Magyar Nemzet, 1985. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-18 / 40. szám

Hétfő, 1385. február 18. Magyar Nmet Jogta­n­ácsosok ? Statiszta vagy főszereplő? A jogtanácsosok helyzetét tárgyalta meg a közelmúltban a Veszprém megyei párt-vég­­rehajtó bizottság. A hagyomá­nyos jogászi pályák közül most került napirendre az ő mun­kájuk, s már ebből is kitet­szik, hogy erre a szakmára, a gazdaság változó viszonyai kö­zött egyre jobban odafigyel a társadalom. Jogszabály ugyan korábban is meghatározta te­vékenységüket, de a tavaly­előtt megalkotott, törvényerejű rendelet szabályozta igazán mindenre kiterjedően és az új követelményeknek megfelelően helyzetüket. Milyen körülmé­nyek között végzik munkáju­kat is Eszrtré­m megyében? — erről beszélgettünk dr. Vasvári Csabával, a pártbizottság osz­tályvezetőjével. Időhúzás — Az új jogszabály rendet tett és egyértelműen megha­tározta a jogtanácsosi munka feltételeit. Korábban, nehezen lehetett pontosan megmonda­ni, egyáltalán ki tartozik ebbe a körbe, most a bírósági be­jegyeztetés és más szabályok bevezetésével nyomon követ­hető, hogy melyik vállalatnál hány jogtanácsos dolgozik,, milyen a vállalaton belüli helyzetük, mit bíznak rájuk, mit várnak el tőlük. Tisztább képet kaphatunk arról, arra használják-e őket, amire egy modern vállalatnak egy ilyen képzettségű diplomást használ­nia kell. A párt-végrehajtó­bizottság is úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben jól képzett jogászok nélkül nem tud létezni egyet­lenegy intézmény sem.­­ Az országos tapasztala­tokkal egybecsengően az önök összegzése is azt igazolja, hogy a vállalatok egy részénél még mindig a hibás döntések után következő perek megnyerését, a slamasztikából való kihúzást tekintik a jogtanácsos felada­tának, és kevésbé vonják be a szerződések megkötésébe, az érdemi döntéshozatalba.­­ Az állásfoglalás elsősor­ban a gondokat kívánta fel­tárni, ezért is bíráltuk az olyan vezetői magatartást, amelyik a jogtanácsost, nem tekinti a főkönyvelővel, a fő­mérnökkel és más szakembe­rekkel egyenrangú gazdasági vezetőnek. Sok helyütt való­ban kész tények elé állítják a jogászt, reménytelen ügyekben vár­ják tőle a per megnyerését. Máshol besorolják mondjuk az igazgatási osztály szervezeté­be, és olyan feladatot is rá­bíznak, amelyeknek ellátásá­hoz korántsem szükséges az ő szakértelme. Azt azért meg kell mondanom, hogy nagy­vállalatainknál, például a fűz­fői Nitrokémiánál, a Veszpré­mi Szénbányáknál vagy a Ba­kony Műveknél már nem ez a helyzet. A felesleges pereske­dések száma egyébként csök­kent az elmúlt­ években. 1981- ben például 318 társadalom­­biztosítási per folyt a bírósá­gon, olyan perek, amelyekben a vállalat bizton tudta, hogy veszíteni fog, de vagy mert éppen nem volt pénze vagy más okból nem akart fizetni, húzta az időt.. A vállalati ve­zetőknek szerveztünk egy megbeszélést a bíróság elnö­kével, ennek meglett a foga­natja: 82-ben 190, 83-ban már csak 125 ilyen per indult. De a vállalatok egyéb pereiben általában is megfigyelhető egy kedvező tendencia: három év alatt az ügyek száma 1500-ról 1200-ra csökkent.­­ A jogtanácsos helyzetét egy adott vállalaton belül mi­lyen tényezők befolyásolják? — Sok múlik a vezető gon­dolkodásán, azon, vajon felis­meri-e, hogy a szerződések megkötésekor nem nélkülözhe­ti a jogász tartalmi közremű­ködését. Szerintünk szükséges az is, hogy ő maga is rendel­kezzék minimális jogi alap­ismeretekkel. A jelentésben úgy fogalmaztunk, hogy a mai kor jogtanácsosának jogilag nagyon jól képzett gazdasági vezetőnek kell lennie. A meg­fogalmazáson lehet vitatkozni, de a lényegen aligha: jó vál­lalati jogász sem lehet az, aki legalább nagy vonalakban nem ismeri a vállalat gazdál­kodását. Hogy egyenrangú partnernek tekinti-e a jogászt, rajta is múlik, csak az tarthat igényt ilyen megbecsülésre, aki állandóan képzi magát és közgazdasági ismereteit bőví­ti. A kedvező változást példáz­za többek között a jogtaná­­csosi szakosztály munkáin is. Korábban jogszabályokról, jogi kérdésekről vitatkoztak az ülé­seiken. újabban egyre több­ször tűznek napirendre tájé­koztatókat a nem gazdasá­­g.^ról, a h'n a^r7°t^r,9»l. De tnn­f ni vamokat is. tov^bb­ko'o^o'íí.íknt valami! v^n k^z­­f??7da*^£fi kurzuson. ÍJ­*v Tát­unk. a jor»í pcnrotprim sem ártana a pnb'4.Vqi oktatása múlott tanítani a ha­sontóknak. Férfi pálya — Mennyire hódított teret a megye vállalatainál, Szövetke­­zeteinél az a vélemény, hogy komoly gazdasági eredménye­ket a vezetést segítő, színvo­nalas jogászi munka nélkül nem lehet elérni? — Említettem, hogy a nagy­­vállalatoknál nagy hangsúlyt helyeznek a jogászok tevé­kenységére. Tény: a jól gazdál­kodó cégek hozzáértő jogi szakember nélkül nem létez­hetnek. Jól nyomon követhető a változás például a téeszek esetében. A hatvanas években egy jogász intézte az ügyeket öt-hat téeszben is. Ma a harminckilenc szövetkezetben harminchét jogász dolgozik, az egyesítések és tevékenységi körük bővítése után egyre ke­vésbé tudtak meglenni jogász nélkül. Ahhoz, hogy egy gaz­dálkodó szervezet vezetője nyugodtan aludhasson, kell, hogy olyan jogásza legyen, aki precízen előkészíti a dolgokat. — Érdemes néhány szót ar­ról is szólni, milyen is ennek a pályának a vonzereje, a te­kintélye? — Amíg az ügyészségen, a bíróságon egyre több gondot okoz az állások betöltése, ad­dig a jogtanácsosoknál nincs probléma az utánpótlással. Nyilvánvalóan összefügg ez jövedelemszerzési lehetőségeik­kel, fizetésükből és a külön­böző jutalmakból szépen meg­élhetnek, ráadásul bőven van alkalmuk másodállást, mel­lékfoglalkozást vállalni. Anya­gi helyzetüket közvetve jelzi az a tény is, hogy szemben más jogi párcokkal erre a szakmára nem jellemző az el­nőiesedés. A megye száztizen­három jogtanácsosából körül­belül nyolcvan férfi. Pénz és tudás — Jogászkörökben a bírák és az ügyészek tudását szok­ták magasra értékelni, ezzel szemben az ügyvédek és a jogtanácsosok jóval nagyobb jövedelemhez juthatnak. Szak­értelem és anyagi megbecsü­lés fordított viszonya olyan folyamatokat indíthat el, ame­lyek nem biztos, hogy a társa­dalom szükségleteinek megfe­lelő változásokat eredményez­nek.­­ Valóban kérdés, hogy mennyire egészséges ez az át­rendeződés a jogászi pályák viszonyában. Ha nagyjából azonos anyagi esélyeket nyúj­tanának a különféle pályák, akkor biztosan nem ez lenne az áramlás iránya. Ami a szakmai tudásukat, értéküket illeti, szerencsére nem jellem­ző már az a néhány évvel ez­előtti eset, amikor a jogtaná­csos a bíró előtt olyan parag­rafusra hivatkozott, amelyet már régen hatályon kívül he­lyeztek. A megye jogtanácso­sai közül sokan nyelveket be­szélnek, tagjai a külföldre utazó vállalati tárgyaló kül­döttségnek, és ismerik a terü­letüket. Az elszürkülés, a szak­mai beszűkülés veszélye per­sze őket is fenyegeti. Remél­jük, vizsgálatunk egyik ered­ménye az is lesz, hogy az ille­tékes szervek jobban oda­figyelnek a jogtanácsosok munkájára, segítik őket ab­ban, hogy a gazdasághoz értő, a­ jogot eredményesen alkal­­maó munkatársai lehessenek vállalatuknak. J. I. GondolkodószékISO Az utolsó pesti horgász, bizonyos Vita Ferenc ezen a hajnalon is letelepedett az Er­­zsébet-híd budai hídfőjénél, elrendezte készségeit, elővette nyolcméteresre nyújtható bot­ját, horgára akasztotta a mű­halat és várt. Az alkalmat vár­ta, pontosabban a járókelőket, vagyis a közönséget, mely nél­kül nem érdemes egy suhin­tással a műhalat a Duna köze­pére hajítani. A megfelelő pillanat elérke­zett. Suhogott a bot, repült a madzag, a rakparton tapsolt valaki. Viza Ferenc szerényen meghajolt, és botot tartva könnyes szemmel gondolt aty­jára néhai Viza Benedekre, aki horgászt nevelt belőle, sőt már a keresztelőn is arra gon­dolt: Szent Ferenc oltalmába ajánlja a fiút — hátha majd az megtanítja, érteni az állatok nyelvén, különös tekintettel a halakra. Akkoriban még vol­tak a Dunában halak ugyanis. Viza Ferenc, még egyet sem látott, de pontosan el tudta képzelni, hogy milyen. Sőt. Gyanította, hogy védőszentje valóban felruházta a halak nyelvén értés tudományával, és húsz éve alig várta, hogy egyszer kipróbálhassa azt. Vol­taképp azért használt nyolc­méteres botot, hogy láttára a járókelők megálljanak. Ko­misz dolog lett volna bármely vízilénnyel tanuk nélkül tár­salogni ... De elég az hozzá, hogy ezúttal is egy suhíntás­­sal hajította a műhalat a Du­na közepére, mikor hirtelen ismeretlen úszó tárgyat pillan­tott meg a folyó közepén, amint az a parthoz, azaz hoz­zá közeledik. Viza Ferenc megdermedt. — Unknown flying object, azaz UFO — morogta rémül­ten, mert nemcsak állatul, ha­nem angolul is tudott. — USO! — helyesbített egy bámészkodó úr a háta mögött. — Unkown swimming object! — tette hozzá tudálékosan. — Hiszen ez nem repül, hanem úszik. Vita Ferenc bosszúsan hát­rafordult: — Ne szóljon bele, inkább értesítse a parti őrséget, a tűz­oltóságot és a Tudományos Akadémiát! — Amíg azok ideérnek, ez a valami megesz bennünket — mondta az idegen és egy köré telepedett. — Már jön is! Az ismeretlen úszó tárgy va­lóban feléjük tartott. — Szerintem a Loch­ness-i szörnyhöz hasonlít! — véleke­dett Viza. Ferenc, egyik keze­ltél a botot, markolva, a má­sikkal sűrűn vakarózva. — Csak annyiban különbözik tő­le, hogy ez létezik, a másikat pedig csődbement kocsmáro­­sok találták ki. . — Azon kívül ez kisebb! — okoskodott tovább a kibic. — Kisebb, de legalább a mienk. Nincs benne semmi csalás. Én a maga helyében megpróbál­nám a horoggal megakasztani! Vita Ferenc­ így tett. A zsi­nór megfeszült, az USO hama­rosan a bét végén fickándo­­zott. Három arasznyi volt, né­ha arany-, máskor ezüst-szín­ben csillogott. Elülső részén valamely titokzatos szerkezet két furcsa nyúlványt mozga­tott, hátulsó felén szintén. A horog egy, elöl levő nyíláson akadt bele. Ez a nyílása be­szélni tudott, és Viza Ferenc — talán az atyai áldásnak kö­szönhetően pontosan értette, amit mond: — Szerencsétlen — mondta, az USO —, egyenesen a Fe­kete-tengerből sis­ztam ide, hogy egy magyar halász ki­fogjon, te pedig parti őrséget, meg tűzoltóságot emlegetsz! Vita Ferenc vagy a Rottenbil­­ler utcából, nemde? — Te pedig a csodálatos aranyhalacska, aki három kí­vánságot ... — képedi el a horgász. — Azok az idők már elmúl­tak, barátocskám! Egyet! Per­sze ez lehet nagy. Hogy úgy mondjam­: társadalmi, közös­ségi, vagyis országos kíván­ság ... Na, bökd már ki! — Nem akarok beleszólni — szólt közbe az ismeretlen úr —, de szerintem olajkutakat kéne kérni a vecsési káposzta­földek helyére, tavaly úgysem lehetett a káposztát eladni. Egy járókelő, aki szinte vé­letlenül hallgatózott, megje­gyezte: — Marhaság! Egy kisautó­összeszerelő üzem kellene, ahol kisfogy­asztású olcsó kocsikat gyártanak. Valaki közbeszólt: — Uraim! Söpörtessük föl a halacskával a pesti utakat és ha marad ideje, javítsa meg a telefonokat. Nem vagyok hajlandó­­a maguk autója meg káposztája miatt térdig kosz­ban járni! Vita Ferenc tudta, hogy el­érkezett élete nagy pillanata. Erre várt húsz esztendeig. Könnyes szemmel nézegette az aranyhalat. Gyöngéden lesegí­tette a horogról és finoman kézbe fogta: — Nem, uraim! Halászlé! Sok paprikával és csuszatész­tával . . . No, eredjenek a dol­gukra. Nincs itt semmi nézni­való. Megay László ­ • BUDAPEST -r. , . ter. j. , fővárosi Fürdőigazgatóság állami vendéglátó vállalatok, kisvállalkozások (gmk., pjt.) és magánkereskedők részére -f 1985. május 1 - i nyitással meghirdeti üzemeltetésre Palatínus és a Szabadság (DAGÍIV) STRAND VENDÉGLÁTÓIPARI EGYSÉGEIT (éttermek, büfé, pavilonok). Érdeklődés, jelentkezés: KIADÓIGAZGATÓSÁG Fővárosi Fürdőigazgatóság, kereskedelmi osztály, a lifi-746-os és a 310-fől(5-ös telefonon. Budapest V. Guszev utca 25. 1051. Kereskedelem helyett elosztás Méreg a méreg miatt Tavaly negyvenegy tonna Terbutrint rendeltek az Észak­magyarországi Vegyiművekből a hajdú-bihari mezőgazdasági üzemek. Mégpedig úgy, hogy a gyomnövények elleni véde­kezéshez már a korai vetések előtt tudják használni a jól bevált szert, tehát legkésőbb március 15-ig érkezzen meg a gazdaságokba mind a negy­ven tonna. A sajóbábonyi gyár március 21-ig két részletben mindössze húsz tonnát szállí­tott, aminek következtében sok termelőszövetkezetben a szigorú technológia miatt már nem is tudták használni a gyomirtót. Papírmunka­­ és a határidők Az esetről annak a népi el­lenőrzési vizsgálatnak a példa­tárában olvastam, amelynek fő célja a műtrágyák és nö­vényvédő szerek ésszerűen ta­karékos felhasználásának vizs­gálata volt. A KNEB országos felméréséhez kapcsolódtak a tiszántúli népi ellenőrök. A vaskos jelentésből kiemelt pél­da önmagában is sok tanul­sággal szolgál annak, aki a szó­ban forgó kérdésekről tájéko­zódni akar. A szállítási kése­delem gyakori gond, mint ahogy a következmények is sú­lyos károkat okozhatnak: a kor­szerű növénytermesztés korsze­rű technológiája megköveteli, hogy­­mindenféle vegyianyag akkor legyen kéznél, amikor éppen arra szükség van. Ha gondolatban végigjárjuk a műtrágyabeszerzés adminiszt­rációs útvesztőjét, azon cso­dálkozunk, hogy a mő gazda­sági üzemeink egyáltalán ter­melni tudnak. A kereskedelmi vállalatok tavasszal, nyár ele­jén megmond­ják az üzemek­nek, hogy milyen műtrágyá­kat, növényvédő szereket for­galmaznak a következő évben. Július 20-ig összegyűjtik­ a megrendeléseket, majd az ösz­­szesítések elvégzése után, au­gusztus 15-ig továbbítják a pa­pírokat a szállítókhoz, ők ugyancsak ráérő emberek, hi­szen a rendelések visszaigazo­lására az év végéig, gyakran a következő év elejéig kell várni. Ezek után írnár nem is meglepő, hogy a szállító aján­lata jócskán eltér a megren­delők kívánságaitól, ebben a helyzetben viszont a kereske­delmi vállalat sokkal inkább elosztó, mint kereskedő szer­vezetté alakul át. S az már szinte természetes, hogy a mű­­trágyaeyártók nem vállalják a negyedéves ütemezést. Szá­mukra az exportkötelezettsé­gek teljesítése felmentést ad mindenféle szállítási késede­lemmel szemben. Barkácsalt gépekkel? Hallom az olvasó felszissze­­nését: miért kell ezt hagyni? Régóta léteznek olyan törvé­nyek, amelyek a szállítási fe­gyelem súlyos megsértése ese­tén komoly büntetést, hely­­ez­nek kilátásba. Más kérdés, hogy ezeket a törvényeket ne­héz alkalmazni. A kereskedő ugyanis kínosan ügyel arra, hogy véletlenül se sértse meg az ipart. Inkább lemond az egyébként jogos kötbérigé­nyéről, remélve, hogy a követ­kező kritikus időszakban majd előnyt élvez a szűkös készletek szétosztásában. Sajnos, a műtrágya és nö­vényvédő szerek felhasználá­sához szükséges gépek, beren­dezések árusításához se jobb a helyzet. A hajdúszoboszlói Vörös Lobogóban arról panasz­kodtak, hogy a gyári permete­­zőgép-konstrucciókat maguk­nak kell módosítani, hogy az kielégítse az agronómiai igé­nyeket. A „szomszéd várban”, az ebesi Vörös Csillagban meg egyenesen azt állították, hogy a jelenleg kapható, műtrágya­szóró gépek nem felelnek meg a mai követelményeknek. Az a cél, hogy a növények számá­ra optimális dózist gazdaságo­san, jó minőségben szórják ki, egyszerűen megvalósíthatatlan — részben a műtrágya fizikai tulajdonságai, részben meg a gépek konstrukciója miatt. A mezőgazdasági nagyüze­mekben általában minden tő­lük telhetőt megtesznek a gaz­daságos anyagfelhasználás ér­dekében. Nem csoda, hiszen va­lamennyi gazdaság érdekelt a takarékosságban, a meglehető­sen szűkös erőforrások jó ki­használásában. Jól mutatja ezt, hogy az üzemek kilencven szá­zalékában megfelelőnek mond­ható a felsőfokú képzettséggel rendelkező szakemberek ará­nya. Megoldatlan viszont a középirányítók képzése, pedig rájuk különösen fontos szerep hárul a technológia végrehaj­tásában, betartásában. A gazdaságok a növényvé­delmi munkájuk könnyítése érdekében rendszeres előre­jelzést kapnak a megyei nö­vényvédelmi és agrokémiai állomásról. Ezek az informá­ciók nagyon hasznosak, csak az a baj, hogy éppen amikor leginkább szükség lenne a gyors híradásra, a járványve­szélyes időszakokban, későn érkezik meg az üzemekbe az előrejelzés. A növényvédelem egyébként szakszerűen történik, amiért ugyancsak nem jár külön di­cséret, hiszen ez az elért ter­melési szint elengedhetetlen tartozéka. Ügyelnek az embe­rek egészségére is, amit bizo­nyít az, hogy tíz esztendeje nem történt a környéken nö­vényvédő szer által okozott mérgezés. A gazdaságok ötven száza­lékban ma is hagyományos mó­don, döngölt földlápon, fólia­­takarással tárolják a műtrá­gyát, s ez takarékossági szem­pontból igazán nem nevezhe­tő optimálisnak. Az üzemek negyven százalékában betono­zott, de félig nyitott szín ad helyet a műtrágyának, míg a legtehetősebb üzemek bizt­on­ségos, zárt raktárakban őrzik a drága tápanyagot. A leggyengébb láncszem! A gépek vásárlására kevés pénz jut a gazdaságokban. Jel­zi ezt, hogy a műtrágyaszóró berendezések átlagos nettó ér­téke negyven százalék, míg a­ növényvédelem, gépei igen el­használta­n, csupán a 36 száza­lékos értékükön működnek. Sokan panaszkodtak arról, hogy az újonnan vásárolható gépek­ se túl korszerűek, nem olya­nok, amilyeneket ma vár a me­zőgazdaság. Jellemző a techni­kai fejlesztésről szóló elképze­lésekre, hogy míg sokan a fo­lyékony műtrágya felhasználá­sát, az ehhez szükséges gépek beszerzését tervezik, addig az üzemek negyven százaléka csupán a gépesítettség jelenle­gi színvonalának megőrzését tartja reális célnak. Mindent egybevetve kimond­hatjuk, hogy az általában ma­gas színvonalú növénytermesz­tésen belül egyik leggyengébb láncszem a műtrágyázás, a növényvédelem. Ez az a terü­let, ahol az igények jobb és pontosabb kielégítésével, a korszerűbb technika alkalma­zásával jelentősen növelhető a termelés gazdaságossága. Vég­ső soron ez lenne az igazi ta­karékosság. Görömbölyi László A KŐBÁNYAI SÖRGYÁR SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS SZERVEZÉSI főosztálya felvesz szakirányú végzettséggel rendelkező, pályakezdő, vagy gyakorlott ÜGYVITEL­­SZERVEZET. Jelentkezni lehet: Kőbányai Sörgyár, telefon: 574-711 313-as mellék.

Next