Magyar Nemzet, 1984. január (47. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-03 / 1. szám

A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA /1 1 * l­/ J ~ * A nigériai fordulat aggasztja az OPEI -országokat Kairó kísérletei a diplomáciai nyitásra A külpolitikai helyzet A HANYATLÓ GAZDASÁG, a további megszorító intézke­dések bejelentése és az ennek következtében kiéleződő belső feszültség vezetett az elmúlt év utolsó napján a nigériai ka­tonai hatalomvételre. A fekete földrész legnépesebb és igen bőséges erőforrásokkal bíró államában fél évvel a legutóbbi választásokat követően döntötték meg a katonai vezetők a pol­gári korm­ányt. A hatalom új birtokosai Shagari eddigi elnökét és környezetét hibáztatják a gazdaság csődjéért és az elhara­pózott korrupcióért. A vádak természetesen ilyen formájuk­ban fölöttébb leegyszerűsítettek, s aligha valószínű, hogy a katonák könnyű és gyors megoldást tudnának találni a gon­dokra. Az afrikai mércével mindenképpen kiemelkedően gaz­dag é s­ valójában a világpiacon is komoly távlati lehető­ségekkel rendelkező — Nigéria jelenlegi csődje hosszabb idő­szak téves döntéseinek a halmazati következménye. Az ország a hetvenes években szinte „monokultúrájan” rá­állt olajkincsének a hasznosítására. Akkor, amikor úgy látszott, sohasem lesz vége a piaci árviszonyokat diktátor termelők ural­mának. S miközben Lagos exportjövedelmeinek már a kilenc­ven százaléka az olajból származott, elhanyagolták a mező­gazdaság­­ fejlesztését. Az egykor élelmiszerexportőr Nigéria ezekből az alapvető cikkekből immár behozatalra szorult — az importnak a fedezete pedig az olajár esésével mind vésze­sebben zsugorodott. Nem feltételezhető, hogy a tévedéseknek ezt a hosszú sorát a most hatalomra jutó katonák „erős kéz­zel", egy csapásra helyre tudnák ütni. Sem Nigéria, sem más afrikai országok korábbi hasonló tapasztalatai nem tá­masztják alá az ilyen várakozásokat A lagosi államcsíny ter­mészetesen azonnal megindította a találgatásokat az OPEC berkeiben, ahol elképzelhetőnek tartják, hogy az eladásait fo- . kő -ól kív­üró Niceria K­ft. csökkenti olajának e/ árát s ez a szervezeten célul árháborút i­v.lvr.r­t.i. A Kalória­ kormány­zat vezetője ugyan ezzel ellentétes értelemben nyilatkozott, de a szavai egyelőre nem oszlathatják el az ide vágó kétsége­ket. TUNISZBAN FOLYTATÓDOTT az El Fatah vezetőségé­­nek a tanácskozása. Mindeddig nem szivárgott ki semmi ér­demi értesülés a PFSZ legnagyobb tagszervezeteinek Jasszer A­rafat elnökletével tartott, üléséről. Aligha kétséges azonban, hogy a vita középpontjában Mubarak egyiptomi elnök és Ara­­fat közelmúlt találkozója áll. Eközben Kairó — az év végi na­pok ismételt ilyen értelmű nyilatkozatainak megfelelően — határozottan folytatta azokat a törekvéseit, amelyeknek a cél­juk Egyiptom arabközi elszigeteltségének a csökkentése. En­nek a diplomáciai próbálkozásnak a jele, hogy rövidesen a Nílus partjára érkezik a szaúdi királyi család egyik tagja. Hozzá fáshatóan befolyásos rijádi személyiség nem járt Kai­róban a két ország kapcsolatainak 1974­-ben történt megsza­kítása óta Hétfőn a jordániai fővárosban — nyilván a köze­ledés szándékával — tárgyalásokat kezdett Husszein király­ival Oszama El-Baz, Mubarak külpolitikai tanácsadója, kül­ügyi államtitkár, aki elnökének az üzenetével érkezett Ani­mál­ba. A kairói külügyminisztérium szóvivője szerint Egyip­tom a közeljövőben hasonló kapcsolatot vesz fel az iraki ve­zetéssel: mind Ammant, mind Bagdadot tájékoztatni kíván­ja azokról a megbeszélésekről, amelyeket még december­ben Kairóban folytatott Mubarakkal a PFSZ elnöke. Tudósítónk trlvxjelentése A tárgyalások útja Moszkva, január 2. Az esztendőváltás több fon­tos állásfoglásra nyújtott lehe­tőséget. A Pravda keddi szá­mának vezércikke fölidézte az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelső Tanács Elnöksége és a szovjet minisztertanács új­évi üdvözleteit, jókívánságait, amelyek a január elsejei új­ságokban jelentek­­ meg. A szovjet vezető testületek első­sorban a gazdasági eredmé­nyekre és feladatokra összpon­tosítottak újévi üzenetükben, megjegyezvén, hogy a távozó esztendő „jó emléket hagyott maga után”, az országnak van mivel büszkélkednie: ezután az SZKP központi lapja több nagyberuházást, építkezést so­rol föl, köztük a határidő előtt elkészült Urengoj—Ungvár gázvezetéket. Az újévi üdvözlet röviden megemlíti az amerikai rakéta­­telepítést, hangsúlyozva, hogy a Szovjetunió és szövetségesei mindent megtesznek a nukleá­ris összecsapás elkerülésére, a béke megőrzésére. A nemzet­ 1 ­ Losoncai Pál újévi k­issaivitáje Az új esztendő küszöbén, amikor jókívánságokkal kö­szöntjük egymást, szoká­sunkhoz híven megállunk egy pillanatra, hogy vissza­tekintsünk az elmúlt eszten­dőre. Röviden összefoglalva elmondhatjuk, hogy a ked­vezőtlenebb körülmények közepette is sikerült fő cél­jainkat elérni. Súlyos, mondhatni válsá­gos nemzetközi helyzetben éltük át az óesztendő utolsó hónapjait. Aggódtunk a vi­lág békéjéért. A békéért, amely boldogulásunk alap­­feltétele volt és lesz a jövő­ben is. Lehetőségeinkhez mérten a békés egymás mel­lett élés elveinek gyakorlati megvalósítására töreked­tünk. A bonyolultabb hely­zetben is józan mértéktar­tással, a realitásokat figye­lembe véve éltünk és dol­goztunk politikai, társadal­mi, gazdasági céljaink meg­valósításáért. Minden fóru­mon és minden alkalommal szót emeltünk a világot nyugtalanító nézeteltérések békés rendezéséért­, az elté­rő társadalmi rendszerű or­szágok kölcsönösen előnyös, gyümölcsöző együ­ttműködé­­séért. fereap­álté­rűbb az a fő politikai törek­vésünk, hogy belső építő­­i munkánkhoz biztosítsuk a [békés nemzetközi feltétele­iket!»Ez a­­cél vezet bennün­­­­ket a mind intenzívebb kül-­­ politikai kapcsolatokban, ez szülte az elhatározást, hogy az ENSZ-közgyűlést is hasz­­­­náljuk fel állhatatos törek­véseink kinyilvánítására. Jó­zan, mértéktartó álláspon­­tunk kifejezése a világot megosztó fő kérdésekben jó fogadtatásban részesült az ENSZ-közgyűlés részvevői körében. Jóleső érzéssel ta­pasztalhattuk, hogy az eny­hülésért, a vitás kérdések tárgyalások útján történő megoldásáért vívott har­cunk mind nagyobb egyet­értésre és támogatásra talál a világ számos­ országában. A feszültségekkel terhes világban kapcsolatainkat nemcsak megőriztük, hanem tovább is szélesítettük. Belső helyzetünk szilárdsága, épí­tőmunkánk sikerei, követ­kezetes h­elvi alapokon foly­tatott külpolitikánk mind n­agyobb elismerést szerzett hazánknak a szocialista kö­zösségen túl a más társadal­mi berendezkedésű orszá­gokban is. Eltökélt hívei vagyunk a kelet-nyugati párbeszéd­nek, minden jószándékú kö­zeledésnek. A békés egymás mellett élésen nem csupán egy háború nélküli állapo­tot értünk, hanem a kölcsö­nösen előnyös, széles körű egy­üttműködést is a világ valamennyi országával és népével. Elismert n­emzetkkö­­zi tevékenységünk alapja szocialista társa­dal­m­ii ren­d­­­szerünk. Tagjai vagyunk a Varsói Szerződésnek és a KGST-nek. Az ebből fakadó szövetségesi, baráti elkötele­zettségeinket mindig és min­denütt híven képviseljük a legcsekélyebb elvi enged­mény nélkül. Szövetségi vi­szonyunkból származó biz­tonságunkat nem áldozzuk fel pillanatnyi előnyökért. Ez népünk alapvető érdeké­vel és egyetértésével is ta­lálkozik. Ma különösen nagy szük­ség van a Varsói Szerződés országai töretlen erejére, szi­lárd,­ megbonthatatlan egy­ségére. Hiszen napjaink­ban újabb amerikai rakétá­kat telepítenek Nyugat- Európában, és az imperia­lizmus az erőfölény megszer­zésével sz­eretné akaratát a világra kényszeríteni. Jö­vőnk és szocialista vívmá­nyaink védelmében nem hagyhatjuk válasz nélkül ezt a kihívást. Bármilyen nehéz megpróbáltatást jelent ez számunkra, nem engedhet­jük meg, hogy bárki is az erőfölény birtokában kény­szerítse ránk akaratát. A két világrendszer között kialakult erőviszonyok kö­vetkeztében Európában kö­zel négy évtizede béke van. A katonai erőegyensúly, a kölcsönös biztonság a fegy­verzetek alacsonyabb szint­jén is jól szolgálná a béke fenntartását. A Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállama az utóbbi évtize­dekben nemzetközi fórumo­kon és közvetlen úton szám­talan javaslattal próbálta megállítani az esztelen fegyverkezési hajszát. N­e­künk semmilyen érdekünk nem fűződik a fegyverkezés növeléséhez. Sosem voltunk kezdeményezők az új fegy­verek gyártásában és elter­jesztésében. Történelmi tény, hogy mindig ellenfeleink kezdeményezték az új tö­megpusztító fegyverek el­terjesztését, és nekünk nem volt m­ás választásunk, mint létrehozni a katonai erők egyensúlyát. Most sem tehe­tünk mást, ezt kívánja sa­ját érdekünk, de az egész emberiség békés jövőjéért érzett felelősségünk is. Belső helyzetünket a gon­dok ellenére is a bizakodás, a szocialista nemzeti egység kiteljesedése jellemzi. Poli­tikai, gazdasági és társadal­mi eredményeinknek is kö­szönhető, hogy nemzetközi szerepléseinket széles körű elismerés kíséri. A kedvezőt­len külső körülmények, a növekvő világpolitikai fe­szültség, az immár egy évti­zede tartó világgazdasági válság következtében gond­jaink nem csökkentek. Versenyképességünk nö­velésére tett erőfeszítéseink nem kis eredményt hoztak, mégsem voltak­ arányban a külpiacokon romló feltéte­lekkel. Gondjainkat ráadá­sul növelte a mezőgazdasá­got sújtó aszálykár és a tő­kés exportunkat nehezítő számos objektív és admi­nisztratív akadály is. Népgazdaságunk erejéről, népünk életrevalóságáról ta­núskodik az a tény, hogy a rendkívüli nagy próbatétel­lel sikeresen megbirkóztunk. Gazdaságunk jól működik, megőriztük fizetőképessé­günket. Az alapvető fogyasz­tási cikkekből az áruellátás kiegyensúlyozott az ismert aszálykárok ellenére, is. További erőfeszítéseket tettünk gazdaságunk belső szerkezetének korszerűsíté­sére, hogy jobban meg tud­junk felelni a külső piaco­kon kialakult követelmé­nyeknek, de nem kisebb mértékben a hazai fogyasz­tók igényeinek is. Nem kis feladatok voltak ezek. Reálisan nézve 1984 sem lesz könnyebb. Céljaink elérése érdekében a terme­lőmunka és az utányitás te­rületén is nagyobb felada­tokkal kell számolnunk. A mennyiségi növekedés helyett a minőségi követel­mények kerültek előtérbe már több esztendeje. A terv­­teljesítés fő mutatója a gaz­daságosság lett. Terjed a munka eredményeihez iga­zodó elosztás gyakorlata. A nehezebb időkben is figyel­met fordítunk a szociális juttatások megvédésére, a legjobban rászorulók anyagi helyzetének javítására. E nehéz időkben tovább mélyült az a szocialista nem­zeti egység, amely az utób­bi évtizedekben kovácsoló­­dott össze. Világnézetre való tekintet nélkül is egysége­sek vagyunk a béke megvé­désének, a szocialista társa­dalom építésének kérdésé­ben. Egy emberként féltjük és minden eszközel védjük vívmányainkat és mindent elkövetünk azért, hogy a ne­hezebb körülmények között is megőrizzük azokat. Nagy nemzeti célunk szol­gálatában folytatjuk a szo­cializmus építését, politikai, társadalmi, gazdasági ren­dünk demokratikus fejlesz­tését. Dolgunk nem lesz ke­vés és nem lesz könnyű 1984-ben sem. A jól bevált politika folytatása, szocia­lista nemzeti egységbe tömö­rült népünk tehetsége, ten­niakarása, kemény munkája, küzdelme — szövetsége­seinkkel, a testvéri népek összefogott erejével együtt — további boldogulásunk biztos záloga. Az új esztendő első napján pártunk Központi Bizottsá­ga, az Elnöki Tanács és a kormány nevében ebben a jó reményben kívánok vala­mennyiüknek, egész magyar népünknek, minden bará­tunknak békés, boldog, ered­ményekben gazdag új esz­tendőt. közi helyzet a szovjet embe­rektől igen éber, kitartó, szer­vezett és öntudatos munkát követel, az ország gazdasági erejének és védelmi képessé­gének az erősítésére. Ugyancsak szólt a rakéta­­telepítésről, és ily módon átfo­gó külpolitikai elemzést adott Nyikolaj Tyihonov abban az interjúban, amelyet a japán Jomiuri Simbun tudósítója kért a szovjet kormányfőtől. A miniszterelnök valóban bo­nyolultnak mondotta a hely­zetet, és a kilátásokkal kapcso­latban egy japán szólásmon­­dást idézett: „Holnap a hol­napi szél fog fújni.” E szavak­kal a japánok sokszor" egy­fajta fatalizmust érzékeltet­nek, ám a szovjet álláspont szerint — mondotta Nyikolaj Tyihonov — csakis a ma erő­feszítései határozhatják meg, hogy „milyen szél fúj holnap”, és általában azt, milyen lesz a következő nap. S a japán ál­láspontnak is szerepe van ab­ban, hogy a holnapi szél „az enyhülés és az együttműködés meleg légáramlata legy­en”. Más moszkvai állásfoglalások is visszatértek erre a gondo­latra : az értelem végül is győz­ni fog és r' y hitt­et.. !?':'■ sí s­ikerű is a legrosszabbat. Igaz, mint Nyikolaj Tyihonov mondotta, az újévet jobb lett volna ra­kéták nélkül köszönteni, az európaiak szívesen elengedték volna a tengerentúli „ajándé­kot”. A Tyihonov-interjú is mu­tatja, hogy az újévi állásfog­lalások módot nyújtanak egy­­egy konkrét kérdés részlete­sebb megvilágítására. Nyilat­kozata második felében a szov­jet kormányfő hazája és Japán kapcsolataival foglalkozott. Éreztette, hogy ez a viszony pillanatnyilag nem a legjobb. Kifejtette: Tokió mostani irányvonala nem felel meg Ja­pán nemzeti érdekeinek. Az egyetlen értelmes lehetőség a két ország számára — mondta Nyikolaj Tyihonov —, hogy a jószomszédság szellemében bő­vítsék és szilárdítsák a köl­csönösen előnyös kapcsolato­kat. Más viszonylatú, de a szov­jet külkapcsolatok átfogó rendszerében szintén számot­tevő helyet elfoglaló szomszéd­sággal foglalkozott a Pravda szombati szemleírója. Vitaljev figyelemre méltó analízisét az iráni belső helyzetnek szen­telte. A cikk írója Teherán szélsőjobboldali köreit említi, amelyek mindenféle ürügyet keresnek a szovjet—iráni kap­csolatok elmérgesítésére! Ezzel összefüggésben a cikk írója úgy vélekedik, hogy Washing­ton még mindig arra számít, Iránt egyszer vissza tudja térí­teni a szövetségesei közé. A Szovjetuniónak 2500 kilomé­teres határvonala van Iránnal, és Moszkva azt szeretné, ha a kapcsolatok kölcsönösen elő­nyös alapon, a béke érdekei­nek megfelelően fejlődnének. Éppen ezért volna kívánatos, hogy megszűnjék a mostani heves szovjete­llenes kampány — írta a Pravda szemleírója „Kinek szükséges ez?” című kommentárjában. Iránt is szóba hozta keddi szerkesztőségi cikkében az SZKP központi lapja. A ter­jedelmes állásfoglalás az Af­ganisztán körül kialakult hely­zetet elemzi, és éles szavakkal bírálja az Egyesült Államokat, amely akadályozza a normali­zálást, folytatja „a hadüzenet nélküli háborút”. A Perzsa­­öbölben­ egyebek között Irán­ban elveszített pozíciók is köz­rejátszanak abban, hogy Wa­shington Délnyugat-Ázsiában a feszültség fenntartására tö­rekszik. Az állásfoglalás olyan kabuli véleményt idézett, amely szerint az Afganisztánt érintő legutóbbi tanácskozások „meghatározott haladást” hoz­tak. Már-már úgy látszott,­­ hogy lehetőség kínálkozik Ka­bul és Iszlámábád közvetlen megbeszéléseire, de amerikai részről nem segítették az elő­relépést, sőt azt sugallták Pa­kisztánnak, a genfi tárgyalá­sok „úgysem hoznak ered­ményt”. A tengerentúli poli­tikai és katonai törekvések azonban hiábavalóak, jelzi az állásfoglalás azt is, hogy föl kell hagyni az illúziókkal, a történelem menetét nem lehet föltartóztatni. A hétfői szer­kesztőségi cikk olyan megjegy­­zéssel zárul amely nemcsak az Afganisztán körüli helyzetre érvényes, hanem értelmezhető az egész világpolitikára is: csupán egyetlen út kínálkozik, ez pedig a tárgyalások, a poli­tikai rendezés útja M. J. Avrrall Harriman a szovjet-amerik­ai kapcsolatokról New Yorkból jelenti a DPA. A Reagan-kormányzat azzal, hogy nem volt hajlandó ko­moly tárgyalásokra a Szovjet­unióval, jelentősen megnövel­te az atomháború veszélyét — mutatott rá a The New York Times hasábjain William Ave­­rall Harriman veterán ameri­kai diplomata, öt korábbi el­nök tanácsadója. A reagani politika oda ve­zethet, hogy nem az atomhá­ború veszélye, hanem realitá­sa fenyeget, legalábbis, ha to­vább érvényesülnek a fegy­­verkezés és a szovjet—ameri­kai kapcsolatok eddigi tenden­ciái — szögezte le Harriman. A szovjet—amerikai viszony ennek a nemzedéknek az éle­tében még sohasem volt olyan rossz, mint most — írta az

Next