Magyar Nemzet, 1984. december (47. évfolyam, 282-305. szám)

1984-12-21 / 299. szám

.» Magyar Nemzet Szociális ellátás jutányos áron St. Laress Miben segíthetek? Cseng a telefon. — December 21-re egész napra kérek egy megbízható embert a gyerekek mellé, mi esküvőre megyünk! — A férjem lábát törte, öt hónapig gipszben volt. Szük­ségem volna egy jó erőben le­vő férfire, aki mindennap sétáltatja. De számlát kérek, mert a biztosító fizet! — Nem baj, hogy reformá­tus, az sem, hogy gyereke van. Szeretnék mielőbb megismer­kedni vele. — Nagyon rokonszenves, művelt. Megbarátkoztunk. De férjnek nem tudom elképzelni. Éjszakai beszélgetés Színhely a bárói Humán­­szolgáltató Szövetkezet irodá­ja. 8—9-ig négy telefonhívást jegyeztem fel. Négy véletlen telefonhívás, természetesen nem ad képet a Lares minden szolgáltatásáról. A kisszövet­kezet azzal kezdett munkához, hogy a családokat átsegíti a rövidebb vagy hosszabb vál­ságos időszakokon. A szülők távollétében a gyerekeknek felügyeletet, ápolást, nevelési segítséget, korrepetálást és a nagyszülőknek gondozást kí­nál. E két feladatkörön belül is sok a változat. A gyerekek, az öregek és a helyzetek kü­lönböznek. Kiderült az is, hogy a családok egyéb gond­jai is enyhíthetők szolgálta­tásokkal. Ily módon dr. Gon­dos Anna pszichológus, a szö­vetkezet elnöke és dr. Hegyezi Gábor szociológus, a helyette­se igen sokszínű munkáról számol be. Egyik része bizo­nyára állandosul, a másik ré­sze pedig megmarad a kísér­let szintjén. A megrendelők könyvét át­lapozva feltűnik, hogy túlteng a 80 éven felüli szülők ellátá­sa iránti igény. Ki szeretné, ha a gondozó velük lakna, ki megelégedne azzal, hogy csak akkor lenne ott, amikor a család többi tagja dolgozik. Ki csak kétórás munkára, ad­ megbízást ebédmelegítésre, gyógyszerbeadásra, ki nem­csak ápolást, hanem házi­munkát is megkíván. Egy nagy tudós özvegye pedig ál­landó beszélgetőpartnerre vá­gyott. Helyesebben: inkább hallgatóságra. Nappali és éj­szakai nonstop monológját csak akkor szakítja meg, ami­kor reagálásra vár. Ez a mun­ka a legkimerítőbb. Az özvegy mellett négy gondozó váltja egymást. Szélsőséges eset. De a magány elkergetésének is több gondozási formája, mód­szere lehet. Van nappal fiatal, este öreg kliens is. Napközben még dolgozik, de az estét be­tegségének szenteli. A legkii­sebb önellátásra sem hajlandó, teljes kiszolgálást követel. Munkahelyén szelídszavú, odahaza ingerült. Két gondo­zó van mellette, mert ha cs­ak egy volna, azt ledöntené a pszichés megterhelés. A Lareshez kapcsolódott az e célra épült idősek panziója a Rózsavölgyben, amely tizen­két embert tud befogadni. Itt mindennapos orvosi felügye­let, ápolás van. Ha a gyerekek üdülnek, ha odahaza festenek, itt biztonságban vannak az idős szülők. Ezt a szolgálta­tást csak a tehetősek minősít­hetik jutányosnak. Rosszcsont Pepi A gyermekfelügyelet tarta­ma — a pótmamaügyelettől eltekintve 1­1 órától 24 óráig terjed. Jobbára kiegészí­tő jellegű, ugyanis a gyerek óvodába, iskolába jár, a szü­lők és az ő munkavégzése kö­zötti űrt kell kitölteni. A gye­reküket egyedül nevelő anyák gyakrabban szorulnak segít­ségre. A leggyakrabban a va­kációban kívánnak gyerekfel­­ügyeletet a szülők. A Lares gyermeknyaraltatásra is ké­szül.­Az idén csak betársult egy intenzív nyelvtanulással és­ lovaglással gazdagított tá­borozásba. Vannak azonban különleges ellátást igénylő gyerekek, tiszérzékenyek, vagy nem érettek az iskolára, vagy nor­mális közösségben nem tart­hatók. A Lareshez tartozó Rosszcsont Peni óvoda tele van. (Nem Peti, hanem Pepi, erősíti meg az elnöknő.) Itt a társadalmi fejlődésükben meg­késett gyerekeket neveli egy gyógypedagógus és egy óvónő. Logopédus jár ki hozzájuk és pszichoterápiára ők mennek a Faludi utcai gyermekpszicho­lógiai szakrendelőbe. Egy óvoda bizony kevés. De nehe­zen nevelhető gyerekkel ott­hon is foglalkoznak. Ám erre nem mindenkinek van pénze, így megtörtént, hogy a neve­lési segélyt arra a célra adták a szülőknek, hogy vigyék a Lares-hez a gyereket, ahol majd szakember foglalkozik az értelmi fejlesztésével. Idekívánkozik, hogy az is megtalálja a Larest, aki nem tud fizetni a szolgáltatásért. Nemrég egy nő járt náluk, akinek kórházi beutalása volt. Megkérte őket, hogy távollé­tében gondozzák üldözési má­niában szenvedő öreg édes­anyját. Pszichológus ment ki hozzá és jó kapcsolatot te­remtett vele. Ez esetben is megkaphatta volna a szövet­kezet a beígért tanácsi se­gélyt, de az azért nem volt folyósítható, mert környezet­­tanulmány nélkül nem adják, s akinek üldözési mániája van, az miért engedné be azt, akit a tanács a helyzet felmé­résével megbízott. Lánya ha­zatértéig ingyen foglalkoztak tehát a megháborodott asz­­szonnyal. A tagok és a bedol­gozók szociális lelkiismeretű és áldozatkész emberek, akik hivatásuk gyakorlását saját személyiségük kibontakozását nemegyszer a keresetnél na­gyobb értéknek tekintik. A Lares kétéves. Az 1984-es esztendőt már nem zárják veszteséggel. A tagságuknak köszönhetik, hogy nem dobták be a törülközőt. A kitartásá­nak és egy nyugdíjas tanár­ember kölcsönének, ő alapító­­tagként felajánlotta örökségét és így átsegítette a kollektívát a kezdet bukdácsolásain. En­nek fejében egy kikötése volt, hogy csak nagyon nehéz és kevéssé megfizetett munkát vállal. A szövetkezet úgy in­dult, hogy egy szükséglet ki­elégítésével kettőnek felel­jen meg. Az egyik szükséglet a kétkeresős család, vagy a gyerekét egyedül nevelő szülő házonkívüli kötelezettségeiből keletkezett, a másik pedig a viszonylag fiatal, jó erőben lévő nyugdíjasok igényéből, a hasznos elfoglaltságra ember­ségük latbavetésére és kerese­tük kiegészítésére. Lényegé­ben két egymásra utalt ember találkozását szervezték meg és ha sikerült, itt is, ott is kiegé­szült egy család. Itt nagyszülőt szereztek, ott unokát. A nyug­díjas gondozók között több nyelven beszélő volt ügyész, háromszakmás műszaki diplo­más, tanár, személyzeti főnök, tanácsi alkalmazott is talál­ható. Olyan ember, akit a munkásévei eltérítettek a hu­mán foglalkozástól és olyan, aki azelőtt is nevelt, gyógyí­tott, mások gondjaival törő­dött és emellett továbbra is kitart. A munka presztízse nem érdekli, csak az értelme. Egyre több fiatalember csat­lakozik hozzájuk. Négy Évszak A Lares az egykori tisztes­séges szándékú Tempó Szö­vetkezet hagyatékát vette át. A helyiséggel együtt örökölte a Négy Évszak Társkereső Szolgálatot is. Vivő ágazatnak tekintette, amely netán pótol­ja házi betegápolásban vagy másutt keletkezett ráfizetését. A Négy Évszaknak mind job­ban megy, de minthogy a La­res nem profitra irányuló gazdasági szervezet, ez a rész­leg sem elsősorban nyereség­re törekszik. Dr. Forgács Vin­­céné, aki a társkeresést lebo­nyolítja, bevezette az esély­fel­mérést. Ha a számítógép és az emberi tapasztalat arról tudó­sít, hogy alig van remény egy társ felkutatására, csak a fel­mérésért kell valamit fizetni, a kliens a nagyobb összegtől és a csalódástól is mentesül. Természetesen nem monda­nak le eleve a kliensről. Egy nyomottkedélyű férfinak ta­láltak egy csinos, jókedvű tár­sat. Ők már nyomtatásban tudatták, hogy házasságot kö­töttek. Párt szereztek egy hétgyerekes özvegyembernek. Nem mindenáron férjhez menni akaró, hanem anyaszí­vű asszonyt találtak neki. Ő felszabadította a nagylányokat a rájuk mért felnőtt tehertől, színházba vitte, szórakozni küldte őket, és megértő szere­tettel enyhítette a szigorúsá­got, ami nélkül az apa nem tarthatta volna össze a csalá­dot. A gyerekek imádják, az apa egy kicsit féltékeny rá­juk. A Négy Évszak számí­tógépének egyébként hasznát veszik a szolgáltatást keresők és kínálók találkozásánál is. A Laresék tervében szerepel egy válást megelőző csoport alakítása. Már vannak bizo­nyos tapasztalataik. A KISZ megbízásából a Pataky István Művelődési Házba összehív­ták a környéken lakó gyesen levő anyákat. Miközben a gyerekükkel a szomszéd szo­bában játszottak, az anyák tapasztalatcserét­­ folytattak egymással megosztva nevelé­si és asszonyi gondjaikat. Azoknak pedig, akik megtor­pantak, közösen mutatták meg a kivezető utat. A foglalkozá­sokat vezető pszichológusok, pedagógusok előtt megannyi probléma tárult fel. Ők eliga­zítást is adtak, de a fő cél a krízis felé tartó fiatalasszo­nyok saját erejének a mozgó­sítása volt. Mentálhygiénés szolgálta­tást vállaltak egy nagyüzem munkásszállásán. Dr. Gerevich József pszichiáter vezetésével működő csoport arra törek­szik, hogy feltárja a neurózi­sokat, a családi gondokat és kinek-kinek egyéni életviteli stratégiát dolgozzon ki. A Lares külső megrendelé­seit számba véve úgy tetszik, a vegyes állami szövetkezeti szociális ellátás igen sikeres lehet. Mert nincs és nem is le­het intézményes megoldás minden szociálpolitikai eset­re. Amúgy is sokan hiányol­ják okkal vagy ok nélkül a tanácsi segély célirányos fel­használását. A Laresnek és hasonló kisszövetkezeteknek adott gondozói megrendelés , elejét venné az ilyen gyanak­vásoknak. Más esetekben pe­dig a költségek megosztaná­nak a tanács és a megrendelő között. Mindez természetesen nem az állami szociálpolitika helyettesítését, hanem a kiegé­szítését célozza, esetleg fej­lesztési irányaihoz adalékul szolgálhat. Kovács Judit A fogyasztók fórumán : Kinek készülnek a jólalatok ? Nem túl sok helyen vitatják meg a legnagyobb nyilvános­ság előtt a szűkebb közösség­ben, mondjuk egy kerületben előforduló alkoholizmus tüne­teit, s orvoslásának módjait Ezért is tiszteletre méltó, hog­y a Józsefvárosban fogyasztói fórumot hívtak össze e súlyos kérdés elemzésére. A fórum egy minden egészségügyi te­rületre kiterjedő sorozat első része, amelyben az egészség­ügy hatósági feladataival fog­lalkoznak. A kerületben 195­5 óta folyik szervezett küzdelem az alkoholizmus ellen. A gyógykezelést és az utógondo­zást az Auróra utcai rendelő­ben végzik, ahol 1983-ban több mint tizenhétezren fordultak meg. Ez a szám azért lénye­ges, mert a főváros más kerü­leteiben általában tízezres be­tegforgalmat regisztrálnak egy év alatt. A főváros eme öreg negyedében körülbelül kétezer alkoholistát tartanak nyilván, s ezen a szomorú listán a nők és férfiak fele-fele arányban szerepelnek. A gyógyítás eredményei nem túl látványosak. Nehe­zíti ezt a sziszifuszi munkát sok tényező — egyebek között olyanok, amilyeneket a fóru­mon is elpanaszoltak: az al­koholbetegeket Pomázra utal­ják be, ahol nagyon rossz kö­rülmények között kezelik őket. S furcsa paradoxon: a pszi­chológusok munkaideje reggel nyolctól délután négyig tart, az ápoltak viszont ez idő alatt rendszerint dolgoznak. Pécsett, a Fogyasztók Váro­si Tanácsa ülésén októberben egy korábbi vizsgálat tapasz­talatait összegezték, mintegy saját magukat is ellenőrizve. Egy évvel ezelőtt , a helybeli Élelmiszerkereskedelmi Vál­lalattal közösen a fogyasztói tanács áttekintette, milyen a hússal, illetve húskészítmé­nyekkel való ellátás, s javas­lataikat az illetékesek elé ter­jesztik. S hogy mindezekből mi valósult meg? Úgy tűnik, a figyelemfelkeltés, az észre­vételek továbbítása nem ma­radt hatástalan, mert a mai helyzet már komoly javulást tükröz. Csak néhány példa: az Állatforgalmi és Húsipari Vál­lalat ma már rendszeresebben szállítja az árut, mint koráb­ban, s a helyi falusi egy túra­járat helyett kettőt rendszere­sítettek. Jó néhány termék­ből, például a füstölt árukból — most annyit visznek az üz­letekbe, amennyire kereslet van. S a választék bővítése, valamint feltehetően a túra­járatok jobb kihasználása ér­dekében a vállalat mélyhűtött termékeket is forgalmaz. A tanácsülésen azonban elhang­zott az is: míg az ipar mun­kája javul, a kereskedelmi hálózat jó néhány boltjában — arra hivatkozva, hogy nincs elegendő hűtőjük — az igazán bő választéknak csak töredé­két rendelik meg. Mi csak annyit tehetünk mindehhez a vásárlók nevében, hogy ilyen esetben mindent meg kell ten­ni a hűtőkapacitás növelé­séért, amely egyébként is alapvetően fontos az élelmi­szerkereskedelemben. Joggal kérdezhetik a húsiparban dol­gozók: miért, kinek készítsék a sokféle jó falatot, ha azok nem jutnak el az üzletekbe? Pécsett a kereskedelem munkájában ezen kívül is akad javítanivaló. Külön fi­gyelmet szentelt a fogyasztói tanács az élelmiszerek fo­gyaszthatósági és minőség­megőrzési időtartama vizsgá­latának, s jó néhány furcsa­ságra bukkantak. Hogy ki a hibás, ki nem, ez nem derül ki, viszont joggal észrevéte­lezték: a Szerencsi Csokoládé­gyár diósgyőri telepéről a Fűszért-raktárba szállított Boci tejcsokoládé dobozán a feltüntetett öthónapos szava­tossági időt golyóstollal kija­vították nyolc hónapra. Ha ehető is ennyi idő múltán a Boci, ilyesféle eljárások nem szívderítőek. Mint ahogyan az sem, hogy a kereskedelemhez érkező élelmiszeripari termé­kek, főként édességek fo­gyaszthatósági idejének fele, egyharmada lejár, annyira rö­vid ez az időtartam, illetve olyan sokáig hever a raktár­ban, vagy akad el szállítás közben. S még egy megjegyzés , s ez bizonyára nem csak a bara­nyai vásárlóknak okoz fejtö­rést: több élelmiszeres flako­non, tubuson, műanyag pohá­ron ugyan feltüntetik a fo­­gyaszthatóság időpontját, vi­szont ember legyen a talpán, aki azt megfejti, vagy egyál­talán el tudja olvasni. Októberben a szigetváriak a tanszerellátás helyzetét vet­ték nagyítóra. Az iskolakezdés után jó néhány észrevétel ösz­­szegyűlt ez ügyben, olyanok, amelyek viszont később is megszívlelendőek a papírbol­tok dolgozói, a könyvesboltok vezetői és az iskolák igazga­tói számára. A tanévnyitó ezen a környéken sem lehetett zök­kenőmentes — erre utalnak a következő megállapítások: a füzetek egységcsomagjaira vo­natkozó előírást a Művelődési Minisztérium májusban, jú­niusban küldi meg, az írószer­boltok vezetői ilyenkor már nem mindig tudnak az igé­nyeknek megfelelő rendelése­ket feladni. A város könyvesboltja hu­szonhárom általános iskolát, gimnáziumot és szakmunkás­­képző iskolát lát el tanköny­vekkel, évente egymillió forint értékben. Előfordul, hogy egyik-másik iskola pontatla­nul rendeli meg, melyik könyvből hányra van szüksé­gük tanulóinak. Ez még ön­magában nem lenne túl nagy baj, viszont furcsa gyakorlat alakult ki: a visszárut — a megmaradt könyveket — a pécsi telephelyre kell vissza­fuvaroztatni, s azok értékét levonják a bolti dolgozók fize­téséből. (A fogyasztói tanács­ülésekről beszámoló jegyző­­könyvi kivonatban e meg­jegyzés mellett nagy kérdőjel szerepel. Jogosan.) — rá ez — Péntek, 1984. december 21. Goldman Györgyre emlékezve M­a lenne nyolcvan eszten­dős a huszadik századi magyar szobrászat egyik leg­jelentősebb, bár torzó életmű­vet maga után hagyó szob­rásza, Goldman György. Te­vékenysége Mészáros Lászlóé­val és Bokros Birman Dezsőé­vel együtt szobrászatunknak azt­ az elkötelezett hangvételű, európai igazodású ágát alkot­ja, melyet még ma, sok évvel haláluk után sem becsülünk igazán értékükhöz méltón. Goldman György Budapes­ten, majd Párizsban folytatott művészeti tanulmányokat. Itt­honi mestere, Kisfaludy Stróbl Zsigmond nem hatott pályá­jára, Párizsban viszont széles áttekintést szerzett, a kuteiz­­mus, az expresszionizmus épp­úgy megérintette, mint a jel­legzetes, életteli és szűkszavú francia realizmus. Az 1930-as évek elejétől ki­állító művész idehaza 1932-től aktívan részt vesz az illegális kommunista mozgalomban, mind fontosabb megbízásokat kapva. Jelentős szerepe van a Szocialista Képzőművészek Csoportjában is; határozott véleményt képvisel a művé­szet pártosságáról az elméleti viákban. Művészete azonban sokkal gazdagabb, mint ennek az időszaknak az esztétikai elvei, művei meghatározóbbak a szocialista művészet későbbi alakulására, mint nézetei. Kis­plasztikái agitatív erejűek a maguk korában, s nem vesz­tettek művészi érvényükből a későbbiekben sem. Alapművek — ezzel a talán nem teljesen ideillő szóval jel­lemezhetjük azokat a mun­káit, melyek a művészetünk történetét tárgyaló kéziköny­vekben rendre reprodukálásra kerülnek, mert egy eltökélt művészi magatartás, egy át­gondolt politikai hitvallás ka­rakteres, emblematikus tömör­ségű kifejezői. E munkák so­rában talán a legfontosabb az, amelyet mozgalmi megbízás­ból egy munkáslány emlékére készített, s a későbbiekben el­pusztítottak (ez volt az egyet­len monumentális alkotása Goldmannak); a legismerteb­bek pedig: az Ülő munkás (ezt a művét később sokan utánoz­ták, de a kifejezésnek ez a tö­mörsége utánozhatatlannak bi­zonyult) és a metszően gúnyos, szemet nyitóan éles fogalma­­zású Horthy-rendőr című kis­plasztika. Goldman Györgyöt 1942-ben életfogytiglani fegyházbünte­tésre ítélték, két évre rá Da­­chauba hurcolták, ott halt meg. (dán) A sokaság fia Váci Mihály­ est a Radnóti Színpadon MIRE A KÖZÉPISKOLÁ­BAN a XX. század irodalmát taglaló fejezetekhez érkeztünk, Váci Mihály már évek óta nem élt. Számunkra és az utá­nunk következő nemzedékek számára ő tehát nem kortárs alkotó, hanem irodalomtörté­neti jelenség. Emberöltőnek bő, de élet­­útnak fájdalmasan rövid negy­venhat esztendő adatott meg neki. Költői pályájának a nyil­vánosság előtt zajló szakasza mindössze másfél évtizedre te­hető. .Több mint­­ félezer vers, négy elbeszélő költemény, hoz­závetőleg száz prózai mű ke­rült ki tolla alól. A játékos­ság és a jó kedv, az embe­rek közé vágyódás éppúgy jel­lemezte őt, mint a dühönge­­ni sem röstellő magatartás vagy a könnyen megbántódó lélek. Ennél csak fogadtatása volt ellentmondásosabb. Míg élt, a legkedveltebb és a leg­divatosabb költők egyike volt. Korai halála után a kritikai fanyalgás elcsendesült, de az ünneplés is hamarosan alább­hagyott. Most lenne hatvan eszten­dős. Az évforduló alkalmából a Radnóti Miklós Színpad és a Magyar Rádió A sokaság fia címmel közös emlékestet készített. „Az emberekben ugató ku­tyákként­­ szűköl a vágy — a másikhoz hajolni, / egy ide­gen asztalhoz odaülni, / s el­mondani, én is ember, / em­ber vagyok, és voltam vala­ki, / kellett, hogy én is éljek, / feladat, cél volt kiosztva reám is, / hallgassátok meg az én életemet is, / legalább egy kalandos történetben­­ éljek tovább, vagy szülessek meg végre, / egy anekdotá­ban derengjen a sorsom.’’ Az idézet az estnek címet adó versből való, melyre beveze­tőjében Czine Mihály is utalt. Vallván, hogy Váci Mihály em­léke úgy él benünk, ahogy maga a költő kívánta: vál­tozó divatokkal és tei­tések­­kel dacoló jelleme legenda lett, alakja példaképpé vált. Az e szavakat követő — Dorogi Zsigmond szerkesztette és ren­dezte — műsor azonban azt a vonását emelte ki Váci Mi­hálynak, hogy ő nem tündö­kölni, hanem szolgálni akart. Szolgálni az embert, a hazát, a költészet ügyét. Az egymást követő versek, prózai művek, a most hatvan éve született költő alkotásainak sorát meg­szakító méltatások — Illyés Gyula és Simon István tol­lából — legalábbis ezt sugall­ták. S erre utalt a közremű­ködők — Berek Katalin, He­gedűs D. Géza, Keres Emil, Kozák András, Nagy Attila, valamint Hajas Ilona — visz­­szafogottsága is, akik nem tö­rekedtek arra, hogy sajátos Váci Mihály-i hangot pendít­senek meg. Az est ezáltal at­tól lett változatos, hogy az épp porondra lépő művész ön­magát adta-e, saját versmon­­dási erényeit helyezte-e elő­térbe, vagy olyan előadásmó­dot választott, mely az álta­la legszívesebben és leggyak­rabban megszólaltatott lírikus Váci Mihálytól eltérő látás­módjához illik igazán. LEHET, hogy mindezen ér­zéseket az emlékest kettőssé­ge segítette előtörni. Furcsa ugyanis pódiumon megjelenít­ve látni egy jövendő rádió­műsort A színpadtól idegen a felolvasás, feszélyező a pa­pír zörgését megelőzni vágyó óvatos lapozás, az ormótlan, szürke mikrofonok jelenléte, kizökkent a nyelvbotlások ru­tinos helyesbítése, az elvétett mondat, sor, szakasz váratlan megismétlése. Váci Mihály jelentőségét mutatja, hogy megidézett sza­vai még e zavaró körülménye­ken is fölülkerekedtek. A köl­tő az elidegenítő hatások el­lenére is üzenni tudott a Rad­nóti Színpad jobbára diákkö­zönségnek és a valamikori rá­dióhallgatók ennél bizonnyal népesebb táborának. Mert ki merné azt állítani, hogy ér­vényét vesztette a Rózsák a jégen című tárca, arról a hó­ból gyúrt szerelmespárról, melynek bája hidegen hagy­ja a fagyban-télben haza igyekvő, magukba zárkózó já­rókelőket? S ki tagadná, hogy számunkra is megszívlelendők a Valami nincs sehol szavai: „Süvítitek napjaink, a forró sortüzek, / s valamit min­den nap elmulasztunk. / Ro­botolunk lélekszakadva, játte­vőn, / s valamit minden tett­ben elmúlasztun­k ...” E SOROK hallatán érlelő­dött a felismerés: az emlék­műsor is elszalasztott egy le­hetőséget. Mert jó szándékú volt ugyan a rendezés, kor­rekt a válogatás, pontosan is­mertette a filológiai adatokat az összeállítás, a szövegek hű visszaadása tolmácsolta a ti­zennégy esztendeje halott köl­tő gondolatait, s az emlék­est céljai között bizonnyal az első helyek egyikén állt; a lírikust közelebb hozni azok­hoz, kiknek számára életmű­ve csupán az irodalomtörté­net egy rövidke fejezete. De Váci Mihály, a harcoló, ha­dakozó, érző ember, ki az éle­tet tudta mindenek között a legnagyobbnak — nem volt se­hol. Hiszen az előadó-művészet­ben, sőt, a múlt alakjainak megidézésében sem elég a „hű­vös ész”. Több kell: az érze­lem. / Ám nem holmi érzés, / de seb és szenvedély / ke­resni, hogy miért élj, / szeress, szenvedj, remélj!” (mátraházi)

Next