezett Moszkvá­ba, az Oroszországi Föderáció Minisztertanácsának a meghí­vására. ›‚ (Szófia, MTI) A kis or­szágok szerepe Európa bizton­ságában címmel 22 ország ne­ves tudósainak és békeharco­­sainak részvételével a Pug­­wash-mozgalom szervezésében nemzetközi szimpozion kezdő­dött kedden Plovdivban. ›› (Phenjan, MTI) A Ko­reai-félszigeten kialakult ve­szélyes helyzet háború kirob­banásával fenyeget — figyel­meztet a koreai országos béke­védelmi nemzeti bizottság nyi­latkozata, amely elítéli azokat az amerikai—dél-koreai teme­ket, hogy neutronfegyvereket telepítsenek Dél-Koreába. <■> (Tokió, TASZSZ) öt újabb részvevő csatlakozásá­val kedden húszra emelkedett azoknak a száma, akik Szöul­ban Kim Jung Szam, dél-ko­reai ellenzéki vezetővel az élen éhségsztrájkka­l tiltakoz­nak Cson Tu Hvan diktatóri­kus rendszere ellen. A szíráik­ban neves politikai, egyházi és társadalmi személyiségek vesz­nek részt.

Next