Magyar Nemzet, 1983. október (46. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-01 / 232. szám
Szombat, 1033. október 1. A lakásgazdálkodásról tárgyalt a fővárosi tanács KÖZÉLETI HÍREK Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke búcsúlátogatáson fogadta Andrej Barcákot, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki végleg elutazott Budapestről. Losonczi Pál, a népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta Szigeti Károlyt, hazánk Svédországba akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. A Ciprusi Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Szpirosz Kiprianu köztársasági elnököt. Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására szeptember 29—30-án látogatást tett Budapesten Hans Kall, az Osztrák Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az MSZMP KB titkára fogadta Hans Rajtot, akivel Szikszay Béla, az MSZMP osztályvezető-helyettese folytatott megbeszélést. Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására szeptember 27—30. között látogatást tett Budapesten Leonor Bornao, a Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a külügyi osztály vezetője. Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára fogadta a spanyol KP képviselőjét, akivel Kovács László, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője folytatott megbeszélést. Elutazott hazánkból Brúnó Lietz, az NDK mezőgazdasági, erdő- és élelmiszergazdasági minisztere, aki a bábolnai napokon részt vett NDK küldöttségét vezette. Magyarországi tartózkodása során megbeszélést folytatott Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel, ellátogatott a sárisápi mezőgazdasági termelőszövetkezetbe és a gödöllői agrártudományi egyetemre is. Jában fogadta Norbert Stegert. A találkozón részt vett Marjai József, és jelen volt Arthur Agstner, Ausztria budapesti nagykövete is. Norbert Steger a nap folyamán tárgyalásokat folytatott Méhes Lajos ipari miniszterrel és Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszterrel. Az osztrák alkancellár péntek este elutazott Budapestről. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Marjai József búcsúztatta. Németh Károly és Román Malinowski találkozója Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára pénteken fogadta Roman Malinowskit, a Lengyel Egyesült Néppárt elnökét, a lengyel minisztertanács elnökhelyettesét, aki a bábolnai napok rendezvénysorozatára érkezett hazánkba. A baráti légkörű találkozón Roman Malinowski tájékoztatást adott az Egyesült Néppárt munkájáról és a hazája szocialista kibontakozásában a pártjára háruló feladatokról. Elismeréssel szólt magyarországi tapasztalatairól, a magyar mezőgazdaság eredményeiről. Németh Károly tájékoztatta a lengyel vendéget az MSZMP tevékenységéről és megerősítette: az MSZMP továbbra is a két ország közötti sokoldalú kapcsolatok fejlesztésére törekszik. A találkozón jelen volt Kólás Géza, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Jerzy Zielinski, a Lengyel Népköztársaság magyarországi nagykövete. ★ Marjai József és Roman Malinowski miniszterelnök-helyettesek tárgyalásai pénteken emlékeztető aláírásával fejeződtek be. Az okmányban előirányozták, hogy a következő évekközéptávú tervidőszakban kiemelt figyelmet fordítanak a mezőgazdasági termelés növekedését és a lakosság élelmiszer-ellátásának javítását elősegítő magyar—lengyel együttműködés fejlesztésére. Ennek keretében szükségesnek tartották a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépek gyártása terén a szakosítás és kooperáció szélesítését, a lengyel és magyar mezőgazdasági üzemek és iparvállalatok közötti közvetlen termelési együttműködés bővítését, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén elért műszaki-tudományos eredmények cseréjét, a vetőmagvak,ben, majd az 1986—1990-es termékek, takarmányadalékok kölcsönös szállításának növelését. A Roman Malinowski kíséretében levő Stanislaw Zieba mezőgazdasági és élelmiszergazdasági miniszter és Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter péneken aláírta a két ország közötti mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködés fejlesztésének fő irányairól szóló, 1990-ig érvényes megállapodást. A lengyel vendégek a nap folyamán Szentendre nevezetességeivel ismerkedtek és a késő délutáni órákban elutaztak Budapestről. Ernst Albrecht, az NSZK Alsó-Szászország tartományának miniszterelnöke, aki Marjai József miniszterelnök-helyettes meghívására tett látogatást Magyarországon, pénteken befejezte megbeszéléseit. A kormány elnökhelyettesén kívül Ernst Albrecht tárgyalt Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszterrel. Találkozott Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel, Beck Tamással, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnökével és más személyiségekkel. Lázár György miniszterelnök pénteken hivatalában fogadta Ernst Albrechtet. A találkozón részt vett Marjai József miniszterelnök-helyettes és jelen volt Norman Dencker, az NSZK budapesti nagykövete. Az alsó-szászországi miniszterelnök a délutáni órákban elutazott Budapestről. Az osztrák alkancellár megbeszélései Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese pénteken tárgyalást folytatott a meghívására hazánkban tartózkodó Norbert Stegerrel, az Osztrák Köztársaság alkancellárjával, kereskedelmi és iparügyi miniszterrel. Megvitatták a nemzetközi gazdasági élet egyes kérdéseit, és kölcsönösen tájékoztatást, adtak országaik gazdaságának helyzetéről. Megvizsgálták a Magyarország és Ausztria közötti kereskedelmi és gazdasági együttműködés fejlesztésének további lehetőségeit. Különös figyelmet fordítottak az árucsere-forgalom feltételeinek javítására, az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatások területén a termelési és értékesítési kooperációk s más együttműködési lehetőségek bővítésére, valamint a magyar gazdaságfejlesztési tervekben való osztrák részvétellel összefüggő kérdésekre. Lázár György, a Minisztertanács elnöke pénteken hivatal vávozni A magyar képviselők Grúziában pénteken folytatódott a magyar parlamenti küldöttség látogatása a Grúz Szovjet Szocialista Köztársaságban. A magyar képviselők Apró Antalnak, az országgyűlés elnökének vezetésével a Szovjetunió Legfelső Tanácsának meghívására szerdán érkeztek hivatalos, baráti látogatásra a Szovjetunióba, s csütörtökön utaztak Tbiliszibe. A grúz fővárosban eltöltött első napon szívélyes légkörű megbeszélést folytatott Grúz SZSZK Legfelső Tanácsában. Apró Áritai és Pavel Gilasvili, a Köztársaság Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke kölcsönösen tájékoztatták egymást a legfelsőbb államhatalmi szervek felépítéséről és munkájáról. Zsúfolt programot bonyolított le pénteken a Grúz Szovjet Szocialista Köztársaságban tartózkodó magyar parlamenti küldöttség: ellátogatott a köztársaság gazdasági életében fontos szerepet játszó mchetai mezőgazdasági termelési-tudományos egyesülésbe, megtekintette a műemlékekben gazdag régi fővárost, ismerkedett a köztársaság képző- és ötvösművészetével, s ellátogatott egy ifjúsági vezetőképző táborba is. Apró Antal és a kíséretében levő személyiségek megtekintették Mchetát, Grúzia egykori fővárosát. Szűrös Mátyás fogadta George Habbast Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára pénteken fogadta George Habbast, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért szervezet főtitkárát, aki küldöttség élén tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörű találkozón véleményt cseréltek időszerű nemzetközi kérdésekről, különös tekintettel a közel-keleti válság és a libanoni helyzet újabb fejleményeire, érintették a palesztin felszabadítási mozgalom harcának néhány kérdését. Az MSZMP képviselője megerősítette a magyar nép szolidaritását a Palesztinai arab nép igazságos küzdelmével, amelyet nemzeti jogainak érvényesítéséért folytat.★ Az elmúlt napokban a Magyar Szolidaritási Bizottság meghívására látogatást tett hazánkban a Népi Front Palesztina Felszabadításáért szervezetnek George Habbas főtitkár által vezetett küldöttsége. Magyarországi megbeszéléseikről, a látogatás tapasztalatairól pénteken Budapesten sajtóértekezleten számolt be a palesztin politikus. Bevezetőben elmondta, hogy a közel-keleti térség helyzete, illetve a palesztin forradalom ügye egyaránt világpolitikai tényező. Ha itt a rendezésben nem érdekelt erők törekvései nehézségekbe ütköznek, akkor alakulnak ki olyan feszültségek, mint amilyenek az 1982-es libanoni háborúhoz is elvezettek. Habbas rámutatott, hogy ebben a harcban a palesztin ellenállási mozgalom súlyos sebeket kapott ugyan, de állva maradt, s így továbbra is jelentős akadálya a Camp David-i folyamat kiterjesztésének. Kifejtette a palesztin szervezet főtitkára, hogy bár Izraelnek és közvetve az Egyesült Államoknak nem sikerült elérnie a libanoni háborúval megvalósíthatónak vélt célokat, mégis vannak olyan jelenségek, amelyek fölött hiba lenne szemet hunyni, miként ezeket eltúlozni is. Rámutatott, hogy a palesztin mozgalomnak Bejrútból történt kényszerű kivonulása nagy veszteség, s akadtak olyan palesztin erők, amelyek ennek láttán meginogtak és azt mérlegelték, vajon nem lenne-e alkalmasabb közelíteni az amerikai politikai irányvonalhoz. Ennek a bizonytalanságnak volt részben a következménye, hogy a palesztin mozgalmon belül felerősödtek a nézeteltérések. A Népi Front Palesztina Felszabadításáért— hangsúlyozta — a palesztin, a szír és a libanoni hazafias erők egységét szorgalmazza. Kérdésekre válaszolva George Habbas egyebek között elmondta, hogy elsőrendű fontossága van az El-Fatahon belüli viszályt elsimítani igyekvő párbeszédnek. A Palesztin Központi Tanács által megalakított bizottság beszerezte az érintett felek írásos véleményét, s ezeket a dokumentumokat a tanács következő ülésén határozathozatal céljából tanulmányozni fogják. Hangsúlyozta a főtitkár, hogy ez korántsem lesz egyszerű feladat, de szervezete mindent megtesz azért: a nézeteltérés ne terjedjen túl az El-Fatahon, ne bénítsa meg a, PFSZ-t,ne bontsa meg a palesztin mozgalom egységét. f. dl A vártnál kevesebb Ernst Albrecht elutazott Magyarországról a lakásigénylők száma , Szépvölgyi Zoltán elnökletével pénteken az új városháza nagytermében ülést tartott a Fővárosi Tanács. Az ülésen részt vett és felszólalt Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára is. A testület — az elfogadott napirendnek megfelelően — tájékozódott a fővárosi lakásigénylések megújításának tapasztalatairól, s az elemzések ismeretében módosította, illetve kiegészítette a lakásügyi tanácsrendeleteket és a VI. ötéves terv lakáspolitikai irányelveit. A tanácsülésen határoztak arról is, hogy Budapestnek ismét legyen zászlaja, egyidejűleg új tanácsrendeletben szabályozták a főváros címer- és zászlóhasználatát. A napirendi pontok megvitatása előtt Szépvölnyi Zoltán tanácselnök megemlékezett a testület közelmúltban elhunyt tagjáról, dr. Návai Lászlóról, aki az ügyrendi bizottság elnöke volt. Ezután a Fővárosi Tanács személyi kérdésekben döntött. Kelemen Lajost szeptember 30-i hatállyal saját kérésére, nyugállományba vonulása miatt, érdemei elismerésével felmentették általános elnökhelyettesi funkciójából, illetve végrehajtó bizottsági tagságából. A tanácstagok a Fővárosi Tanács új általános elnökhelyettesének Farkasinszky Lajost választották meg. Utána Nemes Tibor, a lakásügyi főosztály vezetője tájékoztatott a fővárosi lakásigénylések megújításának tapasztalatairól, s ezzel összefüggésben javaslatot tett a VI. ötéves terv lakáspolitikai irányelveinek, illetve a lakásügyi tanácsrendeleteknek módosítására és kiegészítésére. Budapesten azok közül, akik a tanácstól várják lakásgondjuk megoldását — 1982 végén csaknem 109 ezer lakásigénylőt tartottak nyilván a kerületi tanácsok — a vártnál kevesebben. 58 500-an újították meg 1983 tavaszán lakásigénylésüket. Közülük nyolcezren új igénylők. Tizenháromezer embernek nem kellett megújítania kérvényét, mert felkerült az idei lakásjuttatási névjegyzékre. Aakásigénylések adataiból a feldolgozás után megállapítható volt, hogy az igénylők háromnegyede nem rendelke Faluvégi Lajos norvégiai tárgyainal Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, a magyar kormányküldöttség vezetője norvégiai látogatásának pénteki napján Norvégia ipari és kereskedelmi életének vezető képviselőivel találkozott. Ezen részt vett Asbjörn Haugstvedt kereskedelem és hajózásügyi miniszter, aki kiemelte a tárgyalások politikai és gazdasági fontosságát. Hangsúlyozta, hogy a magyar—norvég kapcsolatok többirányú fejlesztéséhez nagymértékben hozzájárult a kormányküldöttség látogatása ideje alatt megtartott kormányközi vegyesbizottsági ülés, valamint a Magyar Kereskedelmi Kamara és a norvég exporttanács által közösen rendezett magyar műszaki napok. A miniszter kifejezésre juttatta a norvég kormánynak azt az álláspontját, miszerint a magyar kormánydelegáció norvégiai látogatása a kétoldalú kapcsolatokon túlmenően a kelet—nyugati párbeszéd a kelet—nyugati párpolitikai és gazdasági jelentőségű. Faluvégi Lajos tájékoztatást adott a magyar gazdaságról, gazdaságirányítási rendszerünk fejlesztési elképzeléseiről és ezzel összefüggésben szólt a magyar—norvég gazdasági kapcsolatok bővítésének változatos formáiról. A magyar kormány elnökhelyettesét fogadta Kaarne Willoch norvég miniszterelnök. Horn Gyula látogatása Moszkvában Horn Gyula az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője az SZKP Központi Bizottságának meghívására szepember 28. és 30. között látogatást tett a Szovjetunióban. Az MSZMP képviselőjét fogadta Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára és Konsztantyin Ruszakov, a KB titkára. Horn Gyula megbeszélést tartott Oleg Rahmanyinnal, az SZKP KB külügyi osztálya és Vagyim Zaglagyinnal, az SZKP KB nemzetközi osztálya vezetőjének első helyettesével, Georgij Arbatovval, a Központi Bizottság tagjaival, továbbá Gennagyij Kiszeljovval és Anatolij Csernyajevvel, a KB osztályvezetőhelyetteseivel. Befejeződött a Római Klub budapesti ülése A Római Klub budapesti ülésének befejezéseként pénteken sajtótájékoztatót tartottak a klub képviselői, melyen beszámoltak a tanácskozás során végzett munkájukról. A Római Klub felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlődő országok közül jelenleg már több mint 90 élelmiszerimportra szorul, s,többségük a jövőben még kevésbé lesz képes az élelmiszer-önellátásra. Ezt figyelembe véve az élelmiszerek jelenlegi világméretű elosztása nem fog megfelelni a világ népessége várható növekedésének. Hangsúlyozták, hogy a megoldást nemzetközi együttműködésben és helyi akciókban egyaránt kell keresni. Maximálisan fel kell használni a rendelkezésre álló tudományos technikai ismereteket. A klub képviselői úgy vélekednek: ha sikerül a világ népeinek és kormányainak belesen választaniuk a konfliktusok és az együttműködés között, akkor megfelelően alkalmazkodhatnak korunk új valóságához, békében és jólétben élhetnek. Éppen ezért a Római Klub budapesti konferenciája felhívja a világ népeit és vezetőit, az említett kihívásra bölcsen, egyetértésben és haladék nélkül válaszoljanak. A Római Klub következő ülését 1984-ben Helsinkiben tartja. A konferencia ideje alatt Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára fogadta Aurelio Pecceit, a Római Klub elnökét. Jövő májusban nyílik a Marx téri áruház Szokatlan környezetben tartották a pénteki sajtótájékoztatót az ÉVM és a Skála Coop vezetői, a leendő Marx téri áruház építkezési területén. Kábelek, szigetelések és alapozások, pallók között és az épület külső fala mentén közlekedő bányászliftben vezetett utunk a nyolcadik emelet egy helyiségébe, amely iroda lesz. Petrovai László építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes elmondta mindazt, ami a közvéleményt talán a leginkább érdekli: miért kellett meghosszabbítani az átadás határidejét. A munkát sok tényező nehezítette. A beruházás nem csak egy épület emeléséből, hanem a metró építéséből, az egész Marx téri új csomópont kialakításából áll. A munka kezdetekor a közműfeltárás okozott gondokat — a korabeli térképek nem a valóságnak megfelelő helyen tüntették fel a munkaterület alatthúzódó gázvezetéket. Az alapozási és a szerkezeti terveket is többször módosították, s a tulajdonképpeni építkezés csak 1979-ben kezdődhetett meg. Mint Demján Sándor, a Skála-Coop vezérigazgatója elmondta: Budapest egyik legszebb új forgalmi csamiópontja lesz a Marx tér. A kilencemeletes épület külseje egyszerűségével harmoniusan illeszkedik a környezetbe, öt szintet foglal el az épületből a MÁV, a többi hely a Skála áruházé. A föld alatti szinten rendezik be a főváros legnagyobb élelmiszer bevásárló központját, a földszinten iparcikkeket, a galérián és az emeleteken textileket árusítanak. S helyet kap egy utazási iroda képviselete is, amely gyakorlatilag állandóan nyitva lesz. a Nyula pályaudvarra érkező hülydiek itt beválthatják pénzt, s be is jelentkezhetnek, sz foglalhatnak. zik önálló lakással, 25 százalékuk pedig a jelenleginél nagyobb, vagy jobb minőségű lakást kér. A hatodik ötéves terv lakáspolitikai irányelveiben meghatározott program eddigi végrehajtásával kapcsolatban a testület megállapítota, hogy az 1981 elején nyilvántartott több mint 99 ezer igénylő közül a névjegyzék alapján öszszesen 40 375 budapesti lakásigényét oldják meg az év végéig. Ebből 21 ezer a két- vagy ennél több gyermekes család. A tanácsülésen megállapították, hogy az 1981-ben elfogadott fővárosi lakáspolitikai irányelvek megfelelnek a központi céloknak, változtatásukra tehát nincs szükség. Továbbra is szorgalmazzák a több gyermekes családok támogatását a lakásellátásban, s elősegítik azt is, hogy a kiutalt lakások legalább 50 százalékát fiatal házasok kapják. A határozatok között szerepel az is, hogy az 1983. április 30-ig nyilvántartásbali 14 ezer csereigénylő kérelmét — a különleges igények kivételével — 1985 végéig meg kell oldani, ha a tanács által javasolt lakásellátási formát a kérelmező elfogadja. Kelemen Lajos kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kelemen Lajosnak, a Fővárosi Tanács általános elnökhelyettesének több évtizedes eredményes munkássága elismeréseként, nyugalomba vonulása alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke pénteken adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára és Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke.