Magyar Nemzet, 1983. november (46. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-01 / 258. szám
Kedd, 1983. november 1. A RÁDIÓ MELLETT Senki nem tagadhatja a rádió értékmentő és teremtő törekvéseit: nemzeti művelődésünk érdekeiért végzett tevékenysége szinte áttekinthetetlen — kicsinyy és nagy ügyekből egyaránt részt vállal. Hogyne hallatná szavát Madách ünnepein, a Tragédia bemutatójának századik évfordulóján, amelynek még erősebb hangsúlyt adott az új Nemzeti Színház fölépítését elhatározó döntés. Ennek jegyében, a Budapesti Művészeti Hetek rendezvényeként mutatta be a Rádiószínház Az ember tragédiája hangjátékváltozatát. A drámai költemény rádióra alkalmazása és rendezése Bozó Lászlót dicséri. Dicséri, mondom sietve, mert a vállalkozás szándéka már önmagában is arra biztat, hogy Bozó elhatározását méltassam. Mindenekelőtt és elsősorban a bátorságot, amivel a Tragédiát különböző fölfogásban, sikerrel vagy kudarccal bemutatott előadások kritikai vitája közepette állt elénk Madách-értelmezésével. Eleve rádiós alapállásra vall, hogy szinte megfeledkezett a Tragédia tizenöt mozzanatában kínálkozó látványosságok kísértő emlékképeiről. Minden figyelmét a hangzásokra, a hangok hatására fordította, s a színészek kiválasztásakor is csak arra gondolhatott, hogy a rádióban megszólaló Ádám, Éva és Lucifer szövegmondása mindenképp különbözzék a drámai költemény eddig ismert vagy megszokott sok tolmácshangjától. Olyan Ádámot kellett találnia, mint Hegedűs D. Géza, Évát, mint Bánsági Ildikó, s nem különben Lucifert Garas Dezső személyében, akik a színpadi megjelenítés, minden szépséges izgalmáról lemondva, vállalták a mikrofonszereplés béklyós kötöttségeit. A minden magyar színművészt sarkalló mű játéklehetőségét a mikrofon előtt másféle alkalmakat kínáltak. A rádiós Tragédia adását hallgatva, újra s újra ráeszméletünk, mennyi játékfenetűs jetől, fosztja meg a színészt a látványosságokra érzéketlen mikrofon, ugyanakkor azt is tapasztalhattuk, hogy ezért cserébe a technika mennyi más gazdag élményt ad a hallgatónak. S éppen azóal, hogy a színész munkája nem puszta szövegmondás: maszk, jelmez, díszlet, mimika és mozgás látványáért kárpótolva, az érzelmek, feszültségek tolmácsolásával is mindent a hangjával kell kifejeznie. E közbeiyevidenciák igazságát valójában csak most a Tragédia hallgatása közben észlelhettük! Bozó, akihez, olykor a könyönyű, múzsa is kegyes szokott lenni, a Tragédia rendezésével tanúsította, mily komolyan veszi a dolgát, ha nagy ügy szolgálatába szegődik. Fegyelmezett és figyelmes munkájából kitetszett átgondolt, lényegre törekvő színészvezetésé. A mű tömegjelenetei sem csábították hatásvadászatra, mondhatnék tehát hogy még a kínálkozó lehetőségekről is lemondott, inkább, csakhogy a világos értelmezés egyszerűsége (s nem leegyszerűsítése!) vezesse a játék fejleményeit. Elsősorban ennek a rokonszenves rendezői alapállásnak köszönhető, hogy Madách drámai költeményének rádióváltozatát sikerre vihette. A szereposztás láttán-hallatán is méltán ámult a hitetlen: nyolc-tíz egykori (s mai) Ádám és legalább féltucatnyi Lucifer vonult a mikrofon elé, hogy most más-más szerepekben szólaljon meg. Adám és Éva valóban teljesen újszerű volt: Hegedűs és Bánsági teljesítménye még azokat is meggyőzhette, akik esetleg ódzkodó fenntartással fogadták szerepeltetésüket, ám a Lucifert alakító Garas Dezső nemcsak a várakozásoknak felelt meg; ez a fanyarul okos színész különös Lucifert formált. Minden más eddiginél másabbként hatott: a színházban, televízióban és filmekben rászabott és ráaggatott szerepkörének nyűgeitől fölszabadulva, egy eddig ismeretlen Garassal találkozhattunk, aki ugyanakkor Lucifer alakításában fölmutatta minden színészi tapasztalatát. S a fölvonultatott többi színész! Soha ilyen parádés szereposztást! Sinkovitstól kezdve Haumannig, Págertól Bács Ferencig szinte valamennyiüket méltatni kell. Külön említést érdemel Hernádi Judit (Hippia) és Császár Angéla (Cluvia) alakítása, de a dalok előadásával is különleges élményt szereztek. A rádió Tragédia-adásának nemcsak érdekessége, de erénye is, hogy a rendező három színésznemzedékből válogatta ki a szereplőket. Bátran vállalta, hogy ezáltal némely valamikori Tragédia-előadások emlékei is fölidéződnek előttünk, éppen ezért a három nemzedék hangján szóló drámai költemény rádióváltozatában a hagyományos és újszerű színészi megközelítések nem múlták fölül, s nem is akarták túlharsogni egymást. Jól megfértek együtt, szinte egybeforrottak, s végül is a rendező elképzelését szolgálták. A Tragédia színpadi előadásaiban a muzsikának alárendelt szerepe van. Nem így a mű rádióváltozatában: itt Victor Máté elektronikus zenéje szinte dramaturgiai feladatot kapott. A színeket nyitó ,és lezáró kompozíciók és dalok újszerű melódiái hajlékonyan igazodtak a rádiós követelményekhez. 1933-ban ennél természetesebb muzsikát elképzelni sem lehetne. Az adásról készült felvételt újra és újra meghallgattam, előttem az eredeti, teljes szöveggel. Furdalt a kíváncsiság, hogyan tömörítette, s hogyan rádiósította Bozó azt a remekművet, amely a megtestesült teljességként él tudatunkban. A Tragédia atomjainak egységét, a szavakat, s a belőlük fölépült mondatmolekulákat, mi végre bonthatja meg bárki? Hiszen általában megbontják, mert a Tragédiát a mindenkori dramaturgia és a színpad követelményei szerint meghúzva szokták előadni. Bozó — a rádiószerűség érdekében is — kénytelen volt húzni, tömöríteni a szövegen, ám a költő mondandóját nem sikkasztotta el. A több mint két és fél órás rádiósított Tragédiáé vátosaban híven megőrződött Madách szelleme. Teljességre törekvő Tragédiát hallhattunk a rádióban, s noha tökéletes teljesség nincsen, úgy tetszik, e rádiós változat alkotói megkísérelték a lehetetlent. Kiss Károly NAPLÓ Bélád! Miklós József Attiladíjas kritikust irodalomtörténészt november 10-én, csütörtökön 15 órakor helyezik nyugalomra a Farkasréti temetőben — közli a Magyar Írók Szövetsége, az MTA Irodalomtudományi Intézete és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja.♦ A nyirenyházi megyei művelődési központban vasárnap véget ért az országos videószemle. A három nap alatt több mint kétszáz szakember tanácskozott a hazai videózás elterjedéséről, tapasztalatokról és teendőkről.♦ A Farkasréti temetőben hétfőn felavatták Szobotka Tibor József Attila-díjas író síremlékét. Kálnoky László költő emlékezett a másfél éve elhunyt íróra. A síremlékre — amely Szobotka Tibor felesége, Szabó Magda írónő fene alapján készült — a Magyar Írók Szövetsége, a Művelődési Minisztérium, a Magyar PEN Club, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Magvető Könyvkiadó képviselői, valamint a család, a barátok, pályatársak, tisztelők hozták el a virágaikat. Amerikai Elektra ONeill trilógiája a Vígszínházban KA ANTIK MÍTOSZ elbeszéli: Klütamenészlia a szeretőjével, Aigiszihosszal megöli Agamemnorit, háborúból hazatérő férjét, s a testvérek, Elektra és Oresztész megtorolják apjuk pusztulását. Az Atreidák sorsa megihlette a tragikus triász tagjainak mindegyikét. Mégis az Oreszteiával, Aiszkhülosz tragédiájával vetik össze többnyire az Amerikai Elektrát, Eugene O Neill drámáját. Hiszen mindkettő trilógia, bennük a teljes történet. A két história között számtalan a különbség. Nemcsak a miliő más: az ókon uralkodók helyett a yankee arisztokrácia, valamikor a polgárháború végén. A patriarchális, puritán família hanyatlása ugyancsak a házasságtörők — Christine és Adam — közösen kitervelt bűntettével, Ezra Maimon halálával kezdődik. Ám a Lavinia-szította Orin csak Adamot öli meg, Christine önkezével végez magával. Majd a fivér is, a nővér is maga ítél maga felett, Orin öngyilkos lesz, Lavinia bezárkózik a Mannonházba. A tetteken kívül eltérnek az indítékok is. A Mannonok „eredendő bűne" óta — amikor is kiforgatták, a családból kitaszították Adam balsorsú apját, alacsony származású anyját — minden cselekedetük motívuma tisztátalan. Az igazságszolgáltatás színében tetszelegnek, valójában szenvedélyeiket szolgálják. Ezra Marnon sorsát nem Adam szüleinek szerencsétlensége, hanem Christine féktelen szerelme pecsételi meg. És Lavinia nemcsak azért fürkészi-vádolja anyját, mert apját imádja, hanem azért is, mert Adamért vágyódik. Míg Orin tulajdon anyjára féltékeny, s nem is apját, inkább önmagát bosszulja meg Adam halálával. Ezért nehezedik Orin lelkére olyannyira Christine öngyilkossága, majd az anya szerepét átvevő Lavinia visszautasítása, hogy véget, vet életének. És Lavinia, aki a maga boldogságát mind gátlástalanabbáhajszolja, nem szabadulhat a bűnök szövedékéből. Akár a mitológiai ehinniszek, az önvád űzi a vétkeseket. A gyűlölködő és gyötrődő hősök nem egyszerűen drámai, hanem olyan lírai dialógusokban beszélnek, amelyeket az érzelmek sodornak. Kulcsszavakat adnak szájról szájra, amelyek nyomatékukat az ismétlődésekkel nyerik el. Ezért nehéz meghúzni e kissé túlméretezett művet, márpedig a kurtítás elengedhetetlen. A mellékalakokat lehet megtizedelni, az antik kórust idéző kisembereket. S lehet minden egyes mondatot latra vetni, s szintagmánként, szavanként takarékoskodni. Okos, tisztességes, a lehetőségig tömör az a szövegváltozat, amely az Amerikai Elektra vígszínházi előadásához, Horvai István rendezéséhez készült el. NAGY SZENVEDÉLYEK nagy tragédiája, amellyel a mindenkori közönség szívesen sodródik. Ha mélylélektani vonulata mesterkélt, is, az egész feli sóvárgó életszerelemmel. Olyan mű, amelyhez nagy színészek, nagy alakítások kellenek. A szereposztás csakugyan nagyszerű, a szereplések kevésbé. A kivétel Kútvölgyi Erzsébet kemény lelkű, kő arcú Laviniája, akinek megfagyott vonásai mögött emésztő tüzek égnek. A látszatra törhetetlen leányt meg-megroppantják a fájdalmak. Hajlékonnyá lágyul a hangja, ha beszélget halottaival. Az egyetlen gyengeség az, hogy Laviniát inkább a konok akarat jellemzi, akkor is, amikor kihívó asszonyiassága bomlana ki. Olyan fiatalember Gálffi László nyugtalan Orinja, aki valóban anyai, nővéri gyámolításra szorul. Az a színész javára írandó, hogy a testvérszerelemben nem a rendellenességet, hanem a szükségszerűséget keresi, a közösen vétkezők kényszerű egymásrautaltságát. Jelenléte intenzív, de ettől szövegmondása elmarad, nemcsak félrecsúszó hangsúlyai, hanem színeinek szerényebb választéka miatt. A szeretőt, Adam Brantot játssza Bács Ferenc, aki vonzó, kellemes, de nagyon is kulturált egyéniség ahhoz, hogy maga is Mannon-ivadék legyen, s egy kortárs ,,végzetdráma” hőse. Szobor-méltóságú Ezra Mannont formál Darvas Iván. Tartásában azonban több az erkölcsi önérzet, mint a mozdíthatatlan merevség, a kíméletlenség, a könyörtelenség. S több a szerelmes tartózkodás, mint a megkövült ridegség, az érdesség, a gyengédtelenség, így személye jóval rokonszenvesebb mint kellene, már-már ártatlan áldozat ő. „Christine magas, szembetűnően szép, negyvenes asszony, koránál sokkal fiatalabbnak látszik. Gyönyörű alakja van, nőiesen izgató, mozgása pedig sima, lágy...” — így szól O’Neill leírása az asszonyról . Ruttkai Éva minden igyekezete az, hogy e női varázslatosságnak megfeleljen. Mintha nem érzékelné, mi történik: Lavinia fenyegetései Christine-ről leperegnek. Emellett elkezdődött a nyelvbotlások sorozata is a premieren, az a szókeresgélőbizonytalanságábotladozás, amely a próbák, szókereső bizonytalanságára, nem pedig egyszerű rövidzárlatra emlékeztetett. S az indiszpozíció — ha lehet annak nevezni ,— megfertőzött másokat is. A második felvonásra már kifejezetten kínos volt hallani. ABBAN LEHET REMÉNYKEDNI, hogy O'Neill bőséges színiutasításainak vagy Horvai István szituáció-elemzéseinek segítségével még talpraállhat az előadás. Az olyan játéknak is lenne létjogosultsága, amely igaz pszichológiai ábrázolással szolgál. Ha még folytatnák a munkát, talán többre is vihetnék. Bogácsi Erzsébet A Magyar TudományosAkadémia vezetése az elmúlt évben — Arany János halálának 100. évfordulója alkalmából határozatot hozott, hogy emlékezésül a költőre, az Akadémia első főtitkárára, bronz domborművet helyez el a MTA tudósklubjában. A költőt ábrázoló művet Borsos Miklós szobrászművész készítette el, s hétfőn Szentágothai János, az Akadémia elnöke leplezte le. a 297-880 telefonszámon kedd, csütörtök 9—11 óra között. g 2 A MOHOSZ feji HORGÁSZCIKK KÉSZÍTŐ II ÉS II ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALATA ! 1984. január 15-től ISSzt. január 15-ig szerződéses vállalkozásba adja mozié horgjászcikk-szaküzletés A pályázatot 1983. december 10-ig lehet írásban benyújtani. A versenytárgyalást december 15-én 15 órakor tartják. Budapest XIIL. Rozsnyay utca 23. A feltételekről érdeklődni lehet BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN CARLO ZECCHI a Magyar Állami Hangversenyzenekart vezényelte a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Zecchit évtizedekkel ezelőtt ismerte meg a magyar hangversenylátogató közönség. Zenekari koncertjei, kamratestjei minden időszakban hatalmas, emlékezetes sikereket arattak. Dinamikus, ízig-vérig olasz temperamentumú és ízig-vérig muzsikus egyéniségnek ismertük meg. Az idén nyolcvanesztendős lett. Az évek múlására, a fizikai erőt romboló időre azonban csak addig lehetett gondolni, míg Zecchi eljutott a karmesteri pulpitusra. Azután már csak a zenére lehetett figyelni, amit mágikus erejével elénk varázsolt. Vezénylésének titka aligha fejthető meg. Gesztusai utánozhatatlanul kifejeznek, ökonomikusak, de nem lennének dirigensi példatárba illeszthetőek. Személyiségének delejes hatása nemcsak a pódiumra, a nézőtérre is átsugárzik. Szinte elhiteti, hogy gesztusok nélkül, akár puszta jelenlétével, tekintetével is képes lenne megvalósíttatni művészi elképzeléseit. Mozart Hat német tánca (K. 509.) és A-dúr zongoraversenye (K. 488.), valamint Berlioz Fantasztikus szimfóniája alkotta a zenekari est műsorát. Nem a mostanában mind általánosabb és megszokottabb ,,rövid programot” választotta Zecchi, hanem vállalta a nagyfokú koncentráció és a fizikai próbatétel erőfeszítését. S csodálatosképpen, ritkán érzékelhető könnyedséggel és természetességgel szólalt meg keze nyomán a zene, ritkán átélhetően élvezhettük a muzsikálás őszinte emberi örömét, a szépség varázsát, a harmóniateremtés gyönyörű képességét. A hangversenyzenekar megkülönböztetett figyelemmel, intenzív átéltséggel, gondosan mintázott játékkal valósította meg a karmes/ori irányítás minden an-orfu--Ureát. K’pmM.^edAeh szén mintaációk születtek ínv. T^,VonU«phh a Fantasztikus szimfónia kivomlás élményt k-niifi tolmácsolása volt: nem sejtett mélységeket, tárt föl. lí!-„i mnlocscépet sne érzett drámai 1 á tornácokat fosáért. IrtoV- saólalozása soha nem vált harc sánnyá írás |r»croiinmiUnsnbb isan,an sam. soha n°m nMarloH cooo' ri/agge |ooQirtn'v’0. vtóligola^ váczla*olhon corf) Rf). CJolvir»vinni fv+o P1** »v t cnrivYt T~t oevnrVnn tT_ c7nrintnoHóvni • \ itt öi4ö\'!cóV;3iósáfí e??v pillanat o nz irónia ölti martir rp hnmr ro vr\+rftr\r\ \mivsaif ♦ h/accQpv • iorr; ° pövgyor prrv póniic/nn 1.- pU*i n o^róVonv '.-o/vo] o!flip la ’* A/Trvct rr f orr 1 »» v for) f Failoni Donatella Mozart A-dúr zongoraversenyének szólistájaként működött közre. Zongorajátékának a kezdetben még érezhető feszültsége, némiképpen kemény hangzása, görcsössége fokról fokra feloldódott. Mintha mind jobban hitte volna a szólista is a Zecchi lényéből sugárzó meggyőződést: semmi nem fontos, csak a zene. Ebben a bűvös körben Failoni Donatella eddigi pályájának legértékesebb, s talán új távlatoka nyitó művészi teljesítményét érte el. KOLODI ANDRÁS vezényletével a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara játszott. Csajkovszkij romantikus telítettségű Rómeó és Júlia nyitány fantáziája. Ravel Couperin emlékezete című, finoman archaizáló, mégis oly jellegzetesen 20. századi „szvit”- je . Debussy ugyancsak századeleji, színpompás Ibéria szimfonikus szvitje hangzott el. Kórodi András jó diszpozícióban vezényelt. A Filharmóniai Társaság Zenekarának árnyalt, pontos, számos gyönyörű hangszerszólóval ékeskedő játéka talán nemcsak a karnagy és az együttes értő együttműködésének köszönhető. Lehet, hogy ez egyetlen jelenlegi nyeresége az Operaház átépítésének: a kötelező szolgálatok egy részétől fölszabadult művészek jól előkészített produkcióval, lelkes muzsikálással örvendeztették meg a hallgatóságot. Vigyázni kellene erre a zenekarra, hogy a hangverseny életben is megőrizze azt az előkelő helyet, amit évtizedekkel ezelőtt a régi nemzedékek vívtak ki. A hangverseny szólistája, Kovács Dénes Bruch G-moll hegedűversenyének szólóját játszotta. Bruch XIX. század végi kompozíciója nem tár fúl nagy mélységeket. Zenéjének mesterségbeli tudással, hangszeres invencióval írott, gondos világossággal épített tételeit Kovács Dénes bravúros meggyőző erővel tolmácsolta. Szépen érvényesültek előadásában a vokális ihletésű, hangzásban árnyalt témák, a romantikus virtuóz elemek is. S nem utolsósorban: ennek az előadásnak sikerült megteremtenie azt az átütőerőt, azt a temperamentumot és fölfokozottságot, ami ezt a kompozíciót valójában élteti. COLLEGIUM MUSICUM-hangverseny hangzott el a Budai Vigadóban. Az együttes tagjai: Kakuk Balázs, Stadler Vilmos, Szilvássy Gyöngyvér, Kertész István és Csengery Adrienné működött közre. A kamaraest régizenei előadói kultúránk eredményeit és hiányosságait egyképpen megmutatta. Örülnünk kell, hogy lassan-lassan gyarapszik a barokk zene előadására hivatott kópiavagy rekonstruált hangszerek száma. Kár, hogy a kívánatosnál kevésbé, és nem mindig megfelelő minőségben, így szinte lehetetlen három-négy egymáshoz illő, alkalmazkodó hangszer összeválogatása. Örvendetes, hogy mind több fiatal előadóművész kísérletezik régi hangszereken, régi előadói praxis föltámasztásával. Érezhető azonban az előadók tájékozottságának különféle iránya, iskolázottságának, másmás mélysége. Jó, hogy szinte minden évben növekszik a régizenei hangversenyek száma. Műsorszerkesztésben és külsőségekben is érdemes lenne rájuk nagyobb gondot fordítani. „J. S. Bach, kortársai és fiai” összefoglaló címe volt a Collegium Musicum estjének. A XVIII. századi zene számos műtípusát, különféle funkciójú és intenzitású kompozícióját foglalta magába a program. Túlméretezettnek hatott az első rész, idegen testnek Händel két német áriája Bach és Telemann szonátája között. Nem volt szerencsés a második részben a két Bach-fiú, Cárl Philipp Emanuel és Johann Christoph Friedrich szonátái után Johann Sebastian kantátaáriájának zárószámkénttörténő megszólaltatása. Ami a külsőségeket illeti: figyelmetlenséget jelzett a szedett-vedett székek és kottatartók látványa, valamint a helyszínen kapható nyomtatott program vagy az azt helyettesítő műsorközlés hiánya. A Collegium Musicum legjobban sikerült számai — Telemann és Ch. Fr. Bach szonátája, valamint a pompásan előadott Vivaldi-kantáta (Allembra di sospetto) — jelezték, hogy az előadóművészek elismerésre és figyelemre méltó, lelkes munkája fokozottabb támogatást is érdemelne. Sz. Farkas Márta Koszorúzási ünnepséget rendeztek hétfőn délután az egri várban Gárdonyi Géza sírjánál. Az ünnepségen részt vettek az író nevét viselő iskolák és más intézmények képviselői. Emlékbeszédben méltatták Gárdonyi Géza munkásságát. ♦ A hesseni rádió meghívására hétfőn az NSZK-ba utazott a kortárs magyar és külföldi zeneszerzők műveit megszólaltató WC-as csoport. Az öt éve alapított együttes tagjai jórészt zenetanárok. Két frankfurti koncertjükön többek között Csapó Gyula és Mártha István, valamint Phil Glass, Frederic Brzerwski és John Cape darabjait játsszák. Vendálszereplésükkel szinte egy időben jelenik meg első lemezük a Hungarotonnál.♦ Súlyos betegség után, 44 éves korában elhunyt Romulus Gusa román író, műfordító, a Vatra című marosvásárhelyi lap főszerkesztője. Romulus Guga fordította románra Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című könyvét.